Magyarság, 1924. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-20 / 17. szám

1024 január 20, vasárnap MiaARSlfi Előfizetési árak: Vegyortévre SO.UOO korona. Egy hóra 90.000 koron** Egyes szára ára hétköznap 000 korona. Vasárnap 600 koron*. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2000 osztr. K. n ára 600 korona Budapest, V. évf. 17. (Olfo) szftm Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utoa 8. szára. Telefon: József OS-90,József QS-91. Kiadóhivatal: VII. kerület, Miksa-utoa 8. Telefon: József OS-92. Megjelenik hétfő kivételéve,s mindennap. A lelkik Trianonja írta ; Aadrassy Gyula gróf Az a tragikus helyzet, amelybe a külföldi kölcsön tárgyalása hozott, egész eddigi pénzügyi és külpolitikai akciónk csődjének jelképe és következménye. Hegedűs Loránd tiszteletreméltó energiával és lendülettel megkísérelte saját emberségünkből pénzügyi helyzetünket biztosítani. Gyorsan, mesterséges eszközökkel akarta a korona értékét emelni és azután stabilizálni. De ezen célját, sajnos, nem bírta elérni. Kudarcot vallott. Utána nem csináltunk komoly kis életet pénzügyeink gyökeres szanálására. Nem törekedtünk költségvetésünk egyensúlyát helyreállítani energikus takarékossággal és adóemelés által. Nem törekedtünk fizetési mérlegünket javítani produkciónk emelése, kivitelünk fokozása által. Legnagyobb vagyonúnknak, a földnek jövedelmét nem próbáltuk hatályosan fejleszteni. Földet osztogattunk, amikor a föld hozadékát kellett volna emelnünk. A bizonytalanság Damokles-kardját kötöttük a birtokos feje fölé, ami az intenzív befektetést akadályozza. A földmivelésügyi tárca betöltésénél nem a szakismeret, hanem a taktika volt a mérvadó. Átfogó, egységes tudományos alapokon álló mezőgazdasági programot nem is törekedtünk felállítani. E helyett egész gazdasági jövőnket egy kártyára tettük: a külföldi kölcsönre. Ideiglenesen papírpénz nyomtatásával segítettünk magunkon. Tehetetlenségünk, a gondolat és a bátorság hiánya következtében egyetlen mentségünk új adósságcsinálás lett. Ettől várunk mindent. Fennhangon hirdettük, hogy külföldi segély nélkül pénzügyi katasztrófának megyünk elébe. Vezetőink valószínűleg azt hitték, hogy nem lesz nehéz olyan gazdasági előnyöket nyújtani a hitelezőknek, amelyek mellett ők nekünk kölcsönt adni hajlandók lesznek, mert hasznosnak fogják azt tartani. De megfeledkeztek arról, hogy a kölcsönkötés nálunk jelenleg nem egyszeri üzleti tranzakció, hanem elsősorban politikai művelet. Azzá tette a trianoni béke, mely jövedelmünket jóvátétel céljaira leköti. Külpolitikánk teljes sikertelenségénél fogva azonban ezen művelet szerencsés lebonyolítása csaknem lehetetlenné vált. Külpolitikai helyzetünknél fogva csak azok adhatják a kölcsön előfeltételeit meg, akik szolgaságban akarnak tartani, akik megerősödésünktől félnek, mert Vérünkből és húsúnkból híztak meg,a kisántant kormányai. Külpolitikánk kudarca pénzügyi politikánk kudarcának pusztító hatását ezerszerte emelte, mert pénzügyi segítséget csak teljes függés, teljes lelki lemondás és leromlás, lelkünk triahonosítása árán kaphatjuk meg. Fuldoklunk és a mentő ellenségünk, aki kemény, lealázó feltételeket szab, mielőtt csak a kisujját nyújtaná segítségül. Keservesen megbosszulja magát, hogy az utóbbi években nem csináltunk külpolitikát, hanem mindent az időtől vártunk. Megbosszulta magát az a szerencsétlen jelszó, hogy a jó külpolitika a legjobb belpolitikában áll, hogy elég, ha általános rokonszenvet tudunk lassú propagandamunkával a magyarságnak szerezni. Nem bíztunk a nagyontántnak államaihoz olyan közel jutni, hogy az a kisántánt hatalmi szférájából ki akarjon vonni, mert önállóságunkat, akcióképességünket magára nézve előnyösnek, szükségesnek tartja. Nem bírtuk ezt elérni, annak dacára, hogy függetlenségünk és erőnk a nagyántánt hasznára válnék és Franciaországnak a kisántántra alapított politikája a megpróbáltatás percében teljes csődöt fog mondani. A nagyántánt miatt és főleg Franciaország ezen hangulata miatt Bethlen nem bírt anagyántánt útján a kölcsönhöz jutni, ámbár a nagyántántnak módjában lett volna a kiseántántot egy fait accompli elé állítani. De szomszédainkkal sem bírtunk kedvező helyzetet teremteni. Nem birtuk őket megnyerni, békés szándékainkról meggyőzni. Nem bírtuk a kisántántot meg-' gyengíteni s a magyar vonatkozásban meglazítani, ámbár máskülönben széjjelhúzó érdekei vannak és egymásban nem bíznak. Végül, sajnos, a minket körülfogó szövetségetmás államcso-sportosulás által sem tudtuk ellensúlyozni. A kisántánt ellenséges velünk szemben, egységes maradt és ma még Keleteurópának legerősebb hatalmi tényezője. Ezért mer és bír nekünk könyörtelen feltételeket szabni. Mikor látta, hogy a nagyontánt nélküle rajtunk segíteni nem akar és minket az ő hatalmi szférájához utal és mikor látta, hogy nincsen két vasunk a tűzben és egész gazdasági jövőnket kezükbe tettük le, akkor elhatározta, hogy a kedvező alkalmat arra használja ki, hogy egész mentalitásunkat, gazdasági és politikai struktúránkat végleg a trianoni határokhoz szabja és hosszú évekre szabaduljon a tőlünk való félelemtől, egészen addig az időpontig, amíg a tőlünk elszakított országrészekben a magyarság és a magyarokkal rokonszenvező elemeket végleg letörte. Ezért kevés jót várok a londoni tárgyalásoktól. Az általános helyzet rossz reánk nézve. A tárgyaló miniszterek ügyessége csak keveset változtathat ezen a tényen. Rábeszéléssel, ravaszsággal, diplomáciával nem lehet a téves politika, a téves alapgondolat és az ebből eredő nehéz helyzet fatális következményeit helyrehozni. Alig van ma, már más lehetőség, mint a kölcsön meghiúsulása, vagy azok diktatúrája, akik a Csonkamagyarországba csonka magyar lelket akarnak lehelni. Csigahiga csalogató Ha te engem szeretnél, Piros eszimát viselnél, A hegyibe-sarokba Arany csillag ragyogna. Lenne drága ékszered, Gyémántos játékszered, Fülönfüggőd, klárisod, Mindig szép majálisod. A ládádat kinyitod, Százszinselyem pruszlikod, Viganód, meg keszkenőd, Rózsavized, bájkenőd. Házad előtt mesefán, Alma, dió, marcipán, Szóló szőlő lengene, Arany madár zengene. Bent a házban száz szoba, Száz szobában lakoma, Kalács, torta nagy halom Roskadna az asztalon. S rejtve titkon várna rád, Mennybeérő nyoszolyád, Selyem paplan, selyem ing, Közte szagos rozmaring. Karodat leejtenéd ... Fejed belerejtenéd... Angyal húzná gyönyörön Violina hegedűn... De, mivel te nem szeretsz. Mezítláb is elmehetsz. Miklós Jenő Mire megvirrad Irta : Pálffyné Gulácsy Irén (Utániyjulás tilos) Fehér karácsony másnapja éppen. Olyan a vidék Tápétól Szegedig, mintha egyetlenegy fehér lepedőt engedtek volna alá az égről, odafelülről. Amolyan szakadozott, szegény lepedő bizony, a repedéseken szürkén buggyanik ki a korareggeli ég. Kétkerekű kordé huppog át a mesgyén, az országút felé. Olyan, aminővel errefelé kubikba járnak az emberek nyaratszakán. Hinta Iván, rövidke rúdja, meg az eleje föl-fölcsapódik, mintha meghökkenne minden döccenőtől. Keresztbetett deszka hidal át a kordém Két suba üldögél rajta. Egy nagyon nagy, meg egy egészen kicsi. Utóbbi a végén hegyes báránybőr süvegecskébe fut össze. Már kezdi befogni a zúzmara. A nagy suba fölé katonasapka ernyőzik. Színe nincs, azt megette az idő. Aki viseli, égnek szegi az állát, mintha fülelne valamire. Pedig valójában semmit se ügyel, nagy, komor nyugalom hidal át az arcán. A gyepjűt a gyerek tartja. Vaskos, zömök kis legény, amolyan nyolcéves forma. Ám a tekintet többet sejttet. Apa nélkül nőtt fel, hogy miért, erre meg már megint egy másik katonasapka tudna válaszolni. Postán érkezett volt, pecsétes csomagban, egyéb csellengő apróságok között. De a hordozója ottmaradt a doberdói hegyek árnyékában örökösem Halahoznak igy hát, elszótlankodva, mert mire is volna a fölösleges, beszéd. Nem szokás az errefelé, csak nagy szükség alkalmából. A fiú az utat figyeli, mint ez illik ilyen esetekben, mikor egyformán szitálta az utat a hó és semmi kiálló pont nem figyelmezteti a kocsist a netaláni döccenőkre. Emlékezetből kell azt ilyenkor tudni, még az őszről. . No, a gyerek tudja is, nem érheti gáncs ebből a végből. Annak, hogy egy fordulónál mégis megfészkelődik a pallón, egész különös oka van. Gyalogutas közeleg a város felél Ez magában elég nyomatékú dolog, mert ilyen cudar hidegben igencsak otthon ülnek a népein Hozzá az ünnep. De meg főleg számontartódik az ily falun, hogy ki megyeri, ki jön. Imicskó tudtával nem készült elő Szegednek senki, van egy hete talán. Ám — ahogy közelget az idegen — fedetlenek rajta még egyéb jelességek is. Főleg az öltözéke. Nem hord csizmát, ellenben sárga bakancs, bőrszárvédő van a lábán. Olyan, mint hordták háború idején. Ehhez kibuggyanó, bő nadrág, suba helyén kurta zeke. Legkülönösebb mind közt a feje. Magas szörfüvege van, olyasféle, mint a süveg. Azonban mégse süveg. Mert a süveg vége hegybe fut öszsze, ez pedig lapos a tetején. Akár valami lefelé fordított fazék. Jó, hogy füle nincs. Ehelyett zöld fenyőgallyacska örvendezik melléje szúrva. Aligha a szomszédból került. Csak messziszakadt emberek tartják számon az időt, az otthonvalósiak közt észrevétlen suhanik el. Ha még hozzávetjük azt a kis batyut, ami a vállra vetett bot végén finges, akkor éppen egész világos az ügy. Latrateszi a gyerek mindezen körülményeket, a jövevény mozdulataival egyetemben. Főleg, amint lassúdén bontakozik az arca. No, nem ma látta, se tegnap, de hogy látta már valaha, ez bizonyos. Ilyen korban jól vált meg az emlékezet. Ráhibázik egykettőre s miután egész megbizonyosodik a maga igazáról, megböki félkönyékkel a melletteülőt: — Isvánbátyám? Ahuna. Gyiu haza Elek szomszéd. — Jó, — feleli a nagysubás. Bátor, ha megütődnék se lenne csuda. Mert szép pár esztendeje kallódott el az illető. Még mikor járta a háború a muszka néppel. Azóta se hire, se pora. Mire odaér az utas, megáll a ló magától. Ilyen a természetije. A jövevény keresztülropog a töretlen havon. --... csörtessék. — köszön ülő mód. Lerakja a kis batyut a földre, nyújtja parolára az egy kezét — Mindörökké, — adja vissza István. Ám nem mozdul, hogy adná is a parolát. Nagy sértés ez minden időkben. Rosszabb a mocskoló szónál. Mert a mocskolás különböző okból történhetik: bortól, izgága kedvtől, avagy puszta kocódásból De a parola visszanem adásnak csak úgy a jelentése. Föl is rágja tőle fejét az utas, — Tán nem lát kend! — mardin. István a hang iránt hajlik. — Nem, — mondja mélyen a melléből,s ugyanakkor lejjebb ejti az álhit. 'tivegesen fénylik a szeme. Szomszéd meghökken ettől a tekintettől. — Henye, —■ riadozik. No, nizzék! ... Hát ammán más.