Magyarság, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1924-02-01 / 27. szám
2 ben a külföldi tárgyalások során eredményeket ért el a kormány, amely a szomszédokat arról akarja meggyőzni, tavaly az ország reálpolitikát követ és nem vágyik kalandokra. Ez a politika nem vezet a kisánlant diktatúrájára, hanem véleménye szerint gazdasági erőink szabaddá tételét fogja eredményezni. Ezt a politikát kell követni tovább is, ehhez azonban szükség van arra, hogy a kormány a parlamentben megvívhassa azt a harcot, amelynek előestéjén áll. Ehhez a harchoz kérte a párt támogatását. A lövésen aranyosltafd kell a teljesítőképességhez Ezután Berky Gyula köszöntötte Kállaii Tibor pénzügyminisztert, aki válaszában arról szólott, hogy a külföldi tárgyalások során nem is pénzügyi kérdésekről, hanem inkább a kölcsön felvételéhez szükséges atmoszféra megteremtéséről, tehát külpolitikai kérdésről volt szó. Bármiképpen alakul is a kölcsön kérdése, a kormány jelentős lépést tett külpolitikailag, mert elérte azt, hogy a trianoni békeszerződésből folyó hangulat enyhült. Ma már nem a reparáció gondolata áll az előtérben. Hanem arról van szó, hogy a nemzetek helyreállításának meg kell előznie minden reparációt. Ez volt a cél, amelyet a kormány el akart érni. Hogy ennek a célnak tartalma legyen, elsősorban belső erőkifejtésre van szükség s ezt csak úgy érhetjük el, ha kölcsönösen megbecsüljük egymást. Felszólalt Vass József népjóléti miniszter is. A nemrég bemutatott »Vörös malom« című színdarabbalkapcsolatosan azt fejtegette, hogy a békeszerződések vörösmalma nem őrölheti meg Magyarországot, mint ahogy a Ruhrvidéket, a törököket, a bolgárokat és más nemzeteket őrzi. Magyarországon nincs olyan Magister Rubicante, aki ezt a Vörös malmot anélkül kezelhetné, hogy felrobbanna, de van egy olyan Magister Rubicante, aki nem engedi felőröltetni a magyar erőt és ez Bethlen István gróf. A miniszterelnök külföldi tárgyalása során nagy külpolitikai eredményeket ért el és ezek az eredmények még a kölcsönnél is fontosabbak. A vacsorán még több felszólalás hangzott el és a párt tagjai a késő éjjeli órákig együtt maradtak. A debreceni Kisértet írta: Móricz Pál (Utánnyomás tilos) Az öreg Debrecen minekünk. Magyar földieknek. Felsőtiszahátiaknak igazi szept csodaváros volt a hetekig tartó négy nagyvásárjával. Általánosságban Debrecen az ősi magyar bőségnek, gazdagságnak, erőnek, eredetiségeknek, erényeknek olyan arányait ölelte össze, melyekre az egyedüli jelző csak a »nagy« szó volt. Ilyeténképp Debrecennek megvoltak a kimondottan nagy vásárjai, nagytemploma. Rákóczi-nagyharangja, Nagy-péterfia-, Nagycsapó-, Nagymester-, Nagypiac-utcái, nagy városházéja, a kollégiumban a nagykönyvtára, nagyerdeje, nagyhortobágy pusztája, nagycsizmadia szinje, nagy gazdái, nagykereskedői, nagykupecei, nagyságéi, Aranybika nagyvendéglője, Széchenyi István gróf korával egyidős nagykaszinója, a kollégiumi ,nagykánusa, diáknagybotosai stb.. És, mikor Böszörményen túl a »mélyvölgy« komor szakadékéból, a rejtett betyárcsárdánál felkapaszkodtak a félvér arabslovak a fenn- mikra, a közbeeső Józsa-falucska diófás, körtefás, almafás, szilvafás szőlőskertje felett, az égető nyárnak izzó naplementi fénnyel átszőtt kövér porfelhői közül már messziről hivogatólag kiragyogtak, égi kinyilatkoztatásként lángoltak, csodákat ígértek a — tornyai után »kétágú« és »vereskupakos« — nagytemplom hatalmas aranycsillagai. A debreceni nagyvásárra özönlő tenger gulyák, ménesek, birka- és disznófalkák, hintók, sallangos parasztkocsik, árukkal rakott nehéz szekerek karavánjai, lovasok és gyalogszeresek számlálhatatlan tömege verték fel azt az áldott, kövér porfelhődzést Debrecen koronázásául. Egyszeregyszer az öreg Itákóczi-harang fejedelmi érces hangját felénk hozta a szél... Mi következhetik még?... Csodákat érző áhítattal, bízó hittel telítődött meg az érkező öreg, mint ifjú magyarok lelke és a muzsikaszótól, busongó szilaj magyar nótázástól hangos, a sistergő pecsenyék, erős bakarborok mámoritó szagától illatos debreceni naplemente után, a csillagoktól teleszórt, mélységes sötétkék égről aláomló éjszakában végig, a hosszú, majdnem végnélküli Nagypiac-utcán — alig négyéves koromban — itt láttam először hihetetlen, elképzelhetetlen portékáktól gazdag, kivilágított, ragyogó» boltkirakatokat. Száz, meg száz kivilágított bolt kínálta az üvegen át rejtelmes kincseit... Ó, de gyönyörű, de szépséges volt!... Minálunk, a nádasoktól körülzúgott süppedező rétektől, vadvizektől körülölelt hajdutanyán az este — farkasranyitással, betyárok száguldó csapatával, boszorkánymesékkel borzongatós — sötétséget hozott, igazán nagy éjszakát jelentett... A debreceni kivilágított boltok ragyogó kirakatából pedig mintha az a sokat mesélt tündérország mosolygott volna felém? — Állj!... Megállj!... Várj!... Maradjunk még! — nem győztem elégszer tartóztatni a vastag fehérbajuszú, kis öreg szikár, meggörbült András kocsist, aki ólompitykés dolmányában itt egész elszürkült és a megilletődéstől reszketve szorongatta forró kezecskémet. — Gyerünk, urficskám! Gyerünk! Gyerünk ! — András bácsi akadozó nyelvvel váltig buzdított... A feje, az orra igazi kányafejecske volt, csizmáin a sarkantyú már nem taréjom, hanem csak gombosfejű néma, hangtalan sarkantyú volt... Az öreg lovaskajdok sarkantyúja ilyen szokott lenni, mert a táncot bár elfelejtgetik, a lóhoz holtig nem lesz hitelen a fajtám... Akkor, annál a debreceni Piacutcai, esti első sétámnál dehogy sejdítette, álmodta, gondolta ártatlan, ámuldozó gyermeklelkem, hogy — esztendő sem telik — ennek a csodanagy városnak, a vágyra bámult és mindenkitől, mindig emlegetett Debrecennek lakosa és egyik legpirinkóbb diákja leszek... Alig ötéves koromban Debrecen lakója lettem. Meghalt az édesanyám... Ó, micsoda fiatalon is halt meg... Engem árvaságra hagyott. Apámat lekötötték , a tanyái, a puszták, a rétek, a mezők, s hogy tanuljak, védve legyek, a dedóba járni, Debrecenbe vittek. A Csapó-utca elején, a Rózsa-piacon, szörnyű barátságtalan fehér kőházban — akácfai udvarán sok-sok homokkal — volt a Stohl-bácsi dedója. A falak közé zártan — a becézgető, mesélgető öreg cselédektől, a jószágoktól népes nagy gazdasági udvartól, a pusztától, a csizmás, bőrkucsmás kis hajdupajtásoktól távoli boldogságot, vidám játszi kedvet és ugyan nem találtam a debreceni híres óvodában. Az élet nyűgét, a rideg szabályok sorvasztó béklyóit akkor kezdték rám rakni, azóta sem szabadultam tőlök... Én már otthon az apám vadászlovát meglovagoltam és huszárkapitány akartam lenni, itt a debreceni óvodában most illedelenesen, városi módra sétálgatni, hajlongani, fecsegni tanítgattak. Se’ testem, se’ lelkem nem kívánta ezt a debreceni dedót. Hanem a debreceni lakásom, az nagyon felejthetetlen, eredeti helyen volt. Az örg kollégium hátulsó udvarait olyan magas, rideg kőfalak kerítették körül, mint a várfal. Amikor még Vértessy Móric, Torday Gábor voltak a nagy botosdiákok, a veres Nyakas Balázs a baltásvezér, Ferenczi Gyula a csákányos, a kis pöckös, de ritka nagytudományu, Dicsőfi József meg a nótáriusok, a makinisták, a tűzoltódiákok ennek a kőfalas udvarnak a várkapuin száguldoztak ki — minden akadályon átgázolva — tüzet a tűzzel oltani... A tornamester Örvényi bácsi is itt tanítgatta évtizedeken a németes »tempókat«... A szörnyű magas kőfalak teljesen beárnyékolták, napközben homályba borították a kollégium mögött elhúzódó, keskeny, kis keresztutcácskát, amely a diáktanyákkal rakott Füvészkert- és Darabos-utcákat kapcsolta össze. Ennek a kis utcácskának — szemközt a kollégium határkőfalával — csak az innenső oldalán voltak házak. Pirinkó ablaku, földbe nyomott, Csokonai Vitéz Mihály korabeli öreg házikók voltak ezek... A magas, széles, ridegen, óvakodólag elzárt kapuk tették jellegzetessé a debreceni pirinkó, földszintes cívis-i házakat. Sarkon a Parisból jött ve- rés Medgyessy lakatosnak volt a nagy műhelye, itt egész nap csattogott a vas, a világlátott Medgyessy lakatos éjféltájt Kenyeresnél, Tormánál, Törőnél, Papp Gyurkáéknál ■ bömbölte a Marszellyit franciául és a Debrecenben érthetetlen párisi nyelven a respublikára is minden éjfélkor felesküdött. Kopott gallérköpönyegében, csapzott fehérszakál,lal errefelé settengett Kunegyházi tiszteletes, a kollégiumból kicsapott tudós professzor, akinek a bűnét azonban soha senki nem tudta, de hihető, hogy az ördöggel cimboráskodott az égőszemű, mindig mérges öreg?... A szikár székely, volt 48-as főhadnagy, Gelenczey professzort* MAGYARSÁG 1924 február 1. periek A Kormányzó a testnevelési alap visszaállításéért Az Országos Testnevelési Tanács ma Karafiáth Jenő elnöklésével ülést tartott, amelyen letárgyalták a testnevelési törvény végrehajtásának utasítását. Az utasítás a holnapi hivatalos lapban jelenik meg a kormányzó leiratával együtt, amelyben a kormányzó felszólítja a kultuszminisztert 1921. évi 58.. törvénycikk végrehajtási rendeletének megjelenésével terjessze be a testnevelési alap visszaállításáról szóló törvényjavaslatot. Peidi soltcaniu fia Peidl Gyula, a szociáldemokrata párt parlamenti frakciójának vezére és Vámbéry Rusztem ma reggel a bécsi gyorsvonattal elutaztak, hogy Londonban Romslay Macdonald miniszterelnökkel tanácskozásokat folytassanak. Bécsi jelentés szerint Peidlékhez az osztrák fővárosban Garami Ernő is csatlakozik. Tömegestől nyújtják be a módosításokat a földreformnovellához A neaizezgyűlés ülése — A Magyarság tudósítójától — A földreformnovella vitája igen széles mederben folytatódott ma a nemzetgyűlésben. Minden szakasz legelrejtettebb pontjához is a módosítások tömegeit adták be, ami nehéz munkát jelentett az elnököknek és a képviselőknek is. Érdekes és furcsa vita fejlődött ki annál, az indítványnál, hogy a törvény kifejezetten tiltsa meg nemzetgyűlési képviselőknek földhöz juttatását a földreform során. Ezt a magától értetődő követelést nagyatádi Szabó István sehogysem akarta helyeselni és csak egy kompromisszumos javaslatot volt hajlandó a többség magáévá tenni. Estére Eörs- Szabó Dezső személyes kérdésben szólalt fel, az ehhez kapcsolódó páratlan vitát vezető helyen hozzuk. A nemzetgyűlés mai ülését Szcitovszky Béla elnök tizenegy órakor nyitotta meg. Napirend előtt Lendvai István megkövette a Házat, mert a tegnapi tanácskozás rendjét megzavarta. Ezután az indemnitási törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadták. A földreformjavaslat részletes tárgyalása során Farkas Tibor, Dénes István és Mándy Samu felszólalása és több módosító indítvány benyújtása után a Ház a második szakaszt az előadó módosításával fogadta el. Gaál Gaszton ellenezte, hogy hivatalnokok és katonatisztek a földreform útján földhöz jussanak. A közmorállal nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy nemzetgyűlési, képviselő földet igényelhessenek, miért is a hatodik pont helyett új javaslatot nyújt be, amely szerint aktív katonatiszt és közalkalmazott ne igényelhessen földet. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter azt fejtegette, hogy vannak olyan kisgazdaképviselők, akik, ha nem volnának képviselők, bekerülnének az igénylők közé. (Felkiáltások: Mondjanak le!) Nem csinál pártkérdést a dologból, de véleménye szerint ez némileg kiszorítását jelenti a kisgazdaképviselőknek bizonyos jogokból. Dénes István magáévá tette Gaal Gaszton indítványát. Ismer egy főispánt, aki hatszáz hold földet kapott. Farkas Tibor és Csik József szintén csatlakoztak Gaal Gaszton javaslatához. Kumnak István ellenezte Gaal indítványát. Gaál Gaszton rövid felszólalásban ragaszkodott az általa benyújtott szöveghez. Csontos Imre felszólalása után az elnök szünetet rendelt el, mely után az előadó Gaal Gaszton indítványának kettéválasztását javasolta. Vasadi-Balogh György bejelentette, ha a Ház elfogadja Gaal Gaszton indítványát, akkor kiegészítő indítványt tesz, mely szerint ennek az indítványnak visszaható ereje legyen. Vasachi- Balogh György felszólalását szenvedélyes vita követte, melyben részt vettek: Gaal Gaszton, Szakács Andor, Tunert Rezső, Berky Gyula és Wolff Károly. Rácz János elmondta, hogy annakidején Gaal Gaszton az egységes pártban a mostani indítványhoz hasonlót nyújtott be, amelytől a földmivelésügyi miniszter aggodalmára álltak el. Gaal Gaszton indítványa helyett azt javasolja, hogy a törvényhozás tagja, tényleges közalkalmazott, tényleges katonatiszt, vagy a végrehajtással megbízott intézetek alkalmazottja földhöz A délutáni ülés Délután Létay Ernő szólalt fel elsőnek s Dénes István módosításának elfogadását ajánlotta. Szabó István földmivelésügyi miniszter kijelentette, hogy a végrehajtási utasításban gondoskodik arról, hogy az iparigazolvánnyal bíró földművesek kérését egyénenként bírálják el, mire Dénes István visszavonta módosítását. A hetedik pontnál Rubinek István azt kívánta, hogy a földet kifizetni tudó kisbirtokosok a birtok árának felét előre, másik felét pedig a birtok átvételekor fizessék. Gaal Gaszton elfogadta ezt a módosítást. Farkas Tibor az eredeti szöveg elfogadását ajánlotta. Létay Ernő stiláris módosítást kívánt, mely módot ad a kisbirtokosoknak, hogy egészséges birtoktesteket alakítsanak. A bekezdést Rubinek István módosításával tette magáévá a Ház. Dénes István ezután új nyolcadik pontot ajánlott, amely szerint a földet mindig a községhez közel eső birtokból kapják az igénylők. Farkas Tibor ellenezte az indítványt, amelyet Rupert Rezső magáévá tett. Grigor Miklós és Szakács Andor példákathoztak fel Dénes indítványa érdekében. Forster Elek ezután elmondotta, hogy ennél a szakasznál vagyonváltságföldekről van szó s ezért a módosítást nem itt kell megtenni. Farkas István az indítvány,emellett érvelt, Gaal Gaszton pedig megmagyarázta, hogy a viszonyok vidékenként annyira különbözők, hogy ilyen generális intézkedéssel ezt a kérdést szabályozni nem lehet. Indítványozta, hogy mindig a viszonyokhoz mérten érvényesítsék azt az elvet, melyet Dénes István indítványa képvisel. (Helyeslés.) Nagy Ernő elfogadta Gaal Gaszton indítványát és arra kértez egységes párt kisgazdáit, hogy támogassák az ellenzéket a kisemberek érdekében indított harcában. nem juthatnak, az előbbi szakaszokban felsorolt pontok kivételével. Sokorópátkai Szabó István, Gaal Gaszton felszólalása után a Ház Gaal Gaszton indítványának első részét kevés szótöbbséggel elvetette, Rácz János indítványát, amely Gaal Gaszton indítványának mámsodik részét pótolja, a Ház egyhangúlag elfogadta. Majd áttértek a hatodik pont tárgyalására, amelynél Dénes István új szöveget javasolt, amelynek értelmében, akiknek iparigazolványuk van, de főfoglalkozásuk a földmívelés, földhöz juthassanak. Rubinek István ellenezte az indítványt, mert az megbolygatná a földbirtokrendezési eljárást. Elnök ezután az ülést két óra lévén, felfüggesztette.