Magyarság, 1924. április (5. évfolyam, 76-83. szám)
1924-04-16 / 82. szám
1924. április 16, szerda JR óra 1500 korona Budapest, V. évf. 82. (981.) szám MügyjLBSlft Előfizetési árak: Negyedévre 90.000 korona. Egy kóra 00.000 korona. Egyes szám ára hétköznap lapo korona. Vasárnap 2000 korona. Ausztriáten hétköznap és vasárnap 2000 osztrá K. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: IIi. kerület, Miksa-utca I. szám, Telelott: József 68-90, József58-91. — Kiadóhivatali VII. kerület, Miksa* utca. 8. Telefon: József 68— Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Levélcím: Budapest 741, Postaitok 19. A Magyarság olvasóközönségéhez A Magyarság példányai tiz nap óta nem juthattak el olvasóközönségünk kezéhez. Egy részleges nyomdászsztrájk s ennek megtorlásaképpen a munkaadók részéről végrehajtott egyetemes munkás-kizárás idézte elő azt a kényszerű hallgatást, amely e tiz nap alatt a fővárosi sajtóra csatáiéri kivétel nélkül reázsibbadt. És ez a kényszerű csönd annál tragikusab(!), számunkra alig elviselhető helyzetet teremtett, mert a nemzetgyűlésen éppen e napiakban tárgyalták az úgynevezett szanálási javaslatokat, amelyeknek évtizedek és talán nemzedékek magyar életére kiható jelentősége százszoros mértékben ■ ,reánk rótta azt a kötelességet, , ahogy ezekkel a kormányjavaslatokkal szemben az ellenőrzésnek és a bírálatnak feladatát teljesítsük. Nehéz szívvel hallgattunk tehát. De mégis osztoznunk kellett laptársaink túlnyomó részének amaz elhatározásaiban, amellyel tudomásul vették a fővárosi nyomdák kizárását és amellyel a főnöki Egyesületnek, a nyomdász szakt- szervezeti munkásság egy részének önkényes eljárásával szemben vállalt ellenállását helyeselte és fedezte. Nemcsak és nem is elsősorban • azért állottunk a polgári lapok és a nyomdafőnökök ügye mellé, mert a munkásság szokatlan formájú bérmozgalmával szemben, amely bolsevisztikus eszközökkel akart rést hasítani •a polgári társadalom frontján, elismertük, az egységes polgári ellenállás szükségét , mert a munkások anyagi követeléseinek az általuk kívánt mértékben való teljesítése elviselhetetlen terheket zúdított, volna a Magyarság Lapkiadó Részvéttársaság vállára, amely terhet csak részben tudtunk volna áthárítani olvasóközönségünkre. A polgári front egységének politikai érdeke és saját létünk anyagi alapjainak megvédése talán még nem lett volna elég kényszerítő ok, hogy a néma kitartás és a passzív ellenállás közösségét vállaljuk azokkal a sajtóorgán,mmiókkal és vállalatokkal, amelyektől különben egy világ választ elbennünket. Vállaltuk politikai és a világnézletbeli ellenfeleinkkel a szolidaritást és a politikai frontegység látszatának ódiumát mindenekelőtt azért, mert a munkaadók álláspontját helyesnek, igazságosnak, a megkötött kollektív szerződés és a munkaetika szempontjából is megtámadhatatlannak láttuk, mert segíteni akartuk azokat a tényezőket, amelyek a munka fegyelméért küzdöttek és kitartottak annak a veszedelemnek az elhárítása céljából, amely, egész gazdasági és politikai életünkre származnék a vállalt szerződések megtorlatlan megszegéséből és a munka anarchiájának diadalából. És amikor oly váratlanul reánk tört ez a harc, amellyel összecsukott szájjal kellett vívni, ugyanakkor a nemzet és önmagunk iránt való kötelezettségünk, ösztönünk, érzésünk és öntudatunk azt parancsolta, hogy azzal a rendszerrel és kormányzattal szemben, amely törvényjavaslatainak áthajszolásával halálra szanál bennünket, a nemzeti lelkiismeret szózatának,, a tárgyilagos kritikának és a magyar közvélemény felvilágosításának és meggyőzésének történelmi misszióját teljesítsük, hogy az elkövetett hibák feltárásában és ostorozásában, a mulasztások megbélyegzésé-ében és kárhozódásában, a nemzet jobb énjéhez való fellebbezésben hangosabbak és meglétemlíthetetlenebbek legyünk, mint valaha. Hiszen a Magyarság ismerte föl elsőnek a kormány külföldi kölcsön műveletének rettentő horderejűt. Idestova egy esztendő óta ezek nem tuuiegy leírt betűnk elan AafeáBiain egy ólomgolyó vájt, szívós közéretem naponkint való rohamaiban a kormány akciója ellen, amelyre most igyekezik rátenni a koronát egy hallatlan és példátlan parlamenti krefik alkalmazása,ama magabutása által, a menter a szadosztrájk és a mnkáskizárás ügyében tanusítolt. Ez a kormány a nyomdász- munka válságában, a munka anarchiájának és jogrendjének küzdelmében nem volt hajlandó egyebet látni, mint pillanatnyi pártérdekének és hasznának biztosítását, azt a tényt, hogy az ellenzék konok és kétségbeesett réstja a szanálási javaslatok ellen a sajtó elnrémitása következ,tében a siketség és a visszhangtalanság, akusztikájában sokkal hamarabb lanyhul el, mintha az ellenzéknek ez a hősies ellentállása a sajtó nyilvánosságának oltalma alatt ment volna végbe. A Bethlen-kormány nem akarva és talán nem is tudva tovább látni a maga párthalahui érdekeinek sövényén, összetett kézzel, az olimpuszi istenek derűs közönyévelés részvétlenségével szemlélte ezt a harcot. A korm Imány, a törvény hivatalos őre, e küzdelemben teljesen magukra hagyta azokat, akik a munka szabadságát és a szerződés szent-ségét védték, s eltűrte, hogy a munkásokat egy balkezes vezetés olyan küzdelembe sodorja, amelya dolgozó társadalom minden rétegére egyformán veszélyes és végzetes lehetett volna. Sokszor torkán- akát szorongatta a keserűség, amikor látnunk kellett, hogy egy magáról megfeledkezett, lelkiismeretlen kormányzat ilyen sunyi módon iparkodik leszüretelni a két társadalmi osztály viaskodásának vérét és verejtékét a maga hasznára. Nem akarta tudomásul venni és megérteni, hogy a munkaadó polgári front áttörése és felgöngyölítése, a szedők egy részének rajtaütésszerű támadása munkaadóik ellen, oly példát és buzdítást adhat a felforgató elemeknek, amely az indokolatlan, politikai motimuvok által aláfülöttsztrájkra izgalmakat kiszélesítheti, a drágaságot továbbhurooltatja és átfertőzött volna olyan területeket is, ahol a kormány már, azután hiába próbálta volna e hódítás demarkációs vonalát meghúzni. Őszintén megváltjuk, nemegyszer állottunk díván megfontolások hatása alatt, hogy e nagypolitikai érdekek és tekintetek erősebbek kell, hogy legyenek a munkaadók mellett való kitartás érdekénél s annál az etikai igazságnál, amelyet e küzdelemben a munkaadók kétségtbenül százpercentig képviseltek. Le kellett mondatniuk vagy el kellett odáznunk olyan parlamenti megnyilatkozások közlését, mint Andrássy Gyuláé, Apponyi Alberté vagy Nagy Emilé, amelyek ha nem is győzték meg a kormánypártot, de kétségtelenül erős impulzusokat, adnak a nevvről közvélemények és felvilágosítottak volna talán még idejében ,azt a független, keresztény középosztályt, amelnek exszteriáját az úgynevezett szanálási műveletek kockára vetették. Ezekben a napokban a nyilvánosság ellenőrzésének elnémítása mellett a lomha és tehetetlen, parlamenti többség szavazatával vetik gyámság alá a csonka hazát és hosszú időre megfosztják attól a lehetőségtől is, hogy politikai helyzetén javíthasson,hogy cselekvőkészségével élhessen és szabadonmunkálhassa történelmi céljainak előkészítését. Nem tudtunk tolmácsai lenni annak a sötét bizonyosságnak, hogy ezek a szanálási javaslatok gyermekeink jövőjét is elalkudják s meg voltunk fosztva annak a kötelességnek teljesítésétől, hogy ezt a fáradt és apatikus társadalmat egy pillanatra öntudatra és eszmélkedésre korbácsoljuk. A mi idegeink annál nehezebb próbának voltak kitéve, mert a keresztény úgynevezett jobboldali sajtóama része, mely néhány napi habozás után előttünk tiszteletreméltó okokból felbontotta az újságkiadókkal és a főnökegyesülettel kötött megállapodásait,nem felejlett el csaknem naponkint lábikulánkba harapni, magatartásunkat a keresztény közönség előtt meggyanusítani és reánk kenni azt a látszatot, hogy mi egy gyékényen árulunk a liberális és baloldali sajtóval s közös ügyet szolgálunk vele. És tette ezt ugyanakkor, talán ama tragikomikus helyzetnek szemérmes elpalástolására, amely abból eredt, hogy egy letagadhatatlan és képtelen alkalmi kényszer-szövetség jött létre a forradalmi szélső bal és az ellen forradalmi szélsőjobb között, hogy e keresztény jobboldali sajtóorgánumok éppen a munkásság bolsevisztikus töredékének segítsége és közreműködése által juthattak a napfényre akkor, amikor a sajtó többi része a hallgatás kényszerét szenvedte s akkor, amikor a Magyarság éppen a jobboldali sajtórgánuumok részéről a szekatúrák, az ugratások és a rágalmak testvéri csókjaiban részesül. Éppen azért, mert kezdetől fogva tisztában voltunk azzal, hogy magatartásunk és elhatározásunk eldönti azt a bérküzdelmet és azt a politikai erőpróbát, amely tegnap este a munkásság józanabb betegeinek befolyása alatt oly szerencsés módon végetért, nem helyezkedhettünk érzéseink álláspontjára, amelyek tiltakoztak olyan közösségnek látszata ellen is, amelyekhez semmi közünk és nem követhettük azokat a politikai szempontokat, amelyek a szolidaritás és egy ünnepélyeseit vállalt, szerződés megbontását tanácsolták volna. Mi azt hisszük, hogy a két rossz között, amelynek alternatívája előtt 8 napig vesztegelni és vergődni kényszerültünk, mi választottuk a kisebbik rosszat, mert nem vettük igénybe a kétes értékű fegyverbarátságot, és nem Rothenstein Mórieék veszedelmes jóvoltából jutottunk a nyilvánosság elé. Most pedig szeretettel köszöntük olvasóinkat, akiknek higgadt és józan ítélete alá bocsátjuk eljárásunkat, azután továbbhaladunk elveink, eszméink és céljaink útján. E küzdelem, amelynek sikerében a mi magatartásunk, talán dicsekvés nélkül -mondhatjuk, a legnagyobb mértékbeli döntő tényező volt, s amely a jövőre nézve lehetetlenné tette az egyoldalú szerződésszegést és megerősítette a munkafegyelem szankcióját, ha másra nem, legalább arra mindenesetre elegendő volt, hogy ezután nem kell fennünk hasonló meglepetések és puccsok veszedelmétől, s a Magyarság akadály nélkül végezheti misszióját és járhatja a magyar végzet küzdelmes, görgeteges és bizonyára diadalmas útját.