Magyarság, 1924. április (5. évfolyam, 76-83. szám)

1924-04-16 / 82. szám

1924. április 16, szerda JR óra 1500 korona Budapest, V. évf. 82. (981.) szám M­­ügyjLBSlft Előfizetési árak: Negyedévre 90.000 korona. Egy k­óra 00.000 korona. Egyes szám ára hétköznap lapo korona. Vasárnap 2000 korona. Ausztriáten hétköznap és vasárnap 2000 osztrá K. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: IIi. kerület, Miksa-utca I. szám, T­el­el­ott: József 68-90, József­­58-91. — Kiadóhivatali VII. kerület, Miksa* utca. 8. Telefon: József 68— Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Levélcím: Budapest 741, Postaitok 19. A Magyarság olvasóközönségéhez A Magyarság példányai tiz nap óta nem juthattak el olvasóközön­ségünk kezéhez. Egy részleges nyomdászsztrájk s ennek megtor­lásaképpen a munkaadók részé­ről végrehajtott egyetemes mun­kás-kizárás idézte elő azt a kény­szerű hallgatást, amely e tiz nap alatt a fővárosi sajtóra csatáiéri kivétel nélkül reázsibbadt. És ez a kényszerű csönd annál tragikusab(!), számunkra alig elvi­­­selhető helyzetet teremtett, mert a nemzetgyűlésen éppen e na­piakban tárgyalták az úgynevezett szanálási javaslatokat, amelyek­nek évtizedek és talán nem­zedékek magyar életére kiható jelentősége százszoros mértékben ■ ,reánk rótta azt a kötelességet, , ahogy ezekkel a kormányjavasla­­­­tokkal szemben az ellenőrzésnek és a bírálatnak feladatát teljesít­­­­sük. Nehéz szívvel hallgattunk­­ tehát. De mégis osztoznunk kellett laptársaink túlnyomó részének amaz elhatározása­i­ban, a­mellyel tudomásul vették a fővárosi nyom­­­dák­ kizárását és amellyel a főnöki Egyesületnek, a nyomdász szakt- szervezeti munkásság egy részé­­­­nek önkényes eljárásával szem­ben vállalt ellenállását helyeselte és fedezte. Nemcsak és nem is elsősorban • azért állottunk a polgári lapok és a nyomdafőnökök ügye mellé, mert a munkásság szokatlan for­májú bérmozgalmával szemben, amely bolsevisztikus eszközökkel­­ akart rést hasítani •a polgári tár­sadalom frontján, el­ismertük, az egységes­ polgári ellenállás szük­­­­ségét , mert a munkások anyagi követeléseinek az általuk kívánt­­ mértékben való teljesítése elvisel­hetetlen terheket zúdított, volna a Magyarság Lapkiadó Részvét­­­társaság vállára, amely terhet csak részben tudtunk volna át­hárítani olvasóközönségünkre. A polgári front egységének po­litikai érdeke és saját létünk anyagi alapjainak megvédése talán még nem lett volna elég kény­szerítő ok, hogy a néma kitartás és a passzív ellenállás közösségét vállaljuk azokkal a sajtóorgán,­mm­iókkal és vállalatokkal, ame­lyektől különben egy világ választ el­­bennünket. Vállaltuk poli­tikai és a világnézletbeli ellenfeleinkkel a szolidaritást és a politikai front­egység látszatának ódiumát min­denekelőtt azért, mert a munka­adók álláspontját helyesnek, igaz­ságosnak, a megkötött kollektív szerződés és a munkaetika szem­pontjából is megtámadhatatlan­­nak láttuk, mert segíteni akartuk azokat a tényezőket, amelyek a munka fegyelméért küzdöttek és kitartottak annak a veszedelem­nek az­ elhárítása céljából, amely, egész gazdasági és politikai éle­tünkre származnék­­ a vállalt szerződések megtorlatlan meg­szegéséből és a munka anarchiájá­­nak diadalából. És amikor oly váratlanul reánk tört ez a harc, amellyel összecsu­kott szájjal kellett vívni, ugyan­akkor a nemzet és önmagunk iránt való kötelezettségünk, ösztönünk, érzésünk és öntudatunk azt pa­rancsolta, hogy azzal a rendszer­rel és kormányzattal szemben, amely törvényjavaslatainak át­­hajszolásával halálra szanál ben­nünket, a nemzeti lelkiismeret szózatának,, a tárgyilagos kritiká­nak és a magyar közvélemény felvilágosításának és meggyőzé­sének történelmi misszióját tel­jesítsük, hogy az elkövetett hibák feltárásában és ostorozásában, a mulasztások megbélyegzésé-é­ben és kárhozódásában, a nem­zet jobb énjéhez való fellebbezés­ben hangosabbak és meglétem­lít­he­tetlenebbek legyünk, mint va­laha. Hiszen a Magyarság ismerte föl elsőnek a kormány külföldi­­ kölcsön műveletének rettentő horderejűt. Idestova egy esztendő óta ezek nem tuuiegy leírt betűnk e­lan AafeáBiain­ egy ólomgolyó vájt, szívós közéretem napon­kint való rohamaiban a kormány akciója ellen, amelyre most igyek­ezik rátenni a koronát egy hal­latlan­ és példátlan parlamenti krefik­ alkalmazása,ama maga­­butása által, a me­nter a szado­­­­sztrájk és a m­­nkáskizárás ügyé­ben tan­usíto­lt. Ez a kormány a nyomdász-­ munka válságában, a munka anarchiájának és jogrendjének küzdelmében nem volt hajlandó egyebet látni, mint pillanatnyi pártérdekének és hasznának biz­­­tosítását, azt a tényt, hogy az­­ ellenzék konok és kétségbeesett réstja a szanálási javaslatok el­len a sajtó elnrém­itása következ­,­tében a siketség és a visszhang­­talanság, akusztikájában sokkal hamarabb lanyhul el, mintha az ellenzéknek ez a hősies ellent­­állása a sajtó nyilvánosságá­nak oltalma alatt ment volna végbe. A Bethlen-korm­ány nem akarva és talán nem is tudva tovább látni a maga párthalahui érde­keinek sövényén, összetett kéz­zel, az olimpuszi istenek­­ derűs közönyével­­és részvétlenségével szemlélte ezt a harcot. A korm I­mány, a törvény hivatalos őre, e­­ küzdelemben teljesen magukra hagyta azokat, akik a munka szabadságát és a szerződés szent-­­­ségét védték, s eltűrte, hogy a­­ munkásokat egy balkezes vezetés olyan küzdelembe sodorja, amely­­a dolgozó társadalom minden réte­gére egyformán veszélyes és végze­tes lehetett volna. Sokszor torkán- a­kát szorongatta a keserűség, ami­kor látnunk kellett, hogy egy magá­ról megfeledkezett, lelkiismeretlen kormányzat ilyen sunyi módon iparkodik leszüretelni a két tár­sadalmi osztály viaskodásának vérét és verejtékét a maga hasz­nára. Nem akarta tudomásul venni és megérteni, hogy a munka­adó polgári front áttörése és fel­göngyölí­tése, a szedők egy ré­­szének rajtaütésszerű támadása munkaadóik ellen, oly példát és buzdítást adhat a felforgató ele­meknek, amely az indokolatlan, politikai motimuvok által aláfü­­lött­­sztrájkra izgalmakat kiszéle­sítheti, a drágaságot továbbhuroo­­ltatja és átfertőzött volna olyan területeket is, ahol a kormány már, azután hiába próbálta volna e hódítás demarkációs vonalát meghúzni. Őszintén megváltjuk, nem­­egy­szer állottunk díván megfontolá­sok hatása alatt, hogy e nagy­­politikai érdekek és tekintetek erősebbek kell, hogy legyenek a munkaadók mellett való kitartás érdekénél s annál az etikai igaz­ságnál, amelyet e küzdelemben a munkaadók két­ségt­benül száz­percen­tig képviseltek. Le kellett mondatniuk vagy el kellett odáznunk olyan parlamenti megnyilatkozások közlését, mint Andrássy Gyuláé, Apponyi­ Al­berté vagy Nagy Emilé, amelyek ha nem is győzték meg a kor­mánypártot, de kétségtelenül erős impulzusokat, adnak a nevvről­ közvélemény­ek és felvilágosí­­tottak volna talán még idejé­ben ,azt a független, keresztény középosztályt, amel­nek exszte­­­riáját az úgynevezett szanálási műveletek kockára­ vetették. Ezekben a napokban a nyilvá­nosság­ ellenőrzésének elnémítása mellett a lomha és tehetetlen, parlamenti többség szavazatával vetik gyámság alá a csonka ha­zát és hosszú időre megfosztják attól a lehetőségtől is, hogy po­litikai helyzetén javíthasson,hogy cselekvő­­készségével élhessen és szabadon­­munkálhassa történelmi céljainak­ előké­szítését. Nem tud­tunk tolmácsai lenni annak a sötét bizonyosságnak, hogy ezek a szanálási javaslatok gyerme­keink jövőjét is elalkudják s meg voltunk fosztva annak a köteles­ségnek teljesítésé­től, hogy ezt a fáradt és apatikus társadalmat egy pillanatra öntudatra és esz­­mélkedésre korbácsoljuk. A mi idegeink annál nehezebb próbának voltak kitéve, mert a ke­resztény úgynevezett jobboldali sajtó­­ama része, mely néhány napi habozás után előttünk tiszteletre­­méltó okokból felbontotta az újság­kiadókkal és a főnökegyesülettel kötött megállapodásait,nem felej­­lett el csaknem naponkint lábiku­lánkba harapni, magatartásunkat a keresztény közönség előtt meg­­gyanusítani és reánk kenni azt a látszatot, hogy mi egy gyékényen árulunk a liberális és baloldali saj­tóval s közös ügyet szolgálunk vele. És tette ezt ugyanakkor, ta­lán ama tragikomikus helyzetnek szemérmes elpalástolására, amely abból eredt, hogy egy letagadha­tatlan és képtelen alkalm­i kény­­szer-szövetség jött létre a forra­dalm­i szélső­ bal és az ellen forra­dalmi szélső­jobb között, hogy e keresztény jobboldali sajtóorgá­numok éppen a munkásság bol­sevisztikus töredékének segítsége és közreműködése által juthat­tak a napfényre akkor, ami­kor a sajtó többi része a hallga­tás kényszerét szenvedte s akkor, ami­kor a Magyarság éppen a jobbol­d­al­i sa­j­tó­­­rgán­­uum­­ok részé­ről a szekatúrák, az ugratások és a rágalmak testvéri csókjaiban részesül. Éppen­­ azért, mert­ kezde­től fogva tisztában voltunk azzal, hogy magatartásunk és elhatáro­zásunk eldönti azt a bérküzdel­met és azt a politikai erőpróbát, amely tegnap este a munkásság józanabb betegeinek befolyása alatt oly szerencsés módon véget­ért, nem helyezkedhettünk érzé­seink álláspontjára, amelyek tilta­koztak olyan közösségnek lát­szata ellen is, amelyekhez semmi közünk és nem követhettük azokat a politikai szempontokat, amelyek a szolidaritás és egy ünnepélyeseit vállalt, szerződés megbontását ta­nácsolták volna. Mi azt hisszük, hogy a két rossz között, amelynek alternatívája előtt 8 napig veszte­gelni és vergődni kényszerültünk, mi­ választottuk a kisebbik rosszat, mert nem vettük igénybe a kétes értékű fegyverbarátságot,­ és nem Rothenstein Mórieék veszedelmes jóvoltából jutottunk a nyilvános­ság elé. Most pedig szeretettel köszönt­­­ük ol­vasóinkat, akiknek higgadt és józan ítélete alá bo­csátjuk eljárásunkat, azután to­vábbhaladunk elveink, eszméink és céljaink útján. E küzdelem, amelynek sikerében a mi maga­tartásunk, talán dicsekvés nélkül -mondhatjuk, a legnagyobb mér­tékbeli döntő tényező volt, s amely a jövőre nézve lehetetlenné tette az egyoldalú szerződésszegést és megerősítette a munkafegyelem szankcióját, ha másra nem, leg­alább arra mindenesetre elegendő volt, hogy ezután nem kell fen­nünk hasonló meglepetések és puccsok veszedelmétől, s a Ma­gyarság akadály nélkül végezheti misszióját és járhatja a magyar végzet küzdelmes, görgeteges és bizonyára diadalmas útját.

Next