Magyarság, 1924. május (5. évfolyam, 84-105. szám)

1924-05-06 / 84. szám

fräSE- mgflnts Gl &eflg Jt Ära karona Budapest, V» évf. 84. (983.) szám Előfizetési árak: Negyedér*: 120,000 korona. Egy hóra­­50,000 kor. tetlyes szám ára hétköznap 2000 korona. Vasárnap SOOO korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2000 osztrá K. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerül©­* Miksa-utca 8. szám,­­’ Telefon: József CS -90,József 68-91.­­Kiadóhivatal: VII. kerület. Miksa-utca 8. Telefon: József 68—92. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Levélcím: Budapest, 741, Postaitok 19. A sztrájk . Rajtaütésszerű, meggondolatlan jen erőszakos munkabeszüntetés alig egy hónap alatt kétszer ütötte ■ki kezünkből a tollat és némította f el a Magyarság bátorító, sokszor­­edző és bíráló, de mindig tiszta­­hangját. Érdekeinken és hatáskö­­r­ünkön kívülálló tényezők makacs ,és a kölcsönös hibák által végső­ikig elfajított ellenségeskedése­­ megfosztott bennünket kötelessé­­­gü­nk teljesítésétől. Megszakította közönségünkkel való érintkezé­sünk folytonosságát. S reánk pa­rancsolt egy olyan elviselhetetlen némaságot, amelynek súlya alatt ‘ többet szenvedtünk, mint azok, aikikhez szólni szoktunk e hasá­bokról. Úgy hisszük,­ hogy a Ma­­­­gyarság kényszerű szüneteltetése­­nem csupán azért érintette" kelle­­­metlenül a Magyarság közönsé­get,. m­ert –csaknem három hétre ■újból eldugultak hírszerzési for­rásai, hanem főképp azért, mert­­heteken keresztül elakadt a­­hangja ama világnézeti­­és politi­­­­kai gondolat publicisztikai, zsűr­­i iranisztikai képviseletének, amely Ió Magyarság létalapja, célgondo­­­lata és rendeltetése és amely — vagy hisszük — egészen más vi­szonyt létesített e lap­os olvasó­­közönsége között, mint amine­k mostanság a sajtó és annak olva­sótábora között szokott szövődni. Érezzük, hogy a magyar közönség jós saját magunk előtt is többek vagyunk egyszerű hírszolgálta­­­tási és hírvásárlási orgánumnál. Mert amikor ezt az érdeket is igyekszünk a legmesszebbmenő mértékig kielégíteni, és a közönség kezébe úgy modern, etikai, iro­dalmi és, zsurnalisztikai tekintet­ben magas színvonalú magyar új­ságot adni, sohasem tévesztjük szemünk elöl azt­ a tényt, hogy l­apunk elsősorban nem öncél, nem üzleti szék­emnek alávetett, és üz­leti érdekektől vezetett vállalko­zás, hanem csupán eszköze és ki­fejező készsége annak a történelmi magyar gondolatnak, amelynek szerény misszionáriusi munkáját végezzük. ■ ’ ■ . És ez a kényszerű­ némaság an­nál borzasztóbb volt,­­ mert elő­idézésétől távol állottunk s mert azt meggátolni vagy azon áttörni nem volt hatalmunk. A két nyova­­d­ászsztrájk­ fényénél­­bontakozik ki a maga rettentő,tehetetlenségében és eredménytelen­ségében igazán az úgynevezett­­keresztény kurzus társadalmi mun­kája. Ezek a sztrájkok kiáltó bizonyságai an­nak,­ hogy­ a keresztény­­ társada­lom és az úgynevezett polgári front­úra éppoly védtelen és szer­vezetlen a "szocialista támadások­kal­­vagy ellenállásokkal szemben, mint akár 19­18-ban. Ma semmivel sem másabb a helyzet a­ munka szervezetének és védelm­­ének kér­désében, mint öt évvel ezelőtt­i napnál világosabban bebizonyult, hogy m­a is elegendő néhány tucat izgága vagy­ hajtogató­ ember ak­ciója, hogy hetekig megakassza a nyilvánosság közegeit a munkájuk és kötelességük­­teljesítésében, hogy elvágják azokat a huzalokat, amelyek a szakadozott polgári front és a széttöredezett keresz­tény társadalom különböző réte­geit és elemeit összekapcsolják. Ámde még sivárab­bnak látsza­nak a nyomdászsztrájkok tanúsá­gai a kormány magatartásának és a magyar politikának szem­pontjából. Igaz, hogy a kormány bizonyos tekintetben már terhelve volt ama magatartásának követ­kezményeitől, amelyet, az első munkaszünettel szemben tanúsí­tott s amelyet az akkor folyt sza­nálásig vita miatt másnak, mint kaján és csendes kárörvendezés­­nek, alig nevezhetnénk. Akkor­­azért nem lépett a harcoló felek közé, mert a sajtó elhallgattatásá­nak összes politikai előnyeit igye­kezett a m­aga, számára leszüre­telni. Most pedig egy kissé feszé­lyezve volt már saját példájának hatásától. Heteken át­ úgyszólván - ölbetett kézzel nézte e gazdasági, majd politikai célolv felé táguló harc elmérgesedését,­­ mintegy lö­­­vészárokháborúzássá dermedését, mindaddig, amíg a károsult újság­kiadók — akiknek bőrére ment elsősorban a főnökök­­és nyomdá­szok ádáz viaskodása —­ egyene­sen fel nem szólították a kormányt arra, hogy kötelességét teljesítse, hogy a felek között a tisztességes békét közvetítse s az egymás k­i­ysryei iránt elfogult tényezőket követeléseik kölcsönös mérséklé­sére serkentse. ' Vájjon a kormány nem tudta­­vagy csupán nem akarta­­’tu’datná­•— Zoltán ... — ,felét félénken'' a ki­tüntetéssel bölcsésszé lett ifjú. — Hát, Zoltán fiam­, csak üljön le nálunk!...­­Reggelizett-e már, ked­ves fiam­? Mondja meg bátran! Ne féljen! Mi nem vagyunk harapó­sak! Aztán tízre jár az idő.!... Hát ki vele, igen, vagy nem?! . Az ifjú méltó­sá­gos t megza­varodott ez­­előtt a csodálatos öregasszony előtt. Neki még sohase­mi parancsol­tak... J­p ez a nézés... ez a rette­netes kerek okuláré !Olyan, mint ha harapni akarna nagy, kerek rá­májával... —­­Ne,­sz,egyelje, kedves fiam!­­ - biztatja jóakarókig Éva néni. — Ha nem tízóraizott, akkor, egy pohárka ,háziszőttest kap... .Olyat még a­ csá­szár sem iszik, mint az­­enyém­!..­. Tizenhét féle­ fű­szerszám van belnne! . . . Meggyógyítja a­ kólykát, a hi­degrázást... Tartóssá,­teszi az egész­séget!... Hát reggelizett... vagy nem?!... Zoltán arfi azt motyogta, hogy nem... vagyis igen... de korán, na­gyon korán volt... — Már mindent tudok, Zoltán fiam! — vágja rá a szót a nagyasz­­szony. — Jól ismére® én a fiatalok baját!... Marika! Marika!—­ szó­lítja hangosan, parancsolva a mel­lette babot takarító cselédet. . — Mi tetszik ! : ■ — Nekem ne mi, szikezz, a pa­­rasztteremtettedet!...­­hanem úgy mondd, hogy m­iit parancsol instrím­m ndg.ijasszony­!... .Nos?... hugi* n­úiiul­ilt!... — .vili pa vs iicsól in."italom nagy­asszony ?... - - makog az alföldi cse­­lédleány, - -: - -• -sül vonni, mit jelent az, ha szó nélkül ’ tűri a munkabéreknek aranyparitás felé törését s azt a tényt, hogy ez a törekvés egy pont­­ton, egy foglalkozási ágnál, egy iparban erőszakos m­unk­abes­zü­n­­­­tetés által úgyszólván százpercen** tes sikert ért el? Azt hitte talán, hogy ez a törekvés elszigetelve­­marad, hogy a frontáttörést nem­­ fogják tová­bbmélyíteni, hogy az ■aranyparitás felé igyekvő munka­­bérek csupán a­ nyomdaiparra fog­nak korlátozódni? Vájjon mikép­­­­pen fogja megakadályozni, hogy ennek a bérmozgalomnak a hatása át ne járja az egész magyar gazda­sági életet, s ezzel a megpattaná­­­sig 'feszítse a drágaság' burját’ Vájjon micsoda ábrázattal áll majd a tisztviselők elé, akik leg­alább is annyira'méltók a­ szent­­'•Írás szerint az ő bérükre, mint a 'nyo­ldászok s akiknek a száját eddig azzal az erkölcsi terrorral­­fogták- le­, hogy az ország tehervi­­■selöképeeség'e nem' bir versenyt­■ fu­tni ■'az aranyparítás felé loholó 'árakkal' és munkabérekkel? Vajo ‘jon nem forgatja-e fel a munka a­­a béreknek és az áraknak ez az új ,­átértékel­ési folyam vita azt a sza­nálási programot, amely a­ mos­tani kormányrendszer utolsó men­­tőgondolata volt? A másik tanulság, amely ennek az úgynevezett osztályharcnak vagy bérharcnak a t­zénél sze­münkbe rémlik, az a tény, hogy újból megnyílt a magyar társada­lom­ előtt az osztályharc örvénye. A magyar társadalom különböző Éva nén! Történet egy híres nagyasszonyról Irta: Péterfy Tamás (Utánnyomás ,tilos) . A tiszttartói lakásba uj lakó köl­tözködött"."Az uj gazdatiszt. Erdély­ből került ide. Azt beszélik róluk, hogy félig-meddig menekült család, mert Elekes urj nagyon szeret szé­pen nótázni és Kelet, felé nem tűrik mostanság­ a magyar dalt. Mint a dalos, vándor madarak, az El­ckes­­család is ide vándorolt, a nagy Al­földre, ahol nótázhatnak... , Két fia, meg egy lánya van az új tiszttartónak, de az egy lány megéri tízszer, a, két­ fiút!... Legalábbis ez a véleménye Éva néninek, a nagy­mamának. Katinka éneke kopogós­­, hanga zongoraszó mellett, száll messze a nyitott ablakon. "Behallat­szik a­ földesúr­ kastélyába s még azon is túl, a virágos tarlók illatos messzeségébe. - Szokatlan itt a távoli bércek pa­csirtája. Idegen mindenik dala a sik­eptisztaságban, mert hegyekről-er­dők­­ről, csevegő patakokról énekel, ami­ket itt csupán a játékos délibáb szo­kott az emberek szemei elé vará­zsolni a homályos, meleg déli­ nap ködében... Aztán eltűnik a játékos kép... . Szomorú dalba kezd Katinka: Borús az ég, algyn sötét, Az erdőn át felhő vonul. Ato­rrntjvd d­á. pk sivrtexzvt,' Arcomra könny- zápora hab­­­u­l a szép leány, Isten veled­. 'U. Bánattal válók tőled el. ^ A . ■ .’ A sors bár messze elvezet... Téged sohsem felejti­k el . . . isten veled! Isten véted! Téged sohsem felejtlek' el! . . . Mint a hűs ölőszer,­­a dal csábit, vonz,­ megigéz, ha a szívben meg­­rezegheti a rokonérzés húrjait. Zol­tán úrfi, a földbirtokos kisebb fia lovagol arra s lovát megállítja a tiszttartóék kertje­­ alatt. A szén dalt végighallgatta, aztán tovább* lova­golt ... Következő nap Éva néni maradt otthon a ■ cseléddel. A tiszttartó­­család kora reggel bekocsizott a városba vásárolni. Ezt Zoltán, nem is sejtette, amikor betekintett meg­ismerni a gyönyörű­ha­ngú pacsir­tát, aki oly­ szépen énekel. A háziak éppen a nyitott verandán valónak. Éva néni a cselédlánnyal zöldbabot takarított az ebédhez. A­ máltóságos férfi belépett a verandára, de hiába szerzett hat hét előtt doktorátust a bölcseletből... Amikor a nagy­asszony kerekű végű , nagy pápa ­szemén át rátekintett. —­llát a kö­szönést is elfeledte • • • — Elekes­­­iszvartóékat keresem.... — mondja félén­ken. • . — Itt lakunk, édesfiam! Jó helyen jár! - kezdi a nagyasszony, mohó beszélővággyal, hiszen­ itt a pusztán nincs, akivel beszélgetni... — Ma­rika! — szól a cselédhez parancsoló­­lag. — kínáld meg székkel a vendé­get! De ropogós tevőm­ féllé, sörüld le, ha lik­omod! Mert az úgy tiszte ég!.­.. I’ljü­n­ le nálunk A. ízé... hogy is bi­­iaki kérdezi a nagy asszony.­­ ‘ — Azt­ parancsolom, hogy nyisd ki a fü­ledet­ és,ide figyelj!... A pin­céből hozd fel a bőrkés malachúst! . . . Sebesen­ járj, mint a pereszlén! ... Ne papusálj, mint a, varos béka. . . . Hanem egy szempillantás alatt itt légy!­..­. A méltóságok urfi fel akarta vilá­gosit­ani a cseléd távollétében Éva nénit, hogy ő a földbirtokos fia. . . a méltóság'iss­­ur. De nem bírt szó­hoz jutni a nagyasszonytól. ■ ■ — Zoltán fiam! Mi nem vagyunk parasztok.! Mi igen-igen rusnya szó­nak tudjuk a paraszt szőtt... Még a lemarházás is elébbvaló százszor a l­eparasztozásnál!... Hanem aztán most: jöjjön velem, Zoltán , fiam! ■fisak jöjjön Éva nénivel, mert ilyet sem látott, am­it mutatok!... Ne Testei je!... Ne szegyei je!... Én va­gyok Éva néni, a­ nagyasszony!. ..­­Nekem otthon három falu népe ke­zet csókolt!... ■ Éva néni beszédközben, a kony’­hára gczeftp- -Zoltán urfit s '.Magya­­rázott szakadatlanul, egyfolytában; il'iként a nagypénteki­ kerepelő sí toronyban..................... — Tíz perc múlva sze'nensült ,lesa a fatányéron!... Ez a­ legfensége­­sebb tizócai­! Megsózom. Meg­boysózoun. .Megsütöm a szénen az perc alatt... De, az aztán finom ele­del!... Igazi parázson sölt hús!...­­Csupa zamat... Csupa­­ illat!... Ma­rika!... Marika!... Hol a fekete­­fenébe kövicálsz olyan­ sokáig?! . . . Még-m­­ondottam­, hogy egy szem­pil­­lídulás alatt m­ légy, ha vír­lah­ová Lohb­b­l.­. . Egy­­­újozogsz, min­t a sailhal a lányéron­!... No, III a ji­h. Ide nézzen..­Zollankám, édes fiam!... •Előveszem az éti fist-drótos- rostélyt

Next