Magyarság, 1924. június (5. évfolyam, 106-128. szám)

1924-06-01 / 106. szám

1924 Június 1, vasárnap MAGYARSAG tm mmm nabob haoyaiemamm ,, ' MMikmm jmjtMfM / Kl VOLT KASSELIK JEIVO ? L f*' Abban az időben, amikor Buda­pesten még volt romantika, voltak szép öreg házak, voltak csendes ut­­­cák és a csendes utcák szép öreg há­zaiban hangos pletyka a gazdagok sikerül, a Mária Valéria­ utca 3. sz. , palota örökké lefüggönyzött ablakai a mögött pit egy­ magános,, na­gyon kevesek által ismert és nagyon sokak által félreismert agglegény: Kasselik Jen­ő. Ennek a zárkózott természetű agglegénynek az életéről mindössze annyit tudott a város,­­hogy legendás vagyonát édesapjá­­­tól, az 1­884-ben elhunyt 89 éves Kas­selik Ferenc építkezési vállalkozó­tót örökölte, aki a szabadságharc le­veretése után a Gellérthegy tete­jére egy Citadella nevezetű »kato­nai­­ üdülőhely« felépítésére vállal­kozott. A város polgársága ezt so­­kéig nem tudta neki megbocsátani.­­Azt azonban már nagyon kevesen t­udták, hogy a Citadella épitőmes­­ítésének legendás­ vagyonú fia anyai ágon a legvitézebb magyar huszár­nak,­ Simonul óbesternek unokája .'volt. Mint ilyen az 1859-iki solfe­­rinoi és az 1866-iki custozzai ütköze­tekben csak olyan vitézül vereke­dett, mint dicsőséges emlékezetű­­nagyapja 1814-ben a Tuilleriák .­alatt, ahol a hagyomány szerint sel­­m­eci makrapipáját a »korzikai macskakölyök« aranyos trónusán­­verte­ ki.­A solferinoi és a custozzai ütközetek idején délceg huszárfő­hadnagy Kasselik Jenő vitéz maga­tartásáról legékesebben aggteleki Bujanovics Sándor, ezredes külön luapiparancsa beszél, amelynek em­léke a Mária Valéria­ utca elaggott remetéjének külön büszkesége volt. Mint említettem­, a zárkózott ter­mészetű és a kilencvenes években más,erősen elkorosodott agglegényt jóformán nem ismerte senki sem. Illetőleg mindenki ismerte: tudta róla, hogy él, hogy legendás vagyona van, hogy a Mária Valéria­ utcai palota polgári ésszel fel nem fog­ható kényelmet rejteget, de ennek a palotának a lezárt kapuján túl még senki sem jutott. Ha­ az ércbor­­dákkal erősen megvasalt kapu hébe­­hóba kinyilt, egy nagy, régimódi és nyitott, landauert láttak kigördülni rajta az Andrássy-út felé, a lan­­dauerben egy télen-nyáron pré­mekbe pólyáit öreg­­urat, a bakon egy öreg kocsist s az ósdi jármű előtt két öreg lovat. Minden, min­den öreg volt az öreg landaueren. Pedig akkor az európai futalmakra eszmélt Budapest már a kamasz­­korát élte, villamos járt, autó pöfö­gött, ifjú és gőgös bérkaszárnyák nyújtózkodtak az öreg landauer két oldalán, amely olyan­­volt ebben az ára kopogta forgalmi adóira? Együtt AMdMWEj miAUÁTCSZIl XXL AGGOT / .(NAPONTA 2 CSÉSZE uj világban, mint a letűnt időket el­fuvarozó halotta­shatár. Az öreg landauer közel husz esz­tendeig dübörögte föl az Andrássy­­ut és a Stefánia-út álmos tavaszi és szomorkás őszi délutánjait. Télen és nyáron pihent. Télen és nyáron öreg gazdája, a később már magá­val jóformán lehetetlen Kasselik Jenő súlyos ideg- és szembajára a párisi kocsikorzón és a francia Ri­viera áldott ege alatt keresett gyó­gyulást, miglen egy Cannes-ból 1910 március 10-én érkezett távirat sze­rint a már nagyon öreg és fáradt Kasselik Jenő nyugvóra tért. A soiló perentúl Alig kapta meg a táviratot Helet József dr. ügyvéd, az elhunyt ná­­bobnak tíz éven át vagyonkezelője és jogtanácsosa, egész Budapest Kasselik Jenő haláláról beszél. A ósdi landauer párnáin csendesen szunyókáló öregül­ alakját kiszínezi a sokmilliós hagyatékon nekilelke­sedett fantázia: a város pletykáz, találgat, izgalomba jön. A sajtó is kap a szenzáción és ha­sábos nekrológokban ismerteti Kas­selik Jenő életét. De míg az el­hunyt nábob életéről és a Mária Valéria-utcai palota rejtelmeiből eddig jóformán senki semmit sem tudott: a riporterek most felfesze­getik a palota zárait és olyan inti­mitásokat tálalnak fel az éhes publikumnak, mintha legalább is napos vendégek lettek volna Kasse­lik Jenő asztalánál. És ami a ma­gyar sajtó történetében szinte egye­dülálló jelenség: ezekben a tudósí­tásokban olyan kíméletlen sorokat találunk, amelyek gúnyos és felelős­­ségrevonásszerű kitételeikkel né­melykor, kegyeletsértésnek is kell­lenek. A Nap például így ír: »Kasselik Jenő... híres volt a millióiról, a­ telkeiről és arról, hogy az Utcán aludt. Kocsiban tudniillik. Egy-két óra hosszat kocsi­zott, az­után visszavitte a kocsi a házába, a Mária Valéria­ utcába, ahol nagyúri háztartásban, de teljesen visszavo­nultan élt. Zörgőcsontú, szélütött, beteg ember volt, aki nem sok hasz­nát vette a millióinak... Azt akarta tehát, hogy más se vegye a pénzé­nek hasznát E fösvénység vádjának ezután a proletáriza kifakadása után a Hét. 1910 március 38-iki számában Kéri Pál »Krónika III -ja már­ nyíltab­ban beszél: —Lovainak porcellánvályúból adott vörösbort inni, ellenben a szegé­nyeknek nem adott egy vasat sem! — mondja a krónika. Illetőleg Kéri Pál mondja, akinél erre a megálla­pításra illetékesebb férfi nem is igen akadhatott. És így tovább. A Budapesti Hír­lap és az Alkotmány kivételével jó­formán minden újság tud Kasselik Jenőről olyan intimitást mondani, amely az elhunyt nábobot hol haza­­fiatlanságban, hol pedig fösvény-,­ségben vádolja meg. Így például a Magyarország egyébként igen kene­tes nekrológizója azt is tudni véli, hogy az excentrikus agglegény még olyankor is Pak­sba küldte mosatni a fehérneműjét, ha Budapesten tar­­■­tózkodott, az értékpapírok szelvé­nyeit pedig, merő óvatosságból, ré­szint Budapesten, részint külföldön váltotta be, »hogy ezáltal a beváltási százalékot megtakar­ít­hassa«. A legsúlyosabb vád azonban a fő­város legforgalmasabb pontjain fekvő sok öreg ház és sok üres te­lek, amelyek mind-mind azé a fös­vény nábóbé, aki nem épittet s ez­által »Budapest európai fejlődésé­nek útját, szegi«. Ez­ a vád az üres telkeket illetőleg nagyon helytálló volt, csak éppen nem egy nekrológ keretében és nem azzal a liberális türelmetlenséggel, amivel az 1910-es éra emberei mindent el akartak tüntetni a főváros területéről, ha­ az régi ■ v volt és a város múltjára emlé­keztetett. Kasselik Jenőt is. Az öreg landauert is. Mindent. S igy igazán nem csoda, ha ezekből a nekrológok­ból valami felsóhajtás-féle szár­nyalt a cannes-i koporsó felé: meg­könnyebbülése azoknak, akiknek a mások szegénysége és főleg politi­kai céljai iránt érzéketlen Kasselik Jenő húsz évig tartó haldoklása már nagyon terhesnek mutatkozott. Evégből a nekrológirók meg is em­lékeznek a vagyon örököseiről, az elhunyt nábob nővéréről, Kasselik Eugéniáról és ennek fiáról, Zailler Ferencről, akik— A Nap szavai sze­rint — »aligha fogják követni ezt a drága szokást«, már t. i. azt, hogy a régi házakat nem bontják le s hogy az üres telkekre nem építenek. A fösvénység és a szegények iránt való érzéketlenség vádja olyan ál­talános és köztudomású volt Kasse­lik Jenő halálakor, hogy a derült égből lesújtott villámcsapás sem idézhet elő olyan megrökönyödést, mint az elhunyt nábobnak pár nap­pal később nyilvánosságra jutott végrendelete, amelyben tizenötmillió békebeli koronára felbecsült vagyo­nának általános örökösévé Magyar­­ország szegényeit teszi. De volt e végrendeletnek egy másik szenzá­ciója is, nevezetesen az, hogy az örökhagyó nábob úgy nővérét, Kas­selik Eugéniát, mint ennek fiát, Zailler Ferencet a vagyon öröklésé­­ből kategorikusan kitagadja, te­b­­ -Kemnen szerepe­l Kassel!« Jenő halála előtt Mielőtt még rá­térnék a végren­­delet szó szerint való ismertetésére, célszerű lesz a későbbiekben nagy szerepet játszó Hein József dr.-ról és fiáról, Hein István dr.-ról egyet­­m­ást elmondani, s Hein József dr. budapesti ügyvé­d az események idején Kasselik Jenő­nek már több, mint tíz éve jogtaná­csosa, vagyonkezelője és egyik leg­bizalmasabb embere volt. A nag­y­­beteg és később már világtalan ná-* bob helyett ő intézte az óriási va­gyon nagy körültekintést és meg­bízhatóságot igénylő adminisztrá­cióját, amire az 1909-ben vagy 1910-ben szintén ügyvéddé lett ha. István is segítkezet neki. A viszony Kasselik Jenő és 8. Hein-család között annyira bizal­mas volt, hogy a jobbára külföldön tartózkodó nábob az akkor még ifjúi Hein Istvánt is több fürdőhelyre magával­­vitte, az öreg Hein József­fel pedig állandó levelezésben állott. Ezt a benső viszonyt mi sem illusz­trálja jobban, mint az a tény, hogy az 1910 március 10-én elhunyt Kas­selik Jenő holttestének bebalzsa­­lmoztatása, illetőleg hazaszállítása céljából Hein István dr. utazott Cannes-ba és nem az örökségből ki-­­zárt családtagok, akikkel az immár, elhunyt Kasselik Jenő hosszú idő óta csak a legritkább esetben érint­kezett. Az örökségből kizárt Kassel­ik Eugénia, úgyszintén fia, Zailler Fe­renc és a Cannesban elhunyt nábob között kitört családi viszály már régi keletű volt és az elhidegü­lés, bizalmas jellegét tekintve, nem tar­tozik ide. Kasselik Eugéniáról mindössze­ annyit tartok szükséges­nek e helyütt elmondani, hogy 1860-ban egy Zailler Antal ne­vezetű bécsi ezredes vette fele­ségül, akitől rövid pár heti házaséle­ után elvált. Ebből a házasságból származott Zailler Fe­renc. Ez a Zailler Ferenc később fel­vette a Kasselik-nevet, de tekintet­tel arra, hogy az alapítványi va­gyon körül támadt többesztendős pör aktáiban hol mint Zailler Fe­renc, hol mint Kasselik Ferenc, hol pedig mint Kasselik-Zailler és Zail-­ler-Kasselik Ferenc néven szerepel, egyszerűsítés és nagyobb érthetőség okáért az eredeti Zailler­ Ferenc névhez ragaszkodom. Ezeket előrebocsátva, a következő alkalommal ismertetni fogom Kas­selik Jenő nagy port vert testamen­tumának hiteles szövegét, amely egy békebeli tizenötmilliós vagyon kalandos, sorsának csak a beharan­gozása volt. Szilárd János A Palma-rejtvény pályáma fiá­szdma Ki megírtad e sok kalandot, Lerakhatod, költő á ... Okos úr visszatért honába, Friss és erős maradt a ... Tanulság sarkalatos letel Palma-sarok, ez a legjobb ... Jól jár, ki útját veled járja. Talpain a palma-talpak A második és negyedik sor megfelelően kiegészítendő; a helyes megfejtésekre 156 díj van kitűzve. A megfejtések az egész sorozat megjelenése után a Palma- Kaucsuk rt. reklámosztályához küldendők, Budapest, VI., Szer­ecsen­ utca 12. szám. 5 a biztos hatású fertőtlenítő nőknek itt esőihesstlen!

Next