Magyarság, 1924. július (5. évfolyam, 130-155. szám)

1924-07-02 / 130. szám

2 ügyi politikát bírálva,­ leszögezte, hogy nemcsak a termelés és a fogyasztó ment tönkre az utóbbi három év alatt, hanem maga az állam is. A kormánynak nagy bűnei vannak, me­rt például kölcsönöket adott jó pénzben s ezeket a kölcsönöket rossz pénzben fizetik vissza. Az adókat is jó pénzben vetették ki, de az admi­nisztráció tehetetlensége miatt csak rossz pénzben tudták behajtani. A leg­nagyobb hiba azonban, hogy a hábo­rús vagyonok megadóztatására nem is­­ került sor. A kormány pénzügyi politi­kájával szemben rámutatott az olasz pénzügyi politikára, amely néhány hó­nap alatt teljesen rendbehozta Olasz­ország költségvetését. Olaszországhoz hasonlóan nálunk is a jövedelmi adót kellett volna megreformálni. Kállay Tibor: Nem reformálni kell azt, hanem végrehajtani. A kormánypárt el­vesztette agrárjellegét ! Zsilinszky Endre: A kormánypárt el­vesztette agrárjellegét s az egész vona­lon merkantil szempontok érvényesül-s­e­ek. Foglalkozott a vámtarifával is és Szünet után Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter válaszolt a vita so­rán elhangzott felszólalásokra. Zsi­linszky Endrének Olaszország pénzügyi politikájára történt hivatkozásával kap­csolatban megjegyezte, hogy nálunk más a helyzet, mint­ az olaszoknál, mert gazdasági forrásaink sokkal sekélyebbek. Nehéz a pénzügyminiszter helyzete is, mert az egyik oldalon ezrek szükségle­tével, a másik oldalon pedig a teher­bírás merev számaival találkozik. A bíró ítélhet a törvény szerint, a pénz­ügyminiszternek azonban nincsen írott törvénye. Nagy átalakulás közepén va­gyunk s a nehéz viszonyok között sú­lyos gondot jelent a költségvetés elké­szítése. Már 1920-ban a rekonstrukciós kölcsönben látta a kibontakozás útját az államháztartás folytonos redukciója mellett. Nagymagyarországon körül­belül nyolcmillió aranykorona eshetett a mai Magyarországra a kiadásokból s most csak négymillió körül mozgunk, ami bizonyítja, hogy máris nagyarányú redukció történt az államháztartásban. A Készülő költségvetés alapvető budget lesz Korányi Frigyes báró pénzügyminisz­ter . A­ költségvetés, amely most áll előkészítés alatt, alapvető budget lesz, mert hiszen a háború óta a mai szak­­kezetű Magyarországra ez lesz az első rendszeres budget, amelynek adatai ko­moly, szilárd alapot szolgáltathatnak úgy a számításokra, mint majdan a kk­­megállapította, hogy az új vámtarifa gazdaságilag függőviszonyba sodorta az országot a kisántánttal szemben. Dénes István: Mi van a földmivelés­­ügyi minisztériummal kapcsolatos kivi­teli társasággal? Zsilinszky Endre: Pénzügyi organizá­ciónk egyáltalán nem vált be, elsősor­ban ezért nem tud eredményt felmu­tatni az ország. Kállay Tibor: Ma sokkal jobb az or­ganizáció, mint volt. Ezt mindenki látja, csak az nem, aki nem akarja észrevenni. Zsilinszky Endre: A tisztviselők fize­tését nem rendezték helyesen. Ha igaz, hogy a népszövetségi főbiztos maga is kevesli a tisztviselők fizetését... Korányi Frigyes báró pénzügyminisz­ter: Dehogy! Zsilinszky, Endre:... akkor feltétlenül lehetett volna módot találni a tisztvi­selő fizetések kielégítő rendezésére. Az indemnitást nem szavazta meg. Dénes István szintén nem fogadta el az indem­­nitási javaslatot. Több szónok nem volt, mire az elnök a vitát bezárta s rövid szünetet rendelt el, tikára is. Ebben a budgetben a mai vi­szonyoknak megfelelő kereteket kell ki­alakítani s emellett előre kell dolgozni olyan irányban, hogy a pénzügyi egyen­súlyt egy-két esztendő alatt el tudjuk érni. Ugyanakkor igyekeznünk kell egészséges pénzt adni az országnak. A cél, amelyet el kell érnünk, végered­ményben nemcsak financiális, hiszen a budget nagy befolyással van a gazda­sági élet alakulására is. A budget meg­alkotásával az kell, hogy a célunk le­gyen, hogy olyan viszonyokat teremt­sünk, amelyek lehetővé teszik a vagyo­­nosodást és a kereseti lehetőségeknek gya­podását. Nemcsak Magyarország hitelét kell helyreállítani, hanem az or­szág hitelszervezetének fejlődését is le­hetővé kell tenni. Az első feladat v­olt stabilizált állapo­tot teremteni. Ehhez az első lépést ak­kor tettük meg, amikor a jóvátételi kér­dést 20 esztendőre meg tudtuk oldani. Végre meg kell szűnniök a bizonytalan­ságoknak, amelyek miatt az állam szám­láit jóformán nem tudta fizetni, a tiszt­viselők nem tudták kiszámítani, hogy milyen fizetést fognak kapni, az adózás­nál olyan eltolódások történtek, hogy se az adózó polgár, se az adószedő nem tu­dott számolni. Mindezek a bajok a ko­rona értékének folytonos változásából állottak elő. Amint a magyar pénz sta­bilizációja véglegesen megtörténik, — hiszem, hogy már meg is történt, — gaz­dasági életünkben sokkal egyszerűbb és átlátszóbb viszonyok fognak beállani. Ettől kezdve tudnia kell minden állam­polgárnak, hogy semmiféle meglepetés­nek nincsen kitéve, s hogy a törvény megszabja, mit szabad, mit nem szabad tenni. Budgetünk realitását minden kö­rülmények között biztosítani akarjuk és e budget alapján az államháztartás vi­telének realitását biztosítani fogja a kontrollrendszer, amely szerint most ha­vonta költségvetéseket és zárszámadáso­kat kell készíteni és így az egész állam­­háztartás sokkal inkább áttekinthető lesz. Most már lehetővé fog válni az is, hogy a budget az év első felében jut­hasson a törvényhozás elé. A 33-as bizottságban felvetődött az eszme, hogy előbb kellett volna a bud­­get-t előterjeszteni és azután kellett volna foglalkoznunk a tisztviselőkérdés­­sel. Ez feltétlenül circulus vitiosusra vezetett volna, mert nem lehet elkészí­teni a költségvetést addig, amíg a tiszt­­viselői fizetésekkel nem vagyunk tisztá­ban, hiszen a budgetben szereplő kiadá­sok legnagyobb részét a tisztviselői fize­tések jelentik. Mindenütt ebben a circu­lus vitiosusban mozogtunk, amit át kel­lett törni. A pénz tekintetében áttörtük a külföldi kölcsönnel, amely lehetővé tette, hogy stabilizáljuk pénzünket. Át kellett törni a bizonytalanságot azzal is, hogy a költségvetést ezentúl arany­alapra helyezzük. A Kos-Hiány a Koronának csak fokozatos emelkedését kívánja Korányi Frigyes báró pénzügyminisz­ter. Amióta pénzügyminiszter, nem igyekezett mesterségesen befolyásolni pénzünk helyzetét. Figyelemmel kellett kísérnie, hogy a korona mikor kerül természetes helyzetbe, mert csak termé­szetes helyzetben lehet remény a stabi­lizálásra. Nem az az igazi nagy érdek, hogy a pénz értékét magasra emeljük, az érdek az, hogy a pénz a lehetőségig stabil legyen, mesterséges eszközök nél­kül. Most látjuk, hogy körülbelül mi az a helyzet, amelynél pénzünk stabili­zálódhatott. Számolni kell azzal is, hogy számos korlátozás is volt és a viszonyok is olyanok voltak, amelyek lenyomták a magyar pénz értékét. Ha ezek a korlá­tozások megszűnnek és a viszonyok is tengődnek, a tendencia arra fog irá­nyulni, hogy a pénz mintegy felugor­jék. Ilyen ugrást azonban nem fogunk megengedni, mert az egész gazdaság nagy hátrányával járna. Hogy hosszú időn át, féléven vagy egész éven át bi­zonyos fokig fog-e emelkedni a pénz vagy sem, azt ma még nem lehet meg­mondani. Kívánatosnak tartaná, hogy bizonyos nagyon menedékes emelkedés ezalatt az idő alatt történjék, hogy a gazdasági élet meg se érez­ze. Ha ez nem volna lehetséges, inkább szeretné, hogy teljesen mozdulatlan maradjon a pénz értéke, semhogy újabb zavarok tá­madjanak. Lendvai István: Csak a kormány lenne már menedékes. Korányi Frigyes báró pénzügyminisz­ter: A devizakérdésben már meg van­ vetve a rendezés alapja. Ma azt mond­hatjuk, hogy a pénz értékének kérdése egészen a jegybank kezében van. A kormány devizarendeletet bocsátott ki, amely a korlátozásoknak túlnyomó nagy­­részét megszünteti. Hogy nem tesszük teljesen szabaddá a devizaforgalmat, az természetes, mert hiszen még magának az államnak is lényeges devizaszükség­letei lesznek a külföldi adósságok­ fizeté­sénél. Ha azonban azt látjuk, hogy a szabadabb rendszer beválik, fokról­, fokra áttérünk erre. Április óta nem működik a bankóprés Korányi Frigyes báró pénzügyminisz­ter. Az infláció megszűnt, április óta nem működik a bankóprés és remélhető­leg többé nem is fog működni. A leg­utóbbi kimutatás szerint június 23-án­ 2520 milliárd államjegy volt forgalom­ban, amiből állami infláció tlil mil­liárd. A pénz stabilizálásával még nincs megoldva, a pénzügyi kérdés, mert nagyfontosságú a hitelügy is. Az új helyzet alapján új hitelünk támadt, amit legjobban bizonyít a külföldi köl­csön, amely a mai naptól kezdve kerül a világpiacokon aláírásra. (Éljenzés a jobboldalon.) Gondoskodni kell a ma­gánhitelről is. A hitelkérdés elsősorban bizalom és tőke kérdése. Vége kell le­gyen immár annak az állapotnak, hogy sokkal több hitelszerv alakuljon, mint amennyire szükség van. És véget kell vetni annak is, hogy ezek a hitelszer­vek mindig az államra számítsanak. Az utolsó tíz esztendő abnormis viszo­nyai között megszűnt a reális hitel, amelyre Magyarországnak a legnagyobb szüksége van. A bizalom és a kellő szervek mellett szükséges a tőke is a hitelkérdés rendezéséhez, ez a tőke vé­leménye szerint a külföldi kölcsönnel be fog özönleni az országba. Figyel­meztet arra, hogy óvakodni kell az olyan idegen tőkétől, amely csak nye­reségvágyból jön be, mert ez okozta Ausztriában is a krízist. A pénzügyminiszter beszéde Az a­másiti Tamás írta: Szegedi István­ ­ (Utánnyomás tilos) Tamás előkelő szülő gyermeke volt. Ahogy a világra jött, kezdet­től fogva a leggondosabb ápolás­ban, gondozásban részesült. Tamás életének első négy esztendeje min­den különösebb esemény nélkül zaj­lott le. Negyedik születésenapját — mint eddig is mindegyiket —■ nagy uzsonnával ünnepelték meg, amelyen résztvettek Tamás egy­­ivású barátai. Az apró legénykék szemmel látható gyönyörűséggel szür­­csölték a habos csokoládékávét és majszolták a finom mazsolás­­kalácsot. Majd ártatlan — az elő­kelő szülők gyermekeihez illő­­ játék következett s vacsoraidő kö­zeledtével papák, mamák, kisasz­­szonyok csengettek sorra az ajtón és vitték haza a szélfúvástól is óvott csemetéket. Amikor Tamás egyedül maradt és az ebédlőben vacsorához terí­tettek, apja kézenfogta őt, beve­zette dolgozószobájába, hogy — amint az napról-napra történni szokott — a vacsora előtti kedves perceket fiával töltse el. Tamás finyja születése óta szerette gyer­mekét, de most, ahogy­ az apró ér­telem lassan-lassan fejlődésnek in­dult, az érdeklődés melege csak még jobban átsütötte azt a sze­­retetet és az előkelő állami tiszt­viselő nem tudott volna különb szórakozást elképzelni, mint azokat a gondtalan negyedórákat, ami­ket a fia társaságában töltött es .Ma is — mint annyiszor — apró kérdésekkel tapogatta körül a gyermek értelmének fejlődését. — Mi ez? — kérdezte, a falon függő képre mutatva. — Kép. — felelte Tamás határo­zottan. — Milyen kép ? — Tájkép. — Ki festette? — Az Iványi-Grünwald bácsi. Az apa odavolt gyönyörűségében. íme, ez a négyéves kölyök már azt is tudja, ki festette azt a képet. Elővonta remekmívű aranyóráját. — Mi ez? — Óra. — Kié? — Az apukáé, — felelte Tamás engedelmesen. Ebben a pillanatban valami ret­tentő és furcsa dolog történt. Tamás eleinte csak annyit érzett, hogy az óra nagyon tetszik neki. Szívdobogást kapott a gyönyörű­ségtől, annyira odavolt az óráért. Aztán, — ezt világosan érezte, — mintha kettészakadt volna benne minden. Itt volt ő, a fésült, mos­datott, engedelmes Tamás, de egy­szerre mintha egy másik Tamás is lett volna benne. Ez a másik Ta­más összeborzolta a haját, bema­­szatolta a kezét és az arcát és ami­kor apuka kérdezte: — Kié ez az óra? — dacosan, vil­logó szemmel kiáltotta: — Az enyém! Oly hangos volt ez a kiáltás, hogy Tamás rémülten nézett körül, nem hallotta-e meg apuka? Közben anyuka is bejött a szobába. A gyermek rémülten fürkészte szülei arcát. De azok nem hallottak sem­mit Csak Tamás fülében csengett még sokáig ez a kiáltás. Aztán bementek vacsorázni... ... Tamás aranygyűrüs doktor lett s az apja kívánságára bement a bírósághoz. Ott jegyzősködött már vagy két éve, amikor egy délelőttön a cseléd rémülten rob­bant be a hivatali szobájába. — Doktor úr, az Istenért, tessék gyorsan hazajönni ! A méltóságos úr nagyon rosszul van ! Tamás édesanyja akkor már ré­gen halott volt. Tamás az apjával élt együtt valami szigorú kizáróla­gosságban. Úgyszólván csak egy­mással érintkeztek és szabadidejü­ket végnélküli jogi vitákkal töltöt­ték. Tamás igen jól érezte magát így, mintáimnak emlegették és va­lami megkülönböztetett tisztelet övezte. Az a másik Tamás azonban szörnyen elégedetlen volt ezzel az állapottal. Megtörtént, hogy mikor az öregúr, akit az ország legkülönb jogtudósai között emleget­tek, va­lami egészen bonyolult jogi kérdést fejtegetett és Tamás áhítata­ hall­gatta, az a másik Tamás hangosan belekiabált a diszkusszióba : — Te szamár ! Mihamar harminc éves vagy, odakinn zug és forr az élet, asszonyok várnak reád és leá­nyok sírják tele a párnájukat ér­ted. Hagyd magára az unalmas öreget, gyere velem, tudok egy jó kocsmát, ahová szép leányok jár­nak ... De Tamás maradt, bár ijedten szorította dobogó szivére remegő tenyerét... Amin­t a cseléd közölte vele a hírt, Tamás rémülten ugrott föl, iratait bezárta a fiókba és rohant haza. Apja már nem volt eszméle­ténél s néhány óra múlva Tamás egyedül maradt, Forró és őszinte könnyeket sirt Tamás, aki valóban nagyon szerette atyját, de az a má­sik Tamás még a fiúi gyászt sem tartotta tiszteletben és csúfolódott. — Látod, ilyen bolond vagy te! Ahelyett, hogy örülnél, amért végre megszabadultál ettől a nyűgtől, hát itten bőgsz, mint egy vénasszony. Azt mondod : az atyád volt ? Én meg azt mondom: a börtönőröd volt. Elzárt az élet elöl a gőg és a kötelesség celláiba, de most kihullt ernyedt kezéből a börtönajtód kul­csa és te szabad vagy, szabad ! Jer velem, tudok egy jó kocsmát, ahová jószivű asszonyok járnak, azok bi­zonnyal meghallgatnak. De siess, mert elmúlnak az évek, elkésel, ha soká halogatod az életedet. Ám Tamás ott maradt halott atyja mellett, eltemettette és a gyászév alatt csupán a hivatalába járt be. A gyászév elteltével Tamás elha­tározta, hogy megnősül. Nem birta tovább a magányt s családjának előkelősége kötelezettségeket rótt rá: ő volt az utolsó férfisarj. Na­gyon előkelő és nagyon szegény leányt vett el feleségül, aki minden egyéb volt, csak szép nem. Ahogy kivonultak a templomból, az a má­sik Tamás megvetően süvöltötte : — Elveszett ember vagy ! Mostan aztán akár már oda is fekhetsz a halott apád mellé. Örömtelen ifjú­ság után örömtelen házasság! Mi­csoda élet is a tied ! Tamás rémülten nézett ifjú fele­ségére. De az nem hallott semmit. Erre megnyugodva emelte a felvi­rágzott hintóba.­­ Tamásnak fia született: György, aki a családi hagyományokhoz hi­t­ven jogász lett és aranygyűrű? MAGYARSAG 1924 julius 2. szerda Indokolatlan a magas kamatláb Korányi Frigyes báró pénzügyminisz­­ter: A rendkívül magas kamatláb indo­kolatlan. Egyszerre ugyan nem lehet visszatérni a háború előtti alacsony ka­matlábhoz, reméli azonban, hogy a mai magas kamatlábak nem sokáig fognak megállani. Elismeri a pénzintézetek ne­héz helyzetét, de a legális üzletek szapo­rodásával természetszerűleg együtt kell járnia a kamatláb csökkenésének. A hi­telkamatláb csökkenéséhez nem elég a viszonyok rendezése, meg kell szűnnie a

Next