Magyarság, 1924. augusztus (5. évfolyam, 156-180. szám)

1924-08-01 / 156. szám

1924 augusztus lf péntek ■BH—M’IMII 1 ffllfiMMFffi'riWWir MAGYARSÁG Jeb& líclici kaptuk volna-e, ha lioeráiís-dcmokraio kormányuk van? Megjegyzésed P. Ábralaám Bezs® sigildtkozatóro­ f — A Magyarság tudósítójától — A Magyarság legutóbbi számában reflektált P. Abrakára Dezsőnek, a volt szegedi kormány miniszterel­nökének egyik lapban, a háborús évforduló alkalmából a szegedi kor­mány működéséről elmondott nyi­latkozatára. A volt miniszterelnök szavainak lényege az, hogy a sze­gedi kormány külpolitikája annyit fejlesztette a kommunizmus leküz­dését előkészítő eseményeket, hogy a szerbek segítsége biztosítva volt, mert engedélyt adtak arra, hogy a nemzeti hadsereg átléphesse a szerb demarkációs vonalat és Budapest felé vonulhasson. Azonban ez még­sem történhetett meg, mert a fran­ciák nem támogatták a kormányt eléggé. Anélkül, hogy a nemzeti ügyért akkor kifogástalanul tevékenykedő politikussal vitába akarnék bo­csátkozni és az antant részéről a nemzeti kormánnyal szemben tá­masztott követelések közül azt hangsúlyoznám, amelyet ő hangsú­lyozott, hogy a demokráciát köve­telték elsősorban, csak arra szorít­kozom, hogy elmondjam az ellen­­forradalmi kormány megszületésé­nek azokat az előzményeit, amelye­ket még nem ismer eléggé az or­szág és abból mindenki megláthatja majd, hogy mik voltak a franciák tárjai Magyarországgal. Ezt pedig megtehetem a szemtanú hitelessé­gével és bátran mondhatom, tárgyi­lagosságával is. Az aradi tárgyalások " A magyarság sorsára döntő befo­lyást gyakorló francia tábornokok működése Aradon kezdődött. 1918 december 30-ikán Arad utcáin leját­szódott véres jelenetek, amelyeket egy Opre nevű oláh joghallgató okozott, aki Berthelot francia tá­bornok látogatása alkalmával sárba tiporta a magyar zászlót és ennek megtorlásául lövésekkel válaszol­tak a vérig Sértettek, mondom, ezek­­tették szükségessé, hogy Temesvár­ról francia csapatokat küldjenek Aradra, a polgárháború megakadá­lyozására. A szerb megszálló csa­patok az aradi várban voltak ugyan, de a franciák tudták, hogy fekvő ember fölé. Próbálta föl­emelni. Kissé nehéz volt, nem bírta és akadályozta is a virágcso­mag. Egy pillanatig habozott, az­után félrehajította, hogy szabadon láthasson a mentésnek. Valér ott a földön fekve látta sze­mének szögletéből, hogy a papír szétmállik s a virágok fuldokolva sodródnak a járdaszéli csatorna za­varos levében. Ni, lám! — gondolta. — Könnyű szívvel vált meg a csokrá­tól, hogy segíthessen rajtam. Nem is olyan komisz. Egy pillanat alatt végigvillant az agyán. •— Hátha szegény diák volt, akit a gazdag család úgy taníttatott ki a csúnya lánya számára! Hall ilyet az ember. Szegény! Frank úr közben felnyaláb­olta Valért és lihegve cipelte a hotel kapuja alá. Ott tette le egy pam­­lagra a portás fülkéje mellett: — Hívják a mentőket! És kefét kérek. Valér kezdett apránként teljesen magához térni. Habozva töprengve, bambán és elhatározást keresve nézett a ruhá­ját tisztogató vadra és arra a pro­blémára, amit a tréfacsináló sors dobott eléje. Hogy ő most ezt az embert közre­adja?... Viszont a kudarc? Frank­­né nagyságos asszony várja a tele­font s az autó lenn vár az An­­drássy­ úti palota kovácsolt vas­rácsa előtt. Útrakészen mind a kettő s a pesti forgatagtól félre­­húzódó, szinte már vidéki vendég­­fogadóban tíz perc múlva felrobban a botrány bombája, ha ő itt,a tele­fonnál, a jelentésével meggyújtja a zsinórt. S ha nem gyújtja meg, akkor viszont ostoba, ügyetlen, vagy megbízhatatlan pernahajder. Mikor becstelen házi ezek jobban gyűlölik az oláht, mint a magyart. A franciák teljesen elzárták Ara­­dot a világtól és így érte a várost a legszomorubb magyar történelmi nap, 1919 március 21-ike. Gondre­­court tábornok volt a francia pa­rancsnok és vezérkari főnök Saint- Laumer kapitány, a párisi, illetve Franchet D’Esperay tábornok kon­stantinápolyi főhadiszállásáról ér­kezett utasítások végrehajtója. A kapitány igen éleslátású politikus volt és tagadhatatlan, hogy rendkí­vül haragudott az oláhokra. Ezt nem is rejtette véka alá, mert az oláhok, akik a fegyverszüneti szer­ződés feltételeit egy napig sem tar­tották be, a párisi főhaditanács tilalma ellenére a kijelölt demarka­­cionális vonalat túllépték és Arad felé nyomultak. Egy járőrjük be is merészkedett a városba és ezt a ve­zérkari főnök lovaglóostorával meg­verte az aradi városháza előtt nagy tömeg láttára. — Ezek a disznók sohasem tartot­ták meg adott szavukat — mondotta — de majd én megmutatom, hogy ide be nem teszik a lábukat. Az aradiak azt hitték, hogy a vá­rosuk sohase lesz az oláhoké, mert a francia vezetőség részéről ilyen értelmű biztatás el is hangzott. A kommunista diktatúra megala­kulása Budapesten konsternálta a megszálló csapatok parancsnokait, mert ők is olyan híreket kaptak Párisból, hogy Lenin vörössé akarja tenni egész Európát. Az volt az utasításuk Clemenceautól, hogy a vörös veszedelem fertőző hatását gátak közé kell szorítani. A francia program Aradon 1919 március 22-én éjjel Gondrecourt tábornok lakásán ta­nácskozás volt a magyar polgári hatóságok és a munkások képvise­lőinek bevonásával, amelynek hatá­rozatából a francia tábornok át­vette a teljes uralmat és megbízta vezérkari főnökét, hogy Varjassy Lajos kormánybiztossal beszélje meg a további teendőket. A kapitánynak kész programja volt. Lehetővé kell tenni a magyar hadsereg megszervezését Aradon azzal a céllal, hogy az idővel Buda-Frank úr már elkészült a tisztál­kodásával és türelmetlenül sür­gette: — Mi van hát azzal a telefonnal?­­— Már jobban vagyok. Köszönöm, uram, a jóságát. — Szóra sem érdemes. — Jóked­vűen mosolyog, miközben mondja. Mosolyog az arcával, a szemével, hibátlan fehér fogaival. — — Mindnyájunkat érhet baleset. S indul a vendéglő terrasza felé. Az asztalsor közepén egy fitos, vidám arcocska­ mosolyog Frank ur elé s egy nagy selyemkalap libben meg barátságosan, mintha színes pillangó volna fölreppenőben. — Uram! Frank ur megáll és visszafordul: — Parancsol? — Könyörgök. — És csakugyan könyörgő, megszeppent, zavarodott az egész lénye. — Én főhadnagy voltam, uram, gava'­lér Vagon­ban lakunk és a kenyér úgy gurul az ember elől, hogy minden után futni kell utána. Szóval... Igen... Fogyasszanak gy­orsan valamit őnagyságával és menjenek. Én várni fogok a jelentéssel... Iro­dánk ugyanis... — Szóval, a feleségem... És ön magándetektív? — Igen, a kenyér miatt... De várni fogok. Szörnyű volna, ha önt a botrány... Szörnyű volna, de én a kenyeremet vesztem... — Köszönöm. Valér megkönnyebbült. Nagyot, mélyet, felszabadítót sóhajtott. — Az ezredes úr is igy szerette volna. Biztos, hogy így. S míg várta a gyors vacsora vé­gét arra gondolt: — Otthagyom Holmest, így, szep­tember táján répaátvevőket alkal­maznak a cukorgyárak. Jelentkezni fogok. Az sima munka legalább­ pestre vonulhasson a kommün letö­résére. Ezért a magyar társadalom, úgy, mint azt a francia tette a há­borúban, alkotta meg a »szent egy­séget« és ennek megtörténte után egy teljesen politikai színezet nél­küli, minden társadalmi réteget magába foglaló vezetőséget kell al­kotni, melynek egyetlen feladata hadsereget teremteni és az országot ott ahol lehet, a kommün leverésére megszervezni. El volt döntendő a munkásság magatartásának kérdése, mert az aradi szocialista pártvezetőség fel­szólítására a munkások nagy töme­gei március 23-án kivonultak Arad­ról, hogy a Békéscsabán székelő vö­rös hadosztálynál katonáknak je­lentkezzenek, de onnan néhány nap múlva ugyancsak nagy tömegekben jöttek vissza. Saint-Laumer, a kormánybiztos, a város polgármestere és a szocia­lista párt négy vezetőjének jelenlé­tében tárgyalt az aradi munkások­kal. Két kérdést intézett hozzájuk. 1. Miért vonultak ki a városból ? 2. Kommunisták-e, elismerik-e a budapesti tanácskormányt ! A munkások a kormánybiztos és a polgármesternek a politikai hely­zetet és a budapesti események kö­vetkezményeit ismertető beszédei után fordított sorrendben válaszol­tak a kapitánynak. 1. Nem kommunisták, nem isme­rik el Kun Béla kormányát és azzal semmiféle összeköttetésük nincs. Megjegyzendő, hogy lehetett volna, mert a francia parancsnok, mielőtt március 23-án teljesen elzárta volna Aradot, szabad elvonulást engedett mindenkinek,,aki át akart menni a demarkációs vonalon. 2. Azért vonultak ki Aradról a vörös hadseregbe, mert nekik azt üzenték Budapestről, hogy a vörös hadsereg az oláhok ellen vonul és ők hazafias kötelességüknek tartot­ták, hogy a várost védjék, Stiert tud­­tukkal Aradra nem jöhetnek be az oláhok. Minthogy látták Csabán, hogy a hadosztály nem szándékozik a frontra menni, visszafordultak. A kapitány mind a két választ örömmel vette tudomásul, jegyző­könyvet vett fel a tárgyalásról, me­lyet valamennyi jelen volt, aláirt. Az ..union sacrée" Ez az okmány vált alapjává az ellenforradalmi nemzeti kormány megalakításának. Másnap össze­hívta Saint-Laumer kapitány a pol­gárság reprezentánsait és ott el­mondotta az eddig történteket és felhívta őket az »union sacrées meg­alakítására és ez az értekezlet kül­dött ki egy bizottságot a hadsereg felállításának megkezdésére. Másnap tárgyalásainak eredmé­nyét telefonon jelentette Belgrádba, ahol De­ Lobit tábornok székelt, aki innen Konstantinápolyba tett je­lentést és emez események után jött meg az engedély, hogy megalakul­jon az ellenforradalmi kormány. Ki legyen az elnöke ! Ez­­volt a kérdések kérdése. — Csak olyan ember lehet az el­nök, akit Párisban is ismernek és nem germanofil — hangsúlyozta a kapitány, aki tábornokai nevében minden támogatást megígért a megszervezendő hadsereg számára. Egész éjjeli tanácskozás után Ká­rolyi Gyula gróf személyében egyeztek meg. — Nagyon jó lesz •­*- szólt ör­vendve Saint-Laumer — a Károlyi nevet jól ismerik Párisban. Minthogy azonban magyar kor­mány megalakításáról történt elha­tározó lépés, sem a kormány tagjai, sem a közvélemény el sem tudta képzelni, hogy a kormánynak, ha még oly szomorúan szű­kreszabott területen is, ha még oly tragikus időben, mint az akkori napok vol­tak, ne legyen politikai programja. Különösen ne legyen külpolitikai programja, ne tudja, merre orien­tálódjék ? Azt tudta mindenki, hogy Magyarországnak új barátokat kell szereznie. De kik legyenek azok ? Már Aradon szétágazók voltak a nézetek, csak Károlyi Gyula gróf szegezte egyenesen a szemét a kitű­zött legközelebbi célra : a bolseviz­­mus eltiprására és erre akarta a társadalmát egybefogni. »A kis francia kapitány« —ahogy gúnyosan aposztrofálták a magyar nemzetgyűlésen — igyekezett lehű­teni a nagy politikai akarásokat, mert látta, hogy azok megvalósítá­sára hiányzanak az erők. De főleg 3 Cipői« és munkásbakk­ancsok öle«», nagybani Árban kap­­hatók minden mennyiségben. Férfi, sárga, zsíros tehénbőr­­bakancs, kipróbált, tar­tós............ 148.500 K. Szandál, külföldi, bőrből készült, 36-42 98.500 K. Gyermekcipők, minden fajta finnom cipők állan­dóan raktáron. Vi­szonteladóknak ár­­engedményt nyújt. Postai megrendelést pontosan eszközöl: Kite­gi cipőnagykeraakedo. VII. Mi­ksa-utca 13, Mi (Dobány-u. sarok, :I­yryork-palota 114*)

Next