Magyarság, 1925. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1925-01-01 / 1. szám
Í925 i'rD’f'* * 1, csfltrörtdk w exBBmmKnm’■ ■>«v ■ ••-t-=-[‘»—«-»imi BM| M|| Előfizetési árak: Félévre 240.000 korona. Negyedévre 120.000 kor. Ety hóra 40.000 korona. Egyes szám ára hétköznap 2000 korona. Vasárnap 3000 korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2500 osztrák. kora 300 korona Budapest, VI. évf. 1. (1179.) sz. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség 4a kiadóhivatal: Budapest, VII. kerület, Miksa utca 8. szám. Telefonszámok: József 68-90, József 68-91, József 68—92. Levélcím: Budapest 741, Postafiók 19. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A nemzeti királyság (Válasz Gömbös Gyulának) írta: Andrássy Gyula gróf Budai beszámolómnak a legitimizmusról szóló részével legbehatóbban Gömbös Gyula foglalkozott, ezért legrészletesebben neki akarok válaszolni. Kiinduló pontjaink, céljaink, ugy látszik, azonosak, az ősi apostoli királyságot akarja történelmi formájában. Én is ezt akarom. Az ősi apostoli királyság történelmi formája azonban az első Árpádoktól kezdve a mai napig mindig az örökös királyság volt. Főleg kidomborodott az az alapelv, hogy a fiú követte atyját a trónon. Ez az elv felelt meg legjobban a nemzet kegyeletének, amelyet elhalt vezérei iránt érzett, ez bizonyult mindig és mindenütt a legcélszerűbbnek is. Egyedül ez biztosította a békás trónváltozást. A vegyes házaknál nem azért ismétlődött gyakran — a nemzet nagy szerencsétlenségére — a királyválasztás, mert a választási rendszert akarták őseink megvalósítani, hanem azért, mert ez időben gyakran előfordult, hogy a dinasztiák kihaltak. Ettől az elvtől eltérni tehát annyit jelent mint a történelmi formát megtörni és feláldozni a királyság azon legnagyobb áldását, hogy az államfő törvényességéhez a kétely legkisebb árnyéka se férkőzhessék és fel se vetődhessék az a következményeiben mindig borzalmas kérdés, nem bitorló-e az, akinek a tekintély, a jogelv, a törvényesség fogalmát képviselni és védeni kell. Gömbös Gyula erős, független, szuverén nemzeti királyságot akar. Én is azt akarok. Akarom mindet erőmmel, őseimtől öröklött szittya vérem sugallatára. Atyai és anyai ágon évszázadokra visszamenőleg egyetlenegy nemmagyar ősöm sínesen. Sajnos, nem vagyok nagy véleménnyel annak a generációnak politizáló rétegeiről, amelyben élek. Ritkán osztottam a vezetők közfelfogását. Nem egyszer azt éreztem, hogy az irányított, mesterségesen befolyásolt közvélemény elitéi. De büszke önérzettel mondhatom, hogy mindig kizárólag csak magyar érdek vezetett minden érzésemben, cselekvésemben, célkitűzésemben. Sohasem nyugodhattam volna bele abba, hogy a magyar király ne legyen független, semmi más fejedelemnek alá nem rendelt szuverén. Szent István koronájának viselője jogilag minden időben fenn is tartotta teljes ragyogó függetlenségét. Sohasem sikerült azt a császári koronába beolvasztani, még akkor sem, amidőn viselője megfeledkezvén hivatásáról, erre a célra törekedett. A Lustkandl-eknek, a Tetzner-eknek nem volt igazuk. Mi állottunk az objektív igazság alapján, mi, akik Deákkal és Deák nyomán éles polémiákban kimutattuk, hogy a dicső magyar korona sohasem volt a világ bármely más koronájának alávetve. Szent István koronája teljesen páratlan, tősgyökeres magyar koncepciójával nem válhatott egyszerű egyéni fejekké, hanem az egész politikai nemzetet királyával a felsőbbségi és demokratikus elvek alapján egyesítő remek közjogi alkotás maradt mindvégig, mely nem helyezkedhetett el soha Nagy Károly hűbérrendszerében, mint a nemzettől különvált, idegentől ajándékba kapott, általa korlátolható szuverenitás jelképe. Ma azonban többre van szükség, mint a korona elméleti függetlenségére. Ma tényleg független nemzeti államot akarunk mindnyájan, oly nemzeti államot, mely az önálló lét minden kellékével rendelkezzék, melynek független külügyi, hadügyi és gazdasági szervezete van. Osztom Gömbös Gyulának azt a nézetét is, hogy a legitim királyság ne legyen első lépés a régi monarchia helyreállása felé. Én sem akarom az elérhetetlent hajszolni. Alapuljon a múlton a jövő de ne Szolgai utánzással, az ő világhelyzet semmibevételével. A régi monarchia megvalósíthatatlan, mert népeinek nagy része nem akarja visszaállítatni, mert ez a törekvés szembeállítana oly hatalmas tényezőkkel, amelyek, mint például az olaszok és a lengyelek, másképp barátaink lennének, mellénk állnának,mert többi érdekeink mind azonosak. De ezt a függetlenséget nem is féltem. Garantálja állami szerveink teljes függetlenségét, hogy boldogult Károly király ezt az állami élet minden vonatkozásában világosan és határozottan megígérte és ezt az ígéretet utódja is szentírásként tiszteletben fogja tartani. Garantálja érdekeink biztosítását azon természetes és kizárólagos jelentősége amelyet biztosítunk magunknak, ha hűségünkkel és bátorságunkkal magunk hozzuk vissza a száműzetésből királyunkat, ha királyunk nálunk nevelődik, itt, magyar talajon, magyar légkörben szoknék fejedelmi Hivatásához, itt válnék férfivá. Boldogult Károly király azt is megígérte, hogy a magyar nemzettől nem fog vért és pénzt kérni idegen érdekek szolgálatában. Ennél továbbmenni és a függetlenség biztosításán kívül a teljes ■izoláltság garanciát keresni súlyos hiba volna. Törvény által előre vétót mondani az ellen, hogy más nemzet uralkodónk jogara alá helyeztesse magát, ha úgy akarja, elsőrangú reálpolitikai baklövés volna, Keleteurópa mai állapota ,átmeneti. Valamivel előbb vagy utóbb a helyzet nem ismeréséből és a mohó hódítási vágyból eredő új rend össze fog omlani, át fog alakulni. Óriási hiba volna e kiszámíthatatlan fejlődés közepette magunkat közjogilag lekötni, közjogi tilalomfák között mozogni. A magyar nemzet és a király azonos létérdekei, legyenek egyedül vezércsillagaink. Szaba Wackó írta: Kosáryné Réz Lola (Utánnyomás tilos) Lussin szigetének olasz verőfényepróbálja elfeledtetni az októberi melankóliát. Az Iberer-penzió meghitt, családias kertjében érik a narancs. Távolabb világoskék a tenger, lassan szállnak rajta egyre mesz■szebb sárgapiros vitorlaszárnyaikkal a bagykák. , De a IMB vágy minden derűs szépségnél erősebb és minden lágy meleg sugaránál a napnak. A messzi hegyeket látom Lussin hegyei helyett, a szegény vén hegyeket, amiknek völgyében szürke köd van, nem világoskék tenger. És meséket mondok magamnak, hogy a fájdalmas sóvárgást csillapítsam... Mesél, mondok Nackóról, az egyszeri be vérről, aki magános viskójában lakott a hegy meredek oldalán, egyedül éldegélt kis hátikosaras, sárgáslatú feleségével és krumplis galuskát ebédelt minden hétköznap, vasárnap pedig mákoskalácsot meg tojásos gombát. Naekó egyszer hurkot készített a kertjében, mert úgy vette észre, hogy lopják a szilváját. Görbe kis szilvafája volt a kert sarkában és lekvárnak akarták hagyni a gyümölcsöt, jó érettre, hogy karácsonyi lepényre legyen. Nem gondolt rá, hogy pénteki, napon tette ki a hurkot, ami éppen tizenharmadikára esett. Nyugodtan aludt hajnalig s mikor két órakor éjfél után megszólalt a munkára hívó kopogó fakalapács, felkelt, anélkül, hogy az asszonyt felébresztette volna, meggyujtotta pislogó kabanecét és a bányába indult. Amint kinyitja az udvar palánkajtaját, furcsa vinnyogás üti meg a fülét a holdvilágban fürdő kert felől. — Ejnye, — mondta magában Nackó — úgy látszik, van valami a hurokban. Óvatosan sietett a szilvafa felé a harmatos fűben és nagy csodálkozással látta, hogy egy boszorkány guggol a drótnál. Be volt csípve a hurokba mind a két keze, mind a két lába. — Jaj, Náckó, — hivalkodott a boszorkány, amikor észrevette—meressz ki hamar a hurokból, mindent megteszek, amit csak kívánsz. De Náckó meggondolta, hogy nem vesződhetik most a hurokkal, mert a bányába kell sietnie, azonkívül tanácsosabb lesz, ha napvilágnál beszél a boszorkánnyal, mert úgy mégis bátorságosabb. Ráadásul pedig munka közben meggondolhatja azt is, miket kívánjon. Igy hát nem felelt a boszorkánynak egy szót sem, hanem beszaladt az udvarba, kihozta a tyúkboritót s lefödte vele a boszorkányt, még egy nagy követ is tett reá, nehogy kiszabaduljon. Azután pedig felkeltette a feleségét, megmondta neki, hogy egy boszorkány van kint a kertben a borító alatt s megtiltotta, hogy a közelébe menjen. De most már aztán rohant is a bányába, nehogy elkéssen és a hátman rut szavakat ordítson reá. Csak úgy gurultak a kavicsok, amint leszaladt a lejtőn. Alighogy elment, felkelt az aszszony, mert nem volt nyugta többé az ágyban. Először csak a házból nézett a kert felé, aztán kiment az udvarra, aztán, mert úgyis meg kellett kapálnia a krumplit, a kertbe ment és körüljárta néhányszor a borítót. A boszorkány vinnyogott, és nyöszörgött odabent. — Csak egy kicsit emelem fel a boritót, hogy lássam, — gondolta az asszony. — Sohasem láttam még boszorkányt. — És odament és felemelte s a vége az lett, hogy leguggolt melléje és beszélgetni kezdtek. A boszorkány nagyon tisztességes öregasszonynak látszott és dicsérni kezdte az asszony jó szivét. — Ismerlek én téged, —mondta. — Láttalak a kéményen keresztül sokszor, ahogyan dolgozol és az életedet töltőd és nem panaszkodó, ámbár egyedül vagy idegenek között és a munkád nehéz. Az asszonynak könny szökött a szemébe, mert eszébe jutott, hogy csakugyan nehéz az élete és hogy a rokonai messze vannak tőle, valahol a világ végén. — Azoknak jó dolguk van, •— mondta a boszorkány. — Reggelkit,eszik a tengerbe a hálót és délre tele van hallal. Csak meg kell főzni. Amellett pedig együtt beszélgethetnek és elmulathatnak. A te szomszédaid gonoszak és irigyek és lenéznek téged, tudom. Csakugyan megtörtént néha, hogy az asszony összeveszett a szomszédaival és ez most mind az eszébe jutott. Sírni kezdett. — Szabadítsd ki a kezeimet a hurokból, — mondta a boszorkány — és ha akarod, tengert varázsolok a völgyben, ami tele lesz hallal és egészen a házatokig ér, a szomszédok házát pedig elviszi, a víz. — De hátha belefut az uram, mikor haza akar a bányából jönni.2 — aggodalmaskodott az asszonya — Dehogy fül! — legyintett a boszorkány. — Nem látod, hogy a bánya a szemközti hegyen még magasabban van, mint, itt a ház? Köröskörül jön majd a hegyoldalon, alig egy félórával lesz az útja hosszabb. Hát mit akarsz? És addig beszélt, addig beszélt a boszorkány a tengerről, a jószsi halakról és a kiállhatatlan szomszédokról, míg az asszony csakugyan, kieresztette a két kezét. Abban a pillanatban nagy zugás támadt, a völgyet tenger töltötte be és a szomszédok házát elvitte a víz. — Jaj Istenem, — szólt az asszony — most mit csináljak? Félek, hogy az uram haragudni fog. — Főzz neki halpaprikást, — tanácsolta a boszorkány. — Attól majd megbékül. — De hiszen ki sem tudom fogni a halat! — kiáltotta az asszony. — Soha életemben nem halásztam és nem is láttam tengert és most meg jobban félek egyedül, mint azelőtt. — Tudod mit? — szólt a boszorkány. — Én sem tudok halat fogni, de ha kiszabadítod a lábaimat is, akkor idgvamzsolom a rokonaidat, akik értenek hozzá, legalább egyedül sem leszel ■ és ha az urad veszekedne, megvédenék téged. Az asszony kiszabadította a boszorkányt, az eltűnt s mikor az asszony hátrafordult, látta már.