Magyarság, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-01 / 26. szám

2 olyan elégedetlenek, akikről a hő­ség fénylett, miközben nyomorról, elnyo­matásról szenvelegtek s akik a hatalmasok ellen lazítottak, mi­kor már régen ük­coltak a legha­talmasabbak. — Mit kerestünk mi, szegény, gyámoltalan, önérzetes, lelkiisme­retes és jövőbelátása miatt lené­zett, megtagadott ifjú magyar ér­telmiség ezen a Magyarországon? Mi voltunk a leggy­öngéb­bek s mi álmodtunk a legnagyobbról, mi voltunk a legfegyvertelene­bbek s nekünk volt a legtöbb ellenségünk, mi voltunk a börtön legfenekén s nekünk volt legmesszebb a szaba­dulás. — Hát ezért kívánnánk visz­sza mi s bennünk a jövendő Magyarország az elmúlt Magyaror­szágot? Visszakivánjuk azért a jelenért, mellyel sanyargatott, vagy talán azért a jövendőért, mellyel kecsegtetett';’ Mit rejtett volna számunkra a jövendő ezen a Magyarországon, ahol a jelen any­agira a másoké volt? Mindenün­nen kiszorítva, kiversenyezve, a hi­vatalok rabszolgapadjain kívül már csak a rendőrök, katonák, vasutasok, villamoskalauzok nyo­morait kény­ere intett felénk. Le­rongyolódva, kopottan, a művelt­­­ség és az éhség groteszk gőgjével­­ szívünkben egyre szűkebbre szo­rult körülöttünk a kör. Vagy reánk vártak talán, előttünk nyíl­tak meg a banktemplomok kapui és gondnélkül stallumai? Bennün­ket kínált talán karrierrel a nagy­­indusztria és a nagykereskedelem? A mi számunkra volt szabad a sajtó hatalma és arany forrásai? A­­ mienk volt talán a föld, mely egy­re jobban mások kezére, szálltt Vagy a kapitalista üzletté kibé­relt irodalom és művészet a maga szörnyű versenyfeltételeivel adott talán teret és boldogulást nekünk? Hol ■volt a mi jövendőnk ezen az eladott Magyarországon?­­- Nem kivárnunk belőle semmit s mi volnánk az elsők, akik fegyvert ragadnánk ellene, ha akadna kéz, mely vissza akarná ál­lítani. Az uj Magyarország a mienk is. Az őrület fantáziája kel­lene hozzá, hinni, hogy ez az uj a réginél is rosszabb lehet. 1919 március elsején írtam eze­ket a sorokat. S most, hogy újra idézem őket, úgy érzem, soha ret­tentőbb és igazoltabb jóslatot nem írhattam volna. Ma, hat esztendő múltán, véresebb igazságokat lihegnek ezek a sorok, mint szüle­tésükkor. Mert az a régi Magyar­­ország, amelyet bennük oly irtó­­zattal megtagadtunk, hat év múl­tán visszatért, fölkelt sírjaiból és itt van köztünk, — két forradalom és az ellenforradalom erőfeszítései után — mint lerázhatatlan való­ság. Határai nem a régiek többé, de ez nem is fáj ennek a kettős arcú Magyarországnak. Se annak, amelyet a forradalom sírjába akart taszítani, se annak, amely a forradalomban a régi helyére ült. Mert ez a két Magyarország hat esztendő múltán kibékült és megosztozkodott egymással annak a harmadiknak romjain, amelyért mi a forradalom előtt, alatta és utána is annyit küzdöttünk és szenvedtünk. Azt hinni, hogy ez így bekö­vetkezhessék, ahhoz hat évvel ezelőtt valóban az sör élet fantáziája"­ kellett. A menyecske ötött-hatolt: — A ruhát néztem, hogy meg­száradt-e már. A halász rá­villant a kalap alól: — A ruhát? — Azt. — Mikor terítetted fel a pad­lásra? •— Délután, mikor aludt. Az ember bólintott: — Délután? — Akkor. A halász az asszony szemébe né­zett: — Ha ma délután terítetted fel, — kérdezte sunyin — ,mit kerestél a padláson — tegnap este? A menyecske izgen­ mozgott. Az ember rákiáltott: — Mondd meg, mert agyonvág­lak! Az asszony sírásra készítette a kötényét. Az ember kicsit, megszeli­dült s mikor látta, hogy a menyecske nem felel a kérdésre, másra terelte a szél: ’ — Ha a ruhát nézted, — kémlelte asszonya arcát — akkor azt mondd meg, mit keresett itt az a legény, aki a kerítésen átugrott? Kati nagy szemeket meresztett és tiltakozni próbált: ' — Mikor? — Most. Mikor az udvarra ér­tem. A menyecske elpirult: --Én nem tudok róla. Az ember azonban csökönyös ma­radt, rákiáltott: — Ki volt az? A menyecske tagadott. •— Mondom, hogy nem tudom. A halász unni kezdte a dolgot: — Énnekem hasztalan beszélsz,—­kezdte halkan, aztán a hangja meg­erősödött. — Tüstént mondd meg, hogy ki volt. Különben menten hazazavarlak az anyádhoz! A menyecske megijedt és félve pislogott haragos emberére: — Megmondanám, — szólt sze­­pegve — csak hát... — Csak hát? — Csak hát ? . . . Attól félek, hogy... agyonveri! Az ember felkapta a fejszét: — Hát akkor mégis volt itt va­laki ! — Volt. — Kicsoda? A menyecske lehajtotta a fejét és úgy felelt: — A Józsi. — Miféle ,Józsi? 1~9 Az öcsém. Az ember szeme kike­re­ke­dett: — Az öcséd? — Az. — Mit keresett itt? _ A menyecske őszintén vallott: — Én hívtam ide. Az ember felcsattant: — Az nem igaz! — vágott a sze­me villámot,­­r­óla az öcséd volt, akkor miért szaladt el, mikor meg­látott? A menyecske védekezését be sem várta, megfogta a kezét: — Gyere! A menyecske akaratoskodott: ■ ** Hová vezet? — A Józsihoz! — felelt az ember. — Majd megmondja­, hogyan áll a dolog. És nagy lépésekkel vezette asszo-á­nyát, hogy szegény teremtés alig győzött aprózni a haragos ember mellett. Józsi a tornácon üldögélt, a hol­dat bámulta. Mikor a furcsa menet befordult a kapun, kicsit megijedt, gondol­kozásra azonban nem volt ideje, mert János gazda jóformán még­hozzá se ért, mikor rákiáltott: — Hallod-e Józsi, — kezdte min­den bevezetés nélkül — ma este, mi­kor a bagolyhuhogásra visszajöt­tem, a kerítésen átugrott egy ember. Jól belenézett a legény szemébe: — A trénéd azt állítja, hogy te voltál. Magasra kapta a fejét: — Te voltál? A legény először a nénjére né­zett, aztán a sógorára, aztán csen­desen vallotta: — Én! Az ember nem értette: — Hát ha te voltál, miért szalad­tál el, mikor engem megláttál? A legény kicsit húzódozott, de az­tán megfelelt: — Kati azt mondta, ha kend jön, akkor szaladjak végig a kerten, az­tán ugorjak át a kerítésen. Az ember kezdett megzavarnom. Most meg az asszony felé fordult: — Igaz ez? A menyecske bólintott­: — Igaz! A halásznak hirtelen gondolata támadt: — Hát a bagoly? A ütött,vecske lesütötte a szemet: — Az eh voltano. — Te huhogtál? — Én. — Aztán miért? — Hogy visszajöjjön kend, oszt inthessek Józsinak, hogy szaladjon. Az ember most még jobban össze­­zavarodott. — Hogyan tudtad, hogy vissza­jövök?­­ A menyecske a vállát húzogatta. — A padláslyukon lestem. .Az ember összeráncolta a homlo­kát­. Azt ugyanis kezdte érteni, hogy az asszony miért járt fel a padlásra, de azt nem értette seho­gyan se, hogy mi volt ezzel a terve. Hát megkérdezte: — Aztán miért volt ez a játék? A menyecske vállat vont, aztán durcásan felelte: — Hát azért, hogy féltsen. — Hogy féltselek? — Igen. Az ember nagy szemeket meresz­tett: — Aztán miért? A menyecske a köténye szélét csücskölgette, aztán könnybe lobbadt szemekkel, panaszos vágyódással panaszolta: — Még harminc esztendős se va­gyok, oszt... Szemét szemérmesen lesütötte: — ...úgy félek mindennap a sö­tétben — egyedül écenkázni. Amint­­kötényét­ csücskölgette, karjával kicsit oldalba figyelmez­tette emberét s ugyanakkor a szeme sarkából sokatmondóan rákacsin­tott, aztán megint lesütötte tekin­ts­­et: János gazda akkorát nyelt, csak úgy szaladgált üs ádámcsutkája. Aztán másnap biral­yozta, hogy a halak éjszaka már nem járnak, a viz­­hideg, vagy mi a csuda. A menyecske azonban megma­gyarázta: — Alusznak. — Bizonyosan. — bólintott a ha­lász és otthon maradt­. ! MAGYARSÁG 1925 február 1. vasárnap h polítisa Mrd A H£rK veszü*3 csönd Vlain Ferenc dr. nemzetgyűlési képviselő a Magyarság tegnapelőtti számában olyan nyilatkozatot kül­dött Bethlen István gróf miniszter­elnök címére, amilyent magyar mi­niszterelnöknek még aligha küld­tek súlyos következmények nélkül. A Döhmel-ügy parlamenti­ tárgya­lásával kapcsolatban a miniszter­elnök úr bizonyos megállapításokat tett a tanúkihallgatásokra vonat­kozólag,­­amelyekről K­lári Ferenc dr. az ország nyilvánossága előtt most azt a bélyeget süti, hogy Bethlen István gróf »vakmerően vissza­­ hazudott«. E nyilatkozat megjele­nése óta kétszer huszonnégy óra telt el. A szörnyű vád nyomán ijesztő­ csend támadt. A miniszter­­elnök figyelmét úgy látszik elke­rülte ez a nyilatkozat, mert külön­ben borzasztó képtelenségnek tar­tanánk, ha a címzett helyről erre az inzultusra válasz nem érkeznék. A miniszterelnök tudtunkkal se lovagias, se bírói után nem vett­ e Uj Nemzedék crá a fob&eidali nesimticio Az Uj Nemzedék azoknak a hivő és jámbor lelkeknek, akik — nem túl nagy tömegben — keresztényi kötelességüknek tartják még pél­dányait megváltani a reménytele­nül kiáltozó rikkancsoktól, ma bo­rongó értekezést tart a jobboldali destrukcióról. A joboldali destruk­ció hirdetői az Új Nemzedék sze­rint azok, akik — mint legutóbb Pallavicini György őrgróf — cé­lozni mertek arra, hogy nincsenek elragadtatva a jelenlegi közf­ank­­cionáriusok erkölcsi értékétől. Az Új Nemzedék, amióta szokatlan éleslátással felismerte, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között vagy jó és élvezetes újságot kell csinálni, vagy pedig a kormányt kell támogatni, bátor elhatározás­sal az utóbbi mellett döntött és azóta nagyon érzékeny a közfunk­­cionáriusok irányában. Teljes mér­tékben igaza van. Az új és drága rotációs gépeknek ez a hivatásuk: védeni a minden kis támogatásért oly hálás közfunkcionáriusokat az illetlen ellenzékieskedőktől. A köz­­funkcionáriusok tekintélye — mondja az Új Nemzedék —­ nem személy tekintély, hanem az állam­hatalom tekintélye. Ez igaz, a mai közfunkcionáriusoknak valóban csak annyiban van tekintélyük, amennyit állásaiktól kölcsönkér­tek. Ebben az egy kérdésben a he­lyes irányba ragadta a védelem heve az Új Nemzedéket, ezért alig­hanem ki fog kapni uj gazdáitól, amint hogy a bus vezércikk többi állításaiért tudtunkkal a régi tu­lajdonosok fogják megmondani leplezetlen véleményüket. Ha azon­ban az Uj Nemzedék így némi za­vart csinált is beléletében és eset­leg azoknak lelkében is, akik nem­csak veszik, hanem olvassák , nem hisszük, hogy a jobboldali destrukció elvetemült képviselői bármiképp is túlságosan szívükre vennék a hazafias kitörést. A jobb­oldali destrukció képviselői tudják,­ ­ munktastélsttk­űségen cseh e szanálás! program keretében enyfü­étes a f­ormány A szakszervezeti tanács nyolctagú küldöttsége kereste fel ma Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnököt, akinek a munkanélküliség leküzdésére kidolgo­zott memorandumot nyújtott át. A mi­niszterelnök megígérte, hogy a kor­mány a szanálási program keretében m­inden lehetőt elkövet a munkanélküli­ség enyhítésére, elsősorban azonban az ország pénzügyi helyzetét kell biztosí­tani. A munkanélküliség esetére való biztosítás tekintetében úgy nyilatkozott, hogy ez a kérdés szoros kapcsolatban áll a munkaközvetítés kérdésével, amelyre vonatkozólag a kereskedelmi minisztérium törvényjavaslatot készít elő­. A küldöttség szóvátette a szellemi munkások egyre­ emelkedő munkanél­küliségét, mire a miniszterel­nök azzal felelt, hogy a szellemi munkásokon akciókkal segíteni nem lehet s helyze­tükben csak a gazdasági élet­ nagy­arányú fevendi­cio idézhet elő javulást. Végül megígért© a miniszterelnök, hogy Génfből való visszatérése után a memo­randumban foglalt kérdéseket behatóan megvitatja az illetékes szakminiszte­rekkel. magának elégtételt Éppen ezért társadalmi és politikai körökben feszült érdeklődéssel találgatják, vajjon mi az oka ennek a rejtélyes és különös hallgatásnak. Elvégre az még­is lehetetlen, hogy Magyar­­ország első közjogi funkcionáriusa szó nélkül zsebrevágjon ilyen sú­lyos megállapításokat hogy az Új Nemzedék ma is még abból a kis népszerű­ségmarad­­ványból tengődik, amit a­­jobbol­dali destrukció­ reáhagyott,­­ mi­előtt az aranyközépút felé meg­győzette magát. Somma a rasdikán­s blakk. A nagynehezen összekovácsolt radiká­lis egység, melyről többször megírtuk, hogy csupán látszólagos borulásnak indult­. Már a blokkhoz tartozó pol­gári képviselők legutóbbi értekezletén többen a passzivitás feladása melletti foglaltak állást. A parlamentbe való visszatérés ellenzői akkor azzal szerel­ték le a passzivitásba beleunt képvise­lőket, közöttük Dénes István és Drágátz­ Győzőt, hogy a visszatérés a blokk gyengeségét dokumentálná. Dénes Ist­ván engedett a többség akaratának, de csak azzal a kikötéssel, hogy a blokk valamennyi pártja nyújtson jegyző­könyvi garanciát arra, hogy nemcsak a városok és ipari gócpontok, hanem a földmunkások választójogának titkos­ságáért is minden erejével kezdeni fog. Több mint egy hét telt el már az érte­kezlet óta, a blokk különböző pártjai azonban máig sem ndják meg a kívánt garanciát, miért is Dénes István — éresülésünk szerint — a jövőben nem tartja magát a blokk határozataihoz s legközelebb ismét részt vesz a nemzet­gyűlés ülésein. Példáját előreláthatóan Drózdy Győző és mások is követni fogják.

Next