Magyarság, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)
1925-03-01 / 49. szám
2 lönböző, egymással ellentétes államok és nemzetek között a kezében tartsa. “Izrael a legbiztosabb öszszekötő kapcsa Európának.« Israel est une des plus sures jointures de l’Europe. Íme, ez az a gondolatkör, amelynek céljaira a Revue Juive a világ zsidóságát, politikai, szellemi és anyagi kapacitásait organizálja. Albert Einstein a maga cikkében ugyanezt fejtegeti. »A zsidókat — úgymond — majdnem mindenütt úgy kezelik és úgy tekintik, mint akik egy jellegzetesen nemzeti csoportot alkotnak. Ez talán sajnálatos lehet az olyan zsidókra, akik az emberiséghez való egyedüli hozzátartozást, mint a legmagasabb, nehezen megközelíthető, de mégis lehetséges ideálnak érzik. Kell, hogy a zsidók kihasználják nemzeti voltukat. (Utilisent leur nationalité.) Kihasználják pedig az egyetemes közjó érdekében. Miután lehetetlennek látszik, hogy a zsidóság mint nemzetiség eltűnjön, a zsidóknak kötelessége, hogy ezt a nemzetiséget igazolják és jogos egzisztenciát adjanak neki. S éppen ezért szükséges, hogy minden nevetséges gőg nélkül öntudatára ébredjenek annak az emberi értéknek, amelyet, mint ilyenek reprezentálnak. Történeti múltjuknak tanulmányozásával és faji szellemüknek tökéletesebb átérzésével meg kell ismerniök azt az új küldetést, amelyet egyedül ők tölthetnek be. Egyedül a cionizmus az, amely ezen az úton segítheti őket. Emlékezteti őket egy múltra, amely tele van dicsőséggel és fájdalommal és szemük elé állítva egy egészségesebb és méltóbb jövőt, megtanítja őket önmegismerésre és bátorságra. Egy zsidó, aki tart arra, hogy szellemét egy emberi ideál áthassa, anélkül, hogy ellentmondást követne el, cionistának vallhatja magát. Ez az egyetlen alkalmas politikai törekvés, amely nagyon sok zsidó számára a jogos önérzetet visszaadhatja. Egy szétszórt fajnak megadja a szükséges hitet és ezzel új húst, új testet ad egy fáradt népnek is. Ezért merem én vallani, hogy a cionizmus, amely látszatra nemzeti mozgalom, végeredményben az emberiség számára munkálkodik.« Oldalakat idézhetnénk még, amelyek mind csak azt illusztrálnák, hogy ez a közös gondolatkör mint egyesíti munkásai között a zsidócionizmus és internacionalizmus tekintélyeit. Ez az őszinte állásfoglalás azért is figyelemreméltó, mert tisztázni fog sok ma még vitás és homályos kérdést, amely a zsidóság világközi problémájával kapcsolatos. S ha a cionizmusnak és a zsidóság nemzetközi öntudatosításának is haszna lesz belőle, bizonyára hasznát fogják látni azok is, akik a zsidóságnak ezt a kettősirányú törekvését az újkori civilizációs ,egyben a nemzeti államrendszerek egyik legnagyobb veszedelmének látják. A pulykakakas mellett egy öreg, kendermagos tyúk szemelgetett. Az őrnagy ugrott és a tyúk feje egyedül árván átrepült a pulykakakason. — Megállj — kiáltotta atyám. Ne bántsd a tyúkokat. De az őrnagy arca bíborvörös lángba borult. — Pardon. Szeme, mellyel a pulykakakast célozgatta, szikrákat szórt. — Disznó — ordította a pulykára és csikorgott bele a foga. — Várj csak ! Lábával rettenetest dobbantott: — Álé ! A pulykakakas ránézett... Félszemmel. Úgy oldalt. Rinaldó újra angardba ereszkedett és kettőt toppantott: — Betyár, ez aztán tempóvágás lesz, mi? A kard belesuhintott a levegőbe. — Le a fejeddel. És egy gyönyörű gácsér acélkék feje felcikkázott a levegőbe. — Halt. Halt! — kiáltotta atyám. — Megállj! de a pulykakakas is megijedt és a kerti lépcsőn szaladni kezdett be a kertbe. A ribiszkebokrok alá. — Nem úgy ! — bömbölte az őrnagy és a kakas után vetette magát. — gyáva! Gyáva! Odasuhintott és egy kis tércike fej nélkül csendesen csak leült a középső lépcsőfokra. Nagy riadalom támadt a baromfiudvaron. Tyúkok, libák, pulykák, kacsák visítva menekültek, de Rinaldó már a lépcső legfelső fokára pattant és a ribizkebokrok alá menekülő pulykakakasra ordította : — Állj! Állj! Szoríts hát tússzá! Passzé. Egy gyönyörű vágás, felülről le és a bokrok alól kifutó pettyes gyöngytyúk feje felszállt és magában leült a ribiszkebokrok legtetejére. Mint a rubin ragyogott a napon. Maga a szürke gyöngytyúk döglötten a bokor alatt maradt. Rinaldó üvöltött. A pulykakakas már egészen eltűnt a sürű bokorban. Az őrnagy kardjával ész nélkül döfött utána. — Ki kell piszkálni onnan. Azt a bitangot! Mert a guta mindjárt megüt. Szúrás is megengedve! —És döfött, döfött bele a bokorba. Most hirtelen egy átszúrt tyúkot rántott ki a kardja élén. Lerázta és már felülről kezdte össze-vissza csapkodni a ribizkebokrot. Aztán hirtelen balkezével a szivéhez kapott. Megingott és a kard kiesett a kezéből. Atyám odasietett és felfogta. Arca egészen kék volt. Aranygallérja szétpattant a nyakán, szeme üvegesen meredt az égre. — Térj magadhoz, te — kérte az atyám — Gergő, kedves Gergő, hát legalább állj meg, komám, lezuhansz ... Segítség ! — Lescurt — sóhajtotta Rinaldó és egészen oldalra dőlt. Jaj nélkül lefektettük a ribiszkebokrok elé. Halott volt MAGYARSAG 1925 március 1. vasárnap Farinacci és a la Az olasz sajtó nagy izgalommal tárgyalja a besszarábiai kérdést Róma, február hó (A Magyarság tudósítójától) Az olasz belpolitikai életnek a kamara ülésszakának bezárása után keletkezett szélcsendjében egyetlen érdekes eseménye Farinaccinak a fasiszta párt politikai titkárává való megválasztása. A Matteotti-gyilkosság után következő időkben gyakran lehetett látni a cremonai képviselő nevét éltető felírásokat a falakon a kettős W betűvel. (Erről a kettős W betűről mondják, hogy itt hamar M-re fordulhat s akkor halált jelent.) A vérmesebbek néha már arra is gondoltak, hogy Mussolinit a gyors népszerűségre szert tett Farinacei váltja föl, aki néha hevesebben támadta a kormányt tétovázásáért, előzékenységéért, mint az ellenzék a Matteotti-gyilkosság miatt. Azóta a Duce megúszta a legutóbbi hat hónap alatt egyre erősödő támadásokat, pedig, különösen a decembervégi napokban valóban az volt a helyzet, hogy már nemcsak az új kabinet tagjait, de az új nagykövetet is tudni vélték a beavatottak. Modini emlékezetes január 3-iki beszédével tisztázta a súlyos helyzetet, de mint maga is hangsúlyozta azóta, ez csak egy döntő ütközet s nem a háború megnyerése. A liberális minisztereknek a kabinetből való kiválása s Giolitti, Orlando és Kalandra egyesülésével a fasiszta párt — s ezt a Duca is nyomatékosan húzta alá, — teljesen magára maradt. Az új helyzet minden következményének levonása benne van a cremonai Farinacei párttitkárrá való megválasztásában. A kamara szünetelése idején egész természetes, hogy előtérbe léptek a fontos külpolitikai kérdések. A gyarmatok ügye állandó figyelme Olaszországnak, s Itáliának valóban nem lehet közömbös, ami Egyiptomban, vagy Marokkóban történik. Mussolini a fasiszta nagytanács legutóbbi ülésén szokatlan melegséggel üdvözölte De Vecchit, Somalia Rómában járt kormányzóját, a fasiszmus megalakulásakor fegyvertársát s szavaiból félreérthetetlenül kicsendült az a vágy, hogy a közvéleményt a külpolitikai kérdések felé terelje. A jugoszláv választásokat s azokat a tárgyalásokat, amelyeket most kezdenek meg a belgrádi s az olasz megbízottak, a legnagyobb figyelemmel kisérik. Legutóbb Nincsicset, mint jövendő római követet emlegették. Itália és a besszarábiai probléma De a legérdekesebb az az egész olasz sajtón végighangzó csatározás, amely a besszarábiai kérdés körül lefolyt a legutóbbi napokban. A probléma hosszú hallgatás után került újra váratlanulelőtérbe, de annál komorabb hatást keltett. A háborútól való távolodással egyébként is lassan, de egyre világosabban tör elő az a gondolat, hogy a középeurópai helyzet tarthatatlan s a békeszerződés állandó tűzfészket teremtett a nemzetek között való összeütközések számára. A besszarábiai kérdés csak igen kicsi és jelentéktelen része a Középeurópa új helyzetéből folyó problémáknak. Mégis, az olasz sajtó már a világháború új lehetőségéről fest nem is éppen homályos képeket és látható igyekezettel száll síkra a béke megóvása érdekében. A Iivestia egyik legutóbbi nagy feltűnést keltő cikkében — mely a kérdést újra bedobta az európai közvéleménybe — egyenesen kétségbe vonja a párisi nagyköveti tanács által Romániának ítélt Besszarábiára vonatkozó határozatok érvényességét mindaddig, amíg Itália és Japán nem sorakozik föl Anglia s Franciaország mellett a ratifikálásra. Japán és Olaszország pedig mindeddig tartózkodtak ettől a ténykedéstől. Érdekes e tekintetben az a magyarázat, amelyet a kormányhoz legközelebb álló lapok adnak. Még ezek az újságok is nyomatékosan rámutatnak arra, — mint a Messaggero — hogy a ratifikálással se lehet a kérdést megoldani, hiszen az orosz hadsereg a fejleményeket várva, ott ült a román határon. Olaszország bármilyen állásfoglalásával, sőt most már a kérdés halogatásával is kockáztathatja Románia vagy Oroszország szimpátiáját, anélkül, hogy sikerülne egy percig is eloszlatni a háború veszedelmét. Ezért fölvetik több oldalról egy, ez ügyben összehívandó konferencia szükségességét, mely békésen igyekezne elintézni az ellentéteket s revideálná az egész problémát. Tehát itt a revizió szükségének kérdése s az olasz lapok egyike-másika fölveti, hogy a bolsevizmus ellen való védőgát Keleten veszélyben forog, az Il Honda pedig megvádolja a kormányt, hogy halogató politikájával bizonytalan helyzetet teremtett Besszarábia körül. Általában azonban rendkívül súlyosnak ítélik a helyzetet s Szinovjevnek régebbi kijelentéseit, melyekben háborúval fenyegetőzött Lengyelország és Románia ellen. Háborús filmért, tarka könyvkiradatok Róma egyébként mindennap egy új katonai parádé színhelye. Egy-egy hadviselt temetése valóságos nemzeti tüntetésbe menő ceremónia. Olaszország nagyszerűen tud temetni. A győzelmi mámor még nem szállt el s élesztése mindig lelkes fogadtatásra talál. Most adják a mozgószínházakban a Blasco Ibanez ismert regénye, az apokalippis négy lovasa után írt propaganda-filmet, amelynek az olasz felírásokban különösképpen ki van élezve Németország ellen való tendenciája- De az olasz hadüzenetet, a Piave-himnusz mellett felvonuló csapatokat mindennap harsogó, szűnni nem akaró taps kíséri. S ha a mozi a tömeg színháza, úgy a tömegek érdeklődésére jellemző, mennyi a háborús vonatkozású film ma is még. Trója pusztulása, a Niebelungok, Atilla, az isten ostora, Japán földön, Arábiában lejátszódó háborúsizó filmattrakciók, mind hálával fogadott mozidarabok. A könyvesboltok kirakatai élénktek és változatosak. Pirandello-nak, akinek most dolgoznak kedves kicsi színházán, most jelent meg egy novellás könyve. Grazia Deledda-nak új regénye folyik az egyik szépirodalmi lapban Menekülés Egyiptomba címmel. Ada Negri, a nálunk is ismert költőnő új verskötettel jött legutóbb. (Scanti dellasola) Corrado Ricci, a jeles műtörténész Beatrice Cenciről írt új könyvet, Benedetto Croce a nápolyi királyságról egy nagyobb monográfiát. A francia könyvek közül újra kapósak az Anatole France-kötetek az író halála óta. A latin népek irodalma természetesen a legközelebb van Róma szívéhez, Anatole Francét pedig más szálak is fűzték Itáliához. Itt ez elsőrendű szempont. Rengeteg az angol könyv és elég gyakori a spanyol. Blasco Ibanez, Unamuno. Tagore ittjárta óta megint keresettek a kötetei. Az orosz irodalom most nyomul fel teljes erővel. Egy antológia a modern oroszoktól közkézen forog. Érdekes, hogy a lengyel irodalom iránt milyen erős az érdeklődés. A németek persze ide is elküldték évkönyveiket, almanachjaikat s a Fischer, InSel, Kurtwolff mindenütt ott van a kirakatban. Az új Thomas Mann (Zauberberg), Schnitzler (Casanova), Alfred Kerr és Hoffmansthal útikönyvei Spanyol, illetve Görögországról itt is keresettek. * 99 Pellegrino* * A Szent Évre jövő idegenek száma a legutóbbi hetekben egyre észrevehetőbben növekszik. Most már rendszeresen jönnek a zarándokcsapatok persze legelőbb az olasz városokból. Ezek közül legnagyobb volt talán a milánói csapat. Milánóé volt Ratti kardinális, mielőtt elfoglalta volna az aposotolok örökét a pápai trónon, azért ez a város közelebb érzi magát a pápához. A különböző államokból, Amerikából is már most nagyobb csoportok érkezését jelzik. A Vatikán külön ötnyelvű hetenkint megjelenő képeslapot ad ki a zarándokok felvilágosítására s kalauzolására. A lapnak II pellegrino a címe. (b. f.) A MAGYARSÁG TELEFONSZÁMAI JÓZSEF 68-90, J. 68-91, J. 68-92. SZ.