Magyarság, 1925. április (6. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-01 / 74. szám

Lejtőn Irta: Battorjrch Kornél Szégyenpirban ég minden igaz horvát arca, mikor azt a beszédet elolvassa, melyet Radies Pál a belgrádi szkupstina március 27-iki ülésén tartott. Ez a gyászos szó­noklat megtagadása mindannak, amit a szónok nagybátyja, a hor­vát nemzet vezére, hat éven át hirdetett és amiért minden horvát bizalmát és megbecsülését bírta, még olyanokét is, akiket tőle nagy elvi ellentétek választottak el. A most lezajlott választásokon a horvát nemzet vezére letartóz­tatása miatt nem vehetett részt. Ezt az alkalmat az a gyámoltalan és áruló társaság, mely 1918 de­cember 1-ón a horvát nemzet meg­kérdezése és felhatalmazása nél­kül Belgrádnak szállította a hor­vát szuverenitást, arra használta fel, hogy Trumbics Antal körül csoportosulva, nyakába varrja magát a parasztpártnak. így sike­rült nekik Rádics jóvoltából hat mandátumot szerezniük. Ez a hat mandátum természetesen édes­kevés arra, hogy "Belgrad őket ko­molyan vegye és beliódolásukért nagyobb árt legyen hajlandó fizetni. A feladat tehát az volt, hogy egyrészt a parasztpártot minél szorosabban magukhoz csa­tolják, másrészt az, hogy meg­akadályozzák a parasztpárti man­dátumok megsemmisítését, amit Pasics a bolsevizmus vádja alap­ján kilátásba helyezett. Trumbicsék a maguk szempont­jából elég ügyesen oldották meg kettős feladatukat. Kijelentették, hogy teljesen azonosítják magu­kat a parasztpárttal. Ez önfelál­dozásnak tűnt fel akkor, mikor Rádics egész pártja a bolsevizmus vádja alatt áll, éppen ezért bizal­mat is keltett. Trumbics Rádics ügyvédje is volt, pártja a paraszt­párttal közös parlamenti klubot alakított és ennek elnökévé meg­választatta Rádics Pált, aki nagy­bátyja kegyelméből Ids biztosítási tisztviselőből befolyásos képvise­lővé lépett elő. Ezzel a paraszt­­párti naiv képviselőket meg­győzte önzetlen odaadásáról. Hátra volt még a dolog másik fele: a hatvanegy parasztpárti mandátum megmentése. Rá kel­lett a hat év jelszavaitól kissé megbódult képviselő árakat bimi, hogy amit tegnap feketének lát­tak, azt ma fehérnek minősítsék. Az első lépés azt volt, hogy a pa­rasztpárt belépett az Ellenzéki Blokkba, mely a szerb demokra­tákból, a szlovén klerikálisokból és a bosnyák muzulmánokból ál­lott és mely blokkot Davidovics multévi rövid kormányzata ide­jén a parasztpárt kívülről támo­gatott. Március elején a paraszt­pártnak u. blokkhoz csatlakozásá­val megalakult a Nemzeti Meg­egyezés és Parasztdemokrácia Blokkja, mely Davidovics kor­mánynyilatkozatát fogadta el mű­ködése alapjául. Ezzel a jég meg volt törve. Hiszen Davidovics kormánynyilatkozata nemcsak a királyságot és az állam egységét hangoztatta, hanem a vidovdáni alkotmány alapján is állott, mind­össze az uj megyéknek Ígért szé-Ilesebh önkormányzatot, Pasics ezt azonban nem tartotta elegendő­nek, mert ezzel a parasztpárt csak I felfüggesztette elveit, de nyíltan nem tagadta meg azokat. Erre a Nemzeti Megegyezés Blokkja a Rádics-párti mandátumok meg­semmisítése esetére az ellenzék kivonulásával fenyegetőzött. Ettől Pasics egyáltalán nem ijedt meg, mert ez esetben nem volna többé Pribicscvicsék támogatá­sára utalva, miután a csonka parlamentben a radikális párt­nak egyedül is többsége volna és igy zavartalanul megalkothatná az uj választójogot, mely a szerb hegemónia mellett, — amely je­lenleg is biztosítva van, hiszen öt­millió szerbet a mostani szkupsti­­nában kétszáz, hétmillió más nemzetiségű polgárt száztizenöt ember képvisel — örökre biztosí­taná a radikális párt többségét is. A teendő tehát az volt, hogy a parasztpártot tovább puhítsák addig, amíg RaJUMÉMgAlegalább aki s ék eltebb, cl fogaabíimHH^HJ» • > találja őket. Davidovies^<WE^«L tott egy programot és ezt a l^r^Hj akceptálta. Ezzel nyomást akar­tak Pnsicsra gyakorolni, aki azonban holmi kis udvari prakti­káktól nem szokott megijedni és az igazoló-bizottsággal, hol neki egy(!) szótöbbsége van, inditvá­­nyoztatta mind a hatvanegy rádi­­esiánus mandátum megsemmisíté­sét. Tehát a király által szentesí­tett programot el kellett fogad­tatni a köztársasági parasztpárt­tal, mielőtt a plenum a mandátu­mok ügyében dönt. A dolog kissé nehezen ment, de március 22-én Davidovics felolvashatta a parla­mentben a blokk programját, mely ugyan semmiben sem külön­bözött az ő kormánynyilatkozatá­tól, az újság csak az volt, hogy e programot most már minden fenntartás nélkül magáénak is­merte el a parasztpárt. Pasiesnak azonban ez sem volt elég. Azt kívánta, hogy a paraszt­párt a parlamentben nyíltan ta­gadja meg eddigi elveit. Először Bazala Albert, a zágrábi egyetem Pribicsevics által törvénytelenül elcsapott filozófia-tanára, vállal­kozott e munkára. Bazala Zágráb legünnepélyesebb cilinderével be­vonult a szkupstinába, ott a radi­kálisok két pofont utalványoztak ki neki, mire ő — bocsánatot kért! Bazalával Pasics nem érte be, hi­szen ő nem parasztpárti, hanem Trumbics hive. Erre következtek a minőm m gentium paraszt­pártiak Kovácsevics, Uroics, Su­­perina, de ez mind nem volt elég. Pasics lapja, a Szamouprava meg­írta, milyen feltételek mellett ad kegyelmet. El kell ismerniük a Karagyorgyeviesek királyságát, a ívidovdáni alkotmányt, meg kell ■igadniok pacifista programju­­meg kell szakitaniok min­den összeköttetést Moszkvával és más külső faktorokkal, a szkupsti­­nában legálisan részt kell venniök a törvényhozó munkában, el kell ejteniök Rádics Istvánt; mindezek fejében mandátumaikat igazolják, de a Rádics István és társai ellen folyamatban lévő eljárás zavarta­lanul folyik tovább. Pasics van olyan szerb hazafi, hogy ilyen kapitulálás esetén megtűri a parasztpártot a parla­mentben, még ha ezzel árt is pártja pozíciójának. Davidovics Szőiővirágszerelem Irta: Kilián Zoltán (Utánnyomás tilos) Huszonnégy jobbágy fúrta Tár­cái hegyében az ágas-bogas pince­­utat, és odafent, a nap gyönyörű világában kibimbódzott a hársle­velű. A nap bogyóba fogant erejé­nek vágtak érlelő, hüs helyet oda­lent a követ hasogató karok s fent a begyen, a huszonnégy jobbágy felett élt, tobzódott a napcsókos szőiővirágszerelem. Senki sem tudta, senki sem látta: lángbaborult tőle a hegy. Kigyult odalent a szive s az aszú mamora töltötte el erre a boldog tűzre a vidéket. ____ Az emberek kiszaladtak az ut­cára. Nyugha tatlanságot éreztek, valami különös, édes, furcsa za­vart; nevettek egymásra megfino­­modottan és mindenki megszerette volna fogni valaki kedves kezét. Senki sem tudta, mi ez1? Kúriák, paraszti kunyhók egyszerre széppé, naggyá nőttek, mint a süldő lány hirtelen hajadoüné borulása; és urak, parasztok szerették egymást bibliás megtalálással s a tornyok­ban megszólaltak a harangok. Lent a mezőkön felfelé nyújtózott kí­váncsian a fűszálak üde óceánja s a búza felkacagott az aranyos égbe. És ekkor felkapta ezt az édes tar­­cali boldogságot a szellő. Vitte ke­letre. vitte nyugatra, délre, megke­rülte vele a hegyet s szállt vele a sok völgybe. Simogatásáia felvetették az em­berek a fejüket. A boruk illatát érezték ebben a különös levegőben, a borukét, mely a hülő szivek sze­relme s a csókja csak annyira tü­zes, mint a vágyó ajaké. — Tareal felől jön! — mondták az emberek a Hegyalja királyi dol­gok termelésén megnemesedett em­berei, s Tokajból Mádból, Tállyá­­ról, Liszkáról szaladtak Tareal felé. A hegy nézte, mosolyogta a kö­rülötte, rajta megelevenedett vilá­got. Jóságos volt a hegy, mint ezeknek a nyughatatlan nyüzsgők­nek az életet adó apja, és ifjú ko­rának hányivetiségén, rakoncátlan­kodásán is mosolygott. Erős volt ez a hegy, mert minden dolog erős, ami életet adhat, s az erős a gyen­gék zavarán mindig csak moso­lyog ... — Földrengés! — kiáltották e szivet nem látó okosak, s utánuk mondta a többi, — földrengés__ Megindult a hegy! Megindult a világ! Jók és nemtelenek, asszonyok, emberek, papok és elkárhozottak megijedtek erre. — Végünk van! Tüzet okád újra a hegy! Birtokosokban, vincellérekben, borármsokban megdermedt erre a vér. A hegy felébredt, nem adja drága italát többet, a gyönyörű hárslevelűt elönti, tüzével emészti agyon! — Igyunk, ha megöl a hegy! — Ezt kiáltották keserűn víg urak s csapraverették kéznél levő hordái­kat. — Nem terem többé az italból, minek akkor élni, minek javakra vigyázni?! Folyt bőven a bor, itta a job­bágy, itta az ur, itta az asszony, leány, gyerek is. Papok, kegyesek szaladtak kö­zéjük. — Ne merjetek mulatni, kárho­­zatosak! Az Isten haragját ima, ve­­zeklés hárítja el, nem a tobzódás! — igy beszéltek a papok. Az emberek rájuk is hallgattak ijedelmükben. Zsoltáréneklő csoportok alakul­tak, templomi zászlós körmenetek, s kétségbeesett emberek esdekeltek a hegy háláiért, hogy a maguk élete megmenekedjék. A hegy látta ezt az ijedelmet. Maga sem tudta, mi lelte; meg­szokta régen a hátát, belsejét szag­gató népet s már nem akart hoz­zájuk hűtlen lenni soha. Megsze­rette volna nyugtatni őket. — Bolondok, nem mozdulok én, mit ijedeztek?! Bimbóból kifeslett már rajtam a szőlővirág s szerelme az idén meggazdagit benneteket! Borotokért áradni fognak min­denünnen a szekerek ... Ezt mondta volna a hegy-, de ki­verte megint valami édes láz. Tűz áradt benne, dobbant ismét külö­nösen... s belebódult... ­­Odalent megrázkódtak az embe­rek. Boruk hirtelen százszorta jobb­nak érzett s amint felszaladtak a nyugvást adó alkonyaiban a hegy oldalára, leborultak a hirtelen ki­­virágzás előtt. Most már mindenki érezte, hogy elmúlt a baj. Még beszélték tudá­­koskodók, kegyesek, de a bukó nappal már elszállt a levegő szé­­ditése s hazatért mindenki. — Mi volt ez? Mi volt? + A pinceásók most jöttek ki a mélyből. Ott felejtették őket s úgy csodálkoztak rájuk, mint a tulvilá­­giakra, amint szétszéledtek a falu­ban. Ök meg azon bámultak, ami ide­fent történt. Senki sem tudta, mi volt. Sem a hegy, sem az ember. + Huszonnégy pinceásó fiatal job­bágy ért el ma ágas-bogas utján a hegy szivéhez. És oda, ennek a drága hegynek a szivébe lopódzotí le a huszonnégy pinceásó fiatal jobbágyhoz huszonnégy fiatal job­bágylány ezen a bimbóztató tava­szon. A nap bogyóba fogant; ere­jének hüs helyet vágó erős karok huszonnégy^ leány oMésére ejtették el a szerszámot, s huszonnégy gyö­nyörű emberpár csókolt ott. abban a halottnak hitt hegyszivben. Ettől remegett meg a világ, et­től virágzott ki hirtelen a hárs­levelű, ettől ért egyszerre sok esz­tendőt a bor. Mert. mindenek életében ez a leg­nagyobb szépségű dolog. árak* Szerkesztőséi) és kiadóhivatalt eaoiizeiesi arak * __ _ _ Budapest, Vll. kerület, Miksa-utca S. szám, Félévre 340 Egykhórn 4^.000 korona. 120.000 kor. Felelős szerkesztő: Milotay István Telefonszámok: Botos szám ára hétköznap 2000 korona. József 08-90, Józsel 68-SH, Józaet 68-92. Vasárnap3000 korona. levélcím: Budapest 741, Postailök 19. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2500 osztr. K. Meojelentk hétiö kivételével mindennap. 1925 április 1, szerda > ^ra 2000 feOTOIta Budapest, VI. évf. 74. (1252.) sz»

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék