Magyarság, 1925. június (6. évfolyam, 123-143. szám)

1925-06-03 / 123. szám

2 reggel be kell vonulnia a Markó­ utcai fogházba. A Margitszigetről Beniczky délután három óra tájban érkezett haza. A Mú­­zeum­ utca 5. számú ház kapujában két detektív várakozott. Mikor a volt bel­ügyminiszter belépett a kapun, a detek­tívek udvariasan közrefogták és tudo­mására adták, hogy parancsuk van elő­vezetésére. Beniczky minden ellenkezés nélkül követte a detektíveket. Kocsira ültek és a főkapitányságra­, hajtottak, ahol Horváth Antal főtanácsos kihir­dette Beniczky előtt a letartóztatásról szóló végzést. Fél öt óráig volt Beniczky Ödön a rendőrségen, ekkor egy csukott autón két detektív az ügyészség Markó­­utcai épületébe kísérte át. Az ügyész­ségre csakhamar megérkezett Sztrache Gusztáv főügyész telefon­utasítása, amely úgy szólott, hogy Beniczky Ödönt szabályszerűen át kell adni az ügyész­ség fogházának. A főügyész utasítása értelmében Beniczkyt a fogház második emeletének 11-es számú cellájában he­lyezték el A letartóztatásról félhivatalosan a kö­vetkező párszavas jelentést adták ki:­­A főkapitányság a mai napon Be­niczky Ödön volt belügyminisztert le­tartóztatta és a budapesti királyi ügyészség fogházába beszállította. Bu­dapest, 1925 junius 1.­ Beniczkyt kéthetes büntetésé­­nek­ kitöltése után is fogva­tart­ jéts. Tegnap este és ma délelőtt alig esett egyébről szó a politikai világban, mint Beniczky Ödön letartóztatásáról. Erről vitatkoztak ma délelőtt a törvényszék folyosóin is. A letartóztatás okáról a legkülönfélébb verziók keringtek mind­addig, amíg félhivatalosan a követ­kező közlést adták ki: Beniczkynek múlt hét csütörtökén kellett volna megkezdenie a Sréter Ist­ván volt honvédelmi miniszter elleni sajtóperéből kifolyó kéthetes fogház­büntetését, büntetésének me­gkezdésére azonban a budapesti királyi ügyész­ségtől június 2-ig halasztást kapott. A halasztás időtartama alatt Beniczky újabb bűncselekményt követett el s ezért az igazságügyminiszter a halasz­tást hatálytalanította, mire az ügyész­ség nyomban foganatosította a letar­tóztatást. A Beniczky-ügyben nyilatkozott Sztra­che Gusztáv főügyész is, aki ma dél­előtt hosszabban tanácskozott Szászy Béla igazságügyi államtitkárral, az igazságügyminiszter helyettesével. A főügyész nyilatkozata a következő: — Az Újság pünkösdi számának le­foglalása ellen előterjesztést adtak be. Ennek folytán a rendőrségtől átküldött összes iratok az előterjesztés elbírálása végett a büntető törvényszék vád taná­csához kerülnek. A királyi ügyészség egyébként Beniczky Ödön ellen indít­ványt terjeszt elő, melyben előzetes le­tartóztatását indítványozza kormányzó­sértés, hivatali titoktartás megsértése és titkos közlés vétsége címén. Ameny­­nyiben a vizsgálóbíró a királyi ügyész­ség előzetes letartóztatást kérő indítvá­nyának helyt ad, úgy az előzetes letar­tóztatást csak azután foganatosítja, miután Beniczky Ödön jogerős kéthetes fogházbüntetését­­ kitöltötte. A Beniczky-ügy vizsgálóbírája, érte­sülésünk szerint, Medves-Medico István lesz, ő dönt elsőfokon a letartóztatásra vo­natkozó ügyészi indítvány tárgyában is. Megindult az eljárás kormányzósértés és tiltott közlés vétsége miatt az Aj Újság ellen is. A Beniczky-nyilatk­ozat a nemzetgyűlés előtt Beniczky Ödön nyilatkozatában mind­azt elmondotta, amiről eddig a szociál­demokraták csak nagy körülírással, vagy csupán a külföldön mertek be­szélni, így a szociáldemokratáknak és radikálisoknak most már dönteniük kellett, miképpen akarják a Somogyi— Bacsó-ügyet mai formájában politi­kailag kihasználni. A szociáldemokra­ták tudják, hogy ha a Beniczky-vallo­más után a közvélemény érdeklődését nem tudják kizárólag erre a kérdésre összpontosítani, újból már nehezebben találhatnak alkalmat hasonló politikai akcióra. A szociáldemokraták és az októbristák tehát már szerdán meg akarják kezdeni a nemzetgyűlésben a Somogyi-gyilkosság feszegetését. A li­berálisok és demokraták azonban na­gyon óvják őket attól,­­hogy az egész kérdést kizárólag mint politikai szenzá­ciót kezeljék, mert ettől a konszolidáció szempontjából semmi jót nem várnak. Beniczky vallomása ma egészen más­képp hatott a liberálisokra, mint ah­ogy csak egy esztendővel ezelőtt is fogadtak volna hasonló politikai eseményt. A szociáldemokraták ma este értekez­leten foglalkoztak a Beniczky-üggyel s úgy határoztak, hogy követendő maga­tartásukat a holnap elhangzó kormány­­nyilatkozattól teszik függővé. Értekez­letet tartott a demokratikus szövetség is, amelyről azonban semminemű köz­lést nem adtak ki. A kormánypárt, amely éppen a múlt csütörtökön a kormányzói plakett át­adásakor jelentette ki, hogy a kor­mányzat életével és­­ vérével kész fe­dezni, e pillanatban minden támadás elszánt visszautasítására készül. A mi­niszterelnök távolléte miatt azonban nagy a zavar a követendő eljárás rész­leteiről és a kormány máris telefonon igyekezett Génfből utasítást kérni. A kormánypárt különben ma este bizalmas értekezletet tartott, amelyben visszautasította a kormányzót irt vol­­dakat. A párt, mint értesülünk, a nem­zetgyűlés holnapi ülésén tüntetésre ké­szül a kormányzó mellett. A tüntetés­hez, hír szerint, a fajvédők is csatla­kozni fognak. Vass József népjóléti miniszter a kor­mányzónak való referálás után nyilat­kozott a Benáczky-ügyről és bejelen­tette, hogy a nemzetgyűlésen szintén ünnepélyesen védelmébe veszi a kor­mányzó személyét. Az ellenzéknek azonban sem sürgős interpellációra, sem napirend előtti felszólalásra enge­délyt nem adnak, úgy hogy az előre­­láthatólag mozgalmas ülésen csak közbeszólás alakjában nyilatkozhatok majd meg a balszél felfogása. Az elátkozott Királyt kisasszon­y írta: Mécs Alajos (Utánnyomás tilos) Oldalán azon a helyen, ahol hajda­nában tikkadt Vak Béla királyunk keresgélő ujjai közé bújt az a törté­nelmi eperszem, ott vertem len­g holtra a kis Bézy Verát. Apró legényke voltam, a kis ábé­cével birkóztam, Veronka pedig, talán a nagy betűket is folyékonyan olvasta. Egy házban laktunk, régi sárga falak között. A kongó pado­zatú folyosón csak lábujjhegyen mertünk járni. (Karaffa martalócai­­nak robogását utánozta a vissz­hang, mintha prédán összeveszve, most is gyilokkal kergetnék egy­­mást.) A furcsa rácsozatú pinceajtó környékére még a legbátrabb pilla­natainkban sem merészkedtünk. (Néhány lépésnyire a rács mögötti mélyben fejetlen kísértetek táncol­tak évszázadok óta.) A nyitva ha­gyott ajtók árnyékában mindig re­csegett, huhogott valami. A vénhedt bolthajtások alatt csak az öreg Bor­bála tudott megmaradni, aki örökké harisnyát kötött és igaz története­ket mesélt. Olyan volt, mint az a hímzett pipacs, amely szinehagyot­­tan szunnyadozott feje fölött a bár­sony keretben. De mi gyerekek, fél­tünk a homálytól és vágytunk a nap után. A hátsó kapun szökdöstünk ki a malomkertbe, ahol jegenyék figyel­tek a tó fenekén kúszó iszalagokra. Amint kiderült, Vera megjelent ajtónk előtt. Félénk, visító hangon kiabált be a szoba sötétjébe: — Pity-palaty, pity-palaty, vércse van a kert alatt... (Ez volt a titkos hívogató, amire esküt tettünk, hogy­ másnak el nem áruljuk.) Ilyenkor illedelmesen meghajoltam Borbála néni előtt (ellenkező esetben délben ebéd he­lyett nyaklevest kaptam) és kissé félénken, kissé szemtelenül azt kér­deztem : — Szabad labdázni menni! Borbála többnyire fel se nézett a horgolásról, csupán szemüvege csil­logott megértően. — Az ablakra vigyázzatok! Ezt minden alkalommal felelőssé­gem teljes tudatában megígértem. (A malomkerti­tő gyöngyház tükrét nem lehetett összetörni.) Lehetetlen volt szétzúzni, mert rögtön behe­gedt. Nem tehettünk kárt benne, mert sohasem dobálóztunk se kővel, se labdával. Amíg a többi gyrm­ek egymás szemét verte ki a pilincká­­val, vagy azon erőlködött, hogy a malom kereke alá kerüljön,­­ addig mi egymásnak meséket mondtunk. Helyesebben, Vera nekem. Ő ismerte a boszorkányok két bűvkörének erejét, az örökélet titkát és a mada­rak beszédét. A fákat, füveket, vi­rágokat nevükön szólította, tisztá­ban volt a kisértetek gyöngéivel (ami cseppet sem lebecsü­ni való tu­domány) és jó viszonyban volt a hajnali tündérekkel. Varázslatos történeteit megbű­völten és türelem­mel hallgattam. Talán beavatottabb volt a rejtelmes dolgokba, mint ami Borbálánk. (Nálunk két öreg cseléd szolgált) Minden szava arárnyat ért, de én mégis a törpékre voltam kiváncsi. — Bizony Isten nagy szakálluk van? Kezét szivére tette. — Nagyon nagy! Hát akkor hogy tudnak a fű kö­zött szaladni? — A hónuk alá veszik. Balga vágyódás környékezett. — Te már láttál igazi törpét? — Láttam! — Hol? — Itt a malomkertben. _ — Az nem lehet. Én mindennap itt vagyok és én még sohasem lát­tam. — Te nem vagy megbabonázva, — hangzott a fitymáló felelet. Hát így áll a dolog! Irigykedve néztem Verára. Egész kis­lány és már megbabonázták. — Ki varázslat el téged? Vera ujjacskáit a szájához emelte, fekete szemeit pedig beborí­totta szempilláival. — Az titok! Sírásra rándult az ajkam. Akár­mit kérdeztem tőle, akármihez akar­tam közelebb férkőzni, a világos­ság, a bizony­osság útját mindig ez a sötét, penészes szó állta el: Titok. Titok volt a füvek színe, a boga­rak élete, a virágok kelybe, a fel­hők csipkéje — és titok volt Vera egész lénye. Menekülni akartam tőle, de a törpék fogva tartottak. Látni akartam őket. Tavasztól nyár közepéig tartott a küzdelem. Egy reggel mégis megszűnt. Méteres fűben ültünk s ő királynői mozdul­lattal intett felém. — Esküdj­ meg! — Esküszöm! — Hogy abból, amit mondott, semmit sem árulsz el. — Semmit sem árulok el.­ Mellém csúszott. Szivem a fülem­ben dobogott és a nap fekete kari­kákat vetett. — Hűséges apródon­ voltál, — mondta leereszkedő hangon — ezért megjutalmazlak. Én elátkozott ki­rályleány vagyok... A gyermekláncfű virágzó tömege sárga korongként forgott előttem. Megcsókoltam a kezét. — Nagyszakállu törpét nem lát­hatsz, — folytatta csicseregve és fennakadás nélkül — mert földi ha­landó vagy. Ennek helyébe kapja egy sereg élő katonát. Egész picit. A legnagyobb kisebb lesz, mint a hüvelykujjam... Majd kiugrottam a bőrömből. — Ássál egy nagy gödröt, olyan mélyet, amelybe beleférsz. Ezt rakd teli fénylő kaviccsal, ahány kavi­csot teszel bele, annyi katonád lesz. A kavicsot földdel befeded és min­den nap megöntözöd ... — Igenis! — A három hét alatt pedig gon­doskodj fekvőhelyről és kenyérről, mert a kiskatonák az első napos nagyon éhesek és álmosak lesznek. Zúgó fejjel mentem haza és még aznap elloptam az ásót a kamrá­ból. Néhány nap múlva az öntöző­kannának is nyoma veszett. Hajnal­ban katonáimat locsoltam, napköz­ben a padláson lézengtem. Szállást rekviráltam és fantasztikus tervem W MAGYARSÁG 1925 június 3. szerda" - Vass József helyettes miniszterelnök nyilatkozata a Beniczky-ügyről A Beniczky-ügyről Vass József helyettes miniszterelnöknél ma már a kora délelőtti órákban tanácskozás kezdődött, amelyen Walkó Lajos ideig­lenes külügyminiszter, Nádassy Imre országos főkapitány és Prónay György báró miniszterelnökségi államtitkár vett részt A tanácskozásról, amely déli 12 óra tájban ért véget, hivatalos közlést nem adtak ki. Délután, a vidéki üdüléséből vissza­tért Rakovszky Iván belügyminiszterrel tanácskozott a helyettes miniszterelnök, aki a tanácskozás után fogadta a sajtó képviselőit s előttük a következőket fej­tette ki: — A körülmények sajátságos talál­kozása, hogy amikor a miniszterelnök külföldre utazik, itthon ilyen vagy olyan formában mindig bomba robban. Ez esetben arról a cikkről van szó, amely Beniczky Ödönnek a honvéd­­ügyészségen tett vallomását tartal­mazza. — Ez, a vallomás minden objektív szemlélőben erősen azt a benyomást kelti, hogy egyetlen nóvum kedvéért történt, ami a kormányzó személyének az egész ügybe való olyan bevonása, amelyre nem találok más jelzőt, mint azt, hogy példátlan. Nem kívánom a cikk idevonatkozó részeit­­ ismertetni, mert hiszen azt mindenki ismeri, de megállapítom, hogy a vallomás nem al­kalmas arra, hogy fény derüljön az igazi tettesekre, amit Beniczky hónapok óta hirdetett, hacsak azt a hallatlan feltevést nem akarnám belemagyarázni a vallomásba, — amely nem volna ta­lán egészen alaptalan — hogy az egész ügy ódiumát igen magasan álló személyre akarja visszavezetni Be­niczky s olyan formában állítja be a kérdést, mintha igen magas helyen kel­lene keresni a gyilkosság értelmi szer­zőjét. — Ha teljesen eltekintünk attól, hogy az államfő személyéről van szó és ob­jektív szemmel nézve mérlegre tesszük a vallomást, állításokon, gyanúsításokon és gyanításokon felül nem találunk benne semmit. Az állítások, gyanúsítá­sok s gyanítások­­közül, am­int az egy­korú okmányok és feljegyzések betekin­tése révén, valamint tanúk kihallgatása után megállapítást nyert, egyetlenegy sem tartalmazza az igazságnak egy szemernyijét sem. Nem az volt tehát a fő cél, hogy e­­sokszor emlegetett vallo­mással ráterel­jék a tettesekre a­­ nyo­mozó hatóságok figyelmét, hanem pél­dátlan perfidiával megkonstruált poli­tikai hajszáról van szó a kormányzó személyén keresztül a kormány ellen is. Nem szeretném feltételezni semmiféle politikai irányzatról sem, hogy elfelejti azt, hogy az állam struktúrájának záróköve a legfőbb tekintély, amelyet az államfő képvisel. Ha ezt feltételez­ném, azt kellene mondanom, hogy az illető irányzat felülről destruálni akarja az állam egész szerkezetét, sor-

Next