Magyarság, 1925. június (6. évfolyam, 123-143. szám)

1925-06-03 / 123. szám

1625 június 3. szerda MAGYARSÁG radalmat akar csinálni. Irányzatokról azt nem tételezem fel, egyik-másik emberről azonban, úgy látszik, fel kell tételeznem. Az egész vallomás nem jelent egyebet, mint azt, hogy a konszolidáció útján keservesen, de mégis előrehaladó országnak irányát a konszolidáció minciről át akarják váltani egy másik vágányra, a forradalomra. Ennek felismerése a kormányt arra indítja, hogy az ilyen váltóállításnak a megakadályozásába minden intézkedést megtegyen. A kormány nem fogja tűrni ezt a váltóállítást, akár a parlamentben, akár a sajtóban kíséreljék meg, de azt sem tűri, hogy a kormányzó személyét pletykák alapján belevonják a politikának többé-kevésbé szennyes mocsarába. Nyilatkozata további során Az ofjság vasárnapi számának elkobzásáról szólott a helyettes miniszterelnök. Az elkobzás oka az volt, hogy nevezett lap olyan vallomást közölt teljes terjedelmében, amelyet a nyomozati eljárás során tettek s így nem tartozik a nyilvánosság elé. De el kellett koboztatni a lap vasárnapi számát a kormányzat sértő és rágalmazó közlemény miatt is. Nyilatkozott Vass József Beniczky Ödön letartóztatásáról is. Beniczkyt egy korábbi ügy miatt elítélték és büntetésének kitöltésére haladékot kapott. Ilyen halasztást csak annak a feltevésnek alapján kaphat valaki, hogy újabb vétséget nem követ el. Beniczky abban a pillanatban, amikor vallomását több példányban készítette el, egy példányt leadott az ügyészségen, a többit pedig a közvélemény elé tárta, megsértette a hivatalt, titoktartást, újabb vétséget követett el, tehát a 11 napi büntetésének kitöltése azonnal esedékessé, vált. Ezért következett be a letartóztatás. A helyettes miniszterelnököt az újságírók megkérdezték, hogy a 11 napi büntetés kitöltése után szabadon bocsátják-e Beniczky Ödönt, mire azt a választ kapták, hogy ez már a bíróság dolga. Szóvátették az újságírók azokat a híreket is, hogy illetékes helyen Az Újság betiltását tervezik. A helyettes miniszterelnök azzal felelt, hogy a nevezett lap ellen már megindult kormányzósértés és tiltott közlés vétsége miatt a bűnvádi eljárás, a továbbiakról még csak ezután tárgyal a belügyminiszterrel. A kormány tagjai Vass József helyettes miniszterelnöknél a késő éjjeli órákban is tanácskoztak a Beniczky-ügyről. két készítettem. Azzal tisztában voltam, hogy katonáimmal meghódítom a világot, csak azt nem tudtam, hogy azután mihez kezdjek velük? Álmot kergető gondjaimnak a nagy nap elérkezése vetett véget Pitymalatkor már künn voltam a malomkert árkában. Homlokomat kiverte az izzadtság, tenyerem hólyagoktól tarkállott. Hol ástam, hol a földre hasalva ügyeltem. Lestem a göröngy alatti zajt, a fegyvertörest, a segélykiáltást. Körülöttem csicsergett és mozgott az élet, de a föld az siket maradt. Nem mertem tovább ásni. (Emberéletről volt szó.) Leguggoltam és két kézzel kapartam a homokot. Végre! Előcsillant az első — kavics. Szép, sárosi, fehér kavics... Nem hittem szemeimnek. Mind-mind kavics volt, egyik se katona. — Istenem, Istenem! — tört ki a jaj belőlem, aztán lebuktam. Vera talált rám déltájban. Felrázott. — Gyere ebédelni, ne aludj! Feltápászkodtam. Sárga volt az ég, sárga volt a mező, sárgák voltak a liget fái, csak Vera vigyorgó arca foszforeszkált kékesen előttem. — Te gyík, te kígyó, te béka, te... te... boszorkány! — ordítottam reá. Vera fölényes akart maradni, de én kirántottam gumipuskámat, beletettem egy kavicsot és megcéloztam a fejét. — Hazudtál! Nem volt más védekezése, mint a nevetés, de a kavics már a homlokának röppent. Megtántorodott, az ütés helyén kibuggyant a vér és szemöldökét kerülgetve, végigfolyt az orcáján. Még mindig nevetett. Belemarkoltam a hajába és belevágtam az arcába, azután véres kézzel szaladtam hazáig. Mindketten hetekig nyomtuk az ágyat. Senki sem tudta meg, hogy voltaképpen mi történt. Vera gyógyult meg előbb és eljött látogatóba. Én még mindig ágyban feküdtem és fogaim vacogását hallgattam. Rá se néztem. Érezte, hogy tündértrónja ingadozik. Megfogta a kezem és fölém hajolt (félt az öreg Borbála ágaskodó, siket füleitől). — Hidd el, nem hazudtam. Én igazánból elátkozott királyleány vagyok. Csak te nem öntözted a kavicsokat . .. — Hazudsz! — tiltakoztam, — hazudsz! Mindennap öntöztem!... — De, mivel? — Vízzel. Egy percig meglepetve hallgatott, azután ismét olyan ijesztően nevetett, mint amikor fejbecéloztam. — Ó, te csacsi! Hát nem azzal kellett volna! — Hát mivel? — kérdeztem bizalmatlanul. Sötét és titokzatos lett újból a hangja, úgy súgta a fülembe: — Vérrel! — Nem, nem — sikoltottam, — miért éppeni vérrel? — Mert vér nélkül nincsen élet! — hangzott a könnyelmű felelet. Ez volt egyetlen kijelentése, amit nem hittem el és kiürülhetetlenül az eszembe ragadt. Értelmetlenül néztem rá, de ő egy lábon, a napsugárban lebegő porszemekhez hasonlóan, nyugtalanul és örökre kitáncolt a szobából. A kormány betiltotta az Újság című napilapot Vass József miniszterelnökhelyettes a sajtó képviselőinek távozása után nyomban tanácskozásra vonult vissza Rakovszky Iván belügyminiszterrel. A tanácskozásba bevonták Nádassy Imre országos főkapitányt és Pálffy Béla államtitkárt is. A tanácskozáson, amely éjféltájban ért véget, elhatározták Az Újság című politikai napilap betiltását. A határozatot nyomban írásban közölték a főpolgármesteri hivatallal, amely a betiltó végzést haladéktalanul továbbította a főkapitányságra. A főkapitányság Zrinyi utcai épülete előtt éjjel fél két órakor zárt gépkocsi állott meg, amelyből a központi városháza sajtóosztályának vezetője ,és az ügyészség kiküldöttje szállott ki, akik zárt borítékban kézbesítették a betiltó végzést a központi ügyeleten szolgálatot tevő Radák József dr. rendőrtanácsosnak. A főtanácsos először be akarta várni a rendőrségi sajtóosztály vezetőjének, Bozzay Gyula főtanácsosnak a megérkezését, később azonban mégis feltörte a borítékot. A főpolgármester ebben értesítette a rendőrséget a betiltásról és felkérte, hogy szerezzen érvényt a betiltó végzésnek. A főkapitányságról a városháza kiküldöttje a betiltó végzéssel Az Újság szerkesztőségébe sietett. A betiltás visszavonásig szól. A lap betiltásához szükséges intézkedések céljából a Vadász utcai rendőrkapitányságon nagyobb kirendeltséget összpontosítottak. Ez a rendőri kirendeltség az utasítás értelmében éjfél után két óra öt perckor jelenik meg Az Újság szerkesztőségében, illetve nyomdájában és expedíciós hivatalában, hogy a tiltó rendelkezésnek érvényt szerezzenek. Öt betiltó vernietet Az Újság szerkesztőségének a következő tartalmú betiltó végzést kézbesítették éjjel két órakor: A székesfőváros polgármestere 62903/921 XI. A m. kir. belügyminiszter 196560— 825. VII. számú leiratát Az Újság megjelenésének megtiltása tárgyában hivatalos másolatban közlöm a királyi ügyészséggel, a főkapitánysággal, továbbá Az Újság felelős kiadójával. Másolat: A Budapesten Agai Béla és Kóbor Tamás felelős szerkesztésében és Hirsch Alfréd felelős kiadásában megjelenő Az Újság című időszaki lap további megjelenését az 548-1 1914 számú miniszterelnöki rendelet értelmében megtiltom. Mondott sajtótermék 1925 május 31-iki számában »Beniczky Ödön vallomása a Somogyi-gyilkosságról« címen egy még hatóság előtt folyamatban levő bűnügyben teljes terjedelmében leközölt egy vallomást, amely az 1912. évi XXXIII. t e. 264. §-ába ütköző és 263. §-a szerint büntetendő tiltott közlés tényálladékát meríti ki. Ez arra enged következtetni, hogy a szerkesztőség a közlésre elfogadott anyag megválogatásánál nem jár el kellő gondossággal és lapjában olyan tendenciák érvényesülésének ad teret, amelyek a büntetőtörvénykönyv rendelkezéseibe ütköznek. Ennek következtében nem látok garanciát arra, hogy a szóban forgó lap az ország rendjét és közbiztonságát szem előtt fogja tartani. Felhívom a polgármester urat, hogy ezt a rendeletet a sajtótermék felelős kiadójával haladéktalanul közölje. Rakovsziy s. k. A másolat hiteléül: Stampfer, irodatiszt Lyautey marsall bizalmasa a franciák marokkói harcairól záráshoz, de annak mesterei a franciák. A példa rá: Marokkó. Ki merné állítani, hogy a franciák nem értenének az organizációhoz? Ott van Marokkó. Afrika északi partja a történelem legrégibb kora óta csábítja a Földközi-tenger hatalmait.. De — mondják a franciák — aki Északafrikába akar harapni, annak ugyancsak kemény foga legyen. A régi Rómától eltekintve, csak egyetlen nemzet tudta igazán megvetni a lábát az Atlas lejtőjén: a franciák. A spanyolokata franciák eddig lekicsinyelték, az nem kolonizáló nép. Az olaszok tripoliszi hódításában nem bíznak. S várjon az angolok meg tudtak-e annak idején Algériával birkózni? Végül is X. Károly francia csapatainak kellett elfoglalni. Nincs egy évszázada annak s ma Algéria a legvirágzóbb francia gyarmat, amely voltaképpen már el is vesztette gyarmati jellegét, s annyira összeforrott az anyaországgal. Tunisz francia pro-,tektorátus, amely se politikailag, se közgazdaságilag nem olvadt annyira egybe a metropolissal, mint Algéria, sőt az ú. n. destarmozgalomban veszedelmessé válható nacionalista akció jelentkezik, amelyet a kommunista agitáció használ ki saját céljaira. Végül még lazább kapcsok fűzik a harmadik protektorátust, Marokkót az anyaországhoz. De ez az utóbbi egymagában akkora, mint egész Franciaország. A három tartomány pedig együttvéve, amit az arabok Dzsezirat el Maghreb-nek (Napnyugat szigetének) neveznek, az anyaországnak közgazdaságilag és talán még inkább a katonai biztonság szempontjából megmérhetetlen értékű támasza. Nem szabad, hogy a franciák napja leáldozzon Napnyugat szigetén, mert akkor vége Franciaország világpolitikai jelentőségének. A franciák szerencséjére Marokkót egy katonai zseni, a régi római prokonzulok egyik kései utóda szervezte meg és tartja kezében. ? Lyautey marsall. Marokkó pacifikáris, jun. 1 (A Magyarság tudósítójától) Ha valaha beszélgetett az ember franciával Marokkóról, önkénytelenül megérezte a gloire szárnyának csapkodását. Marokkó a franciák egyik dicsősége. Lehet, hogy az angolok is értenek valamit a kolonizálása és végleges megszervezése az ő nevéhez fűződik. A marsallnak azonban van egy nagy vétke a mai francia parlamenti többség előtt, az, hogy nem eléggé republikánus érzésű. A radikálisok féltékenyek reá, a szocialisták bizalmatlanok, a kommunisták gyűlölik. Állítólag a royalistákkal rokonszenvez, sőt ő lenne a feje annak a katonai körnek, amely a békeszerződések legnagyobb tévedésének az Osztrák-Magyar monarchia feldarabolását tartja s amely egy monarchikus restaurációt a Dura medencéjében nemcsak nem akadályozna meg, hanem francia szempontból egyenesen kívánatosnak tartana. Lyautey marsall sikerei előtt azonban még politikai ellenfelei is kénytelenek lefegyverezni. Az ő sikerének a titka egyszerűen az, hogy Marokkót nem meghódította, hanem pacifikálta a francia befolyás, a gazdasági behatolás és a francia civilizáció számára. Kolonizálni sokféleképpen lehet: aranynyal vagy puskatussal, éhínséggel vagy alkohollal, esetleg bibliával. Lyautey módszere alkalmazkodott az arab-kabilok életfelfogásához és civilizációjához. Mindkettőt a legnagyobb tiszteletben tartotta. Nemcsak hogy nem akarta amarokkóiakat francizálni, hanem — azt lehet mondani — ellenkezőleg, valósággal arabizálta a megszálló francia hadsereget. Különösen szigorúan előírta az arabok vallási érzékenységének legmesszebbmenő kímélését, a szultán és a kalifa elvének és tekintélyének tiszteletbentartását, a földviszonyok és a mohamedán társadalmi rendszer megőrzését. Mindebben, mint a marokkói szultán nagy barátja, maga járt elől jó példával. P. gróf, aki Lyautey marsallnak hét éven keresztül volt állandó munkatársa, sok érdekes dolgot mondott el nekünk erről az arabfrancia világról. A megszállók készséggel veszik át az arab civilizáció sok minden vonását egészen addig az uj katonai nyelvig, amely Marokkóban most van kin’ aha lóban s amely a francia nyelv szókincsébe temérdek arab gyökeret fűz. A franciák végleges leszámolást akarnak a ,,senki földjén“ . Hogyan lehetséges az, hogy Abd el Krímnek sikerült a marsall, figyelmét kijátszani ésváratlanul megrohanni és visszavonulásra kényszeríteni a franciákat? — kérdeztük P. gróftól. — Ennek az az oka, hogy a franciák kénytelenek voltak tiszteletben tartani a teoretikus spanyol határt, amely mögött a kabilok nyugodtan szervezkedhettek. A valóságban a helyzet a következő: Az ott lakó arab törzsek, akiknek primitív társadalmi berendezkedését hét évszázad nem tudta magváltoztatni, ma is állattenyésztéssel foglalkoznak és nomád életet élnek. Nyáron visszavonulnak a határ mögötti hegyek közé, télen leszállnak a határon inneni síkságra, így a két teoretikus határ mindkét oldalán valóságos no man’s land, senki földje keletkezett. — Van-e kilátás Malvy volt francia belügyminiszter spanyolországi tárgyalásainak következményeként francia-spanyol együttműködésre? — P. gróf elővett egy levelet, mit a marsall irt neki, aki szórólszóra a fentieket kérdezte tőle. Arról, — mondotta P. gróf — hogy a két hadsereg közös harci tevékenységet fejtsen ki, nem is volt soha szó. Mindössze arról tárgyalt Malvy Madridban, hogy a franciákat mentsék fel az alól a képtelen követelés alól, hogy a spanyol határt és zónát, amely a valóságban úgyse létezik, tiszteletben tartsák. Az erre vonatkozó tárgyalások teljes eredménnyel végződtek. A probléma nem az: megverni Abd el Krimet, hanem az, hogy hasonló meglepetéseknek és veszélyeknek egyszer s mindenkorra elejét vegyük. Se a francia közvélemény, se a parlament nem akar hódítani. — de Abd el Krímnek el kell vennie méltó büntetését. ávéházakban, tőzsdékben, iftság árusítótól követelte aó magyarságot 3