Magyarság, 1925. augusztus (6. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

2 jogaival élve, a szerb királynak a lovagias parasztkirály címet és jelleget adományozta, ezenfelül kegyesen meghívta Zágrábba a millenáris ünnepekre és a báni palotát mint nemzeti ajándékot magas elhatározásával felaján­lotta neki. A király nagyon örül­hetett legújabb hit alattvalója nagylelkű jóindulatának. Ilyen szerencsésen megoldva a királykérdést Radics Belgrádba utazott. Egy napot töltött itt. Ez­alatt tartott tíz beszédet és le­adott Száz interjút. Belgrád ti­zenhat lapja két napig nem győzte ontani azt a szóözönt, amit az exelnök egy nap alatt produkált. Mennyi bölcsesség ol­vasható e nyilatkozatokban! Hogy örülhettek pl. a belgrádi újságírók, mikor nekik egy óra hosszáig magyarázta­­ a keresz­ténységet ! Némi mellékzöngék azért akadnak. A kormány ban­kettet adott Rádics tiszteletére. Rádics bevágta a maga szabvá­nyos négy rostélyosát és kijelen­­­­tette, hogy kevés — nem a ros­télyos, hanem a négy miniszteri tárca! Aztán meg olyasfélét is beszélt, hogy állandóan Belgrád­ban marad hívei politikájának irányítása végett. Híveinek min­den hajaszála az égnek meredt a „nagy ” örömtől! Továbbá, hogy őt megfosztották ugyan mandá­tumától, de azért nem akar a politikában csak­­ kibicelni! Hogy Pasics az ő jövetelének hí­­rére Karlsbadba hajózott, az, mondjuk, nem fokozta igen nagy mértékben lelkesedését, de meg­biztatta a radikális minisztere­ket, hogy elmegy Pasics után akár léghajón is. Mert tetszik tudni, nyugtatta meg őket, akik mázsányi súlya m­iatt a léghajó­­zás célszerű voltát próbálták két­ségbe vonni, nekem olyan légha­jóm van, amelynek semmiféle fordulatban nem eshetik baja !!! A parasztpolitikát, még­pedig nemcsak a horvát, hanem a szerb parasztpolitikát is annyit emle­gette, hogy a radikálispárti meg­­kérgesedett szivű burzsuj minisz­terek kezdték kissé kényelmetle­nül érezni magukat és valami olyan sejtelem kezdett bennük felderengeni, hogy talán Trum­­bicsék nem is lódítottak akkorát, mikor azt állították, hogy Radics sokkal veszedelmesebb barátnak, mint ellenségnek. Államfői mél­tóságáról sem feledkezett meg. Kivonult kíséretével, — húsz autó — az Ismeretlen Hős emlé­kéhez és ott a szerbek, horvátok és szlovének mellett állandóan emlegette a­­ bolgárokat is! Eb­ben egészen igaza van neki. A bolgárok is szeretik annyira a szerbeket, mint a­­ horvátok! Másnap nyári pihenőre utazott. Elhagyta a »közös« fővárost, mely címmel a régebbi disznóól elnevezést cserélte fel. Ezzel mára mi is lezárjuk a belgrádi csodák sorozatát. Melegen üdvö­zöljük a rend, munka és törvé­nyesség kormányát. Kívánjuk neki, éljen boldog szerelemben legújabb pártfogójával az emberi kor legvégső határáig,­­ vagy legalább a Korosec által kilá­tásba helyezett három hónapig ! — Csak olyan embert tudna sze­retni, akinek pénze van. — Szeretni! Az más. De a fele­sége nem lennék szegény ember­nek. — Hogy érti azt, hogy szeretni! — Maga kérdi! Az író! Úgy, hogy rajta lenne minden gondola­tom, álmatlan éjszakákon csak vele beszélgetnék, magam elé kép­zelném a vonásait és arról lennék meggyőződve, hogy nélküle nem élhetek. — Olyan hidegen mondja ezt el, mint az orvos a diagnózist. — Én azt hiszem, így jobban el kell hinnie, mintha szavalnék. — Bocsásson meg, ne haragudjon, ha megkérdezem: szeretett már így egyszer! — Majdnem. De aztán a fém elárulta magát, hogy nem érde­mes. — Hazudott! — Igen. III. Pál Péter kedden se ment­ el, mert délelőtt összeveszett Margit­tal és ebédnél nem lehet kimagya­rázkodni. A verandán többen is voltak. Ebéd után meg Margit a szobájába ment és nem jött ki pzsonnáig. Azt hitte, hogy addigra elmegy Pár Péter. Délelőtt azon vesztek össze, hogy mért bocsát meg a társadalom a férfinak többet, mint a nőnek. Mar­git gyereknek mondta Pár Péter egyetemi hallgató urat­, mert játsz­­sza a világfit, pedig alighanem egészen tiszteséges fiú. Pár kije­lentette, hogyha őt gyereknek nézi, akkor nem alkalmatlankodik to­vább a néninek és otthagyta az erdei után a lányt. Amikor Margit ozsonna után le­jött a verandáról, azt hitte, hogy­­Pál Péter már elment és ki tudja, találkozik-e még vele valaha ! Az­tán elgondolta, hogy magános éle­tébe milyen szépen és ártatlanul illene bele ez az ábrándos fiú, aki semmi­tse veszedelmes, mert szíves, önzetlen és jó. Elment és nem me­het utána. Szomorúan ment neki a ritkás erdőnek, mely még tele volt nap­sugárral. Maga elé nézett, mintha keresné valakinek a lábanyomát. Erre most nem járt senki. Látta, hogy a többiek a kilátóhoz mentek. Pompás tiszta délután volt, ma el lehetett látni messze, az Alacsony Tátráig bizonyosan. De mit nézzen ő a völgyben a Dunán, a közeli és távoli hegyeken ! Ma nem érdeklik. És amint a Szentkereszt­ felé le­vezető út fordul és egy másik er­dei úttal találkozik, a másik után valaki jött mögötte. Pillanatra el­akadt a lélekzete. Ezeket a lépése­ket ismerte. Most már nevetni sze­retett volna. A lépések mindig kö­zelebb jöttek. Már egészen közel voltak és most visszafordult a lány. Nem is tudta, hogy mosolyog. A fiatalember kinyújtotta a ke­zét : — Bocsásson !—­­ — Ugyan na ! — mosolygott a lány. — Há­­d ha rar adni! Pál Péter 1 , .valamit, az­tán a feléje a,­­ kezet az ajká-I h­oz emelte, megcsókolta A lány arca szelíd boldogságul ragyogott. Karonfogva mentek tovább és arról beszéltek, hogy ilyen szép rapni tudott volna, olyan dühös volt. Egyszer kitört belőle a keserűség. Azt mondta a lánynak, hogy nem is veszi őt komolyan. Szegény em­ber, azért nem akar a felesége lenni. Őt ne bolondítsa. Margit szo­morúan nézett rá. — Mit akarsz hát! — kérdezte. — Nem tudok nélküled élni! — kiáltott Péter. — Mindennap majd­nem megbolondulok, mikor elvá­­lunk egymástól!... Nem bírom to­vább az életet nélküled!... A lány lakása előtt a kapuban álltak. A kapu árnyékában sötét volt, ott magához szorította és meg­csókolta a lányt. Szegény ráborult a vállára­ és csendesen zokogott. — Mert sírsz? — kérdezte a fiú forró lélekzettel. — Ne kérdezd. Gondolni is rossz. Kimondani nem lehet. Isten veled, Péterkém. Csókolj meg még egy­szer, így. Isten veled! — ezzel meg­indult a lépcső felé. Péter kábul­­tan nézett utána. Másnap nem találkoztak. Har­madnap reggel már ezt a levelet kapta: Kedves kis Péterkém! Rád gondolok életem utolsó pil­lanatáig. Ha odaát is, lehet gon­dolkozni, ott is csak rád gondolok. El kellett mennem. Ilyen tisztán, szépen akarok édes szüleimmel ta­lálkozni a másvilágon. Margitkád. Pár szédelegve futott Margit la­kásáig. Már tegnap elszállították a Rókus-kórházba, súlyos mérgezés­sel. Amire­ Pál Péter a Ró­kus-kór­házba ért, már nem láthatta Mar­gitkáját.. Meghalt. ■ Elszállították... napirend Augustus 1. stombai Nap kél: 4 ó. 20 p. nyugszik: 19 ó. 18 p. Itold kél: 15 ó. 16 p. nyugszik: — ó. öl p- Római kat. és protestáns: Vas. Szt. Feter. MINISZTER FOGAD: Kereskedelemügyi 11—1. KÖNYVTÁRAK: Nem­zet Muzeum L­es­chen*/; könyvtára 9—16. Egyetemi könyvtár (1.V., Ferenciek­ tere. 5.­ 9—14- Fővárosi könyvtár (LV.,­ Gróf Károlyi-utca . 8.) 9—­ 19. «Erzsébet Népakadémia könyvtára IlVIII., Német-utca 40., 1. em.,) ^17--20. Iparművészet Museum könyvtára» (IX. kerület, Üllői-út 33. szám.) '16—18. — MÚZEUMOK: Iparművészeti Múzeum. (IX., Üllői-ut 33.)' 9­^13. Akadémiai Széchenyi- Múzeum ’ (V.­, Akadémia-utca 2.) ' l6-i-12.­’ Mezőgazdasági Museum (Városliget), 10—13. Nemzeti Múzeum Ásványtár (VIII., Múzeum-körút 11.) ,9—18. Nemzeti Múzeum Növénytár (V., Akadémia-utca 2.) 9—13. Szépművészeti Múzeum (VI., Aréna-út 41.) Grafika- és szoborosztály 10—13. Hopp Ferenc-Múzeum (VI., Andrássy-út 103.) 10—13. Aquincumi ásatások és Múzeum (III., Óbuda, Külső ,Szentendrei-út). MAGYARSÁG 1925 augusztus 1, szombat ,gHgBMa8B8gB8ZBBBMMMBIMMW Angol, francia, német, amerikai előkelő hölgyek és művészek • használják a Földes Margit érém­et A körmértű hajuk a Játékkaszinó enge­­délyezésre­ ­ A Magyarság tudósítójától a különféle érdekeltségek hónapok óta káprázatos tervekkel és ígé­retekkel kilincselnek a gazdasági minisztériumokban egy Magyar­­országon létesítendő játékbank en­gedélyezése érdekében. A kormány a játékkaszinó felállításának kér­désével több ízben minisztertaná­cson foglalkozott, néhány minisz­ter, így elsősorban Rakovszky Iván belügyminiszter és Pestiiy Pál igaz­­ságü­gyminiszter határozott ellen­állása azonban eleddig megmen­tette az agyonszanált országot at­tól, hogy a pénzha­ihászó szemér­metlenség Monte-Carlo kétes hír­nevéhez juttassa. A többszörös kudarc ellenér­e az érdekeltségek változatlan kitartás­sal folytatták ostromukat a gazda­sági miniszerek megpuhítására s el is értek annyit, hogy a kormány tagjai az előbb említett két mi­niszteren kívül elvileg nem elle­nezték a játékkaszinó felállítását. Támadt erre örömrivalgás az ér­dekeltségek körében s az ajánla­toknak olyan áradata zúdult a pénzügyminisztériumba, hogy ott — szanálás ide, szanálás oda — már-már külön ügyosztály szerve­zésére gondoltak az ajánlatok át­tanulmányozása céljából. Történt közben, hogy Sopron városa kül­döttséget menesztett Vass József helyettes miniszterelnökhöz­, aki­től azt kérték a soproniak, hogy a játékbank felállításának engedélye­zése esetén a kormány elsősorban Sopronra gondoljon, amely a já­tékkaszinó koncessziójának birto­kában gazdaságilag könnyen talpra­­állhatna. Ilyen előzmények után ma ismét minsztertanács elé került a játék­bank ügye, amelyről Fass József helyettes miniszterelnök a követ­kező nyilatkozatot tette az újság­írók előtt: — A miniszertanács tényleg fog­lalkozott a játékkaszinó felállítása­tavaszi este talán nem volt soha­sem. IV. Nem is­­volt. De ilyen szép nyár se lesz több a világon. Pál Péter nem ment haza Borsodba. Szülei nem éltek és nagynénje jobb sze­rette, ha csöndes életében nem za­varják. Különösen, ha olyan em­ber, akinek nincs szíve a gazdaság­hoz és nem szeret­i nyáron fél négy­kor felkelni. Volt itt Pesten elég bukott diák, akit taníthatott. A napi robot után jött az est és a hétköznapok után a vasárnap. Nem engedhettek meg maguknak mindennap budai vacsorát, rende­­sen a tejcsarnokban intézték el az esti étkezést, amikor egymással szemben ültek, egymásra néztek és ha a közelben nem figyelte őket senki, az asztalon egymásba tették a kezüket. Vacsora után csatangol­tak a Margitszigeten, Dunaparton, Halászbástyán, még a városligeti Vurstliig is eljutottak. De a leg­szebb volt mégis a vasárnap, ami­kor egész nap együtt lehettek és ha este bucsúzáskor megcsókolták egymást, úgy, érezték, hogy nem tudnak elválni egymástól. Pár mindenféle kalandos tervvel jött, hogy beáll Valahová tisztvise­lőnek, abbahagyja az egyetemet, hogy elvehesse Margitot, mert az egyetem még sok év, aztán akkor is kérdés még, hogy mikor és hol jut álláshoz. De a lány csillapí­totta, hogy kivárják. Őszre, télbe fordult az idő, min­dennap találkoztak, de már mindig türelmetlenebb lett. Sok munkát is vállalt, ez is izgatta. Ha elbúcsúz­tak és egyedül ballagott, haza, ha­nak a kérdésével, döntést azonban egyelőre nem hozott. Folyton ér­keznek a kormányhoz újabb és újabb ajánlatok, amelyek a pénz­ügyminisztérium ezzel az üggyel megbízott osztályának szakemberei elé kerülnek. A mai miniszter­­tanács, tekintettel arra, hogy azon a kérdés politikai vonatkozásaiért felelős miniszterek nem vettek részt, elvileg még mindig nem kis­zánt dönteni. Már azért sem dönt­hetett ma a kormány, mert az elvi döntést is nagyban befolyásolja az ajánlatok pontos ismerete. A mi­nisztertanács ezért úgy határozott, hogy a legutóbb beérkezett ajánla­tokat a korábban beérkezettekkel együtt feldolgozva, pénzügyi szem­pontból véleménnyel ellátva, min­den egyes miniszternek a pénzügy­­­miniszter küldi meg. A miniszté­riumok vezetésével megbízott ál­lamtitkárok pedig gondoskodnak arról, hogy időközben a saját ja­vaslataik alapján minisztereik vé­leményét megtudják erről a kér­désről. Sopron városának nagy küldött­sége jött a napokban a kormány­hoz, hogy legyen tekintettel a já­­tékkaszinóengedély kiadásánál Sop­ron különleges helyzetére, azokra a nagy érdekekre, amelyek Sopron talpraállításához fűződnek. A mi­nisztertanács honorálta Sopron vá­ros különleges helyzetét és igé­nyeit s úgy határozott, hogy amennyiben olyan irányú­­ döntés lesz a játékkaszinó dolgában, hogy engedélyt kiadnak s olyan ajánlat is lesz, amely Sopront figyelembe veszi, nem fog elzárkózni Sopron igényeinek méltánylásától. Ez nem döntés Sopron javára, mert hiszen még az alapkérdésben sincs döntés, tudnillik, hogy ad-e ki a kormány egyáltalán az ország területére koncessziót vagy sem? A felögym­iniszter szabadságon A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy a kormányzó Rakovszky Iván belügyminiszternek augusztus elsejétől 31-éig szabadságidőt engedélyezett és a belügyminisztérium ideiglenes vezetésé­vel Pesthy Pál igazságügyminisztert bízta meg.

Next