Magyarság, 1925. augusztus (6. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

1925 augusztus 1. szouidul: MAGYARSAG U3[,il[ÉlllIlUSl!]9lll HOiabÉljaflWiÉÉf A tót nép árulója is szidja már a cseheket Zólyom, jul. 23 (A Magyarság tudósítójától) 198) február 4-én zeneszóval. Prá­gából hozott szokások élén vonult be »diadalmasan« Pozsonyba az első : szlovenszkói miniszter«. Szo­­bnr Lőrinc, a volt rózsahegyi or­vos, akin már egyszer kacagott a világ, amikor medvét boncolt em­­berhullaként. A nagy bevonulásnál nem volt ü­dvrillagás, cseh katonák lángszórókkal a kezükben állották el az utat, de nem történt a leg­kisebb rendzavarás sem, mert a pozsonyi őslakosság ezen a napon bezárkózott szobáiba, maga a tót­­ság pedig csodálkozva, bizalmatla­nul nézett Szobárra, aki olyan szolgalelkűen adta el magát a cse­heknek. Nálánál fanatikusabb híve nem volt egy se a cseheknek, az ő centralista politikájukat szolgálta a parlamentben, a pozsonyi mi­nisztériumban, mindenütt. Közben a tótság igazán megismerte fel­­szabadítóit, kétségbeesve kezdette meg önvédelmi harcát ellenük, igen sok pillanatnyilag megtévedt tót politikus hagyta faképnél a cse­heket, csak Szobár tartott ki mel­lettük hiven és minden gaztettet, elnyomást ő indítványozott, miatta kellett tönkremennie a hajdan bol­dog, gazdag Felvidéknek, miatta vándorolt ki 200.000 tót a Felvidék­ről a »felszabadítás« óta. A Fel­vidék sírásója lett Szobár. És most, amikor már mindenki szabadulni akar a csehektől, az autonómia diadalmaskodásának előestéjén — no és a választások előtt — a nagy államférfin hirtelen olyan beszé­det mondott Zólyomban, az agrár­párt gyűlésén, amit egész bátran elmondhatott volna Hlinka is. Be­vallotta Szobár, hogy Prága téve­dett, amikor a tót kérdést egy­szerűen közigazgatási problémának fogta fel, mert a Felvidék kérdése elsősorban politikai­­ és kulturális probléma. Szobár elismerte, hogy­ a Felvidéket agyonadminisztrálták, ennek következtében a cseh­ekhez való viszony teljesen lerongyoló­dott öt év alatt és mindenütt csak gyűlölet, harag, elégedetlenség van ellenük. Beismerte, hogy a telj­hatalmú minisztérium hatásköre teljesen lecsökkent és a magyar rezsim alatti főispánok tekintélye és hatalma között óriási a különb­ség. Végül kimondotta, hogy olyan választások lesznek most a Fel­vidéken, amilyen még soha nem volt és ő óva inti a népet előre a »testvérgyilkosságtól«. Mondanunk sem kell, hogy Szo­­hár kijózanodása elsősorban önös érdekeket szolgál: a változott han­gulat dacára szeretne a felszínen maradni és tovább is politikai sze­repet játszani. De az a bűnbánó szavai mutatják legjobban, micsoda áthidalhatatlan ellentétek vannak Prága és a Felvidék között és hogy a cseh imperializmus elvesztette legfőbb támaszát Szoborban. A turócszentmártoni deklaráció vé­delmezője, a cseh­ofil irányzat »V4.-­ és legerősebb harcosa, a »csehszlovák« nemzeti egység fő­védelmezője beismeri, hogy a Fel­vidék és a tót kérdés politikum és ezzel azok mellé állott, akik a békeszerződések revízióját követe­lik. A tót nép majd el fog bánni árulójával, aki olyan későn, ten­gernyi könnyű átok, szenvedés után jutott csak rettenetes tévedésének belátásához. Egyszer már tévedett ez az ember, amikor medvét bon­colt nagyképűen ember helyett. Akkor csak nevetett rajta a világ, a mostani nagy­ tévedése nyomán azonban megvetés fog kijárni neki. A rossz orvos még rosszabb poli­tikus volt, mozgalma, a »klassziz­mus« mely annyit ártott Magyar­­országnak és a tótságnak, meg­bukott, maga ismerte be Zólyom­ban, aminek történelmi jelentősége van. A Magyarság mai nagy feltűnést keltő cikkére, amelyben szakszerű adatok alapján részletesen kimutat­tuk, hogy a negyvenkét milliárd korona költséggel felépült Bethlen­­udvart kellő szakértelem és takaré­kosság mellett tizenhét milliárd költséggel is fel lehetett volna épí­teni, rendkívül terjedelmes és érzé­­keny hangú cáfolatot adott ki a nép­jóléti minisztérium. Általánosságo­kon kezdi közleményét, a Magyar­ság és a Szózat között az összefüg­gésről és a hatvani választással kapcsolatos politikai tendenciákról beszél, ezek a gyanúsításai azonban még mosolyra sem érdemesek. A Magyarság természetesen senkivel sem kezdett közös aken­t, Petriche­­vich-Horváth Emil báró hatvani kandidálása sem érdekel bennünket túlságosan. Cikkünk alapja nem az ő fellépése, hanem a közérdek meg­védése volt. Aztán a szakkérdések megbeszélé­sébe is belebocsátkozik a cáfolat, a Bethlen-udvarnál és más építkezé­­seknél oly nagyszerűen kipróbált szakértelem tekintélyének fölényé­vel vonja kétségbe a Magyarság cikkírójának szaktudását. Ponton­­ként veszi sorra a cáfolat lapunk kifogásait, illetőleg ezek közül egy­néhányat, amelyekről a cáfolat meg szerkesztői azt hiszik, hogy a siker reményével szállhatnak vitába elle­nünk. Először is kijelenti, hogy a Beth­­len-udvarnál épített térfogat 60.000 légköbméter és nem 38.000 köbméter, amint azt a cikk említi. Természe­tesnek tartják tehát, hogy az épít­kezési költségek­­magasabbak. Nos, a két számvetés ellenőrzése oly könnyű, hogy azt nemcsak szakem­berek, hanem minden laikus is meg­értheti. A Bethlen-udvar telke két­ségkívül 560 négyszögöl, ezt az ada­tot a minisztérium sem cáfolja meg. 560 négyszögöl egyenlő 2016 négy­szögméterrel. Ha már most számí­tásba vesszük az épületnek a sza­bályrendeletek szerint lehető leg­magasabb párkánymagasságát, to­vábbá a földalatti építmények öt­méteres mélységét,­­vagyis összesen 30 métert és ezzel megszorozzuk a telek területét, 60.320 légköbmétert kapunk. Ennyit említ a hivatalos közlemény is. A népjóléti minisztérium építé­szei tehát rájöttek arra, hogy ho­gyan lehet udvar nélkül építeni, amit eddig a világnak egyetlen épí­tésze sem tudott megtenni, vagy rá­jöttek arra, hogy hogyan lehet az udvart is a köbméterszámításba be­állítani és 900.000 koronás építési költséggel szerepeltetni. 60.000 lég­köbméter beépítéséről beszélni tehát oly szembeszökő nonszensz, amelyen szakemberek csak mosolyoghatnak. Második pontként azt a vádat utasítja vissza a cáfolat, hogy az épület túl hosszú ideig épült. Nos, ebben a tekintetben nem annyira minket cáfol a hivatalos közle­mény, mint inkább eg­y nálunknál közvetlenebb, közelebbi szemtanút, Horthy Miklóst, Magyarország kor­mányzóját. A kormányzó az épület felavatásánál elmondott és hivata­losan kiadott beszédében maga je­lentette ki, hogy ablakából figyelte az építkezés haladását és látta, hogy túlságosan elhúzódik a mun­ka. A különbség csak az, hogy a kormányzó a munkásokat okolta a lassú munkáért és nem az építés vezetőit; a két, legalább is egyenlő mértékben hivatalosnak tekinthető beállítás között tehát ellenmondás van, de nem hisszük, hogy a kor­mányzó úr személyes megfigyelésé­vel szemben a minisztérium cáfo­lata h­elytállhatna. A következő pontok az épület jövedelmezőségéről szólnak, kifej­tik, hogy a mostani bérek a befek­­tetett tőke 7-8 százalékos kamato­zását biztosítják és a lakások fel­szabadítása után ez a jövedelem még emelkedni fog. Az állam te­hát átmenetileg nagylelkűen lemon­dott a bérjövedelem egy részéről a házba beköltöző, nehéz viszonyok között élő lakók javára. A Bethlen-udvar, tehát jövedel­mez , ezzel szemben egy megjegyzé­se sincs a hivatalos közleménynek arra a kifogásunkra, hogy a bére­ket a méltányosnál és az Attila­­körút vidékén megszokottnál ma­gasabban állapíto­tták meg. Méltá­nyos bérmegállapítás mellett a jö­vedelmezőség a 7—8 százaléktól messze elmaradna. Végül azzal az állításunkkal száll szembe a cáfolat, hogy légköbméte­­renkint 450.000 koronából teljesen felszerelt lakásokból álló házat fel lehet építeni. Nagyfokú tudatlansá­got, vagy szándékos rosszakarótól rejt ez az állítás, mondja a cáfolat és hivatkozik a Magyar­ Általános Hitelbank, a Kereskedelmi Bank, a Ganz-Danubius, az OMKB és más gazdasági tényezők által végzett magánépítkezésekre, amelyeknél az építési költség légköbméterenként 600—800.000 korona volt és a legjobb építkezéseknél a költség állítólag a 900.000 koronát is meghaladta. Nem tudjuk, honnan és milyen formában kapta meg a népjóléti minisztérium ezeket az adatokat, de valószínűnek tartjuk, hogy az épít­kezési kölcsönakció során jutott ezeknek birtokába. Tudvalevő, hogy ezek a nagyobb gazdasági szerveze­tek építkezési célokra állami köl­csönt kaptak, amelynek összege az építkezési költség felének felelt meg. Amennyiben csakugyan így szerzett adatok alapján nyilatkozik a minisztérium, úgy adatait nem tarthatjuk túlságosan megbízható­nak. Az építkező vállalatoknak két­ségkívül érdekükben állt, hogy mi­nél magasabb építési költségeket mutassanak ki és így magasabb összegű kölcsönhöz jussanak. A népjóléti minisztérium szakértőiről pedig az eddigi tevékenységük után nem tételezhetünk fel annyi szak­értelmet, hogy ezeket az adatokat valóban szakszerűen tudnák elbí­rálni. Ezekkel szemben tehát fenn kell tartanunk a magunk adatait, amelyek valóban hozzáértő szakem­berek számításain és tapasztalatain alapszanak. Budapest majd minden építésze vállalkozik ma 450.000 koro­nás köbméterenkinti ár mellett na­gyobb épület felépítésére. Hat-hét, vagy egyenesen kilencszázezer ko­ronás fantasztikus költségösszege­­ket csak fillerek villáinak, luxus­­épületeknek költségei ülik meg és a Bethlen-udvar építkezési költsége még ezt is meghaladta. Ennek a számadatnak ellenőrzése is igen egyszerű: egy köbméter be­építése ilyen nagy épületnél béké­ben 24—25 aranykoronába került. Az építkezéseknél szorzószámként nem 15.000-rel, hanem 20.000-rel szo­kás számolni, ennek alapján a köbméterenkénti építési költség ISON 500.000 korona lenne, természe­tesen mint maximum, amelyen túl-,­ menni nem szabad. Tekintetbe ve­hetnénk, hogy az állami építkezések egynéhány százalékkal rendszerint drágábbak a magánépítkezésnél, de akkor viszont azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a Bethlen-udvar egészen szokatlanul nagy épület, amelynek megépítését, a Tabánt és a Vároldalt elcsúfító fennállását egyesegyedül csak a nag­yépítkezés gazdaságos volta magyarázhatná meg. Miután azonban ez az épület csúf is és minden mértéken felül drága is, megépítése teljesen iga­zolhatatlan és menthetetlen. A Bethlen-udvar építési költsé­geinek nagyságára egyébként kárt szót vesztegetni; építészek körében régóta tudják és régóta megbot­­ránkozva tárgyalják, hogy milyen horribilis kiadásokkal építették fel az épületet, amelynek kiállítása pedig egyáltalán nem igazolja a nagy költségeket. Cikkünk többi állításaira a cáfo­lat­ egyszerűen nem válaszol. Nem szól arról sem, hogy valóban a­­ legrosszabb, nagyszabású és nagy költséggel járó alapozási munkákat igénylő talajra építették a Bethlen­­udvart. A cáfolat tehát hiányos és gyenge. Bízunk azonban abban, hogy ezek a hiányok rövidesen pó­tolhatók lesznek. A Magyarság min­den állítását és adatát, amelyet a Bethlen-udvar építéséről közre­adott, fenntartja, sőt további ada­tokkal is meg fogja világítani a nagyszabású közmunka létrejötté­nek körülményeit, amelyekkel kap­csolatban a népjóléti minisztérium helyrehozhatja majd mostani cáfo­lásának hiányait és mulasztásait. A Bethlen-udvar drágábban épült, mint a luxusvillák Üzleti forgalmát emeli, MA HIRDET A MAGYARSÁGBAN 3 BIMr a német trijok­lös b­udapesti ferfiak­ocsár­i — A Magyarság tudósítójától — Ma délután a Lónyay­ utcában szolgálatot teljesítő rendőrőrszem előtt megállt három elegáns gép­kocsi, a kocsik utasai afelől kérde­zősködtek, merre mehetnek a So­­roksári­ útra. A rendőr a beszélge­tésből kivette, hogy az első autó egyik utasát, minden valószínű­ség szerint tréfából, settség­nek­­ szólí­tották. Azt is megértette, hogy az autók jókedvű utasai valakihez vendégségbe igyekeznek. A rendőr az autóban ülő férfiú­ban, akit fenségnek szólítottak a német nyelven beszélő utasok, fel­ismerni vélte Frigyes Vilmos né­met trónörököst és jelentést is tett nyomban a főkapitányságnak, a a rendőrfőkapitányságnak és a Mo­­sonyi­ utcai rendőrlaktanyának. A jelentés úgy szólt, hogy Frigyes Vilmos német trónörökös inkogni­tóban Budapesten tartózkodik. A jelentés úgy a Mosonyi­ utcai laktanyában, mint a főkapitánysá­gon nagy riadalmat keltett. A fő­kapitányságra nyomban berendel­ték Bénárd Vilmos dr. rendőrtaná­­csost, az államrendészeti osztály ve­zetőjét, akinek első dolga természe­tesen az volt, hogy a német követsé­gen érdeklődött az autó utasai iránt. A német követségen nevetve cáfolták meg a hírt, mert biztosan tudják Frigyes Vilmos német trón­­örökös tartózkodási helyét és azt is, hogy ő semmi körülmények között nem lehet Magyarországon. A további vizsgálat kiderítette, hogy a Lónyay­ utcában szolgálatot teljesítő törzsőrmester tévedett. Nyomban leváltották posztjáról és vizsgálatot indítottak ellene az ál­las­ miatt, amely a főkapitányságon egész délután nagy munkát és gon­­dot okozott.

Next