Magyarság, 1925. augusztus (6. évfolyam, 171-194. szám)
1925-08-01 / 171. szám
1925 augusztus 1. szouidul: MAGYARSAG U3[,il[ÉlllIlUSl!]9lll HOiabÉljaflWiÉÉf A tót nép árulója is szidja már a cseheket Zólyom, jul. 23 (A Magyarság tudósítójától) 198) február 4-én zeneszóval. Prágából hozott szokások élén vonult be »diadalmasan« Pozsonyba az első : szlovenszkói miniszter«. Szobnr Lőrinc, a volt rózsahegyi orvos, akin már egyszer kacagott a világ, amikor medvét boncolt emberhullaként. A nagy bevonulásnál nem volt üdvrillagás, cseh katonák lángszórókkal a kezükben állották el az utat, de nem történt a legkisebb rendzavarás sem, mert a pozsonyi őslakosság ezen a napon bezárkózott szobáiba, maga a tótság pedig csodálkozva, bizalmatlanul nézett Szobárra, aki olyan szolgalelkűen adta el magát a cseheknek. Nálánál fanatikusabb híve nem volt egy se a cseheknek, az ő centralista politikájukat szolgálta a parlamentben, a pozsonyi minisztériumban, mindenütt. Közben a tótság igazán megismerte felszabadítóit, kétségbeesve kezdette meg önvédelmi harcát ellenük, igen sok pillanatnyilag megtévedt tót politikus hagyta faképnél a cseheket, csak Szobár tartott ki mellettük hiven és minden gaztettet, elnyomást ő indítványozott, miatta kellett tönkremennie a hajdan boldog, gazdag Felvidéknek, miatta vándorolt ki 200.000 tót a Felvidékről a »felszabadítás« óta. A Felvidék sírásója lett Szobár. És most, amikor már mindenki szabadulni akar a csehektől, az autonómia diadalmaskodásának előestéjén — no és a választások előtt — a nagy államférfin hirtelen olyan beszédet mondott Zólyomban, az agrárpárt gyűlésén, amit egész bátran elmondhatott volna Hlinka is. Bevallotta Szobár, hogy Prága tévedett, amikor a tót kérdést egyszerűen közigazgatási problémának fogta fel, mert a Felvidék kérdése elsősorban politikai és kulturális probléma. Szobár elismerte, hogy a Felvidéket agyonadminisztrálták, ennek következtében a csehekhez való viszony teljesen lerongyolódott öt év alatt és mindenütt csak gyűlölet, harag, elégedetlenség van ellenük. Beismerte, hogy a teljhatalmú minisztérium hatásköre teljesen lecsökkent és a magyar rezsim alatti főispánok tekintélye és hatalma között óriási a különbség. Végül kimondotta, hogy olyan választások lesznek most a Felvidéken, amilyen még soha nem volt és ő óva inti a népet előre a »testvérgyilkosságtól«. Mondanunk sem kell, hogy Szohár kijózanodása elsősorban önös érdekeket szolgál: a változott hangulat dacára szeretne a felszínen maradni és tovább is politikai szerepet játszani. De az a bűnbánó szavai mutatják legjobban, micsoda áthidalhatatlan ellentétek vannak Prága és a Felvidék között és hogy a cseh imperializmus elvesztette legfőbb támaszát Szoborban. A turócszentmártoni deklaráció védelmezője, a csehofil irányzat »V4.- és legerősebb harcosa, a »csehszlovák« nemzeti egység fővédelmezője beismeri, hogy a Felvidék és a tót kérdés politikum és ezzel azok mellé állott, akik a békeszerződések revízióját követelik. A tót nép majd el fog bánni árulójával, aki olyan későn, tengernyi könnyű átok, szenvedés után jutott csak rettenetes tévedésének belátásához. Egyszer már tévedett ez az ember, amikor medvét boncolt nagyképűen ember helyett. Akkor csak nevetett rajta a világ, a mostani nagy tévedése nyomán azonban megvetés fog kijárni neki. A rossz orvos még rosszabb politikus volt, mozgalma, a »klasszizmus« mely annyit ártott Magyarországnak és a tótságnak, megbukott, maga ismerte be Zólyomban, aminek történelmi jelentősége van. A Magyarság mai nagy feltűnést keltő cikkére, amelyben szakszerű adatok alapján részletesen kimutattuk, hogy a negyvenkét milliárd korona költséggel felépült Bethlenudvart kellő szakértelem és takarékosság mellett tizenhét milliárd költséggel is fel lehetett volna építeni, rendkívül terjedelmes és érzékeny hangú cáfolatot adott ki a népjóléti minisztérium. Általánosságokon kezdi közleményét, a Magyarság és a Szózat között az összefüggésről és a hatvani választással kapcsolatos politikai tendenciákról beszél, ezek a gyanúsításai azonban még mosolyra sem érdemesek. A Magyarság természetesen senkivel sem kezdett közös akent, Petrichevich-Horváth Emil báró hatvani kandidálása sem érdekel bennünket túlságosan. Cikkünk alapja nem az ő fellépése, hanem a közérdek megvédése volt. Aztán a szakkérdések megbeszélésébe is belebocsátkozik a cáfolat, a Bethlen-udvarnál és más építkezéseknél oly nagyszerűen kipróbált szakértelem tekintélyének fölényével vonja kétségbe a Magyarság cikkírójának szaktudását. Pontonként veszi sorra a cáfolat lapunk kifogásait, illetőleg ezek közül egynéhányat, amelyekről a cáfolat meg szerkesztői azt hiszik, hogy a siker reményével szállhatnak vitába ellenünk. Először is kijelenti, hogy a Bethlen-udvarnál épített térfogat 60.000 légköbméter és nem 38.000 köbméter, amint azt a cikk említi. Természetesnek tartják tehát, hogy az építkezési költségekmagasabbak. Nos, a két számvetés ellenőrzése oly könnyű, hogy azt nemcsak szakemberek, hanem minden laikus is megértheti. A Bethlen-udvar telke kétségkívül 560 négyszögöl, ezt az adatot a minisztérium sem cáfolja meg. 560 négyszögöl egyenlő 2016 négyszögméterrel. Ha már most számításba vesszük az épületnek a szabályrendeletek szerint lehető legmagasabb párkánymagasságát, továbbá a földalatti építmények ötméteres mélységét,vagyis összesen 30 métert és ezzel megszorozzuk a telek területét, 60.320 légköbmétert kapunk. Ennyit említ a hivatalos közlemény is. A népjóléti minisztérium építészei tehát rájöttek arra, hogy hogyan lehet udvar nélkül építeni, amit eddig a világnak egyetlen építésze sem tudott megtenni, vagy rájöttek arra, hogy hogyan lehet az udvart is a köbméterszámításba beállítani és 900.000 koronás építési költséggel szerepeltetni. 60.000 légköbméter beépítéséről beszélni tehát oly szembeszökő nonszensz, amelyen szakemberek csak mosolyoghatnak. Második pontként azt a vádat utasítja vissza a cáfolat, hogy az épület túl hosszú ideig épült. Nos, ebben a tekintetben nem annyira minket cáfol a hivatalos közlemény, mint inkább egy nálunknál közvetlenebb, közelebbi szemtanút, Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját. A kormányzó az épület felavatásánál elmondott és hivatalosan kiadott beszédében maga jelentette ki, hogy ablakából figyelte az építkezés haladását és látta, hogy túlságosan elhúzódik a munka. A különbség csak az, hogy a kormányzó a munkásokat okolta a lassú munkáért és nem az építés vezetőit; a két, legalább is egyenlő mértékben hivatalosnak tekinthető beállítás között tehát ellenmondás van, de nem hisszük, hogy a kormányzó úr személyes megfigyelésével szemben a minisztérium cáfolata helytállhatna. A következő pontok az épület jövedelmezőségéről szólnak, kifejtik, hogy a mostani bérek a befektetett tőke 7-8 százalékos kamatozását biztosítják és a lakások felszabadítása után ez a jövedelem még emelkedni fog. Az állam tehát átmenetileg nagylelkűen lemondott a bérjövedelem egy részéről a házba beköltöző, nehéz viszonyok között élő lakók javára. A Bethlen-udvar, tehát jövedelmez , ezzel szemben egy megjegyzése sincs a hivatalos közleménynek arra a kifogásunkra, hogy a béreket a méltányosnál és az Attilakörút vidékén megszokottnál magasabban állapították meg. Méltányos bérmegállapítás mellett a jövedelmezőség a 7—8 százaléktól messze elmaradna. Végül azzal az állításunkkal száll szembe a cáfolat, hogy légköbméterenkint 450.000 koronából teljesen felszerelt lakásokból álló házat fel lehet építeni. Nagyfokú tudatlanságot, vagy szándékos rosszakarótól rejt ez az állítás, mondja a cáfolat és hivatkozik a Magyar Általános Hitelbank, a Kereskedelmi Bank, a Ganz-Danubius, az OMKB és más gazdasági tényezők által végzett magánépítkezésekre, amelyeknél az építési költség légköbméterenként 600—800.000 korona volt és a legjobb építkezéseknél a költség állítólag a 900.000 koronát is meghaladta. Nem tudjuk, honnan és milyen formában kapta meg a népjóléti minisztérium ezeket az adatokat, de valószínűnek tartjuk, hogy az építkezési kölcsönakció során jutott ezeknek birtokába. Tudvalevő, hogy ezek a nagyobb gazdasági szervezetek építkezési célokra állami kölcsönt kaptak, amelynek összege az építkezési költség felének felelt meg. Amennyiben csakugyan így szerzett adatok alapján nyilatkozik a minisztérium, úgy adatait nem tarthatjuk túlságosan megbízhatónak. Az építkező vállalatoknak kétségkívül érdekükben állt, hogy minél magasabb építési költségeket mutassanak ki és így magasabb összegű kölcsönhöz jussanak. A népjóléti minisztérium szakértőiről pedig az eddigi tevékenységük után nem tételezhetünk fel annyi szakértelmet, hogy ezeket az adatokat valóban szakszerűen tudnák elbírálni. Ezekkel szemben tehát fenn kell tartanunk a magunk adatait, amelyek valóban hozzáértő szakemberek számításain és tapasztalatain alapszanak. Budapest majd minden építésze vállalkozik ma 450.000 koronás köbméterenkinti ár mellett nagyobb épület felépítésére. Hat-hét, vagy egyenesen kilencszázezer koronás fantasztikus költségösszegeket csak fillerek villáinak, luxusépületeknek költségei ülik meg és a Bethlen-udvar építkezési költsége még ezt is meghaladta. Ennek a számadatnak ellenőrzése is igen egyszerű: egy köbméter beépítése ilyen nagy épületnél békében 24—25 aranykoronába került. Az építkezéseknél szorzószámként nem 15.000-rel, hanem 20.000-rel szokás számolni, ennek alapján a köbméterenkénti építési költség ISON 500.000 korona lenne, természetesen mint maximum, amelyen túl-, menni nem szabad. Tekintetbe vehetnénk, hogy az állami építkezések egynéhány százalékkal rendszerint drágábbak a magánépítkezésnél, de akkor viszont azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a Bethlen-udvar egészen szokatlanul nagy épület, amelynek megépítését, a Tabánt és a Vároldalt elcsúfító fennállását egyesegyedül csak a nagyépítkezés gazdaságos volta magyarázhatná meg. Miután azonban ez az épület csúf is és minden mértéken felül drága is, megépítése teljesen igazolhatatlan és menthetetlen. A Bethlen-udvar építési költségeinek nagyságára egyébként kárt szót vesztegetni; építészek körében régóta tudják és régóta megbotránkozva tárgyalják, hogy milyen horribilis kiadásokkal építették fel az épületet, amelynek kiállítása pedig egyáltalán nem igazolja a nagy költségeket. Cikkünk többi állításaira a cáfolat egyszerűen nem válaszol. Nem szól arról sem, hogy valóban a legrosszabb, nagyszabású és nagy költséggel járó alapozási munkákat igénylő talajra építették a Bethlenudvart. A cáfolat tehát hiányos és gyenge. Bízunk azonban abban, hogy ezek a hiányok rövidesen pótolhatók lesznek. A Magyarság minden állítását és adatát, amelyet a Bethlen-udvar építéséről közreadott, fenntartja, sőt további adatokkal is meg fogja világítani a nagyszabású közmunka létrejöttének körülményeit, amelyekkel kapcsolatban a népjóléti minisztérium helyrehozhatja majd mostani cáfolásának hiányait és mulasztásait. A Bethlen-udvar drágábban épült, mint a luxusvillák Üzleti forgalmát emeli, MA HIRDET A MAGYARSÁGBAN 3 BIMr a német trijoklös budapesti ferfiakocsári — A Magyarság tudósítójától — Ma délután a Lónyay utcában szolgálatot teljesítő rendőrőrszem előtt megállt három elegáns gépkocsi, a kocsik utasai afelől kérdezősködtek, merre mehetnek a Soroksári útra. A rendőr a beszélgetésből kivette, hogy az első autó egyik utasát, minden valószínűség szerint tréfából, settségnek szólították. Azt is megértette, hogy az autók jókedvű utasai valakihez vendégségbe igyekeznek. A rendőr az autóban ülő férfiúban, akit fenségnek szólítottak a német nyelven beszélő utasok, felismerni vélte Frigyes Vilmos német trónörököst és jelentést is tett nyomban a főkapitányságnak, a a rendőrfőkapitányságnak és a Mosonyi utcai rendőrlaktanyának. A jelentés úgy szólt, hogy Frigyes Vilmos német trónörökös inkognitóban Budapesten tartózkodik. A jelentés úgy a Mosonyi utcai laktanyában, mint a főkapitányságon nagy riadalmat keltett. A főkapitányságra nyomban berendelték Bénárd Vilmos dr. rendőrtanácsost, az államrendészeti osztály vezetőjét, akinek első dolga természetesen az volt, hogy a német követségen érdeklődött az autó utasai iránt. A német követségen nevetve cáfolták meg a hírt, mert biztosan tudják Frigyes Vilmos német trónörökös tartózkodási helyét és azt is, hogy ő semmi körülmények között nem lehet Magyarországon. A további vizsgálat kiderítette, hogy a Lónyay utcában szolgálatot teljesítő törzsőrmester tévedett. Nyomban leváltották posztjáról és vizsgálatot indítottak ellene az állas miatt, amely a főkapitányságon egész délután nagy munkát és gondot okozott.