Magyarság, 1925. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1925-11-01 / 247. szám

1925 november 1, vasárnap Budapest, VI. évi. 247» (1425.) Előfizetési árakt félévre 300.000 korona. Negyedévre 150.000 kor* Egy hóra 50.000 korona. Egyes szám ára hétköznap 2000 korona* Vasárnap 3000 korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2500 osztr. K* Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség és kiadóhivatalr Budapest, VII. kerület, Miksa-utcaS.’Szám. Telefonszíímok: József 68-90, József 68-91, József 68—92. levélcím: Budapest 741, Postaíiók 10. Megjelenik hétfő kivételével mindenna}­Leíenye Irt«: Milotay István Letenyéu. most volt a képviselő­választás. Három jelölt versen­gett a közbizalomért, de a párti eldöntetlen maradt s pótválasztás lesz a kormányt támogató keresz­tény yárt. és a fajvédők jelöltje között. Az urak egyelőre vissza­jöttek a kerületből s miután ott három héten át ócsárolták egy­mást, most elmondják idefenn is, milyen eszközöket vetettek latba ' jobbról is, balról is a győzelemért. Persze, mindegyik párt a másikat jelenti fel a nyilvánosság előtt a tiltott és törvénytelen harc­modorért, a visszaélésekért, ame­lyek kél odalenn egymás híveire és életére törtek. Nem mondanak el mindent egymásról, de amit be­váljanak, elég arra, bogy részvét­tel és szömyüködéssel forduljunk egy pillanatra, ó, nem feléjük, de szegény letenyeiek felé. A képviselő urak beszámolnak róla, hogy terrorizálták választói­kat kölcsönösen, hogyan mozgósí­tották a közigazgatási hatóságo­kat, V papságot, tanítóságot egy­más ellen, hogyan, vádolták egy­mást a király előzetesével, a for­radalomban és a kommunizmus­ban való részvétellel, hogyan bő­­sátették egyik részről a hiveket :i papok ellen, másik részről ugyanezeket a katonatisztek és a hadsereg ellen, hogyan gyalázták az egyiket azzal, hogy mint irre­denta, újból háborút akar, a mási­kat, hogy a kormány és a zsidók zsoldjában áll, hogyan vadították az asszonyokat férjeik, ezeket az asszonyaik ellen, hogyan licitál­ták túl egymást a földosztásban, az adóelengedésben, hogy sütötték ki egymásról, milyen forrásokból fedezik a választási hadjárat költ­ségeit, bogy bujtogattak a feleke­zeti hovatartozás és féltékenység mérgével, hogy győzték meg a katolikusokat, hogy a reformátu­sok ki akarják pusztítani őket és megfordítva, hogy az utóbbiak le akarják verni a keresztet a ma­gyar címerről és igy tovább a végtelenségig. Mindez azonban csak az úgy­nevezett elvi része a küzdelem­nek. Hogy mit mondtak egymás­ról személyesen' a jelöltek és a kortesek három héten át, az kü­lön köteteket töltene ki. Most visszajöttek pár napra a frontról, hogy kifújják egy kicsit magu­kat, de még nincs vége a dolog­nak. A letenyeiekre még egy pót­­választás élményei várnak, a kor­­tesparoxizruus és az önkívületbe esett demagógia ifin den gyönyö­rével pb megpróbált áfására!. ' i A magyar követküldések és képviselőválasztások évkönyvei messze múltba nyúlnak vissza és örök kár, hogy nem akadt még valaki, aki földolgozza a nép­­lólekre, a közmorálra s a nemzeti társadalom szétbomlására gyako­rolt hatásukat az oknyomozó tör­ténetírás és a szociológia eszközei­vel. Mert ha igaz, hogy az angol közszellem a politikai önállóság és ítélőképesség nagyszerű tulajdon­ságai a parlamenti kormányzat és a választási rendszer küzdelmei­ből fejlődtek ki, mi majdnem ugyanilyen biztossággal mondhat­juk el, hogy a magyar nép józan­ságára, morális és politikai érzé­kére semmi se volt oly végzetes és pusztító hatással, mint a poli­tikai pártküzdelmek demokrati­zálódása. Mert Angliában a par­lamenti demokrácia kialakulásá­val lépést tartott a társadalom fokozatos fölemelése és megszer­vezése a nagy nemzeti feladatok­hoz, ami elsősorban abban állt, hogy a felsőbb rétegek, az úgy­nevezett vezető osztályok maguk végezték el ezt a munkát, mikor nemcsak a választási kortes­­hadjáratokban érintkeztek az alsókkal, de az érintkezés, az együttműködés és kölcsönhatás belső viszonyába léptek azokkal a társadalmi tevékenység, a szel­lemi és szociális élet minden vonatkozásában. Nálunk a parla­menti demokrácia — elsősorban a vezető osztályok hibájából níjLn 'ejtéküek <t társadalmi réte­geknek közeledését és asszimilá­cióját hozta létre, ellenkezőleg: egyre jobban eltávolította őket egymástól. Az alsóbbakat egyre jobban hivatott vezetők nélkül hagyta, a felsőbbeket egyre hit­ványabb és megalázóbib koncesz­­sziókra kényszeritette, hogy a politikai vezetésnek legalább a látszatát megmenthessék. Miután; a néppel csak a .választásokon érintkeztek, ilyenkor leereszke­désben, túlzásokban, a rosszhoz való alkalmazkodásban be kellett hozni azt, amit a mindennapi elet ás érintkezés nevelő és igaziul népszerűsítő munkájában éveken, át elmulasztottak. A magyar bir­tokos és értelmiségi osztály súlyos mulasztásait, közönyét és érzéket­lenségét tetézte ezen a téren a szabadelvű kormányzati rendszer vastörvénye, amelynek a nemzet jobb lelkiismerete és erkölcsi meg­győződése ellenére kellett fél­­századon át a többséget biztosíta­nia magának tüzzel-v ássál, lm másként nem ment, vesztegetéssel és minden elképzelhető hatósági és kormányzati erőszakkal. Ha volt valami, ami megrendít­hette az alsóbb rétegek! bitét a felsőbbek erkölcsi tekintélyében és politikai hitelében, az időről­­időre megújuló választások tatár­járásai alaposan elvégezték ezt á munkát. A két pártra szakadt vezető társadalom nem tett egye­bet hatvanhét óta, mint egymás ■_ hecsüMét kisebbitetlé és pusztí­totta, mindegyik azt gondolván, hogy ezzel csak a másiknak árt, holott egymás szakadatlan gyalá­­zásával és gyanúsításával mind a ketten ugyanazt a nagy értéket; ásták alá. Anatole France írja egyik pompás rajzában (Sur le le bane de mail) a francia parla­menti választások züllesztő hatá­sáról a következő sorokat: »A VerseK Arany estéje g, magyar szivéhez oly közel volt , *' éber ősze Margit szigetén, : íemérmes fényű, (átylas, enyhe mennyfcolt, Melyen a felhő tedves jövevény. Öreg fcarosozék lett a féve néki, Békés, dalos rév, hol üvoate megy -A búcsúzó idő, mely visszakéri Az életet, mely hajszálon remeg, S elszuunyadófaan, hűvös délutánon. Híg gétnberedö ujja a gitároa. Elébe toppan Toldi és Piroska» Hunyt ifjúsága és hantolt szereJmt, Az édes és bus vágyak zöngedelme S lassan lejár a hamvas homokóra, Erdély özvegye Szép öregasszony. Tiszta és szelíd, 1 Hajíottan hordja évek terheit, Hajlottan és nem tö’rfen. A remény Ott gubbaszt némán ajka szögletén. Néha magasba lendül ősz feje, Mint októberi ezüstjegenye. Tesz, vesz. Kezében gyakran biblia: Hogy kinzaték az Isten egy Fia. Es messze gondol és sóhajt nagyot S elnézi a sok ó'szí csillagot, A Hadak útját. Aztán lepihen Es hazaindul a nagy, hús ivén. Nincs rokona és nincs már könnye se, O hallgat s vár. Ő Erdély özvegye 1 Juhász Gyula TuiljjfCD • • • írta: ireghi Bállá Borisz (Utánnyomás tilos) Vége volt az előadásnak és a két­­órai álomjáték után a tömeg kiso­dorta Stépán Ferencet a körúti jár­dára. Félreállott a lökdöső emberek elől, akikben a kétórás narkózis elmúltával, most brutális mozdula­tokban ébredezett a létért való uj küzdelem — és aztán, hogy lassan elhalt az emberfolyam, lassú, ki­mért tempóban a villamosmeg­­állóhoz lépett. Gallérját, bár erre különös ok nem volt, feltörte mint az angol hajóskapitányok; vállai izomba egyenesedtek és általában egész Stépáu Ferenc szürke kis emberszám csak úgy lázadozott a nagy férfiasságtól. Igen — és ezt a mozi tette. A mozi, ahol kiszáradt lelke, kiszikkadt kedélye szindnsra f* frissre szívta magát a sok szór» impresszióvá] és ahol a buffetbon ? szüuet alatt hirtelen felágaskodott nenne, az agyonszekirozott élet­­anjtat s miközben pillanatok alatt végzett három cigarettával, elha­­hogy uj, nagy életet kezd. Különben is a tízperces szünet ■ °kim? megfigyelhette, hogv ’ a Publikum nagyrésze szintén csodá­latos testi és lelki metamorfózison ment keresztül: az emberek arneri­­kai enrgiaval g-yors és kimért moz­dulatokat tettek, kereskedősegédek ?s elkelő mozdulattal fizet­­tek ki baksórüket, a nők pedig, kik egyébként nyájasak szoktak lenni, most bűvös szigorral néz tok el a férfiak fölött, mert' Ízlésük Rl­­magaszíosult a mozi héroszainak* világába. Stépán Ferenc sejtette, bogy mindez csak reflex, olvasott ő valamikor Schopenhauert is — azonban magára kimondta a szen­tenciát, hogy ő kivétel s líogy »most vagy soha«, majd kezébe veszi ezeu­­tnl élete irányítását, majd meg­mutatja ő mindenkinek: kicsoda ói S hogy ott fog táncolni egykoron elegáns és fölényes mosollyal a kalkuttai luxushotel terraszán, trópusi éjszakán, lassú és lágy tangózeue ütemére... — Semmivel sem fogok ezután törődni... uitschewo... mondta erőszakolt síoicizmussal, mert érezte, hogy nemsokára éhes rajként csapnak majd rá azok a keserves gondolatok és egzisztenciális nyílt sebek, melyek közül elég egy is, hogy gyávává tegyék akár Napó­leont is. — Csak előre, hát az élet az nem mozi? — mondta s miközben utolsó szavaival valóban valami igazság­­félét súrolt: felugrott a villamosra fürgén és kíméletlenül: nem úgy miut azelőtt, amikor udvariasságot hazudva önmagának, valóságban gyávaságból került fel állandóan utolsónak a kocsira. A villamosban lehunyta szemeit s a fantázia veszélyesen kezdte ke­rülgetni Stépán Ferenc lelkivilá­gát, pillanatok alatt hidalt át tulaj-, donképpen áthidalhatatlan távla­tokat s a végén ismét az őrjítőén szép tangóra gondolt s valami miss Muriéi re, akivel majd lassú finom­sággal, kegyetlen diadalos férfierő­vel fogja eljárni csillagfényes indiai éjszakán a lágy ritmusokat. Úgy, ahogy ma azt a »paramount film­star« cselekedte. Érezte, hogy ez a kép kell, hogy, vezérlőcsillaga legyen ezentúl, addig fog dolgozni, verekedni, nélkülözni, amig fel nem verte magát e trópusi miliő gyö­nyörű és rafflnált hangulataiba. —■ Nem bánom én, cinikus leszek, rossz és irgalmatlan leszek, modern eon-i quistádor... utóvégre csak akarni kell, s én e perctől kezdve akarni fogok. itt eszébe jutottak mindama peda­gógiai röpiratok, élettudományt propagáló szuggesztiv mondatok, amelyeket hivatali és egyéb meg­aláztatások után lázas rendszerte­lenséggel magába falt s hogy vala­mennyinek vissza-visszatérő motí­vuma volt a »rendíthetetlen akarat és céltudat::... — Age quod ágig... — mormogta lázasan Stépán Ferenc s az elérhető eredmények minden örömét már most előlegezte magá­nak. A villamos zökkent egyet és Sté­pán Ferenc feleszmélt, hogy Itt kell leszállnia. Balra nyílott befelé a kis és. nyomasztóan sötét utca, ahol. lakóit; minden házát bántó hétköz­nap merevítette meg és StépAp gyű­lölte a házsorok fanyar és fajansz­­lerszerü atmoszféráját. Megállt a sarkon és a különböző hatások égész forgószele kapta őt magával. A, túlsó oldalon, még a körúton, csillogó és élettől zsibongó kávéház küldte fe­léje hazug örömök csábításait; a cigánykar fortissimo búslakodott. — Most menjek haza? Ide, ebbe az _ utcába?... — és végigborzolta érzéseit a félelem és az utálat;.1 azután só várán pislautott át a. fényes ablaktáblák felé. De eszébe jutott minden álma, célja s tudta, hogy ha bemegy s hatni engedi magára a kávéház alacsonyrendü narkózisát: ismét szétforgácsolta R ArajSUDf) Korona

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék