Magyarság, 1926. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

2 Hiteles jelentés Oroszország had­seregéről, tengeri és légi flottájáról Stockholm, december hó (A Magyarság tudósítójától.) A svéd szocialisták még mindig abban a naiv hitben élnek, hogy a szovjet csak éppen azért tartja fenn a vörös hadsereget, hogy belső uralmát biztosítsa, de távolról sem gondol expulsióra. Ebből a naiv felte­vésből kiindulva, a svéd szocialista sajtó egyetérteln­ileg gúnyosa­n fogadta Erich finn egyetemi tanárnak nagyon is időszerű gondolatát, aki egy Skandináv Locarno­­szerzódés megkötésének szükségességét ve­tette fel A finnek sokkal közelebb vannak a szovjet­ mételyhez, mint a svédek és így jobban is tudják, hogy mit terveznek az orosz nép vörös elnyomói, akik, hogy ogyiker­ olykor port hintsenek a világ sze­mébe, fényes bankettekkel és operai dísz­előadásokkal egybekötött úgynevezett tu­dományos és művészi jubileumokat ren­deznek Moszkvában, és mintegy külön ér­demnek akarják feltüntetni, hogy az egy­kori nagyhírű cári műgyűjtemémyek rész­ben épségben maradtak fenn. Ilyenkor az­után a Rostából Tas­eti vedlett hivatalos szovjet távirati iroda szokott fennhéjázó stílusában szórja szét a világ minden tá­jéka felé a Moszkvába meghívott külföldi vendégek nyilatkozatait, melyek valóságos dicshimnuszok a szovjet, de különösen Lztnacsarszky kulturtörekvéseiről. Annál szűkszavúbb a szovjet sajtóiroda, ha a vörös hadseregről van szó és itt csak sze­rény cáfolatokat bocsát ki, melyekben va­lótlannak mond minden olyan hírt, mely a vörös hadsereg létszámának emeléséről em­lékszik meg. Még a nők is behivhatók katonai szolgálatra Annál nagyobb elismerés illeti a derék finnországi laptársunkat, a Huvudstads­­bladet-et, mely nem kímélve a gondos utánajárást, pontos megbízható adatokat szerzett a szovjet hadsereg újabb kibővíté­séről. Mikor a vörös munkás- és paraszt­­h­adsereg megalakult, akkor a hirhedt forradalmi és demokratikus princípium szerint megelégedtek a hat hónapi kikép­zési idővel, amit azonban hamarosan két évre emeltek fel. 1922-ben behozták az általános véd kötelezettséget és a káder­­rendszert. A vörös hadsereg létszáma ekkor körülbelül 1.600.000 re volt tehető. Ekkor ismét hozzáfogtak a hadsereg lét­számának a csökkentéséhez, ami nem volt más, mint egy látszólagos manőver, mely szükséges volt, hogy az európai hatalmak a vörös hadsereg miatt ne támasszanak aggodalmakat az elismerésnél. Ugyanakkor, mikor a káderek létszámát csökkentették, növelték az úgynevezett területi biztonsági divíziók számát. Tehát az egész redukció világcsalás volt, melyhez a szovjet részéről igazán már hozzászokhattunk volna. Leg­újabban azután behozták az általános véd­erőkötelezettséget. Ennek értelmében min­den 19 évét betöltött szovjet polgár — ha ugyan szabad ezt a bolsevista szempontból sértő kifejezést használnom — köteles ka­tonai kiképzésre jelentkezni. Ez a kikép­zés, mely tulajdonképpen megelőzi a tény­leges katonai szolgálatot, katonai iskolák­ban, szakszervezeti iskolákban, sportegye­­letekben vagy pedig az úgynevezett „tio“­­cseka-csapatoknál történik. Az így előké­szített boldogtalan elvtárs azután 21 éves korában bevonulhat a vörös hadseregbe tényleges szolgálatra vagy ha különösebb katonai zsenialitást árult el, akkor beoszt­ják a vörös katonai akadémiák egyikébe. Az aktív katonai szolgálat a bolsevista minta­­országban csekély öt esztendő. A káderhez beosztott védköteles a fegyvernemek sze­rint 2—4 évig tartozik szolgálatot teljesíteni — így a vörös flottánál a szolgálati idő négy esztendő — a hátralevő egy-két évre azután szabadságot kaphat, de a fegyver­­gyakorlatokra mindig köteles bevonulni. A milíciához, tehát az úgynevezett területi csapatokhoz behívott védköteles szolgálati ideje öt év. Az új szovjet véderőjavaslatnak egyik fő elve, hogy kizárólag munkás véd­heti meg fegyverrel a kezében az orosz ta­nácsköztársaságot, miért is a többi foglal­kozási ágakat egyszerűen az élelmezéshez osztják be, vagy pedig magas adó árán fel­mentést nyerhetnek a tényleges fegyveres szolgálat alól. Ezek természetszerűleg nem részesülhetnek a katonai szolgálatot meg­előző előleges kiképzésben sem. A vörös véderőtörvény szerint a nők is behívhatók tényleges katonai szolgálatra. A hadilétszám: két és félmillió Az évente behívottak száma 600.000-re tehető. Ezeknek egyharmadát a káderekhez osztják b­e, míg a többit a területi csapa­tokhoz. Mivel a területi csapatok költségve­tése nem szerepel a vörös hadsereg költség­­vetésében, így a szovjet urak dicsekedve mondhatják, hogy évenként csak jelenték­telen összeget áldoznak a vörös hadseregre. A vörös hadsereg hadi létszáma körülbelül két és félmillió. Tekintve, hogy a védköte­­lesek kiképzési ideje nagyobb, mint minden más európai államban, így föltételezhető, hogy ez a kiképzés alapos is. De a bo­lse­­visták nem elégszenek meg a kádercsapa­tokkal, a területi csapatokkal, hanem föl­állítottak még úgynevezett „G. P. Hé“ csa­patokat, melyek csemberszolgálatot teljesí­tenek és végül kibővítették a csó­ka-csapa­­tokat, melyek most „?/o“­névre hallgatnak. E két vörös elitecsapatba csak hithű kommunisták kerülhetnek be és kiegészí­tésük teljesen független az általános soro­zástól. A vörös hadvezetőség nagy gonddal ér­tékesíti a világháborúban szerzett hadi ta­pasztalatokat is, így a legkisebb osztag is gépfegyverrel van felszerelve. Általában a géphadsereg tökéletes kiépítését tűzték ki főfeladatuknak. A vörös hadsereg kikép­zésénél jelentős szerepet­ játszik a gáztáma­dások ellen való védekezés. Jelenleg mint­egy 60 hadiszert készítő gyár van teljes üzemben, azonkívül a romjaiból lassan épülni kezdő orosz nehézipart is teljesen alá akarják vetni a hadsereg vezetőségé­nek. 1922-ben ez orosz fegyvergyárak atig negyedmillió fegyvert gyártottak, 1923-ban már 400 ezerre emelkedett az évente elké­szített fegyverek száma. Az utóbbi két év­ben pedig sikerült a gyártási számot egy­millióig fokozni. Hasonló lázas sietséggel fogtak hozzá a gépfegyverek gyártásához is. Nagyobb fejtörést okoz a bolsevisták­nak­­a tüzérségi modern ágyuk készítése. Eleinte megelégedtek a régi könnyű tüzér­ségi anyag kijavításával, de 1922-ben már hozzáfoghattak új ágyuk öntéséhez is. A régi projektisokat kiürítették és mérges gá­zokkal töltötték meg. De nemcsak a ké­mlel új háborúra készülnek elő, hanem a légi háborbra is. A repülőgépek és a csatahajók A mai Szovjetoroszország légi flottája a legerősebb a francia után. Van összesen 1700 repülőgépük, melyből 1200 haszná­latban van. A titkos tervek szerint­­­ re­pülőgépek számát rövidesen 5000-re fog­ják felemelni. A repülőcsapatok beosztása, kiképzése a lehető legmodernebb. Gondjuk volt, hogy a szárazföldi csapatokkal való együttműködést a lehető leggondosabban kidolgozzák. A légi flottával párhuzamosan kiépítet­ték a berozsdásodott orosz flottát is. A vörös eskalier a Keleti-tengeren a k kező egységekből áll: Marat (azelőtt P­ravlovsk) és Pariskaja Kommuna (ez Sevastopol), két elsőrangú csatahajóe­lyet 1914 előtt építettek. Mind e 1 26 ezer tonnás és a gépeik 42 ezer lóerőt képesek kifejteni. Mind a két testvérhajó 12 darab 306 mm.-es modern ha­jóágyú­­val van felszerelve. A cirkálóik száma há­rom és pedig: Hurik, S. S. S. R. és a tel­jesen modtern könnyű cirkáló, melynek Klara Zetkin nevet adták a vörösök. Van még 10 törped­öntőjük, 15 torpedónaszád­­juk, körülbelül 10 tengeralattjárójuk és 10 ágyúsnaszádjuk. A vörös hajóhadat a Keleti-tengeren erőteljesen egészíti ki a nagyszámú segéd- és szállítóhajó, valamint az angol motoros torpedóha­jók, melyeket a Múmián-partok­nál kom­munizál­tak el. Így a vörös haj­óraj a Keleti-tengeren 120-ra tehető. Ezzel szemben e­ svéd hajó­raj teljesen jelentéktelen és a finn hajóraj most van kiépülőben. Ezen a nyárom le­folyt vörös flottamanőver meggyőzhette a szomszédállamokat arról, hogy a bolse­vista flotta teljesen akcióképes. A gyakor­latok területe egészen a dán partokig hú­zódott le és a zászlóshajó Marat csatahajó volt, melyen ott vezénykedett a vörös flotta parancsnoka. Soff és mellette a most elhunyt vörös hadseregparancsnok, Franse előtárs. Tiszti akadémiák és katonai iskolák A Wren­gel-flotta átadása, mely igazán csak rövid idő kérdése, ismét hatalmas nö­vekedését fogja jelenteni a bolsevista ten­geri haderőinek. Igaz, hogy ez a flotta na­gyon elhanyagolt állapotban van, de 43.009 tonnát képvisel és egységei között­­ van egy modern, pompás csatahajója. A­­ vörös flottaparacsn­ok nagy gondot fordí­­­­tott már a nyári hadgyakorlatoknál is a légi flottával való szoros együttműködésre, valamint a gázgyakorlatokra. Soff vörös admirálisnak különben nagy­ tervei van­nak. Fő célja, hogy rövidesen olyan erőtel­jes vörös flottát állítson, fel, mely teljesen uralja a Keleti-tengert. Ez nem is olyan elérhetetlen utópia, miikor a Versailles- béke bölcs megteremtői leszerelésre kény­­szerítették a német flottát. A legyengőbb pontja volt eddig a vörös flottának a tisztikara. Ugyanis a forrada­lom első hónapjaiban tulajdonképpen a soha rendes katonai kiképzésijén nem ré­szesült Seifensteinnek, Feigelbaumok és Fin­­k­elsteinok lepték el a vörös h­adsereget, mint főbizalmiak és katonatanács tagok- Ezek felügyeltek és árulkodtak a cári tisz­tekre. Most a vörösök külön tiszti akadé­miákat és katonaiskolákat állítottak fel, sőt az altiszti kiképzésre is gondot fordí­tanak, így 1923 óta 91 katonai középisko­lát, 21 katonai főiskolát és katonai akadé­m­­iát állítottak fel. Ezekben a katonai aka­démiákban a vezérkari tiszteket, a tüzér-, rimos és nvm ügynökei évek óta készítik­­ elő a tala­jt a vörös kolosszus hatásos meg­jelenésére. Nem csodálkozhatunk, ha a finn közvélemény idegességgel nézi a szovjet alig leplezett hadi készülődését, különösen akkor, mikor Svédország redukálja had­seregét és Dánia meg komolyan teljes le­szerelésre készül. Sven Bengt gardróbból a kérdezősködésekre mind­kettő csak sóhajtozik. Végre egy vasárnap, mikor az én eső kólád é-gusszom tagadhatatlanul fénye­sebben sikerült, mint a Terus gesztenye­tortájáé, részint felengedve a kollegiali­tásban, részint lesújtva és­ megtörve a főzőiskolai fölénytől, az anyai szív is megszólalt és sűrű szipákolások közepette panaszolta: — Jaj, hát szerelmes az a taknyos! Szerelmes! S még hozzá kibe! Jaj, ne is tessék kérdezni! A vecsési tanítóba! Egy ilyen urba az a kölyök! Hiába verem a fejébe, kisasszony kell annak, te bolond, nem mosogatólány! Hogy jönne hozzád egy tanító úr! Pedig tessék elhinni, csak úgy veszkődik érte az a derék szál ember is ... múltkor a moziban meg is csó­kolta ... Azóta nem bírni vele... úgy akar járni, mint én!... Szerelmes! Mint egy grófkisasszony! S mindjárt egy ta­nítóba! Jó, hogy nem a váci püspökbe! Tessék csak nézni... S tésztás ujjaival óvatosan kotorászott elő a blúzából Terus egy lapot, amit épp elküldés előtt konfiskált el a konyha­­stellázs papírja alól. Nagyon szép kártya volt, meg kell adni, galambok és mókusok helyett alaskai havas táj, holdvilággal és üstökösökkel ugyan, de határozottan a Fräulein iskolája. Nem tudom, nem ragadott-e a vecsési Romeo ön­kénytelenül is vörös tintát a helyesírási hibákra, az aláírás azonban impozáns volt, egy ilyen nagy úr számára is: Mancy, így ipszilonnal. Ez az ipszilon volt a fordulópont Manci életében. Végtére is nem lehetett már bírni az örökös családi háborút, és Terusnak fel­­mondttunk. Mintha ma is látnám az utolsó estét. Terus bőgött, mint a zálogos borjú, — de Manci-Mancy könny nélkül, ünne­pélyes méltósággal jött be kiszű­kült kis barretruhájában a gyerekszobába s bú­csúzóul még összerendezte a báli szek­rényt. A báli szekrény! Ez volt a Manci igéretföldje ... Szinte átszellemült, ha rakosgathatott benne, ami újabban mind gyakrabban megtörtént, hála a Műfém­ világfájdalmának, aki ez időtájt az ex békés­ médiumokat nélkülözve „dummes Zeug“-nek bélyegzett meg minden, földi hivságot s szivrepesztő hangon gurgu­­lázts: — Verlassen, verlassen, verla-las-se­­hen bin Ich ... Manci tehát még egyszer bevette ma­gát a gyerekszoba fülledt üvegházába, amelyet a mindig szétheverő bábiruhák, hegyessarku tánccipők és hattyúprémes belépők — valóságos színházi öltözővé avattak — azzal a különös atmoszférá­val, ami hajsütővasak szagából, parfüm­ből, cigarettafüstből, tengezből s felhevült lélekkelekből mindenütt összetevődik, ahol fiatal nők készülnek valami izgalmas örömre — s áhitatos lassúsággal végig­simogatott még egyszer minden drágasá­got. A szőnyegen térdelve, szinte szerelmes ellágyul­ással hajtogatott össze egy ezüst­­sált, és szenvedett, mint azután talán soha. Csipkéken és selymeken keresztül szen­vedett az első férfiért. — Jaj, tessen már megállni egy kicsit! Jaj de boldog vagyok, hogy láthatom az én aranyos nagyságomat! _ csapott le rám nagy lelkendezéssel vagy félév múlva Terus a Rákóczi-úton_de jól tetszik ki­nézni ebben a rossz világban ... de ugy­e, a Mancika is hogy megnőtt! Színi tano­dába jár bizony­! Egy­ igazgató, vagy ban­kár _nem is tudom__íratta be a múlt hónapban... jaj, nagyon finom gavallér, be se kellett vonulnia s most lisztet szál­lít Galíciába! Azt mondja, hogy a Ró­meót meg a Júliát is fogjuk játszani, meg azt a Kamélia hölgy­et... tetszene hal­lani, hogy szaval már a Mancika: Heten vagyunk, Uram, heten__meg mikor azt mondja, hogy: Hah, áruló! Szavad tőr és szived méreg, de honfi erényemen dia­dalt nem ülend ... Lám, csakugyan a Manci! Milyen ha­mar kivakarodott! S milyen jól áll rajta a sötétkék-pepita kosztüm, amit Smitké­től azért a bizony­os bucsu-szekrényrende­­zésért kapott! Gömbölyű pesztonka-arcán hogy kezd eloszlani az alma-pirosság s az alakja ... haja ... csodálkoztam egész a következő másodpercig, mikor jött a vil­lamosom s belemélyedve az újságba, kon­­kurrenciát csapott Manóinak Hinden­­burg, aki kétszázezer foglyot s tízezer ágyút jelentett az­nap. Két év is eltelt, mire Mancit viszont­láttam a színpadon. Ekkor már Mausk­a vedlett át s anyja sváb nevét is felvál­totta valami mozi-romantikájú epiteten, ami olyan szépen és hazug üresen csen­gett, mint a hamispénz. Sem Rómeót, sem Júliát, de még a Ka­mélia hölgyet sem játszotta, hanem va­lami tízszavas operettbakfist, akinek se­­hogy­ se megy a francia nyelvtan. A lisztes úr és utódai jól működhettek, mert az összes lapok hírül adták, hogy az új naiva előkelő úrikisasszony, a pesti társa­ság közkedvelt tagja, akinek élethü ala­kítása stb., stb.... Hát ha még ez az alakítás sem­ let volna élethü! Ezután sokat láttam a művésznőt. Eg karvalyorru szilszkinbundással s eg­y vikkeres kopasszal jelent meg felválni az elegáns sikerfészkekben, hová az ura­., rendőrügyeletei révén engem is sűrűn el­vetett a sors,s amint elsuhogott és cs­illatfelhőzött mellettem, úgy tetszett, mintha magára szedte volna az egész báli szekrényt. Cocktail-t és comntreau-t hajto­gatott nyakra-főre, mint egy békebeli huszárönkéntes vagy szökés előtt álló textil­ ügynök, de a márciusi eperről úgy nyalogatta le a tejszínhabot, mintha még mindig i-vel itt Manci lenne. Minden hó­napban kapott egy oroszlánbőr-nagyságú bundát s minden háromban egy nyúl­farknyi szerepet. Tipikus kis­pesti fiók­démon volt, akin ugyan nem akadt sem­mi megbámulni való, művésznői alibit szerzett morganatikus hitves, aki épp úgy hozzátartozott a vezérigazgatók, bizomá­nyosok és exportőrök rezsijéhez, mint a házbér, villanyszámla, lidói nyaralás és autó,­de mert akkoriban ez a metresz­pszihózis betört a családba is és senkit sem érdekeltek a rendes nők, megtörtént, hogy a társaságunkban egy férfi sem tö­rődött velünk, „privát Julcsákkal“, ha­nem egytől-egyig, üveges szemmel, Mancy- Mausi fantasztikus ruháit s még fantasz­tikusabb ruhátlanságait­ meredték­. (Mit szólt volna most a vecsési tanító ?) Nem volt lovagias tőlem, belátom, de 1926 január 1, péntek

Next