Magyarság, 1926. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

1926 január 1. péntek­­ —­Jextel Huff Károly román trónörökös lemondott trónutódlási jogáról A király elfogadta lemondását Az ó­ esztendő utolsó órájában érkezett Bu­karestből az alábbi szenzációs jelentés, hogy Károly román trónörökös a román királyhoz intézett levelében lemondott trónöröklési igé­nyéről, így a nemzetközi vonatkozásban a román trónörökös visszavonulását nem lehet­­ maga értékében lemérni. Eddig tartózkodott a poli­tikától és hogy miként gondolkodott az euró­pai nagy problémákról, azt­­ még a leg­­beavatottabb politikusok sem tudják. Lemon­dásának érdekességet inkább az kölcsönöz, hogy a nagyvilág számára tűrtelen, minden átmeneti bonyodalmak nélkül tette meg ezt az erélyes lépést. A hivatalos távirat nem indo­kolja meg, hogy mi késztette Károly volt ro­mán trónörököst lemondó levelének megírá­sára, de ha igazak azok a néhány hónappal ezelőtt elterjedt bukaresti hírek, akkor való­színű, hogy a román királyi ház szilveszteri eseményét szív-ügy idézte elő. Hir szerint a király, fia lemondását el­fogadta és unokáját, Mihály herceget kiáltatta ki a román trón örökösévé. Az érdekes ese­ményről a következő hivatalos távirat szá­mol be. A visszavonhatatlan lemondás Bukarestből hivatalosan jelenti az Orient- stúdió. Károly trónörökös a királyhoz intézett levélben bejelentette a trónutódlásról való visszavonhatatlan lemondását s egyszersmind lemond mindazokról a kiváltságokról, amelyek őt mint trónörököst és mint a királyi család tagját megilletik. A király a lemondást elfogadta és a Peles­­kastélyban­ ma megtartott tanácson közölte ezt az elhatározását; kijelentette, hogy unokáját, Mihály herceget fogja trónörökössé kikiál­tani. Hivatalos vizsgálat igazolta Románia felelőssé víz katasztrófáért — A Magyarság tudósítójától — Amióta az arad megyei Körösgát átszakí­­tásával a megáradt hegyi folyók zugó tömege Erdélyből magyar területre csapott át és Békés megyét elöntötte, nem szűntünk meg hangoztatni, hogy a katasztrófa előidézésében közvetlenül is, közvetve is Románia a bűnös. Most egyik bukaresti lap, az Adeverul, ma érkezett Ilire igazolja álláspontunkat. Gheorgescu arad megyei főispán ugyanis vizsgálatot indított, hogy megállapítsa, ter­helte valakit felelősség az árvízveszedelemért, s a vizsgálat adatai szerint, Beter Viktor kis­­jenői szolgabírót fel is függesztette az alis­pán, mert kiderült, hogy az egész veszedelem alatt nem tartózkodott járásában. Megálla­pította a vizsgálat azt is, hogy a kisjenői Közös Ármentesítő Társulatot terheli első­sorban a felelősség, mert Erdély elszakítása óta semmiféle kötelezettségét nem teljesítette. Az összes szivattyúk hasznavehetetlenek, a töltésen a gátőri házikókban nyoma sincsen a szükséges mentő- és munkaszereknek, egyetlen szerszám a régi felszerelésből meg nem maradt, nemhogy újat szereztek volna be, vesszők, ásók és egyéb szerszámok nem voltak találhatók; a régi kipróbált magyar gátőröket elbocsátották és fiatal oláh suhan­­cokkal töltötték be a hely­üiket. Ezek nem is értettek hozzá, mik volnának teendőik és nem is fárasztották magukat azzal, hogy érdeklőd­jenek ilyen irányí­an. A községek egész sora azért pusztult el, mert az Ármentesítő Tár­sulat csak szedte azokat a magas járulékokat, melyek meghaladták az összes községi és ál­lami adókat, de ennek fejében semmi köteles­ségét nem teljesítette és még az áradás meg­indulásakor sem küldte ki a törvénytől elő­­szabott cirkáló lovasjárőröket a töltésre. A magyar világban ezek ügyeltek rá, hogy va­laki át ne vághassa bármi okból a gátat. Az arad megyei főispán vizsgálatának ered­ménye nem lehet közönyös Magyarországra nézve sem. Ha ott már ilyeneket állapít meg egyetlen elégtételem volt a polgári társa­dalom számára: felfedni ilyenkor Manci dicstelen múltját, s a csempészett Coty­­kon keresztül is felgőzölögtetni a konyha­szagot. .. ami eléggé próbára tette szí­nező­ képességemet, mert a hajdani ki­lúgozott, céklaszínű kezeken most angol brilliánsok villogtak versenyt az opálos körmöcskékkel s­imauzisága következe­tesen elnézett a fejem felett, mint a nort­­humberlandi hercegnő. Manci kezdett a számomra rejtély lenni. Hát lehetséges, hogy az ember ennyire átgyűrődjék, ha még úgy fújja is a He­ten vág­­taik, Uram, heten-t... hogy egy­szerűen kiköpje, kihányja magából a múltat, mint egy rossz vacsorát... hogy egy brokátcipővel tlépjen a saját életén s ujjánőtt kígyóbőre alatt egyetlen porci­­kája se maradjon a régi énnek? Hiszen csak egyszer beszélhetnék vele! A művésznő ekkor már visszavonult a világot jelentő deszkákról s homlokegye­nest ellenkező maszkban folytatta a játé­kot valami láthatatlan publikum szá­mára. A kiabáló bundák helyett sötét, ango­los kosztümöket kezdett hordani igen ke­vés s igen drága prémmel, púder és rúzs csak annyi volt rajta, amennyi okvetlen szükséges manapság, hogy a divatos kalap le ne essék az ember fejéről s az előkelően csendes belvárosi étteremben_egy york­shiri malacszerű­en szőke, rózsás és sima­képű diplomata volt most a lovagja, _ barna sört, sőt spriccert rendelt, mintegy fogorvoshoz felrándult földbirtokosné, aki nem cigarettázik leves közben a tudja, h­igy a pincért sem okvetlen szükséges drágám­nak szólítani. Manci rohamosan kezdte levetkőzni a Mausit s egy este, mikor a Nemzetiben egymás mellé került a páholyunk,csak az életne­ A szabad ilyen bután­ kicsinált novellákat inni, anélkül, hogy bármelyij szerkesztőség is visszaküldhené _ hirte­len felém köszöntött, olyan tétovamosolyú, bizonytalan bólintással, aminek tartózko­dása épp úgy lehetett szerénység, mint a legfeudálisabb gőg. _Na most!_____ütött fel bennem a kísérletező vagy s egyik felderítő rakétát a másik után röppentettem fel _ ered­ménytelenül. Manci egyetlen szemrebbe­néssel sem reagált a célzásokra, nem ér­deklődött semmi s senki után, s nagyon buta, vagy nagyon okos_ezt nem tud­tam eldönteni _ körülbástyázottságával a végén is úgy felbőszített, hogy legjob­ban szerettem volna megrázni. Hát a mosogatósámli, a Szidol, a Fräu­lein kártyái és krémesei, a báli szekrény,­­ semmi sem igaz? A gardróbi titkos bőgősök, az elérhetetlen tanító-ideál, a tropikus ... tropikus ... na, megállj!... _ Micsoda tropikus hőség van itt _ fordultam hozzá hirtelen, szinte szugge­­ráló éllel_... tropikus ... nem találja? _Tropikus!__bólintott vissza zavar­talan konvencionalitással Manci_s lej­jebb csúsztatta a hermelinsálját. Pár héttel ezelőtt azzal fogad a portás a hotelben, ahol lakom, hogy egy magas szőke hölgy keresett, aki délután újra vissza fog jönni. És estefelé csakugyan bebátortalanko­­dik Manci. Az ál-démon és ál-zsentri eleganciát mintha elfújták volna róla, olyan, mint egy jobbfajta gépirólány, vagy problé­­mamzell. _No, Mancika, __mondom a vizitelő szobalányoknak kidukáló leereszkedő nyá­jassággal, kellőképp kiélvezve előbb a lány kezicsókolomokkal megspékelt ret­tentő zavarát:no, Mancika, hát mi jót hozott ? Jaj, dehogy is hozott ő valamit! Mit is tudna hozni ezekben a szörnyű idők­ben! Sőt, nagyon szépen megkérne: sze­rezzek neki valami állást... ruhaszalon­ban ... annyi embert ismerek ... kalap­üzletben ... esetleg a manikűrt is kitanul­ná ... nem bánja, akármit, csak mentői hamarább ... mert házbért kell fizetni s a Mama is reumás ... Á, hát már a kedves mamát is emleget­jük? Egyszer, a régi jó időkben (nem a mi, hanem a Mancik régi jó idejében!) ő hozzá is volt szerencsém a Váci­ utcán. Az anyai felháborodásra való sűrű alka­lom határozottan jobbat tett neki, mint annak idején a tésztagyúrás. Széles bár­sonykalapján akkora strucctoll lebegett, mint a pompes funébres-lovak bóbitája s zsirosmosolyu, gömbölyű képén Ugyanúgy, ragyogott a megelégedés, mint mikor a székelygulását megdicsérték... _ Hát majd kisütök valamit jövő szombatig _ jószivüsködtem részint a székelygulás-reminiscenciák alatt, részint mert szinte imponált nekem a Manci kor­ítányozható memóriája, amely, mint a nap a földgömbnek, egyszerre mindig csak egy oldalát világította be az agyá­nak. Most például csak a mosogatódézsa vi­dékére sütött. jt _____**• L*. A megbeszélt napon _ legreprezentá­lóbb pongyolámban _ egy másfélmilliós cukrászldsasszonyi állás reménységével hiába vártam egész estig Mancit. ♦ Múlt héten a bécsi gyors étkezőjében ült velem szemben. Még mindig a leg­utóbbi kis kosztüm volt rajta és cérna­­keztyű, de hozzá már vadonatúj, angol pullover s bronzosra bemázolt bubifeje frissen ondolálva. Egy sündisznóhajú, borotválatlan kis tüskeemberrel ebédelt, akiről első percben levitt a turnézó cipő­ügynök, vagy gummi-ágenses Hegyes­halomtól Blackig bevágott vagy hat po­hár cocktail-t. Alapjában rettentően untam már ezt a mosogatóvízzel keresztelt kis hetérát ösz­­szes piszkos játékaival, trükkjeivel és metamorfózisaival együtt s azt hiszem, nem vágtam túl barátságos arcot, mikor a hideg folyosón utánam szaladt. Még mindig igen alázatos volt, de már jóval bágyadtabban kellemkedett, csak a zavara nőtt legalább a kétszeresére. Hogy így, meg úgy... ne haragudjak az elmaradásért... el akart jönni, de közbejött váratlan akadályok... az anyja nem volt jól, meg tetszik tudni... ez a kis utazás, de ne tessék azért rosszat gondolni, ó, a világért sem!... a Blitz úr igen finom ember, igaz, hogy még nem önálló, de aranymárkában keres... s igazi gavallér... Most felkiséri őt Bécs­be ... esetleg Berlinbe... az egész csak pár nap s az állást azért_jaj, de nagy­szerű! — ugy­e fel tetszik tartatni?... csütörtökön okvetlen, de okvetlen el­jön ...♦ Nem fog eljönni csütörtökön. a vizsgálat és hoz nyilvánosságra, milyen mulasztásoknak kellett történni a közigazga­tási és műszaki hatóságok részéről, hogy a dolgok ennyire fejlődhettek. Ennek a vizsgá­latnak anyaga nem maradhat puszta szó, ezt kötelessége a magyar kormánynak eljuttatni a népszövetséghez, mint bizonyítékot ahhoz az általunk már sürgetett követeléshez, hogy a békési rettenetes katasztrófáért Románia anyagi felelősségét ez a nemzetközi fórum mondja ki. Ami magát az elpusztított békési árteret illeti, ott már a mai jelentések szerint szünő­­ben van a veszély, a hatóságok és a magáno­sok munkája érezteti hatását. Levezetik a vizet, de ezzel nem adták még vissza annyi ember tönkretett existenciáját, s még most jön a legnagyobb munka: segíteni az árvíz­károsultakat és felépíteni a romokból újra a békési tanyavilágot. Pusztulás a Székely­földön Kolozsvár, dec. 31 (A Magyarság tudósítójától.) Nyolc napig nem érkezett semmiféle jelen­tés, hogy milyen lefolyású volt a Székelyföl­dön az árvízveszedelem. Ma végre hírt kap­tunk Székelyudvarhelyről. Kárról, pusztulás­ról számol be ez is. Zetelakát, ezt az udvar­hely megyei egyik legnagyobb községet, mely tavaly teljesen leégve, még alig épült fel rom­jaiból, elöntötte közel három méter magasan a Nagyküküllő. A ló­falva nevű falurész telje­sen víz alá került: állatban, takarmányban, élelemben, gazdasági és más épületekben ta­lán még több a kár, mint a tavalyi tűzvész al­kalmával. Kadicsfalva egy részét a Bosnyák nevű hegyipatak öntötte el. A lakosság a há­zak padlásaira menekülve, kénytelen volt tét­lenül nézni, hogy sodorja el az ár minden va­gyonkáját. A megvadult Küküllő további út­­jában szántóföldeken és vasúti töltésen át­­zugva, Székelyudvarhely városra rohant. Az asztalnagyságú jégtáblák a Fürdő­ utcán ki­­döntötték a kerítéseket, a szennyes ár behatolt a lakásokba, de emberéletben szerencsére nem esett kár, mert a lakosságot még idejében ki lehetett költöztetni. Fekete koporsó vágtat a vizen Kolozsvárt az árvíz második napján egy feketére festett deszkakoporsóval rohantak tova a Szamos bőszült hullámai. A vízbe bámuló emberek babonás félelemmel nézték ezt a fekete koporsót, mely után nemsokára egy egyiptomi múmia vágtatott, amíg a jég­táblák darabokra nem zúzták. Csakhamar kiderült, hogy nem kell a babonás lakosság­nak rettegnie valami földfeletti esettől, egy­szerűen csak annyi történt, hogy a Magyar Színház díszletraktára alól elmosta az ára­dat a földet. Éppen előadás volt, amikor a díszletmunkások rémülten szaladtak Jano­­vics igazgatónak jelenteni a veszedelmet. Az előadást félbehagyták, s az igazgató színé­szeivel és a technikai személyzettel azonnal hozzálátott a mentéshez. Késő volt már, mert nemsokára beszakadt a padlózat és elúsztak a kellékek. Ráadásul megeredt az eső és amit a Szamos nem vitt el, azt az utcán verte ronggyá a zápor. A színház kára fel­becsülhetetlen. A mai viszonyok között ezek a gipszből és papírmaséból készült színpadi díszítések teljesen pótolhatatlanok. Másnap még súlyosabb veszedelem fenye­gette a színházat a díszletraktár melleti park kőomlásától. Már attól kellett tartani, hogy az áradat benyomult a színház pincéjébe és a gépházba, s alámossa az egész színházat. Hatósági segítségre, természetesen, hiába számítottunk volna s igy Janovics igazgató mérnököket és munkásokat fogadott s egy nap alatt hatalmas vasbetongátat építtetett a színház elé. Marosjenői&­ Boros­sebesig Arad, dec. 31 (A Magyarság tudósítójától.) Hat napja állanak állandó készültségben Aradon az illetékes hatóságok. Napokon ke­resztül szemüket sem hunyták le a mérnökök és a vízügyi hivatal alkalmazottai, hogy legalább Aradot megmenthessék. A prefektus a legszigorúbb büntetéseket helyezte kilá­tásba a rémhírterjesztőknek, s vizsgálatot­­indított, hogy kit terhel a felelősség­ a Körö­sök kiöntéséért. Kiderült, hogy teljesen el­hanyagoltak mindenféle előkészületet és fel­­gyeletet. Nem őriztél­ a gátakat a veszede­lem idején, mint ahogy egyetlen szál szer­számjuk sem volt a veszedelem megelőzésére. Bedugult, rozsdás szivattyúk, éretlen fiatal gyerekek, mint a régi vizsgázott magyar gát­őrök utódai, elpanamázott ármentesítési já­rulékok, megszökött közigazgatási főnökök, fejetlen lakosság ... íme, ezeket az adatokat derítette ki a vizs­gálat. Sparcovici kisjenői főszolgabíró kará­csony előtt elutazott már, állítólag Kolozs­várra. Helyettesül otthagyta Peter Viktor szolgabírót, aki az első harangkongatásra úgy világgá szaladt, hogy máig sem találják. Az­alatt pedig átszakította az ár a töltést, utána a vasúti töltést és rövid idő alatt két méterre emelkedett a vízállás a falu közepén. Tutajo­kon kezdték meg a mentést és szállították a magyar legények a nőket, gyermekeket és öre­geket a magasabban fekvő szomszédos Erdő­hegy községbe. A környékbeli falvak is min­deig­ hatósági támogatás nélkül maguk men­tették meg magukat, hirtelen rögtönzött töl­téssel vevén körül a házakat. Szomorú sorsa volt Borosjenőnek, ahol ötvenkét ház dőlt össze és negyvenkettő van dű­lőf­élben. Itt a bútorgyár igazgatója és mun­kásai rakoltak össze tutajokat és mentették BZaRSMKBBeSBTEBBBBai 3

Next