Magyarság, 1926. február (7. évfolyam, 26-48. szám)
1926-02-04 / 27. szám
VV erős kifejezésektől, mert csak ha a parlamenti illemmel összeütközésbe nem kerülnek, küzdhet az ellenzék kellő energiával a rossz házszabályok ellen. Ugyanakkor azonban a többséget is figyelmezteti, hogy csak a lep végső esetben utasítsanak ellenzéki képviselőt a mentelmi,bizottság elé, mert ez csak az utolsó eszköz lehet a parlament rendjének biztosítására. Viezián beszéde offenzív jellegű volt, azonban hivatkozva egy régi katonamondásra, rámutat arra, hogy offenzívát nem lehet Indiákon keresztül folytatni addig, míg a közélet terén Indiák feküsznek és amit, azokat el nem takarították, nem lehet támadásba átmenni. (Felkiáltások az ellenzékenErős hullaszag terjeng mindenütt.) Elmondja, hogy eredetileg más beszédet akart előadni. A megszállott területről érkezve, csak egyoldalúan volt informálva és úgy érezte, kötelessége kifejezést adni a tisztességes emberek mély felháborodásának. Most utólag értesült arról a miniszterelnöki ígéretről, hogy a frankhamisítás ügyében kiküldött parlamenti bizottság jelentését a Ház előtt fogják tárgyalni. Ezért most a frankhamisításról nem is kíván szóltad. (Felkiáltások a kormánypárton: Hála Istennek.) Bizony, hálálkodhatnak az urak. De el fog jönni az az idő, amikor az egész ügyet tisztán látva, azt bírálat tárgyává tehetjük. Pikter Emil: Egészen tiszta a helyzet. Rakovszky István: Éppen ellenkezőleg, még nagyon sok kérdésben nem lehet tisztán látni, ezért várni kell a végleges döntésig, látni, ezért várni kell a végleges döntésig. Bizonyos abban, hogy akik ismeretlen részleteket tudnak, azok kellő időben elő fogják azokat adni. Élesen kifogásolta ezután, hogy a kormány a költségvetés megszavazása után törvényellenesen nem appropriációval, hanem indemnitással jön. Az a gyanú, hogy a kormány el akarja ütni a nemzetgyűlést ellenőrzési jogától és esetleg akkor napolja el a Házat, amikor a legfontosabb vitára kerül a sor. (Zaj.) Szégyenkezve mondja, hogy talán csak a külföldtől való félelem fogja ebben a kormányt megakadályozni. Szükségesnek tartotta azonban elítélni a frankhamisítást már most, mert meg akarja mutatni, hogy vannak konzervatív politikusok, akik tiltakoznak az ilyen merénylet ellen. Nagy szerelme, hogy sem a többség, sem az ellenzéki pártok nincsenek kompromittálva a frankügyben és egészen kis töredék kivételével -az egész Ház elitéli ezt a szégyenletes botrányt. (Helyeslés a kormánypárton.) Piker Emil: Az ügyészség vádirata mégis védőirat. »Szabó Sándor: Kívánok magának ilyen védőiratot. Rakovszky István: Amikor ezelőtt, néhány évtizeddel egy osztrák panamaperben az akkori osztrák kormány kompromittálva volt és egy miniszter be akart avatkozni az igazságszolgáltatás menetébe, azt a minisztert, bár a parlament nem is volt együtt, felsőbb helyről huszonnégy órán belül menesztették. Igaz, hogy akkor I. Ferenc József volt az uralkodó... A kormánynak mindent meg kell tennie, hogy ez az ügy tisztáztassék. Az indemnitást nem fogadja el. Túltesznek a cseheken. Katasztrófapolitikus. (Zaj az ellenzéken.) Nagy Vince: A miniszterelnök az ország érdekében hazardíozik, de figyelmezteti a kormánypártot, hogy ne szaladjon vakon egy menthetetlen ember után a szakadékba. Az elnök ezután az ülést felfüggesztette. Berki Gyula ismét kormánypárti Szünet után Berki Gyula beszélt. Kizárólag Nagy Vince felszólalásával foglalkozott, mint mondotta, azért is, mert figyelemmel szolja kísérni a belföldi és a külföldi közvélemény megnyilvánulását. A külföld komoly közvéleménye Magyarország igazát keresi, de akadnak bizonyos csoportok, amelyek új bajokat szeretnének okozni Magyarországnak. Talán ezek számára beszélt Nagy Vince, aki vakmerő hangot ütött meg, a forradalom előkészítésének ismert hangját. Ugyanezt a hangot használták az országrontók a háború vége felé, amikor Tisza ledöntésére szövetkeztek. Figyelmeztettte Nagy Vincét, hogy az erkölcsbiró szerepére csak az vállalkozhatik, aki maga is erkölcsi alapon áll. Nagy Vince volt az a belügyminisz* ter, aki letartóztatta és internáltatta Szur* may Sándor grófot és Mikes János püspö* köt. Az olyan beszédeknek, amilyent Nagy Vince mondott, csak Prágában tapsolnak, Magyarországon nem. (Helyeslés az egysénges párton.) Az egységes párt Bethlen István grófban látja azt a férfit, aki négyéves munkájával kiérdemelte a teljes bizalmat. Vegyék tudomásul a zavarosban halászni akarók, hogy a magyar nép még egyszer nem fogja tűrni a forradalmat. Az indemnitást megszavazta. A következő felszólaló Kiss Menyhért volt, aki a magántisztviselők nyomorúságos helyzetére hívta fel a pénzügyminiszter figyelmét, majd a hadikölcsönök valorizációját sürgette. Foglalkozott a frankhamisítás ügyével is és kijelentette, hogy a miniszterelnök felelőssége kétségtelenül megállapítható. Felemlítette, hogy ő a maga részéről több izben kívánta Nádosy Imre országos főkapitány menesztését. Az indemnitást nem szavazta meg. Jaamm Nagy Vince tanúskodni akar a parlamenti bizottság előtt Az ellenzék valótlannak mondja a frankvádírat egyes állításait ■ ". Nagy Vince azzal kezdte beszédét, hogy nem válaszol Vicziánnak, mert Vicziánt köztársasági gondolkozásáért és a Károlyirezsimhez való hűségéért nevezte ki annakidején belügyminisztériumi helyettes államtitkárnak. Viczián István: Ez nem igaz. Felelni fogok erre. Nagy Vince részletesen foglalkozik az ügyészség vádiratával, amelyben súlyos hibákat lát. A vádirat szerint a frankhamisítást nemzeti érdekből követték el, holott ezzel szemben az igazság az, hogy Albrecht volt osztrák főherceg trónrajutása érdekében egy kis társaság követte el a hamisítást. Ennek a társaságnak volt a feje Windischgraetz. Jankovich Arisztid naplójában többször szó van Albrecht trónrajutásáról és ezt bizonyítja Mayor főhercegi titkár szerepe és Albrecht főhercegnek a TES-szel való kapcsolata is. A frankhamisítók tehát ennek a trónkövetelő fiatalembernek érdekében tevékenykedtek. A vádiratból is megállapítható, hogy a miniszterelnök bizonyos mulasztásokat követett el. Dabasi Halász Móric: Ön beszél mulasztásról, aki a Tisza-gyilkosokat nem tudta kinyomozni. Ön volt akkor a belügyminiszter. Nagy Vince: A miniszterelnöknek tudomására hozták, hogy hol vannak a hamis frankok, neki utasítani kellett volna a detektívfőnököt, hogy koboztassa el a frönköt. (Zaj) A vádirat szerint a miniszterelnök utasította államtitkárát, hogy hozza ezt a dolgot. Nádosy országos főkapitány tudomására. Pikter Emil: Kecskére ,bízták a káposztát. Szomjas Gusztáv: A miniszterelnök cikket még nem tudott Nádosy szerepéről. Nagy Vince: A miniszterelnök igenis akkor már tudta, hogy Nádosy érdekelve van, amikor az egész ügyet Nádosyra bízta. (Nagy zaj a kormánypárton. Felkiáltások: Hazugság!) Berki Gyula: Ez a Benes véleménye. Nagy Vince kéri a házelnökséget, idézzék meg őt a parlamenti bizottság elé és ott előterjeszti bizonyítékait, miután adatokkal van felfegyverkezve. (Nagy zaj.) Berki Gyula: Nem lesz új október, legyen nyugodt. Nagy Vince: Úgy látszik, Baross Gábort azért, nem merik letartóztatni, mert ő fedezte magát azzal, hogy a miniszterelnöknek jelentést tett. Ezek után természetesen még súlyosabb a miniszterelnök felelőssége. Szomjas Gusztáv (a radikálisok felé) : Peyer Károly rendkívül gyanúsnak találta, hogy a kormány újabb négy hónapra ígért indemnitást. Azt hiszi, hogy a nemzetgyűlés elnapolását tervezik, ha a Ház tanácskozásai a frankhamisítás ügyében kellemetlenek lesznek a kormányra nézve. A frankhamisítás ügyét nem likvidálhatja az a kormány, amelyről joggal lehet feltételezni, hogy részese a hamisításnak, tudott annak előkészületeiről. (Percekig tartó nagy baj az egységes párton.) Bod János pénzügyminiszter: Maga sem hiszi, amit mond. Podmaniczky Endre báró: Prága számára beszél. (Zajos tiltakozás a szociáldemokratáknál.) Peyer Károly felszólalása további során a frankhamisítás ügyében közzétett vádirattal foglalkozott. A vádiratért politikailag az igazságügyminiszter felelős. Az ellenzéki pártok nem kívánnak a vádirat jogi fogyatkozásaival foglalkozni, azt azonban nem tűrhetik szótlanul, hogy a vádirat az ügy politikai vonatkozásai szempontjából a valóságnak meg nem felelő tényállást tálaljon a nyilvánosság elé. A demokratikus ellenzéki pártok nevében deklarációt olvasott fel, amelyben a pártok tiltakoznak az ellen, hogy a közvéleményt a hitelesség látszatával helytelenül informálják. A vádirat például azt állítja, hogy a miniszterelnök Perényi Zsigmond báróhoz intézett levelében az a kitétel foglaltatik, hogy a kormány minden ilyen manipulációt a legszigorúbban üldözni fog. A deklaráció megállapítja, hogy a vádiratnak ez a része nem fedi a valóságot. Valótlan — a deklaráció szerint — a vádiratnak az az állítása is, hogy Perényi Zsigmond báró a miniszterelnöknek megnyugtató választ adott, végül valótlan a vádiratnak az a része, amely arról szól, hogy, nincs olyan adat, amely megcáfolná a terheltek ama állítását, hogy őket közelebbről meg nem határozható hazafias cél vezette. A deklaráció felolvasása után azzal végezte föl*szólalását, hogy minden oka megvan a kor-mány iránti bizalmatlanságra s igy az in* dentitást nem szavazza meg. Hofrat-ellenzék Sári Endre a titkos társaságok ellen fakadt ki s kifogásolta azt is, hogy a kultuszminiszter nyíltan támogatja a fajvédőket. (Derültség az egységes párton.) Piker Emil azt fejtegette, hogy Európában a legszerencsésebb helyzete a magyar kormánynak van,, mert sehol sincs olyan jámbor ellenzék, mint nálunk. A cseh parlamentben például trombitát harsognak és tintátortok röpködnek. Esztergályos János (az egységes párt felé): Látják, milyen méltányosak vagyunk mi önökkel szemben? Pikter Emil: Horvát elensége volt eddig a kormánynak, a frankhamisítással azonban vége a jámborságnak s a szociáldemokraták a legélesebb harcot fogják indítani a kormány ellen. Baticz Gyula a munkásság,«» gazdasági helyzetéről beszélt s*' hosszabban fejtegette, hogy a korátány és az egységes párt fia, részéről egekig magasztalt szanálás'csak növelte a megélhetési gondokat. Az indemnitást nem szavazta meg. Az igazságügy miniszter vitája az ellenzékkel a Perényi levél titkaisr. Ezután az elnök indítványára a Ház holnapra halasztotta a vita folytatását. Elnök javaslatára kimondta a Ház, hogy A lovag lila: Gyallay Domokos (Kolozsvár) A vén Marcit a falu apraja-nagyja ki kisérte a temetőbe. Igaz, a falu embere volt, a meddőjuhok pásztora, de mégis föltűnt nekem a nagy megbecsülés. — Marci bácsi nagy jellem volt, — kezdte mesélni a pap az öreg történetét. V. ..... * A s ... i báró két élőről gondoskodott, amikor birtokát eladta: Marciról, a vadászáról és a Rigóról, legkedvesebb kópéjáról. Marci az új gazdától kapni fogja minden régi járandóságát, a Rigó pedig rendes élelmet, úgy, amint azt Marci jónak látja. Búcsúzáskor a báró megsimogatta a Rigót,, megölelte Marcit. — Éljetek boldogul! — mondta elérzékenyülve.— Marci, ne hagyd Rigót, megígérted... — Megtartom, báró úr... — felelte Marci elcsukló hangon. Messze ment a báró, idegen országba, a leányához. Marcira szép napok virradtak az új gazdánál. Olyan szerepe lett csakhamar, mint a kalauznak a nagy erdőben. — Hol van az igáslovak hámja? — Marci bácsi majd előadja... — Mit vessünk az itt mellett való üdülőbe? — Marci bácsi majd megmondja... Mindenben csak Marci bácsi. A gazdatiszt kis inas volt mellette. Rajta nyugodott a gazdaság, mint az uj ház a régi fundamentumon. Kapta is a sok elismerést, meg a sok szép ajándékot. Bezzeg, a Rigó nem járt ilyen jól a gazdacserével. Neki nemhogy gyarapodott volna a jelentősége, de ami volt, mgg az is elveszett. Az uj gazda nem vol vadász. Marci pedig a sok új foglalatosság között nem ért rá vadászni. Mihez kezdjen a szegény Rigó? Olykor istenigazában meghajtotta a szép határt, csak úgy csengett-bongott a környék a csaholásától, De a fölriasztott nyulát nem várta puskavég, a fölajzott, tajtékzó izgalmat nem csillapította le a megszokott dörrenés. S a hiábavaló munka, a semmittevés végül a legnagyobb művészt is elkedvetleníti. A Rigó immár többnyire otthon lebzselt, az udvar körül, faluszemben. Lehorgasztott fővel, járt, kegyetlenül unta magát. Hej, pedig az unalom a legrosszabb tanácsadó! Eleinte kisebb panaszok érkeztek a Rigó ellen. A tojás pusztult, veszett az udvarban is, a szomszéd házaknál is. A Rigót nem egyszer tettenérték a károsok. — Regulázza meg a kutyát, Marci bácsi! — szólt az uj gazda jóakaróan. Marci elővette a korbácsot s jól ráhányt a Rigóra. — Vénségedre bolondulsz meg, ebadta ! Ie Rigó tovább csúszott a lejtőn. Már a csibék és rucafiókák között rendezett véres irtásokat. Maréi rengeteget vesződött vele. Suhogott a korbács, lánc került, a Rigó nyakára. Siralmasan üvöltött a Rigó. Bedugta a fülét, aki hallotta: — Te disznó, ha látná a báró úr, hogy hová sülyedtél ... Hiszen jól tudta az öreg vadász, hogy hol a baj. Ha verejtéket lehetne venni a kutyának kint, a szép erdőkön, mezőkön, mindjárt csillapodnék a gonoszsága. Mert nem testi, hanem lelki éhség ragadt a garázdaságokra. Egyre példálózgatott az urnák: A gazdának a föld ,csupán cselédje. Akkor lesz szívbeli kedvese, amikor vadászgatva járja be ... Az úr ígérte is, hogy hozzá fog a vadászathoz, de hol a búza, hol a cukorrépa, hol a gyapjú dolga sürgősebb. Úgy állt a dolog, hogy ő is szenvedélyes vadász volt, de ő nagyobb vadra, pénzre vadászott. Egy szenvedély pedig untig elég egy embernek. Ritkán látni szomorúbb állatot, mint a Rigó volt ekkoriban. De mindenkire virrad egyszer szebb óra. Egy napon kinyitották azt a szobát, amelyben a báró ágya, borszékei állottak. Eddig zárva volt a szoba, most akarta az új gazda felesége selyemmel, plüssel kicserélni a régi bútorokat. Milyen boldog volt a Rigó! Ugrándozott, szűkött örömében. S ettől fogva nem akart egyebütt élni, mint abban a szobában, ahol annak idején a báró tanyázott. Rettenetes patáliázások következtek. Seprünyél, vaslapát csattogott a Rigó hátán. Hullt az áldás az öreg Marci fejére — őt tartották a kopó gazdájának — no, de még az úr fejére is. — Miért nem löveted agyon a dögöt? — háborgott az asszony. — De hát a szerződés, édesem... Gondolj arra is,... — mentegetőzött az úr. Voltaképpen nem a szerződéstől félt az uj gazda, hanem az öreg Marcitól. Nem akarta bántani leghűségesebb és leghasznosabb emberét. Húzta-halasztotta a kopó-ügyet. Halogatását dolgának sok megbánta már. Az uj gazda is megbánta. Egy napon, lucskos tavaszi délután, nagy sivalkodás esett a kúria belső traktusában. Az öreg Marci is igen jól hallotta szobájában a lármát, maga köré tekintett: ottvan-e a Rigó.?. Nem volt ott s öreg Marcinak kínos sejtelmei támadtak. Pár perc múlva az úr földúlt képpel nyitott be hozzája. — Rettenetes dolog történt, Marci bácsi. A Rigó sárosán, lucskosan belefeküdt az uj selyemdiványba, ott, a sarokban! — A sarokban ?... Persze, persze, érthető. Ott állott a báró ur nagy bőr* széke, mindig abban hevert a dög. Hall* junk oda, miről álmodozik... Az ur úgy találta, hogy az öreg igen könnyen veszi a dolgot. Mérges szóval zördült rája: — Hát most azután vége legyen a herce-hurcának, azt mondom. Hajnalban leviszi a kopót a berekbe s agyon*puffantja. Beláthatja, hogy lehetetlen..., — szólt berántva maga után az ajtót. Reggel korán leindult a Marci szobájába, hogy lássa a kopó dolgát. Engesztelő szavakat szedett össze a fejében: Marcit meg fogja győzni, hogy immár nem volt más megoldás... A házi békéről volt szó! A Marci szobáját üresen találta. Az asztalon girbe-görbe sorokkal írt levélke : Tisztelt tekintetes úr! Köszönöm a hozzám való sok jóságát, immár látom, hogy nem úri házhoz való ez a dög, hát elmegyek vele kondásnak, vagy bojtárnak, ahol eltarthatom. Hogy meglőjem? Nem azt ígértem a báró úrnak, tekintetes ur! Mást ígértem s amit ígértem, megtartom. Marci. . . •Marci hozzánk szegődött: a Rigóval együtt őrizgették a falu juhait, — fejezte be elbeszélését a pap. — A ■ Rigó dőlt ki először most búcsúzik Marci bácsi. Lovag a hűséges szolgák rendj is a 1926 február 4. csütörtök