Magyarság, 1926. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-02 / 49. szám

X..XV Az értekezleten megjelent képviselők meg- s a kormány vessen véget ütközéssel tárgyaltak arról a párisi hírről, rír sínányzásnak, terjesszen világos és igazhogy a Havas-ügynökség Budapestről február. á0-iki keltezéssel ezt a közleményt adta le a francia lapoknak, hogy a magyar nemzetgyűlés többsége elfogadta a kormányt politikai felelősségéről tudni sem akaró előadói jelentést, a rendeletekkel való rágós adó javaslatokat a Ház elé s a termelési eszközök vámmentes bebocsátásával akadályozza meg a falut fenyegető csődöt. Zászlót bontott Gaal Gaszton új pártja A Gaál Gaszton elnöklésével nemrég megalakult agrárpárt vasárnap Lengyeltótiban zárlóbontó nagygyűlést tartott. A nagygyűlés Gaál Gaszton felszólalása után elhatározta, hogy felír a nemzetgyűléshez, a falu népére nehezet,de közterhek■ enyhítését sürgetve. Egyébként azt kívánta a gyűlés, hogy Bajba jutott a független kisgazdapárt Meskó Zoltán, aki az egységes pártból történt kilépése után Beck Lajossal és Őri-Szabó Dezsővel „48-as, független kisgazdapárt néven új pártot alakított, a mai napon visszaevezett az egységes párti vizekre. Mondanunk sem kell, hogy Meskó ezzel az elhatározásával rendkívülválságos helyzetbe sodorta a18-as, független kisgazdapártot, amelyben ezután a nem is nagyon ritka nézeteltéréseknél vajmi nehéz lesz a többséget megállapítani. " Briand Ausztria csat nem tartja részé Németországra nézve Mussolini és Nincsics római tárgyalásai, bármennyire igyekezik ennek fontosságát az olasz kormányhoz közelálló egynéhány lap, nyilván sugalmazott cikkekben, enyhíteni, sőt jelentéktelennek feltüntetni — mégis az események középpontjában áll. A locarnói békeművet az egyezmény ratifikálásával még korántsem intézték el. Hogy az abban megalapozott békés atmoszférát megteremtsék, bizonyos kölcsönös kötelezettségek végrehajtására is szükség van. A kölni zóna kiürítése, Németország belépése a nemzetek szövetségébe és a német birodalom kiküldöttjének helybiztosítása az állandó tanácsban és még számos, ehhez hasonló nyilvánosságra hozott, valamint titokban tartott kötelezettségvállalások végrehajtása, mind-mind járulékai a locarnói egyezménynek. Ismeretes, hogy Olaszország mily hidegen viselkedett a locamói konferencián. Ezért semmiesetre sem tekinthető a véletlen összejátszásának az a körülmény, hogy az olasz külügyminiszter a szerb külügyminiszterrel fontos megbeszéléseket folytatott éppen a nemzetek tanácsának összeülése előtt. A tárgyalásokról írt cikkeikben az olasz kormánylapok lelkendezve adták hírül, hogy a két miniszter megegyezése a genfi jegyzőköny szellemében történt. Ha más nem, de az nyíltan kitűnik ebből, hogy Olaszország nem a locarnói paktum, hanem az ezt megelőző genfi jegyzőkönyv alapján áll. Még a mai napig sem cáfolták meg hivatalosan azokat a komoly forrásból eredő híreket, hogy Szerbia és Olaszország bizonyos véd- és dacszövetséget kötöttek most Rómában. A Messagero ugyan kiadott egy lagymatag dementáló cikket, de ugyanakkor a Voce Republicara kijelentette, hogy az osztrák csatlakozás problémáját Olaszország és Szerbia nem nézheti Franciaország szemével, amikor megállapítható, a német tömegek közvetlen nehézkedése az olasz-jugoszláv határon. A lap sajnálkozik, hogy a kis sárméi ütközőállamot eltüntették, mert éz Olaszország szempontjából természetes híd lett volna a Magyarországgal való együttműködés számára. A magyar tényezőt pontosan számításba kell venni, ha Ausztria jövő orientálódását mérlegelik. Akár a kormány, akár az ellenzéki olasz, lapokat nézzük, mindannyian megegyeznek abban, hogy Nincsics és Mussolini találkozásának élét feltűnően Németország ellen élezik ki. Ez nem egyéb mint céltudatos diplomáciai sajtókampány, mert Olaszország valójában Franciaország ellen készül fel. Hogy a franciáknak már nem nagyon Balajtiék gyönyörűséges hegedűje Írta: Boros Ferenc Egy halványpiros eleanderbokor szagosan, finoman reámhajol... Csak egy szempillantás s a szűk külvárosi utcákra is emlékszem, a boltok előtt ácsorgó kordéra, furcsán, esetlenül a járdának fordított targoncákra. Autónak, vagy más előkelő járműnek ezen a tájon híre se volt. Hazamenet munkásokkal találkoztam s főkötős, komoly polgárasszonyokkal, akik szatyorral kezükben a piacra mentek bevásárolni. Most, ahogy így elgondolkozom, látom a kicsi, poros, kopott tereket is, ahol szegény emberek ültek a padokon a szomorkodó fák alatt. A szívem elszorul, ahogy rám mosolyog a boldog őszi nap az udvar kitárt ablakairól, ahol akkor laktam. Szemközt egy halvány leányarc néz át néha a halványpirot oleanderbokor ágai közül, az ablak mögül meg Balajti Ede hegedűje hangzik, mint távoli gyereksírás. És úgy érzem, hogy ez a muzsika most már úgy kisér, mint a vándort az őszi szél s kitart velem, amig meghalok. Mindez régen volt s arról se állok jót, hogy az öreg Galambos bácsi, aki néha jókedvében Budára vitt tekézni, nem a másvilágról dirigálja-e már a napot? Ebédután, szép időben, kiállt az udvarra felgyűlt ingujjal, mintha verekedni akarna. Hatalmas idő van__szokta mondani nagy megelégedéssel, mintha csak a napot biztatná, no, ma rendben van minden, csak folytasd így tovább. Ilyen véleménnyel volt az öreg Galambos bácsi a napról, ha ugyan nem pörlekedett vele. De többször pörlekedett. A Balajti Ede hegedűjéről azonban neki is mindig egy mondanivalója volt: Művész lesz ez a gyerek, ha valami nem éri,,e így mondták a többi házbeliek is s ha az Edus elkezdett játszani, kinyíltak az ablakok, megszűnt minden terefere. Még a cselédlányok is vigyáztak a konyhán, hogy a csörömpölő tányérok valahogy össze ne koccanjanak. Csak a hegedű beszélgetett, sírt, panaszkodott, nevetett az udvaron. Nagy dolog ez, kérem, mert másképpen ezer haj volt a szegény Balajtiékkal. Nem az öreg Balajtival, aki csöndes, jó ember volt s nem vétett a légynek se. Reggel ment s este került haza, egész héten nem lehetett látni se. De az a sok Balajtigyerek, hetekbe telt, mire nem tévesztettem össze őket s valamennyit megismertem. Ha a szegény Balajti néni főzte a vasárnapi káposztát, olyan óriási kondér állt a tűzhelyen, az ember azt hitte, egy regimentet várnak ebédre.__Rossz lakók __mondták róluk itt is, ott is. Egy-egy öreg bácsi, néni állandó patáliát folytatott a gyerekekkel, akik kergetőzve robogtak végig az udvaron, vagy bevágtattak a kapun sivalkodva. A házmesterné, akinek tán szemet szúrt, hogy néha benézek hozzájuk, hogy traktáljon valamivel, minden hónapban a fülembe súgta: — Már megint zálogba vittek mindent. Elsején hazahozzák, 15-én visszaviszik. Micsoda népek ezek. — Csak azt a szegény lányt sajnálom, tette hozzá a kövér asszonyság __ az dolgozik, elpusztul majd közöttük. Közben szúrós szemmel nézett rám s várta, hogy szólok valamit. De én lecsapott fejjel mentem tovább. Mit segíthetek én, hogy a nagyobbik Balajti-gyerek eldirigálja vagy ne dirigálja a holmikat elsején, 15-én a megszokott módon. Minek ebbe beleavatkozni és hogyan is lehet rajta fölháborodni? Nekem ugyan rossznak szólt. Azontúl is be-benéztem hozzájuk eljátszottam a gyerekekkel. A baj csak ott kezdődött, mikor a nagyszemű, barna Edus-gyerek megbetegedett. Ez nagy dolog volt. Már harmadnap orvost is hivattak, aki nagy komoly képpel adott tanácsokat. A Balajti néni meg szomorúan bólintgatott rá. És akkor történt, hogy a ruhák, a karkötő, a gyűrű nem jöttek haza elsején. — Meghűlt a drágaságom __ ridogált Balajti néni.__Olyan rossz cipőben, nem csoda ... Dehát honnét... honnét? Előttem nem szégyelte panaszkodni csak a fehéráron Balajti Éva pirult el, ha az anyja nekikeseredett. Olyankor nagy, bársonyos szemét elkapta rólam s hosszan, ijedt nézéssel tekintett az udvarra. — A ruhákat se tudtuk ugyse kihozni Istenem, Istenem _sopánkodott a néni. _ Most aztán miből csinálunk pénzt... jaj, csak már én ne élnék ... Akkor került szóba a hegedű. Két napig halogatták. Harmadik nap a nagyszemü, beteg fiú lázasan hallgatta az ítéletet. __Be kell vinni. — De ha nem adnak rá eleget? — Akkor add el. Majd csak veszünk megint. Ezt a néni mondta s a fiú nem szólt rá semmit. Ott voltam, amikor az öreg Balajti aztán hazakerült. Hegedű nélkül. — Mit csináltál? Eladtad?_kérdezte a néni ijedten.__Volt szived azt a gyönyörűszép hegedűt... __Hát te mondtad. __Aztán kinek adtad el? __Tudom is én ? — No, azt legalább megkérdezhetted volna — szólt remegve az asszony. — Aztán minek az? „ dohogott az öreg. _ Eladtam. Továbbadja az már ma este. Azt hiszed, tartogatja. A beteg sóváran nézett az ablakra a párnákról. __Nincs hegedű__mondta a kis Gabi* gyerek elkomolyodva. __ Még most is hallom a hangját __ szólt elbámészkodva az öccse, egy nagy* fejű, elevenszemű fiúcska. _ Szép, vékony hangja volt. __Nem is igaz ___ erősítette a Gabi gyerek. __ Inkább az volt benne a szép, hogy olyan mély, vastag hangja volt. A beteg nem szólt semmit. _ Most aztán mond meg,__kezdte el* keseredetten a néni __mit vegyek ezent a pénzen. Az ember megbolondul. Először is cipő kellene az Edúsnak legfőképpen. Hiszen nem tud kimenni az utcára se. Nekibátorodtam. _ Cipőt, azt majd hozok én _ szól* tam közbe. __ Ne törődjenek vele, honnan, de hozok. Majd meglátják. Nagy csönd lett. Azt se tudom, hogyan jutott az eszembe. Csak azt éreztem, hogy ezt muszáj így csinálni. Az igaz, hogy otthon egy álló óráig gondolkozva, nem tudtam semmi okosat kisütni, de sebaj. Lecsapott fejjel, nehéz gondban sétálni indultam, mikor belebotlok Galambos bácsiba. — No, — bök rám az öreg. — mi volna jó öcsém, ha volna? Nagy bőbeszédűséggel, akadozva mondtam el neki a dolgot. Egypár cipő kellene. — Semmi — mondta az öreg.__Eridj át, öcsém, Budára, ahol a múltkor lóttunk kuglizni. Ott van egy asztaltársaság, mond, hogy az öreg Galambos küldött. No de, úgyis ismernek ott téged, mint a rossz pénzt. Már szaladtam is. Egy félóra múlva már künn is voltam a Jászmi Pista Bácsi imCiMMB 1926 március 2. keddi tetszik az, hogy mindenki Németországot akarja sakkban tartani s hogy nem nagyon lelkesülnek az olaszok túlbuzgó gyűlölete láttára, azt mi sem bizonyítja jobban, mint Briandnak a kamarában tett mai megjegyzése. A francia kamarában Marin képviselő, a locamói szerződési vitában mondott beszédében, amelyben többek között azt fejtegette, hogy az egyezmény értelmében Németország az Ausztriával való csatlakozás érdekében katonai eszközökhöz is nyúlhat, Briand így kiáltott fel: — Németországra fa nem tolna veszélytelen ! Bizony, ez nagyon enyhe kifejezés volt a francia miniszterelnök részéről. Egy szóval sem mondta, hogy ez ellen Franciaország tiltakoznék a legjobban, vagy hogy akkor Németország Franciaország teljes katonai erejével találná magát szemben. Sokkal kesebb ügyekben még Briand is Németország katonai megszállásáról beszélt. Britund kijelentése inkább a németeknek, mint az olaszoknak kedvez. Meglehet, hogy a francia miniszterelnök, ha pontosan tudomást szerez a római látogatásról és annak eredményeiről, még sokkallúgosabban fog a locarnói egyezmény érdekében beszélni. Egyelőre a párisi lapok Nincsics küszöbök álló látogatásáról azt írják,hogy a szerb külügyminiszter Parisba érkezése is azt bizonyítja, hogy a szerb kormány és a francia kormány között külpolitikai téren teljes az egyetértés. Mussolini és Nincsics megbeszélései szerintük nem a franciák ellen irányul, hanem a német és a magyar nacionalisták üzeneit akarja megakadályozni. Magyar tüzéren hősies harca a szentföldön — A Magyarság tudósítójától — Szemernyit sem halványul fénye annak a dicsőségnek, amelyet magyar katonák szereztek maguknak a világháborúban. De nem is szabad felejteni ebből csöppnyit sem s jó néha emlékezni rájuk, akik mindig csak vitézek és hősök tudtak lenni. Ma este az Országos Tiszti Kaszinót töltötte meg zsúfolásig az emlékezni vágyók serege. Az előkelő vendégsereg élén ott volt vitéz Jánky, a honvédség főparancsnoka, a német, a török és az osztrák követek, a követségek tagjai, minden fegyvernem tisztikara s igen-igen sok szívből érdeklődő. Kemény Gyula dr. nyugalmazott orvosőrnagy volt az előadó. Lendületes szavait vetített képek illusztrálták s imegy elevenül meg előttünk a világháborúnak az a korszaka, amelyben a szentföldönt szereztek véreink hervadhatatlan dicsőséget a magyar névnek: — Kassa, Budapest, Kecskemét hős halottai nyugszanak a Szuez-csatorna táján, Jeruzsálem, Nazaret, Jerikó, Damaszkusz temetőiben. A testvér török nemzet megsegítésekor áldozták itini életüket. A sivatagon át, ahol a zsidók negyven évig kóboroltak, német vezetés alatt két expedíció indult el, hogy elzárja a Szuez-csatornát s hogy fellázítsa az angolok ellen Egyiptom mohamedánjait. Mindkét expedíció tüzérsége is magyar tüzérség volt. Húszezer teve vitte az ivóvizet a csapatok után. Konstantinápoly alól, ahol ugyancsak magyar tüzérek mozsarai bömböltek, csúfosan elvonul az antant és minden csapatát a szentföldre dobja, a mieink elé. Jeruzsálemtől délre, Gysa-n&Y három, a Jordán-parton két véres csatában döntő a magyar ágyuk szava. Bár rengeteg a halott s egyik parancsnokuk is elesik, — nem csfggednek. A törökök közt irtózatosan pusztít az éhhalál. A mienk Kecskemétről, 4000 kilométernyi távolságról kapják minden élel* mi szerüket. A küldemények sokszor kimarad* nak. Sebaj: A nyers olajbogyón táplálkoz* nak s állják a harcokat. 1918 szeptember 19. éjszakája a nagy döntés. Az angolok óriási túlerővel támadtak, az éhező és teljesen elcsigázott török haderő nem tudott ellentállni. Az antant támadása teljesen összetörte a török frontot, amely Taurusig volt kénytelen hátrálni. Heteken át üldözte a sivatagon a hátralékát a színes lovasság, száz és száz kilométernyi területeken. Visszavonulás közben állandó harcok. A csapatuktól elmaradt betegeket, sebesülteket kifosztották, lemészárolták. Tropikus hőség, malária, vérhas, koplalás, rettenetes vízhiány s a folyton nyomukban lévő üldöző lovasság. A menekülés kegyetlen vadságát semmi sent enyhítette, csak a magyar tüzérek kitartó és hősies viselkedése, amellyel a törökök segítségére voltak. Aztán elveszett minden és Anatóliában a német és az osztrák-magyar csapatok az antant hatalmába kerültek. Az oláh, a cseh és a szerb legénység és lisztek nyomban átpártol ** tál az antanthoz. A levert törökök hálás hűséggel megtagadták a mi csapataink kiadását s bár súlyos áldozataikba került, mégis kierőszakolták, hogy a mieinket — bár saját költségükön — de hazabocsátották. A kommün előtti hetekben értek haza. Az érdekes előadáson — az előadón kívül — nyolc olyan magyar tiszt volt jelen, akit az elmondottak végigszenvedték.