Magyarság, 1926. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1926-04-01 / 74. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 300.000 K, NEGYEDÉVRE 130.000 K EGY HÓRA 50.000 KORONA. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 2000 K, VASÁRNAP 4000 K AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS / 4/ B­U­DAPEST, 1926 Á­P­R­I­L­ISI, CSÜTÖRTÖK­­I VII. ÉVFOLYAM. 74. (1547.) SZÁM FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VII. MIKSA­ UTCA 8. SZÁM TELEFON: JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68-92 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP A becsapott Erdély Bukarest, márc. 31 (A Magyarság tudósítójától) Bukarestnek megint öröme van. Ün­nepli önmagát pártkülönbség nélkül, hogy az új kormánnyal megint milyen nagyszerűen kijátszották Erdélyt. Hiába egyesítette Trianon már közel egy évti­zede Erdélyt a Balkánnal, az ottani poli­tikusok még mindig középeurópai észjá­rás szerint gondolkoznak, s most is mint valami ártatlan kis nyugati csecsemő, úgy álltak szemben a politikailag nagy­korú ravasz balkániakkal. Bratianu mesteri játszmát remekelt. Állítsuk csak kissé össze az eseményeket és okaikat! A liberális párt belföldön úgy magára zúdított kíméletlen rablópolitikájával mindenkit, hogy mindenféle pótválasztá­son, mezőgazdasági, kamarai és községi választáson elbukott. Megtépett nimbu­szának helyreigazítására tehát nagyon sürgős volt, hogy egyelőre ellenzékbe vo­nuljon. Majd mikor az új kormány és közegei hasonló eszközökkel magukra uszítják az országot, jöhetnek megint, mint megmentők. Még szükségesebb volt ez a távozás külpolitikai okokból. Francia­­ország bajban van és sürgeti a romániai tartozások fizetését. Ilyenkor legjobb félreállni a kormánynak az útból, hadd vesződjék az utód. He fontos nemzetközi bonyodalmak is vannak, holmi út. keleti Locarno készül és nem lehet tudni, hogyan változik Európa. Ilyenkor meg éppen jó nem lábatlankodni a nemzet­közi politikában. Majd amikor kialakul­nak a kialakulnivalók, jöhetnek a liberá­lisok megint és vihetik Romániát abba a táborba, amelyiknél több a nyerési eshetőség.­­Szóval a kormányváltozás elkerülhetet­len volt. A kormány átvételére három párt állott készen: a nemzeti párt, a paraszt­párt, és Avarescu pártja. A nem­zeti párt, ha királyságbeli frakciók beol­vadásával országos párt lett is, de volta­képpen mégis erdélyi jellegű, őt tehát nem volt szabad kormányra engedni, mert alighanem gyökeresen változtatott volna Erdély mai gyarmati helyzetén. Ugy de e helyzetnek változásával az egész állam­háztartás felborult volna, mert hiszen ma Erdély ötször akkora adót fizet, mint a királyság és amellett felvevő és elhelye­zési területe minden olyan elemnek, mely a királyságban csak zavart szít és teher­tétel, Erdélyben azonban, mint tisztviselő, az egységes állameszme megbízható kép­viselője. A nemzeti párt szünet nélkül hangsúlyozta, hogy kormányraj­utása után azonnal kitoloncol minden királyság­beli jövevényt Erdélyből, az ilyen naiv nyíltság pedig mindig megbosszulja ma­gát. A parasztpárt radikális és fenyegeti a nagy liberális érdekeltségeket, ha kor­mányra kerülne, még forradalom árán sem lehetne onnan leszorítani. Tehát őt sem lehetett kormányra engedni. Maradt, mint egyetlen kormányképes párt, Ava­rescu álellenzéki csoportja. Ez ugyan a most feloszlatott parlamentben még tíz embert sem számlál, de pártszervezetei vannak mindenfelé. Királyságbeli párt, de megvan a maga erdélyi tagozata is, viszont Erdély sorsán gyökeresen nem változtat. Avarescu bizalmasa és kész eszköze Bratianunak és visszaadja a ha­talmat, amikor a liberálisok az ellenzéken némi népszerűséget szereztek megint. Ezek alapján csakis Avarescu jöhetett kormányra. De ha csak magában alakítja meg a párt a kabinetet, különféle bajok szár­maztak volna. Nevezetesen az erdélyi nemzeti párt egységes marad és király­ságbeli segítőivel odahaza is fenyegeti Avarescuékat, Erdélyben pedig meg­csinálja az egységes erdélyi blokkot. En­nek megakadályozására el kellett szige­telni, sőt fel kellett robbantani. Avarescu tehát bevett három embert belőle a maga kormányába, a görögkeletiek vezetőit. Az erdélyi oláhság a királyságiakkal ellen­tétben teljesen papjai vezetése alatt áll, a görögkatolikus papság pedig érsektől le káplánig, megingathatatlanul híve a nemzeti pártnak. Ezekkel tehát kár is lett volna kísérletezni. A görögkeleti pap­ság egy része azonban már 1920-ban Ava­­rescuhoz csatlakozott, azonban a liberá­lisok uralomrajövésekor átállott azokhoz. Ezeket az ingatag elemeket egy új vá­lasztáson meg lehet szerezni megint Ava­­rescunak. Ennek nemcsak az a haszna, hogy a kormány az erdélyi 108 képviselő­ből és 36 szenátorból szerez meg magá­nak egy csomót, hanem az is, hogy az erdélyi nemzeti párt görögkatolikus jel­legű lesz, s így politikai vezetésre a türel­metlen görögkeleti királyság mellett nem számíthat. De ez még nem volt elég. Maniut az utolsó percig azzal bolondították illeté­kes helyekről, hogy az ő pártja kapja meg a megbízást, a kormá­nyal­akít­ásra. Ebben a hitben belement, hogy leköszön­jön a nemzeti párt elnökségéről, s helyére a vasárnapi intézőbizottsági ülésen a királyságbeli Jorgát válasszák meg a párt elnökévé. Belátta ugyanis, hogy, mint miniszterelnök és belügyminiszter nem kötheti le magát párt­ügyekkel. Miniszter­­elnök nem lett, s ő bámult legjobban rajta, amikor az újságokból megtudta, hogy Avarescu alakított kormányt, ellen­ben nem is pártelnök többé, így aztán a mindig hiperlojális Jorga vezetése alatt pártja túlságos eréllyel nem folytathatja az ellenzéki szerepet, ha pedig szembe­fordul Iorgáékkal, marad egy kis elszi­getelt erdélyi felekezeti frakció Vajda, Dán Szever, Pop-Csicsó, Manu, Bilasco s más görögkatolikusok vezetése alatt. Még ügyesebb sakkhúzás volt Bratianu­­tól a magyarok kijátszása. Két évvel ezelőtt, amikor Avarescu még olyan messzire volt a hatalomtól, mint Makó Jeruzsálemtől, Goga csúcsai kastélyában megkötötte a paktumot a Magyar Párt­tal, mely biztosította a magyarság kisebb­ségi jogait, ha Avarescu kormányra ke­rül, de már a választásoknál odaígért a magyarságnak majdnem annyi mandátu­mot, amennyi számarányának megfelel. Ezzel a kötelezettséggel Bratianu nem adhatta át a kormányt Avarescunak, mert a paktum miatt összeomlott volna az az egész gyűlöletépület, melyet négy év alatt a magyarság ellen emelt. Tehát amikor már utolsó heteit élte a kormány, hirtelen Constantinescu miniszterrel pak­tumot ajánlott fel a Magyar Pártnak, amely messzemenő ígéretek mellett még a liberálisok ellenzékbe kerülése mellett is kötelezi a Magyar Pártot. A magyarság jóhiszemű, de csodálatosan naiv vezetői elhitték, hogy leghalálosabb ellenségük komolyan ki akar velük békülni, a pak­tumot aláírták, magukat népszerűtlenné tették és Avarescu uralomrajutása előtt egy hón­appal felmondták a csúcsai pak­tumot, így már el volt takarítva az útból az utolsó akadály is, jöhetett Avarescu nyugodtan. A magyarságnak nincs már kötelező megegyezése a kormánnyal, ha­nem megint az ellenzéki párttal, mely a kormány törvénysértéseiért nem fele­lős. Ilyen tiszta helyzetben vette át Ava­rescu az uralmat, hogy őrizze egy ideig a Bratianu-dinasztiának. Az új kormány tegnap már megtartotta az első miniszter­­tanácsot és ez kiírta május 25-ére az új választásokat az új választójogi törvény alapján, mely a relatív többségre kerülő pártnak biztosítja a mandátumok felét, egyharmados többségnél hatvan százalé­kát, háromnegyedesnél kilencven százalé­kát. A magyarság pedig szerez a csúcsai paktumban biztosított harminc mandá­tum helyett a legjobb esetben tizet és kénytelen lesz kegyként várni mindazt, amit a paktum felmondása nélkül szerző­dés szerint követelhetne. Nem lesz kisebb­ségi front, még kevésbé lesz erdélyi front, Goga, az ismert antiszemita vezér, mint belügyminiszter, gondoskodik róla, hogy a zsidókat kizárja a politikai életből, a királyságiak tovább is Erdély nyakán maradnak, s az öt erdélyi miniszter leg­feljebb némi könnyítéseket fog kieszkö­zölni anyagi téren Erdélynek. Ez a mostani kormányváltozás szigo­rúan hiteles háttere és igaz perspek­tívája. Lovászy Márton ma este Budapestre érkezett A szocialisták Garami Ernőt is vissza akarják hozni — A Magyarság tudósító­jaitól . Napokkal ezelőtt jelentettük már, hogy m­íg a nyílt színen látszólag elkeseredett harc folyik a frankhamisítás és egyéb ügyek kap­csán a kormány és a baloldali radikálisok, nevezetesen a szociáldemokraták között, ad­dig a kulisszák mögött titokban már érik az új paktum. Ugyanekkor megírtuk azt is, hogy a fölöttéb erkölcsös politikai szerződés első látható jele a forradalom egyik leghirhed­­tebb vezérének, Lovászy Mártonnak hazaté­rése lesz. Értesüléseink helyessége mára már teljes mértékben beigazolódott. Lovászy Márton ma délután érzékeny búcsút vett bécsi elvbará­taitól, akikkel hosszú éveken át­­együtt ette az „emigráció“ sótalan kenyerét és felült a budapesti gyorsvonatra. Este kilenc óra és ötven perckor szerencsésen meg is érkezett Budapestre,ahol régi barátai és elvtársai ki­törő örömmel üdvözölték a forradalomnak ezt az érdemekben gazdag előharcosát és fáklya­vivőjét. A radikális-szocialista pártok öröme két­ségkívül határtalan Lovászy szerencsés meg­érkezése alkalmából; annál nagyobb megle­petéssel és megdöbbenéssel látja azonban a keresztény közvélemény, hogy az állítólag keresztény alapon álló és különösen a leg­utóbbi időben erősen a keresztény jelszavak felé orenuiálódó Bethlen-k­ormány újból visz­­szacsempészett az országba egy vezérforra­dalmárt, éppen azokban az időkben, amikor magának a kormányelnöknek kijelentései sze­rint is az eddiginél nagyobb mértékben üti fel a fejét a baloldali veszedelem, amikor idebenn az országban is éppen elég dolgot adnak a forradalmi elemek, eddig külföldön marasztal elvtársaik segítsége nélkül is. A félhivatalos magyarázat, amely a kor­mány kőnyomatosában Lovászy Márton haza­térését kíséri, nem túlságosan sokatmondó. A félhivatalos közlemény mindössze olyan ke­véssé meggyőző erejű fejtegetéseket tartal­maz, hogy Lovászy Márton hazatérésének semmi akadálya sincs, mert amint ismeretes, a kormánynak az az álláspontja, hogy az emigránsok hazajöhetnek, amennyiben azon­ban eljárás van folyamatba ellenük, az eljá­rást itthon szabályszerűen le is folytatják. Lovászy Márton ellen sajtóvétségek miatt ma bűnvádi eljárás van folyamatban és haza­érkezéséről a bűnügyi és közigazgatási ható­ságoknak tudomásuk van. Lovászy az utóbbi időben távoltartotta magát az emigráció pro­pagandájától és mivel nem súlyosak azok a bűncselekmények, amelyek terhelik, kormány­körökben úgy tudják, hogy Lovászy szabad­lábon védekezhetik. Ebből a félhivatalos nyilatkozatból minden olvasni tudó ember kiolvashatja az igazat. Mindenki tisztában lehet azzal, hogy Lovászy kellő megnyugtatások és kellő biztosítékok alapján tért haza és hogy a bűnvádi eljárás­tól neki sincs több oka tartani, mint nem sok­kal előtte megérkezett emigráns­társának, Weltner Jakabnak. Egyiküket sem fogja nyugtalanítani az a kormányzati rendszer, amely most legutóbb a­ frankügy kapcsán minden eszközzel igyekezett magának a ke­resztény jelleget biztosítani, amelynek valósá­gos lényegével és megbízhatóságával azonban ezek után a keresztény tömegek már valóban teljesen tisztában lesznek. Ezek a keresztény tömegek be fogják látni, hogy a Bethlen-kor­­mány előtt a keresztény jelszavak politikai és erkölcsi értéke nem több, mint amennyit a pillanatnyi politikai helyzetek alakulásában mint csereértékek és mint politikai alkudozá­sok tárgyai jelentenek. A Vázsonyiékkal és Peidlékkel vívott heves és szélsőséges hangú parlamenti harcok után, a konszolidációra, a belső rend biztosítására, a forradalmi idők utolsó nyomának eltüntetésére irányuló kor­mányzati politika sokszoros hangoztatása után egyenként szivárognak be az országba a forradalom hősei, a Bethlen-kormány gyen­geségének és folytonos megalkuvásainak kö­vetkeztében, amelyek most már a legkomo­lyabb próbára teszik a keresztény közvéle­mény türelmét és elnézését. Volt forradalmi minisztertársai, Búza Barna, Nagy Vince és még egynéhányan, köztük, persze, a liberális hírlapírók kara várta Lovászy Mártont a pályaudvaron, ahol az első percek elfogódottságában nem sokat tudhattak meg Károlyi Mihály jobbkezéről. Egyelőre, óvatosan, csak annyit jelentett ki, hogy politikával nem akar foglalkozni, csak családi ügyeit és egyéb magánügyeit akarja elintézni. Barátai azonban remélik, hogy ez a tartózkodás nem lesz hosszú életű és amint Lovászy egy kicsit megmelegszik, egy kicsit megint megszokja a magyar klímát, hangja megint vissza fogja kapni a régi fényét és újból ott láthatják majd a sorban maguk között. Ebben egyébként nyugodtan bízhat­nak is, Lovászy Mártonnak nem lesz hosszú időre szüksége, hogy újból megtalálja helyét a szélsőbaloldali politika útvesztőjében. Minden jel arra mutat, hogy Lovászy Márton még egyáltalán nem is zárja le a hazatérő „emigránsok“ sorát. Ebben a tekintet­ben mindenesetre feltűnő jelenség az, hogy a szociáldemokraták ma hirtelen újból fel­fedezik magukban a szélsőséges, kommunisz­­tikus irányzatok megátalkodott ellenségét és harcot hirdetnek Vági Istvánék és az egyéb szélsőséges csoportok ellen, amelyek már a szakszervezetek belső egységét fenyegetik. A szocialisták kétségkívül abban bíznak, hogy ha ilyen módon bizonyságot tesznek lojalitá­sukról és szolgálatkészségükről, biztosítani tudják Garami Ernőnek hazatérését is. Erre vonatkozólag egyébként, érte­sülésünk szerint, már konkrét lépéseket is tettek a kormánynál, amely Lovászy Márton hazatérésének engedélyezése után aligha fog Garami Ernő visszacsempészésével szert­­e­n elutasító álláspontra helyezkedni. A­ra 2000 kor.

Next