Magyarság, 1926. május (7. évfolyam, 98-120. szám)
1926-05-01 / 98. szám
IO MfflBSlff 1926 május 1, szombat Új gyűjteményes kiadás készül Gárdonyi Géza műveiből Az író három posztumusz regénye is benne lesz a gyűjteményben "Alig van a magyar irodalomban író, akit jobban és mégis kevésbé ismert volna a közönség Gárdonyi Gézát ". Jól ismerte f mint írót, de egyáltalában nem ismerte mint Hubert. Gárdonyi sohasem mutogatta magát. Nem tartozott azok közé az írók közé, akik mindenáron beszéltetnek magukról. Kerülte a nyilvánosságot. A szó szoros értelmében menekült a népszerűség elől. És idégis népszerű volt. Sőt a legnépszerűbb, de nem az ember, hanem az író. A könyvei mindenkit érdekeltek. A műveit olvasták, szerették és így kezdtek érdeklődni az ember iránt is. Az embert azonban a titokzatosság homálya vette körül, ami még jobban fokozta az érdeklődést és kíváncsiságot, amely személye felé fordult. Elvonult, zárkózott természete szinte fölébe emelte őt az átlag színvonalnak. A magasabb rendű lények, a kivételes elhivatott emberek nimbusza sugárzott a fejére glóriát. Legendák keletkeztek róla, különös lakásáról fenn a magasban az egri vár fölött, az ablaktalan szobáról, amely felülről kapja világítását, s amelyben fantasztikus hangszerek végeláthatatlan könyvglédák és hosszúszárú pipák közt, illatos dohányfüstből kékes félhomályban él a világ legegyszerűbb, legnépiesebb, mégis legarisztokratikusabb írója. Találgatta, törte a fejét rajta mindenki, hogy telik ki a Göre-históriák jóízű, kacagtató humora, gyakran szinte gyermekesen ártatlan derűje ettől a Világtól elvonult, komor írótól. Írói körökben csak az egri remete réven ismerték, de ez a remete nem töltötte idejét meddő elmélkedéssel elzárkózottságában. Az egri elvonultságnak megvolt a maga eredménye. Gárdonyi 1897-ben költözött Egerbe és ettől az időtől kezdve csaknem hossz álló esztendeig, mig az iró munkaerejét kora és amúgy is beteges természete alá nem ásta, minden év megtermette a maga kőzetét, olykor bizony kettőt is. A legmagyarabb iró És Gárdonyi népszerűsége és irodalmi sikere egyre nőtt. A Göre históriánál nem volt kapósabb könyv az országban. De talán még nagyobb sikert aratott gyönyörű regénye, az Egri csillagok, amelynek megjelenése után úgy kezdtek tekinteni, mint Jókai nagy tradícióinak letéteményesét. A Bor diadala a Nemzeti Színházban egyet jelentett nem is a népszínmű újjászületésével, de a magyar parasztdarab megszületésével és az a páratlan siker, amelyhez foghatóról akkoriban álmodni sem mertek a Nemzeti Színházban, egyszeriben az ország legelső írói közé emelte Gárdonyit. Valahogy különben az egész egyénisége beletalált az akkori korszellemben. Magyarország akkor volt a nagyság, a jólét, a kultúra, a dicsőség tetőpontján. Az ország ezredéves fenállásának ünnepe, a boldog, ragyogó millenium, felfokozta a nemzeti önérzetet. Mindenki büszke volt rá, hogy magyar. Országos kultusza volt mindannak, ami jellegzetesen magyar, ami kidomborítja a nemzeti karaktert, a faji sajátosságokat, a magyar erényeket. És Gárdonyi Géza egyéniségében, Gárdonyi Géza művében ez a magyar karakter volt az uralkodó. Olyan féltő, szerető odaadással, olyan rajongó büszkeséggel, olyan minden érzelmi rezzenését, minden gondolatát, nyelvének járását irányító erővel senki sem ápolta magában a magyarságot, mint Gárdonyi Géza. S amellett ez a magyarság nem volt benne hivalkodó cégér, üresen kongó szólamosság. Őszinte, bensőséges, közvetlen és természetes volt, mint minden más érzése és ezért nem is ment művészetének rovására, hanem csak új szint, új, egészen eredeti zamatot adott művészetének. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a tradicionális nemzeti alapon álló írók között talán csak Gárdonyi volt az egyetlen, akinek rendkívüli tehetségét, írói nagyságát a túlsó oldalon is elismerték. Több, legfogékonyabb, benyomásokra leginkább kész korában ehhez állt legközelebb. Nem csoda hát, ha a magyar falut, " magyar parasztot nagyobb szeretettel, melegebb költőiséggel, tisztább művészettel még egyetlen írónk sem festette meg. A Pöhölyek, a Bor, a Messze van odáig, alakjai a magyar karaktert mintázó író kisplasztikának legcsodálatosabb mesterművei. Bensőségben, költői szépségben, s az egyszerűség megrázó erejében pedig semmi sem múlja fölül irodalmunkban „Az én falum“ bámulatos művészeti rajzait, amelyeknek mindegyike igazi chef d’oneure, és bátran kiállja a versenyt Mikszáth két hasonló tárgyú munkájával, a „Jó palócokkal“ vagy a „Tót atyafiakkal“. Gárdonyi tehát tud olyan érdekesen elbeszélni mint Jókai, akitől különben fiatal korában sokat is tanult. Történelmi regényei is olyan érdekfeszítőek, mint valami detektívregény. Megfigyelőereje Mikszáthéval vetekszik. Van azonban két olyan jellegzetes vonása, amelyben különbözik a magyar regény másik két halhatatlan mesterétől vagy amely két karakterisztikum benne erősebb mértékben van meg, mint a másik kettőben. Gárdonyi írásaiban sokkal több a szubjektív lirizmus, mint akár Jókai, akár Mikszáth műveiben. Ami azonban a legnagyobb jelentőségű, irodalmunk regényíró hiányában kétségkívül Gárdonyi a legmagyarabb. Jókainak vannak ugyan pompás magyar figurái, egynéhány magyar korrajza csodálatos szépségű, a magyar föld asszimiláló erejéről írt regénye az Új földesúr egyik kivételes remeke irodalmunknak, azonban alakjainak legnagyobb része mégis az egykorú francia irodalom romantikus hőseivel tart rokonságot. Mikszáth minden írásában van valami szlávos lágyság, a mosolya is szlávosan ravaszkodó, huncutkás mosoly szemben Gárdonyi nyílt, őszinte, magyar derűjével. Gárdonyi műve első betűjétől az utolsó magyar. Gyönyörű programm és egyben lerázhatatlan lelki kényszerűség az ő magyarsága. Csak magyar akar lenni, de más lenni nem is tudna. Gyűlöli, ami nem magyar, s rajongásig szereti a falut, mert ott még romlatlanul, hamisítatlanul van meg a magyarság. Megvan a saját egyéniségében és egész művében is a magyar paraszt nagy nyugalma, nyíltsága, őszintesége és finom, szemérmes tartózkodása, együk legértékesebb, legszebb erénye a romlatlan, tiszta magyar fajtának. Gárdonyi és Jókai Egészen különös, hogy egy írónak, akinek egész műve ilyen népszerű volt, akinek személyét állandó érdeklődés vette körül, akinek könyvei az akkori magyar könyvpiac legkelendőbb értékei közé tartoztak s akinek nagy írói értékét mindenki megbecsülte, még életében nem rendeztek egységes gyűjteményes kiadást a műveiből. Ennek oka talán kizárólag az az ellentét volt, amely az utóbbi években megbontotta a harmóniát az író és kiadója közt. Pedig erre az egységes kiadásra szükség volt, hogy Jókai és Mikszáth összes műveinek szép kiadása mellé oda kerüljön az ország minden könyvtárába Gárdonyi oeuvre-je is, mint ahogyan a köztudatban úgyis egyik tagja volt már annak a nagy magyar elbeszélő-triásznak, amely ebből a három névből fonódott koronának az egész hatalmas lendülettel megindult magyar szépirodalomra. A triászból Gárdonyi volt a legfiatalabb. Ő állott legközelebb a jelenhez, a mához, de ő állt a legközelebb a magyar szívekhez is. Jókai műve egy fantasztikus világot, hősöknek, csodálatos kalandoroknak, színes, puoreszk múltaknak tarka-barka nyüzsgésével kápráztatta el az olvasót. Mikszáth Kálmán műveiben egy letűnt nemzedék, a patriarchiális magyar vármegye, a régi vágású magyar úr, a konzervatív magyar kurtanemes s a városi befolyástól még csaknem egészen érintetlen falu és paraszt elevenedett meg. Ma már ez a világ is egészen a múlté. De Gárdonyi a maga korát irta meg, olyan hit'-'gesen, ahogy akkor élt, ahogy a tulajdon szénével látta, ahogy lelkének csodálatos finomságú megértésével, legkisebb ágyalataival magába szívta. Gárdonyi a jelen írója. Alakjai most is élnek, az ő faluja a hi falunk, az ő parasztjai még a mai magyar paraszt, hiszen legutolsó regényei és novellái még témájukban is magukon hordják a legfrissebb aktualitás bélyegét. Annyira a jelen írója Gárdonyi, hogy még azokban a munkáiban is, amelyeknek történelmi hátteret ad s amelyekben gondos tanulmány alapján szeret hűséges és a múlt szelleme" megértő korrímt adni, a figurák tulajdonképpen mind mai, reális életet élő alakok, akiket az író a mából helyezett vissza a múlt keretébe. A maiságnak, realitásnak ez a nagy ereje s előadásának közvetlensége hozza Gárdonyit olyan közel a mai iró lelkéhez. Másik nagy értéke irói tehetségének csodálatos megfigyelőereje. Jókainál nem volt forró megfigyelés. Ő az elbes-...... ' ;k nagy tehetségével, a meseszövő fantáziával, a képzeletnek szertelen kalandos csapongásával mi"-ölte el az olvasót. Gárdonyinak is volt fantáziája. Ez a fantázia azonban egészen más természetű, mint Jókaié. Gárdonyi is tud mesét szőni, bár nála nem a meglepő, romantikus fordulatok teszik érdekessé a történetet, hanem a megírásnak, az előadásnak az a bravúros művészete, amely a fölösleges szavak és cikornyák minden sallangjától lefosztva, folytonosan előbbre viszi a történetet. Gárdonyi ezt a kérdést csodálatos írásművészetével oldja meg. És nála a fantázia nem színes, kalandos, szövevényes érdekfeszítő meséket gondol ki, hanem alakokat teremt. Az embereknek, az érdekes karakterfiguráknak hosszú sorát. Ezek a figurák azonban nem a képzelet üresen lézengő árnyai, hanem tele vannak élettel, hús van rajtuk, vér csörgedez az erükben, elevenek, lélekzenek, éreznek, örülnek és simák és az olvasónak velük együtt kell nevetnie és sírnia. A fantáziának ez a fajtája, amely eddig valamennyi íróink közül Gárdonyiban volt meg a legtisztultabb formában, az úgynevezett teremtő fantázia és ezt bámulta Gárdonyi olyan őszinte lelkesedéssel Balzac regényeiben, akit éppen a regényeit benépesítő eleven alakok sokaságáért tartott nagy írónak, míg Maupassant-nál a megírás művészetét becsülte. Gárdonyi parasztjai A teremtő fantázia alapja a megfigyelés ereje. Ez a megfigyelő erő a gerince, a lényege, csodálatos nagy varázsa Gárdonyi művészetének. És ennek a megfigyelőerőnek az ad különös eredetiséget, hogy Gárdonyi nem csak a szemével lát, mint a mai realisták és naturalisták legnagyobb része, akik csak hűségesen lefotografálják, amit látnak, hanem a lelkével és a szívével. Gárdonyi költője a realitásnak. Amit ő ad az írásaiban az maga az élet maga a valóság és mégis úgy hat, mintha valami bűbájos Andersen-mese volna. És Gárdonyi megfigyelőereje ugyanazzal a tökéletes pontossággal működik, akármelyik felét szemléli a világnak, amelyet eredeti gondolkodása két részre osztott, városi és falusi emberek világára. Figurái éppen olyan élethűek, éppen olyan elevenek, akár a városi embereket ezeket a „zsebórához láncolt szegény rabokat“ írja le, akár a falusi ember egyszerű világát festi, ahol szabad és természetes minden s ahol az ég csodái és a föld szépségei szinte összefognak a primitív lelkű ember boldogítására és gyönyörködtetésére. Mert Gárdonyi szive egész szeretetével lelke minden odaadásával mégis csak a magyar falun, mégis csak a magyar paraszton csüng. Élete körülményeinél fogva ezt volt alkalma legjobban megismerni.. Szive, lelkelegesenGárdonyinak csak a neve volt német, az apját még Ziegler Sándornak hívták, de szíve, lelke, egész gondolkodása magyar volt. Nyelve is a legtisztább magyarság egész irodalmunkban, olyan ízes, annyira ment minden idegen idióma befolyásától, hogy alig van egy-két írónk, aki ebben a tekintetben hozzáfogható volna. De nem is csoda ez, Gárdonyi, aki a magyarok letörhetetlen kemény akcentusával ejtette a késő tanult német szót, már az apai háznál magába szívta a magyarság lángoló szeretetét. Apja, mint kitűnő puskaműves vett részt a negyvennyolcas szabadságharcban, s az abszolutizmus korszakában idegen név alatt kényszerült bujdosásra, mindvégig megmaradt rendíthetetlen, nyakas magyarnak, aki fiát Petőfi és Kossuth tiszteletére tanította. Gyermekkorát és fiatal éveit az ország legmagyarabb vidékein, Borsod-, Heves- és Somogy megyében töltötte. Gárdonyi és mint kezdő ujságiró is szinmagyar városokban, Győrött és Szegeden dolgozott. Csak később került Budapestre, de sohasem érezte itt jól magát. Visszakivánkozott a vidékre s hamarosan le is költözött a fővárosból az ország egyik legmagyarabb vidéki városába, Egerbe és ott lakott aztán élete végéig. A legmagyarabb írónak, aki amellett az elbeszélés és a magyar széppróza klasszikus mestere, a magyar irodalomnak európai viszonylatban is megbecsülhetetlen értéke, nem szabad hiányoznia egyetlen magyar könyvtárból sem. Gárdonyi a magyar család legtipikusabb írója. Ő maga is háládatos, végtelen gyöngédségű fiú s gyermekeit őszintén szerető apa volt egész életében. Műve csupa meghitt intimitás, kedves, jószagú magyar szoba, amelyben az egész nemzet úgy borul össze, mint valami boldog, nagy család, amely örömét, szomorúságát így osztja meg az együttlét temperáló nyugalmában. Nem lehet olyan magyar család, amelynek mindennapi olvasmányai közé ne tartozzék Gárdonyi. Jókai és Mikszáth mellé őt is oda kell állítani a mindennapos magyar olvasmányok polcára. Erre akar most módot adni a Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, amely kettős mozgalmat indított Gárdonyi emlékének megörökítésére Megmozgatja az egész ország közvéleményét s az egész nemzet áldozatkészségéből szobrot fog emelni a halhatatlan írónak az ország fővárosában. De, hogy ezt a mozgalmat kellőképpen alátámassza, nem talált alkalmasabb agitátort, népszerűbb közbenjárót, mint magát Gárdonyit. Ha Gárdonyi szólal meg, a maga íróművészetének ellenállhatatlan varázsával, nincs az a magyar szív, amely ridegen elzárkózhatik. Ezért, hogy az egész országot újra hangossá tegye Gárdonyi nevétől, elhatározta, hogy egységes gyűjteményt, ünnepi köntösben, ünnepi kiadást rendez Gárdonyi legjobb munkáiból. A gyűjteményes kiadás A Gárdonyi Társaság úgy szedte össze a tizenöt kötetből álló ünnepi kiadást, hogy Gárdonyit mint írót és mint embert, minden jellegzetes tulajdonságával, tehetségének minden értékes kvalitásával és egyéniségének fejlődésvonalát is szemléltetve, minden oldaláról megvilágítva állítsa elénk. Ez már magában is megbecsülhetetlen értéke ennek az új gyűjteményes kiadásnak. De nem ezen az általános becsén kívül olyan különleges kvalitása is, amely megjelenését egyenesen irodalmi eseménnyé s az egész kiadást irodalomtörténet jelentőségűvé teszi. Ebben az új gyűjteményes kiadásban jelenik meg először Gárdonyinak, három még eddig ki nem adott posztumusz regénye. Olyan nagy jelentőségű írónál, min Gárdonyi, aki kétségkívül az első vonalba tartozik világirodalmi viszonylatban is, a halála után nyilvánosságra kerülő levelek, véletlenül megtalált följegyzések, esetleg töredékes sorok is nagy értéket jelentenek irodalmi szempontból, elképzelhető már most annak a ténynek irodalmi és irodalomtörténeti jelentősége, mikor nem töredékeket, nem vázlatokat, hanem teljesen befejezett, nyomdafestékre kész regényt találnak abban az íróasztalfiókban, amelyet Gárdonyi utolsó éveiben kiadójának tekintett. Ez a három regény: A kapitány, továbbá a Vallomás és a Zivatar pékeknél, három, Gárdonyi legcsiszoltabb miniatűr-művészetével készült kis regény ebben a gyűjteményes kiadásban jelenik meg. A közönségnek tehát két Gárdonyit is ad egyszerre ez a kiadás; a régi, népszerű, mindenkinek kedves, körülrajongott Gárdonyit és egy újat, még ismeretlent, akit azonban alighanem még a réginél is jobban meg fognak szeretni. A Gárdonyi Irodalmi Társaság szoborbizottságának, amely ezt az új gyűjteményes kiadást sajtó alá rendezte, az a cél lebegett szeme előtt, hogy Gárdonyi nevétől újra hangossá tegye az egész országot, gondoskodnia kellett tehát, hogy ez az új gyűjteményes kiadás mennél szélesebb rétegekben terjedjen el. Éppen ezért kikötötte a kiadónál, hogy az ünnepi kiadást olyan feltételek mellett hozza forgalomba, olyan előnyös módon tegye hozzáférhetővé, hogy megszerzése a mai súlyos gazdasági helyzetben se okozzon különösebb nehézséget a legszerényebb anyagi viszonyok közt élő olvasóközönségnek se, s hogy ne legyen semmi akadálya annak, hogy ez az új gyűjteményes kiadás tényleg Magyarország olvasóközönségének legszélesebb rétegeiben terjessze el Gárdonyit. Volt alkalmunk megszemlélni a készülő kiadás néhány kötetét és a legőszintébben megállapíthatjuk, hogy a Gárdonyi Társaság nagyon helyesen cselekedett, mikor a Dante kiadóvállalatra esett a választása, mert ez az új kiadás annyi szeretettel, annyi áldozatkészséggel, olyan odaadó gonddal készült, amilyet Gárdonyi nagy egyénisége valóban megérdemel. Szebb, ízlésesebb, elegánsabb magyar könyve nincs és nem is lesz egyhamar a magyar könyvpiacon, mint az új Gárdonyi-kiadás kötetei. A hibátlan, csillogó fehérségű famentes papír, amelyre a kiadást nyomták, tisztán, olvashatóan, a szemnek minden tekintetben kellemesen adja ki a gyönyörű metszésű, gondosan nyomott betűket. A kötetek kettős címlapja artisztikus rajzú betűivel és diszkrét keretével páratlan eleganciájú. Ugyanilyen előkelő és disztingvált ízlésű a kötés is, amelynek rajza Végh Gusztáv legsikerültebb munkai közé tartozik. Mindent egybevéve ez a szép és impozáns kiadás — úgy belső tartalmát, mint köntösét tekintve — méltón fogja reprezentálni Gárdonyi nagy egyéniségét, a igazi szellemi kincseskamrája lesz minden magyar családnak, hisze és értéke mindn magyar könyvtárban annak a polcnak, amelyre a legmegbecsültebb, legdédelgetettebb szerzők legkedvesebb könyveit állítják. Szobrot Gárdonyinak Kincsek közt koldus aki vakon megy el GÁRDONYI írásai mellett.