Magyarság, 1926. június (7. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-01 / 121. szám

unCTlRSlfi 1926 juntas 1, kedd A párisi lapok élesen támadják Bethlen Istvánt A frankpörben hozott Ítélettől a francia sajtó eleddig nagyon tartózkodóan foglalko­zott, szinte meglepetésszerűen őrizkedett a vé­leménynyilvánítástól. Annál feltűnőbb, hogy mára a párisi lapok egyöntetűen nekitámad­nak a magyar kormánynak, sőt a magyar igazságszolgáltatásnak is. ügy látszik, csak a múlt hét végére érkezett meg Párisba Clin­­chant budapesti francia követ jelentése s en­nek alapján a külügyminisztérium olyan uta­sítást adott a sajtó számára, hogy éles han­got üssön meg a magyar kormánnyal szem­ben. A lapvélemények közül legfeltűnőbb a Temps, a Quai d’Orsay félhivatalos orgánu­mának a cikke. „A magyar botrány is a nép­­szövetség“ címmel azt írja a lap, hogy a ma­gyar kormány felelőssége a frankügyben, a tényállás szerint, ■ súlyosnak látszik. A cikk szerint lehetetlen megengedni, hogy a buda­pesti Ítélet pontot tegyen az ügy végére, amely különben magától is újra talpraugrik. Az ügy nem egyedül Franciaországot érdekli, hanem Középeurópa valamennyi hatalmat, amelyiknek biztonsága a fennálló szerződések szilárd fenntartásától és gondos végrehajtásá­­függ. A népszövetség nem maradhat közöm­bös a franküggyel szemben és semmi csodálni­­való nincs azon, hogy a prágai kormány az ügyet a népszövetségi tanács elé kivonja vinni. Foglalkozik a cikk Magyarország pénz­ügyi ellenőrzésének kérdésével is s azt mondja, hogy az ellenőrzés felfüggesztésének ügye egészen másképpen alakul Magyarországon, mint Ausztria esetében, mert a frankhamisí­tás ügye, amely a legmagasabb körökig nyúló bünrészességet tárt fel, megnehezíti az ellen­őrzés azonnali felfüggesztését. A cikk azzal végződik, hogy a Bethlen-kormány helyzete megnehezült és kínossá vált. A Malin azt írja, hogy a frankperben ér­dekelt kormányok nincsenek megelégedve az­zal a móddal, ahogyan a frankpör főtárgya­lását lefolytaták. Bethlen István közbelépé­sére enyhítő körülményeket vettek figyelembe Windischgraetz herceg javára és ezzel a mi­niszterelnök vétett ama tartózkodás ellen, amelyet egy kormány fejének szem előtt kell tartania. A lap kifogásolja, hogy fontos ta­nukat egyáltalán nem hallgattak ki és hogy Telekit, valamint Zadravetzet nem helyezték vád alá, végezetül pedig azt mondja, hogy a francia kormány a frankügy részleteinek is­méretében egészen más végsS következtetése­ket von le, mint Bethlen István gróf. Az Echo de Paris kétségbevonhatatlannak veszi a magyar kormány bűnösségét, de nem találja szerencsésnek azt a szándékot, hogy a népszövetség elé vigyék a frankügyet, a népszövetségben uralkodó „ostobaság és ál­­szenteskedés" miatt. Jobbnak vélné, hogy a kisántánt államai sakkban tartsák 'Magyar­­országot és megakadályozzák a kilengéseket. A lap egyébként megállapitja, hogy o fő­tárgyalás rácáfolt Bethlen István első állás­pontjára, amely az volt, hogy a frankhami­­sitók közönséges bűncselekményt követtek el és csupán saját hasznukra akartak dolgozni, mert kiderült, hogy a bűncselekmény, amely­ben az államnak és társadalomnak előkelő személyiségei vettek részt, kizárólag politikai jellegű volt. A Home Libre szerint „különös cinizmusa kell ahhoz, hogy a frankpörbe hozott „bot­rányos ítélet“ után Bethlen István a pénz­ügyi ellenőrzés felfüggesztését remélhesse. Jellemző, hogy ez a szocialita orgánum még Vázsonyi Vilmos halálát is belekeveri a frankügybe, mondván egyebek közt a követ­kezőket: „Az angol és amerikai sajtó csat­lakozik a francia sajtó elitélő kritikájához és Magyarországból semmi sem érkezik, mai csillapitólag hatna. Jól esc ulna hallani, hogy a magyar kormány elégedetlen a biró­­ság elnézésével szemben. Ehelyett Vázsonyi titokzatos halálát kaptuk hirül.“ Az Oeuvre azt irja, hogy az ítélettel még nem ért véget a frankügy. Clinchant buda­pesti francia követ felnyitja Briand szemét és feltárja előtte annak az összeesküvésnek fon­tosságát, amelyet Budapesten szőttek Francia­­ország ellen, a trianoni szerződés ellen és - a béke ellen. Minden okmányt közölni fognak, hogy világosságot derítsenek arra a támoga­tásra, amelyet Windischgraetz élvezett. Ezek­ből az okmányokból ki fog derülni elsősorban, hogy a hamisbankók gyártására szolgáló gé­pet a pénzügyminiszter rendelte és fizette ki hivatalosan. Ha majd mindenki meg lesz győ­ződve Bethlen szerepéről, akkor a népszövet­séget fogjuk megkérni, hogy dolgozzon ki nemzetközi egyezményt a pénzhamisítók ellen. Müasztalosnáí hAló-, ebédlő-, urlezobáK jótállással. Vidékre gondos Iff. Tóth Kálmán csomagolás müasítalos IV, Semmelweis-u. négy Százlizeunégy a izázlízennégy diák küzdelme i középiskolások olimpiászán — A Magyarság tudósitójától. — Évről-évre olimpiászra gyűlnek össze Ma­gyarország diákjai, Írásbeli és szóbeli ver­senyeken azt döntik el, hogy az érettségire induló néhány száz jeles diák közül tanul­mányban kik a legjelesebbek. Pintér Jenő Budapest-fővárosi tankerületi főigazgató ala­pította a háború után ez uj olimpiászt és azóta évről-évre keményebb felkészültséggel gyűlnek föl a versenyekre a főváros és a vidék maturandusai. Előzetesen odahaza az egyes középiskolákban kiselejtező versenye­ket szoktak tartani, úgyhogy ennek az or­szágos versenynek döntőjébe belekerülni már maga is nagy tisztesség. A versenyek színhelye idén: a Markő-ut­­cai Berzsenyi Dániel-főgimnázium és Bolyai főreáliskola. Vasárnap folyt le az ez évi verseny, mely munka is, de ugyanannyira ünnepnek is számit. Lányok is szoronganak a jelöltek között. Ezeknek a tudása rendszerint mutatósabb, de a versenyek koszorúi eddig nem igen hul­lottak leányi homlokokra. A 114 versenyző­ből 20 a vidéki, idén aránylag kis szám, talán a vidéket is jobban sújtja idén a gaz­dasági baj, a pesti diák viszont itt helyben kapja a versenypólyát. Szállást, ellátást kü­lönben a vidékiek is évről-évre ingyen kap­nak. Első tárgya a versenyeknek most is a magyar nyelv és irodalom. A verseny írás­beli részének tétele: A cigány alakja a ma­gyar költészetben. A szemek fölragyognak a tétel hallatára. A téma könnyű és szép, hi­szen szinte minden költőnk foglalkozott a cigánnyal. De kell hozzá irodalmi olvasott­ság is. Az Írásbeli után öt egysoros idézetet olvas föl a vezető tanár és a versenyzőnek félperc alatt föl kell jegyezni egy-egy sze­letke papirosra, hogy kinek milyen müvéből való az idézet. Ez a pontosság hat leány­tanulónak láthatóan nagyobb fejtörésébe ke­rül. Pedig mind a hat közismert, elég gyak­ran idézett sor. Másik teremben ugyanakkor a legjobb la­tinisták mérkőznek. 25 sort kell fordítani Ciceróból, elég nehéz részletet. Itt már csak 24 tanuló. Van a dolognak nehezebb része is: magyar szöveget kell klasszikus-latinra fordítani. A történelmi verseny főtétele: Magyaror­szág és Lengyelország történetének érintke­zési pontjai a XVII. században. Mellékfel­adat volt fél-félperces idő alatt leírni a vá­laszt hat kérdésre. Részt vett 26 tanuló, köz­tük 4 leány, s a versenyzők között volt öt vidéki. Matematikai verseny, két tétel. 1. Egy nö­vekedő számtani haladvány differenciája egyenlő az első taggal. Egy geometriai ha­ladvány első tagja egyenlő 1-el. Szorozzuk meg egymással az egyenlő sorszámú tagokat és határozzuk meg az igy kapott sor összegé­nek képletét. 2. Egy gömb sugara egyenlő r-el, mily távolságra kell lennie a P pontnak, hogy a P, csúcsponttal biró gömböt érintő kúp palástjának felszíne egyenlő legyen a vele közös nagyobbik gömbsüveg felszínével. Részt vett 33 tanuló, köztük 4 leány. Fizika. Első tétel: Adva van két vezető golyó, az egyiknek sugara 10 cm., a másiké 20 cm., a két golyó központjának távolsága 125 cm. Mekkora munkát kell végezni, hogy az első golyó plusz 20 egység, a második go­lyó plusz 40 egység elektromos mennyiséget adjanak. II. tétel. Mennyi a rezgésünkben a rezgési szám, ha lambda=560 m. hullám­hosszúsága hullámrezgésre rezonáljuk. Földrajz: Főtétel: A magyar Alföld át­alakulása az emberi kéz munkája által. Ezen­kívül melléktétel volt és pedig 5—5 perc alatt kellett leimi a választ a következő há­rom kérdésre: 1. Csonkamagyarország bá­nyái. 2. Magyar utazók és felfedezők Ázsiá­ban. 3. Ausztrália városai a lakosság hozzá­vetőleges számával. Részt vett 14 tanuló, köz­tük egy leány. Szabadkézi rajz: Vázában lévő virágokat kellett tetszésszerinti technikával, megraj­zolni vagy festeni. A Magyarság közölni fogja a verseny­pályamunkák elbirálása után a győztes diá­kok névsorát is, hadd tudja meg az ország, hogy kiktől kell a jövőben a legtöbbet Hónaljfzörök, kar «a Bábszörök, gyors és fájdalom nélküli eltávolítására szolgál a bár- Isónyos - '"; Yessin-Créme, fiái hajakat nyomban Bubifrizurasok a világ­melv a feloldja. tarkón használják. A jhirü Yes találmánya. Kapható minden ezaküzletben. Ha tartózkodási helyén nem volna, ak­kor forduljon a feltaláló vállalathoz, [YES R.-T. magyarországi központja _____Budapeit 7*3. Postaflók 15 Anne Ma: N. Peéry Piroska Szeretnék mesélni nektek valamit Anne­­ról... Ne gondoljatok azon’"”! valami pletykáló kedvű vénasszonynak, sem okta­lan fccsegőnek. Mesélek, mert szeretek mesélni és amit láttam, arról miért ne tudnátok ti is? Tehát: Anne ... nem dúsgazdag her­cegnő, sem szegényleány, akit a mese vé­gén elvesz feleségül a királyfi. Nem ... ha most valaki azt kérdezné tőlem, ki is volt tulajdonképpen Anne, akkor — sza­vamra mondom _ zavarba jönnék, da­dognék és azt hiszem, azt mondanám: Anne ... hát Anne ... senki! Azt hiszem, igy mondanám. De hallgas­satok csak ide. Elmondom, milyen volt Anne ... Képzeljétek el karcsú alakját, mely a kelleténél sem soványabb, ‘iem hú­sosabb nem volt. A járása? Nagyon furcsa. Mint ha nem is menne, mintha a lába nem érné soha a földet. Talán helye­sebben fejezem ki magam, ha azt mon­dom : lebegett. A haja, meg a szeme barna, szája, orra szép és rendes. Mégis, vala­hogy különös volt Anne arca. A szeme!... igen, két nagy, messzinéző szeme olyan furcsán, mélyen nézett bele a lelkedbe, hogy menekülni próbáltál előle. És a szája? Többnyire hallgatott. Olyan volt, mint egy sok csodát rejtegető aranykapu, amelyhez nem lehet meg­találni a kulcsot. Mikor a világra jött, csöppnyi kacsói egymásba fonódtak, mintha imádkoznék. Nem sirt, nyitva volt a szeme, csak nézett. A tudósasszony mesélte, hogy nagyon kü­lönös eset volt. Olyan félelmetes csend volt a szobában, hogy be kellett fognia a fülét, a keze remegett és nem mert a gyer­mekhez nyúlni, aki csak nézte, nézte me­reven. Azután gyorsan megfürdette, be­pólyázta, közben pedig a félelem vadul szorította a szivét. Jó, hiszen volt már egy-két esete, mikor az anya meghalt szülésközben, de előbb jajgatott, vagy hánykolódott, de itt semmi, semmi... Csendesen feküdt és csendesen halt meg. A pénzt, amelyet a segédkezésért kapott a tudósasszony, odaadta a plébánosnak. Azt mondta: égeti a tenyerét. A szomszédasszony, aki szívességből szoptatta a gyereket, azt mondja, hogy sohasem sirt. A kis Anne csendesen fe­küdt a pólyában és a keze minduntalan összekulcsolódott. És csak nézett... né­zett. Most elmondom nektek, mit láttam a saját szememmel. Akkor Anne már nyolc­éves lehetett. Az apja otthagyta a szom­szédasszonynál és valahonnan a messzi városból küldte a pénzt. Az emberek azt beszélték, hogy megházasodott és gyerekei is voltuk akkor már... Egy nap, kora hajnalban, amikor a nap sem kukkantott még ki Kelet aranyabla­kán, a réten át az állomásra akartam jutni. Ahogy megyek, mendegélek, egy­szer csak gyökeret ver a lábam: A domb tetején a tavaszi virágokat uj reggelre éb­­resztgette a váratlanul kibukkanó nap és ott a fényben, a virágok között, láttam Annét, amint énekelt és táncolt... Édes Istenkém! Milyen ének és mi­csoda tánc volt az! Mintha ezer pacsirta énekelt volna szerelmes sziwel, mintha liliomlelkü apácák énekeltek volna a rá­csok mögött mennyei Vőlegényüknek, mintha... képzeljetek el valami csodála­tos hangot, amelyet csak legmélyebb ál­motokban hallhattok és ha felébredtek, nem marad semmi egyéb emlék, mint bol­dog, megnyugtató érzés a lelketekben, ami gyengéd és kedves, mint a fészkéből kiesett pihés madárfióka. A tánc? A páva káprázatos legyező- ( nyitása, pehelykék lebegése, virágok haj­­ladozása, angyalok ünnepi tánca, amely lyel egy-egy nagyon kedves lélek meg érkezésekor kedveskednek ... Ne rójjátok fel nékem bünül, ha mondom: mindezt felülmúlta Anne tánca ! Álltam és néztem... a virágok lassan himbálódzni kezdtek a tánc ritmusára, a nap is, meg a felhők, mind, mind táncol­tak ... Táncoltak a fák, megindult a domb, a szél, mint valami óriási templomi orgona zúgott és kisérte az éneket. Észre­vettem, hogy én is táncolok. Belémtépett a rémület. Eszembe jutott, hogy anyám nagy darab lekváros kenyeret adott ne kém, valamikor régen, amikor még kicsi emberke voltam és én akkor eldobtam nagy mérgemben, mert még nagyobb da­rab kenyeret akartam. Meg fogok halni. Ez az utolsó órám! Jaj, mennyi bűnöm van! Mit kell majd bűnhődnöm?!... Zúgtak, zavarogtak bennem a gondolat örvények, azután lassan minden elcsende­sedett. Istenre gondoltam és imádkoz tam... Anne elment mellettem. Összekulcsolt kezekkel és révült szemmel. Lassan el­ment ... És én imádkoztatr. Sokáig. Mire a valóságra eszméltem, dél volt. Néztem az aranyszinben izzó eget, a csodálatos tájat, feküdtem a virágos réten és Istenre gondoltam. Bizony, furcsa ezt igy elmesélni. Közü­­letek még senki sem ismeri, senki sem látta őt... Én láttam. De nem akarok hosszasan Anne különös táncán merengni, elmesélem nektek a folytatását is. Anne nőtt, növekedett. Tizenhatéves lett. Az emberek nem beszéltek vek szíve­sen és nem szerették, ha rájukesett Anne pillantása. Többször megfigyeltem, ilyen­kor mindig összefogták szorosan a leendőt, vagy kabátjukat. Egyetlen ember volt csak. aki kereste a találkozást Valami kósza legény, aki nemrég jött a városunkba. Senkivel sem volt dolga és semmi mást nem csinált, mint hegedült. De hogyan hegedült! Amikor c. fukar Márton meghallotta, sírva ment be a házba és mire kijött, a két keze tele volt pénzzel és osztogatta boldog, boldogtalan­nak. Csak mikor abbahagyta a különös legény a hegedülést, akinek nem tudtuk _még most sem tudjuk — a nevét, ak­kor tért magához Márton lassankint. A dallal együtt elszállt a jósága is és most már visszavette volna a pénzt, de senki sem adta. őrjöngött dühében és a porban fetrengett, amikor az üres ládára gondolt. És mert gazdag ember volt, a veje, a polgármester, aki alig győzte a csúf és fukar Márton halálát várni, amikor meg­hallotta ezt a csodálatos történetet, úgy érezte, hogy őt magát károsították meg. Azt hiszem, el tudjátok képzelni a pol­gármester ur haragját. Azt mondta, hogy ő majd elbánik a boszorkánymesterre]. Bizony, csodákkal teljes nap volt az. amikor a hegedűs elment Anne ablakához és ott játszott. Egyszerre csak megszólalt Anne hangja. Zeng, száll a hang, összeolvad a he­gedűvel, majd elhagyja, azután megint találkoznak. Ahogy ott hallgatják az éne­ket összekulcsolt kézzel az emberek, jön­nek ám nagy derrel-durral a polgár­­mester ur katonái. Anne már a hegedűs mellett állt akkor és szállt, röpült a dal. A katonák mindig csendesebbek lettek, a lendület meg­fagyott bennük. Olyan volt az egész cso­port, mintha mindegyik meghalt volna. És halottdermedten várnak, várnak vala­mire ... ők ketten pedig, testvéreim, _ Anne és a hegedűs — lassan elindultak. Mentek-mendegéltek. A dal -tt rezgett még sokáig a fülünkben. A szél nekikereredett. A fák mélyen

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék