Magyarság, 1926. augusztus (7. évfolyam, 173-196. szám)

1926-08-03 / 173. szám

FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN llAmiltlI A * A Ki FÉLÉVRE 300.000 X. NEGYEDÉVRE 100.000 X jXOT HÓRA 00.000 KORONA. EGYES 1ZÁH |Ara hétköznap 3000 x, vasárnap 4000 x AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 SARAS, VASÁRNAP 40 GARAS BUDAPEST, 1926 AUGUSZTUS 3, KEDD SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRUT 5. SZÁM TELEFON) JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68-93 LEVÉLCÍM) BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 10 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP- ' ...........■■■— «— dt VII. ÉVFOLYAM 173. (1646.) SZÁM Magyarország kivételével rövidesen mindenütt meg­szűnik a katonai ellenőrzés Nálunk mosl súlyosbították az ellenőrzés fettételeit Legújabb szimfónia Hegedűs Lóránt nem éppen uj csillag a magyar hírlapirodalom égboltján. Né­hány esztendő óta azonban a közönség bizonyos rétegei számára uralkodó pla­néta, aki hetenként kétszer, vagy többször szokta elgyönyörködtetni különös ragyo­­gásu fényével azt a publikumot, amely szereti a merész, de veszélytelen rögtön­zéseket, a fantázia ártatlan örömeit, a fontoskodás gondolatjátékait és az ideg­­rendszer gyönyörű aberrációit. Megvan az a nagy előnye, hogy nagyokat mond­hat, súlyosabb konzekvenciák nélkül, írásainak művészi értékén nem ront a logika hiánya, a belső ellentmondások zajló egyvelege, a fölénynek az a vará­zsa, amely mindenütt önmagát látja a dolgok és az események középpontjában s amelyet egy cseppet sem zavar meg az a földiekkel játszó égi tünemény, hogy másképp beszél, mint publicista, és más­képp cselekszik, mint politikus. Hegedűs Lóránt a közelmúltban egyike volt az általános választói jog elméleti apostolai­nak, de ez egy pillanatig sem akadályozta meg Thtfa István politikájának hűséges követésében és támogatásában. Ódon­­szabású, szabadelvű, de tárcát vállalt egy konzervatív és antiszemita rendszer­ben, amelynek unalmas perspektivátlan­­ságát közel egy esztendeig elgyönyörköd­tette pénzügyi szimfóniáival. Mióta — hála Istennek — súlyos idegbajából kilá­­bolt, a magyar közönség publicisztikai ábrándozásaiban szívesen vele kalandozik gondolatai és képzetei szeszélyes pályájá­nak legvakmerőbb fordulatain is. Gyak­ran elkötőlődzködik a „kurzussal“, amely pedig ma már egyesegyedül Bethlen István grófot jelenti. Az ellenzéki rit­musok azonban csak éppen addig tarta­nak nála, amig beszéd- és Írásmódjának szilaj hadarásai közben lélegzetet vesz egy újabb és meglepő „extratúrhoz“. Az utóbbi időben két céltudatosabb, — s ha lehet nála erről szólni — két rendszeresebb újságírói kirándulása oko­zott csendes megdöbbenést a magyar közvéleménynek gondolkozásra hajló réte­geiben. Az egyik az a párviadal, amelyre a türelmes osztrák-magyar exkülügyér, Berchtold Lipót grófot hívta ki a hábo­rús felelősség kérdésében. Aki elolvasta azt a két levelet, amelyben a vizözönelőtti Európa legelegánsabb és talán leg­­könnyelmübb diplomatája válaszol Hege­dűs Lóránt ismételt csípős tréfáira és maliciózus szurkálásaira, az nem zárkóz­­hatik el attól a benyomástól, hogy ma­gyar szempontból kár volt ezt a ma még meddő vitát a nyilvánosság elé hurcolni. Anélkül, hogy sokkal okosabbá lettünk volna a háborús felelősség kérdésében ennek a titáni viadalnak éredményeitől, annyit bátran megállapíthatunk, hogy a magyarság erkölcsi pozícióját aligha javí­totta Európa előtt Lóránt és Lipót fele­selése. El sem pihenvén azonban a hábo­rús felelősség könnyed elosztásának habá­rain, Hegedűs Lóránt legújabban a numerus claususnak esik, a kormány felé legénykedvén, Kossuth halhatatlan mennydörgéseit: veletek, ha akarjátok, nélkületek, sőt, ellenetek, ha kell! Szép, ha Hegedűs Lorántnak fáj a numerus clausus, de miért nem öntötte ki szive bánatát akkor, amikor hatalmon volt, amikor nemzedékrendi ősatyja lett az azóta már hitelüket vesztett és fel­sült pénzügyi diktátoroknak s amikor nemcsak írhatott, de cselekedhetett volna is a numerus cláusus ellen? A keresz­tények meg azt mondják, hogy a numerus clausus a keresztény politikának egyet­len valóságos alkotása, amely konzervatív szempontból még azt a célt is szolgálja, hogy valamiképpen gátolja az értelmi­ségi proletariátus fenyegető elszaporodá­sát és csökkentse annak veszedelmeit, főképpen a nemzeti szempontból kevésbé megbízható társadalmi rétegekben. Hege­dűs Lóránt azzal csinál propagandát a numerus clausus ellen, hogy az állítólag mérhetetlen károkat és pusztításokat okozott az ország gazdasági érdekeiben. Ha megszavaztatnák a magyar társadal­mat, vájjon mi tett nagyobb kárt ben­nük, mi idézett elő szörnyűbb gazdasági pusztítást anyagi javaikban, a numerus elausus-e, vagy Hegedűs Lóránt pénz­ügyi tudománya: azt hisszük, a nagy társadalmi reformátor munkásságára nézve ez a népszavazás végitéletszerü elmarasztalást hozna. És ha az a férfiú, aki a maga szakmájában prófétának tudta és hirdette magát ország- és világ­szerte, ekkora kiábrándulást okozott: micsoda jogon követeli magának, hogy a magyar társadalom az ő hebehurgya ötletei után induljon, olyan kérdésekben, — amelyekben a keresztény társadalom­nak csakugyan élet-halálérdekei vannak fölvetve? Hiszen ez a szegény, mindenfelől táma­dott és ócsárolt numerus clausus ma már csak kirakatáruja az úgynevezett keresz­­tény politika hét esztendejének. Magá­ban a boltban úgy sincs semmi ebből az anyagból. Nincs keresztény hitelszervezet, nincs keresztény kereskedelem, nincs ke­resztény vállalkozás, nincs keresztény tőkegyűjtés, nincs keresztény gazdasági politika. A mai kormánypolitika minél buzgóbban és eredményesebben csapolja le az úgynevezett ellenforradalmi vizeket, a régi gazdasági erők és pénzügyi hatal­mak elpusztíthatatlan szírijei annál ma­gasabban és szilárdabban állanak ki az egyetemes omlásból. Hiszen ma már — fájdalom — a numerus clausus inkább szimbólum, mintsem valóság. Szimbóluma egy bátrabb és őszintébb, tehát tisztes­ségesebb korszaknak, egy nagy fölgerje­­désnek, amely öt éve még a történelmi. Magyarországot mondta s ma már csak alig dadogja a keresztény értelmiség túl­súlyának intézményes biztosítását. A kuruc szabadságharc végén irta Ber­csényi Rákóczinak: „Olyan nagyságod, mint a paradicsommadárka, nagyok a szárnyai, de kicsiny a korpusza. Csak a csőrén lóg a nagy karika“. A keresz­tény korszaknak is ma már csak egyetlen emléke ez a kis korpusz, a főiskolai és egyetemi arányszám az 1919-iki lelkese­dés nagyszerű felszárnyalása után. Sőt megértük, hogy szimpla kortesszólammá vált. Eltörlésének hangoztatása vadászat a népszerűség után. Tegnap még a numerus clausus jelszavaival lehetett voksokat szerezni. Ma megszüntetésének propagandája szolgálja ugyanazt a célt. Úgy látszik, hogy ebben az elfásult és tunya közvéleményben mindent lehet pró­bálni. Még talán népszerűséget is lehet hódítani annak ellenkezőjével, ami a teg­nap harci riadója volt. De ennyire talán még sem vagyunk. A keresztény magyar társadalomban, amely Hegedűs Lóránt pénzügyi reformterveinek szörnyű követ­kezményeit talán sohase fogja kiheverni, annyi erő még mindig lesz, hogy egyéb reformterveinek, ha ugyan azok valahol komoly visszhangra találnának, ne nyújtsa oda mégegyszer a fejét áldoza­tul. — A Magyarság tudósitójától — A békeszerződések embertelen rendel­kezéseinek hosszú sorából, a tprületcsonki­­tás mellett, a katonai ellenőrzés neheze­dett legsúlyosabban a központi hatal­makra. Az a szövevényes kémhálózat, amely nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Bulgáriá­ban is velejárója lett a katonai ellenőrzés­nek, olyan erkölcsi fertőt teremtett mind­egyik államban, amelyről csak annak le­het fogalma, aki a hadbíróságok szo­morúan szenzációs kémkedési aktáiba vé­letlenül betekintést nyert. Emellett Ver­sailles, Saint-Germain, Trianon és Neuilly szabad prédául dobott oda milliós nem­zeteket azoknak a kíméletlen, sokszor durva ellenőrzői zaklatásoknak, amelyek minden magyarnak, németnek, osztráknak és bulgárnak arcába kergették a vért. Csak természetes, hogy az úgynevezett legyőzött államok minden eszközt felhasz­náltak arra, hogy kiverekedjék a katonai ellenőrzés megszüntetését. A küzdelemben előljárt Németország, amelynek minden­kori kormánya a jegyzékek egész tömegé­vel tiltakozott a nagykövetek tanácsánál a békeszerződés katonai rendelkezéseinek végrehajtásával feleslegessé vált ellen­őrzés fenntartása ellen. A kormány mel­lett a német sajtó és a német nép is ál­landó harcot vívott az önrendelkezés durva megcsufolóival s a német kitartás­nak meg is volt az eredménye, amennyi­ben immár bevégzett dolog, hogy a szövet­ségközi katonai ellenőrző bizottság leg­később októberben elhagyja Berlint.- A bi­zottság tisztjeinek nagy része már meg is kapta az utasítást, hogy készüljön elő az őszi áthelyezésre. Franciaország ugyan akadékoskodik még s legutóbb különféle katonai kívánságokat felsoroló jegyzéket küldött Berlinbe, ennek az akadékosko­dásnak azonban Londonnal szemben alig­ha lesz eredménye s a francia ellenőrző­tiszteknek akkor is el kell majd hagynáok Berlint, ha a Quai d’Orsay ragaszkodnék az ellenőrzés további fenntartásához. Németországhoz hasonlóan Ausztria is célt ért. Legalábbis ezt bizonyítja a nagy­követek tanácsának julius 30-iki üléséről kiadott hivatalos jelentés, amelynek értel­mében az osztrák kormány megbízottai és a nagykövetek tanácsa között a katonai ellenőrzés megszüntetésének kérdésében julius 18-án megkezdett tárgyalások tel­jes eredményre vezettek. Az osztrák kor­mány a tárgyalások során kötelezte ma­gát különböző hadianyagok és hadianyag gyártására alkalmas gépek megsemmisíté­sére, valamint a titkos társaságok és néhány felesleges katonai szervezet fel­oszlatására s a szövetségközi ellenőrző­bizottság tagjai csak addig maradnak Ausztriában, amig az osztrák kormány eleget tesz a most vállalt kötelezettségek­nek. Mint bécsi hirek mondják, e kötele­zettségek teljesítése alig néhány hetet igé­nyel s igy az ősz elején Bécset végérvé­nyesen elhagyják az ántánt katonai ellen­őrző szervei. -Németország és Ausztria mellett nem fáradozott hiába a bulgár kormány sem. Bulgáriában ugyanis már hónapokkal ezelőtt lényegesen enyhítették a katonai ellenőrzést s az újabban folyta­tott tárgyalások során Bulgária Ígéretet nyert arra, hogy az ellenőrzésnek ezt az enyhített formáját is rövidesen meg­szüntetik. A helyzet tehát úgy áll, hogy egy-két hónapon belül, Magyarország kivételével, valamennyi legyőzött államban megszűnik a katonai ellenőrzés, jóllehet a magyar kormány is többször fordult a nagyköve­tek tanácsához az ellenőrzés megszünteté­sének érdekében. A magyar jegyzékeknek soha semmiféle eredménye nem volt, sőt a tavasszal a magyar kormány jegyzéké­vel szemben a Budapesten székelő katonai ellenőrző-bizottság panaszt tett a nagy­követek tanácsánál, kifogásolván, hogy a magyar hatóságok nem eléggé előzékenyek s megnehezitik az ellenőrzés munkáját. Erre a panaszra Párisból jegyzék érkezett a magyar kormányhoz s ebben a jegyzék­ben a nagykövetek tanácsa bizonyos pon­tozótokban szabta meg a katonai ellen­őrzés *módját. A párisi jegyzék értelmében sürgősen jegyzőkönyv készült az ellen­őrzés munkájának továbbviteléről. Ezt a jegyzőkönyvet magyar részről Rapaich ezredes, a szövetségközi katonai ellenőrző­bizottság részéről pedig Lesueur ezredes (francia), Guzzoni ezredes (olasz) és Selby alezredes (angol) Írták alá. Valósággal érthetetlennek kell talál­nunk, hogy amikor Németország, Ausztria és Bulgária a legnagyobb erőfeszítésekkel a katonai ellenőrzés megszüntetésén dol­gozik, akkor a magyar kormány a nagy­követek tanácsának jegyzéke alapján fel­vett jegyzőkönyvben szives előzékenység­gel siet teljesíteni az ántántbizottság min­den szeszélyét. A kormány és a katonai ellenőrző-bizottság ebben a jegyzőkönyv­ben, jó forrásból nyert értesülésünk sze­rint, olyan megállapodást kötött, hogy az ellenőrző szervek csak a hatóságok (ügyészség vagy csendőrség) közbejötté­vel végezhetnek kutatásokat. Felvették a jegyzőkönyvbe valamennyi magyar ható­ságnak ama kötelezettségét is, hogy az el­lenőrző szervek kívánságára ki kell adni minden olyan aktát, amelynek számát az ellenőrző szervek bemondják. Több ehhez hasonló és a zaklatások hosszú sorára al­kalmat adó rendelkezést tartalmaz még a jegyzőkönyv, amely lényegileg súlyos­bította nálunk a katonai ellenőrzés rend­jét és a magyar kormány külpolitikai te­hetetlenségének talán legbeszédesebb do­kumentuma. . A jegyzőkönyv aláírása óta négy hónap telt el, ezalatt az idő alatt azonban a leg­kisebb jelét sem láttuk annak, hogy a kormány Berlinhez, Bécshez és Szófiához hasonlóan minden követ megmozgatott volna a megszégyenítő ellenőrzés meg­szüntetése érdekében. Pedig a cselekvés­nek elérkezett az utolsó órája, mert ha Magyarország elfelejtésével vonják vissza Németországból, Ausztriából és Bulgáriá­ból az ellenőrző-bizottságokat, úgy félő, hogy örökre nyakunkon maradnak a hí­vatlan vendégek. Avagy talán ez egyik titkos feltétele volt a „szanálási“ köl-' csönnek? Ara 2000 kor.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék