Magyarság, 1926. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-12 / 206. szám

Csokonai Vitéz Mihály pap barátjának sírjánál Emlékezés debreceni Nagy István hajdúböszörményi református papról — A ’Magyarság tudósítójától — A Hajdúböszörményben most lefolyt refor­mátus papi gyűlésnek legfel­ejthetetlenebb, bájos szép jelenete egy temetőbeli kódolás marad.­­ E laposra elsimított egykori dreg hajdú­­temetőben későbbi faragása márványkő sír­emlékével már csupán egyetlen hantolt sirt dinjget a haj­du város kegyelete. A süppedt ■Írok csontjait, a korhadt hajdú „főfákat", bemohosolt metszetű kőoszlopokat régesrég kitelepítették innét A sűrű fekete portól fel­­bődző, tikkadozó nagy hajdú városnak lomb­­koronás, gyönyörűséges sétahelyévé lett ez a — Fürdő-kert néven ismert — egykori hajdú­­temető. Az elsimult Biok vékony csemetéiből hatalmas sadaru akác-, nyár-, szil-, tölgy vad­­gesztenye-, hárs-, platánfaerdőság támadt a porfelhős város s a beláthatatlan alföldi róna festői ékességéül. A muzsika, a dal, a vidámság tanyája lett a hajdani bús, csendes temető, ahol a város egykori nagy papjának magános sírja köríti ■ a vadgesztenyefa árnyán -7- bet­eg csak hús homály és halkul el a kései utódok hangos szava... Debreceni Nagy Istvánnak hívták ezt a megszűnt temető utolsó halottőrszeméül itt nyugodni elhagyott néhai öreg papot, aki korának egyik legérdekesebb sorsú s egyik legértékesebb tudásu papja volt. Nagy István tiszteletes édesapja és anyja a debreceni ispotály (szegényház) koldusai vol­tak. Az 1770 augusztus 12-én született deb­receni koldusomnak az annyiaktól áldott deb­receni öreg kollégium fogta pártját és lett második, igazán felnevelő édesanyja. Csokonai Vitás Mihállyal együtt koptatták a vén fő­iskola padjait és a szélesen kongó tölgyfalép­­csőket, melyeken a magyar Faust, az ördögö­kön úrrá lett bűbájos Hatvani professzor rej­telmes emlékezete is letörölhetetlen nyomokat hagyott... A tógán kontraskriba, majd utóbb­ ssenior­i tisztségben első diákja a kollégiumnak, — Nagy István égő szemével, lobbanékony, de hamar csillapuló tüzes indulataival a szép­­reményben indult Csokonai Vitéz Mihály diáknak — úgy leheti — a csinytevésekben is hű cimborája volt. A tudásban, a tanulásban semmiképpen sem maradt mögötte. A dicsé­reteket, a halotti énekeket már ekkor kezdte irogatni s mint szónok már diákkorában első volt. Csokonaival ők ketten voltak a poéták preceptorai, a poétika klasszis tanítói, — Nagy ezért még külön évi tizenkét darab császári aranyat kapott. Barátságukon nem változtatott az sem, hogy Csokonait a kollé­giumból „blharangozták“. Amikor ugyanis Nagy, Bécs, Göttinga egyetemeinek látogatása után, a gazdag hajdú Böszörményben pap lett, a nyughatatlan, szegény Csokonai, a már akkor nagytekintélyű böszörményi pap barát­ját, akinek templomi beszédei hallgatására messze vidékről eljártak, sőt a debreceni kollé­gium diákjai is ki-kizarándok­oltak,­­ több­ször, sokszor felkereste. Egy ilyen alkalommal történt meg Nagy István tiszteletessel és kó­bor diák Csokonai Vitéz Mihály barátjával a jószó pincebeli eset Nagy tiszteletes új­ bort akart kóstoltatni Miska cimborájával s csak amikor már kiütötte a hordó aknalyukából a kemény fadugót, vette észre, hogy a csapat fentfelejtette... Mit tehetett egyebet jó debre­ceni Nagy István prédikátor, öblös tenyerét a megnyitott hordó lyukára csapta és szólt: — Szaladj Miska! Hozd iziben azt a napot! — Hozom! Tüstént hozom, István! — le­lete Vitéz, hosszukat ugorva a penészes lép­csükön, máris eltűnt, sőt többé vissza sem jött estéig, mert mint a másik halhatatlan nagy poéta Petőfi: „Egy kálomista pap s Csokonai“ derűs, mesteri költeményében meg­énekelte, csapért a szomszédba ment át a Inában kutakodó Csokonai Vitéz Mihály, már pedig: A szomszédba valami lakzi volt, Elébe hoztak ételt és italt. És im az étel és bor mellett I­vács Ellára maga is egy nemzetes hajduhad­nagynak volt a lánya. Megfigyelte ugyanis az udvarban bent épült öreg papiak ajtófél mel­letti padjáról, hogy nemzetes hadnagy uraimék, akik a templomban eléggé ritkán forgolódtak, a városházáról hazafelé menet a „belső csapszékbe“ bezzeg annál inkább min­dennap befordultak. Váltig fájt ez a sok rá­olvasás a böszörményi büszke hadnagy­­urajmoknak, mikor azután egyszer a szóki­mondó pap panaszba tette: — Nincs magtár! Építeni kellene már egy magtárt! — A furfangos hadnagyok csodála­tosképpen engedékenyek lettek, noha ezelőtt sokszor megtagadták tőle e kérést, most rá­mondták : — Épitünk, tiszteletes Uram! Építünk mi szivesen magtárt... De, csak oda, ahová mi akarjuk!... — Jól van! Bánom is én hová építik ke­gyelmetek ... Csak már meg legyen egyszer ez a granárium! — Hát meg lett! A piaci, utcai fronton egy rideg épületet elébe húztak az udvarban eső szép, öreg, boltozott szobás paplaknak, mely még a hajdúk böszörményi letelepedése előtti időkből való... S Nagy István tiszteletes ilyeténkép valóban meg­kapta a kért magtárt, de ezentúl többé nem láthatott ki, hogy a büszke hadnagyok mikor és miként ballagnak át a későbbi Vilmányi Sára nénék-féle belső csapszékbe mindennap — többször! Debreceni Nagy István egyik gazdag hajdú hive meg valamiféle családi perpatvarkodás­ból kifolyólag ment hozzá panaszkodni. Mivel a helyzetet ismerő pap nem adott neki igazat, az irtózatos düh kirobbant a szilaj hajdu­­emberből. Nyersen, meggondolatlanul kivágta: — Akkor én inkább felakasztom magamat! — Nagy István tiszteletes csak lesújtó tekin­tetet vetett a marcona hajdúra, majd térült­fordult és egy vízhordó kötelet szó nélkül elébe csapott... Hátrahőkölt, megilletődötten rebegte a kevély hajdú: — No, ezt már igazán nem vártam volna tiszteletes uramtól! — Én sem vártam volna ilyen bolond be­szédet keresztyén embertől! — felelte a ke­­­mény pap, mire a megjuhászodott hajdú res­telkedve bocsánatot kért tőle és a fájdalmas családi perpatvarkodás csendes békekötéssel végződött. Nagy István prédikátor Istentől nyert köl­tői tehetségét sem hagyta parlagon. Az elmé­lyedés óráiban sok halottas éneket és dicséret­­verset szerzett. Tizenkét gyönyörű dicséretét a régi kálvinista zsoltárba is befoglaltak. Több lélekrezdítő mélységes énekét, dicséretét m­áig énekelik az Alföld kálvinista magyar­jai. A Petőfitől megénekelt s Csokonaival jó­­barát böszörményi hajdú pap, miután szere­tett hitvesét, hat gyermekének jó édesanyját 1826-ban eltemette, 1831-ben, a nagy­ kolera pusztításakor maga is áldozatul esett. Érde­kességei a véletlennek, hogy mint születési, úgy halálozási napja augusztus 12-ike volt s a koldus szülőktől született kiváló papnak koldusi szegény volt a temetése is ... A kolera­vész miatt tilos volt minden temetési pompa. Az öreg hajdú papot egyszerű deszkakoporsó­ban helyezték örök nyugalomra. A kántor és diákgyerekek nem énekeltek neki. A gyász­harang nem zugott-bugott. Csupán az elöl­járók kisérték ki a szeretett nagy papot, aki­nek a szemf­edője a papi palástja volt... Az illő halotti végtisztességtételt hónapok múltán, 1831 december 31-én adták meg neki. Sírja felett — a 473 kolerás halottól rövid hetek alatt benépesült temetőben — Szoboszlai Papp István püspök és Aranyi István kollé­giumi professzor beszéltek. Az agglegénynek maradt öreg püspök prédikált, a híres Aranyi professzor orációt mondott. Debreceni Nagy István, dicséretmondó hajdú papom, kérdez­lek: — hát, van halál? A sétakertté varázsolt egykori temetőben, az énekszerző és dicséret­­mondó böszörményi hajdú pap magányos sír­jára állított márvány oszlopemléket 1881 augusztus 13-án leplezték le. A legmegindí­­tóbb hódolás ám csak most, a református papi kongresszus alkalmával következett el. Kint a Fürdő-kert magányos sírjánál — az őszsár­gára vált vadgesztenye-, akác-, szilfák ritkuló lombjai alatt, Csokonai—Lavotta-szerű édes, szelíd dallamokkal — kései paptársak százai a legférfiasabb szavú karénekben énekelték porrá vált öreg paptársuknak a bús lelkeket felvidító és az édes megnyugvás érzelmeiben kiengesztelő remek „dicséretet“: Ó, seregeknek Istene! Mely kedves gyönyörűsége A Te szerelmes hajlékidnak. Az én lelkem fohászkodik, Tornád­dba kívánkozik, ó, Istene a magasságnak! Áhítozik testem, lelkem Te Hozzád, élő Istenem! Móricz Pál És a zenének hanginál Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály. A bor, persze, elfolyt s a lobbanékony pré­dikátor Nagy István alighanem „corns ma­ter“-t emlegetve fogadta az ft feledékeny Miska pajtását?!... Különben Nagy amúgy is igen „kemény kordában tartottat” az ő nyers­­nyakas hajdú híveit. Nagypénteki prédiká­­lásai alkalmával, hogy: — sirt, zokogott az egész templomi gyülekezet, még hagyján! A fejmosásai, a ráolvasásai voltak igen „nem szeretem beszédek“. Sokat feddezte például a nemes város elöljáróit, — bár a felesége, Ko­ A női szmoking új fajtái Pária, szeptember hó (A Magyarság tudósítójától) Az utóbbi hetekben nagy lendülettel indult meg az élet a párisi társaságokban. A hölgy­világ, mely tudvalévőleg csak akkor konzer­vatív, amikor nem kellene, változatlan meleg­séggel tart ki az estélyi toalettekben is a di­vat legmerészebb hajtása, a női szmoking mellett. Már a tavaszi női divatnak felrótták a divat ellenségei, hogy túlságosan férfias. E vádban volt valami igazság. Hiszen a divat­­diktáló szalonak nemcsak az anatómia tudá­sával alkotnak, hanem annyira „an­courant“ kell lenniök, hogy valóságos psychoanalytikai szellemmel kell dolgozniok, ha haladni akar­nak, amellett ha kifejezői kívánnak lenni a kornak. Így hát természetes, hogy a fiús haj­viselethez, férfias kalaphoz, inghez, gallérhoz, nyakkendőhöz és kézelőhöz szűk, férfias ka­bátot készítettek s könnyű, kurta szoknyát, mely teljesen stílusos volt a némileg „gar­­gonne“ életet élő, az autóbusz és a tramway után futó munkába esető, dolga után járó mo­dern hölgy életéhez. Ilyképen logikus és érthető, hogy ez a „masculin“-divat eljutott fejlődésének ahol a pontjához, melyen a férfi legsajátosabbnak hitt ünneplő ruhadarabját, a szmokingot, adoptálta. A francia női­ szabók vannak oly élelmesek, hogy megragadva a jó alkalmat, ügyeltek arra, hogy az erős férfias tendencia mellett adjanak a szmoking szabásába és el­készítésébe néhány motívumot, amely bájos, nőies legyen. A délelőtti, sétára való nő-szmokingkabát, melyhez rendesen magas, sötét színű puha kis kalapot hordanak, még leginkább őrizte meg eredeti, hogy úgy mondjuk, ,férfias“ formá­ját. A derékh­oz erősen ,ívesfoltú, elől szög­letes, olykor gömbölyített sarkú szmoking si­mul, sőt úgy is mondhatjuk, hogy tapad, melynek ujjai roppant szikek, szabályosan végződnek s férfikezelővel vannak ellátva. A mellény alatt fehér pike­ ing látható lehajtós, egészen alacsony gallérral és kis fekete cso­kor-nyakkendővel. De ugyanezen szabáshoz hordanak férfiing helyett fehér, vagy hamu­szürke selyemblúzt ékalakú kivágással, mely­nek széle Hullámzó fodor gyanánt egyre kicsi­­nyedik. A délelőtti szmokingformához olykor lehet látni egészen egyenes, majdnem szűk aljat, de gyakrabban vesznek fél elől egyetlen mély redővel, vagy oldalt lapos redőkkel bővített szoknyát. Ez utóbbi esetben selyemfonattal van szegve, melynek színe megegyezik a mel­lény színével. Az aljnál sok érdekességgel ta­lálkozunk, mert a sima feketétől kezdve, le­het mintázott, nemcsak függőleges csikókkal, hanem kockázott is, míg a szmoking a fekete gyapjúszövet mellett lehet tengerkék sőt az esti szmokingkaboltnál világosabb árnyala­tokba átmenő is (beige), de lehetett látni fekete selyemlüsztert is, melyhez fehér-, vagy feketeszínű skót selyemlüszter alj járult. Általában az estélyi női szmoking tág teret enged a szabók fantáziájának és ízlésének. Néha meglepő kombinációt lehet látni és sok­szor igazán nem tudtam, vájjon blúznak, vagy divatkabátnak nézzek egy-egy fantasztikus női ruhadarabot, mely középforma volt a zsakett, frakk, szmoking és a hosszúderekű blúz között. Fürdőhelyeink hölgyei szimpátiá­jukba fogadták ezt a férfias estélyi ruhadara- 020 szeptember 6, vasárnap Ernyők gyári árban­ a lsuszlóecoibb és legolcsóbb kivitelben Frik Tárás­z bécsi ernyőkészítő budapesti fiókjában. Javítások B jutányosan eszközöltetnek. IV., Petőfi Sándor­ utca 7 B (Bejárat Pilvax-közt­éi bot, melynek a téli szezonban biztató kar­­rikrje lesz s a télen még sok eredetiségre vám­­kilátásunk.­­ A párisi nagy Opera több, Trouville-­­­ben nyaraló hölgytagja egyszerre két k­ülön­­böző aljat készíttetett a szmokingjához: egyet-l ugyanazon szövetből s egy más színűt kockás mintával. Az egyik szűk volt, a másik harang­­alakú. Az estélyi szmoking már csak abban is­ sokkal nőiesebb a nappalinál, hogy a rendesen sötétes alaptónuson nagy virágos brokátmin­tákkal ékeskedik, mellőzi a férfias inget , bár ez is gombos „V“ kivágást, mellénnyel jár, de alatta valóságos blúz simul meg, melynek gal­lérja vagy lehajtós, de nem ritka a rücsökkel díszített felálló gallér sem. A gallért keskeny selyem- vagy bársonyszalag tartja össze. Újabban nagy kedveltségnek örvend a kivá­gott blúz, mely kissé különösen prezentálja a csupasz nyakat s ezért az ilyen blúzhoz utóbb nagyszem­ű színes gyöngyöket, sőt elefánt­csont gyöngysort és ékszert is szivesen horda­nak. A nappali szmokingkabátnál az estélyi sok­kal bővebb, kihajtója színes tart, olykor tü­körselyem és az ujjak nem végződnek férfias formában, hanem hol trombitaszerűen meg­bővülnek, hol összeszűkülnek s a kézfejnél csipkében, tüllzuhatagban fejeződnek be. A harisnya és cipő még mindig testszin­t­ű lakkcipő még nem tért vissza száműzetésé­ből. A szmoking természetrajzánál meg kell em­líteni, hogy a férfiak máris nagy idegességgel nézik ezt a divatot és erős agitációt indítot­tak a konkurrens szmoking viselet visszaszorí­tására. Zólyom Kit vén torony a tágas téren, A könyökdombon Mátyás vára m ódon kisváros, itten éltem, Itt lengett múltam májusfája. A Gorám völgye zölddel intett A nap mosolygó aranyára S a vén hegyek — megült vikingek — ősz fejjel néztek vissza rája. Tán emlékeztek egy időre, Mikor az erdők hűvös sátra Nagy Lajost látta s Mátyás nője Itt lesett fölcsapó sólymára . , „ Vagy aki itt élt iigesrégen, Emlékeztek egy poétára: Vigan lakott e szép vidéken S engedte szivét szabadjára. Rá feledkezett dalra, borra, Idegen asszony ajakára — Zólyom előtt a hire csorba: Haragudtak itt Balassára! .. . Ti tudjátok, öreg hegyormok, Itt egykor más tavasz­t járta, Szivünkben nem a gond komorlott S lelkünk világolt, mint a fáklya! De ma a völgy már másnak zöldei, Idegené lett Mátyás vára S keserű vággyal, fojtott könnyel járunk le a Garam partjára... Majthényi György képkeretek, tükrök nagy választ­ókban. fej.­uzányosabban NEMESNÉL Budapest, VAL, Baross­ utca 9. Calvin-tér mellett

Next