Magyarság, 1926. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1926-10-17 / 236. szám

4 Van-e szükség egyházművészeti múzeumra ? — A Magyarság tudósítójától — laprunk szombati számában „Egyházmüvé­­szst­in muxeológia“ em alatt cikk jelent meg a Csonkamagyarországon megmaradt egyház­­művészeti emlékeinkről és műkincseinkről, melyek, az esztergomi privoási gyűjtemények kivételével, hásánk különféle ki ostromaib­an és templomaiban hevernek. A cikk felvetette a kérdést, várjon az egyeteme* magyar kül­lem érdekében nem lenne-e érdeme* ezeket a felbecsülhetetlen értékű műkincseket egy Egy­­házművészeti Museum név alatt létesítendő Intézmény keretében összegyűjteni a­gy- m­ódon megóvni azokat a pusztulástól. A cikk hivatkozott Lépesd Antal prelátus-kanonokra, m a kiváló műgyűjtőre is, aki munkatársunk előtt az Egyházművészeti Múze­um tervéről az alábbiakban nyilatkozott« Nincs elég anyag a múzeum berendezésére . A Magyarság „Egyházművészet és muzeológia“ cím alatt megjelent cikke, amely­­nek az a javaslata, hogy Budapesten állandó egyházművészeti múzeum létesíttessék, ki­válóan figyelemreméltó. Nem is mulaszthatjuk el, hogy ezt a javaslatot az illetékes tényezők­kel behatóan megtárgyaljuk és a megvalósí­­tás összes lehetőségeit átgondoljuk. Nem hall­gathatom el azonban a megvalósításnak nagy nehézségeit. — Magyarországtól az egyházi műkincsek­ben leggazdagabb részeket szakították el, a megmaradt Csonkamagyarország területén a legtöbb helyen Mária Terézia idején túlmenő emlékeket alig találunk, azonkívül az anyag­nak igen jelentékeny része az országos gyűj­teményekbe vándorolt, a még meglevő mű­kincsekhez az egyes tulajdonosok, természet­szerűen, nagyon ragaszkodnak. Saját ottho­nuknak jelentőséget nyújtó régi műkincsekről senki sem mond le szívesen, sőt azokat még le­tétbe sem hajlandók adni, legfeljebb időnként megismétlődő kiállításokról lehet szó, amelye­ken a történelmi egyházművészeti kincsek is bemutathatók a fővárosban. — Megjegyzem, hogy a magyar katoliku­soknak az a régi óhajtásuk, hogy Magyar­­országon egyházművészeti museum létesüljön, már megvalósult. Esztergomban a Simor Já­nos hagyatékából megmaradt anyag Ipoly Arnold gyűjteményével gazdagodott. Azon­kívül a magyar katolikus vallásalap letétbe helyezte ott a San Marco-féle gyűjteményt és egyéb hazai műtárgyat, amelyet sikerült meg­vásárlás útján a pusztulástól megmenteni.­­­ Az esztergomi múzeumnak teljesen meg­felelő helyisége van. Szakszerű vezetés alatt ál és az érdeklődő publikumnak állandóan nyitva áll Ez a gyűjtemény annyira gazdag, hogy a fővárosban létesülő egyházművészeti museum nem tudna már az esztergominak ní­vójára emelkedni. Az pedig egészen termé­szetes, hogy az esztergomi múzeumban el­helyezett tárgyakat a budapesti múzeumnak nem engednék át. De az egyházművészeti tár­gyak átengedése a többi országos múzeumok­­részéről sem remélhető. Múzeu­m helyett Inkább az esztergomi gyűjteményt kell gyarapítani Munkatársunk fölkereste ez ügyben Gere­mek, Tibor dr. egyetemi tanárt, a Keresztény Egyházi Művészeti Intézet vezetőjét és az Esztergomi Keresztény Múzeum igazgatóját is, ki az Egyházművészeti Muzeum tervéről­­eket mondotta: — A magyar katolicizmus pozíciójának és t­ndemi erejének megfelelően egy központi egyházi múzeumra szükség van, ezt a Ma­gyarság finom­an és megértéssel irt cikkében helyesen látja s ennek a jelentőségét helyes érzékkel ismeri fe. Csak az kerülte el a figyelmét, hogy ilyen múzeumunk már van, még­pedig az Esztergomi Keresztény Múzeum, amely Csernoch hercegprímás alatt, aki mű­­pártolásával is beírta nevét a legnagyobb prí­mások sorába, visszanyerte azt a nevet és rendeltetést, melyet nagy alapítója a modern magyar egyházművészet egyik első apostola és mecénása, Simor János adott . Ez a múzeum méreteivel, anyagának gaz­dagságával és változatosságával szakszerű el­rendezésénél és vezetésénél fogva méltóan tölti be a központi magyar egyházművészeti múzeum szerepét és méltán képviseli a ma­gyar katolicizmus kultúráját a művészet te­rén. Vetekszik a nagy fővárosi közgyűjtemé­nyekkel, ma már a külföldön is hitt, tekin­télye is súlya van. Nem egy gyűjteményében, mint például a középkori magyar festészet emlékeiben, olasz primitívekben, XIX. szá­zadi egyházi festőkben, gobelinekben, némely faganceokban, keleti szőnyegekben túlszár­nyalja azokat. _ .Csernoch hercegprímás alatt ez a mu­seum ötször akkora lett, mint vert amth előtt». Ezen adatok ismeretét»*» kérdem: van-e szükség még egy centrális egyházi mú­­zeumra. Nem inkább a meglévőt kell erősí­teni ahelyett, hogy akár a fővárosban is egy másikat feltalitnunk. . Aki ismerős a mmeszmi, művásári ber­kekben, azelőtt világos, hogy ma, de nemcsak ma, hanem két-három generáción belül még egy olyan egyházi múzeumot, mint az eszter­gomi, Magyarországot összehozni lehetetlen. Megjegyezni kívánom még, hogy az Eszter­gomi Keresztény Múzeum centrális jellege nem teszi azt, mintha a vidéki egyházi gyűj­temények rovására akarna gyarapodni, mert elismeri ezeknek a jogát és jelentőségét ép­pen úgy, mint teszem a Nemzeti Múzeum ama törekszik a vidéki museum ,a kulturális centrumok felszívására, hanem ellenkezőleg szívesen látja és támogatja asok fejlődését . Egy második egyházi múzeum létreho­zása, már csak azért is lehetetlenség volna, mert egyházi műtárgyakat eredeti helyükről nem lehet, nem is kell eltávolítezni. Mindaddig eredeti helyükön, eredeti rendeltetésüknek kell szolgál­niuk, míg azon a helyen használhatjuk és amíg ott őrzésük és fenntartásuk, karban­tartásuk biztosítva van. Mindenesetre nagyon hálásak lehetünk a Magyarság­nek, és finom ízlésű cikkírójának, hogy ilyen mély érdeklődéssel fordult az egy­házi művészet kérdése felé, melynek nemcsak múltja van Magyarország­on, hanem szép jövője is. Rákospalotán betömik a kutakat, de vízvezetéket nem építenek — A Magyarság tudósítójától — Rákospalota pár év előtt rendezett tanácsa város lett és lakosai lelkesedve gondoltak arra, hogy Budapest kultúrájából majd csak átszivárog valami e szomszéd városkába is. Palota vezetőemberei serény munkával igye­keznek a város fejlődését, kultúrájának erő­södését előmozdítani Ám e nagykiterjedésű házcsoport városias átalakulása olyan lassan halad, hogy Rákospalota bizony ma is inkább falu, mint város. _____________ Szalmalejős házak a rendezett tanácsú városban Az 55-ös villamos végállomásától törpe házsorok nyújtózkodnak többféle irányban. A Pozsonyi­ utca közepén, ahol a villamos jár, keskeny sávban aszfalt keményedik. A jobbtral balra nyitó utcákban pedig sűrű porfelhőkön törik meg az őszi nap fénye. A kocsiúton cifra köröket szór porból a kerék. A gyalog­járón töredezett kövek-kavicsok ágaskodnak a szürke portakaró alól A nádból-szalmából font háztetőkön barázdabillegetők búcsúznak a nyártól A faltun hangulatot csupán a tá­voli államoscsilingelés zavarja és a zsupp­­tetős hajlékok fölött a rádiódrótok, amint megsuhognak a szélben. Korhadt, lyukas deszkakerítés mögül gye­rekek nyújtogatják ki maszatos kezüket. Odabent napraforgószálak görbülnek az egyenetlen udvar fölé Koros asszony pön­dörödik ki a szűk ajtón. Mindkét kezében nagy, tiszta bogra. — Szüretelnek, nénémasszony ! — emelem meg a kalapomat. Leereszti az egyik vödröt. Csípőre hajlítja a karját. — Szüretelünk. Vizet. A városi kútból Él­esebb férfi jön hozzánk. — A városi kút, meg a városi tisztaság. Sokat tudnék erről beszélni, uram. — Készséggel hallgatom. Kút, amelyből nem lehet htni Leülünk egy szerény házikó udvarán. Olyan e háztáj, mintha az egész egyet!s vi­rágcsokor volna. A házigazda mérséklettel magyarázza panaszkodását. — Ne ém akarok megbántani senkit, de meg kell mondanom, hogy nálunk a közbiztonság nem áll túl mag­as színvonalon. Ceruzát huzok elő, a panaszkodó úr he­lyeslő bólintással folytatja: — Az utca tele van porral, szeméttel.Úgy­szólván, sohasem öntözik és nagyritkán söprik. Szeme megakadt rajtam. — Uraságod is nehezebb lenne már vagy félkilóval. Csakugyan. A kabátomon, kalapomon, ci­pőmön úgy vastagodik a szürke porlepel, mint régen takarított kéményben a korom. Szekértö­rgés hangja csapódik az utca fe­lől. Nyoméban nagy hullámokban kavarog a por. Odébb megyünk a kert közepébe. — Ez az én kutam, — mutat a rozzant ká­vára a palotai háztulajdonos. — Főzéshez és ivásra nem használhatjuk, mert­­a szomszé­dom gazdálkodó és onnét a kerítés alatt kü­lönféle nedvemig szivárog a vízbe. A Zirin és a város hársa Tehénbőgés hallatszik a szomszédok ház­­vége felől. — Másfél éve hatósági intézkedést kértem arra, hogy a házam táját tisztán tarthassam. A városi főorvos javaslata szerint a gazda­ságot máshová kellene innét telepítni. A hatóságok azonban ebbe nem egyeztek bele... írásokat szedett elő. Én pedig elgondolkod­tam afölött: nehéz is volna itt igazságot tenni. Méltánytalanságnak látszik, hogy a község, vagy most már város bentlakóit apáiktól örökölt gazdaságukban megzavar­ják. Viszont a nyugdíjas tisztviselő, aki itt hajlékot szerzett, a városi haladás nevében nyugalmat, tisztaságot szeretne élvezni a háza táján és iható vizet a kutyában. Ez olyan eset, amikor mindkét félnek megvan a maga igazsága, még­sem lehet azt érvényesí­teni. A város fejlődése, persze, valószínűen, a gazdaságot fogja előbb-utóbb külső terü­letre szorítani A nyugdíjas erősíteni próbálja az igaz­ságát: — A tisztátalan levegőtől betegséget kapott az egyetlen fiam és meg is halt. A békétlen­séggel velejár még az is, hogy néha tégladara­bok hullanak az udvarunkra. Emiatt a leá­nyom idegsokkot kapott és három hétig volt a kórházban. Hát szabad ilyen esetnek meg­történni rendezett tanácsú városban!... Vízhiány miatt tűzveszély fenyegeti a várost A nyugdíjas háziúr kijön az utcára és el­mutat a sarkon túlra. — Ott állott a városi kút. Tavaly betemet­ték. A múltkor tömték be a szomszéd utcában is. Most négy-öt utcatávolságra egyetlen nyil­vános kút van, a Pozsonyi- és Andrássy­ utca sarkán. Odajárunk vízért. Már látjuk, amint egymásután jönnek az asszonyok, gyerekek, férfiak vödörrel, sajtár­ral a kezükben. Apró lányka a lábaujjával belebotlik az utón meredő kavicsba és elejti a cserépkorsók A víz szétloccsan a száraz talajon. — Ne sírj, lányom, — vigasztalaj a kísé­rőm — legalább megöntözted az utcát. Más­képp úgysem kap vizet. A Pozsonyi-utca gyalogjáróján behorpadt a föld, mint a roskadt sírhatom. — Itt volt a városi kút, amit betem­ettek. — Miért! — Mert tisztogatni kellett volna. Úgy lát­szik, sokallták a költségek Inkább betemet­ték. Vizvezetéknek, persze, hire sincs. Elmondja még, hogy errefelé olyan ritkán van kút, hogy a lakosság rettegésben él, mert ha a szalmatetős házak között tűs ütne ki, el­hamvadna itt minden. Tartós menetelés után ott állunk a neveze­tes kút mellett öreg anyóka hajtja a szivaty­­tyás kerekek Olyan körben forog, mint a nyolcasra görbült biciklikerék. — Majdnem a tüdőm kiszakad, — liheg az asszony. — úgy zakatol­t a kút, mintha idegsokkos volna. A kút cső alján repedés tátong és a feszített erővel felszivattyúzott víznek egy része ki­folyik az árokba. Az öreg tisztviselő rámutat: így folyik szét nálunk a tenniakarás is..­. M. L I­ ff. Szabó és dr.Sodé­fi jogi szeminarume Tanulmányi ügyben díjtalan tanácskozás. Jegyzetbér­let. Előkészítési bármelyik egyetemre és főiskolára jogi és ügyvédi vizsgákra államszámvitelre, államvizs­­gákra, kettős könyvitelre is. 10 havi részlet. Központi intézet­­ IV., Károly-körút 4.­­Telefon : L. 963—50. 1926 Oktober 11, vasárnap Le Bleu, alias Blau alezredes ur, magas cseh kitüntetése Blau ezredes úr, mint a Budapesten wiSUB­ántánt ellenőrző­ bizottság parancsnoka gya­nús kürtszót hall is kémszemlére mául. A rémülettől ludbőrös háttal állapítja meg, hogy leventéink kürtszóra és taktusra lépnek , komolyan veszélyeztetik a Cseh republika Uraléli biztonságát. Betekintést nyer tehát a kürt belsejébe s kom­­statálja, hogy a kürt belsejéből jöttek a gyér­­ás hangok. Azonnal jelenti Prágába , is Banes ügybuzgó­st eredményez szolgálatok­nak elismerése mellett átnyújtja neki a cseh oroszlán második farkáról nevezett szimat­rend harmadik osztályát a fitysgekkel.

Next