Magyarság, 1926. december (7. évfolyam, 273-298. szám)

1926-12-01 / 273. szám

ELŐFIZETÉSI Ara Ki FÉLÉVRE 300.000 K. NEGYEDÉVRE ISO.000 K EGY HÓRA 50.000 KORONA. EGYES SZÁM Ara hétköznap 2000 k, vasárnap 4000 k AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS. VASARNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL* BUDAPEST, VIIL, JÓZSEF-KÖRUT S. SZÁM TELEFONI JÓZSEF tMt, JÓZSEF ÍM1, JÓZSEF 08.« LE VÉL Cl Mi BUDAPESTTŐL POSTAFIÓK 0 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAF BUD APES 1, 1926 DECEMBER 1, SZERDA VII. ÉVFOLYAM 273. (1746.) SZÁM Szellemi inségmunka A tél közeledtével a székesfővárosnak az a helyes szociális gondolata támadt, hogy szellemi szükségmunkával siet segít­ségére a kenyerét vesztett és a megélhetés rettentő gondjaival küzködő értelmiségi osztálynak. A háztartási statisztika össze­­állitásához szükséges adatok egybegyűj­tésére és feldolgozására ezer tanult embert akar öt hónapon át munkába állítani havi egymillió koronáért. A legkeserve­sebb robotmunka az, amelyre a székes­­főváros vállalkozó kedvű embereket keres és hozzá még oly csekély díjazás mellett, amelynek vásárlóereje 55 aranykorona békebeli vásárlóképességének felel meg. De ez a káprázatosán díjazott és télviz idején reggeltől estig való loholással egybekötött munka is — úgy látszik — nagyon kapós lehet, mert a székesfőváros vezetőségének előrelátó bölcsessége a sú­lyos feltételek korlátáit kénytelen fel­állítani, hogy a legérdemesebbeknek jut­tathassa ezt a kétségbeejtően sovány kenyeret. Ennek a boldogitó szükség­munkának elnyeréséhez szükségeltetik elsősorban évek óta Budapesten Való lakás, családos állapot, minél több éhes szájjal súlyosbítva, teljes vagyontalan­­ság, teljes jövedelem- és keresetnélküli­ség, már a külső megjelenésben ordítva jelentkező végső nyomor. És, ime, c felhívásra a budapesti elöl­járóságokat a múlt héten valósággal meg­rohanták az értelmiségi osztály nyomorult­jainak, a szellemi munkanélkülieknek tömegei. Több mint tízezerén vették ki a jelentkezési iveket a meghirdetett éhbéres ezer állásra! Ha másra nem, ez a felhívás,legalább arra volt jó, hogy uj oldalról tárja fel a magyarországi munkanélküliség leg­végzetesebb oldalát: az értelmiségi osztá­lyok lezüllését, nyomorba sülyedését. Valóságos seregszemle ez a szellemi munkanélküliek döbbenetesen siralmas hadserege felett és felfakadása a trianoni Magyarország eddig takargatott, végze­tesen elgenyesedett sebének. Kormá­nyaink eddig érzéketlenül haladtak el Csonkamagyarország eme rothasztó, tár­sadalmat bomlasztó nagy betegsége mel­lett. Fejüket homokba dugva, nem akar­ták meghallani a veszni indult magyar értelmiség segítségért kiáltó jajszavát. A munkanélküliek multévi összeírásakor tudatosan, egyenesen kihagyták a diplo­más keresetnélkülieket, hogy ne kelljen róluk tudomást venni. A mai kormány­­rendszer álláspontja az, hogy a magyar értelmiség, a magyar középosztály diplo­más rétegén segíteni amúgy sem lehet. Egy részének okvetetleniil el kell pusz­tulnia, hogy megmaradó része megfelelő karéjkenyérhez juthasson. E szörnyű verdikt felülről hangzott el a nemzet legértékesebb részének fejére, tehát éppen onnan, ahonnan egyedül lehetett várni a céltudatos, a nagy erőket sorompóba­­állitó, hathatós segítséget. És éppen felülről sorra jöttek azok az intézkedé­sek, amelyek e borzalmas ítélet, minél gyorsabb, végrehajtását szolgálták. Az infláció elméiyitésében jeleskedő szerencsétlen pénzügyi politikánk első­sorban a középosztályt és főképpen an­nak értelmiségi részét vetkőztette ki vagyonából, jövedelméből es taszította le eddigi, amugyis szerény életszínvonalá­ról. A romlópénz hatalmas konjunktú­rát jelentett a termelőknek, iparosnak, kereskedőnek, bankároknak, ellenben egyre csökkenő fizetést a közalkalmazot­taknak, vagyonkájuk elolvadását a köt­vénytulajdonosoknak, a takarékbetevők­nek, az árváknak, a tisztióvadékosoknak. És mialatt egyre csökkent az államnak az a terhe, amelyet a tisztviselők, nyugdí­jasok, özvegyek és árvák illetménye kép­viselt, az illetékesek ajkairól állandóan azt a nótát kellett hallgatniok, hogy eltar­tásukat az állam már nem bírja és szél­nek kell ereszteni nagy részét annak a tisztviselőtömegnek, amely állítólag egy nagy birodalom kormányzásához is ele­gendő lenne. A nyomorult tisztviselői kar rettegő félelemmel, görcsösen kapaszko­dott abba az egyre jobban elapadó ke­nyérbe, amelyet neki az államhatalom nyújtott. Az illetékesek közül senkinek sem jutott eszébe a világ elé tárni a meg­szállott területekről a békeszerződések ellenére elüldözött magyar értelmiség szörnyű sorsát és nem jutott eszébe senki­nek ily cimen segítséget, külföldi köl­csönt, vagy a jóvátétel elengedését köve­telni. Sőt, ellenkezőleg, kormányaink takargatni igyekeztek azt a nagy szociális veszedelmet, amelyet az értelmiségi prole­tariátus egyre növekvő tömegei a forra­dalmakból csak az imént kilábolt Magyar­­országra nézve jelentettek. És eltitkolták azt a roppant terhet is, amelyet a magyar államháztartásra nézve a tisztviselők kellő javadalmazása valójában jelentene. Egy­szerűen az állami alkalmazottak illetioc­­nyeit oly csekély összegben vették fel, amelyből még a magasranguak sem tud­tak megélni. A csonkaország kiadási szükségletének Ilyen beállításával á mi kormányurik au a hamis látszatot keltette Genfben, hogy Magyarországnak jóval kisebb külföldi kölcsönre van szüksége, mint Ausztriá­nak és hogy Magyarország, a maga cse­kély állami kiadásai mellett, könnyűszer­rel elviselheti az évi tizmillió arany­koronára rugó jóvátételt is. Holott ugyan­akkor a jóval gazdagabb Ausztriának__ az állami szükségletek őszinte feltárásá­val — sikerült teljesen megszabaduln a a jóvátételek terhétől, sőt oly nagyösszegü külföldi kölcsönhöz jutott, amellyel meg­termékenyíthette egész gazdasági életét. Az inflációs korszak tatárpusztitása tetejébe aztán jött a szanálás paradi­csomi állapota. Bölcs kormányaink ennek is legnyomasztóbb terhét a magyar kö­zéposztályra hárították és főképpen a magyar értelmiségre. Megkezdődött a „leépítés", a gazdasági élet mesterséges megdermesztése, az állami befektetések beszüntetése, a termelőmunkának, ipar­nak, kereskedelemnek — teljesen fölös­leges. módon — - az adók Niagarájával való elöntése. A szanálási program által követelt 15.000 állami alkalmazott he­lyett, merő túlbuzgóságból és elemi belátás hiányából, 30.000-et bocsátottak el a szol­gálatból a megélhetést nem biztositó cse­kély nyugdíjjal, avagy a kitenyésztést gazdasági válságban egy-kettőre veszen­dőbemenő, csupán szemfényvesztésre jó végkielégítéssel. Ezt a megfelelő kereset nélkül maradt nagy tömegét a tanult­embereknek a kormány éppen akkor bo­csátotta rá a magángazdaságra, amikor azt a kormánynak szerencsétlenül meg­szerkesztett és szerencsétlenebbül végre­hajtott szanálási politikája a legsúlyo­sabb válságba- kergette és amikor a ma­gánvállalatok is kénytelenek voltak ezré­vel elbocsátani szellemi munkát végző alkalmazottaikat. Ez a két, keresetétől máról-holnapra megfosztott, nagytömegű értelmiség találkozott egymással a nincs­­telenség, a gazdasági elalvadtság kietle­nül kopár sivatagán. Ehhez járultak még a szanálási adóval sújtott nyugdíjasok tömegei, a háború rokkantjai, a hadi­­kölcsönök elesett áldozatai; akik mind kereset után vetették magukat, hogy veszélybejutott megélhetésüket vala­hogyan biztosítsák. Csoda-e tehát, hogy amidőn a székes­­főváros ezer értelmiségi munkanélküli­nek, keservesen nehéz munka ellenében, pusztán sótalan kenyeret kínál fel, akkor tízezer kiéhezett, agyonhajszolt, reménye­­vesztett tanult ember kap utána kétségbe­esett mohósággal. És csoda-e, — azután a gazdaságellenes és antiszociális politika napok óta tartó zűrzavar végre kezd el­ülni és tisztul a helyzet. Mindenekelőtt bebizonyosodott, hogy a román király ál­lapota nem katasztrofális, sőt a jelek sze­rint gyógyulását is lehet várni. Ma már folyó ügyekről tanácskozott Goga Octá­­viánnal és levelet intézett a legutóbbi na­pok eseményeivel kapcsolatban dPvarescu miniszterelnökhöz, amelyet a kamarában és a szenátusban felolvastak. Ez a levél jelenti a romániai események legfontosabb mozzanatát. Ferdinand román király vé­get akarva vetni az országot felizgató trónöröklési vitáknak, ünnepélyes nyilat­kozatot tesz, amelyben hangsúlyozza, hogy Károly trónörökös a trónra soha vissza nem térhet. Ez a levél, mely Ká­roly trónörökös nagyszámú híveit akarja kijózanítani, fényes dokumentuma annak, hogy a király változatlanul továbbra is Bratianuék és a velük egy húrokat pen­gető Avarescuék játékszere. Ferdinand király levele olaj a háborgó tengerre: talán múló csend fog következni utána, hogy azután annál erősebben tör­jenek fel a szenvedélyek és vívja meg har­cát életre-halálra a két nagy ellentábor: Bratianu és kormánya, szemben Károly ex-trónörökössel és híveivel. Néhány nap­pal ezelőtt bukaresti tudósításunk eleven képet festett arról, mennyire nincs ren­dezve Romániában a trónöröklés kérdése és mennyire aktuálissá teszi ezt a problé­mát a király betegsége. A probléma Fer­dinand király levele után is változatlanul fenmarad és tekintettel arra, hogy Ferdi­nand király javulása valószínűleg csak múló jellegű, változatlanul a viták tárgya marad. Az elmúlt esztendő utolsó órájában rö­pítette szerte a világba a szenzációs hirt a táviró és rádió, hogy Károly román trón­örökös lemondott trónöröklési igényéről. A király, aki tehetetlen bábja Bratianu eszközeinek, beleegyezett a lemondásba és Bukarest, november 30 (A Magyarság tudósítójától) A trónöröklés kérdésében ma szenzációs fordlulat! állott be. A kamara és a szenátus ma délutáni ülésén Coanda tábornok felolvasta Ferdinánd király levelét, amelyet a király Avarescu miniszterelnökhöz intézett. A levelet a késő délutáni órákban a hivatalos lapban is kiadták és a hivatalos lap ebből az alkalom­ból külön kiadást bocsátott ki, amelyet este már Bukarest minden utcájában árusítottak. A király a levélben elsősorban köszönetét fejezi ki a román népnek azért a ragaszko­dásért, amellyel betegsége alatt körülvette őt, után, amelyet kormányaink évekem át oly következetességgel folytattak — hogy a szociális nyomorúságnak ezt a döbbenetes felsorakozását a választási atrocitásokban elmerült illetékesek észre sem veszik, következményeinek elhárítására tervük, gondolatjuk egyáltalán nincs és közöm­bösen hagyják, hogy a szükségmunkához nem jutó kilencezer ember teljesen kere­set nélkül menjen neki a tél keserveinek. Mihály herceget jelentette ki trónutód­jául. Károly trónörökös ezzel a lépéssel hátatforditott minden megalkuvásnak, amelybe bele kellett volna mennie, ha fontosabb számára a trón, mint saját elvei. Lemondása után egy levél járt kéz­­ről-kézre a bukaresti előkelő társaságok­ban, amelyben élénk színekkel volt ecse­telve Károly trónörökös reménytelen harca a korrupt, szennyes román politikai élet vez£tőférfiai ellen, a királyi ház ön­állósága érdekében. , A trónörököst egész Romániában nagy népszerűség övezte. Károlyt nemzeti­demokrata érzelműnek ismerték, amely párt éles harcot' folytatott a Bratianu­­kormány ellen. Nagyon érthető, hogy a volt román miniszterelnök kétségbeesve látta Károly növekvő népszerűségét, és minden eszközt felhasznált intrikái cél­jaira. A királlyal elhitette, hogy fia ré­széről még puccstól is tartania lehet és ekkor több sem kellett a tehetetlen, dib­­dáb Ferdinándnak. Fia ellen fordult, aki végre is belátta küzdelme céltalanságát és visszavonhatatlanul lemondott, nehogy polgárháborúba sodorja az országot. Most, alighogy beteg lett Ferdinánd király. Károly hívei reménykedni kezd­tek abban, hogy az ex-trónörökös apja ha­lála után visszatérhet a trónra és a külön­böző pártállásu sajtóorgánumokban meg­indult a vita a trónöröklés kérdéséről. Bratianuék — Avarescut sem véve ki _ mindent elkövettek, hogy gyökerében fojt­sák el a mindjobban erősödő mozgalmat és tevékenységük gyümölcsét ideiglenesen — mint Ferdinánd király levele doku­mentálja _ már el is érték. Az eseménye­ket azonban feltartóztatni lehetetlen: a hatvanéves, beteg király napjai meg van­nak számlálva és ha összefognak a mai rezsim ellenségei, a Bratianu__Avarescu­rendszernek befellegzett. hangsúlyozza azonban, hogy egészségi álla­pota most már jelentékenyen megjavult. „Ugyanekkor azonban — mondja a le­vél — szomomnn kellett látnom, hogy néhá­­nyan arra akarták felhasználni betegségemet, hogy kétségbevonják az alkotmányos monar­­hia alapvető elveit és az uralkodóház törvé­nyeit, amit annál kevésbé sem lehet tűrni, minthogy a korona sorsa nem függhet ha­landó emberek múló akaratától. Hiszem és érzem, hogy rövidesen teljesen felgyógyulok és remélem, hogy Isten segítségével tejesit­­hetem majd mindazokat a kötelességeimet, amelyekkel szeretett hazámnak és hü népen»­Amíg Ferdinánd király él, a trónöröklés rendiében vál­­tozásnem történhetik A király Avarescu mlralszlereíiíökhoz intézett levelében kijelenti, hogy nem ifin a voll trónörökös visszatéréséi A Bukarestben és egész Romániában a koronatanácson unokáját, Károly fiát, Ferdinánd király levele Avarescu miniszterelnökhöz Ara 2000 kor.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék