Magyarság, 1927. január (8. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRA Ki FÉL ÉT RE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 11 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ; EGT HÓRA 4 PENGŐ. EGTES SZÁM ÁRA HÉT­­, KÖZNAP 16 FILLÉR, VASÁRNAP 32 FILLÉR MILOTAY ISTVÁN AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHITATALi BUDAPEST, VIIL, JÓZSEF-KŐRUT 5, SZÁM TELEFONI JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68-92 LEVÉLCIMi B U D A P E S T 741, POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1927 JANUAR 1, SZOMBAT & Vili ÉVFOLYAM 1. tEsmmmssm (1772.)SZÁM A legitimizmus győzelme lila: Autírássy Gyula grói Sokszor hallom és olvasom, hogy az utolsó választásnál a nemzet elfordult a legitimistáktól. Elhiszi ezt a külföld is, mely könnyen félrevezethető és képtelen azt a különös folyamatot megérteni, me­lyet mi szabadválasztásnak nevezünk. De az egész valótlan mese. Mindenki tudja, még az egységes párt is, hogy az utolsó választás eredménye nem bizo­nyítja, hogy mi volt a nemzet lelkiálla­pota és politikai meggyőződése. Mindenki tisztában van azzal, hogy a döntést a kor­mány Brenuskardja hozta meg. Ahol nem akadályozták meg az ajánlások törlésé­vel, hogy egy ellenzéki magát egyáltalá­ban jelöltesse, ahol nem akadályozták meg, hogy ellenzéki szavazók az urnánál megjelenhessenek, ott sem érvényesült, nagy átlagban, a választók politikai né­zete. Legtöbbnyire a választók érdeke volt a vezető motívum, egyrészt félelem a kormány bosszújától, haragjától, az adó­erőitől, szolgabirótól, a csendőrségtől és az ellenzék sanyarú kenyerétől, másrészt a sok előny, amelyet a kormány protek­ciója nyújthat. A meggyőződés, és a párt­állás másodsorba került. Ha nem lett volna alkalmam magamnak a választások szomorú részleteit közelről megfigyelni, ha nem hallottam volna más jelöltek tapasztalatairól és sérelméről, nem láttam volna elkeseredésüket a visszaélések sú­lyáról, meggyőzött volna az a nagy kü­­lömbség, amely a titkos és nyilvános ke­rületekben történő választások eredménye között volt. De e közismert, unalomig hallott té­nyéktől eltekintve sem magyarázható a választás eredménye a legitimizmus hát­rányára, és ha nem lett volna erőszak, akkor sem bizonyítaná azt, hogy a nemzet elfordult a legitimizmustól. Nem a legi­timizmus jutott kisebbségbe, hanem az ellenzék, akár legitimis a, akár szocialista, akár jobbpárti fajvédi, akár liberális, mert nem volt meg ben te az a heroizmus, az a szenvedély, amely ; rra képesíti, hogy az állammal és annak presszójával meg­birkózzék. A legitimizmus nem nehezítette a vá­lasztási küzdelmet, ellenkezőleg a legtöbb helyütt megkönnyítette azt. Sok kerület­ben egyenesen legitimista jelöltet keres­tek, de olyat, akit a kormány támogat. Ellenzőid királyhü jelölt azért akadt ke­vesebb, mint a múlt választásoknál, mert a múlt választásokon az én vezetésem alatt volt egy legimitista ellenzéki párt, ma pedig ilyen egyáltalában nincs, hanem a legitimisták egy része régebben kor­mányt támogató politikát folytatott, más része a választások előtt csatlakozott a kormányhoz. Nem azért volt kevesebb legitimista ellenzéki jelölt, mert meg­fogyott a jogfolytonosság barátjainak száma, hanem azért, mert megfogyott azon legitimisták száma, akik a kormány ellen mertek fellépni és chilinek lelki­­ismerete nem engedte meg, hogy a detro­­nizáló, a budaörsi kormányhoz csatlakoz­zék anélkül, hogy a kormány irányvál­toztatása biztosítva lenne. Az igy meg­csappant számú legitimista ellenzéki je­löltek közül nem azért buktak meg sokan, mert a törvényes rend hívei voltak, hanem annak dacára, hogy azok voltak. Hisz legtöbbnyire nem is küzdöttek királyválasztókkal, vagy köztársasági pártiakkal, hanem kormánypárti legi­timistákkal, vagy Olyanokkal, akik ebben a kérdésben magukat a hallgatásba bur­kolták. Az ellenzéki legitimizmust többnyire azzal ellensúlyozták, hogy szembeszegez­ték vele a kormánypárt legitimizmusát. Ez volt az eset például nálam is. Azon erőszakon kívül, amellyel a kormány kö­zegei megtiszteltek, az ellenem forduló intelligencia nagy része azzal érvelt, hogy a legitimizmus érdeke nem követeli, hogy engem választasson meg, mert hiszen a kormány is királyhü. És, ámbár, ellen­jelöltem nem szegezte magát le a legiti­mizmushoz, mégis azzal érveltek mellette, hogy nem lehet hátrányos a legitimizmus szempontjából annak a pártnak a győ­zelme, amellyel szövetségben áll Zichy János, Ernszt Sándor, Károlyi József és amelynek tagjai közül sok a határozott, kétségtelen legitimista. A váci kerületben, mondhatni, döntő túlerőben van a legitimizmus és pedig nemcsak az intelligenciánál, hanem még inkább a kisgazdák és a vidéki munkások körében. Ha ebben a csúnya hajszában, amelyet nálunk alkotmányos küzdelemnek vélnek nevezni, valami mégis jólesett, úgy az azon nagy, kitörő lelkesedés volt, melyet mindenütt tapasztaltam, ahol Ottó király nevét felemlítettem. Nagy örö­mömre szolgált újból látni és tapasztalni, hogy a királyhüség milyen mélyen be­hatolt a kisemberek szivébe. Szégyenitő, de ugyanakkor biztató is, hogy számtalan olyan, kinek alig van többje, mint a szá­raz kenyere, akivel a múlt és a történelmi Magyarország mostohán bánt, hűbb a ki­rályhoz, mint sok olyan, aki ezer holda­kat, fényes cimet kapott a Habsburgok­tól és ma egoista egvkedvüséggel nézi a Hagbsburok sorsát, a törvényes király száműzetését. S amit én tapasztaltam, azt hallom más barátaimtól is. Senkitől sem hallot­tam azt a panaszt, hogy az elvi ellenállás megnövekedett, csak azt, hogy azok száma szaporodott meg, akik magukat hithü legitimistáknak nevezik, de ugyanakkor a legitimistaellenes múltú és kétesjövőjü kormányt akarják szolgálni. A társadalom tetemes része azok példáját követte, akik még nem olyan régen függetlenségi lelkü­letűket azzal elégítették ki, hogy szobá­jukban Kossuth Lajos arcképét helyez­ték el, érdekeiket pedig azzal védték meg, hogy Ferenc József arcképét nagy ellen­sége mellé állították és a kormányra sza­vaztak. Azon kormány győzelme, amely szövet­ségben van kimondottan legitimista párt­tal, mely mögött nagyszámmal ülnek legi­timisták, még altkor sem jelentené a legi­timizmus vereségét, ha nem volna erő­szakra visszavezethető. Számbelileg kife­jezve, azt hiszem, a törvényes király szem­pontjából a választás inkább siker, mint vereségszámba ment. Alighanem jóval több, bevallottan, legitimista van a mai képviselőházban, mint volt a nemzet­gyűlésben, ellenben jóval kevesebb a királyválasztó és köztársasági. A királyra nézve csak annyiban hátrá­nyos a mai helyzet, hogy egy nagy része a táborának nem áll kizárólagos legiti­mista vezérlet alatt. Olyan vezér irányítja politikájukat, aki minden ajtót nyitva tartott maga előtt, még a forradalmit is, és királyválasztó lehet anélkül, hogy ma­gával ellentétbe jönne. Nagyszámú legi­timista olyan párt tagja, amely e kérdés­ben szint nem vallott. A számarányok megnyugtatók, sőt előnyösek a törvényes király ügye számára, de a kilátások mégis homályosak és nyugtalanítók. A veszély abban ill, hogy a vezetőség a király­­választás mellett dönthet és hogy a párt­érdek és a pártfegyelem, a kormány ha­talma nagyobb befolyást gyakorolhat egyes legitimisták elhatározására, mint a legitimizmus. A legitimizmus tábora nagyobb, mint valaha volt, de politikai elhelyezkedése, szervezete nem biztosítja neki azt a súlyt, amely megilletné és amely diadalát bizto-Vitézi ének „Und Mensch sein, heisst ein Kämpfer sein“ (Goethe). Ha szembefordul veled A poldosarcu élet, S vülámszemével megriaszt, Hogy eltüzel, mint lágy viaszt, Te nézzed vissza vígan, S nevesd oda: „Nem úgy van!“ És addig állá tekintetét, Mígnem mosoly deríti szét. Ha látod: gyűl a felhő, S az ég viharja fellő, Eredj elé a hegytetőn, S hívjad magadkedvetíetőn Mint volegényi táncba, Mert szép a tüzek tánca, öröm, ha fönnen éghetei, S ha tűzi mámor éget el. Szeresd a vészt, a kockát, Kerüld a lusták vackát. Dalolva hívd az életet: Mutassa, még mit rejtegeti Mert nincsen öröm mélyebb, Mint pirosgyöngyű mély seb, És halált halván lelkeset: Az Isten titkát meglesed. Lendvai István A puska P. Ábrahám Ernő Tavasz volt, a Duna felett a magasból megkésett vadlibák kiáltoztak a nagyvá­ros zajába s felkeltették bennem a vá­gyat a puszták, a mezők után. na Másnap reggel vonatra ültem s délután már a Tisza mellett voltam, a nagybátyám uj bérletén, a Szilháton. Csak a cselédség tartózkodott még kora tavasz idején a birtokon s a gazda fejét­­csóválva nyitotta ki a kuriaszerü urasági lak alvó szobáit. __ Hej, urfi, __ mondta, _ nagyon korán tetszett jönni. Mit fog itt csinálni egyedül? __ Majd csak elleszek, __ nyugtattam meg az öreget. __Yan-e, aki tud főzni? __ Majd csak akad. Aprómarha meg van elég. Egy-egy bárányt is leöletünk. Csak inkább hogy elunja itt magát az nrfi. __ A Tisza partján? __ kérdeztem olyan lelkes csodálkozással, hogy az öreg egészen megnyugodva otthagyott ma­gamra. Félóra múlva lóháton ültem s nekivág tam a Tiszáig terjedő mezőnek. A tiszai füzes felől a tavasz zsályás, mentás illa­tát hordta arcomba az enyhe tavaszi fu­vallat. Dagadozott az erőm s vágtába ug­rattam a Csinost. Tűnt alattunk a mező s egy-kettőre a töltés alatt voltam. __ Bumm! __ dördült el a töltés mö­götti füzesben váratlan hirtelenséggel va­lami ágyú s a Csinos horkanva ágasko­dott fel. Alig bírtam lefogni, úgy hányta­­vetette magát. __-Hát e meg mi?__csudálkoztam. A töltés tetejére rugtattam s előttem hömpölygött a megáradt Tisza. Erről a töltésig a vízben álló füzes, a túlsó par­ton magas éger- és tölgyfáival az őserdő. A levegő nyüzsgött a lövésre felriadt vad­­madárfalkáktól s az erdő felett riadt károgással óriási varjufalka kóválygott. Egy vadrucaesapat ijedt kiabálással csapott le a viz színére kilométernyi tá Mrmsrasn volságban. Lomha gémpk lopva, suhanva szálltak tova. __A Tisza!__dobbant meg a szivem. Lefogtam a Csinost s sokáig gyönyör­ködtem a nagyszerű őstermészetben, óh, hogy szerettem volna magam is vadma­dár lenni, szállni, repülni... A töltés ereszkedőjén, a hajlásnál egy ember tűnt a szemembe, öreg, hajlott pa­raszt volt, a vállán valami lehetetlen pus­kaféle, a derekán a koréba akasztva két összevissza lőtt varjú lógott. Odalovagoltam. __Adjon Isten, bátyám!__köszöntem. __ Mindnyájunknak, __ fogadta s bi­zalmatlanul nézett rám. — Varjút lőtt? — Arra való, — vetette kurtán. __ Ejnye, bátyám, ha megmutatná a puskáját... Az öreg félreértette az érdeklődésemet, mert a belső zsebéből előkeresett egy le­­pedőnagyságu tarka zsebkendőt s kopott, szétesni készülő írást bugyolalt ki belőle s elém tartotta: __ Van ám vadászati engedélyem, __ tartotta elém gőgösen. __Elhiszem én, öreg. Nem gondoltam, hogy orvvadász. Különben se vagyok finánc, — s titkos mosolygással sandítot­tam a varjakra. __Azért,___vetette csendesen.___Ta­lán vendé» az nrfi minálunk, mert hogy még soh 4 láttam errefelé. __A szí háti bérlő unokaöccse vagyok. Egyszer e elnyájasodott az öreg baráz­dás, mogca fa arca. __ Akki r rendben van. A Király ur derék emt ír, jó ember. Most is puska­port ígért, ha megjön a városból. __Adok én is, ha bejön,__ígértem. __A kastélyba? __A kastélyba. __Hát hiszen, ha van elég az urfinak. Mert nekem már csak egy hétre való van. Észrevette, hogy nagyon nézem a pus­káját. — Ez aztán fegyver! — tartotta elém s büszkén hozzátette: __ Magam csinál­tam, mer a városi, amilyennel az urasá­­gok járnak, csak aféle játékszer. Nem való komoly embernek. Kezembe vettem, az öreg puskáját Soha életemben csudálatosabb fegyvert nem láttam. Eredetileg valami gázcső lehetett. A fene tudja, hogy tett rá szert az öreg. A cső vége liliomszerüen hasadozott volt. — Egy kicsit már megint rojtos, — jegyezte meg az öreg, __pedig két hete sincs, hogy levágtam. Mahónap megint le kell faragnom. A puska agyát is maga faragta az öreg s drótokkal erősítette hozzá a csövet. A kakas valamikor huszársarkantyu lehe­tett s a puska egyéb része is mindenféle sróf, pánt, meg egyéb vasdarab. __Oszt lehet ezzel lőni? ___csudálkoz­tam. __Ezzel?___felelt büszke kérdéssel az öreg. __Nincs az a manlicser, akiért el­cserélném. __Nem történt még vele baj? __Magam csináltam, hát hogy történ­hetett volna? De én csak azt néztem, meg van e még az öregnek legalább két foga? Meg volt valamennyi. — Oszt milyen srétet használ hozzá? — Gyereknek való a serét, meg urak nak, — magyarázta az öreg megvetően. — Hogy a ruca is, meg a liba is akár-Ara 32 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék