Magyarság, 1927. február (8. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

1927 február 1, kedd Minarassid Megszűnt a katonai ellenőrzés Németországban Berlinből jelentik hivatalosan. A decem­ber 12-én Genfben hozott megegyezésnek megfelelően a szövetségesközi katonai ellen­őrző bizottság működése a mai nappal vé­get ért. Ennek megfelelően a hadügyminisz­tériumnak e bizottsággal való érintkezésre szervezett hivatalai megszűnnek. Hétfőn éjfél sem döntött a nagykövetek tanácsa a német leszerelés kérdésében Párából jelentik. Az esti lapok érdeklő­désének előterében a német katonai ellen­őrzés megszüntetése áll, amelynek tudvalevő­leg ma éjfélig kellene bekövetkeznie. A la­pok feszült figyelemmel kísérik a német szakértők és a szövetségesközi katonai ta­nács tagjai között a keleti erődítmények ügyében folyó tárgyalásokat. A katonai ta­nács ma délelőtt formális ülést nem tartott, mert a német szakértők ma reggel sem kap­ták meg a Berlinből várt újabb instrukció­kat. A német kormány döntő utasításainak késlekedését politikai körökben a német kor­mány végleges megalakulása körül észlelhető nehézségekkel indokolják. A szövetégesközi katonai tanács valószínűleg csupán a késő e­sti órákban ül össze s ezen az ülésen fogja megszövegezni döntését, amelyet haladékta­lanul a nagykövetek tanácsa elé terjeszte­nek. A nagykövetek tanácsa egyébként a délelőtt folyamán formális ülést tartott, amelyen elvben jóváhagyta a német hadi­anyagg­yártás és hadianyagkivitel kérdésében Berlinben létrejött egyezményt. Az egyez­mény hivatalos jóváhagyása csupán akkor fog megtörténni, ha a keleti eredmények ügyében is létrejött a megállapodás, amit a késő éjszakai órákra várnak. A katonai ta­nács esti ülése után haladéktalanul ismét összeül a nagykövetek tanácsa s a katonai ellenőrző bizottság visszarendelése kérdésé­ben még éjfél előtt meghozza döntését, amely az esti lapok véleménye szerint minden kö­rülmények között kedvező lesz, úgy hogy a német leszerelés kérdéskomplexum­ának utolsó pontját mégsem kell majd a nagykövetek tanácsa elé terjeszteni döntés végett. A versa­illesi katonai tanács ma esti ülése teljes három óra hosszat tartott és este nyolc órakor eredménytelenül végződött. A német megbízottak több pontban nem fogadták el a katonai tanács javaslatait s újabb halasztást kértek, hogy érintkezésbe léphessenek a ber­lini kormánnyal. A szövetségesközi katonai tanács ily körülmények között este elnapolta ülését s a következő ülést kedden reggel ki­lenc órára hívta össze. A nagykövetek ta­nácsa holnap délelőtt tizenegy órakor ül össze. A hangulat általában v­éve optimista s politikai körökben meg vannak győződve ar­ról, hogy a holnapi tárgyalások meghozzák a várt eredményt. APOLHK4 HÍREI A régi Magyarország hangja A felsőház első érdemleges ülésén a történelmi Magyarország legfőbb közjogi méltósága, Desselwffy Aurél gróf, ország­bíró, deklarációt olvasott fel, amelyben az 1920. I. törvénycikk szükségalkotmányá­­val szemben azzal a fentartással élt, hogy vele egyetértő elvbarátai nevében, csakis a régi magyar alkotmány jogfolytonos­ságának helyreállítása érdekében vesz részt a felsőtábla törvényhozási munkájá­ban. Ennek a nyilatkozatnak súlyát nem­csak az a tény adja meg, hogy Dessewffy Aurél gróf a régi Magyarország közéleté­nek vezető férfiai sorába tartozott, hanem annak a dignitásnak a közjogi dísze és jelentősége, amelyet királyi kinevezés alapján viselt. Ha nem is ilyen világos és pregnáns értelemben, de hasonló tartalmú elnöki enunciációt tett Wlassits Gyula báró, a közigazgatási bíróság és az új felsőhá­z elnöke, aki a maga személyén keresztül összeköti a régi főrendiház és a mostani felsőház törvényalkotó munkájá­nak jogi rokonságát. A magas klérusnak egyik kiválósága, a harmadik magyar főpap, Szmrecsányi Lajos egri érsek, szin­tén a történelmi alkotmány helyreállítá­sának feltétele mellett óhajtja kivenni részét a felsőtábla törvényhozói életé­ből. Ez a három deklaráció úgy hatott ránk, mint a régi, hatalmas Magyarország üzenete ahhoz az újhoz, amely magának szükség­jogrendet teremtett s amely — legalább a látszat szerint — lassanként ezt az ideiglenes és kisegítő jogrendet a befejezett törvényalkotások egész soro­zata által véglegesíteni akarja. Lehetet­len megilletődés nélkül olvasni ezeket a nyilatkozatokat, amelyekben felcsendült egy nagy múltnak dicsősége, kegyelete és kötelességérzete. Reméljük, hogy ezeknek a nagytekintélyű férfiaknak intő és figyelmeztető szózata még a mostani nem­zedék közjogi és nemzeti érzéketlenségé­ben sem fog süket fülekre találni. Bethlen István gróf miniszterelnök, szokása sze­rint, kitérő választ adott a régi Magyar­­ország közjogi méltóságainak megnyilat­kozására. Nem mondott se igent, se nemet, csak arra utalt, hogy a kormány a Des­sewffy Aurél gróf által hangoztatott kérdésekre nézve a nemzetgyűlési felső­házi vitában már nyilatkozott. Reméljük, hogy ez az új trianoni Magyar­ország in­kább szívébe és emlékezetébe zárja azokat a szavakat, amelyeket a régi Magyar­ország hallatott feléje. Valamikor a nem­zet legméltóságosabb történelmének, a magyar corpus jurisnak legnemesebb géniusza, Deák Ferenc hasonló jogfen­­tartással vett részt pártja nevében az 1861-iki csonka magyar országgyűlésen. Deák Ferenc annak idején a fejedelmi hatalom túltengésével szemben férfiasan hangsúlyozta a nemzeti jogok csorbítatlan épségét. Ma a régi Magyarország legelső közjogi méltósága fejezte ki a népszuvere­nitás forradalmi ízű­ felfogásával szemben és a régi magyar alkotmány nevében a királyi jogok fentartásának szükséges­ségét. Annak idején a haza bölcse a jog­folytonosság érdekében védte a királlyal szemben a nemzet jogait, ma ugyanennek a jogfolytonosságnak nevében Dessewffy Aurél gróf tartotta szükségesnek szót emelni a királyi jogok érdekében. A jog­folytonosság hívei között többen is van­nak, akik bizonyos aggodalommal gondol­nak ama hatásra, amelyet a kétkamarás országgyűlés megnyitása keltett a ma­gyar politikai társadalomban. Úgy látszik, ez az aggodalom volt a forrása több ki­váló politikus amaz elhatározásának, hogy távolmaradtak a kétkamarás országgyűlés ünnepélyes megnyitásától. Szombaton, ugyanis az új országgyűlés ünnepélyes megnyitásán nem jelent meg sem Apponyi Albert gróf, sem Zichy János gróf, Sigray Antal gróf és Cziráky József gróf. Három új kerületet kap a keresztény gazdasági párt A kettős mandátumok gazdái közül már többen véglegesen­ eldöntötték, hogy melyik mandátumukról mondanak le, így Bethlen István gróf miniszterelnök megegyezett a ke­resztény gazdasági és szociális párttal, hogy a szécsényi kerületet átengedi a pártnak. Szécsényben Tobler Jánost jelöli a keresz­tény gazdasági és szociális párt, amely Eger­ben is jelöltet állít Szmrecsányi György sze­mélyében. Az egri kerületet ugyanis Klebels­­berg Kunó gróf kultuszminiszter szintén a keresztény gazdasági és szociális pártnak en­gedte át A párt a Zichy János gróf lemon­dásával megüresedő móri kerületben is jelöl­tet állit és pedig Hunyady Ferenc grófot. Zichy János gróf győri mandátumát tartja meg. Akik kimaradtak a felsőházitól A következő levelet kaptuk: Tekintetes Szerkesztőség! Mint nagyrabecsült lapjukból értesültünk, a kinevezett felsőházi tagok név­sorából sok és nagy értéke maradt ki ennek a fris Magyarországnak. Már­pedig valóság­gal újabb nemzeti szerencsétlenség szakad reánk, ha az úgynevezett újjáépítő munkánál nem legjobbjainkat állítjuk sorompóba. A Magyarság több érték nevéről tett említést s a kihagyottak névsorát most én is ki akarom egészíteni. Radnay Farkas és Papp Antal cimzete­s érsekekről is megfeledkeztek a kine­ a2S vezeti felsőházi tagok névsorának összeállítá­­sánál, pedig ők tagjai voltak a főrendiháznak. Annál inkább fel lehet tehát tenni a kérdést, hogy miért nem tagjai a felsőháznak, amikor már a csehek is kiűzték őket püspöki szé­keikből. Talán csak nem bűnük az, hogy mindvégig kitartottak a csehek között is ma­gyar hazájuk mellett. Mert ha ez nem bűn, akkor erkölcsi kötelesség megbecsülni őket a csonka hazában, s ha van még betöltendő felsőházi tagsági hely, akkor az úgynevezett régi jog igazán megilleti őket. Különösen Papp Antallal, a csonka eperjesi egyház­megye apostoli adminisztrátorával szemben hálátlanság illetékesek részéről, hogy kihagy­ták a felsőházi tagok közül. Úgy látszik, ille­tékes helyen nem veszik tudomásul, hogy Papp Antal, ha csonka egyházmegye élén is áll, ma is tényleges püspöki joghatóságokat gyakorol. Erről pedig jó volna tudomást ven­ni, mert éppen ezáltal demonstrálhatnánk ellenségeink felé, hogy az egyházmegye meg­csonkítása nem csonkítja a jogokat. Tisztelet­tel: Egy nyírpazonyi olvasó. Jobb ma egy csepp páratlan hatású valódi DIANA sósborszesz a torok és szájüreg öblögetésére, mint holnap egy liter orvosság a bekövetkezett influenza leküzdésére A Neue Freie Presse vasárnapi számában egy nagy feltűnést keltő Mussolini-interjú jelent meg. George Sylvester Viereck hosz­­szabb beszélgetést folytatott az olasz minisz­terelnökkel, akinek nyilatkozata elsősorban a francia sajtóban óriási izgalmat váltott ki. A hírlapíró gazdasági ügyekkel kapcsolatos kérdésekkel kezdte meg a Dacéval folytatott beszélgetését. Mussolini kijelentette, hogy ő nem hisz a konferenciákban, hanem csakis a munkában, ez­ oldhatja meg mindenütt egye­dül a pénzügyi válságot. Mi —­ mondotta Mussolini — nem küzdünk munkáskérdéssel. Ha úgy találjuk, hogy a munkanapot egy órá­val meg kell hosszabbítani, parancsot írunk és a mi népünk engedelmeskedik, mert jól tudja, hogy mi nem a kapitalizmus és munka játékát játsszuk, hanem egyedül és kizárólag Olasz­ország érdeke lebeg szemünk előtt. Mi a kapi­talizmusnak és a munkának egy új felfogását hirdetjük és érdekeink lényeges közösségét hirdetjük. A szocialisták hisznek az osztály­harcban, mi pedig az osztályok együttműkö­désében. A fasizmus nem hajol meg a Mam­mon előtt. A pénz és a munka mindketten egyformán szolgál is nem urai a fasizmusnak. A fasizmus pedig az állam szolgája. A mi jel­mondatunk: Az államnak erősnek kell lennie! A tudósítónak arra a megjegyzésére, hogy a külföld nézete szerint a fasizmus erőszak­kal uralkodik, Mussolini mosolyogva válaszolt: Azt mondják, erőszakkal uralkodom. De van-e egyáltalában kormányzat, amely nem erőszak­kal kormányoz? Az erőszak hozzájárulást kö­vetel és nincs olyan hatalom, amely megáll­­hasson, ha nem nyugszik beleegyezésen. A ha­talomnak igazságosnak kell lennie és a nép választásán nyugodnia. Én nem tudnám el­viselni a felelősséget, ha nem tudnám, hogy az egész népért cselekszem. Olaszország ura vagyok, nem egy párt kegyelméből, hanem a nép akaratából! — Nem hiszi, hogy a fasiz­mus Itáliának jó kormányzati rendszert adott? — Olaszország szegény ahhoz, hogy rossz kor­mányt viseljen el. És ennek a szegénységnek le kell vonni a konzekvenciáját és nem enged­heti meg a nagy és gazdag államok kormány­­formáinak luxusát. A Duce ezután rátért arra, hogy mi ál a fasizmus előtt. Nekünk nincs időnk — mon­dotta, — parlamenti fecsegéssel tölteni időt és a mi néperőnket értéktelen pártviszályban fecsérelni el. Olaszország egész népességét, sajnos, nem tudja táplálni és ezért vagy ter­jeszkednünk kell vagy explodálnunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Itália bár­melyik szomszédjával rosszban fog lenni. A növekvés a fejlődés egyik formája. Nekünk türelmünknek kell lenni, mint volt Angliá­nak, mert tudom, hogy a világbirodalom nem olyasvalami, amit gyorsan rögtönözni lehet. Két évszázad alatt szerezte meg Anglia azo­kat a pontokat, amelyek mai világbirodalmát védik. Mussolini idézte Ruprecht volt bajor trónörökös szavait, aki azt mondotta, hogy a nagyobb Olaszország önmagától fog kelet­kezni. Olaszországnak Németországhoz való vi­szonyára térve, a tudósító közbevetette, hogy egyetlen komoly differencia a két állam kö­zött a német kisebbségekkel való bánásmód Dél-Tirolban. . . Németország és Olaszország, — felelte Mussolini — megérthetik egymást. De Inns­bruck — tudom — gyűlöli Olaszországot... Arra a kérdésre, várjon Németország, ha elismer egy nagy Olaszországot, Mussolini is el fog-e ismerni egy nagy Németországot, be­leértve Ausztriát is. — Mussolini így vá­laszolt : — Ausztria Csatlakozása a­ német birodalmi szövetséghez Németország számára fontosabb probléma, mint Olaszország részére. Jöhet egy­ ilyen nap, de — mint mondottam — a birodalmak növekedése letssú processzus. — Hiszi Ön, hogy Ausztria egyedül is ké­pes tovább exisztálni? — kérdezte a hírlapíró. — A viszonyok Ausztriában állandóan ja­vulnak — válaszolta Mussolini —, ennek el­lenére akadnak emberek, akiknek az a véle­ményük, hogy egy évszázad alatt a legtöbb kis állam el fog tűnni. A nemzetközi politiká­ban és a nemzetközi kereskedelemben nincs hely kis egységek számára. — Hihető, hogy más nagyhatalmak bele­egyeznek, hogy egy Nagyolaszország és egy N­agyném­etország alakulj­on ? — A szövetséges és társult hatalmak polit­­ikája a versaillesi békeszerződés aláírása óta állhatatlan, ellentmondó és következetlen volt. A jövőben, előreláthatóan, még következetle­nebb és ellentmondóbbő lesz. Mussolini azzal a nagyjelentőségű kijelen­­téseel zárta be nyilatkozatát, hogy a toll ha­talmas eszköz, de az Írógép korában ő a kar­dot sokkal alkalmasabb eszköznek találja bi­zonyos csomók keresztülvágására. Olaszország egészséges növekedést kíván, de békés is. Ez az interjú elsősorban a párisi sajtóban keltett nagy megdöbbenést. Egyrészt, mert a nyilatkozat sorai közül német—olasz barát­ságot olvastak k­i, másrészt mert az imperia­lista politika nyílt hitvallását látják benne. —■ Olaszország, úgy látszik, — írja az Oeuvre — imperialista céljai szolgálatában attól sem retten vissza, hogy felborítsa a locarnói szer­ződéseket s ismét halálos ellenségévé tegye Németországot Franciaországnak. — Az Echo de Paris, mely eddig a francia—olasz barát­ság szószólója volt s a locarnói szerződések helyett a Róma felé való orientálódást sür­gette, szintén annak a véleményének ad kife­jezést, hogy az Olaszországgal szemben foly­tatott politika elhibázott volt s hogy ezért elsősorban Franciaország római követét ter­heli a felelősség. w*3 Mussolini nyilatkozata Olaszország terjeszkedésének szük­ségességéről és Auszra-Németország egyesüléséről 5

Next