Magyarság, 1927. március (8. évfolyam, 48-73. szám)

1927-03-13 / 59. szám

1927 március 13, vasárnap IMnMSOBgltt 55 Hölzesidorfi Courad fiának rejtélyes ha'á** Iáról _ Egy napilap által közölt Conrád vezér bizalmas levelezéseiben többször esik szó az ő Herbert nevű dragonyos főhadnagy fiának a háború elején az orosz harctéren történt titokzatos eltűnéséről, illetve halá­láról. Mint a vele kapcsolatos események egyik szereplője és tanúja, talán nem lesz érdektelen megemlékeznem erről az eset­ről, annál is inkább, mert összefüggésben áll azzal a fejetlen taktikával és kímélet­lenséggel, mellyel az osztrák-magyar had­vezérek a magyar katona vérét oly köny­­nyelmüen pazarolták. 1914 szeptember elején körülbelül 220 ezer emberből álló északkeleti Auffenberg­­hadsereget, a föllépő orosz túlerők súlyos veszteségek után már szeptember 5-én kényszeritették a legsürgősebben visszavo­nulásra. A visszavonulás centruma Rawa- Ruska határvároska volt, melyet az oro­szok már három oldalról támadtak, hogy elvágják az egész hadsereg visszavonulá­sát. Legvéresebben folyt a harc a város­tól délre, Magierow-nál, ahol szeptember 12-én, éppen a legszörnvübb harcok köze­­pett, csapatainknál katasztrofálissá vált a lőszerhiány, különösen a tüzérségnél. Mint a 12. számú tábori tüzérezred tartalékos hadnagyát, sürgősen beküldtek Rawa-Rus­­kára, hogy a visszavonuló csapatoktól mindenáron kerítsek lőszert, különben az oroszok elvágják az egyetlen visszavonu­lási utat is. Bent Rawa-Ruskán őrületes fejetlenség uralkodott. Rengeteg kocsisor össze-vissza torlódva alig mozdulhatott. Az összes pa­rancsnokságok lázasan pakoltak, mert nagyon oda hallatszott már a város körül dúló harcok ágyudöreje. Láttunk vörös­keresztes autókat, megrakva a környező kastélyokból rekvirált zongorákkal, sző­nyegekkel és bútorokkal. Ezekre most is volt gondja a magasabb parancsnoksá­goknak, mikor a sebesültek ezrei hever­tek napokig rozoga parasztszekereken. Rettenetes kocsitorlódásban sikerült a senkowici országúton hatalmas lőszerszál­­mányokat fölfedeznünk. Mindenfelé be­szélték már, hogy délután az összes utak hídjait felrobbantják. Siettem vissza ér­deklődni, mi igaz a riasztó hírekből ? Az említett országút régi, nagy kőhidjánál már egy dragonyos pionirosztag három embere készült az öreg kőhid robbantá­sára. Mivel kész őrültségnek látszott a visszavonuló sereg elöl ily módon elvágni az utat, a dragonyosokat elzavartam, s őröket állítottam a hídhoz. Egy óra múlva, alig értem a hid közelébe, heves lövöldözést hallok onnan. Oda rohhnva látom, hogy 16 dragonyos egy tisztféle vezetésével a hid túlsó mellvédje mögül vadul lövöldöz az utón álló, összetorló­dott kocsisorokra, hogy azokat visszatartsa a hídtól. Vad kiabálás: »Árulás, a drago­­nyosok összejátszanak az ellenséggel!a. — hallatszott mindenfelé. Az éti impresszióm is ez volt, mivel a dragonyosok viselke­dése az egész előnyomulás alatt gyanús volt. A hid időelötii fölrobbantása pedig direkt árulásszámba ment. Kitanitott őreim ugyanis közben újra elzavarták a pionírokat, kik most megerősítve tértek vissza, hogy tüzelésük födözete alatt gyújt­sák föl az aknákat. Ezalatt jámbor magyar kocsisok hul­lottak össze véresen lövéseik alatt, meg­vadult lovak száguldoztak a szekerekkel ide-oda, . Átlátva pillanat alatt a helyzetet, mi­lyen veszélyben forog lő'szerszállitmá­­nyunk, melynek mindenáron át kell jut­nia, bármi történjék is, a hid elé siettem sapkát lengetve, s kiáltva, hogy szüntes­sék be a tüzelést. De mindhiába, sőt tisztjük pisztolyából még felém is lövöl­dözött. Parancsot adtam tehát a néhány őrnek teljes erőből visszatüzelni, s magam is puskát ragadva, lévén gyakorlott lövő, a dragonyosokat a mellvéd mögül egy­másután le is szedtük. Vagy husz-hu­­szonöt jó magyar kocsist és számtalan lovat lőttek össze az áruló dragonyosok ezalatt. Közülök csak kettőnek sikerült elhúzódnia, a többi ott hevert átlőtt sisak­kal a kőmellvéd mögött. Nem volt időm átmenni a hídon, megnézni őket közelről. Siettem vissza másik lőszerszállitmányért, amivel másfél óra múlva visszatérve éppen előttünk röpítették légbe a hidat. A begyulladt hadsere ^parancsnokság annyira sietett a hidak fólrobbantásával, hogy ezáltal 80 ezer katonát zárt el a visszavonulástól, 240 ágyul, 8000 jármü­vet s mérhetetlen hadiszert juttatva orosz kézre. Magam is csak nehezen vergődtem vissza. A városba érve hallottam azután, hogy a hídnál lelőtt dragonyosok között egy főhadnagyot is találtak. Mivel pedig a dragonyosok Rawa-Ruskánál nem áll­tak harcban, tehát veszteségük sem lehe­tett, az egyetlen elesett főhadnagyuk pe­dig, akit a városba hoztak, Conrád fia volt, következtettek arra, hogy ez való­színűleg a hidrobbanlási kísérletnél el­esett főhadnaggyal lenne azonos. Némileg megerősíteni látszik e föltevést, hogy Con­rád Herbert a vezérkarhoz lévén beosztva, mint ilyen kaphatta a parancsot a hidak robbantására. Magam részéről azonban szinte kizárt­nak tartom e föltevést, mert lehetetlen, hogy egy hadvezér fia, még ha lovastiszt is, oly csekély taktikai ismeretekkel bír­jon, hogy ne lássa a hidak időelőtti föl­robbantásának katasztrofális következmé­nyeit, s az ostoba parancsot végre is hajtsa. Ebbén a rejtélyes ügyben később há­rom ízben is kihallgattak és jegyzőköny­veztek, de a hadseregparancsnokság maga is érezve súlyos mulasztásait, nem igen mert, vagy akart ennek az ügynek kényes részleteibe mélyebben behatolni. Teitey Emil tanár. tart. ttizérfőhadnagy Apróságok Apponyi életéből Ragyogó szellemi frisseségben, teljes testi épségben érte meg Apponyi Albert gróf a pátriárkák korát. Nyolcvanegy éves lesz ez év májusában! Mennyi küzdelem, mennyi csaló­dás és mennyi siker! Már parlamenti szüzbeszéde feltűnést kel­tett. A magyar Zeneakadémia felállítását sür­gette s az egykori parlamenti tudósítók sze­rint már ekkor is minden figyelem feléje for­dult. A Zeneakadémia jubileuma alkalmából mondotta Apponyi e sorok Írójának: — Talán nem szerénytelenség, hogy ezen a napon nekem is örömünnepem van. Boldog vagyok, hogy az ünnepi beszédet én mondha­tom. Hiszen első parlamenti beszedem éppen a Zeneakadémiáról szólott. . Aligha akad magyar, aki az ő parlamenti sikerét ne ismerné. Nem egy Ízben beszédei­nek hatása alatt állott Nagymagyarország egész parlamentje. Ellenfelei sokszor hara­gudtak reá, néha elképedtek, de mindig és mindenhol nobilis ellenfélnek ismerték el. Jászberényi választóihoz való viszonya is közismert. A herényi cívis ünnepnek tekinti Apponyi beszámolóját, ünneplő ruhában lepi el a nagy piacteret és áhitatos csendben hall­gatja végig beszédét. Sokszor innen hallotta meg az egész ország Apponyi programmját, e lázas figyelemből és országos hatásból azon­ban jóformán semmi sem csillant ki a jász­berényi piacon, mert a herényiek hallgatnak — taps, éljen nélkül. Meg is kérdeztem egyik dereshaju szomszédomtól: — Tán nem tetszett a -beszéd, bátyám uram ? — Délászén jól beszélt a mi követünk ma is. Nagyon megértettük, de nem szoktunk mink rikoltozni! Közmondásossá vált immár, hogy Apponyi nevelte meg a választóit, magához emelte őket és szinte összeforrott velők. A -beszámolólako­­mán már a pógárok is felmelegednek, min­denki Apponyi iránt érdeklődik, jó helyen ül-e, nem éri-e huzat és koccintgatásközben már idézik a beszámolóbeszédet. Még bensőbb a viszony Apponyi és választói között azóta, hogy Apponyi a feleségét is levitte Berénybe. A lakomán Apponyi hangoztatta, hogy ezután már külön szószólójuk is lesz a jászberényiek­nek: a felesége. Ha valami iigycs-bajos dol­guk akad, csak forduljanak hozzá bizalommal és bizonyosan sikerük lesz. Olyan lelkesen ünnepelték a Nagyasszonyt, ami mindenkit meglepett a hűvös bercnybcn. Apponyi Albert gróf magyar ékcsszólásá­­ról újat mondani alig lehet, ellenben csak ke­vesen ismerik őt, mint angol-francia-olasz szó­nokot. A kilencvenes évek végén interparlamentá­ris konferencia és sajtókongresszus volt Buda­pesten. Ekkor hallottuk először Apponyit francia, angol és olasz nyelven beszélni. Oly nagy sikere volt, hogy az első naptól kezdve állandóan nyomon követték a külföldi újság­írók. Ha jól emlékszem, 1906-ban előkelő illusz­tris vendégcsoport járt Budapesten. A lon­doni Eighty klubnak (Nyolcvanas klub) kö­rülbelül harminc-negyven tagja jött fel Buda­pestre elnökével, Campbell Banncrmannal, aki nem sokkal később Anglia miniszterelnöke lett. Ez a klub, mint éppen a minap mon­dotta Andrássy Gyula gróf e sorok írójának, némiképpen radikális elveket hirdetett, úgy, hogy mi ma destruktívnak is mondhatnék. Az Eighty klub tiszteletére az akkori hatalmas koalíciós negyvennyolcas párt nagy lakomát rendezett egyik előkelő szállóban s a lako­mán előbb Kossuth Ferenc, azután Apponyi Albert gróf kultuszminiszter beszélt. Kos­suthot udvariasan megtapsolták. Általános figyelem mellett szólalt fel Apponyi Albert. Az angolok eleinte kíváncsian, később álznél­­kodva tekintettek reá, egyszerre felcsillant a szemük, mozogni kezdtek, némelyik hátra­vetette a fejét s egyszerre viharosan tomboló lelkesedéssel kiáltották: Hipp-bipp, Hurráh! Hipp-hipp, Hurráh 1 S amikor Apponyi a be­széd végére jutott, az angol veudégek vala­mennyien felugrottak és percekig zúgott, do­bogott, harsogott a teremben a Hipp-hipp, Hurráh! Odarohanlak Apponyihoz, kezét szo­rították. Mert úgy lelkesedni cs ujjongani, ahogy az angoloktól láttuk, mi sem tudunk lángolóbban és tüzesebben. És amikor már kissé lehiggadt a kedv, az angolok újra felállottak és Apponyi tisztele­tére elénekelték a Longfellow kezdetű, ismert angol diákdalt, amelyet az angolok egyetemi ifjúságuktól kezdve késő öregségükig is éne­kelni szoktak baráti lakomák és összejövetelek alkalmával. És Campbell Bannermann, az angol klub elnöke szólalt fel azután. Beszéde igy hang­zott: — Uraim! Azt hittem eddig, hogyha más nyelven nem is, de angol nyelven csak tudok beszélni. Mert, sajnos, magyarul nem tudok, de franciául sem. Most tudtam meg Öreg nap­jaimra, bogy az anyanyelvemen: angolul sem tudok. (Nagy derültség.) Angolul Apponyi Albert gróf tud, akinél szebben, folyamato­sabban, előkelőbben angolul beszélni soha, sohasem hallottam. (Viharos kiáltások: Hipp­­hipp, Hurráh!) Arra kérem Apponyi grófot, jöjjön cl hozzánk Angliába, biztosítom, hogy díszes pozícióba jut és tanítson meg minket angolul beszélni. Apponyi Albert gróf mielőtt még a jász­berényiek a magukénak vallották volna, két­­izben is Békéscsaba városát képviselte az országbázán. Régi kapcsolat fűzte őt Békés vármegyéhez, hiszen ott még földbirtokos volt és birtokát csak önzetlensége és elvbarátaihoz való ragaszkodása következtében veszítette el. A nyolcvanas években azután Békéscsabán olyan dolog történt, ami ott talán ezerév óta soha. A Körös ugyanis hirtelen megdagadt, árvizveszedelem fenyegette a várost úgy, hogy a kormány Beliczey István, akkori főispánt kormánybiztossá nevezte ki. A veszedelem egyre nőtt, de hasztalan volt minden parancs, fenyegetés, a csabai gazdák makacsul vona­kodtak a gátépítésben résztvenni és dolgozni. — Nem lesz itt árvíz! Sohase is volt, mit akarnak tőlünk, — felelték a csabai pógárok a többszöri parancsra. Még kis diák voltam, de ma is élénken em­lékezem, hogy a városházán az emberek, a mérnöki kar tagjai a hajukat tépték és két­ség-beesetten várták a fejleményeket. A viz pe­dig egyre nőtt, amikor váratlanul megérkezett Apponyi Albert gróf. Hallja a jajveszéke­lést, a csüggedést, toporzékolást és azután a gazdák felé fordult. Kérlelte, intette őket, de kárbaveszett ezúttal minden ékesszólása. Apponyi erre nem szólt semmit, körülnézett, meglátta a városháza előtt felsorakoztatott talicskákat, megfogta az egyiket, ásót, kapát tett bele s azzal ment a Kőrös felé, a gazdák és a mérnökök legnagyobb ámulatára. A parton azután hordani kezdte a földet a gátra, mintha közönséges napszámos lett volna. A csabaiak megrökönyödtek, elrestelték magu­kat s aztán egymásra néztek. Kapható vidéken is a legtöbb építőanyag-, vas- és festekkereskedésben. „Biber“­íriüweN Kátrányipari R.-T., Budapest, V. kerület, Vilmos császár-ut 22. szám. — Mégis csak nagy baj lehet, — szégyen volna magára hagyni a gróf urat 1 Valamennyien talicskát fogtak és Apponyi* val. vetekedve fogtak hozzá a gátépítéshez. Éjfélre készen volt a nyulgát. Néhány évvel ezelőtt Apponyi a képviselő­házban nagy beszédet mondott Trianonról s a külső politikáról az egész Ház osztatlan tet­szése, tapsvihara mellett. Ekkor hallotta Ap­ponyit először beszélni a Házban a leánya, Marika grófnő. A beszéd után Apponyi fel­ment a karzatra leányáért. Amikor a lépcsőn lefelé haladtak a folyosóra — a kontesz kipi­rult arccal mondotta: — Nagyon szépen beszéltél, apa! — Meg voltál elégedve velem? — Büszke vagyok reád! Soha életemben boldogabb embert még nem láttam, mint e pillanatban. Merem állítani, hogy Apponyi sok elévülhetetlen sikerei mel­lett, a legbüszkébb arra a sikerre volt, amelyet mint apa ért el. Bihari Imre <gwsBsgsaaBUJSMw-'.-,1 .....- .........• m Üzenet Kedves, ne várdd a levelemet. És ha másokkal beszélgetsz és jósolsz, büszkélkedve ki ne mond a nevemet. Engem a sorsom idevert bután, mint rossz fiuk, ha lepkét kiszegeznek és nézek szálló társaim után. Hanem azért még valaki vagyok. Ereimben vágtat egy fluidum! Sorsom rút, — de becsületem ragyog s ragyogni fog, — ezt az egyet tudom. Már elnémult örökre lyra-szóm, érzem, hogy a nyomorom eltemet! ... De fénybe von egyetlen vigaszom: Nem adtam el nekik a telkemet1 — És hát Kedves, a sorsomon ne sírj. Nézd, vidáman annyi leány maradt. Fényreszomjas levelet nekik írj — én hadd sírjak itt a romok alatt. De a kezem szorítását fogadd, — köszönetül, hogy láttál igazán ... S a sorsomon ne elmélkedj sokat. Minden jóval így bánt az én hazám. Nagy Emma Ingyen vásárolhat „Hermes* Alt. kereskedelmi r.-t.-nál, Magyar-utca 3 mivel pénzót visszakapja a nálunk vásárolt árukban. Egyszeri vételnél erről meggyőződhet! Kedvező fizetési feltételek mellett is vásárolhat! Raktáron levő áruink. fátyol-, flór- és sely^mharisnyák, gyermek- és női kötött kabátok, női fehérneműék, vásznak, eh if on ok, férfi és női szövetek fT^éVjé^GYAi(VR£A7i\ A PASZTALAT BÍZ ONTITJA: I T.v,„, felöltök! RUHA I ÚJDONSÁGUK ...» fi SZÖVET ÉS SELYEMBŐL —,«■» E-***&*- olcsó arak H NAGY VÁLASZTÉK j&j LUKÁCS NÁNDORI NŐI DIVATHOZ IV.. KECSKEMÉTI-UTCA 3. SZ. Díjtalan szemorvost vizsgálat

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék