Magyarság, 1927. március (8. évfolyam, 48-73. szám)

1927-03-13 / 59. szám

1927 március 13. vasárnap IMnMSOBgh­t Hölzessdorfi Conrad fiának rejtélyes halá** járól _ Egy napilap által közölt Conrad vezér bizalmas levelezéseiben többször esik szó az ő Herbert nevű dragonyos főhadnagy fiának a háború elején az orosz harctéren történt titokzatos eltűnéséről, illetve halá­láról. Mint a vele kapcsolatos események egyik szereplője és tanúja, talán nem lesz érdektelen megemlékeznem erről az eset­ről, annál is inkább, mert összefüggésben áll azzal a fejetlen taktikával és kímélet­lenséggel, mellyel az osztrák-magyar had­vezérek a magyar katona vérét oly köny­­nyelműen pazarolták. 1914 szeptember elején körülbelül 220 ezer emberből álló északkeleti Auffenberg­­hadsereget, a fellépő orosz túlerők súlyos veszteségek után már szeptember 5-én kényszerítették a legsürgősebben visszavo­nulásra. A visszavonulás centruma Rawa- Ruska határvároska volt, melyet az oro­szok már három oldalról támadtak, hogy elvágják az egész hadsereg visszavonulá­sát. Legvéresebben folyt a harc a város­tól délre, Magierow-nál, ahol szeptember 12-én, éppen a legszörnyűbb harcok köze­­pett, csapatainknál katasztrofálissá vált a lőszerhiány, különösen a tüzérségnél. Mint a 12. számú tábori tüzérezred tartalékos hadnagyát, sürgősen beküldték Rawa-Rus­­kára, hogy a visszavonuló csapatoktól mindenáron kerítsek lőszert, különben az oroszok elvágják az egyetlen visszavonu­lási utat is. Bent Rawa-Ruskán őrületes fejetlenség uralkodott. Rengeteg kocsisor össze-vissza torlódva alig mozdulhatott. Az összes pa­rancsnokságok lázasan pakoltak, mert nagyon oda hallatszott már a város körül dúló harcok ágyúdöreje. Láttunk vörös­keresztes autókat, megrakva a környező kastélyokból rekvirált zongorákkal, sző­nyegekkel és bútorokkal. Ezekre most is volt gondja a magasabb parancsnoksá­goknak, mikor a sebesültek ezrei hever­tek napokig rozoga parasztszekereken. Rettenetes kocsitorlódásban sikerült a senkowici országúton hatalmas lőszerszál­­mányokat fölfedeznünk. Mindenfelé be­szélték már, hogy délután az összes utak hídjait felrobbantják. Siettem vissza ér­deklődni, mi igaz a riasztó hírekből ? Az említett országút régi, nagy kőhídjánál már egy dragonyos pionirosztag három embere készült az öreg kőhíd robbantá­sára. Mivel kész őrültségnek látszott a visszavonuló sereg elöl ily módon elvágni az utat, a dragonyosokat elzavartam, s őröket állítottam a hídhoz. Egy óra múlva, alig értem a híd közelébe, heves lövöldözést hallok onnan. Oda rohanva látom, hogy 16 dragonyos egy tisztféle vezetésével a híd túlsó mellvédje mögül vadul lövöldöz az uton álló, összetorló­dott kocsisorokra, hogy azokat visszatartsa a hídtól. Vad kiabálás: »Árulás, a drago­­nyosok összejátszanak az ellenséggel!«. — hallatszott mindenfelé. Az éni impresszióm is ez volt, mivel a dragonyosok viselke­dése az egész előnyomulás alatt gyanús volt. A híd idő előtti fölrobbantása pedig direkt árulásszámba ment. Kitanított őreim ugyanis közben újra elzavarták a pionírokat, kik most megerősítve tértek vissza, hogy tüzelésük fedezete alatt gyújt­sák föl az aknákat. Ezalatt jámbor magyar kocsisok hul­lottak össze véresen lövéseik alatt, meg­vadult lovak száguldoztak a szekerekkel ide-oda. . Átlátva pillanat alatt a helyzetet, mi­lyen veszélyben forog lő­szerszállítmá­­nyunk, melynek mindenáron át kell jut­nia, bármi történjék is, a híd elé siettem sapkát lengetve, s kiáltva, hogy szüntes­sék be a tüzelést. De mindhiába, sőt tisztjük pisztolyából még felém is lövöl­dözött. Parancsot adtam tehát a néhány őrnek teljes erőből visszatüzelni, s magam is puskát ragadva, lévén gyakorlott lövő, a dragonyosokat a mellvéd mögül egy­másután le is szedtük. Vagy húsz-hu­­szonöt jó magyar kocsist és számtalan lovat lőttek össze az áruló dragonyosok ezalatt. Közülök csak kettőnek sikerült elhúzódnia, a többi ott hevert átlőtt sisak­kal a kőmellvéd mögött. Nem volt időm átmenni a hídon, megnézni őket közelről. Siettem vissza másik lőszerszállítmányért, amivel másfél óra múlva visszatérve éppen előttünk röpítették légbe a hidat. A begyulladt hadsere­gparancsnokság annyira sietett a hidak felrobbantásával, hogy ezáltal 80 ezer katonát zárt el a visszavonulástól, 240 ágyút, 8000 jármű­vet s mérhetetlen hadiszert juttatva orosz kézre. Magam is csak nehezen vergődtem vissza. A városba érve hallottam azután, hogy a hídnál lelőtt dragonyosok között egy főhadnagyot is találtak. Mivel pedig a dragonyosok Rawa-Ruskánál nem áll­tak harcban, tehát veszteségük sem lehe­tett, az egyetlen elesett főhadnagyuk pe­dig, akit a városba hoztak, Conrád fia volt, következtettek arra, hogy ez való­színűleg a hídrobbantási kísérletnél el­esett főhadnaggyal lenne azonos. Némileg megerősíteni látszik e föltevést, hogy Con­rad Herbert a vezérkarhoz lévén beosztva, mint ilyen kaphatta a parancsot a hidak robbantására. Magam részéről azonban szinte kizárt­nak tartom e föltevést, mert lehetetlen, hogy egy hadvezér fia, még ha lovastiszt is, oly csekély taktikai ismeretekkel bír­jon, hogy ne lássa a hidak idő előtti föl­robbantásának katasztrofális következmé­nyeit, s az ostoba parancsot végre is hajtsa. Ebben a rejtélyes ügyben később há­rom ízben is kihallgattak és jegyzőköny­veztek, de a hadseregparancsnokság maga is érezve súlyos mulasztásait, nem igen mert, vagy akart ennek az ügynek kényes részleteibe mélyebben behatolni. Telley Emil tanár, tart. tü­zérfőhadnagy Apróságok Apponyi életéből Ragyogó szellemi frisseségben, teljes testi épségben érte meg Apponyi Albert gróf a pátriárkák korát. Nyolcvanegy éves lesz ez év májusában! Mennyi küzdelem, mennyi csaló­dás és mennyi siker! Már parlamenti szűzbeszéde feltűnést kel­tett. A magyar Zeneakadémia felállítását sür­gette s az egykori parlamenti tudósítók sze­rint már ekkor is minden figyelem feléje for­dult. A Zeneakadémia jubileuma alkalmából mondotta Apponyi e sorok írójának: — Talán nem szerénytelenség, hogy ezen a napon nekem is örömünnepem van. Boldog vagyok, hogy az ünnepi beszédet én mondha­tom. Hiszen első parlamenti beszédem éppen a Zeneakadémiáról szólott­ . Aligha akad magyar, aki az ő parlamenti sikerét ne ismerné. Nem egy ízben beszédei­nek hatása alatt állott Nagymagyarország egész parlamentje. Ellenfelei sokszor hara­gudtak reá, néha elképedtek, de mindig és mindenhol nobilis ellenfélnek ismerték el. Jászberényi választóihoz való viszonya is közismert. A herényi cívis ünnepnek tekinti Apponyi beszámolóját, ünneplő ruhában lepi el a nagy piacteret és áhitatos csendben hall­gatja végig beszédét. Sokszor innen hallotta meg az egész ország Apponyi programmját, e lázas figyelemből és országos hatásból azon­ban jóformán semmi sem csillant ki a jász­berényi piacon, mert a herényiek hallgatnak — taps, éljen nélkül. Meg is kérdeztem egyik dereshajú szomszédomtól: — Tán nem tetszett a­­beszéd, bátyám uram ? — Délászén jól beszélt a mi követünk ma is. Nagyon megértettük, de nem szoktunk mink rikoltozni! Közmondásossá vált immár, hogy Apponyi nevelte meg a választóit, magához emelte őket és szinte összeforrott velük. A­­beszámolólako­­mán már a pógárok is felmelegednek, min­denki Apponyi iránt érdeklődik, jó helyen ül-e, nem ért-e házat és koccintgatás közben már idézik a beszámolóbeszédet. Még bensőbb a viszony Apponyi és választói között azóta, hogy Apponyi a feleségét is levitte Berénybe. A lakomán Apponyi hangoztatta, hogy ezután már külön szószólójuk is lesz a jászberényiek­nek: a felesége. Ha valami ü­gyes-bajos dol­guk akad, csak forduljanak hozzá bizalommal és bizonyosan sikerük lesz. Olyan lelkesen ünnepelték a Nagyasszonyt, ami mindenkit meglepett a hűvös berényben. Apponyi Albert gróf magyar ékesszólásá­­ról újat mondani alig lehet, ellenben csak ke­vesen ismerik őt, mint angol-francia-olasz szó­nokot. A kilencvenes évek végén interparlamentá­ris konferencia és sajtókongresszus volt Buda­pesten. Ekkor hallottuk először Apponyit francia, angol és olasz nyelven beszélni. Oly nagy sikere volt, hogy az első naptól kezdve állandóan nyomon követték a külföldi újság­írók. Ha jól emlékszem, 1906-ban előkelő illusz­tris vendégcsoport járt Budapesten. A lon­doni Eighty klubnak (Nyolcvanas klub) kö­rülbelül harminc-negyven tagja jött fel Buda­pestre elnökével, Campbell Bannermannal, aki nem sokkal később Anglia miniszterelnöke lett. Ez a klub, mint éppen a minap mon­dotta Andrássy Gyula gróf e sorok írójának, némiképpen radikális elveket hirdetett, úgy, hogy mi ma destruktívnak is mondhatnék. Az Eighty klub tiszteletére az akkori hatalmas koalíciós negyvennyolcas párt nagy lakomát rendezett egyik előkelő szállóban s a lako­mán előbb Kossuth Ferenc, azután Apponyi Albert gróf kultuszminiszter beszélt. Kos­suthot udvariasan megtapsolták. Általános figyelem mellett szólalt fel Apponyi Albert. Az angolok eleinte kíváncsian, később ásznél­­kodva tekintettek reá, egyszerre felcsillant a szemük, mozogni kezdtek, némelyik hátra­vetette a fejét s egyszerre viharosan tomboló lelkesedéssel kiáltották: Hipp-hipp, Hurráh! Hipp-hipp, Hurráh ! S amikor Apponyi a be­széd végére jutott, az angol vendégek vala­mennyien felugrottak és percekig zúgott, do­bogott, harsogott a teremben a Hipp-hipp, Hurráh! Odarohantak Apponyihoz, kezét szo­rították. Mert úgy lelkesedni és ujjongani, ahogy az angoloktól láttuk, mi sem tudunk lángolóbban és tüzesebben. És amikor már kissé lehiggadt a kedv, az angolok újra felállottak és Apponyi tisztele­tére elénekelték a Longfellow kezdetű, ismert angol diákdalt, amelyet az angolok egyetemi ifjúságuktól kezdve késő öregségükig is éne­kelni szoktak baráti lakomák és összejövetelek alkalmával. És Campbell Bannermann, az angol klub elnöke szólalt fel azután. Beszéde így hang­zott: — Uraim! Azt hittem eddig, hogyha más nyelven nem is, de angol nyelven csak tudok beszélni. Mert, sajnos, magyarul nem tudok, de franciául sem. Most tudtam meg öreg nap­jaimra, hogy az anyanyelvemen, angolul sem tudok. (Nagy derültség.) Angolul Apponyi Albert gróf tud, akinél szebben, folyamato­sabban, előkelőbben angolul beszélni soha, sohasem hallottam. (Viharos kiáltások: Hipp­­hipp, Hurráh!) Arra kérem Apponyi grófot, jöjjön el hozzánk Angliába, biztosítom, hogy díszes pozícióba jut és tanítson meg minket angolul beszélni. Apponyi Albert gróf mielőtt még a jász­berényiek a magukénak vallották volna, két­­izben is Békéscsaba városát képviselte az országházán. Régi kapcsolat fűzte őt Békés vármegyéhez, hiszen ott még földbirtokos volt és birtokát csak önzetlensége és elvbarátaihoz való ragaszkodása következtében veszítette el. A nyolcvanas években azután Békéscsabán olyan dolog történt, ami ott talán ezer év óta soha. A Körös ugyanis hirtelen megdagadt, árvízveszedelem fenyegette a várost úgy, hogy a kormány Beliczey István, akkori főispánt kormánybiztossá nevezte ki. A veszedelem egyre nőtt, de hasztalan volt minden parancs, fenyegetés, a csabai gazdák makacsul vona­kodtak a gátépítésben résztvenni és dolgozni. — Nem lesz itt árvíz! Sohase is volt, mit akarnak tőlünk, — felelték a csabai pógárok a többszöri parancsra. Még kis diák voltam, de ma is élénken em­lékezem, hogy a városházán az emberek, a mérnöki kar tagjai a hajukat tépték és két­ség­beesetten várták a fejleményeket. A víz pe­dig egyre nőtt, amikor váratlanul megérkezett Apponyi Albert gróf. Hallja a jajveszéke­lést, a csüggedést, toporzékolást és azután a gazdák felé fordult. Kérlelte, intette őket, de kárbaveszett ezúttal minden ékesszólása. Apponyi erre nem szólt semmit, körülnézett, meglátta a városháza előtt felsorakoztatott talicskákat, megfogta az egyiket, ásót, kapát tett bele s azzal ment a Kőrös felé, a gazdák és a mérnökök legnagyobb ámulatára. A parton azután hordani kezdte a földet a gátra, mintha közönséges napszámos lett volna. A csabaiak megrökönyödtek, elreszelték magu­kat s aztán egymásra néztek. T.v.„, felöltök! RUHA­I ÚJDONSÁGUK ...» fi SZÖVET ÉS SELYEMBŐL —,«■» E -***&*- olcsó alak H NAGY VÁLASZTÉK !&­ LUKÁCS NÁNDORI NŐI DIVATHOZ IV.. KECSKEMÉTI­ UTCA 3. SZ. Díjtalan szemorvosi vizsgálat f T^éVjé^GYAi(VR£A7i\ A­PASZTALAT BIZ­ONYITJA: I Kapható vidéken is a legtöbb építőanyag-, vas- és festékkereskedésben. „Biber“­ím­üvek Kátrányipari R.-T., Budapest, V. kerület, Vilmos császár­ ut 22. szám. 55 — Mégis csak nagy baj lehet, — szégyen volna magára hagyni a gróf urat ! Valamennyien talicskát fogtak és Apponyi­­val, verekedve fogtak hozzá a gátépítéshez. Éjfélre készen volt a nyulgát. Néhány évvel ezelőtt Apponyi a képviselő­házban nagy beszédet mondott Trianonról s a külső politikáról az egész Ház osztatlan tet­szése, tapsvihara mellett. Ekkor hallotta Ap­ponyit először beszélni a Házban a leánya, Marika grófnő. A beszéd után Apponyi fel­ment a karzatra leányáért. Amikor a lépcsőn lefelé haladtak a folyosóra — a kontest kipi­rult arccal mondotta: — Nagyon szépen beszéltél, apa! — Meg voltál elégedve velem? — Büszke vagyok reád! Soha életemben boldogabb embert még nem láttam, mint e pillanatban. Merem állítani, hogy Apponyi sok elévülhetetlen sikerei mel­lett, a legbüszkébb arra a sikerre volt, amelyet mint apa ért el. Bihari Imre ngwsBsgsaaBUJSMw-'.-,1 .....- .........• m Üzenet Kedves, ne várdd a levelemet. És ha másokkal beszélgetsz és jósolsz, büszkélkedve ki ne mond a nevemet. Engem a sorsom idevert bután, mint rossz fiúk, ha lepkét kiszegeznek és nézek szálló társaim után. Hanem azért még valaki vagyok. Ereimben vágtat egy fluidum! Sorsom rút, — de becsületem ragyog s ragyogni fog, — ezt az egyet tudom. Már elnémult örökre lyra­szóm, érzem, hogy a nyomorom eltemet! ... De fénybe van egyetlen vigaszom: Nem adtam el nekik a telkemet! — És hát kedves, a sorsomon ne sírj. Nézd, vidáman annyi leány maradt. Fényre szomjas levelet nekik írj — én hadd sírjak itt a romok alatt. De a kezem szorítását fogadd, — köszönetül, hogy láttál igazán ... S a sorsomon ne elmélkedj sokat. Minden jóval így bánt az én hazám. Nagy Emma Ingyen vásárolhat „Hermes* Alt. kereskedelmi r­­t.-nál, Magyar­ utca 3 mivel pénzét visszakapja a nálunk vásárolt árukban. Egyszeri vételnél erről meggyőződhet! Kedvező fizetési feltételek mellett is vásárolhat! Raktáron levő áruink, fátyol-, flór- és selyemharisnyák, gyermek- és női kötött kabátok, női fehérneműek, vásznak, eh­if­on­ok, férfi és női szövetek

Next