Magyarság, 1927. június (8. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-01 / 123. szám

2 párti Toki akadt. Zalaszentgyörgyön 131 ellen­zéki szavazat mellett csak öt esett Kray bá­róra és ugyanígy aránylottak a szavazatok Alsó- és F­elsőbagodon, Zalapatkám és Zala­­csibén. Egy pillanatra fejvesztett riadalom tá­madt, a kisebb-nagyobb hatalmasságok azon­ban csakhamar közbeléptek és mire Csődé községbe értünk, már azzal fogadták Gaal Gasztont, hogy baj van, a kormánypárt pénzt küldött. Szegény, földhözragadt nép lakja ezt a községet, itt négy pengő is horribilis summa. A bizalmi emberek azt jelentették, hogy Kray báró pártja négy pengővel vásárolja a szava­zatokat és a választók­­épre is mennek. Ezt mutatta a szavazatok arányszáma is, itt 1 ellenzéki szavazat állt szemben 18 kormány­­pártival. Rövidesen kiderült, hogy hiábavaló a leg­nagyobb kormánypárti erőfeszítés, a vidéken még­sem tudják legyűrni Farkas Tibort. Egy óra tájban 21 községből érkezett jelentés Gaal Gasztonhoz, melyek szerint Farkas Tibor 1582 szavazatot kapott, míg Kray báróra csak 514 esett. Süni egymásutánban a kerület más részeiből is kedvező eredményeket hoztak hí­rül a Farkas-pártnak, ekkor azonban a köz­ségekben kitűzték a zárórát és a kormánypárt teljes erejével utolsó mentsvárára, Zalaeger­szegre vetette magát. Mikor a délutáni órák­ban visszaérkeztünk Egerszegre, valóságos va­dászat folyt a szavazók után. A főispáni hiva­tal három órakor azt jelentette, hogy Kray báró 5659 szavazattal vezet Farkas Tibor 3373 szavazatával szemben. Négy óra után ez a számarány 6875,5200 volt Kray javára. Hat órakor félhivatalosan jelentették, hogy Kray bárónak 1500 szótöbbsége van, de ennek ellenére a kormánypárt még mindig nagy erőfeszítéssel gyűjtötte a szavazatokat és Zala­egerszeg ötödik körzetében a zárórát csak este fél kilencre tűzték ki. Ennek a körzetnek a lezárása után Gyömörey főispán a vármegye­ház erkélyéről kihirdette, hogy Kray István báró 7327 szavazattal Farkas Tibor 5668 sza­vazatával szemben a kerület országgyűlési kép­viselője lett. A közigazgatás tehát győzött Farkas Tibor ellenében. Hivatalosan szerdán délelőtt hirdetik ki az eredmény Farkas Tibor hívei a tömeges visszaélésekre való tekintettel azzal a tervvel foglalkoznak, hogy most már másodízben, ismét panasszal fordulnak a köz­igazgatási bírósághoz. T­ávéházakban, vendéglőkben, étter­­** mekben a Magyarság­ot kérjél Éjszakai emlék Írta: Balta Borisz Ez a történet homályos és szubjektív színezetű. Egy ember mondta el nekem, akiről azóta mások mesélnek mindenfélé­ket. Gyanús egyéniség Amit és rossz ember volt, __ mondják. Én magam nem tudok róla egyebet, csak, amit másoktól hallok s azontúl ezt a rövid történetet, amit tőle hallottam. A fogházban mesélte el nekem. Ezt az utóbbi körülményt szinte elfelej­tettem, mert nem tartottam akkor fontos­nak. Hogy el tudtam felejteni, mutatja, hogy kinek hittem. .. Este féli­ízkor a v­onatra ülök. A vonat Berlinből visz a balti államok felé. Hogy nemsokára éjfél van, jól tudom, nem törődöm Arele. Nem akarok aludni. Négy fal közé vagyok szorítva, senki sem bánt... senki sem bánt! Huszonnégy óráig nem kell reagálnom semmire, vég­eredményben azt is megtehetném, hogy most különböző kellemes autószuggesz­­tiókba ringassam magamat. Persze, ezt nem lehet olyan egyszerűen elhatározni, mert akkor jönnek az ellenképzetek! Hm. Ellenképzetek! Tulajdonképpen rossz idegzetű, rohadt ember vagyok. Ha meg­érkezem Libanba s azt a „bizonyos dol­got“ elintéztem, akkor új életet fogok kezdeni. Napfény, erős idegek! Elhagytuk ezt az állomást. Halvány, hideg fényjelek siklanak el az ablakon. Ebben sok volna a szépség. Volna ... Csak az idióták számára! I Ha nem lennék olyan, mint amilyen vagyok, akkor most én igazíthatnám a szemaforokat és az ív­­lámpákat ott kint. Robotolnom kellene. Majd én fütyülök nekik... Nem érzel­münk, uram !... . Elsőosztályra szálltam fel. Igenis, uram, kedves uram, ön egy züllött valaki, egy zül­lött.... va­la­ki! Mit? Mars, dol­gozni ! Nyolc órakor mars a hivatalba. Azért élünk, hogy kötelességünket telje­sítsük, he-he-he! Istenem, milyen érdekes. Valamikor még ezek a dolgok hatni tud­tak rám. Istenem, Istenem, milyen érde­kes! Mintha azóta nem is lett volna há­ború, és A'aluta és svindlik, és ... no, de hát én jól elrendeztem a magam ü­gyecs­­kéimet Berlinben. Mert mondtam ezt most igy, hogy: ügyecskéimet? Soha ilyen ízléstelen szavakat nem használtam­. De szerencsétlen, de szerencsétlen ember vagyok... Nem, ezt nem lehet így kibirni. Most szépen kinyújtom a lábamat és aludni fo­gok. Egy gondolatot sem többet. Ezt így nem lehet kibirni. Kinyújtottam a lábamat. De előbb rá kell gyújtani. Ez rendjén van. Mindenki rágyújt, még a prokuristák is, akik rész­letben veszik kétszobás családi villájukat Charlot­tenburgban. Ha-ha-ha ... Kár nevetnem, kár nevetnem ... ez bi­zonyos. Űzött kutya vagyok. Minél maga­sabbra vágyom, annál rosszabb leszek Ezt a fur­csa okozati összefüggést magyarázza meg valaki! Ulánuskoromban, vasárnap délelőtt volt és zongora mellett ezt énekel­ték nekem: Leise flehen me­i­ne Lieder du­ u­urch die Nacht zu dir. „Aber. Herr Leutnant, die Mama kommt...!“ Igen, és az a buta két copf hozzá. Libák a nők. Mennyivel heroikusabban élek jelenleg. Gyötrelem, bujkálás, sikkasztás ... de leg­alább ize van az életemnek. Nem vagyok kukac, nem szorítanak be a falanszterbe. Tehát újra grüblizek. Hát most egy­­kettő, vége legyen! Különben elpusztulok és megcsípnek. Minden az idegrendszer! Minden ... Mélyet lélegeztem. Kinyitottam az ab­lakot és kihajoltam az éjszakába. Ott messze az országút a holdfényben. Hová vezethet? Ez az országút rajta van a ve­zérkari térképen. Pontos adatokkal,­­há­mokkal feltüntetve. Ezt az országutat az útrendészeti közegek is nyilvántartják. Izzadó kubikusok mennek rajta nappal. Teherautók. Minden precíz, minden vi­lágos nappal. De ilyenkor éjjel!... Ilyenkor éjjel a holdfényben. Milyen sejtelmes, milyen távoli. Elkanyarog arra­felé, nincs­ ember arrafelé ... csak a szél süvölt arrafelé ... Óh, az az arrafelé ... Mindig pofonütnek, ha hiszünk... A bokrok ráhajolnak a szélén, az árnyak megrezzennek, én meg utazom Libanba... Hát ezt így is lehetne felfogni. De ele­get tapasztaltam, az angyalát! Én a nap­palnak hiszek és a vezérkari térképnek, így, ui! __ most négy mély lélegzet. Összeszorítani az állkapcsokat. A kiugró áll az akarat jele. De jó kedvem van, de jó kedvem van, az angyalát. Hip-hip ... megölöm, aki az utamba kerül! Leültem és elővettem a jegyzeteimet. Igazán, de igazán precízen működött az agyam. Koncentrálni tudom magamat. A berlini ügyecske ... illetőleg ügy, ez a dolog, ez sikerült. No, én is tudok vala­mit, ha akarok és Libanban megölöm azt, aki utamba áll. Mért is kínlódtam az előbb? Rendőrség? Nevetséges!­ll­-hh­e... hi-hi-hi? Mi jön rám tehát olykor? Igen, ezek az országút- és „holdfény­­gondolatok“. Nos, ez még nevetségesebb. Ez még egy ulánushadnagy számára is szégyen. Egy* sikkasztó meg lőjje főbe magát. Nem, az egész egy idegdiszpozició, kényszerképzet. Tehát ... És számolgatok. Ez itt a tervrajz közben mély lélegzet. Na, engedélyezek neked, fiam, egy Mercedes-cigarettát. Most már a markomban tartom saját­­magamat. Csak előre ... csak előre ... Fene bánja... fene bánja! Dúdolga­­tok. Kint a csillagos ég forog és sülyed-A vonat éjfél után megállt valahol. Fel­rántották a kupé ajtaját. Én meg se rez­zentem. Különben sincs okom rá. Egy öregúr az, aki belép. Utána egy gyászruh­ás, egé­szen feketébe öltözött leánygyermek. Ez tizennégy__tizenötéves lehetett. Én v­égigmérem őket és továbbdolgo­zom. Közben hallom, hogy az öreg halkan mondja: __Aludj, aludj, szivem ... A sarokba húzódtam, az ablakhoz. Mel­lém ül a leány. Lenézek a földre és jobb­­felől látom a gyermek két feketeharisnyás lábát és a csat­tos, fekete kis cipőket. „Aludj, aludj, szívem!“ — hallom még belülről, magamban, mint visszhangot. Mert nyugodt voltam, mert rendes ideg­zetű, mert biztos voltam, te hát azért, de csak azért megengedtem magamnak (na­gyon nagy az én öndiszciplinám!), hogy ne dolgozzak többet a terveimen s hogy figyeljem őket. A leány elővette feketeszegélyű zseb­kendőjét és sirdogált. Az öregúr nehezen, asztmásan lélegzett, zsebkendőt tett a fe­jére és aludt. Mások is szenvednek, mint látható. Ne­kem mindenesetre erős állkapcsom van... Hát lássuk, szép-e a kicsike? (Közben hi­degen mosolyogtam.) Nem igen jól láthattam, de a halántéka, az orra és a lágy, kis álla kedves. A töb­bit eltakarta a zsebkendő. Ha eleget össze­harácsoltam, veszek magamnak egy ilyen­­félét. De ezek az „ilyenfélék“ hogy tolon­ganak a villamosmegállóknál, ezek az őzi­kék ! Szemtelenül surrannak a céljuk felé. Az egész élet egy kaptafára megy. Nincse­nek különös, „romantikus“ esetek. Ez is olyan. Ha megkaparod, talán nem. Ha jobban, mélyebben megkaparod, igen. Biztosan. A leány közben elteszi zsebkendőjét és hátrahajtja a fejét a bársonypamlagra. A szemealja nedves és csillog a homályos 1927 Junius 1, szerda WICHRSIC Csendesen folyik az appropriációs javaslat vitája Tanácskozásképtelenséggel kezdődött ma is a képviselőház ülése. Györki Imre volt az első képviselő, akit nevén szólítottak a jegyzők, de hiába, előadásának meghall­gatására nem gyűlt össze annyi képvi­selő, amennyi a tanácskozásképesség biz­tosításához elegendő lett volna. Tizenegy óra lett, mire az ülés megkezdődött és Györki elmondhatta észrevételeit úgy a belső, mint a külső politikára vonatkozólag, negyven— ötven álmosan unatkozó képviselő jelenlété­ben. Az ülés további része sem váltott ki na­gyobb izgalmat. A kormánypárti képviselőket éppen úgy, mint az ellenzéket is, jobbára külpolitikai problémák foglalkoztatták, az appropriációs javaslat vitáját, úgy látszik, már jórészben külpolitikai fejtegetések fog­ják kitölteni. Az ülés végén a napirendi ja­vaslat kapcsán Fábián Béla állott elő, nagy hangon bejelentett támadásával a klinikai húspanama ügyében; amit mondott, az rész­ben nem volt új, részben nem volt érdekes és így azután az ülés úgy ért véget, amint kez­dődött az általános részvétlenség jegyében. A képviselőház mai ülését féltizenegy óra­kor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök, de még ekkor, félórával a megnyitásra ki­tűzött idő után is, alig néhány képviselő­ volt jelen az ülésteremben. Elnök bemutatta Horváth Mihály és Szabó Iván, Kecskemét, város új képviselőinek megbízólevelét, majd folytatták az appropriációs javaslat tárgya­lását. Györki Imre (szociáldemokrata) az első szónok, a tanácskozásképesség megálla­pítását kéri. Miután csak huszonnyolc kép­viselő van jelen, elnök az ülést tíz percre fel­függeszti. Tizenegy órakor nyílik meg újból az ülés, Györki Imre megkezdi beszédét. Azt ál­lítja, hogy a közigazgatás legfőbb foglalko­zása a polgárok zaklatása, amely állítással nagy zajt és viharos ellentmondásokat kelt az egész házban. A hatóságok a földreform végrehajtása során a földbirtokosok érde­keit szolgálták. (Zsitvay Tibor elnök Györki Imrét ezért a kijelentésért rendreutastja.) A magyar közéletnek a legnagyobb rák­fenéje a szervilizmus. Soha magyar minisz­terelnök nem kapott annyi díszoklevelet, mint Bethlen István gróf, a tanyai iskolák homlokzatára pedig hatalmas betükkel írják fel: Klebelsberg-iskola. A szervilizmus mel­lett a közéleti korrupció is felburjánzott. Hosszasan nyilatkozott ezután Várnai Dá­nielről, aki szerinte a világháborúnak egy életben maradt hőse és akit Bethlen István gróf miniszterelnök mégis megsértett. Ebből Györki arra következtet, hogy a kormányzat általában mostohán bank az élő hősökkel. A javaslatot nem fogadja el, Bogy­a János, a következő felszólaló, külpolitikai kérdésekkel foglalkozik. Minden magyar embernek csak egy célja lehet, a békerevízió. A Bethlen-kormány ebben a te­kintetben ért el fontos eredményt, amikor az ország hitelét helyreállította és tekinté­lyét megszilárdította. A magyar—olasz szer­ződéssel Magyarország Anglia támogatását is megnyerte. Anglia antibolsevista blokkot szervez. A fasizmus, véleménye szerint, az egész világot meg fogja hódítani, mert a fasizmus tökéletes organizációt és nemzeti renaissanceot jelent. A javaslatot elfogadja. S két óra után tiz perccel P­u­k­y Endre ele­­nö­k az ülést tiz percre felfüggeszti. Szünet után M­a­r­a­s­i­t­s Géza beszélt. A vármegyét támadta s a szociális érzés hiányát a közigazgatásban. Krüger Aladár az olasz szerződés jelentőségét hangsúlyozta. Olaszor­szág jóvátette Doberdót­, mikor a forradalom­ban Romanelli ezredes megvédte a magyar ifjúságot, mikor a soproni népszavazásnál pártatlanul állottak az olaszok a magyar ér­dekek védelmére. Csodálja, hogy a szociálde­mokraták éppen a fasizmust támadják, mely a Carta di Lavaréban a munka alkotmányát teremtette meg. Azt hangsúlyozta, hogy vala­melyik szláv nemzettel kell összeköttetést ke­resnünk, olyan szláv nemzettel, melynek ér­dekei nem ütköznek bele az olasz érdekekbe.­­) a honát nemzettel való kapcsolatot ajánlja s­zerin­, hogy valamikor kiszabadul a hor­­vátság a jugoszláv fantazmagóriából. Az es­küdtszék visszaállítását a legteljesebben el­lenzi, inkább az igazságszolgáltatás gyorsasá­gát és pontosságát szorgalmazza. A bírák­nak gondoskodjanak írógépről, hogy ne kell­jen hosszú jegyzőkönyvírásokkal tölteni az időt. A budapesti királyi táblának önálló épületet kell épí­eni, a pesti törvényszék és központi járásbíróság épületét is át kell ala­kítani. Sürgette a bírák és a közigazgatási tisztviselők fizetésrendezését. Napirend után Ma­day Gyula személyes kérdésben szólalt fel. Utána Fábián Béla kért szót, szintén személyes kérdésben. A teg­napi ülésen a klinikai panamákkal kapcsolat­ban a kü­lönszobás rendszerről szólva, né­hány egyetemi professzor nevét említette meg. Ezek a professzorok ma reggel nyilatkoztak. Itt felolvassa Kéthly egyetemi tanárnak a Magyarságban megjelent nyilatkozatának egy részletét­, azt bizonyítgatva, hogy az egyetemi tanárok nyilatkozatai teljes mértékben neki adnak igazat, az ő állításait erősítik meg. Csodálkozik azon, hogy a kultuszminiszter tegnap nem tudta megállapítani, hogy a kli­nikai különszobákra nézve van kultuszmi­niszteri rendelet. Tiltakozik az ellen, hogy a kultuszminiszter úgy akarja ellenőrizni a képviselők kijelentéseit, hogy a megtámadott testületet hívja fel fegyelmi vizsgálat lefoly­tatására. Az ülés ezzel este fél hét órakor véget ért. A Reichspost Bánffy Miklós gróf romániai tárgyalásairól A Reichspost, kedden megjelent száma politikai helyzetképet közöl a magyar belső- és külső politika aktuális eseményeiről. Töb­bek között fölemlíti Bánffy Miklós gróf bu­karesti tárgyalásait a magyar—román köze­ledés ügyében. Bánffy tárgyalásairól többek közt a következőket írja: — Az erdélyi magyarság körében vegyes érzelmekkel figyelik Bánffy gróf tárgyalá­sait és azt az álláspontot foglalják el, hogy tartós külpolitikai együttműködésről nem le­het szó mindaddig Magyarország és Románia között, amíg az erdélyi magyarság sérelmei orvoslást nem nyernek. A minimum, amit­ a magyarság Romániától elvár, az erdélyi ma­gyarság szabad kulturális és gazdasági fejlő­désének biztosítása legalább oly mértékben,­­ahogy a magyarországi románság kultúráik és gazdasági fejlődése magyar területen biz­tosítva volt. Gazdaságilag pedig az volna a megegyezés fő előfeltétele, hogy szüntesse meg a román kormány a magyar vállalatok erdélyi működését gátló korlátozásokat, ami Jugoszláviában már bekövetkezett. De még, ha gazdasági és kulturális engedményekkel lehe­tővé is teszik a magyar—román külpolitikai együttműködést, ez sem képezhet végleges megoldást. Végleges megoldást csak a trianoni béke megfelelő revíziója biztosíthat olyan irányban, amely lehetővé teszi a megzavart középeurópai egyensúly helyreállítását. | Fürdő ruhák, úszó trikók valamint női és férfi nyári ruhakelmék nagy választékban | „KÉVE” Áruház Budapest, IV., Kossuth Lajos­ utca 20. fj

Next