Magyarság, 1927. június (8. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-25 / 142. szám

1927 június 25, szombat SBEHBÜg Grosancuné a gyilkosság után önmagával is végezni akart Grosavescuné bűnpörének mai tárgyalá­sától k­iból nagy szenzációkat várt a bécsi közönség, mely a tárgyalótermet zsúfolásig megtöltötte. A tárgyalást pontban tíz órakor nyitotta meg az elnök s elsőnek Callum De­meter nyugalmazott őrnagyot, Grasavescuné első férjét szállította, aki tegnapi vallomásá­nak kiegészítéseképpen elmondotta, hogy az asszony egész együttélésük alatt rendkívül egzaltáltan viselkedett, sőt egy alkalommal fel is akarta magát akasztani. Az elnök kér­désére kijelentette, hogy az asszonyt feltét­lenül­­ szavahihetőnek tartja. Hasonló értelemben egészítette ki vallomá­sát Kövesdy Tivadar, a vádlott édesatyja is. Mint mondotta, leánya valóban egzaltált volt egész életében, ehhez azonban Grosavescu durva viselkedése is hozzájárult, mert az asszonyt számtalanszor bántalmazta. Feltét­lenül bízik leánya szavahihetőségében, mert neki, az apának, sohasem mondott olyat, ami ne lett volna igaz. Leánya sohasem tagadta, hogy féltékeny Stranszkynéra, sőt egy alkalommal fültanúja volt, amikor Gro­savescu ezt vágta az asszony szeme közé: Félsz tőle, mert szebb, mint te vagy!­e akkor Grosavescut emiatt a durva kifa­­kadásért meg is feddette s kérte, hogy ne bánjon ily tapintatlanul leányával, aki na­gyon szereti és sokat szenved. Grosavescu szavát adta, hogy megváltozik az asszonnyal szemben s iparkodni fog figyelmeseben és gyengédebben viselkedni, ő azonban egyálta­lában nem bízott az ingadozó és megbízha­tatlan férfi becsületszavában s ezt Grosa­­pescunak a szemébe is mondotta. Kövesdy Tivadar ezután a Stranszky-házas­­pár szerepét ismertette, majd igy folytatta szavait: — A kritikus február 15-én leányom­ tele­fonozott és sírva panaszkodott, hogy férje nem akarja magával vinni Berlinbe, bizo­nyosan megint együtt volt Stranszkynéval. Azt tanácsoltam neki, hogy engedje nyugod­tan egyedül utazni a férjét, én kint leszek a pályaudvaron és elutazás előtt komolyan fo­gok vele beszélni, mert megszegte a becsület­szavát. Percek múlva felhívott engem Traján s közölte Velem, hogy másképpen határozott, egyedül akar Berlinbe utazni. Kérésemre a telefonhoz hívta a leányomat és én mégegy­­szer beszéltem vele. Erélyesen szóltam rá, hogy ne csináljon jeleneteket, uralkodjék m­agán s addig is legyen nyugodt, mig hozzá­juk jövök, később meglátogattam őket. Nelly azt mondta, hogy jöjjek azonnal, mert na­gyon sürgős, amit mondani akar. Ezzel vég­ződött a telefonozás. — Nem sok idő múlva ismét csengetett a telefon. Felvettem a kagylót s lányom sza­­kácsnéja bekiáltotta: — Az ön leánya agyonlőtte férjét! Hogy azután mi történt, nem tudom, mert nem voltam képes gondolataimat összeszedni. Mikor idáig ért elbeszélésében az öreg úr, hangját elfojtotta a »Írás, zsebkendőjével törli könnyeit. Majd folytatja: — Ahogy csak siethettem, hozzájuk men­tem. Rettenetes volt a kép. Grosavescu Olga az izgalomtól remegve elmondta az esetet. A szakácsnőtől tudtam meg, hogy leányom ön­magával is végezni akart, de a szakácsnő ki­ragadta kezéből a revolvert. A kis René ke­servesen sírt, leányom pedig ott ült az asz­talnál, tenyerébe hajtotta fejét, néha felné­zett és szeme olyan volt, mint az őrülté. A bíróság délután 2 órakor félbeszakította a tanú vallomását, 4 óráig szünetet rendelt. Szünet után Neumann operaénekest hall­gatták ki. Vallomásában előadja, hogy Grosa­­vescuról csak jót tud mondani. Grosavescu neki is szólt arról, hogy felesége milyen fél­tékeny. Grosavescu feleségével is beszélt a féltékenységről, aki megjegyezte, hogy egy asszonyt férjgyilkosság miatt szabadlábra he­lyeztek. Végül azt mondotta: Mit gondol ön, ha én a férjemet féltékenységből agyonlőném, az osztrák törvények szerint nem történne semmi bajom? Ez a beszélgetés a tett elköve­tése előtt körülbelül három héttel folyt le. A vádlott tagadja ezeket a kijelentéseket. Ezután Lauterstein színházi ügynök kihall­gatására került a sor, aki nemcsak üzleti, hanem baráti összeköttetésben is állott Gro­­savescuékkal. Grosavescu, házassága második évében, panaszkodott, hogy felesége semmi szabad időt nem engedélyez neki, úgyhogy állandóan otthon kellett tartózkodnia. Gro­savescu egy izben azt is mondotta, hogy fe­lesége vagy őt, vagy mindkettőjüket agyon fogja lőni. Az asszony féltékenysége a Ber­linbe utazás napján érte el tetőpontját. A tanú elmondja, hogy Grosavescuné felhívta őt és ezt mondta neki: Ila Grosavescu nem visz el magával Berlinbe, akkor szó nélkül lelövöm. A vádlott kijelenti, hogy a vallomás telje­sen valótlan. Az elnök a tanú elé tárja, hogy a vizsgálóbíró előtt nem tett említést az asz­­szonynak erről a kijelentéséről. A tanú azon­ban megmarad vallomása mellett, mire meg­esketik. A bíróság ezután Burger Alice énekesnőt hallgatja ki, akit már tegnap kihallgattak, mint tanút. Elmondta, hogy néhány nap előtt Lauterstein tanúval beszélgetett. Szóba került a Grosavescu-per, mire Lauterstein azt mon­dotta neki: Alaposan be fogom mártani Gro­­savescunét. A tanú vallomása során drámai jelenet ját­szódik le Lauterstein és az énekesnő közöt. Lauterstein hevesen kiáltja: — Tessék vádat emelni ellenem hamis tanúvallomás miatt! Az elnök azzal vágja el a vitát, hogy a „be­­mártásról“ szóló állítólagos kijelentés nem fontos a per szempontjából. Lautersteinnak azonban újból szemére veti, hogy csak ma hozta a bíróság tudomására Grosavescunénak azt a kijelentését, hogy le fogja lőni férjét. Tekintettel Grosavescuné állapotára, aki szívgörcsöt kapott, a tárgyalást ismét meg­szakították. Több jelentéktelen tanú kihallgatása után egy idősebb asszony jelentkezik szólásra, s azzal a szenzációs bejelentéssel szolgál, hogy az előbb kihallgatott Burger Alice nemrég még Lauterstein szeretője volt, akivel azon­ban az impresszárió szakított. A törvényszék elrendeli Burger Alice újbóli kihallgatását. Burger Alice tagadja, hogy szerelmi viszonyt folytatott volna Lautersteinnel, mire az ál­lamügyész felmutat egy köteg szerelmesleve­let, amelyet a tanú intézett a színházi ügy­nökhöz. Az államügy­ész bejelenti, hogy Bur­ger Alice tanúvallomása, ilyen körülmények között, nem fogadható el, hiszen világos, hogy a tanú bosszúból akarta megrágalmazni volt kedvesét. A tárgyalás további folyamán Grosavescu­né és a tárgyalást vezető elnök között he­ves összeszólalkozásra kerül a sor. Grosavescuné heves szemrehányásokkal illeti volt férjét, mire a tárgyalást vezető elnök igy szól hozzá: — Nem találja különösnek, hogy eddig még egy jó szava sem volt halott uráról? (Hatalmas bravózás és éljenzés a hallgatóság férfitagjai sorában.) Utolsónak Grosavescu édesanyáját hallgat­ták ki. Az idős úriasszony sírástól csukló hangon mondja el, hogy milyen jó fiú volt Grosavescu Traján és mennyire szerette csa­ládját, amelyért minden anyagi áldozatot meghozott. Idősb Grosavescuné vallomása egyébként súlyosan terhelő volt a vádlottra nézve. A tanúkihallgatások este fél kilenc órakor értek véget. A holnap délelőtti tárgyaláson a törvényszéki orvosszakértők teszik meg jelentésüket, majd a vád- és védőbeszédekre kerül a sor. Az ítéletet holnap délután hir­detik ki. P­erkáta véres éjszakája Perkáta, június hó A szolgaegyházi állomáson két múltszázadi omnibusz vár a vonatra. Az egyikre az van ráfestve: Perkáta nagyvendéglő. Ma délután ez az omnibusz járat sok-sok csendőrt vitt, mind koszorúkat hoztak a markukban. A szalagokon messze látszott a felírás: Horváth János csendőrtiszthelyettesnek. Öt óra tájban már majd egy század csendőr volt Perkátán, hogy elkísérjék diszmenetben a kis falusi temetést, mely a Felvégről indult el vad zi­vatarban. Elől a plébános úr egy nagy csi­kós kofaernyő alatt, magasra emelve a csu­háját a sárban, utána csizmás gazdák, lobogó gyászlámpákkal és sok-sok jajgató paraszt­­asszony, kik szoknyájukat fejükre borítot­ták a viharban és összebújtak rémülten, szo­rosan, mint egy nyáj. * Tegnapelőtt délben nagy izgalom volt Per­kátán. Megjöttek a ceglédi és a kecskeméti huszárok. Rég nem látott ez a falu huszárt, utoljára talán a tatai királygyakorlatok ide­jén. A kapukba csödült mindenki s csillogó szemmel nézték a bevonulást. A grófi urada­lom udvarain kvártélyozták el őket, egyik ré­szüket a majorban, másikat künn, Selym­es­­pusztán. Kilenckor a takarodót is elfujták s a falu csendjében a szép, fájdalmas dallamra sok-sok földművessé vedlett katonasziv sa­joghatott fel... A Hangya Szövetkezet ivó­jában még mindig dünnyögött a cigánym­u­­zsika, még mindig tartott az áldomás, a déli doktorválasztás óta. Úgy tiz óra felé egyszer­­csak egy hangos huszárcsapat állított be a kocsmába: egy őrmester, két szakaszvezető, három vagy négy közhuszár. Italt követeltek és vacsorát. — Van dohány, — dicsekedtek — ma szedtük fel a zsoldot. Nemsokára úgy házaltak a bandával, mintha ők választottak volna doktort. Foly­ton pesti nótákat parancsolgattak a cigány­nak, hol azt: — Lesz maga juszt is az enyém ... — hol meg azt: — Szeret-e még? ... Szegény falusi cigány alig tudta kinyeke­regni ezeket a városligeti dallamokat. A hu­szároknak akkor már igen nagy kedvük volt. Az egyik folyton fogadkozott, hogy igy, meg ugy, megmutatja ő a falunak, hogy mit tud­nak az egyes ceglédi huszárok. Még nem ittak többet heten huszonnégy pohár sörnél, mikor a kocsmáros bejelentette: — záróra, uraim. — Nekünk nem parancsol, — kiabálták, s mikor az őrmester csitítani kezdte őket, arra is rászóltak: — Te sem parancsolsz itt nekünk, Fater! Csak hosszas rábeszélés után tudta az őrmester kituszkolni őket, kint is tovább ordítoztak, énekeltek: — Hej, a mindenit ennek a falunak! — rikoltotta az égjük s azzal kirántotta a Frommerét és egy nagyot lőtt a sötétbe. A Azon az éjszakán igen későn kelt a hold. Szörnyű sötétség volt a perkátai utcákon s a völgyben épült faluban iszonyat visszahangzott a lövés. A csendőrjárőr, Rácz és Molnár csendőrök éppen arra jöttek: — Ki lőtt itt ? — Mi közük hozzája? Huszárnak csendőr nem parancsol! — No jó, gyerünk a községházára, — mondták a csendőrök békülékenyen Óriási lárma támadt erre, egy perc múlva a huszá­rok rávetették magukat a két csendőrre, hátulról gáncsolták el az egyiket, leteperték, Frommer-aggyal, kardvágással ütötték a földre. A másikat is földre gyűrték, kicsa­varták a puskát kezeitől, aztán kardjukat, kalapjukat vették le, otthagyták őket s át­mentek a pallón a tér túlsó oldalára, a köz­ségházához, onnan teli torokkal kezdtek kiáltani: *-r- Most gyertek ide, hitvány csendőrök, ha mertek! Azzal újra lövöldözni kezdtek a csendőr­puskákkal. Balogh segédjegyző, aki nyitott ablakánál ült, tisztán hallotta az éjszakában a beszél­getést is. — Ne lőjj már annyit, te sóher, hiszen nem marad golyó. — Ne törd a puskát, hiszen nem a tied, — szólt egy másik huszár, mikor látta, hogy társa mindenképpen össze akarja törni a csendőrpuskát. Bessenyei közhuszár pedig hangosan hen­cegett, hogyan gáncsolta el a csendőrt há­tulról. Azután magasra emelve vitték a csendőrcsákót diadaljelként, a karddal ha­donásztak és énekelve vágtak neki a falu sötétjének, a major felé. Fuchs, a Győri grófné öreg sváb parádés­­kocsisa, arra ébredt fel az istállóban, hogy két közhuszár és Mezei szakaszvezető iszo­nyú lármával törnek be a csillagos ég alól: — Gyújts lámpát, Fater, — kiáltottak az öregre, azután valami különös állati dühhel mindenáron szét akarták törni a szuronyo­kat, meg a kardokat. Beleakasztották a padló kőkockái közé, úgy hajlították lábbal. Nyög­tek, csengtek, recsegtek az acélpengék a félhomályban, mint valami boszorkányéj­szaka előestéjén. Az egyik legény felemelte a puskát és megcsillant a csöve amint a társára célzott, majd a lovak felé. — Feküdjenek le, urak! — könyörgött az öreg kocsis, mert látta a mécspislogás a fénynél, hogy azok most saját karabélyaikat akasztgatják le a falról, töltögetni és indulni kezdenek. — Kuss, inkább mondd meg, hol lakik a főintéző ur? — torkolták le. — A főintéző úr elutazott, — jelenti ki az öreg sváb rémületében nagyot füllentve. — Hát a csendőrkaszárnya merre van? * Ami ezután történt, az már túlontúl is* meretes. Fél egykor a csendőrök éppen az orvos házánál voltak, hogy a kocsma előtt megsebesült társukat, Rácz csendőr* ormaiért bekötöztessék, mikor egyszer csak kiabálás hallatszott az utcáról. Rajt vonalba fejlődve jött végig az utcán a há­ rom huszár. Belekötöttek egy kocsmaszol* gába, Medgyesibe, akit éppen most küldtek ki a csendőrök, hogy nézze meg, merre te* hetnek a katonák. Verni kezdték. Horváth János csendőrtiszthelyettes a zajra kisietett, segítségére, utána Cinege őrsparancsnok, vé­gül kötelékeit ledobva magáról, véresen Rácz. Hogy odakinn a gomolygásban és a lövöldözésben mi történhetett, senki sem tudja, csak az az egy biztos, hogy egy perc múlva Cinege tiszthelyyettes egy huszárt ho­zott be megkötözve, Payer, a fiatal orvos pedig, akit éppen ma délelőtt választottak meg, kiment egy gyertyával, és az egyik akácfa alatt Horváth csendőrtiszthelyettes arcába világított bele, ott feküdt szívenlőve, mereven. Mellette Bessenyei közhuszár. Még hörgött. Két házzal odébb, a sötétben ta­lálta meg Medgyesit, aki négykézláb mászott véres mellel. A magyar nép képzeletvilágában mindig különös legendás színekben élt a huszár. Máig is az náluk a férfiideál. Tegnap dél­után, a huszárok elvonulása után, azt mondta az egyik gazda: — Sok bajt is csináltak ezek a „zsoldos huszárok“, szerencse, hogy csak egy-kettő akadt ilyen a huszárok között. Egy másik öregebb napszámos hozzá­tette: — Nem is tudom, hogy tudják a tiszt urak ordréhoz szoktatni némelyiket. Tizenöt pengőt faszol ma minden közlegény tíz napra, osztán gondja semmire nincs a vi­lágon. A tizenöt pengő marad mind szóra­kozásra. Csuda-e, ha mindenféle városi gyerek keveredik be hozzájuk. És hozzátette a végén: — Újra sorozással kellene szedni a hu­szárokat. A tiranai szerződés revízióját követeli a belgrádi sajtó Belgrádból jelentik. A Rjecs Írja: a Gyuraskovics-fé­e affér csak mellékes epi­zódja volt Albániával és Olaszországgal való viszonyunk problémájának. Mint ismeretes, ezt a viszonyt a tiranai paktum rontotta meg és mindazok a nehézségek, feszült vi­szony és konfliktusok, amelyeket Marinko­­vics külügyminiszter tegnapi nyilatkozatá­ban felemlített, onnan keletkeztek, hogy a béke és a dolgok normális rendje addig nem tekinthető helyreállottnak, amíg az a szerződés, amely Olaszország protektorátu­sát biztosítja Albánia felett, revízió alá nem került. Tiranai lapjelentések szerint az albán kormány csak a jövő hét elején helyezi szabadlábra a tiranai albán követség letar­tóztatott tolmácsát, Gyuraskovicsot. Gyuras­­kovicsot holnap a tiranai törvényszék elé állítják, amely gyorsított eljárással fog ítél­kezni fölötte. Az ítélet azonnal jogerőre emelkedik s Ah­med Zogu bég azután meg­kegyelmez a tolmácsnak, akit erre haladék­talanul szabadon bocsátanak. ürdőruházati cikkeink kiállításának minden vételkényszer nélküli szives meg-­ tekintésére tisztelettel meghívjuk, melynek keretében igen előnyös árakon és különleges szép választékban eladásra kerülnek; ürdőruhák és trikók ü­rdőkabátok és keppel ürdőcipők és sapkák fürdőlepedők erdőpyjamák rottier-kelmék rottier-törölkőzők, stb. )

Next