Magyarság, 1927. november (8. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-01 / 248. szám

ELŐFIZETÉSI ARAK* FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 RENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA HÉTKÖZ­NAP *6 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN hétköznap 30 garas, vasarnap 40 garas MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741 POSTAFIOX 19 FELELŐS SZERKESZTŐ. MILOTAY ISTVÁN BUDAPEST, 1927 NOVEMBER 1, KEDD SZERKESZTŐSÉGI BUDAPEST VI, ARADI-U. 10. TEL: T. 252-30, 252-31 FOKI AD ÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET BANK-UTCA 7. TELEFON: TERÉZ 294-31, 294-32 FIÓKKI ADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. KÉR., ANDRÁSSY-UT 8. SZ. TELEFON: TERÉZ 234-32 III ............................. - III —-----------------­Vili, ÉVFOLYAM 248. (2019.) SZÁM kódtatásokra vezethet. De miért kellett ezt az önmagától értődőén helyes elvet, úgyszólván utszéli igazságot a kormány nak csak 4—5 évi gondolkodás és kudarcról kudarcra vivő kísérletezés után felismernie és elfogadnia? Miért kellett a lakókat éveken át állandó izga lomban és reszketésben tartania azzal a fenyegetéssel, hogy „de bizony Isten“ most már bekövetkezik a bérlakások felszabadítása. És miért kellett éveken át makacsul arra a naiv álláspontra helyezkedni, hogy a lakáskérdést nem a lakásépítés rendszeres és erőteljes elő­mozdításával, hanem a háztulajdon mi­nél előbb való teljes felszabadításával kell és lehet megoldani? Erre választ a kormánytól, illetve a népjóléti minisz­tertől a nagy Pálforduláskor nem kap­tunk. Csak annyit tudtunk meg a nép­jóléti miniszter nyilatkozatából, hogy ő az eddig éveken át vallott álláspontjától azért tért el, mert a nyáron — a sztrájkok megszüntetésére irányuló bé­kéltetési kormány-akció során — meg­győződést szerzett a kereseti viszonyok nyomorúságos voltáról, amely lehetet­lenné teszi — általános és nagyarányú inunkabéremelés nélkül — a lakbérek­nek megfizetését nagyobbméretü ház­­béremelés esetén. De kérdjük tisztelettel: egy kormány­nak be kell várnia a munkássztrájkok ■átérését és a drágasági hullám fenye­gető rémének megjelenését ahhoz, hogy ájékozódást szerezzen a kereseti lehető­­;égek és a lakásbérek egymáshoz való iszonyáról és összefüggéséről? Hát a cormány, illetve a népjóléti miniszter, tmikor egy félévtizeden át reszortsze­­üen foglalkozott a lakáskérdés megol­­iásával, a tényleges szociális és gazda­ági viszonyok megvizsgálása és figye­­embevétele nélkül döntött ebben az igyben? Ez a vallomás bizonyára mé­­yen megdöbbentő, de most már ért­­letővé teszi, hogy a népjóléti miniszter niért tartotta a lakáskérdést olyan egy­­zerünek és egy felszabadító rendelettel önnyen megoldhatónak. Mert tájéko­­atlan volt e probléma súlyossága, mélv­­ége és sokirányú vonatkozásai iránt s — úgy látszik — e tekintetben a kor­­íány többi tagja sem lehetett más lielv­­etben. De jobb későn, mint soha! Elvesztet­­ink ugyan — fájdalom! — öt drága sztendőt, amely alatt erőteljes lakás­­oitkezéssel és a háztulajdon párhuza­­ios és fokozatos felszabadításával — np úgy, mint mindenütt a külföldön — ií is komoly lépést tehettünk volna a , íjtogató lakásínség megszüntetésére és lakáskérdés rendezésére. Azonban vi- j isztalódjunk, mert ime, jelentős és sok :serüséget, szenvedést okozó késéssel ír, de végül is a kormány rátalált a j dyes útra: nem hagyja vergődni a kö- { nséget továbbra is a bizonytalanság-12 in, a rettegésben, hanem legalább két | en át nyugalmi időt biztosit számára, [yan emelkedő, de előre tudott lépcső­­tes bér mellett. És végre ráeszmélt a j irmány, hogy a kereseti viszonyokra (j tekintettel kell lenni és hogy a ház- j remelés és annak következtében elő- k ó zsúfolt lakás éppenséggel nem mo- r rn megoldása a lakáskérdés egész- e »ügyi, szociális és gazdasági vonatko- ]y sainak. Fájdalom, nekünk az ilyen é :skán megkésett kormányzati szapien- s ival is be kell érnünk és a felelősség l> rdésének felvetését más idők és más zi iberek számára kell fenntartanunk. r< A Magyarság cikkei »vitték a francia köztudatba, bogy a trianoni békeszerző­dés ériníetiensége nem lebet francia elv lf»°'*tási VL Bár a kamarai választások csak 1928 májusában fognak lefolyni, Francia országban már ma is minden kérdést kül és belpolitikát egyaránt — a vá­­küzdelem síkjára vetítenek, nyolchónapos előeste az általános vá lasztójog hazájában nem tűnik túl hosszúnak s a modern demokrácia, tud­juk, a tömegek alapos „megdolgozását teszi minden párt alapvető érdekévé. Ebben a választási előhangulatban a politikai élet érzékenysége rendkívül megnövekedett s igy érthető, hogy a Magyarság leleplezése a Paléologue­­jegyzőkönyvre vonatkozólag olyan egye­temes visszhangot váltott ki, aminőre. magyar ügyet illetőleg, eleddig nem volt példa. Magyar lap ehhez fogható szen­zációt nem dobott be még a francia saj­tóba. Ezáltal a Magyarság igen nagy szolgálatot tett a magyar ügynek: elérte azt, hogy a francia sajtón át napokon át foglalkoztatta a francia közvéleményt s Lautier-nek a Homme Libre-ben közölt vezércikkein át megszólaltatta a francia leikiismeretet is. Magyarország most végre igazán napirendre került. Ennek oka nemcsak a Magyarság zsurnalisz tikai ügyességében keresendő, nemcsak a leleplezés maradandó történelmi je lentőségében s nemcsak abban, hogy hangjával a francia lélekben rokon hu rókát tudott megrezegtetni. Mjnden- e.se ménynek megvan a kellő és egyetlen pillanata, amikor úgy beleíalál a dolgod fennálló szövevényébe, mint kulcs zárba; az ilyen pillanatban érkezett ese mény hat. Nos, a Magyarság leleplezése lyen pillanatban érkezett. Mitterand személyén s a francia nagytőke érdek kérdésein át beilleszkedett a francia belpolitikai harcokba, Millerand küszö ben álló szenátusi választásának kap csán. (A választás tegnap már megtör tént s Millerand-t szenátorrá választót ták. Szerk.) A belpolitikai küzdelmek kiszámitha tatlan változásai s taktikája szempont­jából érdekes, hogy éppen a baloldali lapok használták fel a Magyarság le leplezését s kiemelték, hogy maga £ Paléologue-jegyzék is, bár formailag nem is tekinthető egészen hivatalosnak, tartalma kétségtelenül a Fouchet-jegy­­zékkel közös forrásokból fakadt. E megállapításból logikusan következtet tek Millerand „bünrészesség“-ére, akit nemcsak azzal vádoltak, hogy a béke és az igazság nagy doktrinális elveit áruba bocsájtotta, azért, hogy a francia nagy tőkének szolgálatot'tegyen, hanem az­zal is, hogy — választási nyelven szólva — a magyarokat ezzel csak be akarta csapni. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, Millerand választási küzdelme már el­dőlt, A baloldali lapok a Paléologue­­jegyzéket kétségtelenül oly választási kortestollnak tekintették, amellyel Mille­­randot meg lehet buktatni, s igyekeztek ?zt ily értelemben alaposan kihasználni. Millerand helyzete ugyanis a Páristól 'szakra fekvő s normandiai parasztok > kispolgárok által lakott Orne kerület­ien elég kedvező. A baloldal állása ez­­:e! szemben kissé megrendült két nem­régiben nyilvánosságra került szenzá­ciós leleplezési ügy, a Hamp- és a Ripault-féle esetek következtében. íme igy illeszkedik be a magyar ügy a francia belpolitika szövevényébe. S hogy e belpolitikát a magyar közönség előtt némileg megvilágítsuk, hogy mint­egy az általános választójog „családi életét“ bemutassuk, megkíséreljük két portrét vázolni fel a fentemlitett két botrányos leleplezési ügy főszereplőiről. Pierre Hamp: Ismeretes ez a tipus nálunk is s mindenhol, ahol a nagyipar szocializmust s a szocializmus érvénye­sülést kereső demagógokat termelt. Az élelmes és intelligens zsidó, aki észre­veszi a munkástömegekben az eszközt saját egyéni céljai szolgálatára, — kor­szerű és ismert jelenség ez. Pierre Hamp eredetisége az, hogy munkásból lett autodidakta-intellektuellé, mérnökké s regényíróvá is. Ez utóbbi minőségé-1 ben, tagadhatatlan, sikerei voltak. -Az emberi munka eposzát akarta megírni s külön regényekben foglalkozott a nagy, iparágak, a selyem-, az acéltermelés stb. körül folyó élettel. Tendenciája, ambí­ciója, számításai mind a politikai élet felé sodorták. Csakhamar a szocialista párt egyik vezéralakjává emelkedett. Zászló lett a Pierre Hamp neve, akire büszkék voltak a szocialisták s akit meglengettek minden nyilvános össze­jövetelen. S ő beszélt, sokat és szépen a szocializmus nagy és önzetlen ideáljai­ról, a kapitalizmus romlottságáról. Mint egy evangélista hirdette a szocializmust a tribünökről, a lapok hasábjain s csak­hamar a baloldali közvélemény egyik irányitója lett. A párt egy alkalommal szenátorságra is jelölte, — de meg­bukott. Itt egy kissé meg kell ismertetnünk a Magyarság olvasóit a francia választási eljárások kulisszáival. S ezt épp Pierre Hamp egy levelével tesszük. E levelet — az említett botrány tárgyát — a szélsőjobboldali Actio Frangaise meg­szerezte, közölte s több napig tartó szenzációt keltett vele. Azt mindenki tudta, hogy a jelenkori Franciaország választásainak tisztaságában csupán az avatatlanok hisznek s hogy a demo­krácia nemcsak szép elveket, de a meg­­vásárolhatóságot is jelenti. Mégis kelle­metlen, ha e megvásárolhatóságot vala­kiről nyomtatásban közük. A fenti leve­let Pierre Hamp Octave Homberg-hez irta. Ez az Octave Homberg, a francia nagytőke egyik fejedelme. Vagyona In­dokinából ered, a Verras-féle modern prokonzulok étvágyának nagy provin­ciájából. E vagyon alapján részt kívánt a francia nép sorsának intézésében. Mivel a hatalom szele baloldalról kez­dett fújni, a nagytőkés kellő okossággal szintén ez oldalról igyekezett bejutni a kamarába. S itt kezdődik a szocialista Pierre Hamp szerepe, aki Homberg s a szocialista párt között a közvetítő szerei pét játszotta. Egy levélben, mely a fel­ajánlkozásnak. a szemérmet nem ismerő morális eladhatóságnak s a szocialisták ideálizmusának ékes dokumentuma, —> Hamp tudatja Homberggel, hogy könnyen kerülethez juthat a párt révén, Ara 24 fillér November elsején Az őszi házbérnegyed napja fokozof tan súlyos gondokkal köszönt be ezúttal A lakásbér újra öt százalékkal emelke dik és eléri a békebeli bét 70 százaié kát. Holott ugyanakkor * munkabérei és a kereseti lehetőségek három év ót; ugyanazon, a békebelinél jóval alacso nyabb szinten vesztegelnek, sőt itt-ot vissza is hanyatlottak. Vegyük hozz; még ehhez az elsőrendű szükségleti cik kék egyre fokozódó drágulását és ak kor megérthetjük, hogy mily roppan nehézséggel és kétségbeesett erőfeszítés sel kell a kiskeresetű százezreknek, a lé küszöbén, előteremteniök a jvemberi nagyösszegü lakásbért. Jv;pzeljiik e most már, mi lett volna akkor, ha a vá rosi lakosságra most november 1-ér ,— úgy, mint azt a kormány eredetilef tervezte — egyben rázúdult volna, £ jövő május 1-jére szólóan, a szabad íakásfelmondás és korlátlan lakásbér­­emelés zivataros fergetege is! Micsoda kavarodás,, micsoda élethalálharc indult volna meg annak biztosítására, hogy az emberek a jövő tavaszra fedél nélkül ne maradjanak. Micsoda szíiretje lett volna a lakásuzsorának, a megszorult embe­rek könyörtelen kifosztásának! Szeren­csére, a most kibocsátott lakásrendelet kellemes meglepetést hozott. A nyomo­rúságos kereseti viszonyokkal keserve­sen küzködő százezrek ideges feszült­séggel várták a nyár óta a népjóléti mi­niszternek lakásrendeletét, ^ár Vass Jó­zsef már előzetesen, a lelkek megnyug­tatására, kijelentette, hogy még egyszer halasztást ad a siralomházban vacogó bérlakóknak és a kitűzött időpontban, azaz 1927 november 1-jére, nem fog a kormány a közönségre lesújtani a sza­bad lakásforgalom éles bárójával. Hogy ennek ellenére a lakók mégis nagyon féltek a Vass-féle lakásrendelettől, az könnyen megérthető a kormány által eddig folytatott lakáspolitika után, ame­lyen ama bizonyos vörös fonál gyanánt vonult végig a szociális és gazdasági szempontokkal szemben való érzéket­lenség és a kormányzati bölcsességre éppen nem valló makacs kitartás az egyszer elfoglalt hibás álláspont mellett. Az emberek — háztulajdonosok és lakók egyaránt — háromszor is meg­dörzsölték szemüket, miközben a na­pokban megjelent lakásrendeletet végig­olvasták. A könyörtelen szivíinek ismert Vass József ugyanis lágy lírai hangokat hállatott az uj rendeletben az eddig számba nem igen vett lakásbérlők felé és zordon kíméletlenséggel a háztulajdo­nosoktól 1929 május 1-ig, tehát még kétévi időre, megtagadta a már biztos­nak hitt szabadrendelkezési jogot, sőt még azután sem állítja vissza a rendelet a teljes szabadforgalmat, hanem annak­idején újabb kormányintézkedés lesz hivatva rendezni a bérlakások ügyét. A korlátozások fenntartásának további két évre váratlanul történt biztosítását azzal ' 'enyhítette a rendelet, hogy a háztulaj­donosoknak megengedte a fokozatos to- : 'vábbi béremelést egészen a békebeli bé- 1 T-*ek száz százalékáig. j Íme tehát, a kormány állásfoglalása a 1 j akáskérdés tekintetében —hosszas '<■ ' íuzavona és ellenkezés után — végül is ( oda lyukadt ki, hogy az adott körűimé- 5 nyék között a bérlakásokat csak foko- £ zatosan, átmenetekkel és óvatos élőké- j szitéssel lehet szabaddátenni és hogy ( minden elhamarkodott lépés e tekintet- j 1 ben ^könnyen veszedelmes szociális ráz- ^ c

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék