Magyarság, 1928. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-21 / 17. szám

1928 január 21, szombat TWICfl­lSift Kern Aurél meghalt 1871-1928 Mélységes fájdalommal jelentjük la­punk olvasóközönségének s az egész magyar társadalomnak a szomorú hírt, hogy Kern Aurél, a legfinomabb és leg­műveltebb magyar elmék egyike, a Ma­gyarság munkatársa és zenekritikusa, ma este hét órakor elhunyt. Kern Aurél vérbeli újságíró volt a szónak legneme­sebb és legmagasabb értelmében s céh­­jének legtudósabb és legelegánsabb mes­tere. Amellett, hogy benyomásokra szomjas és minden művészeti élményre visszarezgő szellem volt, a muzsikának nálánál nem volt alaposabb és forma­­készebb tudósa a magyar közművelődési életben s egyszersmind mélyebb és át­fogóbb filozófusa. Senki sem mérkőz­hetett vele se zenei tudásának óriási tér­fogatokat átszelő szintézisében, se az adatok sokféleségének ismeretében és értékük megállapításának biztos szem­mértékében. Tudományának művésze s művészetének tudósa volt Hogy a ma­gyar zenei irodalom európai színvonalra emelkedett, anyagának, formai elemei­nek és szempontjainak óriási gazdago­dása által, azt senkinek se köszönheti inkább,­mint Kern Aurélnak, aki a ze­nei művek nyilvántartásában, kriti­kai megrostálásában és ellenőrzésében ugyanazt a történelmi szerepet teljesí­tette, mint egy emberöltővel ezelőtt Gyulai Pál, a magyar szellemi élet iro­dalmi megnyilvánulásának bírálatában. Tévedhetetlen ítélettel rendelkezett, mint minden ösztönember, aki a művészet al­kotásaiban első pillanatra, vagy hogy az ő mederjénél maradjunk, első hallásra észreveszi az ihlet forrását és meg tudja különböztetni a géniuszt a mesterember­től, az alkotó szellemet a formai voná­sokat gyakran ügyesen magára öltő át­lagtól. Ezt a friss és hajszálfinom érzé­kenységet és fogékonyságot azután el­mélyítette, színezte és eltudatosította benne gazdag skálájú kultúrája, amely nem szorítkozott a maga szaktudomá­nyának keskeny horizontjaira csupán, hanem a muzsikában is annak a gon­dolatnak vagy képzeletnek emberi cso­dáját tisztelte, amely a végtelen emberi vágyaknak és érzéseknek kapcsolatait kereste és fejezte ki a tudásfölötti és a tudatalatti dimenziók felé Bach, Beet­hoven és Wagner lángelméinek titáni vergődéseiben. Kern Aurél nagy kritikus volt, élesen boncoló és félelmetesen értékelő, de mélységes tisztelője volt minden tehet­ségnek és a maga nagy tekintélyével nem egy magányos, elhagyott vagy is­meretlen szellemet bocsátott útra, aki a kották nyelvén ostromolta a siker vas­kapuit, vagy a halhatatlanság küszöbét. Tudományánál és művészeténél talán csak egy tulajdonsága volt szembetű­nőbb, rokonszenvesebb és vonzóbb, ha­tártalan jósága, amely nemcsak az ere­deti tehetségesek önzetlen felkutatásá­ban és interpretálásában jelentkezett, hanem valami kimondhatatlan nyájas­­ságú és bölcs szellemességű humorban, amely annyira felvértezte az ő jóságos szivét és érzékeny lelkét az emberi hiú­ság és ostobaság sivár megnyilvánulásai ellen. És elmondhatjuk-e róla halotti ágyánál, hogy mint szerző, mint alkotó­művész is már ifyan egyike volt a leg­szebb és legkecsegtetőbb ígéreteknek s hogy a művészt csak azért szorította utóbb hátra benne a kritikus, az apos­toli interpretátor, mert ezt látta problé­maszemléleteinek sorrendjében annak a Forderung des Tages-nak, amelyért örökkévaló opuszok terveit tette félre, hogy megtisztítsa a magyar muzsikát a dilettantizmus kicsapongásaitól és az iparművesség sallangjaitól. E pillanat­ban csak az űr fájdalmát és borzalmát érezzük, amelyet távozásával hagyott a magyar szellemi közéletben és annak azon a kicsiny és bátor csapatában. Mindenki ismerje, mindenki szerette. Szemüvegén át csillogó szeme, mosolygó arca, meleg szava, pattogó-gyors járása, folytonos tevése-verése olyan biztató, báto­rító volt, mint egész élete, munkássága és nagy sikereinek ránk maradt értéke. Zene kultúránknak egyik legjelentősebb harcosa dalköltészetünknek egyik legértékesebb al­kotó művésze, a régi magyar dalnak fárad­hatatlan kincskeresője és feldolgozója volt. Egy emeberöltő óta, ahol művészi esemény történt, ő ott volt az első sorban, páratlan lelkességével, nagy esztétikai tudásával, tiszta kritikai véleményével és azzal az ösztönös, mély magyar érzésével, mely minden csele­kedetét, írását, alkotását olyan értékessé tette. Már egyetemi tanulmányaival együtt végezte az Országos Zeneakadémiát és mint Koessler mesternek kitűnő tanítványa, már­­fiatalkorában úttörője volt a modern magyar dalnak. Az elsők között, aki szíve és érzése szerint a magyar prozódia törvény­eit átvitte muzsikájába. Reviczky-dalok ciklusával országos feltű­nést keltett és megnyerte a millenniumi zenei királydíjat. Műdalain kívül énekkarokat és zongoradarabokat komponál. Moliére: A sze­relem, mint orvos vígjátékához stílusos kí­sérőzenét ír, ma is gyönyörűsége a Nemzeti Színház előadásainak. Karén címmel nagy­sikerű operát ír, megzenésíti Csokonait, köz­ben, mint műfordító, számos dalszöveg for­dításán kívül, a Holt szemek szép magyar szövege is az övé, viszont Erkel, Hunyadi László­ját lefordítja németre és elkészíti a mű pompás zongorakivonatát. Ilyen mun­kásság mellett szinte napról-napra írt kri­tikáival, tanulmányaival, beszámolóival ze­nei életünk irányítójává, a magyar értékek fölfedezőjévé és népszerűsítőjévé válik. Szava zenepolitikai kérdésekben is döntő. Beutazza a külföldet és hosszú tanulmányt ír az opera­házak művészeti és adminisztratív szerveze­téről, széleskörű és mély elméleti tudását 1915-ben a gyakorlatba is átviszi, mert az Operaház igazgatójává lesz és a dalművek egész sorának új beállítása, díszletezése, az Opera föllendítése, zenekultúránk fejlesztése az ő érdeme. Ő adta a megbízást Poldini Edének, a Far­sangi lakodalom megzenésítésére, az ő pályá­zatkiírásának eredménye Szabados Béla Fannija. Operaházi igazgatóságából vissza­tér a Nemzeti zenedébe és a forradalmak után, mint annak elnökigazgatója, iskoláját rövid idő alatt nyugateurópai színvonalra emeli. De minden munkája között legjobban sze­rette a régi magyar dalok felkutatását, átírá­sát és népszerűsítését. Országos feltűnést, örö­met, gyönyörűséget jelentett, amikor a Ma­gyarság hétről-hétre hozta az ő átdolgozásá­ban a régi magyar dalok tündöklő gyöngy­sorát. Amikor később a Daloskert könyvalak­ban megjelent, erre a munkájára volt a leg­büszkébb ... Árva Íróasztala körül még halljuk mindig lelkesítő, forró szavát, a papiros, amelyre minden szépért lángoló, olyan értékes kriti­káit írta, itt fekszik üresen előttünk. Kern Aurél elment, milyen fájdalom, üresség, kese­rűség, szomorúság maradt utána. Ötvenhét éves volt, teli nagyszerű tervekkel, lázas mun­kával szebbnél-szebb alkotással. Épp most fe­jezte be Carmen tanulmányát és készült el legnagyobb operafordításával, Frotow Mártá­jával ... Milyen fájdalmas, pótolhatatlan vesztesége a magyar dalnak, zenei kultúránknak, en­nek a sorsüldözött árva magyarságnak. Kern Aurél Budapesten, 1871 május 17-én született. Egyetemi tanulmányaival párhuza­mosan elvégezte az Országos Zeneakadémiát. 1893-ban a Budapesti Hírlap zenereferense, 1902-ben e lap irodalmi és művészeti rovatá­nak vezetője lett, 1912-ben a Nemzeti Zenede titkárának választották meg. Számos műdalt, énekkart és zongoradarabot írt. 1907-ben színre került „A szerelem mint orvos“ című­ Moliére-vígjátékhoz írott zenéje; a mű balletzenéjét később „Moliére-suite“ címmel adta ki. Megzenésítette Rákosi Jenő és Sze­mere György „Csokonai“ című vígoperáját. „Karen“ címmel Somogyi Péterrel opera-­ librettót irt, amelyet Czobor Károly zenéjével az Operaház mutatott be. 1908-ban a kultusz­minisztérium megbízásából kidolgozta a vi­déki operák szervezésének tervét. 1910-ben a kormány az operaházak művészi és admi­nisztratív szervezetének tanulmányozására Németországba és Franciaországba küldte s erről hosszabb tanulmányt irt. 1916-ban az Operaház igazgatója lett, majd a Nemzeti Ze­nede elnökigazgatói állását töltötte be, amely­től 1927 őszén, a Nemzeti Zenede átszervezé­sével kapcsolatban, vált meg. 1922-ben m­. kir. kormányfőtanácsos lett, 1923-ban pedig a Petőfi-Társaság tagjául választotta. 1925 de­cember elsejétől kezdve mint a Magyar Rádió és Telefon-Hírmondó zenei tanácsadója mű­ködött Élénk szerepet játszott az Országos Dalosszövetségben is. Számos cikke jelent meg magyar és külföldi lapokban és folyó­iratokban. Betegsége és halála Kern Aurél december 25-én kezdett pa­naszkodni először arról, hogy rosszul érzi magát. A karácsony estét még vidáman töl­tötte otthon családja körében. A Magyarság szerkesztőségébe karácsony előtt való nap jött be utoljára, azóta már nem kereste fel többé szerkesztőségi íróasztalát. Karácsony első napján, este rosszul lett. Az utóbbi idő­ben rengetege­t dolgozott, napjának minden percét, úgyszólván, munkájának szentelte és nagyon fáradt volt. Unokaöccse, Kern Tibor dr., egyetemi magántanár, a Szent János-kór­­ház főorvosa vette kezelés alá és megállapí­totta, hogy idegkimerültség vett erőt a bete­gen. Ennek következtében a szívműködése is meggyengült és azt kellett különböző orvos­ságokkal erősíteni. A karácsonyt követő na­pokban rosszabbodott Kern Aurél egészségi állapota, nem tudott aludni, és ezalatt az idő alatt is folyton dolgozott. Az Operaház szá­mára készítette a Márta fordítását, amelyet a tavasszal akart bemutatni az Operaház és éppen halála napján, január 20-án akart elő­adást tartani a Magyar Zene Barátainak­ Országos Egyesülete bemutatkozó hangverse­nyén. Ez a rosszullét azonban csak néhány napig tartott, úgyhogy kezelőorvosa is meg­­állapítota a biztos javulást, régi színe visza­­tért és egész családja meg volt győződve róla, hogy pár nap alatt teljesen föl fog gyógyulni. Szerdán délben már­ annyira jobban lett, hogy a napfényes időben lement sétálni Múzeum-körúti lakásából a szomszédos Mú­­zeum-kertbe és jó kedvvel, teljesen frissen tért haza. Betegsége alatt egyébként egy per­cig sem feküdt, hanem odahaza pihent, vagy dolgozgatott könyvei és kottái között. A mindennapos orvosi látogatásra most már nem is volt szükség és Kern Tibor dr. csak minden második nap látogatta meg lábadozó nagybátyját. A legutóbbi orvosi látogatáson el is határozták, hogy a jövő hét elején Kern Aurél Balatonfüredre fog utazni, utókorára, hogy teljesen felépüljön és ismét megkezdhesse munkás életét. Pénteken este hét órakor aztán bekövet­kezett a tragédia. Dolgozószobájában, a dí­ványon ült és újságot olvasott, mikor hirte­len rosszullét fogta el. Felesége és unoka­­huga beszaladtak hozzá és mikor látták, hogy rosszul van, telefonáltak Kern Tibor­ért, akit azonban hamarjában nem találtak meg. A Szent János-kórház egyik tanárse­géde érkezett meg percek alatt Kern Aurél Múzeum­ körút 10. számú házban lévő­ laká­sára, a betegnek injekciót adott, de már el sem segített. Párpercnyi szenvedés után meg­halt. Szívszélhüdés ölte meg. Kern Aurél halálának híre pillanatok alatt elterjedt egész Budapesten és minde­nütt mély részvétet és nagy megdöbbenést keltett. A család tagjait rögtön táviratilag éresítették a halálesetről és a rokonok szom­baton délelőtt fognak valmennyien megér­kezni, hogy­ a temetésről intézkedhessenek. Kern Aurél pályája amelyet a Magyarság szerkesztősége je­lent. Széchenyi csak akkor találta ver­senyképesnek a magyarságot a fajok versenyében, ha az egyszerre tud törzsö­­kösen magyar és európai lenni. Ennek a Széchenyi-féle magyar kultur-emberpél­­dánynak volt egyik legékesebb és legne­mesebb képviselője Kern Aurél. Vele a magyar szellem erdejében egyik leg­szebb sudár hanyatlott el. Árván maradt íróasztala e pillanatban csak vesztesé­günk elhihetetlen realitását és szörnyű nagyságát juttatja eszünkbe, sírván siratván benne a kiváló embert, a jeles tudóst, a finom művészt s a gyengéd, jó­ emberi szivet.

Next