Magyarság, 1928. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-21 / 17. szám
1928 január 21, szombat TWICfllSift Kern Aurél meghalt 1871-1928 Mélységes fájdalommal jelentjük lapunk olvasóközönségének s az egész magyar társadalomnak a szomorú hírt, hogy Kern Aurél, a legfinomabb és legműveltebb magyar elmék egyike, a Magyarság munkatársa és zenekritikusa, ma este hét órakor elhunyt. Kern Aurél vérbeli újságíró volt a szónak legnemesebb és legmagasabb értelmében s céhjének legtudósabb és legelegánsabb mestere. Amellett, hogy benyomásokra szomjas és minden művészeti élményre visszarezgő szellem volt, a muzsikának nálánál nem volt alaposabb és formakészebb tudósa a magyar közművelődési életben s egyszersmind mélyebb és átfogóbb filozófusa. Senki sem mérkőzhetett vele se zenei tudásának óriási térfogatokat átszelő szintézisében, se az adatok sokféleségének ismeretében és értékük megállapításának biztos szemmértékében. Tudományának művésze s művészetének tudósa volt Hogy a magyar zenei irodalom európai színvonalra emelkedett, anyagának, formai elemeinek és szempontjainak óriási gazdagodása által, azt senkinek se köszönheti inkább,mint Kern Aurélnak, aki a zenei művek nyilvántartásában, kritikai megrostálásában és ellenőrzésében ugyanazt a történelmi szerepet teljesítette, mint egy emberöltővel ezelőtt Gyulai Pál, a magyar szellemi élet irodalmi megnyilvánulásának bírálatában. Tévedhetetlen ítélettel rendelkezett, mint minden ösztönember, aki a művészet alkotásaiban első pillanatra, vagy hogy az ő mederjénél maradjunk, első hallásra észreveszi az ihlet forrását és meg tudja különböztetni a géniuszt a mesterembertől, az alkotó szellemet a formai vonásokat gyakran ügyesen magára öltő átlagtól. Ezt a friss és hajszálfinom érzékenységet és fogékonyságot azután elmélyítette, színezte és eltudatosította benne gazdag skálájú kultúrája, amely nem szorítkozott a maga szaktudományának keskeny horizontjaira csupán, hanem a muzsikában is annak a gondolatnak vagy képzeletnek emberi csodáját tisztelte, amely a végtelen emberi vágyaknak és érzéseknek kapcsolatait kereste és fejezte ki a tudásfölötti és a tudatalatti dimenziók felé Bach, Beethoven és Wagner lángelméinek titáni vergődéseiben. Kern Aurél nagy kritikus volt, élesen boncoló és félelmetesen értékelő, de mélységes tisztelője volt minden tehetségnek és a maga nagy tekintélyével nem egy magányos, elhagyott vagy ismeretlen szellemet bocsátott útra, aki a kották nyelvén ostromolta a siker vaskapuit, vagy a halhatatlanság küszöbét. Tudományánál és művészeténél talán csak egy tulajdonsága volt szembetűnőbb, rokonszenvesebb és vonzóbb, határtalan jósága, amely nemcsak az eredeti tehetségesek önzetlen felkutatásában és interpretálásában jelentkezett, hanem valami kimondhatatlan nyájasságú és bölcs szellemességű humorban, amely annyira felvértezte az ő jóságos szivét és érzékeny lelkét az emberi hiúság és ostobaság sivár megnyilvánulásai ellen. És elmondhatjuk-e róla halotti ágyánál, hogy mint szerző, mint alkotóművész is már ifyan egyike volt a legszebb és legkecsegtetőbb ígéreteknek s hogy a művészt csak azért szorította utóbb hátra benne a kritikus, az apostoli interpretátor, mert ezt látta problémaszemléleteinek sorrendjében annak a Forderung des Tages-nak, amelyért örökkévaló opuszok terveit tette félre, hogy megtisztítsa a magyar muzsikát a dilettantizmus kicsapongásaitól és az iparművesség sallangjaitól. E pillanatban csak az űr fájdalmát és borzalmát érezzük, amelyet távozásával hagyott a magyar szellemi közéletben és annak azon a kicsiny és bátor csapatában. Mindenki ismerje, mindenki szerette. Szemüvegén át csillogó szeme, mosolygó arca, meleg szava, pattogó-gyors járása, folytonos tevése-verése olyan biztató, bátorító volt, mint egész élete, munkássága és nagy sikereinek ránk maradt értéke. Zene kultúránknak egyik legjelentősebb harcosa dalköltészetünknek egyik legértékesebb alkotó művésze, a régi magyar dalnak fáradhatatlan kincskeresője és feldolgozója volt. Egy emeberöltő óta, ahol művészi esemény történt, ő ott volt az első sorban, páratlan lelkességével, nagy esztétikai tudásával, tiszta kritikai véleményével és azzal az ösztönös, mély magyar érzésével, mely minden cselekedetét, írását, alkotását olyan értékessé tette. Már egyetemi tanulmányaival együtt végezte az Országos Zeneakadémiát és mint Koessler mesternek kitűnő tanítványa, márfiatalkorában úttörője volt a modern magyar dalnak. Az elsők között, aki szíve és érzése szerint a magyar prozódia törvényeit átvitte muzsikájába. Reviczky-dalok ciklusával országos feltűnést keltett és megnyerte a millenniumi zenei királydíjat. Műdalain kívül énekkarokat és zongoradarabokat komponál. Moliére: A szerelem, mint orvos vígjátékához stílusos kísérőzenét ír, ma is gyönyörűsége a Nemzeti Színház előadásainak. Karén címmel nagysikerű operát ír, megzenésíti Csokonait, közben, mint műfordító, számos dalszöveg fordításán kívül, a Holt szemek szép magyar szövege is az övé, viszont Erkel, Hunyadi Lászlóját lefordítja németre és elkészíti a mű pompás zongorakivonatát. Ilyen munkásság mellett szinte napról-napra írt kritikáival, tanulmányaival, beszámolóival zenei életünk irányítójává, a magyar értékek fölfedezőjévé és népszerűsítőjévé válik. Szava zenepolitikai kérdésekben is döntő. Beutazza a külföldet és hosszú tanulmányt ír az operaházak művészeti és adminisztratív szervezetéről, széleskörű és mély elméleti tudását 1915-ben a gyakorlatba is átviszi, mert az Operaház igazgatójává lesz és a dalművek egész sorának új beállítása, díszletezése, az Opera föllendítése, zenekultúránk fejlesztése az ő érdeme. Ő adta a megbízást Poldini Edének, a Farsangi lakodalom megzenésítésére, az ő pályázatkiírásának eredménye Szabados Béla Fannija. Operaházi igazgatóságából visszatér a Nemzeti zenedébe és a forradalmak után, mint annak elnökigazgatója, iskoláját rövid idő alatt nyugateurópai színvonalra emeli. De minden munkája között legjobban szerette a régi magyar dalok felkutatását, átírását és népszerűsítését. Országos feltűnést, örömet, gyönyörűséget jelentett, amikor a Magyarság hétről-hétre hozta az ő átdolgozásában a régi magyar dalok tündöklő gyöngysorát. Amikor később a Daloskert könyvalakban megjelent, erre a munkájára volt a legbüszkébb ... Árva Íróasztala körül még halljuk mindig lelkesítő, forró szavát, a papiros, amelyre minden szépért lángoló, olyan értékes kritikáit írta, itt fekszik üresen előttünk. Kern Aurél elment, milyen fájdalom, üresség, keserűség, szomorúság maradt utána. Ötvenhét éves volt, teli nagyszerű tervekkel, lázas munkával szebbnél-szebb alkotással. Épp most fejezte be Carmen tanulmányát és készült el legnagyobb operafordításával, Frotow Mártájával ... Milyen fájdalmas, pótolhatatlan vesztesége a magyar dalnak, zenei kultúránknak, ennek a sorsüldözött árva magyarságnak. Kern Aurél Budapesten, 1871 május 17-én született. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan elvégezte az Országos Zeneakadémiát. 1893-ban a Budapesti Hírlap zenereferense, 1902-ben e lap irodalmi és művészeti rovatának vezetője lett, 1912-ben a Nemzeti Zenede titkárának választották meg. Számos műdalt, énekkart és zongoradarabot írt. 1907-ben színre került „A szerelem mint orvos“ című Moliére-vígjátékhoz írott zenéje; a mű balletzenéjét később „Moliére-suite“ címmel adta ki. Megzenésítette Rákosi Jenő és Szemere György „Csokonai“ című vígoperáját. „Karen“ címmel Somogyi Péterrel opera- librettót irt, amelyet Czobor Károly zenéjével az Operaház mutatott be. 1908-ban a kultuszminisztérium megbízásából kidolgozta a vidéki operák szervezésének tervét. 1910-ben a kormány az operaházak művészi és adminisztratív szervezetének tanulmányozására Németországba és Franciaországba küldte s erről hosszabb tanulmányt irt. 1916-ban az Operaház igazgatója lett, majd a Nemzeti Zenede elnökigazgatói állását töltötte be, amelytől 1927 őszén, a Nemzeti Zenede átszervezésével kapcsolatban, vált meg. 1922-ben m. kir. kormányfőtanácsos lett, 1923-ban pedig a Petőfi-Társaság tagjául választotta. 1925 december elsejétől kezdve mint a Magyar Rádió és Telefon-Hírmondó zenei tanácsadója működött Élénk szerepet játszott az Országos Dalosszövetségben is. Számos cikke jelent meg magyar és külföldi lapokban és folyóiratokban. Betegsége és halála Kern Aurél december 25-én kezdett panaszkodni először arról, hogy rosszul érzi magát. A karácsony estét még vidáman töltötte otthon családja körében. A Magyarság szerkesztőségébe karácsony előtt való nap jött be utoljára, azóta már nem kereste fel többé szerkesztőségi íróasztalát. Karácsony első napján, este rosszul lett. Az utóbbi időben rengeteget dolgozott, napjának minden percét, úgyszólván, munkájának szentelte és nagyon fáradt volt. Unokaöccse, Kern Tibor dr., egyetemi magántanár, a Szent János-kórház főorvosa vette kezelés alá és megállapította, hogy idegkimerültség vett erőt a betegen. Ennek következtében a szívműködése is meggyengült és azt kellett különböző orvosságokkal erősíteni. A karácsonyt követő napokban rosszabbodott Kern Aurél egészségi állapota, nem tudott aludni, és ezalatt az idő alatt is folyton dolgozott. Az Operaház számára készítette a Márta fordítását, amelyet a tavasszal akart bemutatni az Operaház és éppen halála napján, január 20-án akart előadást tartani a Magyar Zene Barátainak Országos Egyesülete bemutatkozó hangversenyén. Ez a rosszullét azonban csak néhány napig tartott, úgyhogy kezelőorvosa is megállapítota a biztos javulást, régi színe viszatért és egész családja meg volt győződve róla, hogy pár nap alatt teljesen föl fog gyógyulni. Szerdán délben már annyira jobban lett, hogy a napfényes időben lement sétálni Múzeum-körúti lakásából a szomszédos Múzeum-kertbe és jó kedvvel, teljesen frissen tért haza. Betegsége alatt egyébként egy percig sem feküdt, hanem odahaza pihent, vagy dolgozgatott könyvei és kottái között. A mindennapos orvosi látogatásra most már nem is volt szükség és Kern Tibor dr. csak minden második nap látogatta meg lábadozó nagybátyját. A legutóbbi orvosi látogatáson el is határozták, hogy a jövő hét elején Kern Aurél Balatonfüredre fog utazni, utókorára, hogy teljesen felépüljön és ismét megkezdhesse munkás életét. Pénteken este hét órakor aztán bekövetkezett a tragédia. Dolgozószobájában, a díványon ült és újságot olvasott, mikor hirtelen rosszullét fogta el. Felesége és unokahuga beszaladtak hozzá és mikor látták, hogy rosszul van, telefonáltak Kern Tiborért, akit azonban hamarjában nem találtak meg. A Szent János-kórház egyik tanársegéde érkezett meg percek alatt Kern Aurél Múzeum körút 10. számú házban lévő lakására, a betegnek injekciót adott, de már el sem segített. Párpercnyi szenvedés után meghalt. Szívszélhüdés ölte meg. Kern Aurél halálának híre pillanatok alatt elterjedt egész Budapesten és mindenütt mély részvétet és nagy megdöbbenést keltett. A család tagjait rögtön táviratilag éresítették a halálesetről és a rokonok szombaton délelőtt fognak valmennyien megérkezni, hogy a temetésről intézkedhessenek. Kern Aurél pályája amelyet a Magyarság szerkesztősége jelent. Széchenyi csak akkor találta versenyképesnek a magyarságot a fajok versenyében, ha az egyszerre tud törzsökösen magyar és európai lenni. Ennek a Széchenyi-féle magyar kultur-emberpéldánynak volt egyik legékesebb és legnemesebb képviselője Kern Aurél. Vele a magyar szellem erdejében egyik legszebb sudár hanyatlott el. Árván maradt íróasztala e pillanatban csak veszteségünk elhihetetlen realitását és szörnyű nagyságát juttatja eszünkbe, sírván siratván benne a kiváló embert, a jeles tudóst, a finom művészt s a gyengéd, jó emberi szivet.