Magyarság, 1928. február (9. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-01 / 26. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENG­Ő, EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741 POSTAFIÓK 19 BUDAPEST, 1928 FEBRUÁR 1, SZERDA FELELŐS SZERKESZTŐ» MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG» BUDAPEST VL ARADI-U 10. TEL.» T. 232-30. 252-31 FOKI ADÓHIVATAL: BUDAPEST V KERÜLET BANK-UTCA 7. TELEFON: TERÉZ 294-31. 294-33 FIÓK KI ADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI­KÉR* ANDRÁSSY-UT 8. SZ TELEFON: TERÉZ 23442 IX., ÉVFOLYAM 26. (20­0­4.) SZÁM Tomiszláv írta: Battorych Kornél A horvát nemzet már több, mint há­romszáz esztendeje lakott mai hazájá­ban, kétszáz esztendeje volt keresztény, ötnegyed százada dokumentálta az új nyugat-római császár, Nagy Károly, előtt való hódolatával a nyugati művelt­séghez való végleges csatlakozását, kö­zel egy százada volt már nemzeti di­nasztiája, mikor a pápa 925-ben Duvno mezején királlyá koronáztatta Tomiszláv bánt. A koronázás nem ért méltatlan férfiút. Tomiszláv egy állammá egyesí­tette a különböző horvát banátusokat, miáltal a nyugati keresztény kultúrá­nak egyik biztos végvárát­­teremtette meg az Adrián. Kétszer visszaverte Nagy Simeon bolgár cár kísérletét, hogy a horvát területeken át betörjön Nyu­­gat-Európába, amivel óriási szolgálatot tett a germán—román kultúrközösség­­nek. Mint király, ő volt az, aki a spa­­latói zsinatokon megkezdte a horvát egyház nehéz kérdésének rendezését, megkísérelve összhangba hozni a kato­likus egyház egyetemességével az északi­­Adrián gyökeret vert szláv nyelvű isten­tiszteletet. Tomiszláv király neve elterülhetetle­­nül be van írva minden horvát szívébe. Királyi utódainak ő volt az ideálja, egész nemzetének büszkesége. Minden horvát uralkodó arra törekedett, hogy hatalma alatt egyesítse mindazokat a területeket, melyek felett valaha To­miszláv volt az úr. De ez csak a leg­nagyobbaknak sikerült. A nemzeti di­nasztiából IV. Kresimirnek, az Árpád­­házból Könyves Kálmánnak és IV. Bélának, az Anjouk közül Nagy Lajos­nak, azután hosszu-hosszu századok után Ferenc Józsefnek. Talán éppen azért, mert oly tiszteletnek örvendett­­Tomiszláv, többé horvát király e nevet nem viselte. Sőt egyetlen horvát bánt nem találunk, kinek ez lett volna a ke­resztneve. Kivéve azt a szánalmas figu­rát, aki már a szerb rabságban, mint utolsó horvát bán (1921), hozott szé­gyent nemzetére. Mint Pilátus a cre­­dóba, úgy került be a horvát történe­lembe Tomljenovics Tomiszláv ... Örömhírt jelentenek Belgrádból. A Szerb királyné most született második fiát Tomiszláv névre keresztelték! Ere­detileg ugyan az András név volt szá­mára kiválasztva. Nem tudom, azért-e, mert a jelenlegi szerb király nagyatyjá­nak, Karagyorgyevics Sándor fejede­lemnek (1842—1858) másodszülött fia is e nevet viselte, vagy azért-e, mert Králjevics Markó öccsét is így hívták. Az utolsó percben azonban a királyi csecsemő Tomiszláv névre keresztelte­­tett. A keresztelőn a horvát nemzetet két ur képviselte: Bombelles József gróf és Rádics István. Az ízlések külön­bözők. A gróf úr hamar eljutott a bécsi Burgból a belgrádi konakig. Radics már semmivel sem lephet meg senkit. A keresztelő után az „elnök úr“ szük­ségesnek látta kijelenteni, hogy a ki­rályi csecsemő elnevezésével ezer esz­tendőre biztosítva van Jugoszlávia fen­­maradása miután éppen ezer éve ural­kodott Tomiszláv király. Sőt azt is meg­hallhattuk, hogy ha a szerb királyné egy harmadik fiúnak is ad életet, az­­ valamelyik szlovén király (?!?) nevét fogja kapni, amivel Jugoszlávia élete ezerötszáz évre lesz biztosítva, miután ezek a királyok másfél évezrede ural­kodtak — Rádics fejében, vagy a hold­ban! Jó itókát kaphat az ember a ko­­nokban, hogy ilyen okosakat beszél. Tiszta szívemből kívánom, legyen igaza Rádicsnak. Garantálják Jugoszlávia fen­­maradását királyi keresztelők — egye­dül! A Karagyorgyevics-háznak mindössze negyedik nemzedéke uralkodik, bele­számítva a dinasztia megalapítóját, Kara Györgyöt is, aki az osztrák ár­mádiában őrmesteri rangra vitte és sa­ját atyja meggyilkolásával tüntette ki magát. E négy generáció is kétszer volt kénytelen elszaladni Szerbiából, úgy, hogy a Karagyorgyevicsek eddig ponto­san ötven évig uralkodtak. És, íme, ennyi idő elég volt arra, hogy dekadens dinasztiák módjára kitenyésszék a bi­­zantinizmust udvarukban és kiaszott eszü udvaroncok komikus leleményei­vel véljék boldogíthatni népeiket. Légy hát boldog horvát nemzet! Nyomorult szolgaságban vagy, mint soha nem vol­tál ezerháromszázéves történelmed alatt. Területedet szerb megyékre szaggatták szét, ősi alkotmányodat megszüntették, legszentebb hagyományaidba belegázol­tak, a balkáni gonoszság minden esz­közével fosztanak ki, tönkreteszik év­ezredes múltra visszatekintő nemzeti kultúrádat. Írástudatlan csürhét szaba­dították rád, míg intelligenciádat, éhen­­halásra ítélve, dobják ki az utcára, ma­holnap te leszel az ágyútöltelék az Olaszország elleni háborúban. Ám mindez semmi, te csak örvendj, horvát nemzet, hiszen egy kis szerb herceget Tomiszlávnak kereszteltek! Ma, persze, nem lehet Horvátország­ban megmondani a horvát nemzet igazi véleményét erről az együgyű Bauern­­sängereiről. De beszélhet össze Radics tücsköt és bogarat, néhány száz, min­den hatalom előtt h­asravágódó gyász­alak mímelheti a kéjben vonaglást, az a frenetikus hallgatás azonban, mely még a délszláv érzelmű, de nem Belgrád zsoldjában álló horvát sajtóban is a hírt fogadta, eléggé elárulta a horvát nemzet érzelmeit. Mi nyíltan beszélhetünk. A horvát nemzet soha semmiféle formában nem ismerte el a Karagyorgyevics-házat. Minden igazi horvát bitorlónak tartja őket. Behódolása előtt Radics is meg­mondta: a királygyilkosság szerb szo­kás. Ilyen veszedelem tehát a szerb ki­rályi házat horvát részről nem fenye­geti. Ha azonban meglesz rá a lehető­ség, — és Isten segítségével nemsokára meglesz, — akkor, amint hajdan ugyan­csak Rádics jelentette be, a horvát nem­zet a szerb királyt minden az őt meg­illető tisztelettel ki fogja kisérni Hor­vátország határáig. A horvát nemzet a Karagyorgyevicsekről hallani sem akar. Ezen semmiféle tomiszláviádiák nem változtatnak. Ha Horvátország egyszer felszabadul, a horvát nemzet fog dönteni kormány­­formájáról. Lehet, hogy a horvátság a köztársaság mellett dönt, lehet, hogy a királyság mellett. Hogy az első esetben ki lesz az elnök, azt nem tudom, de azt tudom, hogy a második esetben a hor­vát király adva van! Apponyi Albert gróf és Gratz Gusztáv a külügyi bizottságban tiltakoztak a szent­gotthárdi incidens miatt indított kisántánt­hajsza ellen A képviselőház külügyi bizottsága legutóbb úgy határozott, hogy az aktuális külpoliti­kai kérdések megvitatására minden hónap­ban ülést tart. E határozatnak megfelelően a bizottságot keddre ülésre hívták egybe, amelyen a kormány tagjai közül egyedül Walkó Lajos külügyminiszter jelent meg. Nemcsak az ellenzéken, hanem még az egy­ségespárti képviselők körében is feltűnést keltett, hogy Bethlen István gróf miniszter­­elnök nem jelent meg a bizottságban, holott mindenki biztosra vette, hogy a kínálkozó­i alkalmat fel fogja használni és nyilatkozik a szentgotthárdi incidensről és más aktuális külpolitikai kérdésekről is Gratz Gusztáv vitathatónak mondja az Invesztigációs eljárás­­ rendszeresítését A bizottság ülésén az első felszólaló Gratz Gusztáv volt. Mindenekelőtt az erdélyi ma­gyar birtokperek kérdésével foglalkozott. Helyesnek mondotta a tervezett egyezkedési tárgyalások gondolatát, mert az a véle­ménye, hogy a kormány ilyen törekvése csak fokozni fogja azt a kedvező megítélést, amelyet Magyarország tiszta jogi álláspont­jának hangoztatásával az egész európai köz­véleményben el tudott érni. Áttérve a szentgotthárdi vámincidensre, hangsúlyozta, hogy a magyar vasúti közegek teljesen szabályszerűen jártak el. .Az inci­dens tulajdonképpen jelentéktelen, de a cseh sajtó mégis kihasználta arra, hogy új­ból hajszát indítson Magyarország ellen. Ebben a hajszában összefogott több euró­pai ország szocialista és nacionalista saj­tója s rendkívül sajnálatos, hogy a német sajtó egy része is Magyarország ellen fog­lalt állást. A kisántant államok genfi együt­tes lépéséről elterjedt ellentmondó hírekről szólva, vitathatónak mondotta, hogy a tria­noni szerződés egyáltalán jogot ad-e az in­­vesztigációs eljárás állandó rendszeresíté­sére, mert a szerződés 143. cikke csupán ál­talánosságban mondja ki, hogy Magyar­­ország köteles magát alávetni az invesztá­ciónak, ha azt a népszövetség tanácsa szó­többséggel elhatározza­ .Az invesztigáció rendszere egyébként tökéletesen ellentétben áll a népszövetség alapelveivel, mert az álla­mok két kategóriáját állapítja meg: az ellen­őrző és az ellenőrzöttek kategóriáját, holott a népszövetségnek csak a nemzetek teljes egyenlősége lehet az alapelve. Sérelmes az is, hogy a népszövetség tanácsának azon az ülésén, amely az invesztigációs eljárás kér­désében dönt, nem biztosítottak képviseletet annak az államnak, amely ellen az inveszti­gáció megindításáról szó van. A magyar kormány annak idején tiltakozott is az ellen a felfogás ellen, hogy Magyarország képvise­lőie ilyen esetben megtagadtassék. Sérelmes továbbá, hogy az invesztigációs bizottságban az invesztigált állam szomszédai is kép­viselve vannak, már­pedig szomszédainknak ilyen joguk még akkor sem volt, amikor Magyarországon még működött az állandó katonai ellenőrző bizottság. A kisántánt minden konferencia elütt mesterségesen fedez fel valami gyanúsat Magyarországon Mindig a szomszéd államokkal való meg­értés híve volt. Sajnálja, hogy a szomszéd államok a szentgotthárdi incidenst is alkal­mul használták fel arra, hogy ilyen nem­ indokolt hajszával megakadályozzák a meg­értés kifejlődését. Utalt arra, hogy Magyar­­ország és szomszédai között milyen arány­talan egyenlőtlenség mutatkozik a fegyver­kezés terén. Úgy látszik, a kisántant államai minden egyes konferenciájuk előtt igyekez­nek Magyarországon valami olyan gya­nús momentumot mesterségesen felfedezni, amelynek hangoztatásában azután egységü­ket dokumentálhatják. Az általános külpo­litikai helyzetről szólva örömmel látja Olaszországhoz való viszonyunk megszilár-­­dulását és bensőbbé válását Emellett szü­k-­ ségesnek tartaná, hogy külpolitikánk meg­felelően ápolja Németországhoz való viszo­­­nyunkat is, amit sajnálatos módon homá­­lyosít el úgy a német baloldali, mint a jobb­oldali sajtónak Magyaroszággal szemben ál­landóan tanúsítottt barátságtalan magatar­tása. Gömbös Gyula a felvetett szentgotthárdi, esettel kapcsolatban tájékoztatást szeretett volna kapni a kisántánt katonai erejéről. Bizonyos megnem értést lát úgy osztrák, mint nagynémet részről Magyarországgal szemben. Szerinte az ebben az irányban észlelhető jelenségek nem alkalmasak a magyar—német barátság erősítésére. Magyarország nemzetközi helyzeténél fog­lalkozva hangsúlyozta, hogy Budapestre az a feladat vár, hogy különösen a Balkán felé kulturális és gazdasági vonatkozásban át­vegye­ azt a szerepet, amelyet eddig Bécs töl­tött be. A közeljövőben Budapesten megnyíló tenyészállatvásár érdekében, nézete szerint, különösen a Balkánon nagyarányú propa­gandát kellene kifejteni és oda kellene hatni, hogy a Balkán-államokból ezt a kiállítást minél több­en látogassák meg. Felhívta a külügyminiszter figyelmét, a leánycserkészek­nek az év folyamán Budapesten tartandó nemzetközi kongresszusára. Ezen­ a kon­­greszuson hatvanegy állam vesz részt, úgy hogy indokolt volna a kongresszuson részt­vevők fogadtatását megfelelően előkészíteni. Lukács György az erdélyi magyar birtok­­perek kérdésével kapcsolatban kiemelte Apponyi Albert gróf érdemét, aki ezt a kér­dést világkérdéssé tette. Peidl Gyula arra kérte a bizottság elnökét, gondoskodjék arról, hogy a jövőben a külügyi bizottságban el­hangzó felszólalásokat lehetőleg szó szerint közöljék. Pekár Gyula elnök kijelentette, hogy a bizottság üléséről megjelenő közle­mények megszerkesztésére a maga felszóla­lását illetően minden bizottsági tagnak mód­jában van befolyni. Walko Lajos külügyminiszter az aktuális kérdésekről Walko Lajos külügyminiszter részletesen válaszolt a felszólalásokra. Az agrárperek ügyével kapcsolatban kifejtette, hogy Csáky Imre gróf szerepe tisztán áll azok előtt, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Ha valamit ki­fogásolni lehet szereplésében, az csak az, hogy eljárása talán ürügyet szolgáltathatott volna arra, hogy a népszövetségi előadó­ ha­tározati javaslatának ellenjegyzését úgy ál­lítsák be, mintha megegyezés létesült volna, amiről azonban szó sem volt. A magyar kormány november 15-én, tud­valévően, írásbelileg azt az ajánlatot tette a román kormánynak, hogy az ügy előbbre­­vitele céljából a jogi álláspontnak és a jogi elveknek teljes fentartásával, egyezkedési tár­gyalásokat kíséreljenek meg. Ha ez nem si­kerülne, mindegyik fél addig elfoglalt állás­pontján folytatja a vitát. Erre az ajánlatra a magyar kormány hivatalos választ mindez. Ára 16 fillér

Next