Magyarság, 1928. május (9. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-01 / 99. szám

rAz első vihar elviszi őket. Befelé ideig­­-óráig hathatnak életmeghosszabbító in­jekcióként, de a jövőre nézve érték­telenek. A közigazgatási nyilvános szavazáson alapuló belpolitikát lehet még rövid ideig a Bethlen-féle bűvészkedéssel folytatni, de végül mégis csak az ered­mény fog ítéletet mondani felette. Igen, az eredmény. Lássunk ebből valamit. A drágulás folyton nő. Ez évben há­rom hónap alatt 2,5%-kal. A múlt esz­tendőben 9%-kal. A zálogházak for­galma a békebelihez képest megynégy­­szereződött. Az öngyilkosságok arány­száma az egész világon nálunk a leg­nagyobb. E téren mintaállamunk vezet. "A többtermeléssel itt vezetünk. Egyedül­­állunk. Nem úgy, mint a nyilvános vá­lasztójoggal, ott együtt vagyunk Szovjet­­oroszországgal. 80.000 fővárosi tanuló­­közül 30.000 beteg, 7000 tüdővészes. Pest vármegye egyes járásaiban a cse­csemők fele elpusztul. A rendszer faj­­védelme! A protekciós kisgazdahitelek ■— sziklahitelek — 12% és 20% között mozognak. Ezzel a konszolidált uzso­rával minden termelés lehetetlenné vá­lik. Prosperáló uradalmak, amelyek csak saját tőkéjükkel dolgoznak, 2—3%-os jövedelemnél nem tud­nak többet produkálni. Tojásexportunk erősen csökken, mert tojásaink kicsi­nyek. Németországban Schmutz­eier jel­zéssel kerülnek a forgalomba. Szegeden minden hatodik lakás ned­ves. 3100 penészes lakásban ezrével nyo­morognak a magyarok, dúsan tenyésző tüdővész és angolkór között. Eladósodunk a külföld felé. A kül­földre fizetendő kamatok és a külkeres­kedelmi mérlegünk decifitje elviszik nemzeti jövedelmünk 25%-át. Az állam pedig adóban elvonja másik 25%-át. Ilyen horribilis rezsivel próbál produ­kálni nemzetgazdaságunk. De csak próbál. A leépítés folyik tovább. A mezőgaz­dasági ipar kapacitásának 30—50%-ig sincsen kihasználva. Gépiparunk kon­centrál, kereskedelmünk pedig a rész­letfizetéses árusítás hínárjában bukdá­csol. Mindezek nyomán toborzódik a felesleges emberek sovány, beesett szemű, kétségbeesett tekintetű — ma még néma — hadserege, teljes érzéket­lenséggel a rendszer politikai és retori­kai bűvészmutatványaival szemben. VÁSÁR ALATT okvetlenül tekintse meg mintatermeinket a Rehling Hermann HL­TO., Damjankcii-utca 6. Tel. 1. 431—08. Teljes lakberendezések, speciális Ülő­bútorok, killtri tv-oltási osztály. Legjobb áru­á­rak mellett. fogok... neue­gény... ő pe biztosan sir. hallottam má, bele ... naa . fogok sírni, nyolc... a­z hogy azt a h kikergette a­­ Szegény Tark Na valami v­atyom ez a sa minden olyan a lábomat... még kétszer. Mit? Mit, vidí hát milyen ki a lóhoz... Ad­dig... a ló m ki nem, nagys somfordái me pofozza a ló nék csak én­­ csékká vert v szegény... én mikor a csem­pörödött öreg haja, mint.. anyámnak ... bőre... de a I . -----mindig jóm van . , váltak Kolozsv mikor hastifur­modott rólam, neki és mond vagyok ... fog­tanak, bemeg’ szén én tudón megjelent... már nem tudt­ ­­ égis, szó- i el... ő íl... én íba ... .ak nem , meg a tondani, biztosan :obából. lyenkor. . úgy ninden,­­ érzem káplár... .. Mit? dm, ná­ci menni eg min­­vele és ldalvást­alár bo­on. Fél­ben po­­. Nahát anyját lyan tö­­fehér a az én sima a éppen .. iami ba­llel ope­­... meg éjjel ál­megjelent yon beteg egy levál m ... l­i­­án, hogy Freud... ..s egész biztos, hogy most is tudja, hogy én ... hogy én ... mit én ... fiatal vagyok, egészséges vagyok és itt sétálok ... csak nyom ez a sapka, égeti a fejemet és a lábán ... a lábam ... ahogy bemegyek rögtön ... — Streit domnn capolar, semmi nem történt káplár úr, igenis ... káplár úr... Na hiszen, ha ez itt kap bőgve ... szép história ... akár főbe is lőhetem magam. Enem­ huszonegy éves köz­katona, a románi négyes tüzérezred büntetőosztagából... szolgálati fegyve­rével ... a csövet... szájába illesztette... a beállott halált konstatálták ... valami vidámat... vidámat, vidámat... itt te­metnének el ebbe az átkozott fagyos agyagba ... nem is vihetnének haza .. rettentő pénz az ... Édesanyám ... iga­zán, még egyszer jön a káplár és akkor lehet mondjuk félöt, vagy negyedet . . Ötkor leváltanak .. . akkor már dereng egy kicsit... igen akkor elmondom bent a teremben ... el fogom mondani, csak ne sirjál... igazán, na ... ne sír­jál ... Kuss . ,­­ kus ! fennhangon be­szélni? Csend. Egy-kettő, hat, hét, nyolc, hátra arc, katonásan, strammal. Mint a tornaórán. Lévay tanár úr erős ember volt és nyílt kék szeme volt... és min­dig szembe kellett nézni vele ... bele a szemébe ... furcsa ember volt Lévay tanár úr ... azt hiszem megnősült mér­nem is gondolja, hogy én most itt Mold­vába egy piszkos kaszárnya előtt le-fel, le-fel... csak tovább még körülbelül másfél óra ... ó, nincs is már annyi... most igazán bemehetnék a fakutyába... izé a kutyaszorítóba... a faköpö­nyegbe, elvégre mért van itt . i5 nincs melegebb bent se, de nem fúj a szél... és leülök ... ha megtiltják, hogy bemen­jek,­­mért tartják itt... a lábamat be­­hajlítom térdben, aztán kinyújtóztatom... vál ... nagyszerű . .. nem, nem lehet csak még egy kicsit... csak tovább, csak nem leülni... még jó, hogy nem szabad, ha leülök, megfagyok egész biz­tos ... csak mozogni... csak tovább ... vérkeringés ... csak ... csak tovább ... Ni... macska ... olyan mint Tárki, bizony Isten... pisz-pisz-pisz, gyere ide ... na gyere, pisz-pisz-pisz. Kimond­­tam, vagy csak gondolom? Na nézd...­ ég a fejem... Ég, ég, ég, ég, Tarki hopp rá, Tarki pisz-pisz, gyere ide, ugy­e nem félsz? Jaj, de nehéz ... hajolni... meredt a derekam ... Tarki, Tarkika, te nem fázol? Nem? Szép sima szőröd lehet, nem tudlak megsimogatni, mert. .. mert... igen ... mert olyan a kezem ebben a rossz kesztyűben, mint a fa .... Ne szaladj Tárki, hopp, ne sza­ladj ... nem bírok ... lehúz, lehúz ez a sapka ... ez a fegyver ... minden le, le, le lefeküdni... lefeküdni... — Streit dom­ne caporal, nem történt semmi, igenis káplár is, éber leszek ... igenis ... a hadnagy úr, igenis ... ismét­lem, igenis ... hadnagy urnak alássan jelentem a káplár ur óránként vizitált. Igenis, fogom mondani. Igenis, káplár úr ... igenis, nem fázom káplár úr .. . igenis, nem dülöngélek káplár ur... Streit domnu caporal. Igenis, igenis, igenis ... a hadnagy ur a bálba van ... a tiszti bálba persze, hogy nemsokára jön ... hadnagy urnak alássan jelentem ... streit domnu sublo cotonent, a káplár ur minden órában vizitált... stréber ... igenis ... nem dü­löngélek és nem fázom... Tarki el­ment ... elszaladt... igenis ... ne tes­sék mindig verni a Szabót... az ágy­deszkával ... szánon jön a hadnagy úr biztosan, persze. Furcsák ezek, ezek az alacsony szánok a pici mokány lovakkal és a sokhangú csengővel... Constantin hadnagy úr fog jönni... még egy ki­csit, egy óra talán és leváltanak ... en­­gem innen ... leváltanak ... ég a fejem... nem, nem, nem szabad leülnöm, nem szabad leülni Egy-kettő ... öt... hét... nyolc »»» kilenc... tiz ... tizenegy ... tizenkettő, a­mi az ... egy-kettő, öt, hét, kilenc, tizen­egy, tizenöt? Ha-ha-ha ... kacagok egyet hangosan ... haha-ha igy ... han­gosabban ... ha-ha-ha ... igy. Mi az?. Volt hang, vagy nem volt hang? Böm­böljünk. Ha-ha-ha... csend van... lefe­küdni Lévay tanár úr, kérem lefeküdni... hadnagy urnak alássan jelentem a fa­kutyába van valaki.... van benne va­laki ... a bódéba, igenis__ nem dülön­gélek, de van benne valaki... ... Bemegyek, igenis ... belecsuszott oda ... várj, várj fakutya, mert lelő­­lek ... állj... ááááoááá ... ülni... lej­jebb ... feküdni... kicsit... húz ... húz a puska ... Moldva, Moldva ... fe­küdni ... csing-csing, csiling-csiling, tu­dom már ha-ha-hadnagy ur Constan­tin ... csingi-lingi, igenis a káplár ur .. ■ igenis, nem fázom... streit domnn sublocotenent, a nővérem kikergette Tarkit éjjelre... hadnagy ur, kérem... az anyám miatt... én megígértem .. ■ Miatyánk, ki vagy a mennyekben... szenteltessék meg a te neved... jöjjön el a te Országod . .. legyen meg a te akaratod. * 1 twIBSIlN­SIcs 1028 május 1. ked3 A Nemzeti Szövetség tagjává választotta Rothermere lordot Ünnepélyes külsőségek között választotta a Magyar Nemzeti Szövetség dísztagjává Rothermere lordot vasárnap délelőtt. A szö­vetség Géza­ utcai helyiségének nagytermét ez alkalomból feldíszítették, az emelvény mel­lett a szövetségi cserkészcsapat zászló­tartói állottak sorfalat színes selyem zászlók­kal. Az érkezőket a kapunál és a folyosókon is cserkész díszőrség fogadta. Az elnöki szé­ket Rakovszkij Iván foglalta el, mellette Rákosi Jenő, Milotay István dr., Ajtay József dr. és Ferenczy Sándor alispán ültek.­­■ Rakovszky Iván elnöki megnyitójában páncélos Gráll-lovaghoz, hasonlította Rother­mere lordot, aki feltűnik az Óceán partjain és kardjára csapva készül megvédeni a ma­gyar igazságot. Magyar emberben megvan a hajlandóság arra, — mondotta Rakovszky Iván — hogy túl gyorsan esik kétségbe és túl gyorsan remél. Nekünk nem szabad túl­becsülni ezt az akciót, amelyet a lord indí­tott az ország érdekében, nem szabad kényel­mesen arra az álláspontra helyezkedni, hogy itt vannak a nagy külföldiek, akik megmen­tik az országunkat, mert nélkülünk ők sem tehetnek semmit, ők csak előkészítik a talajt a jövendőre. Esztendők fáradságos munkája és küzdelme vár reájuk. A lord munkáját a magyar nemzetnek kell folytatnia és ennek a munkának még sikerei után sem szabad félbenmaradnia. A lord nevének említésekor a közönség felállóit és hosszú tapssal tüntetett. Az elnöki megnyitó után Rákosi Jenő mondott h­osz­­szabb ünnepi beszédet. Kifejtette, hogy könnyű a feladata, hiszen Rothermere lordot kell bekonferálnia, aki előtt nyitva áll min­den magyar szív és ha őt ez a közgyűlés megválasztja dísztagnak, az csak szimbolikus jelenség, szimbolizálja azt, hogy Rothermere disztagja lett ennek a nemzetnek, bevonul históriánkba és­ ott örök életet él. Nem lehet markánsabban s élesebben jellemezni a helyzetet, melyben Magyarország volt, mint egy nagy árvíz képével, ahol egy nagy tájék el van öntve, mezők kerültek viz alá, falvak dűltek össze a viz ostroma alatt s nem maradt egyéb, csak egy templom és tornya, mely égbe mulat isteni ujjával. A torony az egyetlen, ami kilátszik a vízözönből. Magyar­­országot is ilyen szerencsétlenségek, bal­sorsok, szenvedések, igazságtalanságok, gaz­ságok özöne öntötte el és kell, hogy ebből az özönből lassan kiemelkedjenek azok az égre mutató tornyok, amelyekkel nem bír a víz­özön. Ilyen torony a Nemzeti Szövetség in­tézménye. ■ Mikor ő még gyermek volt, akkor is sötét­ség volt ebben az­ országban, de fennállt ma­gasan egy világítóeszme, a nemzet, alkot­mány és történelem közös fogalma és ezt a nemzet vezérei tartották kézben. Most ezek a fogalmak eltűntek a közgondolkodásból é­s az egyéni jog gondolata uralkodik minden­felé. Az egyéniségnek ezzel az előretörtetésé­­vel szemben az olyan intézmények, mint a Nemzeti Szövetség, a nemzeti gondolatot és a nagy hagyományokat ápolják, azokat a gondolatokat, amelyek ezer esztendőn át képesek voltak fentartani ezt az országot. Majd egy modern Diogeneshez hasonlította Rothermere lordot, aki lámpájával eljött ide a keleteurópai éjszakába, bejárta az utód­államokat, nézett, kopogtatott, de mindentől elfordult, amit látott, míg végre lámpájával megtalált minket és bennünk megtalálta azt a szilárd alapot, amelyre építeni lehet s me­lyen meg lehet teremteni Kelet-Európa béké­jét és Nyugat-Európa biztonságát. Magyar­­ország fekvésénél, történelménél fogva hi­vatva van, hogy a rend és a biztonság osz­lopa legyen itt a keleti tájakon. Beszédének végén kijelentette, hogy a magánéletben önzőnek kell lenni az embernek, de mikor nagy eszmékről, államok, országok dicsősé­géről van szó, akkor önzetlennek kell lenni, mint Rothermere lord. Valahányszor Rothermere lord nevét em­legette Rákosi, mindannyiszor nagy taps sza­kította meg beszédét. Rákosi Jenő után Ajtay József dr., a Nemzeti Szövetség ügyvezető­­alelnöke nyújtott be határozati javaslatot a lord tiszteletbeli taggá választása tárgyában. Az indítványt a közönség percekig tartó fel­állással fogadta, azután az elnlök bejelentette, hogy a lordot sürgönyileg értesítik a válasz­tásról, majd Szathmári István dr. állott fel, hogy elszavalja saját szerzeményű versét. Befejezésül Milotay István dr., a Magyar­ság főszerkesztője indítványt terjesztett be a lord sajtóakciójának megörökítése tárgyá­ban, azt indítványozta, hogy a szövetség adja ki a lord magyar tárgyú cikkeit angol, francia, olasz és német nyelven és küldje meg a világ­politika, közgazdaság és iroda­lom minden vezető emberének. Az indítványt a közönség egyhangú lelkesedéssel fogadta el. A Himnusz eléneklésével ért véget a gyűlés. A gyűlésen megjelentek között ott voltak Karafiáth Jenő nyugalmazott államtitkár, Balog Elemér, Bodor Antal, a Faluszövetség igazgatója, Sebeszta Kolosné, Lampérth Géza, Boromissza Elemér, Pechány Adolf, a szó­ vetség egész tisztikara élén Pongrácz Sándor dr.-ral, Majoros István dr.-ral és Liptay Béla dr.-ral. Mussolini szerint Német­országtól függ csupán az olasz—német barátság A berlini Tag érdekes beszélgetést közöl, amelyet római levelezője folytatott Mussoli­nival a német—olasz közeledés lehetőségéről. A cikk írója szerint Mussolini meglepő tájé­­kozottsággal rendelkezik a szomszéd álla­mok külpolitikájáról. Arra a kérdésre, hogy vájjon nem volna-e lehetséges Olaszország és Németország között is a barátság kimélyí­­tésének olyan politikája, mint aminőt jelen­­leg Olaszország és Magyarország követnek, Mussolini így válaszolt : — Ez pusztán Németországtól függ! Természetesen szó került a déltiroli kér­désről is és a levelező azt az impressziót sze­rezte, hogy Dél-Tirol nem elháríthatatlan akadálya a Németországhoz való közeledés­nek. Mussolini szerint a déltiroliak mindent elérhetnek nála, ha lojálisan viselkednek. A cikkíró ezután a beszélgetés érdekes for­dulatáról számol be és azt a megjegyzést fűzi Mussolini kijelentéseire, hogy a Duce számára minden körülmények között elviselhetetlen lenne egy olyan térkép, mint aminő Német­országé. Az új Olaszország rokonszenve —­ mondotta Mussolini — azokat a népeket il­leti, amelyek férfiasságról tesznek tanúsá­got. Utalt a szintén megcsonkított, szintén le­­fegyverzett, de bátor Magyarországra. A be­szélgetés a továbbiakban igazolta a cikkíró nézetét, hogy Németországot az egyedül üd­vözítő nyugati orientálódásról vallott fixa ideájával az a veszély fenyegeti, hogy két szék közt a pad alá jut. Rátértek arra a ba­rátsági szerződésre, amelyhez az első lépést Mussolini tette meg, de amelyet a franciák homlokráncolására a német sajtó bizonyos része nyomban teljesen jelentéktelennek mondott, nehogy az a benyomás támadjon, mintha Berlin csak egy hajszálnyira is el akarna térni franciabarát politikájától. Ne higgyék, — fejezi be cikkét a Tag római le­velezője — hogy fártam annak a logikus kér­désnek a felvetésétől, mit fog szólni a hatal­maknak az a szövetsége, amelynek Németor­szág minden percben száz márkát köteles hadi adóban leróni, ha egyszer majd ismét nemzeti kormányt választana magának a né­met nép. Az a válasz, amit Mussolini e kér­désre adott, Németország legaggodalmasabb lelkeit is megnyugtathatja. . BANDA MARCI BAROSS kávéházban muzsikál

Next