Magyarság. 1928. június (9. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-01 / 123. szám

24 ELŐFIZETÉSI ÁRAK­­ , PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA NAP 16 FELL., VASÁRNAP 32 FELL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30. GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG» BUDAPEST VI. ARADI-U 10. TEL.: T. 252-30, 252-32 FŐKIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET BANK-UTCA 7. TELEFON: TERÉZ 294-31, 294-32 FIÓKKI­ADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. KERN ANDRÁSSY-UT 8. SZ. TELEFON: TERÉZ 234-32 BUDAPEST, 1928 JÚNIUS 1, PÉNTEK IX. ÉVFOLYAM, 123. (2191.) SZÁM A bebiztosított nemzet Klebelsberg Kuno addig-addig épít­gette a kulturális fölény színes tornyát, amíg alkotási lázát megirigyelték mi­nisztertársai és immáron semmivel sem kisebb hévvel vetik magukat egy másik csillogó palota megépítésére, amelynek homlokzatán ott fog ragyogni a szociális fölény büszke jelmondata. A kultúrláz mellé most már beoltják a nemzetbe a szociális alkotásoknak lázát is és a ki­művelt nyolc millió magyarság minden tagját biztosítani óhajtják az élet min­den kellemetlen eshetőségeivel szemben, hívják azt balesetnek, betegségnek, rok­kantságnak, öregségnek, munkanélküli­ségnek. Szinte káprázatos kép tárul elénk, ha engedjük magunkat elringatni a kettős fölény, a kulturális és szociális fejlettség andalító hullámain. Az intéz­mények, alkotások és pompás paloták hosszú sora fog kibújni a magyar föld lelevényéből, amelyek a tudás világossá­gát és a biztosított élet nyugodt megelé­gedettségét fogják általánossá tenni e megcsonkított országban. Vass és Mayer miniszterek valóban eltalálták, hogy milyen új jelszóval kell és lehet a milliók lelkét megmámorosí­­tani és maguk mellé állítani. Ebben a gyötrelmes, vergődéses napokban, ami­kor bizonytalan még a mai nap betevő falatja is, amikor a megélhetés, házbér, adó, uzsorakamat, gyermeknevelés gond­jainak sötét felhői kóvályognak közöt­tünk, egy szebb, jobb jövő szivárványos képét vetítik az aggodalmaktól elhomá­lyosuló szemeink elé. Mindenki meg­könnyebbülten sóhajt fel arra a gondo­latra, hogy ha rettentően súlyos is ma az élet terhe, de íme, a komor ma mö­gött előtör a derűs jövő, amikor mind­nyájan és minden­­ irányban biztosítva leszünk. Legalább is ezt hirdetik a ké­szülő törvényjavaslatok, a hozzáfűzött testes indokolások és azok a nagysza­bású miniszteri beszédek, amelyek eze­ket a korszakos alkotásokat, a hívek vi­haros tapsa között, bekonferálják a nemzet képviselőinek. De felcsillan a szeme a sok állásnél­küli diplomás embernek is, hiszen ez az általános és minden irányú biztosítás óriási hivatalnoki szervezetet tesz szük­ségessé, amely kiveti, beszedi és kezeli a biztosítási járulékokat, elbírálja az igényjogosultságot, nyilvántartja és ki­elégíti az igényjogosultakat. A bürokrá­cia épülete újabb emeleteket, újabb ki­ágazásokat kap és újabb hadsereget to­boroz magának. Az államilag biztosítottak máltói is szorosabb érzelmi és tényleges kapcso­latba jönnek azzal az államhatalommal, amely pénzbeli segélyt nyújt nekik éle­tük nehéz napjaiban. Az állami biztosí­tások kiterjesztésével az egész nemzet hova­tovább az államosítottság és nyug­­díjképesség boldog állapotába kerül. Államilag meg leszünk szervezve az élet minden esélyével és viszontagságával szemben és a biztosított szociális lét pa­radicsomi korszaka következik el, aho­gyan azt a népboldogító ábrándozók már annyiszor elképzelték. És mindez egyszerűen azon fordult meg, hogy két szociális érzésű miniszter elhatározta a szociális biztosításra vo­natkozó törvények megalkotását és az országgyűlés azt készségesen megsza­vazza. Ilyenképpen ezt előbb is nyélbe lehetett volna ütni, csak jóakarat és el­határozás kellett volna ehhez. Így gon­dolja ezt a jámbor szemlélő, aki a nagy szociális intézmények létrejöttéhez ele­gendőnek tartja azt, ha azok létrehozása elrendeltetik. De vájjon így van ez? Vájjon szociális intézményeket és alkotásokat lehet-e egyszerűen dekretálni a gazdasági vi­szonyokból függetlenül? Vájjon alap-e a szociális jólét, amelyet csak le kell rakni, avagy felépítménye, betetőzése egy felsőbbrendű gazdasági fejlettség­nek? Nekünk az a nyomasztó érzésünk, hogy miként a kulturfölényes közokta­tási politikánkat, épp­úgy a biztosítási láztól hajtott szociális politikánkat is gazda nélkül, számvetés nélkül csinál­juk. Új terheket rakunk, tetszetős jel­szavak lobogója alatt, gazdasági életünk roskadozó vállaira. Az alkotási vágy lá­zában sokan elfelejtik,­­ hogy ezt a gaz­dasági szervezetet immár négy eszten­deje korbácsolják végig a szanálás rögös és tövises útjain étlen-szomjan. Elfelej­tik, hogy ennek a nagy próbára tett gazdasági szervezetnek pihenésre, táplá­lékra és erőgyűjtésre volna szüksége és nem újabb súlyemelési produkciókra. És lelkileg is inkább arra volna szük­ség, hogy a mának nyomasztóan ránk nehezedő problémái felé fordítsuk tekin­tetünket és minden törekvésünket, hogy napi megélhetésünk feltételeit teremtsük meg és ne azzal foglalkozzunk, hogy öregségünkre hogyan gyűjtsünk vagyont abból a keresetből, ami nincs. Kormányférfiaink ambícióját inkább az a gondolat fűtje, hogy miképpen le­hetne egy nagyszabású termelési politika előfeltételeit megteremteni, amely kere­setet és megélhetést tudna biztosítani nemcsak a szűk trianoni határokon be­lül zsúfoltan élő kilenc millió embernek, hanem a szaporodó jövő nemzedéknek is. A biztosításnak azt a preventív és egyéni módját kell megvalósítani, amely a kereseti és vagyongyűjtési lehetőségek megnyitásával és fokozásával automati­kusan teremti meg a szociális jólétet minden bürokratikus szervezet nélkül. Minden erőfeszítésünket fordítsuk a vé­kony és repedező gazdasági alap meg­szilárdítására, a termelő erők fejleszté­sére és hagyjuk abba a színes álmok kergetését, a tornyos, erkélyes paloták építését, a díszes tetőzetek készítését arra a jobb időre, amikor már e csonka országban mindenki legalább fedelet és megélhetést tud találni. És kerüljük az állami mindenhatóság és bürokrácia növelését, mert ezzel kiöljük a magyar társadalomból az önállóságnak, a kez­deményező és küzdő erőknek még a Szerdán, mint jelentettük, a késő esti órákban minden eddigieket felülmúló arányú zavargások törtek ki Belgrád­­ban. Megint a diákok kezdték: a be­zárt egyetem előtt tüntettek Mussolini és az olaszok ellen és aztán áttörve a rendőr­ségi kordont, a közeli korzóra vonultak. A csendőrség feltűzött szuronnyal oszlatta őket szét, mire bevették magukat az Orosz Cár­­kávéházba s a terraszon a márványasztalok­ból barrikádot raktak. A kávéházi vendégek között volt Koszanovics ellenzéki képviselő is, aki eredménytelenül igyekezett csitítani a tüntetőket, akik a barrikádok mögött egy olasz zászlót is elégettek. A csendőrök több­­izben támadtak, de a tüntetők dobálásai elől mindig visszahúzódtak. A diákok közben el­fogtak és lefegyvereztek egy csendőrt. Végre sikerült egy órai ostrom után egy helyen áttörni a barrikádot, mire lövöldözés támadt a csendőrök és a tüntetők közt. Az utóbbiak 1. menekültek a kávéház alatt levő Eldorádó­­mulatóba, ott az asztalokkal és székekkel újra elbarikádozták magukat. Hosszas közelharc után kilenc csendőr és nagyobbszámú detek­tív megsebesülése árán sem lehetett őket ki­verni. Végre a tűzoltók vonultak fel és gőz­­szivattyúkkal riasztották ki búvóhelyükről a tüntetőket, akik közül hatvanöt letartóztatott a rendőrség. A csütörtökön kiadott hivatalos rendőri jelentés szerint az újabb zavargásokat már csak kezdték a diákok, de kommunista mun­kások folytatták, úgyhogy a letartóztatottak között is mindössze tizenhét a diák, negy­venhárom pedig ismert kommunista érzelmű munkás. Ezek fogságban is maradtak, míg a diákokat szabadlábra helyezték. A sortüze­­ket a rendőri jelentés tagadja, a lapok azon­ban egyértelműen jelentik. Eleinte halotta­kat is emlegettek a lapok, a kórház igazga­tósága azonban megcáfolta. A hivatalos je­lentések szerint tizenhat csendőr és tizenhét polgári személy szenvedett komolyabb sebe­sülést, további harmincan könnyebben sebe­sültek meg. Négy csendőr állapota súlyos. Ellenzéki körökben óriási az izgalom és el­keseredés a rendőrség ellen. Az ellenzéki pártok Korosec belügyminiszter vád alá he­lyezését akarják követelni a szkupstinában. Az utcákon a délelőtt folyamán a Narodna Odbrana plakátokat ragasztott ki, felhívom a lakosságot, hogy bojkottáljon minden olasz árucikket és senki ne beszéljen olaszul. Az általános izgalomra való tekintettel, a rend­őrség eltiltotta a Narona Odbrana-nak va­sárnapra összehívott nagy tiltakozó­ gyűlését. A szkepszm­a ülése botrányba fak­ad! Reggel a szkupstina ülése olyan hóhá­nyók közt indult meg, hogy nem is lehetett folytatni. Szubotics volt igazságügyminiszter ellen vád alá helyezési indítványt adott be régebben az ellenzék, s ezt kellett volna most tárgyalni. Egyik jegyző belekezdett Szubotics védekezésének felolvasásába, de a pokoli lármában egy szót sem lehetett hallani. Az ellenzék a kormány lemondását követelte és Korosec apátot, a belügyminisz­tert, szidta nyord­dafestéket meg nem táró kifejezésekkel. Azután hozzákezdtek a hor­­vát és szerb panasztpártiak és a független demokraták a padok fedeleinek csattogta­­tásához. — Rablók! Banditák! Gyilkosok! Csőcse­­­lék! Véres kormány! — és hasonló kiáltások hangzottak. Az ellenzék és a kormánypárti képviselők között többizben dulakodásra került sor, miközben ilyen felkiáltások hallatszottak: — Le Mussolinivel és a fasizmussal, Olasz-­ országgal! Éljen a szerb Isztria! Ez a koncert egy óránál tovább tar­tott, míg a padfedelek egy része le nent tört és a képviselők bele nem fáradtak. Erre hazafias dalokat énekeltek pihenésül, majd újra a padokat verték. Végül is Persen elnök a miniszterekkel tartott rövid tanács­­kozás után az ülést berekesztette, közölvén­ a gyorsírókkal, hogy a legközelebbi ülési időpontról írásban fogja a képviselőket ér­tesíteni. A szerb radikálisok bizalmat szavaztak Vokicsevicsnak és kormányának A belgrádi Pravda írja, hogy a radikális klub csütörtöki ülésén Vukicsevics miniszter­­elnök felvetette a bizalmi kérdést, mire a klub a kormány összes tagjainak teljes bi­­zalmat szavazott. A demokrata klubban, amely a kormány­koalícióhoz tartozik, megállapították, hogy egy fontos állami kérdésnek parlamenten kívüli elintézése árthat Szerbia helyzetének a külföld előtt. A demokrata parasztkoalíció, az ellenzék legnagyobb csoportja, a viharos szkupsziia­­ülés után ülést tartott, amelyen megállapí­totta, hogy az esti véres eseményeket a csendőrség provokálta, amely nemcsak a tüntetőket, hanem a békés járókelőket is megtámadta. A parasztdemokrata koalíció parlamenti vizsgálatot kíván ez események megvizsgálására. A parasztdemokrata koalí­­ció megállapítja, hogy az olasz kormány egyetlen egyszer sem ontotta olasz polgárok vérét, bár Olaszországban állandóan meg­ismétlődnek a tüntetések és ugyanakkor el­égetik a szerb király arcképét és a szerb lo­bogót. A parasztdemokrata koalíció végül kijelenti, hogy a belgrádi rendőrségnek az az állítása, mintha a tüntetésekben kommu­nista elemek is részt vettek volna, nem felel meg a valóságnak. A rendőrség csak azért folyamodik ehhez az ürügyhöz, hogy jogos­nak tüntesse fel brutalitását. Végül közli a kommüniké, hogy a parasztdemokrata koa­líció elhatározta, hogy vádat emel Korosec belügyminiszter ellen. Újabb tüntetések Eszéken és Zimonyban Belgrádból jelentik. Az olaszellenes tünte­tések az egyes vidéki városokban még min­dig tartanak. Szerdán este a Belgráddal szemközt fekvő Zimonyban is nagy tünteté­sek voltak. Csütörtökön este Eszéken tün­tettek a nettunói egyezmények ratifikálása ellen. Az utcákon nagy tömeg vonult fel. kö- A belgrádi nacionalista tüntetésekből kommunista zavargás lett csk­áját is. Már­pedig akkor mindenki mindent az államtól fog várni, amely egyre növekvő és egyre lomhább szer­vezetével tehetetlenül fog vergődni a köv­­vetelések tengerével szemben, míg a for­­­radalmi elégedetlenség el nem söpri. Ára 16 fillér

Next