Magyarság. 1928. június (9. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-01 / 123. szám

zöttük rengeteg diák. Négy tüntetőt, akik el­lenszegültek a rendőröknek, őrizetbe vettek.­­ A Rjecs és Novosty című esti lapokat a rendőrség lefoglalta az éjszakai tüntetések­ről szóló híreik és a rendőrség ellen közölt támadásaik miatt. A rendőrség közölte a parasztdem­okrata koalícióval, hogy a belügyminiszter a párt­nak vasárnapra Eszékre és Susakra egybe­hívott nagygyűléseit betiltotta, mert való­színűnek látszik, hogy ott zavargások tör­ténhetnek. A tilalom ellenzéki körökben nagy megütközést keltett. Felhívás a rend helyreállítására A belgrádi Pravda felhívást közöl a tün­tetőkhöz, amelyben, hivatkozva arra hogy a nemzet immár megmutatta hangulatát és a további tüntetések olyan jelleget kezdenek ölteni, amelyek csakis az ellenség örömére szolgálnának, elérkezettnek látja az időt, hogy a béke és a rend h­elyreállíttassék. Fel­hívja a polgárságot és az ifjúságot, hogy a további tüntetésektől tartózkodjék. Nem támadják meg a zárai szerb konzulátust Rómából jelenti a Stefani-iroda. Az a néhány, külföldi ügynökség részéről terjesz­tett hír, hogy Zárában incidensek fordultak elő, nem felel meg a valóságnak. Nem tá­madták meg a szerb konzulátust és nem rendeztek ellene tüntetést sem. A konzult és a­ konzulátus személyzetét sem bántalmaz­ták. A Times a szerb Hermány ellen fordul Londonból jelentik. A belgrádi zavargá­sok következtében az angol sajtó igen ko­molynak látja az angol—szerb feszültséget. Egyenesen meglepő, hogy a kormány fél­­hivatalosa, az annyira óvatos Times, milyen élesen ellene fordul a szerb kormánynak. "Mindenekelőtt azért hibáztatja, mert hosszú időn keresztül agyonhallgatta a nettunói egyezményeket, s most hirtelen akarja a ratifikálást keresztül erőszakolni, aminek az a látszata, hogy idegen nyomás alatt cselekszik. Hogy mi is van azokban az egyezségekben, azt alig tudja valaki Szer­biában, ellenben mindenki azt kiabálja, hogy a ratifikálás sérti a nemzet becsületét. A kormány, mely olyan keveset tett, hogy a nemzet bizalmát megérdemelje, nem tudja a közvéleményt irányítani, eddig tétlenül nézte az olasz­, szerb viszony állandó rosz­­szabbodását és most már nehéz lesz csele­kednie. A Daily Telegraph értesülése szerint a nagyhatalmak barátságos után igyekez­nek Rómában és Belgrádban közbenjárni. A Morning Post szerint a helyzet belpoliti­­kailag nagyon aggasztó, mert a kölcsön megnyerése Szerbiára nézve élet-halál kér­dés és ezért a kormány kétségbeesetten akarja a ratifikálást keresztülvinni, de ezt az egész ország Olaszország előtt való kapi­­tulálásnak tekinti. Berlini jelentés szerint az ottani sajtó roppant kritikusnak látja a helyzetet és nem tartja valószínűnek, hogy még az esetleg keresztülvihető ratifikálással is ki lehetne küszöbölni az olasz—szerb elmérgesedett ellentéteket. Három Üdvözlégy Irta: Possonyi László Az utak nyirkosan keresztezték egy­mást az őszi ködben és imitt-amott ko­pasz akácfák hajoltak föléjük. Megtört­­vonalú, lézengő, bús árnyak. Kopasz tűzfalak, vasrácsos gyárablakok tüne­­deztek el az öregasszony mögött, de eze­ket már régen megszokta, tehát észre sem vette. Ment a szatyrával hazafelé, mert tudta, hogy várják. Az ingekből, amit egy munkásáruháznak gyártott, egyet nem vettek át, mert félreszaladt­ rajta a gép és most új számadást kellett csinálnia, mire futja hát a bérből. Az unokáinak mikulást akart venni, mert a m­esélésből már egészen kifogyott. A gyerekek ilyenkor sötétben várnak rá, mert egyedül vannak és a petróleum­lámpa bajt okozhatna a kezükben. A szatyorban ott zörög a félig telt gyufás­­skatulya, amit előrelátásból magával fiazott, hogy a kezükbe ne kerüljön. Ha ilyenkor hazamegy, már nem merik kér­dezni, mit hozott nekik, csak azt, hogy mit látott számukra. Benn a fényesebb utcák kirakatait ő nézi meg nekik egy mikulás meg karácsony előtt és este me­sél róla. A kislánynak már hetek óta egy hajasbabát néz és ennek szépségei­től eltelve alszik el a kicsi. Látott már nekik krampuszokat, csákót, kardot, mikulás bácsit, sőt egyszer kis vasutat is, amiről talán mesélni sem lett volna jó. De a gyerekek így is elégedetlenek, pedig nem engedi őket egyedül az ut­cára. Eddig még úgy ahogy megeléged­tek azzal, amit nekik a nagymama lá­tott. De ma úgy érezte, nem bir elhitető mosollyal mesélni nekik és gondolatban a pénzét számolta, hogy inkáb­b realitá­sokkal csitítsa őket. Mára sok volt a kis hidasból, valami furcsa érzés nyomta a torkát és a mellét. A sárga falak szinte rádültek a ködben és alig vonszolta ma­gát a rosszul kövezett utón. Lehorgasztott fővel ment, kereste fá­jós lábainak a simább köveket, ígyhát csak az útkeresztezésnél figyelt fel arra a kocsira, ami már régen kísérte tompán vonszolódó nyikorgásával. A mindenki­től elhagyottak halottaskocsija volt ez Ponyvaoldalu alkotmány, szurkos-fekete felirattal: concordia. Az a kocsi, amely­ben érdes és szuroktól ragadó deszka­koporsók vannak letakarva, sohasem tudni hány s amit pap nélkül visznek ki a kórházból ezen az útón a temetőbe Most még lépésben, a temető közelében már megcsapkodja a lovakat a kocsis és visszafelé, mikor már megitta a pálin­káját, könnyedén táncol a kocsin a ponyvaváz, nem terheli másnapig a sok eltorzult test. Egy napi termés be van takarítva. Az öregasszony fáradt szemekkel nézte a kocsit és ott az után lassan imádkozni kezdett az elment lelkekért Elmondott egy Üdvözlégyet és ezalatt nem bántották gondok, mert adni tu­dott. Egy ilyen pap nélkül temetett lélek bizonyára nagyon rászorul. Mikor befe­jezte, újra kívánta az imát. Tartozásnak érezte. Együtt haladt a kocsival és nem tudhatta, hányan vannak benne. El­mondta a második üdvözlégyet is és érezte, hogy ez még mindig nem elég. És lassan elmormolta a harmadikat is. Csak ezután vette észre, hogy útjában a kocsit követte és így kerülőt csinált. De mégsem fordult vissza. Tovább von­zotta a kocsi a temető felé és más halot­taknak való imákkal melengette didergő testét és enyhítette a lelkek kínjait. A kocsi aztán befordult a temető­kapun és ő ott maradt átnyirkosodott ruhában egy kis ká­zémérés előtt, ahová a halottkisérők szoktak betérni és ahol ezenfelül mindenféléket vásárolt a kör­nyék szegénysége, ami az élethez és a halálhoz szükséges. A többi boltokat már elkerülte, ide tért hát be, hogy meg­vegye, amit venni akart. De a hideg is rázta és nagyon gyengének érezte ma­gát, leült tehát a vaskályha mellé és itt itta meg kávéját, amit otthon akart el­készíteni. És ahogy átjárta a kávé és a kályha melege, akaratlanul elszunnyadt. Ezen állapotban aztán eltűnt körülé a kávémérés és idegenszerű helyen találta magát, miközben ismét kényszerítette valami ismeretlen hatalom, hogy az el­ment lelkekért imádkozzék. És ekkor a végtelen arányokat betöltő homályból három alak közeledett feléje. Szenvedő megadással hajlongtak előtte és néma mozdulatokkal igyekezték kifejezni há- lájukat, amiért imádsággal enyhítette kínlódásukat. Mindhármuk arcára fá­tyol borult és az öregasszonyt most arra kényszerítette valami, hogy a fátylak mögé lásson. Egyre imádkozott értük, megfeszítette minden erejét és akkor az egyik arcban azt a lányt ismerte meg, aki ugyanebben a helyiségben a vendé­geket szokta kiszolgálni. De ő érezte, hogy nem ezt az arcot kell látnia. A másik alak kék munkásöltönyben állt és a vízbefaltak felpuffadt arcát viselte. Végre megvilágosodott a harmadik arc is. A szétfoszló alakban megismerte a lányát, aki elszökött tőle és a gyerekei­től az utcák könnyebbnek látszó életéért. A régi szép arc festékmarta rothadást mutatott. Az öregasszonyt saját hördülése éb­resztette föl. A kiszolgálólány hozzája futott és az ő arcába bámult. Ez nem az a lány volt, akit egy hete itt látott s aki az előbb megjelent. Kérdezte, hogy az hol van. — Öngyilkos lett tegnapelőtt, — fel­lelte közönyösen az álmosszemü lány. És akkor megértette az öregasszony a saját lánya sorsát is. A temetőbe futott és az aznapi listában megtalálta a lánya nevét. Papírrózsákkal diszített merev koszo­rút vett a pénzén és mikulás helyett aznap este a halottakért mondandó imádságokról mesélt az unokáinak, so­­kát sirt és együtt imádkozott velük. wi COBSK­. Augusztus 31-ig be kell jelenteni a valorizálandó élet-, járadék- és más személyi biztosítási szerződéseket A hivatalos lap június 1-i száma a pénz­ügyminiszter rendeletét közli az 1928. évi XII. t.-é„ az úgynevezett valorizációs tör­vény szerint felértékelés alá eső biztosítási szerződések bejelentése tárgyában. Tudvalevőleg a valorizációs törvény sze­rint élet-, járadék- vagy más személyi bizto­sításnak felértékelésére csak annak a félnek van igénye, aki biztosítási szerződését 1922 január 1-e előtt magyar törvényes pénznem­ben kötötte és a fentemlített törvény életbe­lépésekor,­­ vagyis 1928 április 1-én, állan­dóan Magyarország területén lakott. Mint­hogy a háború és a békeszerződések követ­keztében előállott helyzet folytán és különö­sen azért, mert a korona romlása miatt igen sok fél díjfizetési kötelezettségének éveken át nem tett eleget, maguk a biztosítótársaságok számos biztosítottról nem tudják megállapí­tani. Vájjon azok a törvény életbeléptekor állandóan Magyarország területén laktak-e, a pénzügyminiszter most kiadott rendeleté­ben figyelmezteti a feleket arra, hogy saját érdekükben áll, hogy a törvény szerint fel­értékelés alá eső biztosítási szerződésüket az illető biztosítótársaságnál bejelentsék. A ren­delet a bejelentésre háromhavi határidőt szab, amely a rendelet megjelenésétől számít, tehát 1928 augusztus 31-én jár le. A bejelentést annál a hazai vagy külföldi biztosítótársaságnál kell megtenni, amely a kötvényt kiállította. Ez alól az általános szabály alól kivétel az olyan biztosítási szerződés, amelyet olyan biztosító magánvállalattal kötöttek meg, amelynek belföldön van ugyan képviselete, de maga a szerződés külföldi vállalat köz­ponti intézeténél vagy bármely külföldi fiók­jánál tett ajánlat alapján jött létre. Amennyiben a biztosított fél azt akarja, hogy az ilyen szerződések is a törvény sze­rinti felértékelés alá essenek, biztosítását an­nál a külföldi társaság központi intézeténél vagy külföldi fiókjánál kell bejelentenie, ahol annak idején ajánlatát benyújtotta. A biztosítási szerződésnek időközben más biz­tosítóintézetre való átruházása esetén (mint például egyes angol és amerikai társaságok, amelyek Magyarországból kivonultak s szer­ződéseiket más társaságra átruházták), a be­jelentést annál az intézetnél kell megtenni, amelyre a szerződés átruháztatott. Az úgynevezett hadikölcsönbiztosításokat nem kell bejelenteni, mert azok a törvény szerint felértékelés alá nem esnek. A képviselőház megkezdte az öregségi és rokkantsági bizto­sításról szóló javaslat tárgyalását Az appropriációs vita letargiája után szinte feltűnő érdeklődés mellett kezdte meg a képviselőház az öregségi és rokkantsági biz­tosításról szóló törvényjavaslat tárgyalását, különösen a keresztény gazdasági párt és a szociáldemokraták vonultak fel csaknem tel­jes számmal és máris látható volt, hogy a vita voltaképpen ennek a két pártnak küz­delme lesz azok körül a pontok körül, ame­lyeket a­­ szociáldemokraták kifogásolnak. A csütörtöki ülésen várták Vass József népjóléti miniszter beszédét, ez azonban későbbre maradt, így az első napon Fit. Artur előadón kívül csupán Kéthly Anna jutott szóhoz. A pénteki vitát Ernst Sándor, a ke­resztény gazdasági párt hivatalos szónoka vezeti be. A javaslat tárgyalásán Vass mi­niszter megbízottjaként Kovrig Béla dr. egyetemi magántanár, a javaslat fiatal kodi­­fikátora, vesz részt, akinek munkájáról, párt­­különbség nélkül, nagy elismeréssel szóltak a képviselők. Az ülés megnyitása után Zsitvay Ti­bor elnök bemutatta Esmond Harmsworth köszönőlevelét a meleg, kitüntető fogadta­tásért, majd a Ház harmadszori olvasásban is megszavazta az appropriációs törvény­­javaslatot. Napirend szerint az öregség, rokkantság és özvegység esetére szóló biztosítási törvényjavaslat tárgyalása következett. A javaslatot Fritz Artur előadó ismertette, aki egyben benyújtotta a pénzügyi bizottság határozati javaslatát arról, hogy a kor­mány még ebben az esztendőben terjesszen javaslatot a Ház elé a mezőgazdasági mun­kások kötelező betegsegélyezéséről. Bejelen­tette, hogy a részletes vita során határozati javaslatot fog benyújtani arról, hogy a kül­földre szakadt magyarokra is terjesszék ki az aggkori biztosítás rendelkezéseit. A to­vábbiakban részletesen ismertette a tör­vényjavaslat egyes szakaszait, majd azt fejtegette, hogy a javaslattal a nemzet és a társadalom a legmesszebbmenően gondos­kodni kíván a munkásságról. Emellett a ja­vaslat a beteg magyar társadalom biztosí­tását is jelenti s ezért elfogadásra ajánlotta. (Taps a kormánytámogató pártokon.) A vita első szónoka Kéthly Anna (szo­ciáldemokrata) volt. Azzal kezdte, hogy a javaslat ugyan korszakos jelentőségű, de száz százalékban nem oldja meg a fontos problémát. 1928 június - péntest Gál Jenő. A kiszeridr­ egzisztenciáiról elfeledkeztek. K­é­t­h­l­y Ann­i a továbbiakban a nép­­betegségekről majd a nőkérdésről és a magántisztviselők ügyéről beszélt. Azt fej­tegette, hogy a nők nem tudnak a férfiaké­val azonos életkorig dolgozni, ezért tehát a­ nőknél le kellene szállítani a korhatárt hat­vanöt évről hatvanra. A férfiaknál is so­kolta a hatvanötéves korhatárt. A magán­­tisztviselők nyugdíjellátásáról szólva, fel­hívta a népjóléti miniszter figyelmét arra, hogy ma a magántisztviselők nyugdíjinté­zete egy h­atvankétéves nyugdíjasnak­ havi 2­ 00 pengőt, egy hatvanötévesnek 3.16 pen­gőt és egy he­tven­négy évesnek 3.85 pengőt fizet. .A legmagasabb nyugdíjat egy hatvan­hatéves szerencsés ember kapja: havi 6 pengőt. (Mozgás a Ház minden oldalán. Felkiáltások: Hallatlan! Hallatlan!) A fel­szólaló azzal fejezte be beszédét, hogy elfo­gadja a törvényjavaslatot a részletes vita alapjául, mert érzi, hogy a munkások szá­mára fogadja azt el. (Taps). Ernst Sándor következett volna a szó­lásra, az idő előrehaladottságára való te­kintettel azonban engedélyt kért és kapott, hogy a legközelebbi ülésen mondhassa el beszédét. A Ház úgy határozott, hogy a legközelebbi ülés pénteken lesz. Benes föderációs tervei nagy megütközést keltettek Londonban Londonból jelentik. A Daily Telegraph diplomáciai levelezője szerint Benesnek azok a tervei, amelyeket a lap brüsszeli levelezője közölt, nagy megütközést keltettek a londoni diplomáciai körökben. A neki tulajdonított szándékok jóval túlmennek a német—cseh közeledésen és határozottan nyugtalanítóak. Annak idején a francia—cseh szövetséget fő­leg abból a célból kötötték meg, hogy Ausztriának Németországhoz való csatlako­zását szükség esetén fegyverrel is megakadá­lyozzák, s így határozottan meglepő, hogy Benes a csatlakozást alku tárgyává akarja tenni. Még meglepőbb az az ötlet, hogy közép­európai vámuniót akar létrehozni, amely a német birodalmat és az utódállamokat is magában foglalva, idővel politikai föderáció­hoz­­vezetne. Franciaország kedvezett ugyan a dunai föderáció gondolatának, de minden­esetre a német birodalom bevonása nélkül, mert Németország, ha egyszer belépne egy ilyen föderációba, azt bizonyára gazdasági­lag és politikailag teljesen dominálná. Anglia gazdasági okokból ellenzi ezt a ter­vet. Olaszországra nézve pedig nemcsak gaz­daságilag, hanem politikailag is veszedelmes volna. Olaszország mindig ellenezte a dunai föderációt, annál inkább ellenezni fogja azt, ha német vezetés alá kerülne. Végül a leve­lező figyelmeztet arra, amitől a francia Temps is óvta már Benest, hogy a cseh-né­­met közeledést nem szabad túlzásba vinni.

Next