Magyarság, 1928. október (9. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-02 / 223. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK­. FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­­NAP 16 FILL, VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19­91 BUDAPEST, 1928 OKTÓBER 2. KEDD IX. ÉVFOLYAM, 223. (2291.) SZÁM FELELŐS SZERKESZTŐ* MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VL ARADI­ U. 10. TEL.: AUT. 252-30­, 252-31, 252-40. FŐKIAD­ÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET, BANK­ UTCA. 7. TELEFON: AUT. 294-31, 294-32. FIÓKKI­ADÓHIVATAL: BUDA­­PEST, VI. KER., ANDRÁSSY­ ÚT 8. SZ. TELEFON, AUT. 200­ 77, 234-32 a - Pilsidski Bukarestben Varsó, szeptember 30 Bem hamvainak hazahozatala talán Soha nem látott fényű nemzeti ünnep­nek készült Lengyelországban, de már­­a hazaszállítást másodszor is elhalasz­tották. A lengyel közvéleményt is telje­sen készületlenül érte az újabb halasz­tás és meglehetősen éles kifakadások hangzanak el mindenfelé az illetékes tényezők ellen, akik egy ilyen nagyje­lentőségű nemzeti ügyben ennyire hatá­rozatlanok. Tudósítónknak alkalma volt beszélni a lengyel közélet több vezető egyéniségével, akiktől teljesen hiteles felvilágosítást nyert arra vonatkozólag, hogy mi az oka ennek a határozatlan­ságnak. Nem határozatlanság ez a len­gyel részről, hanem meghátrálás a cseh és román diplomácia együttes rohama elől. A Bem-emlékünnep nem magán­ügye lett volna Lengyelországnak, mert abból bőven kivette volna részét a ma­gyar nemzet is, hiszen neki is teljes joga van ünnepelni a lengyel katonák eszményi hősét, a szabadságharcok le­gendás hírű vezérét, aki annyira hozzá­­nőtt a magyar nép szívéhez. Ahogy Er­dély adta Báthory Istvánt Lengyelország­nak, úgy adta viszont a lengyel nemzet Erdélynek Bemet. Lengyelországnak ez a két legnagyobb alakja a múltból is­­átnyúlt, hogy összekapcsolja a magyar és a lengyel nemzetet, azt a két nem­­­zetet, mely az ezeréves szomszédság egész folyamán mindig csak­­ vállvetve állt egymás mellett a harcokban, de sohasem egymással szemben. Várna és Mohács csatasíkján, Pskov falai alatt és Bem apó legendás erdélyi harcaiban olyan emléket őriznek lengyelek és ma­gyarok egyaránt, mely feledhetetlen a múltra és szétszakíthatatlan a jövőre. Egyenesen megindító, hogy lengyel politikusok, publicisták milyen megha­tottsággal emlegetik a lengyel—magyar barátságot. Ugyanezek az emberek szé­gyenkezve vallják be, hogy kormányuk megint nem tudott ellenállani a kis­­antant követelésének és elhalasztotta a DBem-ünnepet, csak azért, mert csehek­­és románok tiltakoztak ellene, hogy újabb alkalom legyen, melyen a len­gyel és magyar nemzet közelebb jöjjön­­egymáshoz. Pilsudski engedett megint, mert a cseh intrika tekintélyül felvonul­tatta Franciaországot, a protektort is, a lengyel—magyar barátkozás ellen. De ivóit valami súlya kétségtelenül Buka­rest beavatkozásának is, mert hiszen Romániával szövetség, kapcsolja össze Lengyelországot, ha csak forma szerint is. Lengyel informátoraink véleménye szerint ez a szövetség tisztán a diplomá­cia teremtménye, s amint előfeltételei nem gyökereztek egyik népnél sem, úgy utólag sem hajthat semmi gyökeret. Lengyelország és Románia diplomáciai és katonai szövetségre lépett, mert azonos veszedelmes földrajzi helyzetben van mind a kettő: az orosz szovjettel szemben kell védekezniük, ennek nyu­gat felé terjeszkedését megakadályoz­­niuk, s ez a közös veszedelem, az azonos helyzet volt oka a szövetség létrejötté­nek. Csakhogy erről a szerződésről Len­gyelország egyik legnagyobb katonai tekintélye mondta ki, hogy nem éri meg a papírt amit ráírtak, mert ha Len­gyelország Romániától várna védelmet orosz támadás esetén, ugyancsak meg­járná. A szerződések sokfélék és ugyanazt a szerződést így is lehet ma­gyarázni, úgy is, aszerint, hogy ki a ma­gyarázó. És Románia 1916-ban már megmutatta, hogyan szokta magyarázni a maga évtizedes állami szerződéseit, melyeknek védelme alatt megnőtt és megerősödött. Ha a hármasszövetséggel kötött szerződése és szövetsége olyan kevéssé kötelezte, hogy a veszedelem pillanatában éppen a másik táborba sietett, a lengyel közvélemény sem sok garanciát lát arra, hogy a jövőben más­képp cselekedjék. Ürügyet kap könnyen. Ha egyebet nem, eszébe jut, hogy az oroszok is pravoszlávok, mint a romá­nok, tehát­­ a vallásrokonság inkább Hozzájuk fűzi a románságot, mint­ a ka­tolikus lengyelekhez. Lengyelországban ismerik jól a román szövetségest és nem is tulajdonítanak ennek a szövetségnek nagyobb értéket, mint amennyit meg­érdemel. Hogy a két szövetséges közt a lelki szálak ne igen szövődhessenek, gondos­kodik arról Bukarest politikája is. A lengyelek nem melegedhetnek fel az olyan szövetséges iránt, aki a bukovinai és a besszarábiai lengyel kisebbségeket annyira rosszakaratúlag kezeli. A len­gyel birtokosok földjét minden kártala­nítás nélkül kisajátította, a lengyel is­kolákat bezárta, a római katolikus len­gyel egyházakat román nyelvű prédiká­ciók és templomi ének bevezetésével igyekszik eloláhosítani. Lengyelország, ha hivatalosan nem is, de a lengyel közvélemény számontartja ezeket a sé­relmeket, éppen ezért nem tulajdonít különösebb jelentőséget Pilsudski ro­mániai útjának és tárgyalásainak. Tud­valevő, hogy Pilsudski tisztán pihenni akart egy barátja házánál Romániában. A román kormány azonban ezt az óha­ját egyáltalában nem tartotta tisztelet­ben: politikai látogatók, újságírók any­­nyira zaklatták Pilsudskit a Prahova­­megyei kastélyban, ahol egy nyugodt nyarat szeretett volna tölteni, hogy végre is maga indult el körútra, hogy legalább lássa a szomszéd országot, ha úgysem hagyják nyugodtan. Bukarest­ben nagyon rossz hatást tett, hogy első­sorban Erdélybe látogatott el és ott is M­űláth püspököt kereste fel, aki ellen a román kormányok annyit vétettek, s csak azután ment el Bukarestbe. Hogy Bukarestben most már nem mint ma­gánember jár, hanem mint Lengyelor­szág diktátorával miket tárgyalnak, az természetesen Varsót is érdekli, különö­sebb jelentőséget azonban nem tulajdo­­nítanak neki éppen azért, mert magá­nak az egész lengyel—román szerző­désnek komoly voltát sem látják be. A nemzetek lelki szövetsége nélkül a diplomaták gyártmányai vagy nagyon rövid életűek, vagy a teherpróbát nem bírják ki. Csehország a bécsújhelyi nacionalista­­kommunista összecsapást felhasználva be akar vonulni Ausztriába Cseh és felvidéki kommunista csapatok is beavatkozásra készül­nek Bécsújhelyen Egy hét választ el a bécsújhelyi nagy tüntető gyűléstől, amelyet Német-Ausz­tria katonai alapon szervezett nemzeti organizációt hívtak egybe és most már kétségtelennek látszik, hogy október 7-ike a megrendült és elgyengült osztrák köztársaságnak kritikus napja lesz. A bécsújhelyi nacionalista felvonulás kez­detben csak ártatlan jobboldali tüntetés­nek és erőpróbának indult, a szocialis­ták és kommunisták azonban, amint is­meretes, hadüzenetet küldtek a nemzeti alapon álló önvédelmi szervezeteknek és bejelentették, hogy ők is mozgósítani fogják, ha der­éjüket" őszi rák vköztár­saságiÁg, amióta a 'kciáldemokraták jelentős szerephez jut­­uak ennyi­­ a bol­dogtalan államalakulatnak tében, köztud­omás szerint annyira megerősö­dött a pacifista és antimilitarista szel­lem, hogy minden politikai párt és ár­nyalat, élükön a legpacifistább szociál­demokratákkal, külön fegyveres had­erőt szervezett, amelyet a régi k. u. k. arzenálok eltűnt puskáival és gép­puskáival, részben pedig az orosz szovjet által nagylelkűen átengedett mo­dern fegyverekkel és munícióval a leg­kitűnőbben felszereltek. Az első időkben csak a szociáldemokraták és kommunis­ták rendezgettek véderőcsapataikkal har­cias felvonulásokat, próbamozgósításo­­kat és hadgyakorlatokat és a bécsújhelyi nap lett volna az első, amikor komo­lyan életjelt adtak volna magukról azok a nemzeti szervezetek, amelyek a leg­utóbbi bécsi kommunista lázadás hatása alatt alakultak meg. A szociáldemokraták és a kommunis­­ták, mint a szervezkedési szabadság klasszikus értelmezői, arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ami nekik, mint pa­cifistáknak szabad, azt a militarista nem­zeti elemeknek nem lehet megengedni és ezért a legszélsőségesebb uszítást kezdték a bécsújhelyi nacionalista fel­vonulással szemben. A helyzet Bécsben és Ausztriában napról-napra feszültebb és nyugtalanítóbb lesz és különösen ki­élesedett most, amikor a bécsújhelyi rendőrhatóság a szociáldemokraták és kommunisták ellentüntetését­­betiltotta A bécsújhelyi fejleményeket azo­nban nemcsak Bécs és Ausztria polgársága várja a legnagyobb feszültségben, száj­­ról-szájra terjesztve a legvadabb rémhí­reket, hanem felfokozott figyelemmel vssik a fejleményeket Ausztria szom­szédjai, elsősorban, természetesen, Cseh­ország. Pozsonyi tudósítónknak jelen­tése, amelyet alább közlünk, a legkife­­­tőbb információk alapján ohjon részle­teket közöl Csehország készülődéséről, amelyek mindenütt bizonyára a legna­gyobb feltűnést idézik elő. Ezek az érte­sülések azt mutatják, hogy Csehország­ban is a legkomolyabbnak ítélik a bécs­újhelyi zavargásokat, sőt azokat minden erővel fokozni­­ és bonyolítani akarják, hogy ilyen módon ürügyet találjanak a védtelen szomszédállam belügyeibe való beavatkozásra.. Az orosz szovjet, termé­szetesen, szintén nagy pénzösszegek be­dobásával és számos agitátor kiküldésé­vel igyekszik teljessé tenni a felfordu­lást és ezek a jelek azt mutatják, hogy október 7-e nagyon próbára fogja tenni Középeurópa népeinek és diplomatáinak idegzetét is. Felvidéki, cseh és orosz bolsevisták gyülekeznek Pozsonyban Pozsonyi tudósítónk a következőket mondja: A magyarországi Károlyi-forradalom és bolsevizmus szökevényei néhány esztendő óta meglehetősen csendesen viselkedtek Prágá­ban és az elszakított Felvidéken is. Igyekez­tek elhelyezkedni a csehországi és felvidéki szociáldemokrata és kommunista pártban, egyik-másik szerepet vállalt a magyarellenes cseh propagandában, a cseh pénzen fémár­tól­ magyarnyelvű újságoknál, vagy kémszol­gálatot iparkodott kifejteni és egy-két ügye­sebben spekuláló vezértől eltekintve, mind jobban és jobban szétzüllöttek. A Felvidék magyarságának ellenséges magatartása miatt a helyzetük állandóan kellemetlenebbé vált, talán gyanús működésük és pénzügyekben túlzott egyéni felfogásuk miatt a cseh ható­ságok is mindig nagyobb bizalmatlansággal kezdték őket, nem is bizonyultak eléggé hasznosaknak és használhatóknak, úgy hogy az utóbbi időben ezek a kitűnő emigránsok már nagyon lógó orral járkáltak Prága, Po­zsony, Kassa és Ungvár utcáin. Néhány nap óta azonban mintha hirtelen miben megváltozott volna. Az emigránsok, azok is, akik köztudomás szerint a cseh kor­­mánnyal állanak belső összeköttetésben és az orosz szovjet forradalmi dijpokat is, egy­szerre felélénkültek. Olyan arcok bukkantak elő, akiket hónapok óta nem láttunk és akik­ről azt hittük, hogy már régen valahol Ame­rikában, vagy Brazíliában küzdenek a ma­gyar proletáriátusért. Ezek a kisebb-nagyobb kaliberűs bolseviki szökevények most egy­másután érkeznek meg Pozsonyba, ahol las­san már minden kávéházban és szállodában külön kommunista csoportok képződnek. A derék, tisztességes pozsonyi szállodások min­dig nagyobb riadalommal látták, hogy régi, tisztes vendégeik sorában napról-napra több gyanús alak furakodik be. A Magyarország­ról megszökött emigránsok mellett Pozsonyba jöttek a felvidéki és csehországi kommunista, párt vezetői, agitátorai, titkárai és titkos csa­patvezetői, sőt néhány oly­an félreismerhetet­len külsejű feketeszakállú és nyugtalan, izzó Ára 16 fillér

Next