Magyarság, 1928. december (9. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-01 / 273. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1928 DECEMBER 1, FELELŐS SZERKESZTŐS MILOTAY ISTVÁN ammmwiimummi SZOMBAT mm SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI. ARADI UTCA 10. TELEFON: AUTOMATA 252-30, 252-31, 252-40. KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET, BANKUTCA 7. TELEFON: AUTOMATA 294-31, 294-32. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 IX. ÉVFOLYAM: 2(2341.) SZÁM Tessék ünnepelni! Irta: Battorych Kornél 1918 dec. 1-én egy huszonnyolc tagú kétes társaság vonult fel Belgrádban Sándor szerb trónörökös és régens elé. A társaság élén Pavelics Antal dr. fogorvos üdvözölte a zágrábi Nemzeti Tanács nevében a régenst, aki válaszában proklamálta a szerbek, horvátok és szlovének királyságának megalakulását. Ez a gyanús eszmecsere a horvát fogorvos és a szerb trónörökös között Jugoszlávia keletkezésének úgynevezet alapokmánya. Szemérmetlenebbül még nem játszották ki a népek önrendelkezés jogát, mint a horvát nemzetét. A félrevezetett szábor 1918 okt. 29-én elismerte egy saját maga által önmagát kinevezett testület, az úgynevezett Nemzeti Tanács „legfőbb hatalmát“, reáruházta a felségjogok gyakorlását. A Nemzeti Tanács aztán többé meg nem engedve a szábor összeillését, uzurpálva a törvényhozói jogokat, a horvát nemzet megkérdezése nélkül megteremtette a mai Jugoszláviát. Ez az a jogalap, melyen a délszláv királyság felépült. A huszonnyolcak közül csak hat volt horvátországi képviselő s ezek közül is csak kettő a horvát. A Nemzeti Tanácsban a hatalmat a szerb Pribicsevics Szvetozár ragadta magához. Mikor a Nemzeti Tanács elnöke, a szlovén Korovc, a katyal a dualizmusról tárgyalgatott, Pribicsevics önhatalmúlag dezavuálta. Mikor Trumbics a háború idején a szerbekkel tett szomorú tapasztalatok következtében táviratban tiltakozott az egyesülés ellen. Pribicsevics a táviratot elsikkasztotta. Ugyancsak Pribicsevics a horvát jogokat hangoztató Radicsot aNemzeti Tanácsból kilökette. Az egyesülés ellen tiltakozó jogpártiakat lecsukatta és Zágráb utcáin pár héttel a „felszabadulás“ után, olyan terrort csinált, aminőt még a honát történelem nem látott. Pribicsevics állította a huszonnyolcak szedett-vedett társasága élére azt a szomorú horvát figurát, aki eldadogtatta a régens előtt az üdvözlő beszédet. Pribicsevics volt az is, aki a jelenlegi belgrádi kormány egyik „horvát“ miniszterével, Angyelinoviccsal, december 5-én sortüzet adatott le az egyesülés ellen tüntető zágrábi ifjúságra és katonaságra. Ezek száraz tények, melyekkel éveken át hivalkodott Pribicsevics. Jugoszlávia „jogrendes“ megalakulását tíz éven át követte az atrocitások, fosztogatások, erőszakoskodások, gyilkosságok végtelen sorozata. A dolog odáig fajult, hogy végül maga Pribicsevics is megundorodott Belgrádtól. Odáig fajult a dolog, hogy a szerb miniszterelnök a parlament ülésén gyilkoltatta meg a honát nemzet vezérét. És ezek után Belgrád még mindig azt hiszi, hogy a honátok bent fognak maradni Jugoszláviában, meg fognak békülni a december elseji „jogalappal“ és testvéri szeretetben fognak együtt élni fosztogatóikkal és gyilkosaikkal. 1918 őszén a honát nemzet nemcsak ellenségeinek és árulóinak lett áldozatává, hanem saját vakságának is. Közel száz év óta bolondították a délszláv mákonnyal s mikor egyszerre széthullottak a hagyományos keretek, melyekben évszázadok óta élt a külpolitikát nem csinált népek naivitásával, dobálta el magától a nemzet reális értékeit, hogy megvalósulhatatlan illúziók után szaladjon. Ott állott mint kitűnően megszervezett jogi és adminisztratív egység Horvát-Szlavónország, élén a bánnal, országos kormánnyal, száborral és a honvédség horvát részében kész nemzeti hadsereggel. Ott volt kezükben mint örök jogforrás a horvát közjog, mely módot adott minden horvát terület egyesítésére. Ott állott ezerháromszáz esztendő horvát történelme dicsőséges tradícióival, melyek a legbiztosabb garanciái voltak, a viszonyok változása folytán ölükbe hullott független államiság megtarthatóságának. És a Pribicsevicsek agyafúrtsága, a Pavelicsek rövidlátása mindezt eldobálta a horvát nemzettel, csillogó, fantasztikus álmok fejében. A horvát nemzet nagy vértanúja százféle módon próbálta tíz éven, át jóvátenni ezt a szörnyű tévedést, melyért őt nem érheti felelősség, hiszen azonnal nyíltan szembe fordult e politikával. De hiába váltogatta a taktikát, sem megdönteni nem tudta a december elsejei alapot, mely védtelenül kiszolgáltatta a horvát nemzetet Belgrádnak, sem látszólagos behódolással nem tudta megnyerni Belgrádot a megegyezésre. Végül is élete vesztésével tett örök időkre tanúságot arról, hogy a horvát nemzet számára nincs boldogulás Jugoszláviában. Ám, mondhatja valaki, hiába a horvátok minden keserve, a hatalom Belgrád kezében van s igy nincs mód a szabadulásra. A helyzet jan. 20-áig valóban ilyenforma volt Rácsics sortüze azonban, egyrészt egységet a .b.-yan nemzet soraiban, másrészt vHágascom olyan megbotránkozást keltett, hogy vele Belgád is kénytelen volt számolni. Ezért tette premierré a szlovén Korosecet és nem mert mindeddig szérvesen fellépni a horvátok ellen. Persze, Racsics elvbarátai csak ideiglenesen hátráltak meg, de a kilátásba helyezett leszámolás egyre késik, mert a prekárius külpolitikai helyzet nem engedi meg, hogy elbánjanak a horvátokkal. Kölcsön nincs legfeljebb olyan végeladásszerű csekélység, mint a svéd gyufa-panama. A horvátok már alig veszthetnek valamit, ők hát várhatnak. A szerb közélet azonban nem bírja ki tartósan a mai lehetetlen helyzetet. A látszólagos nyugalom éppen nem biztató: ugyanígy volt ez Horvátországban 1918 őszén is, az összeomlás küszöbén. A király párisi útja feltárta a nagy szövetségesek aggodalmait s a király bizakodó nyiatkozataira hideg tussként hatott a Times és a Temps vezércikkeinek szkeptikus hangja. Angolok és franciák más-más gondolatmenettel, de egy eredményre jutnak. Lényeges engedményeket, alkotmányrevíziót, horvát autonómiát sürgetnek. És éppen ez az, amiről a szerb közvélemény tudni sem akar. Hol az az államférfin, aki e circulus vitiosusból kivezeti Jugoszláviát? Szerbia tíz évvel óriási diadala után oly mélyponton áll, mint közvetlenül az Obrenovicsok meggyilkolása előtt. Protektorai ellene fordulnak, új és régi ellenségei vasgyűrűben fogják körül. Hiába minden koncesszió, Itália nem nyerhető meg, Albánia olasz gyarmat, Görögország átorientálódott, a lealázott Bulgária követeléseket állít, a kisántant kohéziója szétesőben. A külpolitikai helyzet nyomása, a horvát ellenállás megtörhetetlensége napról-napra gyarapítja a külső és belső ellenségek számát. És e nagy zűrzavarban a szerb pártok egymás ellen agyazkodnak miniszteri tárcákért, főispánságokért! Tíz éve, hogy Jugoszlávia megalakult: Belgrád ünnepelj! Ünnepelj, hiszen ki tudja, meddig ünnepelhetsz még? Walko Lajos Varsóban aláírta a lengyel-magyar barátsági és döntőbíráskodási szerződést Zalesky lengyel külügyminiszter meleghangú beszédet mondott a lengyel—magyar barátságról és sürgette Európa nemzetei között az igazság érvényesülését Megírtuk, hogy Walko Lajos külügyminiszter Varsóba utazott, hogy aláírja a lengyel—magyar barátsági és döntőbíráskodási egyezményt. Walko Lajos Bérsen keresztül — ahol Ambrózy gróf bécsi magyar követtel és Báder bécsi lengyel követtel tárgyalt — péntek délután négy órakor Varsóba érkezett A pályaudvaron Zalesky gróf lengyel külügyminiszter személyesen fogadta Walko Lajost, akit a magyar követség tagjainak élén Beliska Sándor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter üdvözölt. A lengyel külügyminisztérium részéről a fogadtatásnál jelen volt Jackowski, a politikai osztály vezetője, továbbá Römer gróf és számos magasabb rangú tisztviselő. Délután hat órakor írták alá a szerződést, mely alkalomból Zalesky gróf lengyel külügy '■ , Walko Lajzos Zie'ekyért, díszvacsorát adott. Az első pohárfelköszöntőt Zaleski gróf lengyel külügyminiszter mondotta. Meleg hangon emlékezett meg az ezeréves magyar—lengyel barátságról és annak a véleményének adott kifejezést, hogy ez a szerződés csak formai, mert nem hiszi, hogy a magyar és lengyel nemzet ügyeinek elintézésénél valaha is döntőbíráskodásra kerülne sor. A lengyel külügyminiszter beszédének legkiemelkedőbb része az volt, amelyben az európai békével kapcsolatosan döntő faktorként a nemzetek közötti igazságot hangoztatta. Senki jobban nálunk nem tudja méltányolni a lengyel külügyminiszternek azt a kijelentését, hogy az európai rendet az igazságos béke alapjára kell helyezni. Az, ami Magyarországgal Trianonban történt, az a legszégyenletesebb megtagadása volt minden történelmi és erkölcsi igazságnak. Azok a békék, amelyek Páris környékén születtek, valóban nem alkalmasak arra, hogy Európa fejlődését és népeinek békés együttélését biztosítsák. Ellenkezőleg, újabb magvait hintették el a legkétségbeesettebb hatalmi versengésnek, az ártatlanok elnyomásának és megtorlásvágyának. Ha a lengyel külügyminiszter szükségét érezte, hogy az igazságot állítsa oda a mostani állapottal szemben a jövő és a tartós béke alapjának, tehetetlen arra nem gondolnunk, hogy az igazság alatt egyben, ha ezt nem is mondotta ki, jóvátételt értett, jóvátételét és revízióját mindazoknak a sérelmeknek, amelyek Magyarországot ebben a békében érték. A magyar közvélemény meg tudja érteni, hogy a lengyel politika hivatalos képviselője kényes és felelős állásában mindei a rokonérzés dacára, nem mondhatott többet erről a nekünk oly fontos kérdésről, de nem is mondhatott volna többet és nagyobbat, mint az igazságot hangoztatta. A magyar nemzetnek minden törekvése, amellyel a béke revízióját sürgeti, ugyanerre az igazságosságra támaszkodik. Mussolini után, aki az olasz nemzet nevében jelentette ki annak idején, hogy a béke nem lehet sírbolt egyetlen nép számára sem, Zaleskynek, a lengyel külügyminiszternek kijelentése a második, amely burkoltabb formában ugyan, de mégis ugyanannak a gondolatnak ad kifejezést. Az igazságra való ez a hivatkozása bizonyára nem fog visszhang nélkül maradni a magyar közvélemény legszélesebb rétegeiben. Aram 16 fillér A szerződés aláírása Varsóból jelentik . A magyar—lengyel békéltető és választottbírósági szerződés okmányait és az okmányok kicserélésére vonatkozó jegyzőkönyveket pénteken délután hat órakor a külügyminiszter dolgozószobájában ünnepélyes formák között aláírta magyar részről Wolko Lajos, Lengyelország részről Zaleski külügyminiszter. Az ünnepélyes aktusnál jelen voltak : a külügyminiszter helyettese, a budapesti lengyel követ, a politikai osztály, a sajtóosztály, a középeurópai osztály és a szerződések 'osztályának vezetője, a diplomáciai protokoll főnöke, a magyar referens és még több főtisztviselő. Magyar részről megjelentek Beliska Sándor varsói magyar követ és a követség tagjai, a politikai és a sajtóosztály vezetői, a miniszter kabinetjének főnöke és a miniszter titkára. A lengyel külügyminiszter beszéde Az itt időző Walko Lajos magyar külügyminiszter tiszteletére Zaleski gróf lengyel külügyminiszter ünnepi vacsorát adott. Zaleski gróf a vacsora folyamán a következő pohárköszöntőt mondta: — Őszinte örömömre szolgál, hogy fővárosunkban Nagyméltóságod személyében annak a nemzetnek külügyminiszterét köszönthetem és üdvözölhetem, amely nemzetet körünkben olyan élénk rokonszenv övez. A két nemzet történetének voltak szakaszai, amelyekben a közös dicsőség idejét éltük és voltak idők, amikor egymás oldalán kellett harcolnunk függetlenségünkért. Századokon át a szerencsében éppúgy, mint a szerencsétlenségben, azoknak a csapásoknak ellenére, amelyektől a történelem nem kímélt meg bennünket, nemzeteink sohasem kerültek abba a helyzetbe, hogy fegyvereiket egymás ellen kellett volna fordítaniok. Örömmel állapíthatom meg, hogy a magyarbarátság a lengyel nép nemzeti tradíciója. Ma a lengyel —magyar békéltető és választott bírósági szerződés aláírásával az évszázados barátság láncába új szemet fűztünk. Megállapodtunk abban, hogy minden vitás kérdést, amely netán felmerülhetne a két állam között, választott bíráskodás útján rendezünk, összhangban a nemzetközi politika általános