Magyarság, 1928. december (9. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-01 / 273. szám
törekvéseivel. Azt hiszem azonban, hogy a gyakorlatban a lengyel—magyar kérdéseket, mint eddig, ezentúl is a rendes diplomáciai után oldhatjuk meg anélkül, hogy szükséges volna a választott bíróság eszközéhez folyamodni. Ha e megyőződésem ellenére mégis buzgó híve voltam egy lengyel --magyar választott bírósági szerződés megkötésének, ez elsősorban csajt azért volt, hogy a világ előtt tanúsíthassuk azt, hogy viszonyunkat Magyarországgal az igazságosság elvére akarjuk alapítani, zálogul arra, hogy százsldos barátságunk ki fogja állani minden támadás próbáját és továbbra is az európai béke és rend tényezője marad. Emelem poharamat Magyarország főméltóságú kormányzójának tiszteletére, a lovaglás magyar nemzet boldogulására és Nagyméltóságod egészségére! Walka külügyminiszter válasza A lengyel külügyminiszter beszédére Walka Lajos külügyminiszter így válaszolt: , , Mélyen meghatva Nagynaéltóságod házaira intézett szives szavaitól, szívből köszönetet mondok azért a meleg fogaltatásért, amelyben a lengyel kormány részesített. .A magyar nemzet rokonszenve a lengyel nemzet iránt a múltban és a jelenben egyformán állandó volt. Mi, magyarok mély csodálattal nézzük a baráti lengyel nemzetet, amely egyaránt hősies volt győzelmes küzdelmeiben és azokban a csapásokban, amelyeket a sors reámért, amely szerencsétlenség idején is magasan tartotta lobogóját, és amely a hosszú megpróbáltatás alatt sem, mondott le a nemzeti függetlenség eszméjéről. A lengyel nemzet dicsőséges múltját méltóan koronázza meg az a csodálatos fellendülés, amelyet az újjászületett Lengyelország kiváló álhmférfiai bölcs vezetésének köszönhet. A magyar nép, amelyet a sors sokszor olyan kegyetlenül sújtott, mindenkinél jobban tudja értékelni azt a meglepő gyorsaságot, amellyel Lengyelország újból talpraállt. Lengyelország ma nemcsak hatalmas és életerős állam, hanem egyben az emberi kultúrának és a nemzetek közötti békés együttműködésnek is fontos tényezője. Ennek szimbóluma a ma aláírt szerződés. .Az igazságosság elve — amint erre Nagyméltóságod is rámutatott — egyik záloga volt százados barátságunknak. Szabadjon ehhez hozzáfűznöm, hogy az igazságország elve, meggyőződésem szerint, legfontosabb az európai békének is, amelynek megteremtésében őszintén részt akarunk venni. Azt hiszem, hogy a közöttünk felmerülő kérdéseket, mint a múltban, ezentúl is barátságos eszmecsere után fogjuk rendezhetni és barátságunk százados tradíciója írsz az a döntőbíró, arítely a netán éltető nézeteket gyerek Krupién- poharamat önagyméltósága, a köztársaság elnökének, az első tábornagynak tiszteletére, a nemes lengyel nemzet dicsőségére fis felvirágozására és Nagyméltóságod egészségére! A Smét külügyminiszter kitüntetése A lengyel—magyar szerződés aláírása alkalmából a lengyel köztársaság elnöke Walko Lajos magyar külügyminiszternek a Polonia Prestituta-rend nagykeresztjét, Zateski lengyel külügyminiszternek pedig a Pour le mériterdid nagykeresztjét adományozta. Ugyanekkor Walko Lajos átadta a lengyel külügyminiszternek a magyar érdemkereszt nagykeresztjét. ----------------------------------------------------^ Illis Carlton szálloda Budapest-Dunapart Az emeletráépítési, valamint az összes átalakítási munkák teljesen befejezitek .. A Menyus írta: Dallos Sándor Menyusnak hívta az egész falu. A rendes nevét nem tudom, de talán senki ne tudja nálunk. Pedig hát bizonyosan van neki, mert ő is úgy született, mint más rendes ember. Gyerekkoromban nagyon féltem tőle. Félkegyelmű volt Menyus, mindene csupa rongy, inget sosem viselt, hanem a kabátot zsinegelte át spárgával a derekán. Szőrös melle mindig látszott, a keze mint egy súlyos inga járt föl és alá, nagyokat rikoltozva nevetett, ilyenkor látszottak bagótól fekete fogcsonkjai s a szemei lomhán, de a félkegyelmű szemek örök gyanúsító, rettegő fényében mozogtak. A szájából úgy jött a szó, mintha súlyos göröngyöt két görgetne a nyelvével, előrehajolt testtel súlyos cammogókat lépett s néha valami részleteiben megragadt, de egyébként keservesre ferdített nótával hasogatta a nyári világot és a füleket. Nem bántott ez a Menyus senkit, csak miránk gyerekekre haragudott szörnyen. Mert iskolából jövet, ha találkoztunk vele, elkerültük békésen, de, ha már biztonságban voltunk, nagy gyerekcsúfolódással kiáltottuk el: — Menyus! Kell-e Bagó? Ilyenkor vörösre gyűlt arccal, dadogva káromkodott s utánunk vágta rökönyödött botját. Mi, persze, hetvenhétfelé szaladtunk, de a dombról újra csak hallatszott a visításunk: - Kell-e bangod?! Haza, persze, lihegve érkeztem a futástól, de soha el nem árultam, hogy mi történt. Csak megozsonnáztam s lestem az ajtóra. Mert rendesen megérkezett Menyus úgy fél órára rá, cuppogósokat lépve, nyitotta az ajtót, vigyorgott s belekezdett a nótájába. No, én féltem, per..................................................... ra.... . sze, akkor is, de tudtam, hogy most nem bánthat, mert akkor semmit se kapna, hát közelebb merészkedtem hozzá. Édesanyám ilyenkor bement, kihozott egy ötkrajcárost s odaadta Menyusnak. Ez az öt krajcár a minden pénteki kijáró része volt. S én emögött a heti öt krajcár mögött, mint egy bezázhatatlan óriási pajzs mögött álltam nagy bátorságosan vezényeltem. — Táncolj, Menyus! öt krajcárt kaptál. Én mindig kikaptam érte, édes mindig az emberiességre hivatkozott, de Menyus elvigyorodott, belekapott egy recsegő nótába, emelgette buckós, ormótlan lábait, csapkodta a tenyerét, táncolt. Én meg mint egy kenyur biztattam. Sokatköveteltem az öt krajcárért. — No, csak tovább. Még. Sokszor Negyedóráig is elugrált ott a koranyári délutánban, mire befejezőt intettem. Akkor megtörölte öklével a homlokát s rám mutatott. — Szép kis urfi. Ilyen legyen belőle. S mutatta, hogy ilyen nagy és ilyen erős. Aztán elment s öt perc múlva már a szomszédban recsegett a hangja, hallatszott, hogy csattog a talpa a szárazföldön, ott is táncoltatták. Az egész falu táncoltatta s bizony senki se gondolta, hogy ez a nyálzó, izzadó félkegyelmű, a huppogó láncával, örök oktalan vigyorgásával mi vagyunk, mi, az egész világ s hogy a saját karri kamránkon nevetünk. Bizony nem gondolt rá senki sem. Magam se akkor s később se talán, de otthon voltam a múlt nyáron s furcsa sorsát láttam a Menyusnak. Meleg délelőttökön egy barátoméknál sörözgettünk a filagóriában, péntek volt éppen s betoppant a Menyus. Tizenhét éve nem láttam akkor már, de azonnal ráismertem. Épp olyan sülyedéseket lépett, csak úgy höhögött, mint azelőtt, de ii most csodálatosképpen ing volt rajta a kabát alatt, a kabát is, a nadrág is foltos volt ugyan, de hijatlan s az elmaradhatatlan kócmadzag most nem lefegett a derekán. De azért csak úgy megállt a lugas alatt, rátámaszkodott a botjára, talán még az volt, amelyikkel hajdan megdobált bennünket, megköszörülte a torkát s belekapott a nótába. Elnéztem. Azért meglátszott rajta is az idő. Gyérebb volt gubancos haja, a gyönge nyári szél már szépen megtudta fésülni s ráncok szántogatták az arcát. És ez a mindig egészséges ember sápadt volt, sovány, nóta közben kipirult a járomcsontja és sipitgatott torkában a levegő. Tüdőhaj ette, láttam s úgy állt alatta ez a mégis ember, bambán és bárgyúan, mint a barom. Nóta végeztén köhögött zuholva és érdesen s kiverte a verejték. Láttam, kimondták már Menyusra a szentenciát s mire legközelebb jövök, már szép sírja lesz Menyusnak s a mennyei muzsikaszóra énekelget. De megkérdeztem. — Köhögsz, Menyus? — Egy kicsit. Meghűltem a télen köhögte. Bután mondta, látszott, dehogy tudja, mi van a köhögése mögött. A barátom mesélte aztán, hogy a télen berúgott valami falusi bálon, leitatták a legények, hazamenet elaludt kint a fagyon s csak jó óra múlva szedték fel kocsijukra az intézőék, mikor jöttek haza. Menyus bután vigyorogva hallgatta s itt-ott belebuffant a beszédbe helyeslésként. Melege volt neki s kérdeztem. — Szomjas vagy? Röhögött. — Ehe. Egy rossz edénybe beleöntöttünk egy üveg sört s odaadtuk neki. Egy ivásra kiitta. Ritka bajuszán még ott volt a hab s buta háladatossággal kérdezte. — Táncoljak? Mert úgy gondolta, az ajándékra csak ez következhetik. Hanem én akkorra már sokat táplállam a világ füttyére akkor is, mikor semmi kedvem se volt rá s tudtam már, hogy fájdalmasan keserves a tánc. — Hagyd el, Menyus — mondtam neki. — Ne csufolódj velem. De közben feltűnt nagy rendbehozottsága s meg kellett kérdeznem. — De rendes vagy, Menyus. Inged van, rendes kabátod s amint látom, még cipőd is. Csak nem készülsz szolgabirónak ? ! Végignézett magán s elvigyorodott. — Az asszony. Az asszony. Ezt a szót úgy mondta fölényesen, biztosan, kicsit gőgösen, de szörnyű jólesőn, mint a nagy erős embeerek szokták. Csak elcsodálkoztam. — Asszony? Miféle asszony? A feleség. Az állam majd leesett. A Menyusnak felesége van. De a barátom megerősítette. Vagy két hónapja állt össze a Menyus egy koldusasszonnyal s azóta együtt vannak. Külön külön mennek koldulni s a két keresetet egy konyhám viszik. Az asszony aztán rendben tartja. — Praktikus megoldás, mi? — nevetett a barátom. — Pesten se tudják különben. Alig jutottam szóhoz s valami fanyar szomorúság ereszkedett rám. — Hát feleséged van. Menyus? Aztán milyen? Szép? Kifénylett az arca. — Ehe. •— Érdekes, — mondtam —* érdekes. Hát aztán mért nősültél meg? ninai RSto 1928 december 1. szombat Egy olasz törzstiszt a Modugnoítélet miatt visszaadja összes francia kitüntetéseit Bolognából jelentik, hogy egy magasállású olasz törzstiszt, aki Franciaországban harcolt, a Modugno-perben hozott ítélet hatása alatt a francia köztársaság elnökéhez levelet intézett, amelyben férfias hangon visszaadja a becsületrendet, a pálmákkal díszített hadikeresztet és a hadiemlékérmet, amelyet a francia fronton vívott harcokban tanúsított bátorságáért 1918-ban kapott. Rómából jelentik: A fasiszta egyetemi hallgatók csoportja az egyetem udvarán til- okozó gyűlést tartott a Mtwlungopeé-en hozott párisi ítélet miatt. A gyűlés után a diákok a Chigi-palota elá vonultak, ott ünnepelték a Dúcét, majd a Haza oltárához mentek, s végül a fasiszta egyesületi székház felé vezetett útjük, ahol Turatit éljenezték- A tüntetés után visszatérek az egyetemre. Több más olasz egyetemi városban is diáktüntetések voltak az ítélet miatt. A tüntetők a rendet és a nyugalmat sehol sem zavarták meg. A kisemberek kezéből kicsúsztak a lapengedélyek A tanács megbízást adott az új autóruszgarázs terveinek elkészítésére A főváros közlekedésügyi bizottsága pénteken délután ülést tartott, amelyen az autóbuszgarázzsal és a taxiengedélyek ügyével kapcsolatban igen érdekes dolgok kerültek napvilágra. A nagy autóbuszgarázsra vonatkozólag Szilágyi Lajos elmondotta azt, hogy a tanács félretett minden eddigi pályázati kísérletet és az építési tervek elkészítésére három szakértőnek adott megbízást. Ez a három megbízott: Stüstl Dezső egyetemi tanár, aki az építészeti tervekre, Mihalics Győző egyetemi tanár, aki a tetőszerkezetre, Bánó László és fiai mérnökök pedig a fűtés, világítás, csatornázás és egyéb belső szerelés megkonstruálására kapott megbízást. Ebben az intézkedésben Szilágyi Lajos nagy sérelmet látott, amelyet azzal sem lehet menteni, hogy az eredeti pályázatok zsűrijének egy része ezt a megoldást javasolta s hogy a dolog már igen sürgős volt. Ha pedig sürgős az új nagy garázs, akkor miért bérelték ki a Ganz utcai Florida-garázst ideiglenesen? (Nagy zaj.) Külön ülést kell emiatt összehívni. Elmondotta még azt is, hogy a tanács Sothy Lajos tanácsnok elnöklésével már ellenőrzőbizottságot is delegált a garázsépítkezéshez s ennek tagjai: Petrovácz Gyula, Recsey Antal és Kossalka János. — Ezt a kérdést tisztázni kell, — mondotta Szilágyi Lajos, — tudni akarjuk, hogy mi készül itt. A felszólalásra Lohmaijer Jenő dr. elnöknő tanácsnok azt válaszolta, hogy a külön ülés kérését közli majd a bizottság elnökével, Foldkasházy Lajos alpolgármesterrel Szilágyi Lajos szóvátette az új tati egedélyek ügyét is, amelyet szerinte a tanács homályban tart. Tudni akarja azt, hogy hány rendszám van jelenleg az Autótaxi Rt. vállalat kezében és hány kocsit tart tényleg üzemben. — Kimutatóst kell készíteni arról, folytatta Szilágyi Lajos, hogy a piros taxirendszámokat kik kapták és jelenleg kiknek a birtokában vannak. Arról beszélnek ugyanis, hogy a kisemberek kezéből, akik az engedélyeket kapták, jórészt kisiklottak a rendszámok és a háttérben idegen emberek állanak. Erre a meglepő leleplezésre az elnöklő tanácsnok direkte nem válaszolt ugyan, de azt az érdekes felvilágosítást adta, hogy a tanács jóelőre figyelmeztette a most hadakozó kisembereket, hogy a felemelt taxilétszámnál a befektetés már nem lesz olyan lukratív, mint azelőtt volt s amint azt általában gondolják. Mihelyt a jóváhagyás megérkezik (mert Herrmann Miksa miniszter ama kijelentése a Házban, hogy három nap alatt el lehet intézni az egész ügyet — még most se vált valóra!) — azonnal tárgyalni fogják az engedélyek ügyét. A tanácsnok nem válaszolt arra a kérdésre, hogy megállapítják-e a kisemberek engedélyének sorsát, ellenben kereken visszautasította azt az állítást, hogy a tanács az ügyet homályban tartja és hitegeti az érdekelteket. A miniszteri jóváhagyás előtt a tanácsnak nincs módjában az, hogy döntsön. A bizottsági ülésen Scheuer Róbert sürgette a 46-os vonal belső hurokvágányát, (a Nyugatinál) a garázs-pályázati megbízást ő megérti. Magyar Miklós a pályázat kulisszatitkaira volt kiváncsi, Steinherz Simon tiltakozott az ellen, hogy a BESZKÁRt vegye át a Talbot-centrálét. Tudomásul vették azt, hogy új vilamosvonalat építenek az Óbuda és a Filatori-gát közötti várócsarnokot a Mária Terézia téren és a Délivasútnál. A Dunaparton a villamosmegállóhelyeket kiszélesítik. Az ülés után a demokrata bizottsági tagok kezdeményezésére ivet köröztek, amelyben azt kérték, hogy a taxiengedélyek ügyében hívjanak össze rendkívüli ülést. Ezt az ivat aláírták a többi pártok is és átadták Loblmayer Jenő tanácsnoknak. BandolfOB arra, tabettákat! csak eredeti „ Bayer“-csomagolásban vásároljon. Akkor valódi tablettákat fog kapni.