Magyarság, 1928. december (9. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-01 / 273. szám

1928 december 1. szombat Lelőtték a prágai esküdt­szék tárgyalásán Cena bég albán követ gyilkosát A merénylőt, Cena bég testvérének volt szolgáját, letartóztatták A prágai esküdtszék pénteken délelőtt kezdte tárgyalni Algeviad Bébi albán diák bűnügyét, aki néhány hónappal ezelőtt Prá­gában meggyilkolta Cena bég prágai albán követet. A tárgyalás a vádlott kihallgatásával kezdődött és mikor az elnök ezt befejezte szünetet rendelt el, a szünet alatt, éppen ak­kor, amikor a vádlottat a fogházőrök ki akarták kisérni a folyosóra, a közönség so­raiból kilépett egy fiatalember, fölemelte re­volverét és hatszor rálőtt a vádlottra A me­rénylőt ellenállás nélkül letartóztatták és megállapították, hogy Zia Vulciterna-nak hív­ják és a szolgája volt a meggyilkolt Cena bég testvérének Gani bégnek, az albán hadsereg kapitányának. A merénylő négy golyója fe­jén, és karján találta a vádlottat, Algeviad Bébit, ajd­ rögtön meghalt, egy másik golyó p­edig súlyosan megsebesítette Del Vecchio olasz újságírót, a Giornale d’Italia prágai tudósítóját, aki a tolmács útján éppen a vád­lottal beszélgetett, mikor a merénylő el­sütötte revolverét. A véres merénylet óriási konsternációt keltett egész Prágában és kö­vetkezményei egyelőre kiszámíthatatlanok. A hatodik golyó a tolmács mellett süvített el, de csodálatos véletlen folytán senkit sem talált. A prágai merényletről az ideérkezett táviratok alapján a következőkben számo­lunk be. Miért ölte meg a vádlott Cena bég prágai követet? Az esküdtszék délelőtt tíz órakor kezdte tárgyalni Algeviad Bebi albán diák bűn­ügyét. A vádlott nem tudott csehül, csak néhány szót tanult meg a börtönben, úgy­hogy egy olasz tolmács fordította cseh nyelv­re az albán diák szavait. Az elnök a vádlott személyi adatainak felvételénél megállapí­totta, hogy Algeviad Bébi 1905-ben született Elbasszánban. A vádlott viszont azt állította, hogy 1908-ban született, tehát a gyilkosság elkövetésének idejében még nem volt nagy­korú. A törvényszék ezt a védekezést nem fogadta el. Ezután megkezdték a vádirat felolvasását, majd kezedtét vette a kihallgatás. Algeviad Bebi azt mondta, hogy a gyilkosságot el­követte ugyan, de nem érzi magát bűnösnek. Az elnök hosszabb ismertetésbe fogott és tá­jékoztatta az esküdteket az albán állam vi­szonyairól, miközben a vádlott többször félbeszakította és kijavította az elnök ki­jelentéseit, főleg pedig azokat a kijelentése­ket, amelyekben Achmed Zogu királyról volt szó. A vádlott többször közbekiáltott, hogy Achmed Zogu hazaáruló, aki eladta Albániát és az Albán népet. Végre féltizenegy órakor megkezdették Algeviad Bebi kihallgatását. A vádlott elmondotta, hogy Edison chicagói professzor Rómába küldte őt a Gavour-inté­­zetbe, ahol hosszabb ideig folytatott tanul­mányokat, később azonban az albán politi­kai bizottság utasítására abbahagyta a tanu­lást és ettől kezdve kizárólag politikai célok­nak szentelte életét. Az elnöknek arra a kér­désére, hogy melyik politikai bizottság volt ott, a vádlott megtagadta a felvilágosítást. Elmondottta még, hogy ugyanennek a poli­tikai bizottságnak utasítására 1927 tavaszán Belgrádba ment, itt augusztus 5-én útlevelet szerzett és ezután Prágába utazott. Elmon­dotta, hogy titkos megbízást kapott és azért utazott el Rómából, de a részletekre vonatko­zóan azt mondta, hogy ezekről nem szabad beszélnie. A „politikai komité“ Belgrádban megbízta őt Cena bég prágai albán követ meggyilkolásával. A merényletre őt sorsolták ki és átadták neki a töltött revolvert. Elmon­dotta, hogy Cena béget nem is ismerte, de meg kellett ölnie, mert ha nem ölte volna meg, akkor őt gyilkolják meg. Az albán ko­mité belgrádi összejövetelén,­ amely az „Orosz cárhoz“ címzett kávéházban történt, szavazás volt, hogy meg kell-e ölni Cena he­get, vagy sem. „Én ellene­­szavaztam a gyilkosságnak — Én ellene szavaztam — mondotta a vádlott —, mert elvi ellensége vagyok min­den erőszaknak, de leszavaztak. Elnök : Ön eddig mindig azt mondta, hogy hazájának akart szolgálatot tenni és nem volt bűntársa. Egyedül utazott Bécsbe, vagy várta-e ott valaki ? — Erre nem szabad válaszolnom. — De mi tudjuk, hogy valaki Bécsben várta önt és elkísérte a Park-szállodába. Azt a pisztolyt, amelyet Belgrádban kapott, Bécs­ben egy Browningra cserélték ki. Igaz ? — Lehet, de erre sem felelhetek — hang­zott a válasz. — Csak annyit mondhatok. Legyintett.­­— Már nem jó vet­legélnek. Tudja, asszony kell. Mer ... Dadogott és nyugtalankodott, ki akarta mondani, mért kell asszony, de nem talált rá szavat, csak elkezdte a szive felett ütögetni a mellét. Hogy azért kell. Néztem rá csodálkozva. —- Nos és hol a feleséged? — kérdez­­tent. — Itt a Csomáéknál. Ez a szomszéd órás volt. — Mutasd meg — sürgettem. — Hadd lám. Kiment s hallottam, hogy kurjongat. • ~ Julii Juli! Aztán bejöttek. Alacsony, piszkos, hátracsúszott kendőjü, pattanásos arcú asszony volt a Menyus felesége, vele olyan egyidősforma, nagy vesszőkosarat cipelt a kezén, amely tele volt kenyér­rel, krumplival, zöldséggel. Énekelve beszélt s rendezgette magát. ■— Tessék, tekintetes ur. —• Hát te vagy a Menyus felesége? — Én. Csak néztem. Ez is egy asszony. Mit mondjak neki? — Aztán gondját viseld ám Menyus­­nak ! Menyus erre odament hozzá, átfogta a vállát, odahúzta magához a fejét s nagy nyálas, cuppanós csókokkal csókol­gatta pörsenéses arcát a koldusasszony­­nak. — Jó asszony. Rendes asszony — mondogatta közben. Néztem őket, néztem. No, szerelem! Milyen furcsa és suta a csók ennek a félkegyelműnek a száján, de azért­­mégis a csók, a nagy hívás, az­ egyetemes ke­rítő, ugyanaz, amit mi ép emberek is csinálunk. És bizony Isten, semmivel se tudjuk másként és szebben és jobban csinálni mi sem, kik ezer raffinériával, de épp ily naivul próbálgatjuk kicsikarni az álmodott nagy beteljesedést tőle. Csak ugyanazt, csak Ugyanúgy, ugyan­úgy remegve, alázattal, hittel... — Urfi, — csúfoltam ki magamat — ugyanezt csinálod, hiába ábrándozol... Aztán pénzt adtunk nekik s elküldtük őket, úgy mentek ott összekapaszkodva, mint egy nagy csúfolódás nekünk s mindazoknak, akik valaha is kerestek, álmodtak és csókoltak asszonyt. Már itt aztán vége felé közeledik a történet. Mert a tavaszon voltam most odahaza s mikor Menvust megláttam, meghökkentem. Rongyos volt, mezítelen lábbal dagasztotta a hideg sarat, mellét megint szabadon cihálta a szél, a kóc­­madzag megint fityegett a derekán. És csak a csontja volt meg a bőre. Arcán vágott a járomcsont, hajdan széles melle szörtyögött és sípolt, mint egy rossz orgona, reszketett az ina, csak lézengett az egész ember s köhögött, egyre köhö­gött. Megsajnáltam s megszólítottam.. — No, hogy vagy, Menyus? Rám nézett bambán, aztán elvigyoro­­dott. Nyilván megismert. Mormogott va­lamit, aztán megtámasztotta két sovány kezét a botján, megállt előttem, groteszk pózába vágta magát s mint egy örök énekmasina, amely szakadásig megteszi kötelességét, kehes, borostás, vén nótába fogott. Oktalan düh kapott el. Ember volt ez az ember! Megráztam a vállát. — Buta, te, meghalsz! Ne énekelj! Elállt a nótával, rárabámul s keser­ves vonásai megint vigyorgásba szalad­tak szét. Aztán köhögött. Fuldoklóit szinte. ~~ Hát a feleséged? —■ kérdeztem. — Mi van vele? Legyintett s­zihák­, mély, állati hangok jöttek elő a torkából. Mit csinál ez? Sir? Bankót nyomtam a markába s men­tem a barátomhoz, ő aztán elmondta Menyus históriáját, amint itt rendre kö­vetkezik. úgy volt, hogy már az ősz nagyon megviselte Menyus horpadó mellét s a télen aztán, hogy még mindig házalni járt s még mindig agyontáncoltatták, irgalmatlanul előfogta a baja s egy este, hogy darab kenyerekkel s­zafatka hú­sokkal hazament s lepakkolt, elfogta a köhögés. Ez még nem lett volna baj, de úgy látszik, eret érhettek a rágó bogarak bent a tüdejében, mert locsogni kezdett belőle a vér s bizony kegyetlenül elvé­rezett mindent a pincelakásban, még a Julit magát is. — Ez a piszok némber, — dühöskö­­dött a barátom — nem is képzelnéd, megpofozta, egész éjjel szidta, egy hétig még válogatott poklot csinált Menyus körül, enni alig adott neki s aztán nos, hát mi lehet a vége? —­ kidobta Menyust s összeállt az Aussal (ez egy erőstestü, féllébű koldus nálunk), most aztán annak a gúnyáit foltozza. Olyan rendes az Aus, mint egy földbirtokos. A Menyus meg, láttad, pusztul, lassan ki­köpi az utolsó csepp tüdejét is és ki rúgja az utolsót majd valami partolda­­lon. Kutyasors ez, barátom. . Kutya­sors ... Ez hát a Menyus történetének a vége Azóta lehet, hogy meg is halt már s fent van a mennyek országában, ahol nincs szenvedés s ahol, mondják, megvidámul­­nak Isten szomorú bárányai s ott örül már a vetett ágynak s a friss tüdőnek Vegye akkor ezt a kis írásomat barátsá­gos nekrológnak, mellyel kezemet nyúj­tom neki oda, ahonnét, higgye el nekem, a Juli soha­ soha nem dobja ki. Ma nyílik meg RADÓ ALADÁR új nőiruha-áruháza a Bécsi ucca és Deák Ferenc utca sarkán hogy végre kellett hajtanom a gyilkosságot, mert különben halállal lakottam volna. A meggyilkolt Cena bég családjának jogi képviselője megkérdezte most a vádlottól, hogy kapott-e pénzt és kitől, amire Algeviad Belli azt felelte, hogy a komité adott neki pénzt. Mikor a tárgyalás idáig jutott, az el­nök negyedórás szünetet rendelt el. Hat revolverlövés a közönség padsoraiból Tizenegy­ óra már elmúlt, mikor a törvény­szék elnöke befejezte a vádlott diák kihall­gatását és elrendelte a szünetet. Az esküdt­széki terem zsúfolva volt hallgatósággal. A prágai közönség valóságos ostromot intézett a belépőjegyekért és a terembe sokkal több embert bocsátottak be, mint amennyi a férő­hely volt. A közönség érdekes leleplezéseket várt az albán forradalmi bizottság halálos Az első pilanatban senki sem tudta, hogy­­ mi történt, de aztán a vádlott két börtönőr között egyszerre csak megtántorodott és véres fejjel elterült a padlón. Az asszonyok sikol­toztak, többen elájultak és mindenki ki akart rohanni, de a teremőrök eloltották az ajtó­kat. Ekkor derült ki aztán, hogy mi tör­tént. A vádlott, Algeviad Bébit négy golyó találta a fején és a karján és amikor a mel­lette álló börtönör fel akarta emelni a föld­ről, már halott volt. Pár lépésre tőle egy külföldi újságíró hevert a földön, aki a hír­lapírók hosszú asztala mellől épp akkor ál­lott föl, hogy a tolmács útján beszélgessen ítéleteiről és a kiváncsiak, de a prágai bírák és ügyvédek is óriási számmal jelentek meg. A külföldi lapok közül igen sok külön tudó­sítót küldött Prágába. A tárgyalás felfüg­gesztésekor a zsúfolt terem közönsége kitó­dult az ajtókon, a bíróság tagjai, élükön az elnökkel elhagyták a termet és a két szuro­­nyos börtönőr éppen ki akarta kisérni az ajtón, a gyerekképű, alig tizenhat—tizen­nyolc évesnek látszó vádlottat, mikor a kö­zönség számára fentartott padsorokból egy­másután hat revolverlövés dördült el. A te­remben leírhatatlan rémület támadt, az em­berek hanyatthomlok menekültek az ajtók felé, az esküdtek felugráltak és igyekeztek a folyosóra futni. A nagy zűrzavarban visz­­szarohant a terembe a törvényszék elnöke és kiadta a rendeletet, hogy rögtön le kell zárni az ajtókat, nehogy a merénylő elmenekül­hessen­ a vádlottal. A törvényszék elnökének rende­letére a vádlott holttestét kivitték a tanár részére fentartott szomszédos szobába, rög­­tön előhívták a törvényszéki orvost, aki már csak azt tudta megállapítani, hogy Algeviad Bébi meghalt. A sebesült olasz újságírót a bíróság szobájába vitették, ahol az orvos megállapította, hogy sebei súlyosak, csaknem halálosak. Az olasz tolmács csak a csodálatos véletlennek köszönhette, hogy megmenekült, mert éppen akkor lépett oda az olasz hírlap­íróhoz, amikor az a golyótól találva, a földn zuhant. Az olasz újságírónak a kulcscsont alatt a tüdejét fúrta át a golyó. A merénylő közvetlen közelből hátulról lőtt Bébi fejére és azután a revolver agyá­val többször fejbevágta, úgy, hogy az áldo­zat agyveleje kifolyt. Még egy sebesültje van a merényletnek, Kopriva gyártulajdonos, az esküdtszék egyik tagja, aki a teremből való menekü­lése közben elesett és karját törte. A merénylő A merénylőt még ott a teremben letartóz­tatták. Nem is igyekezett menekülni. Ellen­állás nélkül engedte, hogy letartóztassák és felszólítás nélkül átadta revolverét a törvény­­széki altiszteknek. Megállapították, ho­­y a gyilkos merénylő Zia Vulciterna, huszonnyolc­­éves albán férfi, aki 1901-ben a Tirana mel­lett levő Ko­szovóban született és a szolgája volt Gani bégnek. Ah­med Zogu király roko­nának és a meggyilkolt Cena bég testvérének. A merénylő az ötödik padsorban ült több al­bán honfitársával együtt és mikor az elnök felfüggesztette a tárgyalást, utat tört magá­nak a kitóduló közönség sorai között, előre­­futott a bírói emelvény felé, szembefordult a vádlottal és egymásután hatszor reálőtt. A merénylet után, mikor Zia Valesternát elfogták, a közönség dulakodva kirohant a teremből, amely egyszerre kiürült. A terem­ben csak a halott Algeviad Bébi maradt, to­vábbá a bírák és néhány esküdt. A merény­let színhelyén a tárgyalási teremben az elnök rögtön elrendelte az előzetes kihallgatást. Az elnök kihirdette, hogy­ Algeviad Bébi ellen megszüntetik az eljárást és kihallgatták a A vádlott meghalt, egy olasz újságíró súlyosan megsebesült eg­t)p. msrism namrt használjon, rmelv a a hajnevést is elősegíti. Ára 2 P. Csakis .dortason márkát fogad­on el Kapható patikában, drogériában és illatszer­­­­tárban. Magyarországi főraktár: Kozmod­exia IL, Budapest, VII., Dembinszky utca 1.

Next