Magyarság, 1928. december (9. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-01 / 273. szám

5928 december 1, szombat Lelőtték a prágai esküdt­szék tárgyalásán Cena bég albán követ gyilkosát A merénylőt, Cena bég testvérének volt szolgáját, letartóztatták A prágai esküdtszék pénteken délelőtt kezdte tárgyalni Algeviad Bébi albán diák bűnügyét, aki néhány hónappal ezelőtt Prá­gában meggyilkolta Cena bég prágai albán követet. A tárgyalás a vádlott kihallgatásával kezdődött és mikor az elnök ezt befejezte szünetet rendelt el, a szünet alatt, éppen ak­kor, amikor a vádlottat a fogházőrök ki akarták kisérni a folyosóra, a közönség so­raiból kilépett egy fiatalember, fölemelte re­volverét és hatszor rálöít a vádlottra A me­rénylőt ellenállás nélkül letartóztatták és megállapították, hogy Zia Vulciterna-nak hív­ják és a szolgája volt a meggyilkolt Cena bég testvérének Gani bégnek, az albán hadsereg kapitányának, A merénylő négy golyója fe­jén, és karján találta a vádlottat, Algeviad Bébit, ajci rögtön meghalt, egy másik golyó (ledig súlyosan megsebesítette Del Vecchio olasz újságírót, a Giomale d’Italia prágai tudósítóját, aki a tolmács utján éppen a vád­lottal beszélgetett, mikor a merénylő el­sütötte revolverét. A véres merénylet óriási konsternációi keltett egész Prágában és kö­vetkezményei egyelőre kiszámíthatatlanok. A hatodik golyó a tolmáés mellett süvített el. de csodálatos véletlen folytán senkit sem talált. A prágai merényletről az ideérkezett táviratok alapján a következőkben számo­lunk be: Miért ölte meg a vádlott Cena bég prágai követet? Az esküdtszék délelőtt tíz órakor kezdte tárgyalni Algeviad Bébi albán diák bűn­ügyét. A vádlott nem tudott csehül, csak néhány szót tanult meg a börtönben, úgy­hogy egy olasz tolmács forditotla cseh nyelv­re az albán diák szavait. Az elnök a vádlott személyi adatainak felvételénél megállapí­totta, hogy Algeviad Bébi 1905-ben született Elbasszánban. A vádlott viszont azt állította, hogy 1908-ban született, tehát a gyilkosság elkövetésének idejében még nem volt nagy­korú. A törvényszék ezt a védekezést nem fogadta el. Ezután megkezdték a vádirat felolvasását, majd kezedtét vette a kihallgatás, Algeviad Bébi azt mondta, hogy a gyilkosságot el­követte ugyan, de nem érzi magát bűnösnek. Az elnök hosszabb ismertetésbe fogott és tá­jékoztatta az esküdteket az albán állam vi­szonyairól, miközben a vádlott többször félbeszakította és kijavította az elnök ki­jelentéseit, főleg pedig azokat a kijelentése­ket, amelyekben Achmed Zogu királyról volt szó. A vádlott többször közbekiáltott, hogy Achmed Zogu hazaáruló, aki eladta Albániái és az Albán népet. Végre féltizenegy órakor megkezdették Algeviad Bcbi kihallgatását. A vádlott elmondotta, hogy Edison chicagói professzor Rómába küldte őt a Gavour-inté­­zetbe, ahol hosszabb ideig folytatott tanul­mányokat, később azonban az albán politi­kai bizottság utasítására abbahagyta a tanu­lást és ettől kezdve kizárólag politikai célok­nak szentelte életét. Az elnöknek arra a kér­désére, hogy melyik politikai bizottság volt <rz, a vádlott megtagadta a felvilágosítást. Elmondottta még, hogy ugyanennek a poli­tikai bizottságnak ulasitására 1927 tavaszán Belgrádba ment, itt augusztus 5-én ullevelpt szerzett és ezután Prágába utazott. Elmon­dotta, hogy titkos megbízást kapott és azért utazott el Rómából, de a részleiekre vonatko­zóan azt mondta, hogy ezekről nem szabad beszélnie. A „politikai komité“ Belgrádban megbízta őt Cena bég prágai albán követ meggyilkolásával. A merényletre őt sorsolták ki és átadták neki a töltött revolvert. Elmon­dotta, hogy Cena béget nem is ismerte, de meg kellett ölnie, mert ha nem ölte volna meg, akkor őt gyilkolják meg. Az albán ko­milé belgrádi összejövetelén,« amely az „Orosz cárhoz“ címzett kávéházban történt, szavazás volt, hogy meg kell-e ölni Cena he­gei, vagy sem. „Én ellene (szavaztam a gyilkosságnak — Én ellene szavaztam — mondotta a vádlott —, mert elvi ellensége vagyok min­den erőszaknak, de leszavaztak. Elnök : Ön eddig mindig azt mondta, hogy hazájának akart szolgálatot lenni és nem volt bűntársa. Egyedül utazott Becsbe, vagy várta-e ott valaki ? — Erre nem szabad válaszolnom. — De mi tudjuk, hogy valaki Becsben várta önt és elkísérte a Park-szállodába. Azt a pisztolyt, amelyet Belgrádban kapott, Becs­ben egy Browningra cserélték ki. Igaz ? — Lehet, de erre sem felelhetek — hang­zott a válasz. — Csak annyit mondhatok, Legyintett. >— Már nem jó vöt legénnek. Tudja, asszony köll. Mer ... Dadogott és nyugtalankodott, ki akarta mondani, mért kell asszony, de nem talált rá szavat, csak elkezdte a szive felett ütögetni a mellét. Hogy azért kell. Néztem rá csodálkozva. C- Nos és hol a feleséged? — kérdez­­fent. — Itt a Csomáéknál. Ez a szomszéd órás volt. — Mutasd meg — sürgettem. — Hadd lám. Kiment s hallottam, hogy kurjongat. • ~ Julii Juli! Aztán bejöttek. Alacsony, piszkos, hátracsuszott kendöjü, pattanásos arcú asszony volt a Menyus felesége, vele olyan egyidősforma, nagy vesszőkosarat cipelt a kezén, amely tele volt kenyér­rel, krumplival, zöldséggel. Énekelve beszélt s rendezgette magát. ■— Tessék, tekintetes ur. —• Hát te vagy a Menyus felesége? — Én. Csak néztem. Ez is egy asszony. Mii mondjak neki? — Aztán gondját viseld ám Menyus­­nak ! Menyus erre odament hozzá, átfogta a vállát, odahuzta magához a fejét s nagy nyálas, cuppanós csókokkal csókol­gatta pörsenéses arcát a koldusasszony­­nak. — Jó asszony. Rendes asszony — mondogatta közben. Néztem őket, néztem. No. szerelem! Milyen furcsa és suta a csók ennek a félkegyelműnek a száján, de azért .mégis a csók, a nagy hívás, az. egyetemes ke­rítő, ugyanaz, amit mi ép emberek is csinálunk. És bizony Isten, semmivel se tudjuk másként és szebben és jobban Ma nyílik meg RADÓ ALADÁR új nőiruha-áruháza a Bécsi ucca és Deák Ferenc ueca sarkán hogy végre kellett hajtanom a gyilkosságot, mert különben halállal lakottam volna. A meggyilkolt Cena bég családjának jogi képviselője megkérdezte most a vádlottól, hogy kapott-e pénzt és kitől, amire Algeviad Belli azt felelte, hogy a komité adott neki pénzt. Mikor a tárgyalás idáig jutott, az el­nök negyedórás szünetet rendeli el. Hat revolverlövés a közönség padsoraiból Tizenegy’ óra már elmúlt, mikor a törvény­szék elnöke befejezte a vádlott diák kihall­gatását és elrendelte a szünetet. Az esküdt­széki terem zsúfolva volt hallgatósággal. A prágai közönség valóságos ostromot intézett a belépőjegyekért és a terembe sokkal több embert bocsátottak be, mint amennyi a férő­hely volt. A közönség érdekes leleplezéseket várt az albán forradalmi bizottság halálos Ítéleteiről és a kiváncsiak, de a prágai bírák és ügyvédek is óriási számmal jelentek meg. A külföldi lapok közül igen sok külön tudó­silöt küldött Prágába. A tárgyalás felfüg­gesztésekor a zsúfolt terem közönsége kitó­dult az ajtókon, a bíróság tagjai, élükön az elnökkel elhagyták a termet és a két szuro­­nyos börtönör éppen ki akarta kisérni az ajtón, a gyerekképü, alig tizenhat—tizen­nyolc évesnek látszó vádlottat, mikor a kö­zönség számára fentartott padsorokból egy­másután hat revolverlövés dördült el. A te­remben leírhatatlan rémület támadt, az em­berek hanyatthomlok menekültek az ajtók felé, az esküdtek felugráltak és igyekeztek a folyosóra futni. A nagy zűrzavarban visz­­szarohant a terembe a törvényszék elnöke és kiadta a rendeletet, hogy rögtön le kell zárni az ajtókat, nehogy a merénylő elmenekül­hessen. A vádlott meghalt» egy olasz újságíró súlyosan megsebesült Az első pilanatban senki sem tudta, hogy J mi történt, de aztán a vádlott két börtönör között egyszerre csak meytánlorodotl és véres fejjel elterült a padlón. Az asszonyok sikol­toztak, többen elájultak és mindenki ki akart rohanni, de a teremőrők etdllották az ajtó­kat. Ekkor derült ki aztán, hogy mi tör­tént. A vádlott: Algeviad Bébit négy golyó találta a fején és a karján és amikor a mel­lette álló börtönör fel akarta emelni a föld­ről, már halott volt. Pár lépésre tőle egy külföldi újságíró hevert a földön, aki a hír­lapírók hosszú asztala mellől épp akkor ál­lott föl, hogy a tolmács utján beszélgessen csinálni mi sem, kik ezer raffinériával, de épp ily naivul próbálgatjuk kicsikarni az álmodott nagy beteljesedést tőle. Csak ugyanazt, csak Ugyanúgy, ugyan­úgy remegve, alázattal, hittel... — Urfi, — csúfoltam ki magamat — ugyanezt csinálod, hiába ábrándozol... Aztán pénzt adtunk nekik s elküldtük őket, úgy mentek ott összekapaszkodva, mint egy nagy csúfolódás nekünk s mindazoknak, akik valaha is kerestek, álmodtak és csókoltak asszonyt. Már itt aztán vége felé közeledik a történet. Mert a tavaszon voltam most odahaza s mikor Menvust megláttam, meghökkentem. Rongyos volt, mezítelen lábbal dagasztotta a hideg sarat, mellét megint szabadon cihába a szél, a kóc­­madzag megint fityegett a derekán. És csak a csontja volt meg a bőre. Arcán vágott a járomcsont, hajdan széles melle szörtyögött és sípolt, mint egy rossz orgona, reszketett az ina; csak lézengett az egész ember s köhögött, egyre köhö­gött. Megsajnáltam s megszólítottam.. — No, hogy vagy, Menyus? Rám nézett bambán, aztán elvigvoro­­dott. Nyilván megismert. Mormogott va­lamit, aztán megtámasztotta két sovány kezét a botján, megállt előttem, groteszk pózába vágta magát s mint egy örök énekmasina, amely szakadásig megteszi kötelességét, kehes, borostás, vén nótába fogott. Oktalan düh kapott el. Ember volt ez az ember! Megráztam a vállát. — Buta, te, meghalsz! Ne énekelj! Elállt a nótával, rárabámuR s keser­ves vonásai megint vigyorgásba szalad­tak szét. Aztán köhögött. Fuldoklóit szinte. ~~ Hát a feleséged? —■ kérdeztem. — Mi van vele? Legyintett s zihált, mély, állati hangok jöttek elő a torkából. Mit csinál ez? Sir? Bankót nyomtam a markába s men­tem a barátomhoz, ö aztán elmondta Menyus históriáját, amint itt rendre kö­vetkezik. ügy volt, hogy már az ősz nagyon megviselte Menvus horpadó mellét s a télen aztán, hogy még mindig házalni járt s még mindig agyontáncoltatták, irgalmatlanul élőfogta a baja s egy este, hogy darab kenyerekkel s eafatka hú­sokkal hazament s lepakkolt, elfogta a köhögés. Ez még nem lett volna baj, de úgy látszik, eret érhettek a rágó bogarak bent a tüdejében, mert locsogni kezdett belőle a vér s bizony kegyetlenül elvé rezett mindent a pincelakásban, még a Julit magát is. — Ez a piszok némber, — dühöskö­­dött a barátom — nem is képzelnéd, megpofozta, egész éjjel szidta, egy hétig még válogatott poklot csinált Menyus körül, enni alig adott neki s aztán nos, hát mi lehet a vége? —- kidobta Menyust s összeállt az Aussal (ez egy erőstestü, féllébu koldus nálunk), most aztán annak a gúnyáit foltozza. Olyan rendes az Aus, mint egy földbirtokos. A Menyus meg, láttad, pusztul, lassan ki köpi az utolsó csepp tüdejét is és ki rúgja az utolsót majd valami partolda- Ion. Kutyasors ez, barátom. . Kutya­sors ... Ez hát a Menyus történetének a vége Azóta lehet, hogy meg is hált már s fent van a mennyek országában, ahol nincs szenvedés s ahol, mondják, megvidámul­­nak Isten szomorú bárányai s ott örül már a vetett ágynak s a friss tüdőnek Vegye akkor ezt a kis írásomat barátsá­gos nekrológnak, mellyel kezemet nyúj­tom neki oda, ahonnét, higgye el nekem, a Juli soha-soha nem dobja ki. a vádlottal. A törvényszék elnökének rende leiére a vádlott holtteslét kivitték a tanul részére fentartott szomszédos szobába, rög­­lön előhívták a törvényszéki orvost, aki már csak azt tudta megállapítani, hogy Algeviad Bébi meghalt. A sebesüli olasz újságírót a bíróság szobájába vitették, ahol az orvos megállapította, hogy sebei súlyosak, csaknem halálosak. Az olasz tolmács csak a csodálatos véletlennek köszönhette, hogy megmenekült. mert éppen akkor lépett oda az olasz hírlap­íróhoz, amikor az a golyótól találva, a földn zuhant. Az olasz újságírónak a kulcscsont alatt a tüdejét fúrta ál a golyó. A merénylő közvetlen közelből hátulról lőtt Bébi fejére és azután a revolver agyá­val többször fejbevágta, ugv, hogy az áldo­zat agyvcleje kifolyt. Még egy sebesültje van a merényletnek, Kopriva gyártulajdonos, az esküdtszék egyik tagja, aki a teremből való menekü­lése közben elesett és karját törte. A merénylő A merénylőt még olt a teremben letartóz­tatták. Nem is igyekezett menekülni. Ellen­állás nélkül engedte, hogy letartóztassák és felszólítás nélkül átadta revolverét a törvény­­széki altiszteknek. Megállapították, ho{fy a gyilkos merénylő Zia Vulciterna, huszonnyolc­­éves albán férfi, aki 1901-bon a Tirana mel­lett levő Koiszovóban született és a szolgája volt Gani bégnek. Achmed Zogu király roko­nának cs a meggyilkolt Cena bég testvérének. A merénylő az ötödik padsorban ült több al­bán honfitársával együtt és mikor az elnök felfüggesztette a tárgyalást, utat töri magá­nak a kitóduló közönség sorai között, előre­­futott a bírói emelvény felé, szembefordult a vádlottal és egymásután hatszor reálőtt. A merénylet ulán, mikor Zia Vuleiternát elfogták, a közönség dulakodva kirohant a teremből, amely egyszerre kiürült. A terem­ben csak a halott Algeviad Bébi marad!, to­vábbá a birák és néhány esküdt. A merény­let színhelyén a tárgyalási teremben az elnök rögtön elrendelte az előzetes kihallgatást. Az elnök kihirdette, hogy’ Algeviad Bébi ellen megszüntetik az eljárást és kihallgatták a e$ í)p. msrism üamrt használjon, raelv a a hajnovési is elősegíti. Ára 2 P« Csakis .dortason márkát fogad on cl Kapható patikában, drogériában és illatszer­­, tárban. Magyarországi főraktár: Kozmochexia rL, Budapest, VII., Dembinszky utca i.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék