Magyarság, 1929. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1929 JANUÁR 1, KEDD FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI. ARADI­ UTCA 10. TELEFON: AUTOMATA 252-30, 252-31, 252-40. KIADÓ* HIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET, BANK, UTCA 7. TELEFON: AUTOMATA 294-31, 294-32. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 X. ÉVFOLYAM, 1. (2364.) SZÁM . A Magyarság olvasók közönségéh­ez! Andrássy Gyula gróf, Batthyány Lajos gróf és Pallavicini György őrgróf barát­ságos megegyezés alapján kiváltak a Ma­gyarság Lapkiadó Részvénytársaság ér­dekeltségéből. Mikor távozásukat olvasó­közönségünknek bejelentjük, őszinte ha­jával emlékszünk meg arról az áldozat­készségről, amellyel nyolc évvel ezelőtt lapunkat megalapozni s arról az önzetlen fáradozásról, melllyel nyolc éven át meg­izmosodni és kifejleszteni segítették. Ez az áldozatkészség és a keresztény m­a­gyar társadalom széles rétegeinek meg­értése és az évekkel növekvő ragaszko­dása tette lehetővé, hogy a Magyarság alig egy évtized alatt a magyar újság­­vállalkozás és újságírás egyik legelső orgánumává, a magyar közélet feddhetet­len tényezőjévé, a nagy nemzeti vágyak és igazságok lebírhatatlan harcosává le­gyen. Régi főrészvényesünk és igazgató­­sági tagjaink kiválása s annak az uj ke­resztény tőkeérdekeltségnek bekapcsoló­dása, mely helyüket elfoglalja, a Magyar­ság szellemi egyéniségét, egés­ politikai vezetését érintetlenül hagyja és bizto­­su­lj ia, de egyben lehetővé teszi számunkra azoknak az új adminisztratív és szer­kesztőségi feladatoknak megoldását, me­lyek lapunk erejét, színvonalát, tartalmi élénkségét, zsurnalisztikai hatóképessé­gét még tökéletesebbé fokozzák. Öröm és büszkeség nekünk, hogy kormánytól és pártoktól függetlenül, az erkölcsi és anyagi megközelíthetetlenség fegyverze­tében küzdhetünk tovább nagy cél­jainkért. Arra kérjük olvasóinkat, tartsa­nak meg bennünket változatlan bizal­mukban. Milotay István a Magyarság felelős szerkesztője tettek meg, több legyen, mint rövid és gyalázatos lehorgadása azoknak a heroi­kus és csodálatraméltó erőfeszítéseknek, amelyek által a világháború ötödfél éve alatt újból beírtuk polgárjogunkat az élet és a szabadság világrendjében. Csak egy másik őrület hihette, hogy a ká­runkra teremtett tényállapot valaha is tovább tarthasson, mint az a testi kime­rültség, az az ideghisztéria és az a lelki összeroppanás, amelyből ez a tényálla­pot a gyalázatok és a bomlások hónap­jaiban világra született. A nemzetnek és a magyar fajnak belső részeit emésztő lázak azóta elmúltak. Kiizzadta, vagy ki­lökte magából a kóros felbomlás csiráit. S íme, amit csak a rémület zilált képze­lete hihetett csupán, a lelki betegség el­múlása után ez a valószínű­tlen és bor­zalmas tényállapot ma is itt van, mint egy elháríthatatlan természeti csapás, mint egy legyőzhetetlen fátum, mint a görög tragédiák zord végzete, amelynek terhe alatt roskadva járnak a halhatat­lan istenek és a földi halandók, az örök­kévaló nemzet éppúgy, mint annak mú­landó fiai. Azóta hiába ostromoljuk könnyeinkkel és imáinkkal az egek kár­pitját, bprai, mű­tetén csrn­t fájdalom és minden keserű átok és őrült kétségbe­esés: a tényállapot ködének fekete dra­périája egyre sűrűbb és áthatlanabb ráncokban omlik fölénk, mint valami kegyetlen sorserő, amely összetaposott szíveknek és összezúzott nemzeteknek roncsaiból alakítja a maga ismeretlen akaratát a maga szörnyű törvényét. De vájjon így van-e? 1928 utolsó nap­jának estéjén egy pillanatra nézzünk csak a magunk belsejébe. Nem voltunk-e méltatlanok, gyávák és gyengék arra, hogy ezt a zord fátumot, hogy a balsze­rencséknek és a katasztrófáknak ezt a rémséges sorozatát megszegjük és le­hányjuk azokat a bilincseket, amelyek tíz esztendő óta tagjainkon rozsdásod­nak? Vájjon csakugyan erkölcsileg ké­szen állunk-e történelmünk legnagyobb feladatának végrehajtására? Vájjon ma­radéktalanul lefizettük-e azt a nagy mo­rális váltságdíjat, amelyet az új idők ka­puján kérnek tőlünk számon, azt a vált­ságdíjat, amely nélkül még egy Zrínyi se ítélte méltónak nemzetét arra, hogy számára kiverekedné a nap fényét és me­legét és a szabad levegő vidámságát? Le­het, hogy talán több gyarlóság és fonák­ság van bennünk, mint amennyi cél­szerű volna fajunknak és nemzetünknek rettető és fenséges történelmi hivatása szempontjából. De — újból a nagy Zrí­nyit idézzük, akinek lángelméje talán legtöbbet mond a magyar sorsnak 1929- ben is a magyar Walesek és Sybillák tra­gikus kórusából: — egy nemzetnél se vagyunk alábbvalók! Azokhoz képest pe­dig, akik között ősi országunkat szétbi­­langolták, évszázadok kultúrájának, er­kölcsi erejének, történelmének és dicső­ségének megközelíthetetlen magasságá­ban vagyunk. És ha hibáztunk és vét­keztünk, nem bünhődtük-e meg már a múltat és a jövendőt? És ha van valami morzsányi értelme az úgynevezett er­kölcsi világrendnek, akkor lehetséges, hogy minden tűrésünk, minden bána­tunk, minden hősiességünk, a magyar géniusz minden rendkívülisége és felül­múlhatatlan csodája, vértanúink vére, hitvallóink hite, szentjeink szentsége, államférfiaink nagysága, katonáink he­­roizmusa, asszonyaink szépsége és gyer­mekeink ártatlansága: mindez csak sivár buborék volna ennek a kietlen óceánnak A Korosec-kormány annyi készülődés után vasárnap végre lemondott. Déli három­negyed 1 órakor adta ki erről a miniszter­­elnökség a kommünikét, megjegyezvén, hogy a király csak 2-3 napon belül hatá­roz a lemondás ügyében, minthogy még be­teg. Betegsége azonban nem lehet valami komoly, mert félórás kihallgatáson fogadta előzőleg Korosecet. Politikai körökben Gráf közoktatásügyi miniszter fellépésének tulaj­donítják a lemondás publikálásai. fi ugyanis ■ isii ....»■ illeiorE s­av.-VólL­­kozok tatárügyi tárü­gyi költségvetés felett,­­brgalmatlansá­got akar neki szavazni nisi beszéde miatt, melyben a radikálisokat kíméletlenül tá­madta. Hogy ezt megelőzze, levelet intézett a pénzügyi bizottság elnökéhez, s ebben azt írta, hogy miután szombaton este a minisztertanács elhatározta a kormány le­mondását, b­ár a miniszterelnök ezt még nem jelentette be sem a királynak, sem nyil­vánosságra nem hozta, ő mégis felesleges­nek tartja, hogy ilyen körülmények között a pénzügyi bizottság ülést tartson és a jövő évi költségvetéssel foglalkozzék. Sztojadi­­novics elnök mégis megtartotta az ülést, fel­olvasta rajta Grál levelét, minthogy azon­ban a miniszter nem volt jelen, a népjóléti tárca tárgyalását vették elő. A tisztviselői nyugdíjakon összevesztek a radikálisok és a demokraták, s a bosnyákok és demokra­ták közönséges kijátszással vádolván a radi­kálisokat, kivonultak az ülésből. A kormány lemondása óta nagy tanács­kozások folynak. Különösen Vukicsevics töltötte az egész vasárnapot tárgyalásokkal a különböző radikális vezetőkkel, Korosec Szpáhéval és a h­orvát néppárti Bariccsal konferált hosszassabban. A közönséget leg­inkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy a kormányalakítást megelőző audienciák al­kalmával kapnak-e a paraszt-demokrata koalíció vezetői meghívást az udvarhoz is megjelennek-e.­­ A Narodna Odbrana köz­ponti bizottsága vasárnap az összes tarto­mányi bizottságok elnökeinek bevonásával ülést tartott Belgrádban, melyen megszer­kesztettek egy kiáltványt a néphez. Feltűnést keltett, hogy a kiáltvány élesen bírálja a közigazgatás hibáit és megállapítja, hogy az államban rendezett viszonyok nélkül a kulturális és gazdasági szervezetek sem fejt­hetnek ki eredményes működést. A bor válókkal vagy nélkülük? A Vreme tájékozott körökből származó ér­tesülése szerint megkísérlik, hogy a zágrábi ellenzékkel öszeköttetésbe lépjenek. Ebből a célból egy tekintélyes személyiség Zágrábba utazott, hogy Macsekkel és Pribicseviccsel tükrén, amelyet emberi történelemnek­ hívnak? Nem. Ez a gondolat Isten tagadása volna. Az új év hajnalán emeljük fel szívünket a Mindenható zsámolyához és történelmi feladatunk színvonalához és mondjuk el újévi imádságul az ősi fo­hászt: Áldd meg országunkat, mi magyar ha­zánkat. Vezéreljed jóra a mi királyunkat! összeköttetésbe lépjen, akiket abban az eset­ben, ha a kormány lemondását a király elfo­gadja, szintén meghívnak a kormányalakítási tárgyalásokra. A kormány lemondását csak akkor fogadják el, ha Zágráb hajlandóságot mutat az együttműködésre. A normális tár­gyalásokat ezután kezdik meg. A Vreme sze­rint ebben az esetben, a parasztdemokrata koalíció vezetőivel egyetértésben, választási kormányt alakítanának.­­ A Politika is megállapítja, hogy a válság aktedició megah­avítés frígyít. Á, Potifíki azonban a Vreme által említett" választási kormány megalakításának lehetőségét nem tartja valószínűnek. Ezzel szemben előkelői politikai körök véleményére hivatkozik, amely szerint a válság az, úgynevezett hár­­maskoalícióval, amelyben a radikálisok,­­a szlovén klerikálisok és muzulmánok venné­nek részt, végződnék úgy, hogy a demokra­ták kiesésével minden a régiben maradna. ■i ■ * Zágráb feltételei Zágrábból jelentik: A belgrádi kormány­­válságot zágrábi politikai körökben tetszett figyelemmel kísérik. A parasztdemokrata koalíció lapjai a koalíciós kormány bukásá­ban az állam gyógyulásának kezdetét látják. Ha most ismét a hármas koalíció kapna a kormányalakításra megbízást, ami azt jelen­tené, hogy Vukicsevics rövid időre ismét kormányra jutna, a parasztdemokrata koalí­ció részvételéről szó sem lehet. A horvátok csak olyan kormányba hajlandók minisztere­ket küldeni, amely alkotmányozó gyűlést hitt egybe és az alkotmányt a horvát követelések figyelembevételével megreformálja. Erre, egy­előre, még nem érett meg a helyzet. „A horvát nemzet csak azt fogadja el törvénynek, amit maga határoz“ Zágrábból jelentik. A horvátországi Kő­rösön vasárnap ment végbe nagy ünnepé­lyességgel a Radics István-tér a Rádics Pál- és Bazaricsek György-utcák megkeresztelése, valamint a díszpolgári oklevelek átnyújtása Rádics István özvegyének és a június 20-án­ megsebesült képviselőknek. Macsek, a hor­­vát parasztpárt elnöke, nagy beszédet tar­tott, amelynek lényeges részeit az itteni sajtóban m­egcenzúrázták. Macsek dr. töb­bek közt ilyenket mondott . A horvát parasztpárt azt akarja, hogy a horvát haza szabad legyen, hogy a Hor­vátországban élő horvátok és szerbek ma­guk legyenek országuk kizárólagos urai. Azt akarjuk, hogy szabadságunkat örök időkre biztosítsuk, úgy politikailag, mint kultúránk­ban. Ha majd a szabad Horvátország meg­valósulása után a szlovének, a bosnyákok és a Korosec-kormány vasárnap lemondott 1929, 1918 Szilveszter eszén a tények által már nagy vonalakban készen állott az a helyzet, amely azóta úgynevezett tör­vényállapottá vált a nemzetközi jogrend­ben. Az ezeréves Magyarország területé­nek háromötödét barbár hordák özön­étek el s a magyar nemzetnek éppen legnagyobb és legéberebb történelmi ön­tudattal rendelkező tömegei jutottak el­lenséges megszállás alá. A demarkáció­­kon belül végeszakadat­mul tombolt a forradalmi téboly, a fantasztáknak, a könyvmolyoknak, a pacifista idegbajo­soknak s a csőcselék legalacsonyabb és leghitványabb ösztöneire spekuláló po­litikai élősdieknek az a lázas nyüzsgése, amely elrabolta tőlünk fegyvereink di­csőségét, karjaink izmait, erkölcsi erőnk maradványait, sőt a szép halál méltósá­gát is. Csak egy másik őrület hihette, hogy mindebből valaha több legyen, mint egy rossz álom, mint egy méltatlan és múló epizód históriánk tízszázéves évkönyveiben, több legyen, mint sötét és ijesztő eltorzulása egy férfias arcnak, amelyet sokkal nagyobb szélfúvások ed­ Ára 24 fillér

Next