Magyarság, 1929. február (10. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-01 / 27. szám

1929 február 1, péntek wh­imste mmmnmmmmmmmmmmimitt BaaBmsm Vass József csatasorba szólította a katolikus író­kat és történetírókat A Pázmány Egyesület közgyűlése A Katolikus írók és Hírlapírók Országos Pázmány­ Egyesülete csütörtökön este tartotta közgyűlését a Központi Katolikus Kör Mol­nár­ utcai tanácstermében. A közgyűlést Vass József népjóléti miniszter­elnöki megnyitó­beszéde vezette be. Vass miniszter örömmel konstatálta, hogy a magyar katolikus írók és hírlapírók körében bizonyos megmozdulás mutatkozik. Nem a­­háború, hanem a béke­­szerződés rettenetes nagy katasztrófája után — mondotta a miniszter — a magyar nem­zet belsejében, a magyar nemzet egész or­ganizmusában egy nagy regenerálódó munkát lehet látni. Ezek a jelenségek arra ösztönöz­nek, hogy a magyar katolikus gondolatnak ki kell venni a részét a maga módszerei, meg­győződései és erői szerint ebből a munkából, h ha a katolikus gondolat a magyar történelem öregharangja, akkor ennek az öregharang­nak nem szabad némán maradnia. Elsősor­ban az írásművészet az az eszköz, amely a katedra, a szószék és az iskola mellett helyet kér a nemzet megnöveléséből. Ez az a mo­mentum, amelynek ápolására a Pázmány­ Egyesület hivatva van. A Pázmány Egyesü­lettől senki se féltse a modern művészi, iro­dalmi gondolatot. Sőt ellenkezően. A kato­likus irásmű­vészettel, irodalommal, költészet­tel kell a modern művészetnek, irodalomnak a maga megújhodását megtalálnia. — A katolikus gondolat menjen a frontra — mondotta a miniszter. — A katolikus iro­dalmi gondolatnak nincsen oka arra, hogy a háttérben maradjon. A katolikus irodalmi gondolat mérhetetlen kincsesház őrzője, kin­cseskamrája a katolikus gondolatnak magá­nak. Erőt, egészséget, erkölcsiséget, nemes célokat tud hirdetni az emberiség részére. Pázmány Péter lelke a célkitűzés. Ezért em­lítem a csatakiállást: Előre a katolikus írók­kal a magyar irodalom frontján. Előre a tör­ténetírás frontján is. A történetírás területén valamiképpen lecsúsztunk. A magyar törté­netírást katolikus papok alapozták meg és száz évvel ezelőtt is legelső kutatóit adták a történetírásnak. Nincsen okunk onnét leszo­rulni. Szerencsére katolikus férfiak támadtak, hogy frontra lépjenek és megvédjék a törté­netírást azok ellen az aberrációk ellen, ame­lyeket annak idején hivatalosan is tanítottak. Mi sem defenzívát, sem offenzívát nem hir­detünk. Katolikusok ennek következtében tárgyilagosak, az igazság harcosai vagyunk. Mi nem vagyunk tegnapiak, mi megbecsül-­­ jük a fiatalokat. A nemzet nagy egysége meg-­ követeli, hogy semmiféle erőt el ne forgá­csoljunk. De büszkén és bátran valljuk ma­gunkat ezeréveseknek, éppen azért, mert ezer­évesek vagyunk. Az elnöki megnyitó után Sziklay János dr. terjesztette elő főtitkári jelentését, amely­ben visszapillantást vetett az egyesület sok- Ha tovább is itthon maradok, megbom­lik az eszem. Anyám, elvesztem az esze­met. Hiába volt minden beszéd, biztatás, ígéret, könnyhullatás Bardócz András is ott settenkedett, ott révedezett. — Asszonynéném, ha az az Örzse jó szívvel lenne hozzám... Isten meg­áldja, beszéljen a lelkéhez . .. De hajthatatlan, erős és dacos maradt. Égett a szeme, de könny belőle nem pergett. Reszketett az ajka, azonban nem beszélt a fölindulásról. Nyugodtan rázta meg a szomszédok kezeit és ő vigasz­talta, hogy utána ne búsuljanak, így ment el örzse. — Örzse nén, ég a cifrapapiros ... örzse nén ébredezzen, nézze ... Magához tért és szétnézett a szobában. A gyerekek elcsendesedtek, csak a leg­nagyobb volt ébren. Meggyujtott két uj gyertyát s eloltotta a papirost. Egész ká­bult volt a feje s amint tett-vett, nem tudta dolgát ésszel kisérni. Csak a teste volt itt, a lelke valahol messze, nagyon messze járt. A sárga fény rémesen ön­tötte el a szoba fehér falait s árnyak hú­zódtak végig a falon, nagyobbak, kiseb­bek, amint erősebben pislákolt a láng.­örzse ezeket az árnyakat nézte és úgy látta, hogy ismerősei, van alakjuk, értel­mük, beszélnek, nevetnek vagy sírnak De most tisztán ellenére vannak neki, mert gonoszul rávigyorognak. Jaj, tűr­nek is jöttek akkor ide, hozzá virrasz­­tani. S különösen kivált egy alak s oly tisztán állt előtte, hogy megmoccant a szája, amint maga elé beszélt. — Most már mit csináljak? Lássa, hová juttatott? A nyomorúságba, a fer­tőbe, a pocsolyába. Honnan vegyek pénzt, hogy éltem éd­esem, óh de a gya­lázat, óh ... Anyám kiűzött a házából. Itt a hátsó vacokban van a helyem és azóta nem volt hozzám egy jó szava. Az Isten verje meg a piros ajakát s az égő fekete szemét... Apassza ki azt a gonosz sugárt, érti maga, érti? .. . ... Tiszta volt a lelkem, mint a frissen hullott hó, de megbolondultam ott bent, a kőfalak között, a városban, mint a tyuk, mellyel nadragulyát etetnek. Elémbe állott s megcsípte az állam man­­dulaszagu kezével s addig cirógatott, pipelgetett, míg meghibbant az elmém. .­. Fáj, de ördög volt a lelked, urfi, fekete ércből, kőből, jégből való, mert nem szántál engemet. Álarcos zsivány, förtelmes, utálatos lélek ... A falakról közelebb jöttek az árnyak, ráfeküdtek a keblére s fojtogatták a sze­rencsétlen ifjú asszonyt. Az viaskodott velük, míg kimerült, elfáradt, agyon gyötrődött. Fejét lehajtotta a koporsó alá helyezett hosszú deszkára és sírt, ke­servesen zokogott.. Óh, ez a rajongó sírás, de sokat mondott az is. Meg-meg­­szakadt néha, hogy újult erővel törjön ki. Minden fájdalmas hang sokatmondó, tömör fejezet volt abból a szomorú tör­ténetből, mely azt a bánatos leányzót érte, ki most a gyermeke koporsója mel­lett roska. Lemondása, kétségbeesése, reménytelen szerelme, sivár, virágtalan jövendője búgott, búslakodott e sírásban. A falakról a szentképek mintha ijedezve, szánakozóan tekintenének le reá. * így telt el az éjszaka. A legsötétebb, mely valaha leterült a földre. Nagykésőn dörömböltek az ajtón. Az alvó gyerme­kek félve rezzentek föl álmaikból és ál­mos szemeiket dörzsölgették — Eressz be, Balog örzsi. . E hang úgy érte örzsét, mint a villám­­csapás. Remegett a kilincs sovány kezé­ben, mikor az ajtót kizárta. Kint sötét­ség volt még, feketeség borított mindent. Csillagfény sehol. Messziről zúgott a Nyárád, mint valami titkos moraj, a bük­kös oldalán settenkedő éji manók apró, tüzes szemei, pásztortüzek libegtek­­lobogtak. — Istenem, te vagy, Bardócz András! Te? — Én volnék, örzse ... S félszemével sebesen pislantott mintha nem akarná, hogy ez a fiatal menyecske a szemébe tekintsen. — Virrasztani gyüttem én is, mert nem tudtam aludni egész éjszaka miatta. Tudtam, hogy jól esnék egy kis vigaszta­lás ... örzse hálásan és hosszan nézett a le­gény barnapiros arcára. Óh, hiszen tőle nem részvétet, hanem megvetést érde­melne. S amint elgondolta, hogy mily kőszívű tudott lenni iránta, hát csak hullni kezdtek a könnyűi. András megértette. — Hadd, Örzse, hadd . . De örzse ráesett a kis koporsóra és sírt, magát a megváltozhatatlan életet siratván. A parasztember rendkívül finom ér­zékkel van megáldva az érzések iránt. Mélyebben, fokozottabban átérzi, csak­hogy épp kibeszélni nem tudja szíve su­­galmát. Andrisnak minden könnycsepp tüzes tenger volt a szivén. — No, örzsi, no .. . Isten is megsegít és és ... én se vetlek meg azért .. E szakra örzse leroskadt a nyujtópad mellett. A félszemü Bardócz András hozzá­lépett, átkarolta s leültette maga mellé a tulipános kanapéra. Künn pedig oszladozott a sötétség. A keskeny ablakon a kis halott feje fölött gyönge világosság áradozott be a virrasz­tókra. Hajnalodott. szor virágzó, sokszor küzdelmes életére. Be­jelentette, hogy búcsút vesz a főtitkári tiszt­ségtől, amelyben közel négy évtizedes szem­tanúja az egyesület működésének. Megálla­pította, hogy a múlt évben Vass miniszter elnöklése alatt az egyesület egész új csapá­sokon vette fel a munkát. Majd elparentálta az egyesület halottait. Vass József meleg szavakkal méltatta Sziklay János közel négy évtizedes munkáját és a magyar kato­likus irodalom és a katolikus egyetemesség nevében mondott köszönetet működéséért. Indítványozta, hogy a távozó főtitkár érde­meit jegyzőkönyvben örökítsék meg. Hivatal József pedig a Pázmány Védőiroda működé­séről és a katolikus írók szervezéséről szá­molt be. Hindy Zoltán alelnök bemutatta a zárószámadásokat és a jövő évi költségelő­irányzatot. Ezután megejtették a választáso­kat, amelynek során újra a régi tisztikart választották meg. A közgyűlést a Katolikus Kör székházának fehértermében az évenként szokásos Páz­­mány-lakoma követte, amelyen az egyesület tagjain és a közgyűlés résztvevőin kívül a Katolikus Kör tagjai is nagyszámban vettek részt. Az ünnepi beszédet a néhai Pároy Sándor szepesi püspök adományozta Páz­­mány-serleggel Gerevich Tibor egyetemi ta­nár, a Római Magyar Intézet igazgatója mondotta, a világi katolikusok együttműkö­déséről és a magyar kultúrának felekezetek felett álló nagy szolidaritásáról beszélve. A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszédért Marczell Mihály dr. pápai kamarás, alelnök, mondott köszönetet. Utána Kiss János pre­­látus és Hindy Zoltán dr. mondott még po­hárköszöntőt. Franciaországban szervezték meg a spanyol összeesküvést Guerra volt miniszterelnököt letartóztatták . A három katonai vezetőt halálraítélték Madridból jelentik. A ciudad-reali lázadást könyörtelen eréllyel letörték. Miután a madridi helyőrség három ezrede szerdán reggel megszállotta a várost, a kormány­­csapatok parancsnoka, Orgaz tábornok, el­rendelte a lázadó tüzérség tisztjeinek letar­tóztatását. A tüzérlaktanyába visszavonult lázadók nem fejtettek ki semmi ellenállást és kiadták tisztjeiket, akiket azonnal hadi­törvényszék elé állítottak. A haditörvényszék este már meg is hozta Keletét s a lázadás három vezérét, három magasrangú tüzér­­tisztet, golyó általi halálra ítélt. A hadbíróság előtt a halálraítéltek közül csupán ketten je­lentek meg, minthogy a harmadiknak sike­rült megszöknie. Orgaz tábornok a késő esti órákban táviratot küldött Alfonz királynak és felhatalmazást kért a két halálos ítélet azonnali végrehajtására. A király válasza éj­félig még nem érkezett meg. Igen sok polgári személyt is őrizetbe vet­tek, akiket azzal vádolnak, hogy támogatták a felkelőket és örömujjongással üdvözölték várost megszálló tüzérséget. Alfonz király éppen vadászaton volt, mi­dőn a lázadás híre megérkezett. A király azonnal visszautazott Madridba, ahová dél­után érkezett meg. A felkelők vezére, úgy látszik Sanchez Guerra volt miniszterelnök volt, aki­ sikerült min­­itimu­m........ letartóztatni. Guerra az általános felkelés meghiúsulásának hírére álruhában Port Vindres kikötőjébe szökött, ahonnan az On­­zala-gőzös fedélzetén, Raphael fiával együtt, Graóba menekült. Grao jelentéktelen kikötő­­városka Valencia mellett s a volt miniszter­­elnök azt hitte, hogy a kis városkában el­­rejtőzhetik, amig néhány nap múlva azután elhagyhatja Spanyolországot. Szökéséről azon­ban a hatóságoknak pontos értesüléseik vol­tak s Grao kikötőjében már detektívek vár­ták Guerrát és fiát, akiket azonnal őrizetbe vettek. Mindkettőnél több hamis útlevelet találtak. A kiadott hivatalos jelentés szerint az összeesküvést Franciaországban szervezték meg. Az összeesküvők vezérkara a spanyol köztársasági párt és a liberális párt emigráns vezéreiből állott. A köztársasági párt részé­ről Alexand­e Leroux és Felix Gamboa, a li­berális párt­ részéről pedig A­fia szervezték meg a zendülést. Érdekes, hogy a hivatalos jelentés külön is hangsúlyozza, hogy Miguel Unamuno, az emigrációban élő világhírű spanyol író, nem vett részt a mozgalomban. Szigorú cenzúra és határ­ellenőrzés Parisból jelentik. A Journal szerint Spa­nyolországban szigorú cenzúrát léptettek t életbe. A határokat gondosan ellenőrzik és az útleveleket aprólékos vizsgálatnak vetik alá. A táviróhivatalok csak kivételesen to­vábbítják a magántáviratokat. Úgy tudják, hogy a mozgalmat Francia-­­országban tartózkodó emigráns spanyol po­litikusok szervezték. Leroy, Gamboa, továbbá Alba radikális vezérek nevét emlegetik A­ mozgalom élén, hir szerint, Aguilera tábor­nok, volt hadügyminiszter állott, aki Ciudad Real városából származik. A tábornokot ál­lítólag letartóztatták. Párisban állítólag aláírták a román stabilizációs kölcsönt Párisból jelentik: Az Agence Économique et Financiere jelenti, hogy szerdán délután a párisi Seribe-szállodában aláírták a ro­mán stabilizációs kölcsönre vonatkozó megállapodást. Román részről a megállapo­dásokat Popovics pénzügyminiszter, a köl­csönt kibocsátó bankcsoport részéről pedig a Francia Bank, a Banque de Paris, a Blanc & Co. bankház és a Kreuger & Co. gyufatrészt egy-egy képviselője írták alá. A német birodalmi ülés elfogadta a román egyezményt Berlinből jelentik. A német birodalmi gyűlés csütörtökön elfogadta a német— román egyezmény szövegét, amely által a két állam között fennálló vitás kérdéseket békés uton megoldják. Főképpen anyagi természetű kérdésekről szól az egyezmény, amelynek megkötése után Németország és Románia között kereskedelmi szerződés megkötése is lehetségessé válik. Tizenkétmillió pengő a kár a berlini Tie­z-áruház ifszkatasztrófájánál Nyolc tűzoltó megsebesült az oltásnál Részletesen hírt adtunk legutóbb a berlini Tirsz-áruház tűzkatasztrófájáról. Az oltás munkáját hajnali fél öt órakor fejezték be a tűzoltók, de öt tűzoltócsoport még ekkor is a helyszínen maradt a romok eltakarításának munkájára. Miután hajnali két óra tájban a leégett áruház utolsó homlokfala is be­omlott s a hatalmas áruházból csak üszkös romhalmaz maradt, amelynek eltakarítása hetek munkájába fog kerülni, a rendőrség kénytelen volt a nagyforgalman, 50 méter szé­les Chaussée-Strasset, valamint a szomszédos utcákat elzárni, ami erős zavart okozott a közlekedésben. A romhalmaz körül délelőtt és délután is ezrekre menő tömeg tolongott. A Tietz-áruházban pusztító óriási tűzhöz hasonló tűzvészkatasztrófa utoljára 1900-ban történt Berlinben. A hatalmas négyemeletes épület teljesen leégett. Az oltási munkálatok folyamán nyolc tűzoltó sebesült meg. A kör­nyező lakóházakat már az esti órákban ki­ürítették, minthogy attól tartottak, hogy a tűz a szomszédos épületekre is átterjed. Az áruház mögött gáztelep áll s a tűzoltók min­den fáradozása arra irányult, hogy legalább ezen az oldalon lokalizálják a tüzet. Meg­feszített munkával sikerült is elérni, hogy a gáztelep épületére nem terjedtek át a lán­gok. Ha a gáztelep is kigyullad, óriási rob­banás következett volna be, amelynek követ­kezményei bel­át­hatatlanok. Az égő épület óriási hőséget fejlesztett Az áruházzal szem­ben fekvő járdán felállított tűlzoltókocsi vas­létrája meggörbül­ a nagy melegben. A tűz, eddig még ismeretlen okok folytán, az áruházzal szomszédos, épülőfélben levő házban keletkezett, ahol a munkások éppen a padlók beöntésével voltak elfoglalva. A leg­felsőbb emeleten a mennyezeten egyszer csak szikra csapott ki s a lángok pillanatok alatt belekaptak az ablakok keresztfájába. Innen terjedt át azután a tű­z a szomszédos áruházra, amelynek tetőzetét szintén percek alatt lángba borította a tűz. Az áruházban még több alkalmazott tartózkodott akiknek azonban sikerül idejekorán elmenekülniük. A legvalószínűbb feltevés az, hogy a tüzet rö­vidzárlat okozta. Az anyagi kár tizenkétmillió márka.

Next