Magyarság, 1929. március (10. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-01 / 50. szám
leni vádat. Milyen nyelvet nyomtak el, vagy kinek birtokát vették el kárpótlás nélkül a magyarok? Mielőtt ilyen vádat hangoztatna egy komoly világlap, talán győződnék meg előbb róla, hogy van e alapja hozzá. A továbbiakban a Times a kisebbségi egyezmény vezérelveit ismerteti, majd a kisebbségi panaszokkal követendő eljárást. Az utóbbi fejtegetésekből megtudjuk, hogy a népszövetséget meg akarták szabadítani az apró ügyektől, azért állapítottak meg olyan eljárási módot, mellyel a kisebbségi panaszok nem kerülhetnek napirendre. Mindenesetre jellemző, hogy Közép-Európa negyvenmillió főnyi nemzeti kisebbségeinek élethalál kérdése az angol félhivatalosnak csak apró ügy. Megtudjuk, hogy annyi haszna volt a nagyhatalmak ellenőrzésének, hogy „az érdekelt államok nem mertek nyíltan olyan törvényeket hozni, amelyek kizárták volna a kisebbségeket a parlamentből, vagy amelyek a hivatalos nyelvet tették volna kizárólag kötelezővé a bíróságok előtt. így előállott volna például az a helyzet, hogy a románul nem tudó romániai magyarokat megfosztották volna a törvény oltalmától.“ Megint nem tudjuk, honnan vette a Times értesüléseit, mert hiszen Romániában és Délszláviában is kizárólag a hivatalos nyelvet lehet használni a bíróságok és egyéb hivatalok előtt. A délszláv államban csakugyan kizárták évekig a magyarokat a parlamentből s amikor bevonulhatott, akkor a parlamentet szüntették meg. Maga a Times is beismeri különben hogy az alantasabb hivatalnokok nemzeti vagy vallási előítéletektől befolyásolva, a törvényeket nem hajtják végre. Végezetül megtudjuk, hogy miért nem akarnak a nagyhatalmak beavatkozni a kisebbségi sérelmeikbe. Féltik népszerűségüket és befolyásukat. A Times ezt óvatosan a következőkben formulázza meg: — Ha a tanácstagok szigorúan vennék ebbeli kötelességüket, akkor állandóan figyelemmel kellene kísérniök a kisebbségi jogok minden megsértését az összes konkrét esetekben. Az ilyen dolgok természetesen a tanácstagok kormányait és külföldi képviseleteit a kisebbségi panaszok célpontjává tettek. Az angol kormány például teljesen elitta volna befolyását Varsóban, ha azországi németek, ukránok és zsidók az angol követséget tekintenék panaszaik csalomásának. , vA* Szurda -ta: Lendvay István 1. Szurda nem volt még csak tekintetes úr sem, mégis nagy úr volt a maga idejében. Méltóságára nézve ugyanis csak kutya volt, sárgásláma, görbelábú tacskókutya. De meg volt neki az a szerencséje, hogy már szinte kölyök korában egy kedves, jóságos, kövér kanonok házába került Nagyváradon, az akkori szép, úri Nagyváradon. Ott bizony a régi-régi bolthajtásos, vadszőlővel futtatott kanonoki házban nagyon jól ment a sora. Kényeztette a fehéredőhajú, pápaszemes házvezetőnő is, a kanonok úr villásbajszú, zsinóros kocsisa is, de meg maga a kanonok úr is. Hiszen megérdemelte Szurda, mert ugyancsak kedves, helyes kis tacskókutya volt és okos, értelmes is hozzá. Megvallották ezt róla a jó kanonok úr vendégei is, akiknek nem győzte a házigazda illatos kék pipaszó mellől elősorolni Szurda viselt dolgait, amelyek mind nagy értelmességéről tanúskodtak. Lassankint bejáratos lett Szurda a kanonok úr dolgozószobájába is, annyira megszokta a nagyságos úr a kedvenc kutyáját. Olykor ugyan hosszabb ideig távol kellett maradnia a dolgozószoba heverőjétől, ilyenkor aztán mindig szép, kedves és okos kis tacskókölyköket ajándékozott gazdája azoknak a vendégeinek, akik az ilyenfajta ajándékra számot tartottak. Szóval hát nagyon kényelmes, úri sora volt Szurdának, csak egy hiányzott neki: az, hogy nagyon ritkán került ki érepárjával meg megmaradt gyermeei a szabad mezőre, az erdőbe, pe Szurda — nem hiába erdészlakban vtotta meg a napvilágot — nagyon dőlt az ilyen kirándulásokra, szer aztán ez a vágyódást is teljesült. Miért, miért nem, egy napon föltették kocsira, de nem a kanonok úr, hanem egy magas, sovány, puskás idegen mellé, és Szurda akkorát kocsikázott, amekkorát még soha életében. Hatalmas szálfaerdők, tágas búzaföldek, meredek, sziklás hegyek váltakoztak körülötte, mindenféle piszkos, füstös, zsupviskós falvakon haladtak át, még piszkosabb oláhok között, mígnem a magas, sovány, puskás idegen házánál leszálltak. Szurda nyomban megszimatolta, hogy ez is erdészlak és nagy lett az ő öröme. Mert hiába, ha még olyan szép és kényelmes volt is az élet a régi, bolthajtásos, vadszőlőfutotta papi házban, az ő igazi világa mégis csak itt volt, az erdészlakban. Tágas istállóban jelölték ki a szállását, ahol hamarosan összeismerkedett négy-öt kutyacimborájával, kezdve az öreg vizslán, a Ripon és végezve két fiatal tacskókutyán. Jó sejtelmei aztán mind megvalósultak: sűrű, nagy erdők szegélyezték az erdészlakot és Szurda másnaptól fogva mindennap kedvére barangolhatott erdőn-mezőn, hol a gazdájával, a magas, sovány erdésszel, hol vállalkozó cimboráival. Akadt az erdőkön borz elég és szurda be-leszállhatott a sötét, fortélyos borzlyukak rejtelmes világába, ahonnan egyszer-másszor sikerült ádáz tusakodások után a föld fölé, puskacső -lé szorítatiak borzőkérmét, egyszer-másszor pedig megszabdalt orral, kudarcosait, lihegve, de mégis a harc, az izgalom elégtételével menekültek ők maguk, Szurda és társai. Hiába igyekeztek olykor a gazda parancsára otthonfogni őket a cselédek, — az első adandó alkalommal elillantak hazulról s hiába volt intő példa számukra az egyik cimbora, amelyik csaknem az életével fizetett meg azért, hogy egyéb zsákmány hijján a búzatáblák védelme kedvéért szkihninnel megétetett verebekből pecsenyézett. Nagyon vidám, kalandos, szép élete volt az erdészlak világában Szurdának. Igaz, hogy a kor kezdte megvenni rajta adóját: öregedett és öregedvén, elnehezült nagyon és végül meg is sikerült egészen. Nemhiába azért nevezték el oláh szóval Szurdának, mert már születésitől fogva gyöngébben hallott a kelleténél. De hát azért csak együtt bitangolt a többivel, amíg tehette. Amilyen jó, egyszerű pára volt: mikor ő maga már nem nagyon vitézkedhetett, örült a többiek elevenségének és valahányszor hazajöttek, örvendezve, csapkodó nagy éttekkel, elébük sántikált, meg-megnyalogatta őket és nagy gyönyörűséggel szaglászta rajtuk kalandjaik erdei zamatait M ennél nehézkesebb lett azonban, annál okosabbá, helyesebben szólva: tudósabbá vált. Egyre többet tanyázott ugyanis gazdája és vendégei közül, vagy figyelte a cselédség jövését-menését. Tapasztalt, nagyon sokat tapasztalt ilyenkor Szurda kutya. Csak egy volt a kár: az, hogy szomorú süketsége miatt, amely eléggé fájt neki elgondolkozó pillanataiban, nem hallhatta meg, mi történik odakünn abban az óriási nagy világban, amely messze, igen messze van az erdészlaktól és mi minden készül az erdészlak táján is, Bihar vármegyének a délkeleti szögletében. Mikorra megtudta, akkor már nem volt ideje megérteni, de akkor már késő is volt szegény Szurdának mindörökre. Végzett vele nagy ellensége, akiről műveletlenségében nem is tudott: a világtörténelem. 2. Akkor ugyanis az Úr 1918. esztendejének őszét írták. Azon az őszön pedig vége lett annak a nagy háborúnak, amelyben a világ minden népei közül a magyar verekedett a legvitézebbül. Mikor aztán a nagy háborúnak vége lett, ezzel a magyar néppel bántak el a leghitványabbul. Odafönn Budapesten ugyanis gazdátlan lett az ország és bitang emberek odadobták a szép ezeresztendős országot csehnek, oláhnak, szerbnek, zsidónak, darabolják, ahogyan nekik tetszik. A magyar katonák nem voltak itthon az országban, mikor pedig megjöttek, már nem volt sem fegyverük, sem becsületük, sem hazájuk. Az lett itt nagy úr, aki akart, ha sohse volt is az. Nagy urak lettek hát Szurda falujának az oláhjai is. Abban a faluban az egy erdész volt csak magyar, a kéthetes fiatalasszony feleségével meg a hetvenötesztendős édesapjával. A többi csupa oláh, meg egy família zsidó. Bizony ezek az oláhok is piszkosak és gonoszak voltak, mint a többiek. Dolgozni nem szerettek. Akit katonának hívtak be közülök akkor, amikor a magyarok csaknem mind elmentek és dalolva mentek, az akkora sírást, fejveszékelést csapott a pereputtyával együtt, mintha a világ rájadőlt volna. Aki itthon maradt, jórészt csak abban törte a fejét, hogyan lopja meg a püspök erdejét A magyar püspökét. Ha már lopni nem tudott belőle, hát üszköt vetett rá: hadd égjen. El is hamvasztottak sok drága, szép erdő. De volt olyan is, aki megelégedett azzal, hogy baltával körülhasogatta a fák tövét: hadd száradjanak el. Nem kellett nekik, nem szorultak rá, nem is vitték el, csak boldogabbak voltak, ha pusztíthattak Isten szépséges világában. Amelyik meg haza tudott szökni a háborúból puskástól, az a vadakat pusztította ész nélkül Amellett a papjuk, a tanítójuk azzal bujtogatta őket, hogy ezek a gonosz magyarok ellopták előlük a földet, mert ez mind nekik járna, a honfoglaló oláh vitézek unokáinak és hogy majd egyszer eljön Bucuresciből a hős oláh király, meghozza nekik a szabadságot, aztán végük lesz a magyaroknak, kezdve az erdészen, aki nem akadja Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter állást foglalt a komphajó tervével szemben Az utóbbi esztendők egyik legérdekesebb terve, amelyről közgazdasági körökben sokat beszéltek és vitatkoztak, a „komphajók“ gondolata. A komphajók tervét Konek Alfréd nyugalmazott ellentengernagy vetette fel és szerinte ez az új technikai alkotás alkalmas lesz arra, hogy forradalmi módon átalakítsa a magyar közgazdasági életet. Annyira olcsóvá teszi majd a komphajó — a tervező szerint — a magyar termények kivitelét és a nyersanyag behozatalát, hogy ezzel Magyarország egyszerre versenyképes lesz Európa valamennyi államával szemben. A komphajó tervének lényege az, hogy különleges típusú, laposfenekű dunai hajókat akar a tervező építtetni, amelyek Budapesten vennék fel a külföldre irányított magyar termékeket. A komphajót azután az alsó Dunán, ott, ahol a Duna már mélyjárású tengeri hajók részére is hajózható, ugyancsak különleges szerkezetű kompanyahajó várná, amely a laposfenekű, áruval megrakott komphajót a tervező által kigondolt eljárás segítségével hátára venné és rakományostól szállítaná a komphajót azon tengeri kikötő felé, ahol a magyar áru piacra találhatna. Konek Alfréd szerint az a körülmény, hogy a laposfenekű komphajó és a vele egyidejűleg készített anyahajó összeműködése feleslegessé teszi a kisebb hajóról a nagyobb tengeri hajóra való átrakodást, olyan idő- és munkaerő-megtakarítást jelentene, ami által a magyar áruknak a vízi uton való szállítása jelentékenyen olcsóbbá válnék és így a magyar liszt, a magyar bor és az egyéb termékek megszabadulnának attól a költségtöbblettől, ami eddig a magyar kivitelt annyira súlyosan terhelte. Konek Alfréd elsősorban arra gondolt, hogy a komphajó segítségével Egyiptommal, Alexandrával lépünk majd belsőbb gazdasági viszonylatba, a magyar hajók rakománya konkurrálni fog az angol és amerikai hajókkal és vissza különféle értékes tengerentúli nyersanyagot hoz majd a komphajó magával Magyarországba, elsősorban gyapotot, ami Budapestet Keleteurópa gyapotközpontjává fogja tenni. Konek Alfréd tervének igen előkelő tényezők helyeslését is meg tudta nyerni és bár gazdasági körökben súlyos aggodalmak merültek fel a drága építkezésű komphajók rentabilitását illetőleg mégis legutóbb már a kormány is behatóan tanulmányozni kezdte ennek a tervnek a részleteit. A minisztertanács úgy határozott, hogy a komphajók technikai és kereskedelmi szempontból való felülvizsgálásával, mint illetékes minisztert, Herrmann Miksa kereskedelmi minisztert bízza meg és a kereskedelmi miniszter különféle szakemberek bevonásával hozzá is látott a komphajó technikai és gazdasági felülvizsgálásához. Ez a beható és nagyon lelkiismeretes vizsgálat, úgy látszik, a komphajóra nézve kedvezőtlenül ütött ki. Amint értesülünk, Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter azt a szakszerűen, nagyon gondosan megindokolt jelentést terjesztette minisztertársai elé, hogy a komphajó eszméjét nem tartja keresztülvihetőnek, a különleges stílusú anyahajók és laposfenekű hajók építkezése tengerpénzt emésztene fel, amit az átrakodásnál elért esetleges időnyereségből fedezni nem lehetne, ezért tehát ő azt ajánlja, hogy a kormány a kért állami támogatást ennek a vállalkozásnak ne adja meg, inkább egyes adriai tengerhajózási vállalatoknak adott szubvencióval igyekezzék a kormány a magyar tengeri forgalmat erősíteni. Herrmann Miksa szakvéleménye mindenesetre komoly akadályt jelent a komphajó tervezőinek és barátainak útjába, akik azonban a helyzettel ismerősek, biztosra veszik, hogy Konek Alfréd és a gondolat többi támogatói ezt az érdekes tervet nem ejtik végleg el és igyekeznek majd Herrmann Miksát felfogásának megváltoztatására bírni. A komphajó tehát rövidesen valószínűleg mégis csak megjelenik a Dunán, hogy anyahajója keblén megjárja majd Port-Saidot és Alexandriát. Kávéházban, vendéglőben vasúton kérje a gc 1929 március 1, péntek) Enyhül a járvány Az influenzamegbetegedések száma napról-napra csökken és a tisztifőorvosi hivatal véleménye szerint ezt a következetes és tartós javulást most már állandónak lehet tekinteni és a járvány rövides lezajlását lehet remélni. A tisztifőorvos csütörtöki jelentése így hangzik: Február 27-én a székesfőváros területéről 37 és a vidékről 4 beteget vettek föl influenza miatt a Szent László-közkórházba. Ezek közül tüdőgyulladása van 16-nak. A kórházban ezidőszerint 602 influenza miatt fölvett beteget ápolnak. Elhaltak a kórházban tegnap összesen 4-en, három budapesti, egy vidéki. A kerületi tisztiorvosok jelentése szerint a lakáson ápolt influenzás betegek közül a tegnapi napon ugyancsak 4-en haltak el (71, 70 éves és 6 hónaposok). Újabb adatok az influenza külföldi pusztításairól A Központi Statisztikai Hivatal közli: Csehszlovákiában a járvány nem volt súlyos lefolyású Az utolsó heti jelentés 4S1 megbetegedésről és 14 halálesetről számol be, míg a rosszabb hetekben 4000-en betegedtek meg. Németalföld jelentése szerint Amszterdamban egy hét alatt 23 influenza-halálozás fordult elő Egyes angol városokban február közepén olyan magas volt a halálozási arányszám, aminőt 1919 óta 1922 január kivételével még sohasem jegyeztek. Február közepétől azonban alábbhagyott a járvány pusztítása. Németország 49 városában a múlt év vége óta a járvány kulminálásáig hetenként influenzában elhaltak: 1928 december 30-tól 1929 január 5-ig 220, 1929 január 6-tól 12-ig 321, 1929 január 13-tól 19-ig 397, 1929 január 20-tól 26-ig 498, 1929 január 27-től február 2-ig 532. Az újabb heti adatok itt is javulásról számolnak be. Kopenhágában hetenként 4—6000 volt a megbetegedések száma (s nem a haláleseteké, mint az előző jelentés tévesen közölte). Száz fioldát vettek el egy felvidéki községtől, mert a magyar partra szavazott Prágából jelentik. Az ungvári járási képviselőtestület alakulóülésén Czibor Sándor magyar nemzeti párti képviselőtestületi tag terjedelmes nyilatkozatot olvasott fel, amelyben tiltakozott az ellen, hogy a szakértők közé a kormány egy magyart sem nevezett ki; ez az eljárás törvényellenes. A magyar nemzeti pártot sem vették figyelembe a kinevezéseknél, holott ez egyik legtekintélyesebb pártja a köztársaságnak. Czibor Sándor ezután Nagygejőc község súlyos sérelme ellen tiltakozott.