Magyarság, 1929. július (10. évfolyam, 146-171. szám)
1929-07-02 / 146. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK* FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL, VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1929 JULIUS 2. KEDD FELELŐS SZERKESZTŐ. MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉGBUDAPEST, VL ARADI UTCA 10-TELEFONI AUTOMATA 252-30, 252-31, 252-48. KIADÓ* HIVATAL. BUDAPEST, V. KERÜLET, BANK. UTCA 7. TELEFON. AUTOMATA 294-31, 294-32. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741. POSTAFIÓK 19 X. ÉVFOLYAM, 146. (2509.) SZÁM Elélesedett a jóvátételi harc Amerika, Franciaország és Németország között Páris, június 28 A francia parlament előcsarnoka talán a legszegényesebb a világ összes képviselőháza között. E rosszul világított,füstös, félhomályban átvonulnak előttünk a francia politika világszerte ismert nevei. Egyszerre megjelenik előttünk IBiand hajlott alakja, joviális, felszántott arcával, szájában az örökös cigarettával, hátracsapott művészhajával. Néhány hívének a kíséretében, akiket felbájol szinte cinikus, de fáradhatatlan optimizmusával átvonul a füstön és félhomályon. Egy feketeruhás parlamenti huissier felcsapja előtte az ajtót, ahonnan ragyogó világosságban felénk tárulaz egyik elnöki fogadóterem, aranyozott Stukkóival, nemes architektúrájával,nagyszerű, de mindig harmonikus pompájában, amivel talán a világ egyetlen parlamentje se dicsekedhetik.Már hatodik napja ülésezik itt a kül- Bítói bizottság és hallgatja Poincaré előadását a jóvátételek és a szövetségesi kezűi adósságok rendezéséről. Hatodik napja beszél szakadatlanul a franciák miniszterelnöke. Megállás nélkül, fejbőlvágja a bizottság elé a jóvátétel! kérdés Számait, dátumait, neveket idéz, amik már visszasülyedtek a háború utánitörténelem levelestárába, konferenciákról számol be, amiket már a nevükig is félfelejtett tíz esztendő hálátlan utókora.Néha felvesz az asztalról egy-egy memorandumot, valami diplomáciai jegyzéket húz elő. Hat nap óta tart előadást a képviselőknek. Hat nap óta gyúrja Igket, hogy a Young-tervezetet megszavazzák, töri az ellenállásukat, ösztönös félelmüket, hogy 62 esztendőre elzálogosítsák jövendő nemzedékek sorsát, ki akarja fárasztani képzeletüket, amely aggasztó, sötét képeket rajzol a francia égboltra és választókerületeiknek szavazóurnájára. Már alig bírják követni Poincarét kíméletlen logikájának levezetéseiben. A nagy melegben egy képviselő orrvérzést kapott, egy másik elájult: úgy kellett felszedni őket a parlamenti szolgáknak. De ez a szikár, 70 éves lotaringiai bírja rendületlenül és megállás nélkül folytatja expozéját. Minden ellenvetésre felel, minden állítását bizonyítani tudja. Az egyik képviselő kételkedik az egyik idézetének helyességében. Poincaré méltatlankodva dobja eléje a szakértők füzetét, megmondja az oldalszámot. „Tessék fellapozni, a jobboldal középső soraiban megtalálja az idézetet.“ Bámulatos emlékezőtehetségével, csodálatos munkabírásával, akaraterejével a legbékésebb, de a legelviselhetetlenebb parlamenti diktatúrát gyakorolja. Ki merne még ellenmondani neki, ki merne szembeszállva vele, ki vállalkozhék arra, hogy megbuktassa és fölváltsa őt? Senki. A kitárt ajtón át a nagyszerű tetem csillárfényében kirajzolódnak a képviselők, amint tehetetlen megadással hallgatják a félelmetes előadót. Jámbor bárányok ezek, akik behunyt szemmel fogják követni vezetőjüket és mindazt meg fogják szavazni, amit Poincaré akar, talán még a saját választókerületük megszüntetését is, a nyakunkon“, ahogy legalább szabadon vitathassuk meg az adósságrendezés feltételeit — kívánja a büszke Palais Bourbon! Poincaré megígéri, hogy újabb demarsot fog intézni Washingtonhoz, de maga se bízik annak sikerében. Hiszen csak az imént számolt be a bizottságokban hasztalan fáradozásairól, hogy Amerikától egy csöpp engedékenységet csikarjon ki. De Amerika hajthatatlannak mutatkozott és félő, hogy a francia parlament tegnapi fellobbanása után még kevésbé fog engedékenységet tanúsítani. Hiába minden. A yankeek rátették a késüket Franciaország torkára és nem hajlandók onnan levenni, amíg a franciák nem fizetnek, helyesebben, nem ratifikálnak. A »furore francese« Amerika ellen Másnap délután a parlament sajtó- tribünjéről néztük végig a képviselőházülését. Lenn a parlamenti félszögben mindenki helyén van: a miniszterek az felső padsorokban, amelyek azonban nincsenek bársonnyal bélelve, csakolyanok mint a többiek. A középen a Szónoki emelvény, fölötte az elnökség.A francia demokrácia meghagyta a teremben a legdiktatórikusabb kor stílusát: az empire-t. A Ill-ik emelet félkörben futó tribünjein van a sajtó elhelyezve. Apró kényelmetlen padsorokban nyüzsögnek a hírlapírók: külön a párisiak, külön a vidék és külön a külföld újságírói. A francia kollégák talán el se tudnának ennél kényelmesebb tribünöket képzelni, láthatólag jól és otthonosan érzik magukat a teremben és ha azülés 7 órán túl tart, kedélyesen lekiabálnak a terembe: „Elég volt, menjünk vacsorázni“. Vagy: „A demain, a demain!“ [(Halasszuk holnapra az ülést!) Ma nagyílés van és a világ minden tájékáról [összegyűlt újságírók a padok tetején, jfegymás hegyén-hátán állva, figyelik az [ülést oly szorosan egymás vállának támaszkodva, hogy ha az alsó sorból egy skidülne, összeomlanék az egész külföldi Újságírói kar. A szónoki emelvényen, szemben az elnökkel, egy nagybajuszú képviselő beszél, csapzott haja a homlokálja szakad. Söl és alá szalad az emelvényen, kitárja két karját, mintha az egész Házat magához akarná szorítani. Francklin-Bouillon. Valami ideges izgalom fogja el a képviselőket arra a patetikus hangra, ami a szónoki emelvényről feléjük vibrál. Lázban van az egész Ház. A képviselők táskájukból leveleket vesznek elő és egymásnak mutogatják: választóik tiltakoznak bennük az ellen, hogy megszavazzák az amerikai adósságok visszafizetéséről szóló javaslatot. És Francklin Bouillon érzelmes tenorja mögül az egész francia közvélemény felzúdulását hallani. Amerikai rabszijra akarja fűzni Franciaországot, amelynek vérét nyomorult aranyával akarja megvásárolni. A yankee szűkkeblűség, a busines moral, a Shylock-politika, amely dörzsölte a kezet, amikor muníciót szállított az egymást pusztító Európának és most kíméletlenül tartja markát — ezek a képek zúgtak a parlament levegőjébe. Ebben a percben senki se beszélt többé Németországról, se a jóvátételi kérdésről, se a rajnai megszállásról. Ebben a percben Amerika nevét fonta körül a francia gyűlölet paroxizmusa. A furore francese megrázta a képviselői padokat. Franklin Bouillon fölgyújtotta a padsorokat, a szocialisták és a kommunisták kivételével az egész Ház lázasra tapsolta a tenyerét. Hová lettek a Poincaré kezes báránykái? Nos, a bárányok megvadultak és ha ebben a percben a kormány felveti a bizalmi kérdést, a Poincaré megbukik. De az óvatos házelnök közbeszakítja a vitát és éjszakai ülést rendel el. A kedélyek lecsillapodnak. Most már csak azt akarják, hogy Amerika ne parancsoljon rájuk, hogy az adósságokat augusztus 1-ig törvényhozásilag rendezzék, mint valami kíméletlen háziúr, aki fertályra mond fel a portásnak. „Ne tartsa a kést Elkeseredett vita a jóvátételi konferencia helyéről Előbb-utóbb tehát úgy a franciák, mint a németek ratifikálni fognak és azután megkezdődhetik az államok közti nagy konferencia. A kancelláriákban már megkezdődtek az erre vonatkozó tárgyalások, de ezek még csak a kezdetkezdetén vannak. Úgy látszik, hogy egyelőre csak a német jóvátételben közvetlenül érdekelt hatalmak gyűlnének egybe, de még se a konferencia, se annak helye megállapítva nincs. Először arról volt szó, hogy egy német fürdőhelyen fog a konferencia összeülni, Baden-Badenben. Azután egy semleges állam székhelye vetődött fel. A franciák egy svájci fürdőhelyre gondolnak. A svájciak már be vannak gyakorolva ezekre a nemzetközi konfereciákra és a legrégibb köztársaság szállodaipara a legnagyobb kényelmet, a legteljesebb komfortot biztosítja a súlyos gondokkal focakozó diplomatáknak, ami nemiliusC & ■nan járulhat hozzá ahhoz, hogy a konferencián a megegyezések- hez szükséges kellemes hangulat kifejlődjék. Az angol kormány hivatalosan Londont kéri a konferencia helyéül. Ettől azonban a franciák irtóznak. Nem mintha az infamis angol konyhától féltenék a diplomata-gyomrokat, vagy a londoni ködtől a konferencia világosságát. Inkább London politikai atmoszférájától tartanak. Az új angol munkáspárti kormány a londoni konferenciától várja választási küzdelmeinek igazolását és első külpolitikai sikerét. De Macdonaldnak és főleg pénzügyminiszterének, Snowdennek, németbarát kijelentései a legnagyobb bizalmatlanságot keltették a franciáknál. Egyelőre tehát a konferencia székhelyének a kijelölése körül folynak az előcsatározások, de valószínű, hogy a franciák nehezen fogják az angol kormány ajánlatát kijátszhatni s.Így a konferencia Londonban ülne össze. Alkudozás a Rajnavidék kiürítéséről Ezen a konferencián csak a közvetlenül érdekelt hatalmak ülnének össze. Magyarország tehát azon még abban az esetben se venne részt hivatalosan, ha azt az itteni várakozás ellenére kibővítenék és a kisebb hatalmakat, többek között a kisántant államait és meghívnák. A magyar jóvátétel kérdése ugyanis nem tartozik a konferencia tárgyalási problémái közé, bár bizonyos oldalról kísérletek történtek arra, hogy a mi kérdésünket is összefügésbe hozzák az általános jóvátételi tárgyalásokkal. Ezek a kísérletek azonban már kezdettől fogva sikertelenségre voltak ítélve. A magyar jóvátétel ügye a genfi jegyzőkönyvvel 20 esztendőre meg van állapítva. Magyarország tehát csak távolról fogja figyelni a készülő konferencia tárgyalásait, a amely nem az ott felvetődő pénzügy-technikai, hanem általános politikai vonatkozásainál fogva természetesen közelről érdekli őt. Ezek között a nagyfontosságú politikai problémák között első helyen áll a rajnai kiürítés kérdése. Stresemann legutóbbi nyilatkozata a berlini parlamentben a francia hivatalos körökben igen kellemetlen benyomást gyakorolt és nem járult hozzá a kérdés tisztázásához, amely kétségtelenül a konferencia legnehezebb problémája lesz. Az angolok el vannak szánva, hogy csapataikat kivonják a rajnai területről s ezzel számukra a probléma meg is szűnt. A franciák azonban nem akarják ilyen olcsón adni. Briand arra hivatkozik, hogy a thoiry-i, a luganói és genfi megbeszéléseken már felállította Franciaország feltételeit, amikhez ragaszkodik. Az első feltétel katonai természetű volt. Franciaország ugyanis az úgynevezett Commission de conciliation felállítását kikívánta. Ez a pacifikusan hangzó szerv, voltaképpen egy katonai ellenőrző bizottság, amihez Stresemann a franciák szerint elvben hozzá is járult. Stresemann azonban most tiltakozik ez ellen,ámi legfeljebb 1935-ig, a kiürítés legvégső határidejéig járulhatott hozzá egy ilyen bizottság felállításához, de azontúl erről még tárgyalni se hajlandó, még abban az esetben se, ha a franciák ellenszolgál-tatásul felajánlanák a Rajna francia oldalára is egy ilyen bizottság felállítását. A németek határozott elutasító válasza nagy nehézség elé állítja a francia kormányt saját otthoni közvéleményével szemben. A franciák másik feltétele pénzügyi természetű, ők csak abban az esetben hajlandók a kiürítéshez hozzájárulni, ha a németek a Young-terv által kijelölt német fizetési kötelezettségnek szabadon hagyott részét mozgósítják, azaz a nem-zetközi piacon elhelyezik. Csakhogy egy ilyen operációnak számos technikai feltétele van, így többek közt egyik előfeltétele, hogy a nagy Nemzetközi Jóvátételi Bank már megalakult legyen és megkezdje működését, ami, természetesen, messzire kitolhatná a kiürítést. A németek tehát a franciáknak ezt a második feltételét se fogadják el, sőt ők támasztanak politikai ellenköveteléseket. Ára 16 fillér Népszövetségi állam a Saar-végen? A németek ugyanis már ezen a konferencián fel akarják vetni a Saar-medence visszacsatolásának a kérdését is. Egy körülbelül 2000 kilométeres, félmillió, németek által lakott, főleg szénbányáinál, valamint közlekedési és stratégiai helyzeténél fogva nagyon értékes területről van szó. A békeszerződések a Saar-medence gazdag szénbányáit a francia államnak juttatta kárpótlásul az Északfranciaországban elpusztított bányákért. A terület hovatartozásáról azonban nem intézkedett, ennek eldöntését fentartotta az 1935-ben rendezendő népszavazásnak. A Sarr-területen a franciák elég ügyesen rendezkedtek be.