Magyarság, 1929. július (10. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-10 / 153. szám

1929 Julius 10, szerda W1CTM1S10 Londonban­­Oldalatti teherszál­lító vasút építésével akarnak ke­nyérhez­­altatni 60.000 munka­nélkülit Londonból jelentik. A munkanélküliség problémájának megoldásával megbízott mun­kaügyi miniszter jelenleg egy nagy londoni földalatti teherszállító vasút terveit tanulmá­nyozza. A terv, amelynek megvalósítása négy évet venne igénybe, 60.000 munkásnak adna erre az időre kenyeret.­­ Viscount EFbank, aki a tervet felvetette, kijelentette, hogy a földalatti tehervasút megépítése mintegy 40 millió fontba kerülne, amely összeget a kor­mánynak haladéktalanul rendelkezésre le­hetne bocsátani. A kormányt felkérték, hogy garantálja az előlegezendő tőke kamatait. A földalatti vasút 75 mérföld hosszú lenne, 54 rakodóhelyekkel ellátott állomással és nagy központi raktárakkal. — Különös gyújtogatás egy majorban. Pécsről jelenti tudósítónk. A morgói csend­őrség rendkívül érdekes ügyben indította meg a nyomozást, amelynek előzményei az elmúlt hónapba nyúlnak vissza. Tudni kell, hogy Morgó község mellett fekszik az Elek­­major. A major egyik juhászbojtárja június 22-én éppen kint volt a mezőn, amikor egy ismeretlen férfi jelent meg előtte s levelet adott át neki azzal, hogy vigye el azonnal és adja át Kammerer Ferenc földbirtokos­nak. A levélben azzal fenyegették meg a földbirtokost, hogyha egy bizonyos helyre nem tesz ki tízezer pengőt, felgyújtják a majorját. Kammerer Ferenc a levelet a csendőrségnek adta át, amely azonnal nyo­mozni kezdett, anélkül azonban, hogy ered­ményt tudott volna elérni. Az elmúlt szom­baton aztán az történt, hogy Kammerer Fe­renc majorjában kigyulladt váratlanul húsz vagon szalma s a tüzet csak a legnagyobb­­erőfeszítéssel sikerült megfékezni. Mivel a nyomozás ezúttal is már-már holtpontra ju­tott, kirendelték a tanyára a pécsi rendőr­ség nyomozó­ kutyáit, amelyek elindulva a nyomon, Gyűrű község irányába kezdtek futni. Közben eső kezdett esni, amely el­mosott minden nyomot. A csendőrség most már detektivekért fordult Kaposvárra s nem lehetetlen, hogy így mégis csak sikerülni fog elfogni a tettest. Ha a rádióengedélyes a lakásból elköltö­zik, ne felejtse el azt az érdekelt posta­hivatalnál bejelenteni. teszi nem csupán a mestert, hanem még a jövendő őrmestereket is. A karaván csak szepeg, mert így szokta meg, mindenbe való belenyugvással, a férfi­­nép pedig simogatja a hosszú haját, búcsú­zik tőle, mert az a haj rövid percek múltán áldozatul esik a közigazgatási erélynek és tapintatnak. Gondol valamit a dádé is, mert amint hull reá a sok cím és nyakleves, egyszerre csak felüti dacosan, elszántan a fejét. — Én vagyok a tolvaj, meg a huncut? Tolvaj az egész judetutotok, ahogy van; tol­vaj a kapitányotok, aki eladta a tilosba té­vedt nyájat és zsebrevágta a pénzt — úgy áldja meg halóporában is az Isten. Tolvaj az árvák apja, aki penderben engedi útnak az árvákat. Ezek nagyobb bűnök az enyémek­­nél. Tolvaj a prefektusotok, aki egyik bolt­ban sem fizet, de a családja folyton vásárol Tolvaj minden hivatalnokotok, miniszteretek, csodálatos, hogy nem szedték még fel a vas­úti síneket, nem loptál­ el a házakat. Ezek a bitangok, nem én. Most pedig elő az ollóval, ezt se bánom, ha belém szúrjátok. Obrád álmélkodásában nyitva felejtette a száját (igen rossz, pipafüstös, fekete foga­zatta volt) , hamarosan válaszolni se tudott. Azonban az egyik rendőr óriásit kacag illendő hűt ráorditani. — Téged még mi a csuda esz? — Azon mulatok — fuladoz még mindig a legény — hogy ez a sátánfajzat még azt merte mondani: nem ismerős Nagy-Romá­­niában. Hogy valaki ilyen szemtelen legyen s m ekkorát hazudjon! Peregrinus ! Huszonkét emberével elsülyedt a „H. 47“ angol tengeralattjáró A Szent György-csatornában összeütközés okozta a katasztrófát Londonból jelentik. Végzetes szerencsét­lenség történt a Szent György-csatornában, ahol az angol haditengerészet „H. 47“ és „L. 12“ számú tengeralattjáró hajója össze­ütközött. A két hajó közül az L. 12 volt a szerencsésebb, azt meg lehetett menteni az elsülyedéstől, bár két emberének nyoma ve­szett. .4 „H. 47“ tengeralattjáró azonban pa­rancsnokával, Felton sorhajóhadnaggyal és huszonkét matrózával elsülyedt. A katasztrófa hírére Portmouth kikötőjé­ből azonnal két vontatógőzös indult az össze­ütközés színhelyére. Emalődarukat és búvár­­készülékeket vittek magukkal. Ugyanakkor két torpedórombolót is a szerencsétlenség helyére rendelt a tengernagyi hivatal. A tor­pedórombolókon az angol haditengerészet legkiválóbb búvárai siettek a szerencsétlenül járt tengerészek felkutatására. Az elsülyedt hajó kilencven méter mélyen fekszik a ten­ger fenekén. Alexander államtitkár, a tengernagyi hiva­tal első lordja, az alsóház délutáni ülésén nyilatkozott a „H. 47“ katasztrófájáról. Ama nézetének adott kifejezést, hogy a szerencsét­lenül járt hajó személyzete elveszettnek te­kinthető, bár a mentési munkálatok folynak. Az elsülyedt „H. 47“ már két és fél évvel ezelőtt is összeütközött egy másik angol ten­geralattjáróval. Akkor is súlyosan megrongá­lódott, de sikerült a víz felszínén maradnia. Érdekes, hogy a H-típusú tengeralattjárókat különös balszerencse üldözi. Az ebbe az osz­tályba tartozó tengeralattjárók közül az utóbbi évek folyamán négy sülyedt el. — Az ideiglenes házadóm­entesség. A pénzügyminiszter az 1920. évi XXIII. tör­vénycikk 17. szakaszában kapott felhatalma­zás alapján intézkedett, hogy mindazok, akik az ideiglenes házadómentesség iránti kérvé­nyüket annak idején egyáltalán nem, vagy csak elkésetten adták be, ezt a kérvényüket eddigi mulasztásuk igazolása mellett szep­tember végéig adhassák be, illetve újíthassák meg. A pénzügyminiszter egyúttal felhatal­mazta az adóhivatalokat és a kerületi adó­­felügyelőségeket, hogy az ideiglenes házadó­­mentességet a földbirtokrendezés során ház­helyhez juttatóinknak, valamint azoknak a háztulajdonosoknak, akik az építési enge­délyt csak elkésetten kapták kézhez, a ma­guk hatáskörében megadhassák, amennyi­ben az épületet 1924 augusztus 1. után vették használatba. Minden más esetben az elkéset­ten beadott kérelmek elbírálását a miniszté­rium magának tartotta fenn.­­ Bajusz György főhadnagyot halála után kitüntetik. Megírtuk, hogy Bajusz György főhadnagy életmentés közben a Du­nába fúlt. Holttestét hosszú kutatás után megtalálták és a Gyáli-úti helyőrségi kór­házban ravatalozták fel. Ott lesz a gyász­­szertartás szerdán délután 2 órakor. Azután a holttestét a szülei Sátoraljaújhelyre szál­lítják. Mint értesülünk, a kormányzó a te­metési szertartáson kitüntetést fog átnyúj­tani a hősi életmentés közben elhunyt fő­hadnagy apjának, Bajusz József árvaszéki elnöknek. — Kölcsönkért és vissza nem adott hu­­száruniformisért kéthónapi fogház. Hlav­­nyai Károly bányatisztviselő ez év március elején Lohner Irén jelmezkölcsönző intézet­­tulajdonostól hamisított levéllel egy teljes huszáruniformist vett rövid használatra köl­csön, amelyet vissza nem adott. A jelmez­­kölcsönző intézet tulajdonosa erre csalás cí­­mén feljelentést tett Hlavnyai ellen. Géczi Károly dr. büntetőtörvényszéki egyesüíró kedden tárgyalta Hlavnyai Károly ügyét, akit csalás vétségében mondott ki bűnösnek és ezért kéthónapi fogházra itélte. Egy­kor meglátogatta barátját, aki éppen a két térde közzé szorította a fia fejét s alapo­san érdekelte a tenyerével a gyerek érzékeny részét. — Miért vered a fiad, mit csinált? — kér­dezte barátját a látogató. — Semmit. De ma este elutazom s a fiam csak holnap kapja ki a heti bizonyítványát. Hát csak előrelátásból adom ki a porcióját. Corpus Juris — Nem tudod véletlenül, mi a bigámia maximális büntetése? — Két anyós. Súlyos hiba Egy iró és egy abbé Istenről vitatkoztak. — Jó, tisztelendő atyám, — mondotta az író — belenyugszom, hogy az Isten férfit és nőt teremtett. De engedjen meg, ott már, mikor mind a kettőt ugyanarra a planétára teremtette, mégis csak elhibázta a dolgot. — Ezer soffőr csatlakozott a Revíziós Ligához. Ma az Autotaxi Részvénytársaság kebelében alakult „Autotaxi Soffőr-Otthon" mintegy ezer tagja nevében Sisovits József igazgató üdvözölte Herczeg Ferencet, a Liga elnökét, majd Csizmadia István, a vállalat legöregebb soffőrje az alábbi beszédben in­dokolta meg a testületnek a Revíziós Ligához való csatlakozását. — Ha a győztes államok munkásai szüntelenül azon dolgoznak, hogy a tőlünk jogtalanul elrabolt magyar területeket végleg megtarthassák, mennyivel inkább kell nekünk, a magyar munkásoknak, min­dent elkövetnünk, hogy segítsük vissza­szerezni tőlük azt. Az automobil magyar munkásai előtt nem szorul magyarázatra, hogy a békés munka, lelki megnyugvás és gazdasági jólét feltételei nem valósulhatnak meg addig, amíg Magyarország határai autó­­val egy óra alatt elérhetők. Herczeg Ferenc, a Revíziós Liga elnöke, meghatottan köszönte meg a csatlakozást­.Sisovits József igazgatón és Csizmadia Istvánon kívül a küldöttségben még Na­j­mányi Béla, az Otthon titkára, to­vábbá Vincze István, Fodor István és Gallyas Károly vettek részt. A küldöttség egyúttal át­adta Herczeg Ferencnek az automobilk­­un­­kások gyűjtéseképpen befolyt 422 pengőt, továbbá a csatlakozásról szóló művészi raj­zokkal díszített közgyűlési jegyzőkönyvet. — A hadviselt közalkalmazottak bajtársi szövetségének közgyűlése. A Hadviselt Ma­gyar Közszolgálati Alkalmazottak Bajtársi Szövetsége a minap tartotta vitéz Dió­­szeghy Gábor dr. kúriai biró elnökletével Pest vármegye székházában rendes évi köz­gyűlését. A közgyűlésen megvitatták a hadipótdíj felemelése ügyében Wekerle Sándor pénzügyminiszterhez dctionlí­tásra kerülő memorandumot, amelyet már el is készítettek. Ezután a vitézségi érempótdíjak folyósításának ügyét tárgyalták és elhatá­rozták, hogy illetékes helyen lépéseket tesznek a kérdés sürgős megoldása érdeké­­ben. Az elnökség javaslatára kimondotta a közgyűlés, hogy csatlakozik a Társadalmi Egyesületek Szövetségéhez és a Magyar Pzevíziós Ligához. A tisztújítás során Ihász Jenő dr. előterjesztésére megválasztották elnökké vitéz Diószegi­y Gábor dr-t. társ­elnökké vitéz Bénárd Ágoston dr. ny. mi­nisztert, Juhász Jenő dr. gazdasági főtaná­csost. Alelnökök lettek: Wenczelly Reid dr. miniszteri tanácsos, Zalán István miniszteri tanácsos, vitéz Perley Lajos, a katonai Mária Terézia-rend aranyvitéze, vitéz Krasznahorkay János dr., a MÁV hadvisel­tek csoportjának elnöke Török Jenő főta­nácsos, Váry Béla ny. székesfővárosi al­tiszt. Ügyvezető­ elnök: Kempszky Lénárt lo­vag, a m. kir. postatakarékpénztár igazga­tója. — Baromfitenyésztők szaküilése Vácott. A Magyar „Rhode“-tenyésztők Klubja Vácon, a m­. kir. postások fajbaromfitelepén július 17-én (szer­dán) délután fél négy órakor szakülést tart. Tár­gya: Mátyás Béla m. kir. postafelügyelő előadása a mesteséges keltetésről és a Schmidt-, valamint­­WacA­e-fajtájú szekrény-keltetőgépek bemutatása mellett a pedigrés keltetés demonstratív ismer­tetése. Vendégeket szívesen látnak. Indulás: jú­lius 17-én délután Budapest nyugati pályaudvará­ról a 14. óra 07 perces személyvonattal. is — A Ferenc József-emléktemplom épí­tése. A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére és I. Ferenc József emlékére építendő, Izabella főhercegasszony fővédnöksége alatt álló tisztviselőtelepi templom ügyében, amelynek alapkövét még Csernoch János bibornok-hercegprimás rakta le, az építő­­bizottság ülést tartott, amelyen megjelentek: Zichy Rafaelné grófné, Gévay-Wolff Nán­dor államtitkár, Kertész K. Róbert és Sváby Gyula h. államtitkárok, Lépesd Antal pre­­látus-kanonok, Zsembery István, az Orszá­gos Katolikus Szövetség alelnöke, Ruffy Pál ny. államtitkár, Madarász István apát, mint tanácsos, Solthy Lajos tanácsnok, Gerevichh Tibor és Lechner Jenő egyetemi tanárok. Szlamoray János vezérigazgató, Szendy Ká­roly fővárosi főjegyző, Sebő Béla székes­fővárosi számvevő, Filó Károly plébános, Végh Gyula műszaki főtanácsos és Slavlina Károly fővárosi fogalmazó. Az ülést Izabella főhercegasszony rövid beszéddel nyitotta meg és abban köszönetet mondott a székes­­fővárosnak, mint kegyúrnak, továbbá a kul­tuszminiszternek és mindazoknak, akik­ munkájukkal, támogatásukkal elősegítették a fogadalmi templom felépítését és annak munkájában résztvettek. Ezután Zsembery, István javaslatára az építőbizottság elhatá­rozta a még szükséges intézkedéseket. Vége­zetül Lépesd Antal prelátus-kanonok, majd Ruffy Pál ny. államtitkár az építőbizottság háláját fejezték ki a főhercegasszony iránt, akinek hathatós munkája nagyban hozzá­járult a templom megépítéséhez. HA AUTO ---------- / i’N —mekedb-kwCAJ A megmarkolt nihil Ég tudja, de az ember rabja a szokásnak. Főleg, ha gyorsan kell cselekedni. Például —­ teszem föl — ha rabló áll elénk a keresztúton, megszoktuk, hogy revolverünkhöz kapjunk. A jobb, hátsó revolverzsebünkhöz és nem a bal fülünk felé. Ugyanígy, ha valami az eszünkbe­­jut, a homlokunkra csapunk merő megszokás­ból és nem a cipőkötőnkre. Azt mindenki be­látja, rémes volna ilyen változtatást megszokni. — De mi szükség is van ilyen változtatásra? — kezdi e sorokat olvasó józan ész. Hát ezt a kérdést legjobb lesz megismételni és velünk együtt megkérdezni, hogy: — Mi szükség, is van ilyesmire? Merthogy van, az mindjárt kitűnik. Autóbuszok járnak ugyanis Pest városában — ne tessék nyugtalankodni, nem az elmúlt tavaszkor beígért új relációkon — és ezek az autóbuszok irtóztatóakat szoktak zökkenni, nem is szólva a kanyarról, ahol minden benne lévő élőlény és állólény a kanyarral ellenkező irányba egy olyan srég csárdást kap, hogy még. Közel járunk már a témához, kérem. Mert mi a srég csárdás ellenszere a meg­lódult autóbuszutas szempontjából? Az, hogy megfogódzzék. No, tetszik látni, ez az. A meglódult utas, akit fél másodperc választ el attól, hogy keblére omoljon egy morózus hentesnek, vagy matraca legyen egy 140 kilós, barakidomu hölgynek, merő szokásból fölkap a plafonra. Mert igy szokta azt meg a villa­mosban és igy szokta meg egynémely autó­buszban. De a rémült kéz ilyenkor levegőt fog. Gyors pótkapás: kiderül, hogy a szom­széd óraláncába markolt. És mikor hat pardon és kilenc fene egye­leg után föltápászkodik, akkor veszi észre, hogy a kocsitető srégen-bal­ padmalyán húzódik egy csupasz fémrúd, amit mindennek nézett, csak kapaszkodónak nem. Az egyik kocsiban ugyanis kapaszkodás­ ren­delkezésre áll az az imént említett szégen­­thal-padmely-fémrúd, a másikban rejtélyes börslinglik,­ amiről mindenki azt hiszi, hogy csengőszij, a harmadikban kis bőrpitykén fa­golyó, a negyedikben fönt semmi, alul nikkel­kampó, az ötödiken lent semmi és fölül nikkel­kampó, a hatodikban lent se semmi, fönt se semmi, hanem egy átló fémoszlop, ami, hogy útba ne legyen, mindig s udvariasan messzebb áll tőlünk, semhogy elérhetnék. íme, ezért van aztán, hogy a kanyarban megriadt utasok luftkapásokat eszközölnek, belekapni kényszerülnek a nikkelezellen nirvá­nába, a bőrmentes semmibe, a lógódzkodónak vélt nihilbe és ráülnek a mellettük ülő májára, knockoutolják az álló szomszédot, bordán döfik­ az ablakon kimélázót, aki gondolatban margaré­tás réten csapong és nem érti a derült égből lecsapódó bikadöfést. És így válunk mi magunk alanyaivá a leg­­rutább elnyomatásnak, hogy időnkint egy-egy lendült utas állkapcsunkba kapaszkodik és sípcsontunkba balanszíroz, miután lesodródott a kebelreborulás orientációjának lehetőségéről. Talán lehetne ez ellen tenni valamit? Ki tudja? Egy a fő, ha megígérnék. — undi —*

Next