Magyarság, 1929. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-01 / 172. szám

jön a konferenciára, a hágai tanácskozások sikerrel fognak végződni. Briand az Európai Egyesült Államokra való utalással fejezte be beszédét. Az európai államszövetséget csak Franciaország és Né­metország együttes jóakaratával lehet meg­teremteni. Ez az államszövetség nem irányul­hat senki ellen, legkevésbé pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen. A miniszterlenök beszéde után a radikális párt elnöke, Daladier, bejelentette, hogy pártja tartózkodni fog­ a szavazástól. Az elnök ezután elrendelte a szavazást. A leadott szavazatok megolvasása után meg­állapították, hogy a kormány mellett 325-en, ellene pedig 136-an szavaztak. A kormány tehát közel 200 főnyi többséget ért el. A kormány ellen csak a kommunisták és a szocialisták, valamint a radikális párt és a Maginot-csoport néhány tagja szavazott. A radikális képviselők legnagyobb része tar­tózkodott a szavazástól.­­A döntő szavazás után a kamara áttért a 1478 millió frankos adókönnyítési kormány­­javaslat tárgyalására. Nagyobb vita nem fej­lődött ki, a Ház nagy szótöbbséggel ma­gáévá tette a javaslatot. Este 7 órakor ismét Briand miniszterelnök lépett a szónoki emelvényre, ezúttal azonban már nem tartott nagyobb beszédet, hanem csak felolvasta a kamara elnapolásáról szóló elnöki dekrétumot. Negyed 8 órakor az ülés végetért s a ka­mara megkezdte nyári szünetét. A Közmunkák Tanácsa megunta a városrendezési tervek halogatását Úgy látszik, hogy a Közmunkák Tanácsa és annak agilis elnöke, Rakovszky Iván, a leg­komolyabban fogja föl a rendszeres vá­rostervezés és városrendezési munkákat, mert az Erzsébet-sugárút problémájá­nak fölvetése óta szinte napirenden szerepel aktaváltás a Közmunkák Tanácsa és­ a főváros között, amelyekben állandóan hasonló problémákról van szó. Legújabban ismét átirat érkezett a Közmunkák Tanácsá­tól a város tanácsához, melyben megint ha­tározott hangon sürgetik a régi városrende­zési tervek megvalósítását. Azt mondja az átirat, hogy részben még most sincsenek vég Kenyeres József írta: Nyáry Andor Amikor tizenkét éves volt, meghalt az apja. Az árva gyermek beszegődött bojtár­nak a juhász mellé. Azóta sok idő eltelt, sokszor kizöldült a fa, sokszor megvedlettek a birkák. A bojtárnak fehérre esett a haja, mint a bihari hegyek, amikor rájuk bo­rul a tél__ Hosszú, fehér haja a vál­lára hullott, a vállairól panyókásan ló­gott a cifra szűr. Amint kampós botjára támaszkodva, megállt a bihari rónán és sasszemeivel belefúrt a távoli messzeségbe, olyan volt, mint a márványba faragott becsü­letesség szobra, ötven esztendeje legeltette már becsü­letben őszült Kenyeres József az uraság birkáját a bihari mezőn ... Tüzesen pörkölt a nap. A kánikula mégegyszer összeszedte parazsát s rápörkölt a határra. A birkanyáj tikkadtan szunnyadt a fasori árnyékban. Kenyeres József szülőujjából elővette a furulyát, nézte, forgatta, egyszer csak keze fejével kétfelé simította a lelógó harcsabajuszt, aztán a furulya nyakát a szájához illesztette ... Belefújt. Vastag ujjai ugráltak, táncoltak a fu­rulya hátán. A furulya felsírt. Régi, öreg, édes-szerelmes nóta só­hajtott száraz szívéből. Akkor született még, amikor Kenyeres József lángoló szível ballagott szombati este a puszta felé, ahol a Zsuzsa nénivé töpörödött Zsuzsika hallgatta a messze felhangzó nótát... Messze, keleten, ahol a nap szokott első sugarával az égre rózsaszínezni, sűrű por felhődzött a levegőben, Kenyeres József táncoló ujjai meg­álltak a furulya hátán. A nóta középen szakadt. Kezét szeme elé ernyőzte ... Nézte a porfelhőt. — Mi lehet az? A porfelhő közeledett. Mintha szél hajtotta volna nyugat felé, arra, amerre nem messze a tágas alföldi rónák déli­­báboznak. Kenyeres József felállt, rátámaszko­­dott botjára, előrehajolt, hogy jobban lásson. A porfelhőből lovak, emberek kör­vonalaztak. Kenyeres József öreg szeme felcsil­lant. —■ Huszárok! Éleset füttyentett: — Hahó, ne! Kerítsd ! A szóra hallgató puli félkörbe kapta az után pihenő birkákat, aztán behaj­totta a mezőre, hogy a huszároknak ne legyenek útja. Kenyers József kiállt a fasor elé, az­tán várta a huszárokat. Az öreg magyar megdörzsölte a sze­mét. — Hm! A huszároknak rézsisak volt a fejü­kön, púposan ültek a nyeregben, a ba­juszuk nyírott volt, egyiküknek se kunkorodott az orra alá, aztán topron­gyosak voltak... A vezető tisztnek vál­lán volt a sarzsija. Kenyeres József megcsóválta a fejét: — Ezek nem magyar huszárok! A vezető oláh tiszt lekanyarodott az útról, megállította lovát az öreg juhász előtt és rászólt: — Kié ez a birkanyáj! Kenyeres József szívesen felelt: — A nagyságos uraságé. Az oláh hátra szólt a csatlósoknak: «-­* Tereljétek! Kenyeres József tisztességtől alázatos arca megkeményedett, aztán a lovasok elé állt: — A birkákért én felelek! Az oláhok nevettek. Az egyik katona vállon lökte a kardjával: — Félre! A birkanyáj ijedten porzott az or­szágúton. Kenyeres József tágra meredt sze­mekkel bámult az elhajtott nyáj után, aztán körülnézett... Csak a kutyája szű­költ mellette. Becsületben őszült feje zúgott, vihar­zott. Nem értette, mi történt vele. Nem tudta, kik azok a katonák, akik a birká­kat elhajtották csak úgy, parancs nél­kül. Anélkül, hogy megvették volna. Hozzá világos nappal. Hogyan is ért­hette volna Kenyeres József, a pusztán született becsületes magyar! — Ellopták a nyájat! Megrándította a vállán a szűrt, aztán futni kezdett. Futott, ahogyan csak öreg lábai bírták. A kalap leesett fejéről, észre se vette, csak rohant. Fehér haja lobogott, az arcába csapott, a cifra szűr szélesen úszott utána. A kutya alig ért nyomába ... Kenyeres József lihegett, zihált, ke­ményen megzörgette az ablakot: — Ki az? — Kenyeres József, a juhász! — Mit akar?­ — A csendőröket keresem ... Lovas­­zsiványok elhajtották az uraság birká­ját. Ha hamarosan jönnének, még el­foghatnánk őket. A birka lassan jár. Még a határban mehetnek. A laktanya ablaka kinyílt s az abla­kon kidugta fejét Oniga Pável, a falu­beli oláh: — A csendőröket keresi? — Azokat! Oniga elmosolyodott: — Elhurcolkodtak innét. — Hová? — Arra valamerre messze! — legyin-* tett az oláh, Magyarország felé muta­tott, aztán röhögve becsapta az ablakot. Kenyeres József mellére vágta fejét, aztán sietve megindult. Az öregember kifújta tüdejéből a le-­­vegőt: — Idehaza van a kasznár ur? Az ingujjra vetkőzött oláh huszár a zablákat pucolta: — Miféle kasznár ur? Kenyeres József furcsán nézett az oláhra. — A kasznár ur! Aki itt lakik, ■ —* magyarázta. — Aki az uraság pusztáját igazgatja. Az oláh összeráncolta homlokát. — Mit akar vele? — Fegyveres zsiványok elhajtották az uraság birkáját. Azt jelentem meg neki. — Úgy! — nevetett az oláh. — Akkor szaladjon csak öreg. Ha nagyon siet, még utoléri. Nem régen kocsikázott el a családjával. Kenyeres József felütötte a fejét: — Merre? — Arra messze! — legyintett az oláh, Magyarország felé mutatott s a zablát beledobta a vizesgödörbe. Kenyeres József elgondolkozott, az­tán határozott: — Megjelentem az uraságnak! Megköszörülte a torkát, mintha már az uraság előtt állt volna, aztán meg­indult a kastély felé. Kenyeres József egész után törte az eszét: — Hogyan kezdjem a szót? Aztán szép sorjában kieszelte a mon­­dókáját, úgy határozott, hogy odalép az urat­­ság elé, aztán azt mondja neki: Nagy­ságos urnák alá van jelentem, baj van. Mikor megkérdezi, hogy mi baj, el­mondja neki, mint történt a sor a bir­kával, meg a csendőrökkel, meg a Iffiter AB SK­. 1929 augusztus 1. csütörtök leges rendezési tervek, egész vidékek építke­zését bénítja meg ez a hiány, részben pedig tizenöt—húsz év óta hevernek az illetékes ügyosztályokban a már elkészített és elfoga­dott tervek, de azok keresztülvitelére senki sem gondol komolyan. Ennek a lehetetlen állapotnak akar véget vetni a Közmunkák Tanácsa akkor, amikor felhívja a főváros tanácsát arra, hogy hala­déktalanul gondoskodjék arról, hogy a város­­rendezési szakértők íróasztalán heverő szabá­lyozási terveket emeljék ki a porréteg alól és minél előbb tárgyalják le. Sürgeti a Közmun­kák Tanácsa az egységes és harmonikus sza­bályozási tervet is, mert enélkü­l az építkezé­sek teljesen rendszertelenek. A főváros la­kosságának elsőrendű érdeke az, hogy elké­szüljenek ezek a végleges szabályozási tervek, mert ezek nélkül konkrét telekfelosztási ké­relmeket lehetetlenség elintézni. Fel is sorolja a s­rat a legégetőbb érdéseket, hogy például évek óta vár elintézésre a far­kasréti villamosnak az Istenhegyre való to­vábbvezetése, az Istenhegy környékének pon­tos szabályozása. Ugyanilyen elhanyagolt ál­lapotok uralkodnak a Remetehegy szabályo­zása körül és közel huszonöt éve várja a budai beltelkek nagy része, a Víziváros és a Vár vidéke, a végleges szabályozási terveze­tet. A legsürgősebb problémák közt sorolja föl a leirat az óbudai hídra vonatkozó terv keresztülvitelét is. Ezt a tervet már 1914-ben elkészítették, de a tervre vonatkozóan a ta­nács még most sem mondott véleményt. "Annál súlyosabban kifogásolja a Közmun­kák Tanácsa a terveknek ezt az elaltatását, mert mint a leirat kiemeli: a fővárosnak van külön szerződtetett városrendezési szakértője, akinek az volna a feladata, hogy városszabá­lyozási ügyekben idejében tegyen megfelelő javaslatokat. A leirat nagy feltűnést keltett a városházán. Szolnok képviselőtestülete a belügyminiszteri határozattal szemben bizalmat szavazott a polgármesternek Szolnokról jelentik. Szolnok város kép­viselőtestülete szerdán délután rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek főpontja Tóth Tamás dr. polgármester és Sárközy György dr. városi tanácsos, valamint Ungár Dezső főmérnök ellen hozott belügyminiszteri fe­gyelmi határozat ismertetése volt. A középít­­kezésekkel kapcsolatban ugyanis a belügy­miniszter fegyelmit indított Tóth Tamás dr., Sárközy György dr. és Ungár Dezső ellen, mert túllépték az előirányzott összeget, anél­kül, hogy a belügyminiszter jóváhagyását kikérték volna. A vármegyei közigazgatási bizottság mint elsőfokú fegyelmi hatóság mindhármójuk ellen megszüntette a fegyelmi eljárást. A belügyminiszter azonban ezt a határozatot megváltoztatta és Tóth Tamás polgármestert dorgálásra ítélte azzal, hogy kötelességmulasztást követett el. A belügyminiszteri határozat felolvasása után Kiss Ernő felsőházi tag szólalt fel, aki egyúttal tagja az építkezési bizottságnak is. Megállapította, hogy a belügyminiszter íté­lete tulajdonképpen nem a polgármester ténykedését bírálta felül, mert ő csak azt tette, amire utasítást kapott. Az ítélet in­kább az építkezési bizottságot és a közgyű­lést érinti. Javasolta, hogy a belügyminisz­teri határozattal ellentétben a közgyűlés bizalmáról­ biztosítsa a polgármestert. Ger­­gelyffy Géza dr. a törvény tisztelete alapján kérte a belügyminiszteri ítélet tudomásul­vételét. A közgyűlés végül is bizalmáról biz­tosította Tóth Tamás dr. polgármestert. A lakásrendelet több vá­dermét nyújt a kislakások bérlőinek, mint a nagy­lakásoknak A Magyarság egyik legutóbbi számában Súlyos aggodalmak a lakásrendelettel szem­ben címmel megjelent egy panaszos levél, amelynek írója annak az aggodalmának adott kifejezést,­­hogy a lakásrendelet, a 4444/1929. M. E. számú rendelet, kedvezőt­lenebb helyzetet jelent a kislakások bérlői számára, mint­ a nagylakások bérlőinek. A rendeletnek a feltételes felmondásról szóló 5. szakasza ugyanis úgy intézkedik, hogy a háztulajdonosok felmondhatnak a hatszobás, vagy ennél nagyobb lakások bérlőinek, amennyiben azonban a bérlő az alapbér száz százalékát ajánlaná fel bérösszegül, la­kásukat megtarthatják. A lakásrendelet 6. szakasza viszont általában mindenféle nagy­ságú felmondásra jogot ad, megfelelő csere­lakás felmondása mellett. A panaszos levél írója ebből arra következtetett, hogy a hat­szobás, vagy ennél nagyobb lakások bérlője az alapbér százszázalékának felajánlásával el­háríthatja magáról a felmondás veszedelmét, míg indokolás nélküli felmondás esetén az egy- vagy kétszobás lakás bérlője is feltétle­nül kiköltözni köteles, noha valószínűleg kedvezőtlenebb anyagi körülmények közt él a nagybérlőnél és esetleg ő is hajlandó lenne az alapbér száz százalékát vállalni. Erre vonatkozólag illetékes helyről részle­tes magyarázatot kaptunk, amely rámutat arra, hogy a helyzetnek ez a megítélése félre­értésen alapszik. Az 5. szakaszban biztosított feltételes felmondási jog csak annyit jelent, hogy a legnagyobb lakások bérlőivel szem­ben eggyel több felmondási lehetőség áll fenn, mint a kisbérlőkkel szemben. A 6. sza­kasz alapján cserelakás felajánlása mellett felmondhat a háztulajdonos a legnagyobb bérlőknek is. A legnagyobb lakások bérlője ugyanis kiparírozhatja a vele szemben érvé­nyesített felmondást az alapbér 100 százalé­kának felajánlásával, ha ez a felmondás a II. 5. §-a alapján történt, de nem­ védekez­­hetik hatályosan a 6. §. alapján történt sza­bályszerű felmondás ellen. Ebben az esetben lakását megfelelő más lakás ellenében akkor is elhagyni kénytelen, ha az alapbér 100 szá­zalékát felajánlja. Ami a rendelet 6. §-ában biztosított fel­mondást illeti, azt a 4444/1929. N. M. N. számú rendelet az ezzel valló visszaéléseket teljesen megszüntette. Ennek a rendeletnek kiadása óta a kisebb lakások bérlője teljes nyugalommal veheti a 0. §. alapján ellene érvényesített, indokolás nélküli felmondást, mert a megfelelő cserelakás fogalmát oly szigorúan körülírja a rendelet s azt a jogi gyakorlat is a bérlő javára magyarázza.

Next