Magyarság, 1929. október (10. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-01 / 222. szám

am y BUDAPEST, 1929 OKTÓBER 1, KEDD X. ÉVFOLYAM, 222. (2585.) SZÁM ELŐFIZETÉSI ARAKi FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKŐZ­­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FELL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP FELELŐS SZERKESZTŐ* MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG) BUDAPEST, VL ARADI-UTCA 10. TELEFON. AUTOMATA 252-30, 252-31, 252-40. KIADÓ­HIVATAL! BUDAPEST, V. KERÜLET, BANK­­UTCA 7. TELEFON! AUTOMATA 294-31, 294-32. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 A magyar szocialisták angol képviselő-vendégének lapja azzal vádolja Magyarországot, hogy háborúra készül szomszédai ellen Csak tempósan Huszonnégy órával hazaérkezése előtt, Bethlen István gróf hosszú nyilatkozatot küldött maga előtt, még pedig két stafé­tával. Egyiket a déli liberálissal, amely egyforma arányban osztja meg rokon­­szenvét és támogatását Bethlen és Rothermere demokráciája között, a másikat saját külön személyi kurírjával, amelynek legtöbbször az a szerep jut, hogy a kormánynyilatkozatok hivatalos textusát megfelelő magyarázatokkal fű­szerezze. Meg kell jegyeznünk, hogy a kétféle nyilatkozat nemcsak hangban és árnyalatban különbözik egymástól, ha­nem tartalmilag se fedi egymást. A ver­bum regens mind a kettőnél a demokrá­cia, illetőleg a demokrácia megvalósítá­sának tempója, amelynek aktualitást és «Érdekességet a Baltazár-féle tizenkét pont közzététele kölcsönzött. Bethlen nyilatkozatai annyiban mindenesetre ha­sonlítanak a Baltazár-féle pontokhoz, hogy semmi újság sincs bennük. Persze, a miniszterelnök is demokrata, éppen annyira, mint Mayer János, Baltazár !Dezső vagy akár a parlamenti baloldal lés vidéke, csak éppen a tempóban tart különbséget közte és azok kö^t, akik Hole a demokráciának teltekben és intéz­­jnényekben való megvalósítását sürgetik. A demokrácia nagy slágere gvanánt hivatkozik például arra, hogy már évek­kel ezelőtt bejelentette a hitbizományok reformját. Hiszen, ami a bejelentéseket illeti, azokban sohasem volt hiány. Beje­lentette már az uj közgazdasági politi­kát, a takarékosságot, a békereviziót, az Bgrárdemokráciát, a titkos választójogot, csak éppen néhány évnyi különbséggel baktattak, ha ugyan egyáltalán baktat­lak és le nem maradtak a nagy refor­mok, a bejelentések után. Még a legcsö­­künyösebb konzervatív politikát is való­jában sohasem a cél választja el a re­formpolitikától, hanem csak a tempó, s a gyakorlati politikának gyakran sokkal inkább átütő vonása a tempó és a mód­szer, semmint a végcél. Itt van például a titkos választójog. A miniszterelnök dehogyis utasítja el magától a szavazati jók titkosságát, csak fontolva halad előre s először kísérleteket tesz, vájjon mi­képpen válik be a városokban és most a törvényhatóságoknál. Semmi kétség benne, a Bethlen által engedélyezett titkos választójog a rendszerre nézve kifogástalan, sőt fényes eredményekben fog dokumentálódni. S aki tudja milyen kacskaringós esze van a konszolidáció­nak, az egy cseppet se fog meglepődni, hogy a törvényhatósági választásoknál csakis az lesz bizottsági tag, , akit átbo­­csátottak a közigazgatási kormányzat finom szűrőjén. A tempót csak a kultur­­fölényben nem sokallja a miniszter­­elnök ur. Tagadja, hogy a kultuszköltség­vetés „túl volna méretezve.“ „Igaz lenne talán a szemrehányás, — úgymond — hogyha a magyar nemzet belenyugodott volna véglegesen az ország megcsonkí­tásába s nem követelne revíziós politi­kát. De, aki a békeszerződések revízió­ját követeli . annak gondoskodnia kell arról, hogy azok a szellemi tőkék el ne pusztuljanak, sőt készenlétben álljanak, amelyek a nagyobb ország adminisztrá­ciójára, közigazgatási életének irányítá­sára és politikai tevékenységének felvé­telére szükségesek. A magyar kormány mulasztást követne el, ha nem volna meg benne a kellő előrelátás ebből a szem­pontból.“ Itt azonban teljesen csődbe jut Bethlen tempó-elmélete. Hogy az értelmiségi többtermelés ne vál­jék szociális feszitőerővé, ahhoz az volna szükséges, hogy a revíziós po­litika tempóját is a kulturfölény tempó­jának sebességéhez igazítsák. Sajnos, a revíziós politika tempója még sokkal lassúbb és vigasztalanabb, mint az a tempó, amelyet a miniszterelnök a de­mokráciában és a közgazdasági politi­kában igér. Ha ez a tempó nem változ­tatja meg menetrendjét, akkor a mai kulturfölény által kitermelt diplomások nyolcvanesztendős aggastyánok lesz­nek, ha ugyan addig éhen nem halnak, amig szükség lesz rájuk a „nagyobb or­szág adminisztrációjához, közigazgatási életének irányításához és politikai tevé­kenységének felvételéhez“. A miniszterelnök megszégyenítőnek tartja az országra nézve azt, hogy meg­szólaltattak „egyes külföldi személyisé­geket“ az ország közállapotáról, ^!;ik alig ismerve azokat, „helybeli politiku­sok által félrevezetve Ítélik meg a hely­zetet“. Egy ezeréves ország méltósága nevében utasítja vissza a miniszterelnök ezeknek az előkelő idegeneknek beavat­kozó kísérleteit. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a rendreutasítás kinek a címére szól. Sajnáljuk, hogy a miniszterelnök ilyen rideg hangot üt meg, amikor Rothermere lord tanácsaival szemben a maga politikáját védelmezi. Rothermere lordot a magyar ügy érdekében tanúsí­tott érdemei után nagy hiba olya a egy­szerű külföldi előkelőséggé minősíteni, akinek beavatkozása az ország dolgaiba megszégyenítő. Lehet, hogy a nemes lord téves sugalmazások és információk alapján néha nem a legszerencsésebb módon nyilvánította ki véleményét Ma­gyarország közállapotairól és kormány­zatáról. Nem vitás azonban sem,jóhisze­műsége, sem pedig az a joga, hogy véle­ményei és nyilatkozatai komolyan figye­lemre méltassanak. Utóvégre, ha jó volt nekünk a lord revíziós propagandát folytatni és jó volt zsebre vágni tőle a könyöradományokat, akkor nem lehet őt kitessékelni sem a magyar nép szivé­ből, sem az arra való erkölcsi illetékes­ségtől elütni, hogy véleményét akkor is elmondhassa, amikor az nem hajszál­nyira egyezik a fenálló rendszer közvé­leményével. Az pedig, hogy olyan befo­lyások alá került, amelyek saját párt­­politikai céljaikra akarják őt felhasz­nálni, az a kormány egyik legnagyobb bűne és mulasztása, nem önmagával, de az országgal s a revízió ügyével szemben. A miniszterelnök nyilatkozatai valóban baljóslatú előjelek ahhoz a sivár idő­szakhoz, amely előtt állunk. Még azok is, akik már nem sokat várnak ettől a rendszertől, csalódottan teszik le az új­ságot kezükből, amikor kénytelenek megállapítani, hogy a háromhónapi el­vonulás és szilencium után, a gazdasági és szociális válságok halmozódásának tetőpontján, mindössze ennyi vigasztalás­sal a tarsolyában érkezett a gazda haza. Az angol szocialista párt egyes tényezői köréből minősíthetetlen vádat koholtak Ma­gyarország ellen. Valóságos denunciálás ez ellenünk. Már az uj angol parlament meg­nyitását követő napon is elhangzott ellenünk egy szocialista interpelláció, amelynek a lé­nyege az volt, hogy Magyarország szomszédai ellen fegyveres támadásra készül. Mint isme­retes. a szocialista párt bristoli főtitkára: W. H. Ayles képviselő julius 10-én interpellá­ciót intézett Henderson külügyminiszterhez, amelyben beárulta Magyarországot, hogy nem tartja be a trianoni békeszerződés ka­tonai rendelkezéseit, mert tudomása szerint a katonai sorozást ismét bevezette és a nemzef-Ayles ezt azonnal megígérte Hendersonnak és elkészítette azt a vádoló iratot, amelynek alapján Magyarország ellen a népszövetség előtt a denunciálást meg akarják tenni Ayles azonban nem állt meg ennél, hanem most a Londonban megjelenő No More War cimü folyóiratban, amely egy háboruellenes szocialista társadalmi szervezetnek a hivata­los közlönye, nyomtatásban is közölte Ma­gyarország ellen irányuló vádjait és arra hi­vatkozik, hogy a beszerzett adatok az ő par­lamenti felszólalását mindenben igazolják. Tudni kell azt, hogy az esetleges háború ellen alakult angol társadalmi szervezet­nek, amelynek a pontos neve: „National Council for Prevention of War“, — ügyve­zető titkára Rennie Smith angol szocialista képviselő, aki egyúttal Hugh Daltonnak, Henderson külügyminiszter helyettesének is a titkára. Ugyanez a Rennie Smith a mult hét folyamán a magyar szocialista párt meg­hívására Budapestre érkezett s a múlt szer­dán és csütörtökön két előadást tartott itt. őreá a magyar szociáldemokrata párt köz­lönye úgy hivatkozott, mint Magyarország őszinte barátjára, aki a trianoni revíziót is beígérte nekünk, csak legyünk egy kissé de­­mokratikusabbak. Hogy milyen barátunk ő, és az egész angol szocialista párt, arra nézve jellemző a „No More“ cimü folyóiratnak ellenünk irányuló támadó és minden ko­moly alapot nélkülöző közleménye. Ez a tá­madás nemcsak Aylestől, hanem Rennie Smithtől is eredt, mert a háboruellenes an­gol társadalmi szervezetnek és említett orgá­numának Rennie Smith az irányítója, szel­lemi vezére és ő sugalmaztatta azt a táma­dást, amely ellenünk a folyóiratban elhang-Ayles a bevezetésben azt Írja, hogy Ma­gyarország és szomszédai között a viszony teljesen feszült és mindenki tudja már, hogy Közép- és Délkeleteurópa politikai helyzeté­ben ez a feszültség micsoda veszedelmeket rejt magában. Háború előtt a magyarok, mint a legerősebb nemzetiség, a túlsúly és a puszta erő alapján tartották kezükben a gyeplöt és az egész politikájukat ennek a/ alapján irányították. A trianoni szerződés közi szerződésellenes nagy fegyverkezésével szomszédai megtámadására készül és ezáltal Európa békéjét fenyegeti. Henderson akor az interpelláló képviselő­nek rögtön válaszolt s kijelentette, hogy neki is tudomása van Magyarország magatartásá­ról, de pontos adatok, egyelőre, nem állanak rendelkezésére, azonban ha Ayles ilyen ada­tokkal rendelkezik s azokat illetékes helyükre eljuttatja, ebben az esetben Anglia nevében rögtön panaszt fog emelni a népszövetség ta­nácsa előtt Magyarország ellen, hogy az ves­sen véget annak az elitélendő militarista ak­ciónak, amellyel Magyarország a világot lángba akarja borítani. zott. Rennie Smith budapesti szereplése és a No More War támadó közleménye között kétségkívül meg van a kapcsolat. Az angol folyóiratban éppen abban az időpontban tették közzé a denunciálást, amikor Buda­pesten Rennie Smith a mi szociáldemokra­táink védelme alatt és vendégszeretetüket élvezve, a mi országunk belső viszonyait kritizálta. Rennie Smith a régi képviselőházban tar­tott előadásában az angol Labour Partyn-aik dicséretét zengte s magasztalta Macdonaldot. Dicsérte az angol szocialisták pacifizmusát és Magyarország belső viszonyaira is olyan célzásokat tett, amelyeket külföldi a köteles tisztelet és ízlés megsértése nélkül nem tehet. Mentségéül legfeljebb az szolgálhat, hogy ' Prágából jött Budapestre és igy jól teleszitta magát ellenünk izzó gyűlölettel, innen pedig Bukarestbe utazott el és a román kormány olyan előzékenységet tanúsított vele szem­ben, hogy a határig szalonkocsit küldött érte. E külsőségek is elárulják azt, hogy Rennie Smith nekünk nem barátunk, hogy ő kis­­ántántbefolyás alatt áll és hogy a szocialis­ták Magyarország egyik ellenségével szemben tanúsítottak vendégszeretet, amikor őt Buda­pestre meghívták. Amit Rennie Smith Budapesten a revízió- i val kapcsolatban a demokráciáról mondott és Amit Ayles a londoni folyóiratban elle­nünk publikált, az egy közös mérgezőakció­nak a folyómánya és a hazugság mindkettő­jüktől származik. Dehogy a No More Wor közleményére áttérjünk, az hatalmas betűk­kel az első oldalon, azt kérdi tőlünk: „Mi ez, Magyarországt Háborút azonban felforgatta a háboruelőtti hatalmi és területi megoszlást. Az osztrák-magyar monrahia felborulása után a kisebb nemzeti­ségek elhatározták, hogy bármi áron, meg­szerzik szabadságukat, a szerbek, szlovének, rutének és románok ezen az alapon terjesz­tették elő követeléseiket Párisban. Az ered­mény az volt. hogy a békeszerződés valami­vel kevesebbet adott Magyarországnak az etnikai határoknál. Ebben a tényben találjuk Ayles és Rennie Smith közös akciója Magyarország ellen Magyarország bosszúálló hadjáratra készül? Ára 16 fillér J V. • i mié

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék