Magyarság, 1930. július (11. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-01 / 146. szám

171/­ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL) BUDAPEST, VI KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SÉ TELEFON: AUTOMATA 294-31, 294—32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 71. POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1930 JÚLIUS 1. KEDD XL ÉVFOLYAM, 146. (2806.) SZÁM A boletta és a kisgazdák írta: Csorba János dr. Elmúlt Péter Pál s így a hétfői napon országszerte megpendítitek a kaszák, hogy rendre dőljön a búza és be legyen takarítva egy esztendőre az ország élelme. Ezzel párhuzamosan ugyan­csak csatasorba állt az egységes párt, hogy a bolettajavaslatot tető alá hozza és ezáltal — állításuk szerint — támo­gassák, sőt alátámasszák a kisemberek aratását. A kormány a bolettajavaslattól a mezőgazdaság megerősödését várja és előre is demagógiának, felelősség nélküli izgatásnak jelent ki a boletta ellen inté­zett minden támadást. Próbáljuk meg ezt a kérdést a számok alapján vizs­gálni éspedig vegyünk alapul egy köze­pes kisgazdaságot és nézzük, hogy mi­lyen jelentősége van a kis parasztgazda­ságban a búzának. Ha ezt meg tudjuk állapítani, meg tudjuk mérni a hatását a kalettajavaslatnak is. Nézzük a beosztását egy húsz holdból álló közepes minőségű kisbirtoknak. Eb­ből a húsz katasztrális holdból vegyünk szántóföldnek tizenhat holdat, négy hol­dat pedig tanyahelynek, udvarnak és legelőnek. A parasztgazdálkodásnál dívó kétnyomásos rendszer szerint, vagyis, hogy a szántóföld felerészén kalászos, a másik felén kapásnövényt termelnek, nyolc katasztrális hold van kalászossal bevetve. Ebből egy katasztrális hold árpa­, egy zabvetés szokott lenni és hat katasztrális hold a búzavetés. Évek óta az országos átlagtermés nyolc mázsa búza körül szokott állani, így terem búza összesen negyvennyolc métermázsa. Most nézzük meg, mit kell ebből a kis­birtokosnak azonnal, búzában kiadnia: Aratórész 2 q 40 kg., cséplőrész (10 szá­zalék) 4 q 80 kg., vetőmag 6 q, meg­erőltet saját részére 16 q, egy kisebb gazdasági cseléd bérének fele 8 q, egyéb búzatartozás 6 q, összesen 43 q 20 kg. Magyarázatul szolgáljon az első tétel­hez, hogy felét a termésnek maga aratta, feléhez fogadott egy aratópárt, átlagban katasztrális holdanként 80 kilogram bú­záért. A 16 mázsa saját részére meg­erőltetett búzából 10 q 70 kilogram lisz­tet kap, ami egy közepes parasztcsalád­nak nem is vastagon elegendő egy esz­tendőre. A gazdasági cseléd bérének má­sik felét pénzben szokta kifizetni, ezen­kívül rendesen van néhány métermázsa búzatartozása, szabónál, kovácsnál, vagy bognárnál. Vagyis a 48 q búzából ki kell neki adnia természetben 43 q búzát, vagyis eladásra marad neki összesen 5 q búzája s ennél, a balettajavaslat jóvoltá­ból, keresni fog 15 pengőt, amit befizet­het az adójába. A legnagyobb jóakarat és kormánytámogatás mellett sem lehet azt mondani, hogy a húsz katasztrális holdas gazdán ezzel a tizenöt pengővel segítve volna. A kisgazdaságokban, a fentiek bi­zonysága szerint, a búza nem igen kerül eladásra, hanem csak mint rezsiköltség jön számba, biztosítja azokat a vissza­térő és állandó kiadásait a kisbirtokos­nak, amelyeket évről-évre búzában kell teljesítenie, akár negyven pengő az ára, akár tizenöt pengő. A kisgazda esztendőn át nem búzából, hanem az állat- és baromfitenyésztésből lát pénzt, amelyhez segítségül szolgál neki a szántóföldjének másik felén termett tengeri. A bérlőknél pedig, akik a haszonbért esztendőről-esztendőre szintén búzában fizetik, a búza ára szintén nem jelent differenciát, legfeljebb annyiból, ha venni is kell nekik. A bérlők megélhetése teljesen az állattenyésztésre van alapítva, mert az összes búzatermést befizetik ha­szonbérbe. Hogy miért keltett ezeknek dacára nagy elkeseredést a kisbirtokosok körében is a búza alacsony ára, azt má­sutt kell keresni. A búzát ugyanis a kis­birtokosok gyengébb része tartalékgyűj­­tésre használja föl, vagyis a paraszt­­ember legtöbbjének a hombár a perse­lye. Ha jószágból vagy baromfiból pénzt kap, amelyet nem kell azonnal kiadnia, azt búzába fekteti, úgy, hogy nem a hombárból fizeti a cselédet, nem a hom­bárból őröltet, hanem megveszi a pia­con. Nem a búza alacsony ára, hanem annak árcsökkenése keltette azt a nagy elkeseredést, mert a tartalékolt búzáju­kat a kisbirtokosok csak veszteséggel tudták eladni. Amikor a búza ára egy­forma lesz, ha mindjárt alacsony is, ez őket erősebben érinteni nem fogja. Ezen­kívül legfeljebb bizonyos pszichológiai magyarázatát találjuk még annak, hogy a gazdaember nem szereti, ha olcsó a búza, mert a búza árához arányítja az iparcikkek árát is. Ezután nem demagógia-e azt állítani, hogy a balettajavaslattal, a mázsán­ként három pengővel, segíteni lehet a kisbirtokosokon ? Ez csak azon a kate­górián fog segíteni, amelynek nagyobb­­mennyiségű­ eladó búzája van, tehát a negyven-ötven holdtól fölfelé és azokon, akik haszonbérbe adják a földet. Mind­két kategória azonban már az erősebben megalapozott gazdasági egységekhez tar­tozik, akiken a kenyér árának emelésé­vel való segítés már az erkölcstelenség határán jár. Nézzük, mit jelent a kenyér árának emelkedése a mezőgazdasági munkásság­nál. Ez az osztály azt a néhány méter­mázsa búzát, amit nyáron aratással ke­res, ősszel és télen megeszi, úgy, hogy tavasszal már veszi a kenyeret. Vegyük alapul a tavasszal szokásban volt más­félpengős béreket (nincs kilátás arra, hogy a jövő tavasszal jobbak lesznek a viszonyok), eszerint hetenként kilenc pengőt keresett egy napszámos. Vasárna­pot is beleszámítva, naponta egy pengő huszonnyolc fillérből kellett kijönnie. A napi huszonnyolc fillért számítsuk bur­gonyára, kenyérre marad neki naponta egy pengő. Már tavaly nyáron is egész faluk éltek, még aratáskor is, tiszta ke­nyéren most pedig szinte ez az egyetlen tápláléka a mezőgazdasági munkásnak. Ha egyebet nem is eszik, egy felnőtt em­bernek egy kiló fehér kenyérre, vagy fél­barna kenyérre föltétlenül szüksége van. Eszerint két és fél kiló kenyeret tud be­szerezni az egy pengőből, ami két fel­nőtt és két gyermek részére számítva, csak szűken elegendő. Nem nehéz el­képzelni, hogy mit jelent ezeknél a csa­ládoknál a kenyér árának kilónként csak négy-öt fillérrel való megdrágítása. Számítsuk ehhez hozzá, hogy a váro­sokban állandóan kisebbedik a kenyér­­fogyasztás. Mindenütt igyekeznek a ke­nyeret főzelékekkel pótolni, ezzel szem­ben a vidéken, ahol nemcsak a férfi, de az asszony is munkában van, ahol a fő­zésre, vagyis a főzelékeknek elkészítésére sem idő, sem alkalom nem igen van, ott régebben is a kenyérhez szalonnát vagy kolbászt ettek a napszámosok. Az utolsó télen a disznóölés ezeknél a nap­számoscsaládoknál csak a legritkább esetben fordult elő, akkor is csak egy harminc-negyvenkilós malacka került kés alá, amelyik el is fogyott, mire ki­tavaszodott. Márciusban már kenyéren dolgoztak az emberek s igy érthető meg az, hogy például Makón márciusban a hagymarakásnál mindennap akadt né­hány lány vagy fiú, aki munka közben elszédült. Krumplin telelni és kenyéren dolgozni olyan feladat, amit még a ma­gyar napszámosok sem tudnak teljesí­teni. A képviselőházban bizonyosan sok szép beszéd fog elhangzani a kaletta­javaslat mellett azon a címen, hogy ime, a kormány a mezőgazdaság megmenté­sére siet. Az általam elmondottakat azon­ban módjában áll mindenkinek kontrol­lálni. Tessék megkérdezni azt az egy-két hűséges egységespárti képviselőt, aki parasztsorból küzdötte fel magát a kor­mánypárt oszlopává. S ha azután az el­mondottak helyességéről meggyőződnek, álljanak csak ki nyugodt lélekkel a pó­diumra és ne sajnálják a dicséretet se a kormánytól, amely ezt a nagyszerű ja­vaslatot előterjesztette, se önmaguktól, akik ezt majd tető alá fogják hozni. Az angol külügyminiszter érdeklődik a népszövetségnél a magyar békerevíziós kívánságok iránt Interpelláció az angol akóházban a revíziós mozgalomról Londonból jelentik: Az alsóházban Mander liberális képviselő megkérdezte a külügyminisztert, hogy a népszövetség titkársága kapott-e és ha igen, hány ha­tározatot a magyar reprezentatív testü­letektől a trianoni béke dolgában és haj­landó-e érdeklődni aziránt, hogy azok milyen eljáráshoz vezettek. Henderson külügyminiszter a követ­kezőkben válaszolt: Eddig nem értesül­tem arról, hogy a népszövetség titkár­sága újabban ilyen határozatokat kapott volna, de érdeklődni fogok. Mander: Nem gondolja-e a külügymi­niszter úr, hogy demokratikus kormány­rendszer bevezetése Magyarországon lé­nyegesen könnyítené a helyzetet? A külügyminiszter erre a kérdésre nem válaszolt. Hétfőn felszabadult a tizenkét éve megszállott Rajna vidék és nagykövetek tanácsa értesítette hiva­talosan a párisi német nagykövetséget, hogy június 30-án, hétfőn éjjel 12 órakor végleg felszabadul a Rajna-vidék a francia meg­szállástól és ezzel automatikusan megszűnik a rajnai bizottság hatásköre is. A vasárnapi németországi lapok mind vezércikkben méltatják ennek a dátumnak jelentőségét. A francia sajtó hasonlóképpen nagy terje­delemben foglalkozik az eseménnyel, de csak néhány hangsúlyozottan pacifista lap fogadja szívesen, a többi tartózkodó, a jobboldali lapok pedig többé-kevésbé éle­sen kifogásolják a francia kormány eljárá­sát, amellyel a hágai megegyezéskor bele­ment a Rajnavidék kiürítésébe. Most már nincs zálog Franciaország kezében és nem tudja biztosítani szövetségeseinek a mai ke­leti határokat. A kiürítéssel olyan helyzet alakul ki, mely újabb terheket és újabb kötelezettséget ró Franciaországra; kényte­len katonai kiadásait emelni, hogy a felsza­badult Németországot sakkban tarthassa. A kiürítés utolsó mozzanatairól alábbi je­lentéseink számolnak be: Bevonják a zászlókat Wiesbadenből jelentik. Hétfőn déli 12 órakor a Rajna-vidék kiürítésének utolsó hivatalos aktusa, a Rajna-bizottság wies­­badeni főhadiszállásának kiürítése is meg­történt. A főhadiszállás épületének átadása nagy katonai pompával ment végbe. Tirard rajnai főbiztos és a Rajna-bizottság tagjai a főhadiszállás épülete, a Wilhelm-szálloda előtt foglaltak állást és innen nézték végig a francia diszőrség elvonulását. A diszőr­­ség 500 katonája díszegyenruhában volt. A csapatok elvonulása után a Marseillaise hangjai mellett bevonták a francia zászlót, majd a belga és az angol nemzeti himnusz hangjai mellett a belga és angol lobogót is. A csapatok ezután a főpályaudvarra ráen­tek, ahonnan 12 óra 10 perckor elindultak vissza Franciaországba. Ezen a különvona­­ton utaztak el Wiesbadenből a Rajna-bizott­ság tagjai is. A csapatok elvonulását óriási tömegek nézték végig. Mainz városa, a megszálló francia csapa­tok vezérkari székhelye, hétfőn délelőtt vég­legesen felszabadult az idegen megszállás alól. A Mainzban maradt utolsó francia csa­patok: egy zászlóalj gyalogság és egy csendőrosztag délelőtt fél 12 órakor felsora­koztak a vezérkari főnökség épülete előtt. Pontban 11 órakor megjelent Guillaumot tá­bornok, a megszálló csapatok főparancsnoka és utolsó díszszemlét tartott. A katonai zene­kar a Marseillaise-t játszotta, a francia him­nusz hangjai mellett vonták be a kastély or­máról az utolsó francia zászlót. Fél 12 óra­kor a csapatok a mainzi főpályaudvarra vo­nultak. A menetet a katonazenekar kisérte. A főpályaudvaron rövidesen megtörtént a beva­­gonírozás s fél 2 órakor elindult a felszaba­dult területről az utolsó francia katona­vonat, Mainz városa örömmámorban úszik. A francia zászló bevonását több ezer főnyi embertömeg nézte végig, amely a zászló le­vétele után szűnni nem akaró örömkiáltá­sokkal ünnepelte a felszabadulást. Hindenburg és a német kormány kiáltványa Berlinből jelentik. A Rajnavidék végleges felszabadítása alkalmából Hindenburg köz­­társasági elnök és a birodalmi kormány kiált­vánnyal fordult a német néphez. A prokla­­mációban mindenelőtt megemlékezés történik azokról, akik a megszállás alatt életüket ál­dozták a német szabadságért. A felhívás meg­emlékezik azután arról, hogy a Saarvidék la­kossága is vágyódik az anyaországhoz való visszacsatolás után és hőn óhajtja, hogy a birodalommal való újbóli egyesülése mielőbb valóra válhasson. Bár a német birodalom po­ Ára 16 fillér

Next